tűkkelütött

Fürdetés, és két Lagzi Lajcsi évadra elegendő népdal csokor elnótázása után (Mózi kérte esti mese helyett) - sőt már közben is - kezdtem úgy érezni, hogy lelassulok, és visszazökkenek a gyerekszobába. Kicsit csúcsrajáratott napokat élek a korábbihoz képest, és az ellustult kismami agyam meg-megrottyan estére. Tegnap negyed kilenckor befeküdtem az ágyba, hogy majd még kelek, de nem... 

Csinálok egy tanfolyamot, amit egyszer már említettem, és ez heti 3* délután kettőtől hatig elfoglaltság pár héten keresztül. Egyszerre kezdődött az ovival, és eddig zökkenőmentesen zajlik. Annyi hátulütője van, hogy egyrészről rettenetesen élvezem, hogy reszocializálódok, hogy értelmes és többségében érdekes dolgokat hallok, másrészről meg annyira elszontyolít, hogyha vissza kell majdan állni (már ha vissza kell) a munkapad mellé, akkor alig fogok látni valamit a gyerekekből. Az egyiket Mama hordja haza az oviból 4-kor, a másik gyermek Anyánál van háromnegyed kettőtől. Mire én haza csobbanok már turbó vacsi, turbó fektetés, és az itthoni romok simogatása... Semmire nem elég, épp csak a kosz nem esz meg bennünket. Igyekszem szinten tartani emberi kapcsolataimat, ha az ápolásra nem is jut minőségi idő, de kérek mindenkit legyen türelemmel :). Amikor van feles percem, akkor kattog az agyam, sok minden fut benne egyszerre, aminek következménye, hogy valami félbemarad, és két hét is kell hozzá, hogy gondolatban újra hozzáférjek. 

Igyekszem alkotni is valamit. Vár a mosatlan és a pakolás.