Ilyenkor, mikor hazajövök az OTIból különös élénkséggel terjed szét bennem az a "szanaszét-tudnám-magam-sírni-mert-anya-vagyok/leszek" érzés. És ebben egy csöpp túlzás, fáradság, idegbetegség nincs. Csak a fajtiszta anyai szívem :). Továbbra is rendben vagyunk, szívhangot percekig tudnám hallgatni, ahogy dörömböl. Ilyenkor az sem érdekel, hogy havonta 2 kiloval szebb vagyok. Attila szerint túl nagy FENEKET kerítek a hízás témának :). Hát szó szerint. Most ezt a felfokozott érzést megpróbálom konzerválni, és amikor a falnak mennék túlfűtött tehetetlenségemben, szippantok a szelencéből. Egyébként lehet, van ma vmi a levegőben, mert Mózi olyan rettentő cuki volt eddig. Ölelgeti az otthonkába öltöztetett lábamat főzés közben, puszilgat, csak úgy a semmiből, meg bújik, kapaszkodik. Azt hiszem, ez az egyik legjobb korszak. Még nincs kőkemény dackorszak, de már fel-felüti a fejét, egyre értelmesebb, "használható", nyílik a humora, a beszédben még most sem fakítunk igazán, de ami késik... Gyönyörűen magyaráz, halandzsázik, mutogat, emlékszik mindenre, én meg kár hogy nem nyelvvizsgázhatok valami elveszett baba nyelvből, mert - valljuk be- profi vagyok a megértésében.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése