tűkkelütött

Azt sem tudom, hol csapjak a lecsóba, mit és mennyire osszak meg a közzel.

Egyik elmaradásom, amit már többször pótolni szándékoztam, hogy a különféle csatornákon érkezett gratulációkat majdani baba érkezésével kapcsolatban megköszönjem. Azóta is jól vagyunk, szépen gömbölyödünk, simán leöthónaposterheseztek a fodrásznál a minap, ami lehet, nem áll távol a két évvel ezelőtti valóságtól. Múlt hétvégén már mozogni véltem magamban, ami persze simán lehet még más egyéb is, de azóta is vannak ilyen jellegű sejtéseim, hogy egyik-másik rezdülés már nem szimpla hasmotyorgás. A hetek számolásával néha megvagyok csúszva. Nehéz ez így, hogy nincs konkrét dátum, amihez vissza tudom számolni, csak egy - orvos által kijelölt - pont, hogy na ekkor lehetett. Az sem segít, hogy ehhez képest az UH-on hozzácsaptak még laza 6 napot, így általában 2 számot jegyzek meg, és olvasok utána, hogy mi történhet most bennem, hogyan festhet a kis kölyök. Mózit is szoktatom a témához, még akkor is, ha valószínűleg felesleges, mert nem sokat ért a dologból, és nem sok viszonyítási alapja van azzal kapcsolatban, hogy testvére érkezik majd januárban. Több sebből vérzik a mondat, mert nem tudja mi az, hogy testvér (a babát még csak-csak érti), nem tudja mi az, hogy MAJD, sem azt, hogy január vagy tél vagy hó vagy hideg. Sebaj, rendíthetetlen vagyok. Ha kérdezzük, hol a baba, akkor mutat a hasamra, elkezd vetkőztetni, mert ő a babát és a köldököt összeköti. Ma már ott tartunk, hogy a kérdésre azzal válaszol, hogy a saját hasát mutatja, hogy ott a baba :D. A "Baba Bibliát" alig lehet eltenni előle, mert szereti nézegetni, mutatni kell benne a képeket, én meg keresem azokat a részeket, amik ismerősek már a számára. Sokszor emlegetjük kíváncsian, hogy vajon hogyan fogja lereagálni, mennyire zakkan meg a féltékenységtől, mekkora gyamálásnak lesz kitéve az öcskös. Mert egyelőre a kutyába is kapaszkodik, piszkálja a szemét, fülét, száját, de Tolsztoj hűségesen tűri a megpróbáltatásokat. Mozgást illetően nagyon a szülés utáni időre készülök, hogy na majd akkor úgy sem nyugszom. A lelkem simogatása végett Hután 1 hét alatt elmentem 5* futni meg 2* lebicikliztünk Kőkapura és vissza. Ezek nem nagy távok, de 35-40-50 perc kocogások, ameddig bírom, és ameddig jól esik. Továbbra is álomkóros vagyok. A délutáni alvásokat már csak azért sem adom, mert felburjánzik bennem a kép, hogy mi lesz velem 5-6 hónap múlva. K.O :)! Attilát is szoktatom a gondolathoz, hogy lehet megbolondulok, és idegbeteg leszek őrült, zavaros tekintettel, kitépkedett szemöldökkel, örökké összebüfizett trenyában. Ő megvan róla győződve, hogy dehoooogy....