...de feltenyerelek még Nektek
egy-két barlangrajzot. Tényleg ideje pakolásznunk. Lassan minden ruhánk magától
megáll a sarokban, szaporodnak a hátközépig fosos textilek. Pedig mostanra
olyan jól belelazultam, hogy ne kövessem, melyik ruha tiszta, melyik felvehető
még, melyik a gyalázat és vegyi fegyver kategória. Attilán pl ma még teljesen
tiszta, vasalt vonalakkal ellátott illatos pólót észleltem. Kérdeztem is
döbbenten, hogy Neked még van tiszta ruhád??!
Igazi ábrándos levélsárgulós szeptemberi
szép időnk van. Pálházán a játszin erősítem a csuklóm, illetve most terítettem
meg Lócikának a padon, hogy a három rétegben összebarnázott szerelésből a
legalsó és legelveszettebb darabot lehántoljam. Tegnap már rám hozta a frászt.
Kétszer sugárban visszahányta a tejet… Térerő után kutatva, felhívtam a
gyerekorvost, hogy erősítsen meg benne, nem feltétlenül kell éjszaka haza
indulnunk. Nem hát. Csak adjak neki azonnal Daedalonetta kúpot. Simán. Bepakoltam
az egész házi patikát… Kivéve azt az egyet nem. Murphy is velünk nyaral -
természetesen. Szoptatni csak óvatosan húszpercenként, apránként, hogy ne
lássuk viszont. Ez azért rossz érzés. Mire megindul a tej, és ráhangolódik a csörgedezésére,
én már piszkálom is ki a szájából, ő meg sivalkodik :(. Azóta legalább elzárta az antiperisztaltikát,
átcsoportosított az erőt mélyebb régiókba… Ráncolgatom a hasán a bőrt, és
tapogatom a kutacsát, ahogy tanultam a Klinikán, hogy nem járunk-e a kiszáradás
nedves partján. Hála az égnek, nem. Éjszaka borzasztó sokat kel. Eddig is. De
eddig lefegyvereztem a melleimmel. Lehet most fogunk leszokni az éjszakai
szopásról. Pedig én és a derekam is jobban bírná azt, mint óránként kelni,
csendesíteni, ágyból ki, ágyba be, visszavackolni magam. Azokat a nyugodt,
félálomban lévő perceket viszont nem adnám Nektek, amikor megnyugodva,
ellazulva, hálózsákos meleg kis testét, puha pofiját pihegteti rajtam, én meg
arra zökkenek vissza, hogy talán ülve már álmodtam is valamit…
Ma meglódultam futni egy
bővebbet, mint 30 perc. Egészen eljutottam a NOL kútig Pálházán. Alig kellett
három házat elhagynom, éreztem magamban az erőt. Vannak helyzetek, képek,
amikor azon veszem észre magam, hogy nem gondolkozom, hanem fejben írok. Mint
most. Olyannak éreztem, mint egy dugulás elhárítást. A felszabaduló endorfin
hatására megindult az áradat, sodorta bennem a betűket és szavakat. Társultak a
képek is egyből, mert így párban gondolkozom. Szinte állandóan képeket látok,
és azt írom le. A dugulás elhárítás volt az első hasonlat, ami fekete-fehér
kézzel rajzolt, egyszerű fénymásolással sokszorosított, házilag felszabdalt
A5-ös papíron jelentkezett. Kezemben WC pumpával futok, lóbálva, mint a
majorettesek, de hirtelen átvált rajtam a futóruha, és fekete bocskai indázza
át a mellkasomat, magam mellett szorítva, de felfelé mutatva a pumpát, mint a refis
diákok. Elhessegettem, mert lehet nem is ildomos ilyen montázst összeollózni
fejben sem. Visz a lábam lefele, és képzelgek, hogy annyira jól bírom ezt a
kocogást, és annyira élvezem. Biztosan nem azért szeretek futni, mert karban
tart, biztosan nem csak azért érzem üdítőnek, mert ez EGÉSZSÉGES és jó nekem.
Bizonyára a Willendorfi vénusz korában is élveztem volna a zsírégetést, és nem
lett volna bűntudatom, hogy felálltam az asztal mellől, és nem csak sült
csirkével álmodok. Bizonyára ;-). Mindegy is ez, futni jó.
Meg olvasni. Sikerstory: 325
oldalt elolvastam 2 és fél nap alatt gyerek mellett. Ok, Attila egyszer 3 órára
elvitte őket kisvonatozni, de akkor már csak az utolsó 20 oldalt fejeztem be.
Hallatszik a hangomon ;-)?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése