Amíg ülepszik a 3 palacsinta

Bepótolok még egy-két elmaradt eseményt. 

 

Májusban pocolni mentünk a Velencei tóhoz, Gárdonyba. Nos..... Meg még inkább köhömm.... Ez volt az az időszak, hogy vége lett a fosós-hányós vírusnak, és éppen induláskor derült ki, hogy lázas a gyerek, de az csak a 15 hónapos oltás elhúzódó árnyéka volt, nem tartott sokáig. Úgy reméltem, jót fogunk wellnesskedni, reggelizni (számomra ez a legjobb a szállodákban :)), vacsorázni, játszóterezni. Végre lesz valami színem, és nem egy felengedő félben lévő, enyhén állott mirelit csirkének fogok kinézni; elszabadulok majd futni, és közben jól szublimál belőlem minden negatív. Háááát. Volt, ami úgy lett, de Mózi merő nyűg volt. Nem alszik idegenben sehogy sem. Se délben, se éjszaka. Ettől pedig én voltam már olyan fáradt és frusztrált, hogy ordítani tudtam volna vele. Ilyenkor aztán semmi nem jó sehogy. De még az sem. Nekem szívja a türelmem az, hogy valami sokkal nem úgy van, ahogy elképzelem, ha csak lóg rajtam, és ordít, ha jobbra kell menni, nem balra. A medencében jó volt :). A víz és a szökőkút az nagy kedvenc. Meg a vízben lévő színüket változtató lámpák. Itt is csak annyi volt a baj, hogy ki kellett szállni. Mikor minden a nagy könyv szerint halad, akkor utólag nagyon tudom magam utálni, hogy türelmetlen vagyok, és még mindig nem fogtam fel, hogy 24 órás szolgálatban vagyok, mint anya.

És nekem nem az a dolgom már, hogy úgy és akkor áztassam magam, úgy és akkor aludjak, ahogy nekem jól esik. Bármennyire is szeretném megőrizni egy szeletét a korábbi életemnek, ez képtelenség már. Amikor ezt  elfogadom, akkor nem harcolunk. Akkor kieresztem a gőzt, elbőgöm magam Attilának a képzettől, hogy nem is vagyok jó anya, hogy alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre. Akkor naphosszat csak ülök a szőnyegen, és toszigatunk, építünk és rombolunk, lovagolunk, viháncolunk. Attila elvitte babakocsival, és én meg csak voltam. Utána elmentem futni Dinnyésre, ilyenkor tisztul legjobban a fejem. Persze Attila mellett nem vonyít annyit. Mert én túlságosan le akarom szabályozni. Én egyből kikapom a kezéből a könyvespolcról legórált könyvet, amit az első lapjánál lógat, és libegtet, holott 2 perc múlva már nem érdekes neki, lecsapom a buditetejét, mikor a gyümölcs centrifuga szűrőjét tisztító kis ecsetet áztatja a WC vizébe és szívogatja utána. Nem tudok minden szemetest elzárni és magasba tenni, így a fürdőszobait is előszeretettel borítja, tapogatja....

És ha már ilyen posztot írok, ami csak a nehézséget ecseteli, a 15. hónap óta átalakultak a reggeleink is. Az, hogy nem alszik 9-ig, nem baj. De kelni is egyből úgy kel, hogy kiveszem, és nem jó, ha leülök vele bent az ágyra. Nem jó, ha kiviszem a kinti ágyra, és ott lefekszem vele. Ha engedem, hogy másszon amerre akar, akkor az a baj, hogy letettem, és nem ölben van. Ha mellé fekszek, cicizne, ezért mellé már nem is fekszem. Negyed óra múlva kb helyre rázódik. Ha mutatja, hogy kakás, és kérdezem, hogy kivegyük-e, akkor nagyon megörül, vigyorog. De mikor elkezdem kicsomagolni, akkor megint méltatlankodik. Utána jó. Viszont, amikor elkezdem visszacsomagolni, akkor az a baj, hogy nem akar pelenkát, hanem cuppog, hogy enni akar. Ha evett, és már dobálja el a dolgokat, és kiveszem a székből az a nem jó. Szóval kőkeményen felütötte a fejét valami korai dackorszak. Legközelebb elmesélem, milyen okos-ügyes, illetve képekben is bővebb leszek.