A héten, de legalábbis a második felében én voltam minden férfi és gyermek rémálma. Megkezdtem a sárkányosodást :(. Egyelőre pórázon, és remélem, még megszelídíthető. Most minden esetre két meséskönyvre való fejet növesztettem. Ez sajnos valahogy tényleg így igaz. Próbálom a hőségre fogni, de inkább minden együtt. Újabb "alja" állapotot értem el - ez a csúfondáros igazság. Egyszerűen a sok az sok (de még a kevés is az most). Vagy még rosszabb: én vagyok gyenge láncszem, aki nem bírja a kiképzést. Már addig merészkedtem délelőtt, pedig ilyen nem nagyon volt eddig, hogy Attilát direktbe haza hívtam, hogy mindegy mit vagy hova, de vigye el mind a két fiút két órahosszára, mert nem akarok se pelenkázni, se etetni, se kakaót csinálni, se főzni, se vasalni, se mosni, se teregetni, se takarítani, se mosogatni, se ágyat húzni, se türelmesnek lenni és se jófej anyukának. Így is lett. Délelőtt 11-kor befeküdtem az ágyba, és fél 2-ig aludtam. Utána hogy simuljanak a ráncaim, a gané harci helyzettől függetlenül nekiláttam Lócika első névnapi ebadtáját megvarrni. Segítségemre volt szabásmintával és leírással a Játékok szívvel-lélekkel című könyv. 
El is készültem vele, de Mózi olyan féltékeny lett rá, hogy Lóci eddig kb nem is látta. Most is Mózi ölelgeti álmában, illetve hordta Gizi nénihez (gyerekorvosunk), mert egy üveg elvágta a kutya lábát... A szerepjáték oldja a feszültséget, segít feldolgozni az eseményeket.Negyed tizenegykor van csend itthon. Egyre durvább a helyzet. Kimerít. Mert reggel fél 7-kor kelés van. Nekem pedig lenne tanulnivalóm is, és a fejem befogadóképtelen így.
Megyek is hunyni. Névnapi fogacska jobb felül kint van. Csók Nektek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése