Az első pofon a legnagyobb... - Slow Parenting

A tékozló lány visszatért. Egy posztig biztosan. 

Vacilláltam már, hogy ezt megírjam-e, főleg, mert az utóbbi hetekben (hónapokban) nem sok téma fogott meg, hogy betűvé tegyem, de magunk miatt szeretném ha meglenne, illetve ugyanezt a témát kb egyszerre két helyről (ovi és fejlesztő pedagógus) is diagnosztizálták.

Előzményként annyit, hogy bár Mózi betöltötte a 6 évet, sőt 7 lesz januárban, nem éreztük úgy (se mi családilag, se az óvónők), hogy Mózinak idén szeptembertől iskolában lett volna a helye. Abszolút elutasító volt az iskola és kapcsolt részeivel kapcsolatban. Én kimerültebb állapotomban ezt szófogadatlanságnak, a szabálytudat slendriánságának bélyegeztem, valójában a "fedőneve", hogy túl játékos... 

Illetve, amit nem eröltettem, de feltűnt, és az oviban is szóvá tettem, hogy a rajzolás elég kezdetleges szinten csörgedezik, DE fejlődött, és az én szívemhez olyan közelálló volt a sok anya-apa, családrajz, VALAMINT szeret rajzolni, vágni, ragasztani. Azt mondták a fiúknál ez simán belefér, és majd az utolsó évben jön az áttörés, és különben is az utolsó ovis évben már tudatosan és szigorúbban veszik, hogy odaüljön a feladatok és fejlesztő játékok mellé, és letegye a kezéből a DUPLÓt . Ehhez hozzátartozott, hogy sem a ceruzafogás nem volt megfelelő, se az evőeszköz. Próbáltuk mutatni a helyes tartást, de nem volt közreműködő CSAKAZÉRTSEM.

Amiben még érést és fejlődést vártunk/várunk az a figyelem és koncentráltság. Amikor 5 éves kora előtt elkezdtünk úszni járni, ott ütközött ki számomra legszembetűnőbben, hogy addig, amíg vele foglalkoztak, addig koncentrált volt, és csinálta a feladatot, viszont, ha megkérték, hogy álljon meg a medence szélén, és várjon, akkor ezt ő nem tudta teljesíteni, mert unatkozott, és saját szakállára elindult felfedezni a medencét, pluszba folyamatosan kommentálta Tibi bácsinak az eredményeket, amiket tett. Ez akkor még cukin viccesnek bizonyult, aki éhezik a figyelemre, és nem áll meg a felfedezésben stb. Kicsi is volt, nem volt elvárás, fog majd érni. 

Hasonló volt a helyzet olykor az oviban, amikor már nem volt napi szinten szükség a délutáni alvásra, és abszolút nem tudott csendben feküdni, hanem a környéken táborozó társait is felkukorékolta vagy TIKI-TIKI-zte vagy az alvó állattal játszott, szórakoztatta a többieket. Mondhatnátok, hogy akkor miért nem ültették ki, és foglalkoztatták (mert az iskoláskorúakkal ezt teszik), de nyilván azért (én is kérdeztem), mert 10 percnél tovább nem tud egy dolgora koncentrálni (pont mint az anyja :( ), nem ül meg az asztalnál csendben rajzolva, matatva.

Ezt most a feladatok szintjén is hozta a felmérésnél. (Annyira édes volt. Az első foglalkozás után, amikor kiértékelte Bea néni a lapot, és ő is ott volt a szobában, játék közben láttam, hogy fülel, figyeli a megbeszélést. Itthon lefekvésnél aztán megkérdezte óvatos elkámpicsorodással, hogy Anya, nem voltam ügyes...? Azt hittem a szívem szakad meg. Ő is érzi a gyenge pontjait, és nyilván zavarja. Mondtam, hogy nagyon ügyes volt, viszont egy-két dologban majd tudatosan gyakorolunk közösen, hogy még ügyesebb legyen, és magabztosabb)

És az első pofon - ami a legnagyobb - a fejlesztő foglalkozáson jött felém. Hogy-hogy utolsó évben derül ez ki??? MI? Mert ennyire nagy a baj...? Nekem ez tasli volt. Tasli a nevelési elvnek. Úúúútálom a fejlesztés szót. A fejlesztő játékok neve már fokhagyma és feszület nekem. Van itthon belőle, hogy ne lenne. 

Tök véletlenül lehetőségünk nyílt, hogy a szakszolgálatnál Mózit a hatéves korosztályban tehetséggondozás címén felmérjék, és ott kérdeztek rá, hogy mit tartok erősségnek és gyengeségnek. Én ezeket a pontokat említettem, és az intelligencia teszt során ezek gyönyörűen ki is jöttek. Felzárkóztatásra szorul a finommotorika, ehhez visszanyúlnak a nagymozgásokba (tehát mozgás fejlesztésen is megnézik, illetve itthon trenírozzuk egymást majd kölcsönösen). Ettől aztán áttörést várnak/várunk figyelem és koncentráltságban is.

