Itt a negyedik gyertyaláng

Mózi már rég mondja, hogy gyújtsuk meg mindet, és ne csak egy adventi zsákocskát csipeszeljünk le, hanem kér még :). Jól ki van ez találva. Meg kell tanulni a várakozást, az apró lépésekkel megvalósuló célbaérkezést. Én már nagyon ott lennék. Mert addig varrom, addig ragasztom, addig sütöm, addig csomagolom, amíg nem csenget a Jézuska. Ma már AttilApa is befut a fedélzetre félholtan, de végre-valahára összeverődik a család. Éjjel háromig csamagoltam, de a többi éjszaka is vagy alkotással telt, vagy nem tudom. Mert a produktum mégsem olyan számottevő, de két gyerek mellett csak a hosszú éjszaka marad. Illetve utána a még hosszabbnak ható nappalok :). Jó látni Mózin a várakozást. Hogy Márti néninek is elújságolta, hogy nekünk volt tavaly karácsonyfánk. Aztán kérdezte tőle, hogy Neked is volt? Majd várakozón nézett rá, szinte izgulva, hogy mit mond. És Neked is az Angyalok hozták? :). Ha másért nem, ezekért a lelkes gyermeki csillogásokért megéri ez a pár átvirrasztott éjszaka. Közben természetesen keményen nosztalgiázom a tavalyi pocakos készülődésen. Ami már most olyan szokatlan felállás. Hogy volt olyan, hogy csak egy szem gyermekünk volt? Volt. Most pedig Lócika is itt fog sertepertélni, rámolni, jönni-menni négykeréken. Úgy szeretem látni, hogy olyan rámenős. Mint a gyerekek általában. Nem ismer lehetetlent, nem fél már előre a visszautasítástól. Mindent elszedne Mózitól. Gyűrődik érte, kapaszkodik fel, mászik rá többször, ha lepattan menet közben. Mózi meg csak visít, hogy Jaaaaj, neee, Lócika! Ne csíípj, ne harapj, nem adom, Anyaaa! Lócika elveszi!! Kíváncsi vagyok, mikor ébred rá az erejére, hogy ő a nagyobb és erősebb. Egyelőre. A fürdőkádban is hiába csúszik a kis segge, és dűl-borul, nyeli a vizet, mászik a kishajóért vagy a spriccolóért, és ha nem sikerül vagy nem kapja meg, akkor ő vágja ki a magas C-t. Olyan isten igazából. Elő kell rántanom a cilinderből a diplomáciai készségemet (már ha van olyan, és nem rágta meg a moly) vagy kifejleszteni, igazságot és játékeszközt kell osztanom két irányba. 

Bevallom, ku*va fáradt vagyok, de azt is be merem vallani, hogy élvezem piszkosul az anyaságot minden megőrülés ellenére. Attila mondta nekem egyszer, ami nagyon sokszor eszembe jut azóta is, hogy olyan munka(hely), pozíció lenne az ideális számomra, ahol vagy nagyon tudok adni vagy nagyon tudnak szeretni (mert ez lételemem). És erre mondta, hogy az anyaságban majd milyen jól kiteljesedek, mert mind a kettő benne van. Remélem, még most is így gondolja, hogy passzentos szerep ez a számomra ;-).

Tartsatok ki, nem szabad még kipukkanni. Majd szilveszterkor. Akkor aztán lehet aludni Lenke néni és Taki bácsi módjára ;-).