SzabadságON roadshow 1. állomás - Otthon, Kollár Áginál - öltöztetés

Felütöm a posztot egy mondattal Orvos-Tóth Noémi könyvéből, amit Szolnokra zötyögve olvastam, és tudom, közhely, de tetszett a megfogalmazás: “(…) Egyszerűen nem marad fölösleges vegyértéke, amit bárkinek fel tudna kínálni”. Pontosan. Ezért van szükségem a SzabadságON roadshowra, amire idén különös figyelmet fordítok, és nem bízom a véletlenre. Mert utána megint olyan anya/nő tudok lenni, aki szeretnék lenni, mert kipihent és termelődik fölösleges vegyértéke :).

Otthon, Kollár Áginál

Rég vártam ezt az eseményt, és nem mondom, hogy teljesen felnőttem a stúdióhoz, sőt. Épp, hogy átszakítottam az alsó szalagot. Vannak még mindig bennem ősrégről dédelgetett paradigmák, címkék, kategóriák, amik általában arra valók, hogy egyszerűsítsék az életet, csökkentsék a bizonytalansági faktort. Ezek közül még mindig tartok a zsebemben, pedig talán ki is ürült már a tartalma, csak valamiért nem tudom ledobni. Olyan görcsösen kapaszkodom bele, mintha azt hinném saját magam csalom meg, ha elhagyom ezeket. Ilyen pl saját magam leszólása, aminek része lehet a bőröm, az izomzatom, az alakom, agyam, tempóm, de ezt tudom kreatívan bővíteni, variálni, ha épp nem tudok belekötni magamba semmiért. Ezek szinte reflexszerűek. Sőt! Nem csak szinte. Nem tudom lazán fogadni a dícséretet, mert egy pavlovi reflex egyből átveszi az uralmat, és elbagatellizálja, mintha nem lenne szabad megérdemelnem. Pedig miért is ne? Addig már eljutottam, hogy kedvesen meg tudom köszönni, de belül azért még mindig megy lightos hadakozás saját magammal, hogy ne tartsam fent magam a felszínén, merüljek is bele, sőt, kortyoljam is el a bókot, nem ördögtől való. Rengeteget javult a helyzet, érzem, hogy sokszor már üresbe kapcsol a reakció, de kimúlt mögüle a lekicsinylő szarkazmus felém. Sokszor körbe nyaldos a remény, hogy alakul ez, és elérek egy egészséges önbizalmi szintet, és lentebb merem engedni a mércét saját magam számára. Főként azt a mérőszámot, hogy békében lenni magammal a legtöbb, amit adhatok magamnak. Imádom azt az önismereti utat, amire jegyet váltottam egy éve. Imádom ezeket az őszintén nyíló ajtókat, amit tényleg úgy érzékelek, mintha vigyorgó, boldog-eufórikus fejjel kitárnám az ajtót és ömlene rám a meleg fény.

Ágihoz nem kintről estem be, és nem először jártam nála. Ági egyértelműen Attila 2017(?)-ben kezdett üzleti coaching programjának pozitív externáliája. A több hónapos/éves programnak voltak anno olyan alkalmai, ahol a partnerek is részt vettek. A párokkal felturbózott eseményeken ismertem meg Ágit, és hogy stúdiója van Szolnokon, és öltöztetéssel, divattal foglalkozik, aminek sarkalatos pontja az önbizalom. Coachként tréningekkel indít, aminek az öltöztetés csak a pontja az I-nek. Jártam nála szárnya-szegett madárként régen, kulcs (vagy híd) volt egykor pl Attila működése és köztem. Aki a legtaknyabb állapotomban is videó-hívásban tartotta bennem a lelket éjszaka. Akinek a modern női, párkapcsolati, anyai bölcsességére, tapasztalatára tudtam támaszkodni, tudtam benne bízni, amikor már erősen kezdett inogni bennem az otthonról hozott minta. SZÓVAL ez nem egy ‘sima’ öltöztetés volt. Nekem ehhez érnem kellett. És alap, hogy ez nem pénzkérdés. Az a rövidebbik vége a botnak. Nagyon szeretem benne (túl azon, hogy profi ;)), hogy távol marad a színtípusoktól, hogy annak köszönhetően, hogy ismerjük egymást valamennyire egy több órás beszélgetéssel, kávéval/teával, ebéddel hangolódtunk egymásra. Kíváncsi volt, milyen elvárással jöttem, mi él bennem arról, hogy ki fogja a végén elhagyni a szalont. Melyik funkciómra szeretnék főleg koncentrálni. Beszélt közben arányokról, anyagokról, színekről. Észrevétlenül hosszúra nyúlt, majd össze kellett kapkodnom 5 olyan darabot, amit egyből hazavinnék, ha nem számítana semmi. (Megsúgom, én úgy mentem most pont oda, hogy nem számít semmi, hogy nem nézek árakat, és csak azt választom, amiben jól érzem magam, és azt a Sárit látom benne viszont, aki belül már megszületett, csak erősödnie kell. Közben Ági is összeválogatott olyan alapdarabokat, ami ALAP. Majd megkezdődött az öltözködés. (Itt újból ujjonganék egy zárójeles hangosat, hogy fürdőruhát is szoktam már felvenni, pedig ezek is kb tiltólistás darabok voltak nálam, ráadásul az öltözködés sem feszélyezett már a végére.) Totálisan megadtam magam, hogy olyan ruhát is felpróbáljak, amihez én nem nyúltam, mert sok címkém és kategóriám alá besorolható :(. Felvéve mégis feltűnt a szemem kékes-zöldje és csillogása. A végére különösen belelazultam a dologba, úgy éreztem, mintha egy-egy páleszt bekaptam volna egy-egy szett között :))). Nagyon eltelt az idő a tervezetthez képest, gyorsan kellett döntenem, bár magamban ezek hamar megszülettek Áginak köszönhetően. És mivel próba közben sem néztem, fittyentettem árcímkét, hogy ne befolyásoljon semmiben, 6 alap darab hazajött velem Debrecenbe ❤️.

Amikor fizettem, és megkérdezte Ági, hogy milyen érzés ennyit kifizetnem ruhára, csak sóhajtani tudtam. Hogy ALIG VÁRTAM. Hogy elégedettséggel tölt el, mert azt érzem, ez megint egy természetesen érkező fennsík, nem megerőszakolt “átváltoztató” program, hanem egy megdolgozott fejlődésnek a megállója. Köszönöm, jól érzem magam tőle :).

Ági hozott-vitt, várt reggeli üzenet, kísért esti ❤️.