Volt egy olyan típusú feladat, amiben szintén magamra ismertem... Dominó szerű káryákat mutattak neki, aminek egyik oldalán állat volt, a másikon valami totálisan az állathoz nem kapcsolódó dolog. Pl kutya-TV. A 10 kártyát sorba állította Erzsike néni, többször hangsúlyozva Mózinak, hogy csak az állatra koncentráljon, az állatok sorrendjére, mert majd ő összekeveri, és neki az állatok alapján ugyanígy ki kell raknia. A másik dologra ne koncentráljon. A 10-ből 5-öt rakott ki sorban, a többire nem emlékezett már tökéletesen. Utána viszont Erzsike néni levágta az állatos felét a kártyának és csak a "mellékes" fele maradt. Most azt kellett kiraknia Mózinak sorban - már ha emlékezett rá... Ahogy Erzske néni is várta - és sajnos ahogy én is működöm - a mellékes felét szinte maximálsan sorba rakta.

Elhangzott a legúúútálatosabb mondat számomra, amikor kérdeztem, hogy tényleg ekkora elmaradás van? Azt mondták, hogy ezeken a területeken jó lesz felzárkózni, nem vészes, de a kora alatt van kicsivel, mert az iskolában azokat a gyerekeket szeretik, akikkel nincs "BAJ", akik megülnek, és "simulékonyak". Itt felhördült bennem megint a népek tengere. Ezt annál a feladatnál kérdeztem meg, amikor jobbra és ballra álló különféle típusú nyíl halmazból kellett Mózinak bekarikáznia a balra nézőket. Mutatta az eredményt a néni, illetve oda volt írva hogy hogyan oldotta meg. Egy darabig válogatta, karikázta, majd elkezdett fáradni, lankadni a türelme/figyelme, és fogta a lapot elfordította úgy, hogy az összes balra eső nyíl lefelé álljon, ezáltal könnyebben felismerje, és úgy karikázta tovább (nem mindent, és sajnos a karikázó mozdulat valóban nem szép..., én mégis olyan büszke voltam rá, hogy nem feladta, nem bedühödött, hanem a számára megfelelő megoldást megtalálva, megoldotta. én ezt kreativitásnak hívom...) Szóval most újra gondolkozom, hogy nem akarom, hogy kiöljenek belőle semmi természetes ésszerűséget, és rákényszerítsék valamire, ami nem feltétlenül ésszerű, csak egyszerűen úgy kell csinálni, és kész, és ezért megutáljon valamit, hogy Waldorf iskolába kacsingatás is van.

Természetesen kérdeztem, hogy otthon ezt, a csúfságos feladatlapokon túl vagy között mivel tudnánk edzeni. A válasz: Pl engedjem tésztát gyúrni, vágni stb. ??? (ha nagyon gonosz és unszimpatikus ;-) szeretnék lenni, akkor azt mondanám WTF???) Pont ez az, amit én vallok, hogy nem a feladatlap kell, viszont teret engedtem időben, hogy bármit használjon, és azt megmutattam neki. Régóta hámoz, szeletel, gombát pucol, mosogat, cspeszelve tereget, kalapál, szögel (nem gagyi műanyag szarokkal, hanem kicsi, de igazi eszközökkel, vág, szúrkál, süteményt söndörget stb. Semmire nem mondom, hogy te még ehhez kicsi vagy, hanem ha látom, hogy érdekli, megmutatom, max felügyelet mellett csinálja, csinálta.

Most direkt a "kritikus" résszel kezdtem. Emelett kiemelték, hogy az anyanyelvi szókincse magasabb a koronál, látszik, érződik a sok MESÉLT mese, tájékozott stb. Kitűnt a szociális érzékenysége, fogékonysága, empátiakészsége, valamint a matematikai készségek is rendben vannak, számol stb. A sorrendiség, a balról-jobbra haladás, olvasás még néha necces. De itt is nagyon örülök, hogy magától érdelődik, kéri, hogy számoljunk a lámpáknál, a mikro számlálójánál, ügyesen kezeli a kerámia lapos főzőlapot, mikrot, fűnyírót, mosógépet.

Elsőre letaglóztak. Mert nehezen viselem a kritkát, és mert tudjuk, hogy Mózi (is) egy nagyon jóképességű gyerek, és ez rosszul esett :). Viszont nem akarjuk elbagatelizálni, így tudatos időt is szakítunk az iskolára felkészítésre azokon a területeken, ahol gyengébb.

(mindjárt megpróbálom tagolni, olvashatóvá és fogyaszthatóvá tenni a masszát, amit hirtelen csak kikalapáltam magamból :))

Utólag olvasva, hagyva ülepedési időt, muszáj vagyok egy lényeges kigazítással élni: sem az óvónőket, sem a szakszolgálati pedagógusokat nem szeretném elmarasztalni, vagy lehúzni, sőt. Az ő közreműködésük nélkül valószínüleg nem indultam volna meg ilyen irányba. És hiába olyan-amilyen a mai oktatási rendszer és elvárás, én szeretném a gyereknek a maximumot adni vagy legalább egy olyan közeget, ahol maximálisan, természetes módon kibontakozhat. Most kicsit olyan lépcsőfokhoz értünk, ahol talán az én ösztönös lazaságom már nem elég, szükséges tudatossá tenni az ok-okozati összefügéseket és eszközöket.