Kezdem a Szent estével. Vagy a szent délelőttel/reggellel. 23-án még eltettek nekem a piacon fél-egy kg túrót, hogy reggel 7-re jövök érte a 3 in 1 palacsintás rétesbe. Egészen hajnal 3ig úgy voltam vele, hogy menni fog, és ott tülekszek majd a sorban... Viszont a hagyományőrző 23-ai belga sörözés nálunk túl jóra sikerült. Én pusztán Hoegaarden Rosée-t ittam,mert gyerek is van, szoptatás is van,
holnap meg karácsony is van, de a többiek jobban belehasítottak :D. 3 körül keveredtünk ágyba, egyeseknek ma is rejtély a hazajutás módja ;-), naívan felhúztam az órát fél 7-re, de már akkor sejtettem, hogy nem akarok én felkelni annyira korán, jó lesz a SPARban vásárolt túró is kivételesen, de nem fingatom ki magam ennyire.
Fél 10 körül tápászkodtunk ki (Hálás is vagyok Mózinak), így is volt minimális fejfájás, elszoktam én már az ivástól, ilyen jellegű éjszakázástól. Amit még be kellett szereztem a menühöz elintéztem, és fél 12-kor már harcra készen álltam a konyhában. Narancsos őzcombot szemeltem ki a hálón vörös borban lila káposztás rétessel és "lakodalmas" sajtos krumplival, valamint a fent említett rétest desszertnek (ami nem volt újdonság, de olyan régen csináltam, hogy annak hatott). Szeretek főzni, ha nem virsli robbantásról van szó, hanem efféle alkotásról. Megadtam a módját, a spanyol mártást is szabályosan csináltam majdnem (kivéve a liter húslevest, amit kockából követtem el :S), de így is hosszúra nyúlt az esemény. Mellettem Mózi etetőszékben türelmesen figyelt, majszolt, dobolt vagy letettem aludni, játszani. Amíg rotyogott, a rotyognivaló, addig sütöttem a palacsintát (természetesen vanília cukorral, mert úgy az igazi), csomagoltam még egy-két ajándékot, de egyre kevesebb idő volt a tervezettig és egyre több minden maradt hátra. Letettem arról, hogy a szárítóról egyenesen vasalva teszem el a dolgokat, megint kénytelen voltam egy adag Mózi ruhát elsinkófálni a szekrény aljába nyugalmasabb 2012-re. Tarajosodtak a hullámok körülöttem, Attila Jézuska díszítette a fát úgy, hogy Mózi Cicc ne lássa, én meg egyre zizisebben terítettem,
anyáékhoz robogtam az ajándékokkal/ajándékokért, takarítottam a maradékot, egyszóval úgy éreztem, hogy ha polip volnék, akkor sem lenne elég kezem, és elég nagy fejem. Otthon azt láttam, hogy mire csenget a Jézuska, elvan simítva a megháborodott tenger, nincsen mosatlan, nincsen a szárítón sem edény, nem lóg kiteregetett ruha, nincs vasalnivaló (vagy legalábbis rendesen el van ásva), minden fel van készítve a tűzhelyen, sütőbe (ami persze le van szépen takarítva), kisült a pogácsa, ami az ajándék bontogatáshoz kell, hogy ne haljunk éhen, mire vagy 8an egyessével, mindenkire figyelve kibontogatunk mindent. Ezt szerettem volna én is. És majdnem úgy tűnt meg is leszek, csak sajna a délutáni alvást Mózi megkurtította, nyüszögős lett, és forró. Akkor kb már csak nekem volt híjam, hogy kicsinosítsam magam (általában erre nem jut idő, mire mindennel végzek :( ), de előbb őt akartam tisztába vágni, kinyalni karácsonyira. Piros pozsgás volt, és lelassult. Kihasználtam, és beleböktem a lázmérőt.... 39,4-ig meg sem állt csippanás nélkül. Baszi-fütyi! Még akkor is, ha fél fokot le kell vonnom ebből. Addigra már az én fejem is fájt a feszített menettől, és látszott, hogy semmi nem úgy lesz idén karácsonykor, ahogy elterveztem, elterveztük. Muszáj volt lázat csillapítani, és ölelgetni. Olyan csillogó szemű elesett kisfiunk lett karácsonyra, hogy nyugodtam mondhatjuk, ő készült leglázasabban az első karácsonyára.
holnap meg karácsony is van, de a többiek jobban belehasítottak :D. 3 körül keveredtünk ágyba, egyeseknek ma is rejtély a hazajutás módja ;-), naívan felhúztam az órát fél 7-re, de már akkor sejtettem, hogy nem akarok én felkelni annyira korán, jó lesz a SPARban vásárolt túró is kivételesen, de nem fingatom ki magam ennyire.
