Mi lennél, ha... ?

Régen játszottunk olyat buszon osztálykiránduláson, nyaraláson, hogy 'Mi/milyen lennél, ha...' pl pénztárca lennél. Vagy bútor, vagy ruhadarab, vagy edény, vagy közlekedési eszköz, vagy állat stb :))). Én ezt azóta is imádom. És rájöttem, hogy mélyebb szinteken állandóan játszom ezt. Sőt ezek a pontok lassítanak, amikor lassú vagyok vagy nehezen döntök. Mert nem találom azt a megfelelő valamit, amit magaménak érzek, amiben magamat megtalálom. De ez lehetett egy betűtípus, színárnyalat vagy anyagminőség is. Sokáig használtam az egyik fekete kis FURLA pénztárcámat is, mert annyira én voltam. Ezeket az eszközöket rongyosra tudom használni, és nagyon nehéz megválnom tőlük, mert nem a tárgyat látom bennük, hanem egy-egy kis darabkámat :). Ezért érzem nehéznek az ajándékozást/ajándékvásárlást másnak, mert abban is annyira ezt brutál klappoló érzést keresem.

Ez a játék most óravásárlás kapcsán jutott eszembe. Valamikor általános iskolában vásároltam meg az első órámat (sőt, most mélyebben belegondolva az a második volt már, mert vettem egy rózsaszín szivecskés szíjjas quartz órát is.) De addigra rengetegszer megnéztem a kirakatban a Széchenyi utcán, gyűjtögettem a pénzem szisztematikusan, míg nem szülinapomra a SWATCH boltban beszereztem. Azóta is látom magam előtt, sőt őrzöm is. Pici volt és nagyon szines. Ez tetszett benne. És a szinek nagyon tarkák voltak :))).

ezt most csak úgy a netről a szinek miatt

Érettségire is kaptam egy órát, amit szintén én néztem ki, de sajnos mikor Pesten laktam eltűnt. Csak arra emlékszem, hogy akkor emlékeztem rá, hogy nem elveszítettem, hanem valahol meg kellett volna lennie, mert rémlett, hogy megvan, csak az nem hogy hol :((. Attilától is kaptam automata klaszikus darabokat, amiket régiségvásáron vadászott (most is keresem az egyik fekete OMEGÁt, de nem találom :((). A gyerekek mellett, alatt nem használtam igazán órát, mert beleakadtunk, nem éreztem kényelmesnek, viszont egy ideje motoszkál bennem az igény, ahogy kerestem magamat is, hogy mi lennék,  ha óra lennék, milyen óra is lennék most :). 

Karácsonyra szerettem volna magamat meglepni vele, de nem volt lehetőségem Pestre utazni, és bár Attila befotózta, de nem mertem anélkül dönteni, hogy a kezemen/kezemben élőben is látnám, ráadásul közben el is vitték. Attól féltem túl nagy, túl hagsúlyos lenne, ha csak képek alapján nézegetem. 

Tegnapelőtt Pesten voltam/voltunk Attilával, és tegnap útba ejtettük az órást is. Még akkor is úgy mentem felpróbálni, hogy majd meglátom, meg még lehet nézegetek, de aztán felvettem, és megtaláltuk egymást. Hazafelé vezetve is azt elemezgettem magamban, hogy miért pont ez tetszett, mi könnyített a döntésben? Tudtam, hogy ezeket hangosan végig gondolva, a válaszokat megfogalmazva magamról beszélek. Vagy arról, aki vagyok, vagy arról, aki lenni szeretnék. Pici-diszkrét (de ez a pici nem kicsi, a pici nekem az apró tünemény kategória :)), klasszikus, időtálló, értékálló automata, egyszerű-letisztult, elegáns, nagyon távol esik tőle a harsányság, megbízható és vízálló :D:D:D. Mindezek mellett van 'csillogó kis bezzegje' (csillogás mániás vagyok, de nem a túltolt kategória, az arány kiválasztása néha nekem is megmagyarázhatatlan algorimus szerint dobódik ki. Nem is kell feltétlenül látszani a csillogásnak, elég ha a zokni az, vagy a körömlakk egy része, vagy egy pötty fülbevalló csillog jobban a többi részemnél). Nos, február 9-én egymáséi lettünk.