Képzeljétek, mit találtam :)

Egy ideje nagyon szeretem az őszt, az esős-borongós időt. Nem lomboz le, sőt. Szeretem ha hamarabb sötétedik, és be lehet kuckózni, kinöveszthetem a fürdőköntösös második bőrömet, rottyanthatok olyan meleg teát, hogy meg se tudom fogni a bögrét, meg se tudom inni. Melegek a fények és az illatok bent stb-stb. Mióta egyre bölcsebb vagyok, szórakoztat, hogy milyen tevékenységek iránt érdeklődök, már-már nyuggerságig bebölcsültem (ejjj, szegény Grétsy Laci bácsi, hogy ilyen szavak fogannak meg az agyamban, és egyből vésem is bele mélyen a barázdákba.) Valamikor ilyen cifrán színez az elmém, másnap meg tompa, bálába tekerem a sok metaforát, és tőmondatokban felböffentem, ami éppen eszembe jut. Mondom, hogy BOCS :))).

Szóval mióta kiköltöztünk falura, élvezem a tücsök ciripelést, olykor kapálgatom a kis virágágyást, hétvégén pedig átolvastam a ládánkba bedobott tarka-barka programajánlót, ami itt a közösségi házban lesz. Épp, mint a fonóban. És én boldogan csatlakozom az asszonyokhoz CSIGATÉSZTA KÉSZÍTŐ tanfolyamra*!!! Nagymamám nagy tésztacsináló volt, teregette a tésztalepedőket, szárítgatta a széles és cérnametélteket, nagy kockát. Ha kérdezte, mi legyen az ebéd, és mákos tésztát vagy nudlit szerettünk volna, akkor sóhajtott egyet, hogy ez nem két perces ebéd lesz, feltűrte az ingujját, bekapcsolta a nóta rádiót, és hangosan danolászva elkezdte gyúrni a hozzávalókat. Otthon ezek gyors-ebédek voltak, mert csak a mirelit nudlit begórtuk a lobogó vízbe vagy a kész száraz tésztát. Ez viszont slow food volt a javából. Kelt nagyi korán, gyúrta, söndörgette, dalolt, harangoztak hozzá a faluban. De jó is volt ott nyaralni Dózsapetivel... :)

Ez a csigatészta készítés viszont totál kimaradt az életemből. Csak úgy, mint a csipkeverés. Pedig ő azt is csinált, mikor gyerekek voltunk. Mire felnőtt lett a fejem, addigra már nem vállalta, hogy megtanítja nekem, mert nem jó a szeme, remeg a keze stb. No de itt a faluban olyan néni-kontaktot is találtam, aki ver csipkét, és még az is lehet, hogy kitanulom a mesterséget. Csütörtökön, öt órától októberben pedig indul a csigatészta készítő workshop. Utána is kérdeztem, hogy benne van-e a pakliban, hogy érdeklődés hiányában elmarad az esemény, de a vidám, dundus asszonyság elvigyorodva mondta, hogy olyan nincs. Itt vannak mindig öt órától, ha a szeptemberi betakarításoknak vége. Szóval a FONÓ, mint olyan nem tűnt el.

A következő program, amire vágyok a gyógytorna. Ami szintén van hetente 9-től a közösségi házban, én pedig menni akarok, mert annyira nem mozgok semmit, és a derekam..., meg a csípőm..., meg a hátam és a vállam :)))).

Ez mind úgy derült ki, hogy a hétvégén falunap volt. De ezt majd később. Ott fogant meg az a gondolat is, hogy néptáncot is szeretnék tanulni. De komolyan. Mindig is szerettem táncolni. Viszont nekem a férfiak tánca tetszik. Nem a forgás és az egyet jobbra-kettőt ballra. Hanem a kifulladásig ugrándozás, csizmaszár és padló csapkodás, tapsolás. Az tűnik dinamikusabbnak.

* meg ne próbáljon meggyőzni valamelyik 21. századi Z-generációs, hogy tanuljam meg a youtube-ról, mert az imént kíváncsiságból rákerestem, és természetesen ez is fent van :)))