Fél 10 körül tápászkodtunk ki (Hálás is vagyok Mózinak), így is volt minimális fejfájás, elszoktam én már az ivástól, ilyen jellegű éjszakázástól. Amit még be kellett szereztem a menühöz elintéztem, és fél 12-kor már harcra készen álltam a konyhában. Narancsos őzcombot szemeltem ki a hálón vörös borban lila káposztás rétessel és "lakodalmas" sajtos krumplival, valamint a fent említett rétest desszertnek (ami nem volt újdonság, de olyan régen csináltam, hogy annak hatott). Szeretek főzni, ha nem virsli robbantásról van szó, hanem efféle alkotásról. Megadtam a módját, a spanyol mártást is szabályosan csináltam majdnem (kivéve a liter húslevest, amit kockából követtem el :S), de így is hosszúra nyúlt az esemény. Mellettem Mózi etetőszékben türelmesen figyelt, majszolt, dobolt vagy letettem aludni, játszani. Amíg rotyogott, a rotyognivaló, addig sütöttem a palacsintát (természetesen vanília cukorral, mert úgy az igazi), csomagoltam még egy-két ajándékot, de egyre kevesebb idő volt a tervezettig és egyre több minden maradt hátra. Letettem arról, hogy a szárítóról egyenesen vasalva teszem el a dolgokat, megint kénytelen voltam egy adag Mózi ruhát elsinkófálni a szekrény aljába nyugalmasabb 2012-re. Tarajosodtak a hullámok körülöttem, Attila Jézuska díszítette a fát úgy, hogy Mózi Cicc ne lássa, én meg egyre zizisebben terítettem,
anyáékhoz robogtam az ajándékokkal/ajándékokért, takarítottam a maradékot, egyszóval úgy éreztem, hogy ha polip volnék, akkor sem lenne elég kezem, és elég nagy fejem. Otthon azt láttam, hogy mire csenget a Jézuska, elvan simítva a megháborodott tenger, nincsen mosatlan, nincsen a szárítón sem edény, nem lóg kiteregetett ruha, nincs vasalnivaló (vagy legalábbis rendesen el van ásva), minden fel van készítve a tűzhelyen, sütőbe (ami persze le van szépen takarítva), kisült a pogácsa, ami az ajándék bontogatáshoz kell, hogy ne haljunk éhen, mire vagy 8an egyessével, mindenkire figyelve kibontogatunk mindent. Ezt szerettem volna én is. És majdnem úgy tűnt meg is leszek, csak sajna a délutáni alvást Mózi megkurtította, nyüszögős lett, és forró. Akkor kb már csak nekem volt híjam, hogy kicsinosítsam magam (általában erre nem jut idő, mire mindennel végzek :( ), de előbb őt akartam tisztába vágni, kinyalni karácsonyira. Piros pozsgás volt, és lelassult. Kihasználtam, és beleböktem a lázmérőt.... 39,4-ig meg sem állt csippanás nélkül. Baszi-fütyi! Még akkor is, ha fél fokot le kell vonnom ebből. Addigra már az én fejem is fájt a feszített menettől, és látszott, hogy semmi nem úgy lesz idén karácsonykor, ahogy elterveztem, elterveztük. Muszáj volt lázat csillapítani, és ölelgetni. Olyan csillogó szemű elesett kisfiunk lett karácsonyra, hogy nyugodtam mondhatjuk, ő készült leglázasabban az első karácsonyára.
Sok minden nem úgy lett, ahogy megálmodoztam, de már annyiszor jártam így, hogy rá kellene jönnöm, kicsi vagyok én ahhoz, hogy ilyen mélységekig tudjak hatni az eseményekre. És a végén mégis minden úgy lesz a legjobb, ahogy a maga módján, a következő mozzanatot nem sejtve, hollywoodi forgatókönyvmentesen (erről jut eszembe: meg ne nézze valaki a Friends with benefits-et. Oltári ratyi. Kiskatám! ez még a te gyomrodat is megfeküdné :)) kikerekedik a világ.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése