... ez meg itt a fakereke.... :( Korábban írtam, hogy a babanaplókban nem találni helyet az első öltéseknek, első kórházi rémálmoknak. Most is bővült a Tűkkelütött babanapló rovata. Első találkozás a rozsdás szekérkerék-abronccsal. Azóta is kiráz a hideg, ha jobban belegondolok...
Hután voltunk a hosszú hétvégén. Pénteken még fos esős idő volt, de nem délelőtt. Mózi fátvágott (ő csak nézte) és hordta Attilával a kemencébe, Lócika is ment utánuk, előttük, kint kóricált asztronauta szerelésben, mert szép idő éppen nem volt akkor. Én bent a házban. Visítást hallok. De olyat, amiről tudom, hogy nagy gáz van, és mindent el kell hajítani a kezemből, és rohanni. Hát ja. Lócika "leakasztott" a ház oldaláról egy jó nehéz rozsdás kerékabroncsot, ami olyan díszítésként funkcionált, és eddig át sem futott a fejemen, hogy azt le tudja piszkálni, eléri, baj lehet belőle. Mire kiszökkentem ott feküdt a földön, fején és testén ez a nagy nehéz kerék. Felnyaláboltam, és olyan volt mint a rongybaba, folyt(?)/szivárgott a vér az orrából és a szájából. Nem tudtam hirtelen, hogy csak lehorzsolta, vagy komolyabb okból folyik. Jaaaj. Már remegett a lábam is, és csak síííírt. Fokozatosan bontakozott a kép és a szituáció. Komolyabb törés nélkül megúszta, de a pofiját, orrát megütötte, sebes, zöld, kék (éppen milyen árnyalatú). A kiskezét is lehorzsolta, feldagadt a mutatóujja rendesen. Egyemmeg olyan elesett lett, hogy csak feküdt sírva az ölemben betakarózva. Mózi meg akkora angyal volt, hogy hordta oda a játékokat, puszilgatta, virágot szedett nekik. Látszott, hogy ő is megijedt. Nálam jobban nem hiszem.
Viszont nem egyedül voltunk, hanem a Póser családdal, így volt a gyerekeknek is társaságuk, közösen főzőcskéztünk kint-bent, csacsogtunk, szivaroztunk (férfiak), futottunk, olvasgattunk, aludtunk. Jól esett. Főleg, hogy nyertünk 1 órát. Szeretem a sárguló zempléni lankákat és fényeket.
 |
| esti wellness a zuhanyzóban |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése