Mondanom sem kell, a bölcsi nem volt jó ötlet még Mózi frissen összefércelt rongylábának... Picit begyulladt a seb csücske, így a tegnap délutáni programunk az volt, hogy elfurikáztam a Kenézyben, és ültünk, várva a sorunkra. Sok-sok MIÉRT? MI AZ? MI ZÚG? KI AZ? MIÉRT FEKSZIK? MIÉRT FÁJ? MILYEN/MELYIK AJTÓ? MILYEN SZÉK? MIÉRT GURUL? HOVA MEGY? MIÉRT VILÁGÍT? HAZA AKAROK MENNI! APA ÖLÉBE! PUSZIT AKAROK TOLSZTOJNAK... ÉN VOLTAM ÚSZNI stb. hagyta el a száját a várakozás alatt, amíg összeizzadtuk magunkat és egymást a kórház klímamenetes folyosóján. A rendelőben olyan éktelen visítást vágott le, hogy már számomra is ijesztő volt. Olyan sokkos állapot közeli. Az orvos és az asszisztens sem volt gyerekbarát. Ahelyett, hogy nyugtatták volna, azt mondták, hogy Fejezd már be! Jó' vanna, nem kell így visítani! Már én szóltam rájuk, hogy nem volt még ilyen helyzetben, természetes, hogy be van tojva, ha 30 centis szabó ollóval hadonásznak körülötte. Nem volt jó emlék egyikőnknek sem. Ráadásul ma délelőtt megint ott kolbászoltunk a sürgősségi labiritusban, és elhiszem, hogy meg volt rémülve már kint is. Én is. Sok ember és sok színű, sok ajtó, és mind mögött zúg valami, mindig kinyílik valamelyik, mindig jön rajta át ki vagy be valaki, kint is fúrnak, zúg a kv automata, szirénázik kint a mentő, tolnak be ágyat, széket, öreget és fiatalt törve, horzsolva, zúzva. Egy hős volt, hogy ennyivel kibírta a mai kötözést. És persze én is, hogy tartottam benne a lelket, és főttünk közösen :).
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése