Ez mai

 Szabadságon voltam 3 kerek napot. És ebben a 3 napban se gyorsabb, se hatékonyabb, se alaposabb, se praktikusabb nem akartam lenni. Hiányoztak az árnyalatok a napjaimból. Mondanám, hogy az ízek és az illatok, de azt pont elvesztettem novemberben és még nem kaptam vissza teljesen. A múltkor az vágott tarkón nagyon, hogy oviba menet, nem az utcában szoktam megállni, hanem picit arrébb, hogy sétáljak is vmennyit, és ahogy poroszkáltam a kocsihoz annyira élesnek éreztem a színeket, feltűntek részletek a környezetemből. Ez így ijesztő leírva, de baromi sokat autózok :(. Most viszont semmi ‘hasznosat’ nem csináltam, de azt olyan élvezettel tettem, és dehogyisnem volt hasznos :D. Nekem nagyon. Szükségem van trécselésre. Akár baráttal, akár kozmetikussal, fodrásszal, szomszéddal, osztálytárs anyukával. Csak úgy. Ezek kellenek. Voltak nyilván csajos programok, mint kozmetika, pedikűr, könyvesbolt, ezen túl pedig a legnagyobb lépésünk Mózival, hogy Itt aludt 2 osztálytársa, plusz az egyiknek az öccse, aki Lócika osztálytársa, és itt laknak a szomszéd utcában az ikrek is, akik szintén osztálytársak, és ők is átjöttek. Alapból nyitott embernek tartom/tartottam magam, viszont baromira nem vagyok az. Hogy én valakit a legközelebbi embereken túl behívjak a lakásba, kertbe, életembe, tudatos döntés, és kipihentség kell. Mert ha ez van, akkor nagyon oda tudom adni magam. Akkor élvezem, és nyílok, és gyűjtöm az emberi kapcsolatokat. Most voltak ilyenek, még ha nem is mélyek, de pont jók. Több leürült puttonyomba is sikerült tölteni, de még van így is hátra. 

Közel vagyunk adventhez, várom a várakozását. Szeretem, hogy Lócika még nálam is jobban várja, hogy ez a kedvenc időszaka neki is, és ennek napjában többször hangot is ad, én pedig szeretném ha sikerülne idén is pakolni a tarisznyájukba, és gyűlne a sok ‘erőforrás’ a későbbi útjukra. Baromi fontosak, és imádom az érzést, hogy nekem is van mibe nyúlnom.