A negyven éppoly' meghatározó

A negyven éppoly' meghatározó, mint a harminc. Nálam. Talán a hétéves periódusok az én esetemben 10-et jelentenek? Simán el tudom magamról képzelni :). (Csak hogy kb érthető legyek - a 30 éves szülinapomat már Mózival a hasamban ünnepeltem akkor még iker gyermeknek tudva, a negyvennél pedig hosszas dilemma, sírás és coacholás után magamévá tettem a gondolatot, hogy visszaevezzek (egy időre?) az alapokhoz: alkalmazotti lét, könyvelés-pénzügy)

Megint kusza ezzel az érzéssel kapcsolatban az elmém és a lelkem, de muszáj felvezetnem impulzusszerűen, hogy legyen időm letisztázni. Jó adag változás zajlik belül a kis testben. Tudom, hogy apránként és fokozatosan történik ez már egy ideje, - azért is tudok róla itt is említést tenni - de az elmúlt évtizedben (jesszus ezt a 10 évet így leírni...) most érzem legközelebb magam ahhoz, aki akkor voltam mielőtt a gyerekek kidugták a fejüket belőlem. Ugyanolyan nem is akarnék, sőt talán megfordítva olvasni/értelmezni szerencsésebb: Ha akarnék sem tudnék ugyanolyan lenni, mint egykori jómagam, de az a belső mag, az a Sári-origo mostanában tér vissza. Ok. Nyilván nem tér, mert végig itt volt, de a burjánzó, önhibán kívüli (hormonális vagy egyéb fókusz átcsoportosulás? ... passz ) belső kontrollvesztés, ami benőtte (ami az erőfeszítések ellenére sem járt mindig tartós, fenntartható, megelégedettséget hozó eredménnyel, mert sokkal inkább hedonista énem kerekedett felül) most mintha némi fazonírozással a gyeplőt újra visszaadná a kezembe. És én ezt szeretem. Nem kell óriási dolgokra gondolni. Lehet ez egy szimpla nap szervezése és hibátlan levezénylése vagy dolgok gyorsabbi, azonnali kivitelezése, erősödő szokástevékenységek, és legfőképpen kevesebb önmarcangolás, önhibáztatás. Ezt nem csak az elmúlt egy hét eredményezni, de biztosan hozzájárul ahhoz, hogy most újabb fennsíkra érve látom magam az elmúlt 10 évben masszív anyamedveként.

Egyre több mindenbe tudok megint beleállni, amivel régen (itt most a 10 évnél régebbre gondoljon a kedves olvasó ;-)) nem volt gondom. Ami megmaradt vagy még erősebb az az önismereti kíváncsiság, hogy mi miért alakul bennem, mi formál, mi hat, mi az amit észre sem veszek. Szeretem magam, és akik nekem vannak.

Éjjeliszekrényem 2020.08.02. Aktuálisan olvasott 
A szokás hatalma, és a könyv toronyban van olyan,
amit már elolvastam, és ami még várakozik a sorára

Megint olyan napok járnak rám, hogy szívem szerint csak olvasnék. 

• Kb gimnazistaként haraptam rá ennek az izére, és egy tiszaszentimrei - nagyszülőknél töltött - nyárhoz kötöm. Onnantól nem volt érvényes Édes jó apám állítása, miszerint, ha el akarnak dugni előlünk valamit, akkor azt a könyvespolcra teszik, mert nagyívben elkerüljük, félünk a könytől, mint ördög a szentelt víztől :D. A könyvek minősége sokat változott, bár gimnazistaként is igyekeztem Nagyinál az Én könyvtáram érett műveit leemelni. 
• Egyetem vmelyik évfolyamán emlékszem az előadóban hasító néma csendre, amikor az egyik képzővűvész-közgazdász tanárnő, aki mellesleg európai uniós integrációt tantíott feltette a kérdést, hogy ki olvasott már Kunderát? Fogalmam sincs, hogy jött képbe, valahogy a "mai fiatalok olvasási szokása és az olvasott könyvek minősége" volt a mellékes téma. Utána belekóstoltam Kunderába 4-5 könyv erejéig, és rájöttem, hogy abszolút olvasható, sőt.. a korábban 'biztos bazi nehéz és unalmas filozofálgatós ipse' előítéletem után üdítő és bátorító felismerés volt.
• Másik egyetemi élményem, hogy a tanulási kinlódások közepette felfaltam egy du alatt Szabó Magda Mondják meg Zsófikának könyvét, ami annyira tetszett, hogy egyből neki estem a Für Elise-nek. Az is bejött. Attilával járkáltunk akkor régiség vásárba, még Pestre az Ecseri bolhapiacra is felutaztunk többször célirányosan, mert ő régi mechanikus órákra vadászott, én közben Szabó Magda és egyéb könyveket illetve parfümös üvegcséket kerestem, ami a majdani közös fürdőszobánkba milyen jó lesz :). 
• Volt olyan is, hogy én statisztika szigorlatra készültem, és nem tudtam Attilával menni a debreceni régiségvásárra, de kincs vadászat után felcsengetett, hogy csak egy pár pillanatra szaladjak le a kapu elé pihenésképpen. És hozott egy adag frissen lőtt Szabó Magda könyvet (óriási szivecske - olyan jó, hogy ezek az emlékek sorba porolják le magukat). 

Azóta bennem két irányra oszlik az olvasott tartalom. Nagyon szeretem a regényeket, a novellákat nem igazán. Egyertelműen az a bajom vele, hogy mire megformálom magamban a karaktereket, magamévá teszem a történetet, BUMM...! vége, és jön egy következő teljesen új szereplőgárdával és helyszínnel. A könyvekhez élményeket, érzéseket társítok. Sokszor nem is emlékszem évekkel utána (részletesen) a tartalomra, de hogy akkor mi volt-hogy volt, hogy éreztem magam a bőrömben, igen. A regényeken túl pedig vonz az "okos" irodalom, sőt vénségemre még az emészthető filozófiai is. Nem beszélve a minőségi gyerekirodalomról. Bőven rengeteg van mögöttünk. Most nyáron többször előfordult (már legalább 3*), hogy este nem meséltem, mert annyira későre nyúlnak a napok, és nem tudok 2 oldalt olvasni, még akkor sem, ha annyit ígérek :).

Ti mit olvastok épp?