Nekem nyilván az anyák és a gyerekeik. Főleg akkor látom, amikor rajtam nem lógnak fürtökben, csak lazán tolom a kocsit vagy netán egymagam 'lófrálok'. Érzem a feszültséget egyik-másik anyatigrisben, aki igyekszik kulturáltan reagálni a gyermekére és a visítására, egyszerre három fele figyelésre, kismotorra/biciklire, hamar átváltó zöld lámpára, megfelelő mennyiségű kéz mancsolásra. Látom a megoszló fókuszt, a bűvészkedést, és mindenre reagálást, hallom a haszontalan, de előforduló utcai hisztit és 'fényképezem' a málhás babakocsit a sok motyóval. Ilyenkor akaratlanul elmosolyodok. Valaki osztozik fáradt félmosollyal, amiben benne van mindkettőnk részéről a Kitartás, ismerem, ismered? érzés, valaki tekintetéből csak egy Neked még könnyű egy csecsemővel lesajnálás futja, és ehhez nem kell több egy másodpernyi szemvillanásnál. Néha én is figyelem magunkat kívülről, hogy mennyire vagyunk sokkolóak az utca emberének :D. Van egy-két maradandó vonulásunk, amikor totál kiiktattam az utcát, hogy higgadt tudjak maradni, és ne nekik, ne az ő elvárásuk szerint reagáljak, hanem a gyerek javára és az enyémre (hosszú távon...).
Ez csak a fektetés utáni le/átvezetés volt, hogy belassuljak, mert el tudok fáradni egy-egy nap végére, és totál nincs ingerenciám most nekikezdeni a mosogatásnak, elpakolásnak, összeköpködött tükör letörlésének, felmosásnak. Aztán persze valamit mindig megcsinálok. Sőt jó taktika, ha eleve úgy indulok neki, hogy Sári, nem kell mindent, csak legalább a fürdőszobát tedd rendbe, mert akkor előfordul, hogy végig megyek mindenen, ahol kilóg a lóláb. Ma viszont olvasni akarok, nem mosogatni, holnap majd lenyalogatja a mosogatógép.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése