....hogy hozzánk idén 1 nappal hamarabb jött Miklós. Mivel hétvégére esett, nem csináltam belőle semmi extra lelkiismeret fOrdulást, mert tudtam, hogy a gyerekek még nincsenek képben, hogy hányadika is van, az oviban sem lövi le Mózi a poént a többiek előtt, hogy ez még korai, a bölcsiben meg egyébként is pénteken járt. A december felénk sűrű szezon, és ez volt az a reggel, amikor mindenki itthon aludt és itthon kelt. Az más kérdés, hogy Mózi annyira izgatott volt, hogy este fél 11-ig nem tudtam "lelőni" őket, mert ment a nyüzsgés és kijárkálás, hogy ő ugyan már elaludt, meg Lócika is, de most felébresztette, és megnézték, és még mindig nem jött a Mikulás... :). "Reggel" pedig fél 5!!!-kor jött, hogy Anya, eltűnt a csizmája a konvektor mellől (túl vizes lett, és muszáj volt szárítás alá venni mielőtt Miklós belepakol), biztosan itt járt a Mikulás... Mondta, hogy kinézhet-e a konyhába. Na ez volt az a pontja az ünnepvárásnak, amit soha nem szeretnék elfelejteni. Vagy ami számomra az egész gyermeki csodában való hitet és őszinte lelkesedést, boldogságot takarja. Az ágyból ráláttam, ahogy kisettenkedik a sötétben pizsiben olyan kíváncsisággal telt lopakodó mozdulatokkal, amiben azért benne volt picit a kétely még, hogy vajon tényleg jött-e, és mire számíthat... Hallottam, ahogy nyújtózkodik a villanyért, kattan, és kint világos lett. Látom az egész kis testét ahogy meglátja az ajándékokat. Látszik az örülés, hogy egyből felkiáltana, de semmihez nem nyúl... Lekapcsolja a villanyt, és szalad be hangosan, hogy Anyaaaaa, SZÍNÜLTIG vannak a csizmák!!! Lócika, színültig vannak a csizmák! Mert éjszaka vmikor Lóci is átcuccolt, és fél 5-kor 4-en feküdtünk az ágyban. Mondtam Mózinak, hogy próbáljunk még meg egy picit aludni, és még ne költse fel Lócit. Bebújt közénk és ficergett. Hol erre-hol arra. Nyilván olyan izgatott volt, hogy nem tudott visszaaludni. 5-kor végleg feladta, és kitrombitált mindenkit az ágyból. Ő volt a legfürgébb, így sajnálom, hogy most nem teljesen elölről van megörökítve videón a Mikulásra eszmélés, de azt a mozdulatsort nem akarom soha elfelejteni annyira rettenetesen cuki volt osonva-örülve a konyhában. Azért most is felvette Attila, utána próbáltam még visszaterelni őket az ágyba, mert tudtam, hogy alapból hosszú nap vár ránk. Nem sikerült :). A legnagyobb öröm Mózinak a PEZ cukoradagoló volt, amilyet eddig még nem kaptak, de szeretett volna már, Lócinak meg egyértelműen a HEXBUG robot bogár volt.
Azóta is ezzel alszik, viszi magával, és mindenhol üzembe helyezné :). Ma pl leesett az első emeletről a bogárka a Városháza pince szintjére, de köszöni szépen, jól van...
IMÁDOM a Decembert!!! Még annál is jobban, mint gyerekként. Hát még ha hullna nagy lusta pelyhekben a hó is.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése