Anya vagyok. Dupla és gyakorlott

Az anyák napjára viszont nincs az az ismétlésszám és gyakorlási mennyiség, hogy rutinszerűen átrobogjunk rajta. Koncentrációs képességemet most sajnos megzavarta más, de azért ott, abban a pillanatban, előtte és utána is volt módom értékelni és átélni. Arra készültem, hogy a bölcsis megemlékezés ellen még nem kell nagyon felvérteznem magam, majd inkább az ovisra. Végül fordítva alakult... Mind két helyen annyira készültek a bölcsis és óvó nénik, hogy már ez megható számomra. Lócikáéknál még nem volt össznépi ünnepség, csak egyesével várták az Édesanyákat a gyerekek a szőnyegen ülve. Utána a kedves Anyuka lecsüccsent, és pici gyermeke a virágot szorongatva egy kis papírszívvel a kezében ott állt előtte, elszavalta (!!!) a verset, csillogó szemmel ült az ölembe (lehet az én szemem volt csillogósabb), és készítettek egy képet is rólunk. Annyira jó, hogy Lóci imád szavalni, verselni, dalolni, nem kell 2* megkérni. Most is szépen elmondta, nem szaladt el, nem nézett 100 fele a következő versikét:

Anyukám, anyukám, találd ki,

Hogy az én nagy kincsem, ugyan ki?

Ki más is lehetne, ha nem te?

Ültess hát gyorsan az öledbe.

Erzsike néniék is élvezték, mondta is Lócinak, hogy Lócika, még mondd már el Anyának a másik verset is, Te olyan ügyesen megtanultad :)).

Hálásan bújt az ölembe, mint egy kiscica, szorongat, puszilgat.

Néha itthon megkérdezi tőlem, hogy: Anya mérges vagy? 

Mondom neki, hogy nem, nem vagyok mérges. Akkor átöleli vagy a combomat vagy a nyakamat, derekamat, hogy szeretlek Téged!

Hát még én...

Az ovis ünnepség szintén meghitt, nincs külön szavalás, hanem minden gyerek megkeresi a körben ülő anyukáját, mögötte Nagymamáit, és úgy mondják a verseket, dalokat, hogy kb egyszerre, és segítenek az óvó nénik is, mivel vegyes csoport esetén a teljesítmény nem egyenletes :). Vártam, hogy a tavalyi szétszórt Mózi most jobban fog majd tudni koncentrálni már. De nem... Abszolút látom rajta, hogy a szereplés nem az ő műfaja. Főleg akkor nem, amikor kérik vagy kell. Itthon magának mindent elmond, elénekel, nem arról van szó, hogy nem tanulja meg, de ott és akkor nem adja elő a tudományát. Már-már zavarban van, és minden más elvonja a figyelmét. A versikéket kivéve viszont olyan boldogan adta át a meglepetést. Festettek az anyukáknak egy natúr vászon bevásárlószatyrot. Pontosabban nem annyira bevásárló méretű, inkább olyan uzsonnás tasak. Erre láttam, hogy büszke, és tényleg olyan szép színes pöttyös. Kérdezte is, hogy Anya, fogod használni? Úgy éreztem a kérdés mögött, mintha elásnám, nem értékelném kellőképpen a munkáit. Pedig nagyon!! Lerajzolták az anyukákat is, ki voltak szépen ragasztva, mint egy kiállításon. Ezt már elárulta Mózi, hogy lerajzolt, és zöld a pofim :). Kerestem távolról, hogy vajon melyik lehetek én, a "marslakókórban" szenvedő, mert felismerhető alakzatokat eddig nem rajzolt, csak max "ír" cikk-cakkos egyenes vonalakat vagy "fészket" kerekít. Mikor becsüccsent az ölembe, akkor mutatott messzire, hogy azt rajzolta ő. Én vagyok, amint éppen megyek be egy mobil WC-be.... :D. Fogalmam sincs, honnan jött a mobil WC ötlet :)). Az ünnepség végére már azt mondta, hogy éppen a pincébe megyek le a rajzon :). Közelebbről megnézve viszont megdöbbentem. Felismerhető arcot rajzolt, két szemmel, hajjal, piros szájjal.... Alig várom, hogy a családi archívumba kerüljön a kép. 

A nayógymamák is kaptak egy-egy nemezelt piros szivecskét fehér széllel és akasztóval, amit szintén ők csináltak, valamint egy-egy szál rózsát. Megvendégeltek minket sóssal, innivalóval. A gyerekek kínálták, hordták most az anyukáknak, nagyszülőknek nagy boldogan.

Ovi után a tavalyi hagyományhoz hűen lefagyiztuk az izgalmakat, de én MÁR meg vagyok hatódva, hogy jövőre mind a két fiam ott fog állni előttem egyszerre...