Az első tömegközlekedés havi bérlet - Mózi

 Említettem már itt, hogy októberben Mózi buszra szállt, január 3-án pedig megvettem neki az első havi bérletét... A sorban mögöttünk álló néni is hallotta, mert kértem a pult mögött ülőt, hozzon képbe, hogy mennek ma a dolgok, mert évtizedek óta nem vettem bérletet, és szerintem az utolsó is pesti volt. Feltöltötték a diákigazolványra, közben csevegtünk, bekapcsolódott a mögöttünk álló néni is, hogy nagy szó ez, 'kis gyerek- kis gond, nagy gyerek-nagy gond'. Mondta, ez még most jó, utána ki tudja, ki mellé ül be az autóba vagy lehet, ő vezeti az autót, akkor azon is lehet aggódni. Szóba hozta a szilveszteri fiatal balesetet, de én nem akartam a tőrébe dőlni, próbáltam a felhőket felhessenteni, hogy nem feltétlenül végződik minden vezetés halálos balesettel, de azért éreztem, hogy van még sok-sok lépcsőfok előttünk, és valóban kifogyhatatlan az aggódás tárháza. Kell szerintem ehhez egy olyan beállítottságú személyiség is. Én nem feltétlenül akarok mindent túl parázni. Eddig sem, és ezek után sem. Megtartom magamnak inkább a full meghatódást és büszkeséget, hogy itt tartunk, hogy ennyire megbízhatunk Benne.  Végezve, utánunk szólt még a néni, hogy gratulál! 

Hétfő óta busszal jár suliba és azzal is jön haza, azzal megy kori edzésre, és menne ő még több fele is, de egyelőre ennyit engedtem. Olyanba még nem mentem bele, hogy tök egyedül elmenjen Anyáékhoz, pedig egyébként simán menne neki az is 2-3 átszállással (busz, troli, villamos). Reggel 7 előtt Attila kikíséri Titussal a buszhoz, integetnek, és kb addigra beér, mire mi kocsival indulunk a többiekkel. Nagyon büszke magára ő is, lehetünk is ❤️