... Max a Balatont. Egyelőre ;-)
Ezt a kőbevésett szlogent Sanyikámmal hoztuk létre az érettségit követően elkezdett futkorászások alatt, nem is sejtve, mekkora erőt és irányt ad majd nekem/nekünk. Ez szimplán arra vonatkozott, amit már akkor is jól tudtuk és tapogattunk hogy a futás jó része (is) fejben dől el. ÉS ha a Gyulai István rekortán pályán megkezdünk egy 470 méteres külső kört, akkor nincs az az Isten, hogy ne fussuk körbe. Mert menet közben nincs megállás. Akkor 10 köröket futottunk. Egyből persze nem egyszerre. De a számolásában most is ott tartok, hogy ha átlépek félcipővel egy új körbe, akkor azt már teljesnek veszem, meghódítottnak számolom :). Nem állítom, hogy azóta futok. Sőt! Főleg nem rendszeresen. Igazi kampánykocogó vagyok, aki ha kell, akkor rá tud készülni, de ha nincs cél, ami általában nagyobb kihívás az előzőnél, akkor nincs futás rendszeresen. Hát most volt cél. És nem vagyok rá büszke, de rendszeres felkészülés nem igazán. Sajnos volt velem egy nagy arc, az enyém, aki kicsit azt képzelte, hogy ha lefutottam már egyszer 42 km-t, akkor memory foam-os lábam van, és majd emlékezni fog ő erre, és visz magától. Az is segített növeszteni még januárban is az arcom méretét, hogy kb a nulláról 2 órás félmaratont képes voltam futni. Ok, meghaltam utána, de ment.
Ezt a kőbevésett szlogent Sanyikámmal hoztuk létre az érettségit követően elkezdett futkorászások alatt, nem is sejtve, mekkora erőt és irányt ad majd nekem/nekünk. Ez szimplán arra vonatkozott, amit már akkor is jól tudtuk és tapogattunk hogy a futás jó része (is) fejben dől el. ÉS ha a Gyulai István rekortán pályán megkezdünk egy 470 méteres külső kört, akkor nincs az az Isten, hogy ne fussuk körbe. Mert menet közben nincs megállás. Akkor 10 köröket futottunk. Egyből persze nem egyszerre. De a számolásában most is ott tartok, hogy ha átlépek félcipővel egy új körbe, akkor azt már teljesnek veszem, meghódítottnak számolom :). Nem állítom, hogy azóta futok. Sőt! Főleg nem rendszeresen. Igazi kampánykocogó vagyok, aki ha kell, akkor rá tud készülni, de ha nincs cél, ami általában nagyobb kihívás az előzőnél, akkor nincs futás rendszeresen. Hát most volt cél. És nem vagyok rá büszke, de rendszeres felkészülés nem igazán. Sajnos volt velem egy nagy arc, az enyém, aki kicsit azt képzelte, hogy ha lefutottam már egyszer 42 km-t, akkor memory foam-os lábam van, és majd emlékezni fog ő erre, és visz magától. Az is segített növeszteni még januárban is az arcom méretét, hogy kb a nulláról 2 órás félmaratont képes voltam futni. Ok, meghaltam utána, de ment.
Most pedig itt állok egy újabb teljesítendő feladat előtt, amire saját önbecsülésem miatt van szükségem. Hogy újabb ékes bizonyítéka legyen magam előtt, hogy képes vagyok bármit kigondolni, és azt meg is csinálni. Az Ultrabalaton szlogenje (azon túl, hogy Run&Roll), az egyik legtalálóbb, ami szembe jöhetett volna velem: CSAK EGY KÖR
Nem egyedül fogok bele. Most még nem. Ahhoz nagyon csöpp vagyok. Főleg nem egy szuszra. Viszont csapatostól belevágunk. Öten. 4 lány és egy szem Lóri. Kikötötte a nagy arcom nagy szája decemberben, hogy már pedig én legalább 50 km-t szeretnék futni, mert a többi nem motivál. Legyen annál több, ami már volt. Így akartam én a legnagyobbat fing@ni a csapatból. Most aztán késő a kesergés és bizonytalankodó gyomorgörcs, hogy ennyi felkészüléssel sérülésmentesen végig tudok-e 49 km-t futtatni a talpam alatt. Spanolt a Balaton képe. Hogy én kezdem fent északon. Már láttam, hogy a zennél is zenebb állapotba kerülök, és csak automatikusan lépkedek, vigyorgok kívül-belül, meghatódva futkorászik rajtam/bennem a hideg és az adrenalin. Aztán most módosítottuk a csapat leosztást, szakaszbeosztást egyéb okok miatt, és bevállaltam az éjszakai szakaszt cirka éjjel 1 magasságában.... Van egy fantasztikus tulajdonságom. Tök mindegy, hogy alakul, az agyam egyből alkalmazkodik, egyből keresi az újban a szépet, a kihívást, a pozitív dolgokat. Mint most. Egy 30 km-es déli zéró-árnyék-futás után, itthon behánytam napszúrás miatt. Leégett az alkarom, fájt rettenetesen a fejem. Már akkor éreztem, hogy mennyire jó lesz éjszaka futni, és legalább ez nem fog kivenni belőlem, hogy tűz a Nap. Illetve annál nagyobb energiatartalék-raktározó momentum nem kell, ha tudom, olyan előtt állok, amit még soha nem csináltam, és jócskán nagyot kell rúgnom, hogy a komfort zónám szélét szétzúzzam, és kiférjek rajta. Így állunk. Folyamatosan izgulva már, mint a Garda Maraton előtt lassan 4!!! éve. Kis családom, nem tud jelen lenni a célban, mert senkitől nem várnám el, hogy hajnal 6-7-8 magasságában (főleg előre nem sejtve) kint várjon és szurkoljon. Vasárnap viszont gyereknap a Városligetben. Már előre érzem a rozzant büszkeségem, amit érezni fogok utána. Hogy két nagy lépéssel a föld felett fogom emelgetni izomlázas lábaimat, közben meg úgy fogok örülni magamnak, hogy ezt a pluszt Seres Sárához hozzáadtam :).
Szurkoljatok legalább gondolatban!
 |
| az a bizonyos kép: CSAK EGY KÖR |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése