Mondhatni, pár napja Mózi az anonim cickó-kör oszlopos tagja. Elég jól megy neki. Kicsit lehet drasztikus elhagyni egyszerre a reggelit és az estit is, de így is szép, hogy majd 16 hónapos koráig kitartott. Megcsappant rendesen a cucc, max 1 étkezést tenne ki, de már nekem volt olyan nagyon fura, hogy szívogatja az üres bőrkulacsot. Azt mondtam: most tesszük le. Közösen. Nekem is le kell válnom, meg kell szoknom, hogy egy bárányos bögrében vagy egy csőrös kulacsban feloldódok. Nehezebben alszik el egyelőre. Leteszem, de sírás van. Egy darabig hagyom, utána beosonok a sötét szobába, és szó nélkül felnyalábolom. A sírás hüppögésre vált, de nem szűnik meg teljesen addig, amíg ki nem tapogatja az arcom, mint a vakok. Továbbra is bizonytalan, muszáj vagyok megszólalni, hogy: Anya vagyok. Lefekszem vele az ágyba, ő egyelőre nem akar odabújni, csak lovagló ülésben ül, és hüppög. Se éneklés, se dúdolás nem kell neki. Csak csend. Akkor odakucorodik nagyon szorosan. Egészen fel az arcomhoz, keresi minél nagyobb felületen a bőrkontaktust. Ha nem az arcomon, akkor a kezével nyúl a hasamhoz. (De azt is úgy szeretem, amikor öltözködésnél, zuhanyzás után ölelgeti és szimatolja a combomat :).) Az arcomról aztán lejjebb araszol a halmok közé. Hol az egyikre fekszik rá, hol a másikra, majd bevégzi a kettő között. Addigra én meg úgy érzem, hogy az egész 156 cm átalakul egy hatalmas veres dübörgő szívvé. Olyan nagyon-nagyon, de annyira.....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése