Advent első vasárnapja

Ha akarnék sem tudnék (pedig valójában akarnék... :))) meghatóan meghitt, békességgel átitatott fenyőillatú adventi képeket csatolni, mert nem alkalmas a helyzet, nincsen meg minden hozzávaló. Amivel napok óta hangolom magam az, hogy a blogból visszaolvastam a karácsonyi menüpontot... Annyi mindenért tudom nyomorgatni magam, de a blogot akármikor visszaolvasom úgy érzem, óriási emlékanyagot gyűjtöttem össze magunknak, amit imádok, és nagyon örülök magamnak.

Pár hete a gyerekeknek megrendeltük az új ágyakat, asztalokat, szekrényeket, mert szeptember elején és aug végén készlethiány volt, viszont pont egy hete megérkezett (van még hiányossága, mert a fogantyúk, és 2 fiók előlap szintén nem volt, várjuk). Ebben a 36 db lapjára pakolt dobzban bukdácsolunk, és addig nem akartam összeszerelni, amíg nincsen meg a helye. Viszont ahhoz két ágyat ki kell ebrudalni és átrendezni a szobákat. És ha már új bútor, akkor egy gyors tisztasági festét is csináljunk már. Felhívtam Ferit tegnap, mert éreztem magamban az energiát :D, aki festeni szokott nálunk legalább 10 évre visszamenőleg, hogy mennyi festéket vegyek, milyen hengert, adjon pár praktikus jó tanácsot, mert akkor én erre ráugrom gyorsan. Így is lett. Három gyerekkel felkerekedtünk a festékboltba, bekevertettük a korábbi halovány szürke árnyalatot, megvettük a takarófóliákat, szegőragasztót, hengert, és négyeseben kirámoltuk az első gyerek szobát. Attila Pesten szív, így a gyerekek voltak a segítségek. Kiszedtem a tipliket a falból, a lázcsillapító szirup adagolójával befecskendeztem gipsszel a lyukakat, kigletteltem a párkányt, leszedem és kimostam a függönyöket, körbe ragasztóztam a kapcsolókat, szegőlécet, és nekiduráltam magam. Az első fél óra után kétségbe voltam esve, mert baromi foltos volt az egész, és nem emlékeztem, hogy Ferinél is így nézett-e ki. Féltem, hogy esetleg a festék nem volt jól elkeverve, hiába kevertem rajta én is. Ez elég jól kirántotta alólam az önbizalmat és a lendületet, ráadásul a plafon fehér, ott is szegélyezni kellett, mert itt ott, belefestettünk Mózival (Ő picit jobban is :D). Vártunk egy kicsi, és látszott, hogy ha megszárad, akkor szép lesz, így tovább hengereztünk létráról és alóla. A létra kint rohadt a kertben, így először azt is le kellett pucolni. Estére készen lettünk több rétegben is (az egyik fal annyira retkes volt, Mózi még a villanykapcsolókat is körbe rajzolta tanulás helyett, és neon festék pacák vannak rajta, amit 6 réteg sem fed le :(. Mára maradt a plafon széle, ahol a két szín találkozik, és az ablak pucolás, romeltakarítás. Ez eddig jó. Viszont a másik szobát is ki kellene, de nem férek.

Amit tudok bútort, pl az asztalokat össze is rakom, és beteszem a helyére, utána a romok felett lehet mézeskalácsot sütünk inkább. Kata olyan tündér vagy inkább angyal volt, hogy a szomszédjuk méhészetéből rendelt mézet házhoz is szállította nekünk. Óriási köszönet érte, mert ez most rengetegett le vett a vállamról.

 A hét megint húzós lesz a zárás miatt, nem látom egyelőre a végét és a karácsonyt.

A túltengő energiát este még levezettük egy kis futással, amit nem is a futás aprópójából űzök már, pusztán azért, hogy a napi lépésszám gyűljön, mert siralmasan keveset mozgok, ez pedig gyorsabb, mint a sétálás.

Egyébként 10 éve pont így éreztem magam Mózival a hasamban, amikor betonozták, parkettázták, felújítottuk a Kossuth utcát karácsonykor Mózi érkezése előtt még egy szűk hónappal.

ezt a WC-n ülve csattintottam, ide is jutott motyó :D

Elmúlt napok-hetek (hónapok? - nem is tudom, mióta alszom)

Olyan vérmes reményekkel kezdtem a szeptembert, olyan jól egyenesbe rántottam magam szellemileg, fizikailag, érzelmileg (ami persze, sosem egy kész állapot, mindig van mit gömbölyíteni rajta), aminek most töredékét érzékelem, töredéke tart ki. Grincs megérkezett, de a karácsonyt és az adventet nem adom!! Ellopta a 2020-at, bár én lekopogom, mert most kezd csak kaksi lenni, eddig nem érzékeltük a közvetlen hatását. Most is csak saját magamon nem tudok túllépni, a saját energiámat nem tudom visszapótolni. Benne vagyok a csőben, előre látok csak munka fronton, de máshoz nincs ingerenciám. Kimozdulni, mozogni se. Sőt kb semmi olyat, ami korábban töltött. Most max az olvasás. 

Ehhez képest, amikor kb egy bő hete ezt a posztot elkezdtem írni, picit jobban állok. Hála Lolának talán, hogy itthon van nap közben, és annyira drága, hogy elmondani nem lehet. Csak úgy alapból. Ilyen. Illetve picit magamnak, mert megbeszéltük, hogy muszáj a munkán és pár muszáj dolgon túl erölködnöm, mert anélkül nem megy. Mert ha ráveszem magam, utána belendül az energia. Ilyen a mozgás. De akár csak a sétálás, gyaloglás és a munkán túli hobbi, ami türelmesen vár és értem van. Belefogtam egy Immunkihívás online jóga sorozatba, ami már a végéhez közelít, és bár nem csináltam meg minden nap, de már az sokat segít. És vagy puszta agykontroll vagy tényleg így van, hogy bennem a futás indítja el a vérkeringést. Legyen 10-15 perc szaladgálás Lolával a gumisnál, amíg a téligumit felteszik, és kint fogócskázunk, de egyből azt érzem, hogy élek, és hogy közvetlen előtte nem. Hiába tudom, hogy nekem ez szinte gyógyító erejű, kakibb időszakomban nem bírom rávenni magam. Biztosan köze van ezeknek a keringésemhez, a vérszegénységemhez, pont úgy mint a rendszeres ivásnak. Alap helyzetben baromi fázós vagyok. De szó szerint meg tudok fagyni, ha 20 fok alá megy a hőmérséklet, és a fázáson túl egy kétségbeesett sötét világvége, védtelen állapot lesz úrrá rajtam, ad hoc sírást is be tud indítani. Nem tudom az okát. De ez lehet nyáron is, ha azt érzem, fázom. Piros az orrom, hideg a kezem, lekékül az ujjam hegye. Futás, mozgás után és közben nyilván beindul bennem az élet. 

A munka - zárás és mérlegszámla egyeztetés után a következőig - egyelőre laza. Jeleztem is itthon és az amcsi partnernek is, hogy adjon valamit nekem, amivel a keze alá tudok dolgozni, mert kitelik még belőlem. Azt viszont szeretem, hogy kezdek otthonosabban mozogni. Azért ma hangosan felröhögtem (most másik gépen pötyögök, de lehet bemásolom majd a képet), mert bemutatták az új termékeket, fejlesztéseket, és hát szivattyúk, szelepek, alkatrészek voltak terítéken, hogy mennyivel jobb felhasználói élményt nyújtanak. Egy kb szürke-piros keresztmetszeti kép (nyilván szöveg is és paraméterek) egy szivattyúról. Na ilyenkor azért eszembe jut, hogy mekkora boldogsággal olvasnám, ha varrógép fejlesztés vagy szabasminta szerkesztő programról lenne szó :D. Ez pedig csupán egy hasznos háttér infó, hogy tudjam, mik is vannak a több ezer soros riportok mögött. 

Rettenetesen hiányoznak az emberi kapcsolatok. A szüleim, testvéreim, anyós-após, sógornő, unokahugok, öccsök, barátok, munkatársak, ovis-sulis anyukák, szomszédok. HOL VAGYTOK?

Lola egy hétig megint karanténba került, mert két óvó néni pozitív lett :(, így leredukáltam a gondolatban betervezett találkákat is. A 'legtestközelibb' koronás élményünk Kiskata anyukája (Gitta Mami), unokatesóm-keresztapu és Ági+ családja. Én annyira szeretném ha megúsznánk. Covid-szűz akarom, hogy maradjon a család. Gondolom, más is így van/volt ezzel :(.

A hétköznapok (sőt, nem csak azok) pont annyira egysíkúak, mint egy ködös november. Reggel arra nyílik a csipa, hogy Attila behozza a kávét, Ő elviszi a gyerekeket (most csak a fiúkat), én összernántom a lakást (nem minden reggel), utána elkezdek egyből dolgozni, majd a napi meeting után 10 előtt fürdök, öltözök, aztán munka. Közben evés itt-ott. Du én megyek a gyerekekért, itthon gyakorlás, mert muszáj. Lócika kezd rástresszelni az iskolára. Ráadásul bünteti magát. Ha valamit nem tud, azon túl, hogy mondja magának, hogy buta, a fejét is üti :(((. Mondanám, hogy az iskola hibája, de tudom, hogy alapból ilyen, viszont nem lazít, könnyít ezen az iskola sem. Egy olyan gyereknek, aki nem tudott még olvasni, hirtelen sok a sok betű, amit olvasni kell. A kiosztott olvasó gyakorlólapokat ELVILEG háromszor kellene elolvasni, viszont annyit mondtak, hogy napi 15-20 perc gyakorlás elég. Ez nálunk akkora ellentmondás, mert 3* elolvasni Lócinak kb egyelőre bő másfél óra. Közben pedig haragszik magára, hogy lassú (más miért gyorsabb, ő béna, ő a legrosszabb stb. - fúúú, nem tudom, hogy vajon ezt az anyatejjel szopta-e át :(). Pluszba még Mózi miatt is aggódik. Ezeket nagyon szeretném "gyógyítani" benne, de azt hiszem magammal kellene kezdeni :). Mindig kérdezem tőle, hogy ezt csak ő érzi így vagy így is van, és mondja-e neki Edina néni, mert a visszajelzések és a munkája alapján abszolút nem ez jön le. Sőt. Ez meg Móziban növeli a bánatot, hogy neki ez miért nem ment ilyen jól, és hogy olyan ciki, hogy neki ez nehéz volt, pedig bébi könnyű. Most. De ezt már csak én teszem hozzá mindig.

A mai nap rövid kocogással indult, majd rövid hasizmozással, 20 perc jógával Lolával, este 5 órányi adózási tanfolyammal, délután Lolával szunyálással. Ő aludt, én mellette közben pár kötelező tréninget zörgettem le. Holnap pont így indítom a napot, mert ez a sorrend bevált. Vigyázzatok magatokra, tartsatok ki. Keresek majd képeket is, mert úgy mindig izgibb egy poszt  ;-)