Lóci - napi cuki

Lócikára mindig azt mondom, hogy ő olyan tesztoszteron fajta :D. Míg Mózi a lágy és gyöngéd, érzelmi vonal, addig Lóci a "kemény" srác a csapatban. Alkatilag is kis birkózó teste van, bővebben borítja pihe az arcát, testét már most :D. Nála a gyengéd mozdulatok is vetődések, gyúrások, berepülések, erős dörgölőzések. Imádom, hogy ennyire különböznek, és hogy ezek a különbségek születésüktől fogva megvoltak, látszódtak, és annyira szépen kirajzolódnak az idő múlásával, elválnak/elkülönülnek.

Abszolút nem téma, nem érzékelem a fiúkon itthon a 'fiú-lány' érdeklődést, max a tipkus látható különbségeken való viháncolást, ökörködést. Még ha oviban játszanak, barátkoznak is a lányokkal, abszolút nem érzekelem a "szerelmet". A szomszéd Dórit ugyan nagyon kedveli Mózi, kérdezte is, hogy Dóri lehet-e az ő felesége. De ebben sem éreztem semmi somolygó félénkséget, zavart, mint anno magamon, ha ilyen szóba került, hanem tényszerű természetesség áll mögötte. Fel-felüti már a fejét külön Erzsike néni óráin, hogy Mózi hiányolja a 'nagyon szép kislányt', de itthon még nem beszélnek/kérdeznek róluk. Ezért is lépett meg Lócika tegnap. 

Leporoltam Béres Szandi torna videóját, a kedvencemet, amit gyermektelen időmben eléggé széttornáztam, hogy hátha olykor most is nekidurálom magam. A gyerekek kint játszottak, egyszer rombol be Lóci, majd lelassít a képernyő körül, és mint egy villanypásztort merredten figyeli a kékfényt (bármit ha világít egyébként). Aztán kérdezi

- Anya ez ki ez a néni? Tornázol?

Szuszogva mondom neki, hogy Béres Alexandra.

...

Csak úgy mellékesen rám se nézve kérdezi:

- És van férje...?

:D:D:D:D:D:D:D

Szegényt lelomboztam, hogy még gyereke is. 

Következő kérdés.

- De él még?

:D:D:D: