Egy picit megint eltűntem családi beszámoló terén, pedig zajlik az élet. Most kicsit bele is vagyok szottyanva. Kimerít a könyörgés, az alkudozás, az, hogy még este 10-kor sincs alvás, hogy ketten együtt nem játszanak el jelenleg, mert ütögetés, csipkedés van, óvodából hazahozott tipikus sok eltanult hülyeség, mint: lepúzom Lócit és lepisilem..., vagy Atya-gatya, szaros gatya..., vagy kurva életbe..., és hasonlók. Kicsit fogytán a türelem, hogy semmi sem működik A-ból B-be, csak kerülő utakon, hogy kell hozzá aláfestő műhiszti. Estére használhatatlan vagyok, és nem értem hogy működik másnál napi rendszerességgel a háztartás rendben tartása, mosás-vasalás, főzés, gyerek, kipihenés, feltöltődés, egyéb. Tegnap mire kijöttem a gyerekektől Attila már kitöltötte a vörösbort, hogy lazuljak. Azt mondta, valami konyakot vagy brandy-t kellett volna, de ilyesmit nem tartunk itthon .... :D. Na de nem ezt a sirámot szántam igazán mára, hanem olyan jókat mondanak, kérdeznek közben a fiúk. Lócika hihetetlen, hogy mennyire jól beszél. Gyönyörűen mondja a szavakat, mindennel bepróbálkozik, visszaadja legalább a ritmusát a mondatoknak, felismerhetően "dalol", utánozza Mózit és versengés megy Apa és Anya kegyeiért, mindent be kell mutatni, meg kell dicsérni. Mondja, hogy kaka, hangutánzással jelzi a pisilist, sőt testtartásban is utánozza Mózi állva pisilését :D. Jelzi, magyarázza, hogy vetkőztessem le, pisilni szeretne, de ha a wc-re ültetem, egyből le akar szállni. Ezt elgyakoroljuk egymás után párszor, mert közben nem szeretném kedvét szegni sem, hogy nem veszem komolyan a kérését. Előbányásztuk a bilit is, arra is ráül néha ruhástól, de inkább játékokat rámol bele, így elpakolom. A héten a játék helikoptert úgy tette le a szőnyegre, hogy a farkán landolt, erre felragyogott az arca, és mondta, hogy (r)epülő kakál!!! Elkezdett erőlködni is, és szájjal reccsintett hozzá. Annyira büszke volt magára, hogy a helikoptert megkakáltatta, hogy azt hittem felfalom, olyan cuki volt. A harapása és a víz kipancsolása is megfogyatkozott, most inkább csíp, kapaszkodik, durván lefejel a böccintgetések helyett... Lassan kezdjük a bölcsit.
Mózi azt kérdezte tőlem ma a zebránál állva, hogy Anya, ha fiú leszel, szeretnél egy ilyen terepjárót? (Ott állt a piros lámpánál épp egy Mitsubishi terepjáró). Mondtam, hogy Anya nem lesz fiú, de csak erősködött - gondolom egy igent szeretett volna hallani :) - hogy deee, ha nagy leszel... Megnyugtattam, helyretettem, hogy anya ha nagy lesz (azt nem firtattam, hogy nagy sohasem leszek ;-)) sem lesz soha fiú.
Gyakran mondja, ha valami nem tetszik neki, hogy nem vagyok a barátod, nem játszom veled, nem szeretlek (itt egyből helyesbít egyelőre, hogy de szeretlek, csak vicceltem :)), sőt a héten megütött. Ez eddig nem volt jellemző, sőt. Tudom, hogy ezek korral járó sajátságok is, de úgy szeretnék egy-két napot betekinteni az óvodába észrevétlenül. Hogy ott hogyan viselkedik, kivel játszik. Mert nem teljesen zökkenőmentes. Nem szívom ezeket mellre, de most tényleg érzem, milyen lesz kamasznak :D. És hogy mennyire nehezen fogom én ezt viselni.
Vettünk ma vízfestéket, hogy itthon is mehessen a maszatolás. Kalózosra esett a választás, és az autóban ahogy szorongatta Mózi a dobozt, kérdezte, hogy Ő lehet-e kalóz majd ha nagy lesz.... Mondtam, hogy az lesz, ami szeretne :). Aztán következő kérdés, hogy ő lesz-e apuka. Mondtam, hogy nagyon remélem :). Erre egyből helyesbített, hogy inkább orvos szeretne lenni, nem apuka... :). Mondtam, hogy a kettő nem zárja ki egymást, de biztosítottam róla, hogy Anya támogatni fogja a döntését (most még nagy a szám... :D).
Mikor Mózival egyek voltunk, és már hason nem ment a fekvés, de egyébként semmi kényelmetlenséget nem éreztem, és bárhol, bármikor tudtam/tudtunk szunyálni - lsd szülőszoba, vajúdó :D (még a kezdet-kezdetén) - akkor tértem át a háton alvásra, fekvésre. Hiába mondják, hogy ez így nem okés, nekem így volt kényelmes jó darabig. Háton fekve, kezemet összekulcsolva a mellkasomon. Attila volt, aki megkérdezte viccesen, hogy mi ez a koporsópóz... Azóta, ha háton alszom, mindig ez ugrik be, és csak ezért mozdultam ki belőle, hogy na nehogy mááár. A múlt héten feloldoztam ezt a kínos állapotot. Sokszor mikor félálomban vagyok, rendesen hallucinogén szintre érek. Megvagyok győződve róla, hogy ébren vagyok. Jobbnál-jobb ötletek, történetek jutnak eszembe, és csak azért nem vésem telefonba, mert biztosra veszem, hogy teljesen éber vagyok, reggel úgy fogok emlékezni rá, mint ilyenkor. Mostanában viszont már nem bízom magamban, és jegyzetelek, ha van erőm :). Így sikerült ráébrednem, hogy ez nem koporsópóz ám, hanem az Oscar szobrocska póza. Innen viszont nem kell kimozdulnom, hanem aranyban csillogva ölelgethetem a kardomat.
