Lássuk mit tartogat(ott már eddig) május

- Anyák napja: 

Mondanám, hogy egyszer van Anyák napja egy évben, de hál'Istennek minden nap anyák napja van nálunk. És mégis ha most kettőt hátra lépek a Nők Lapja stílustól, és kifújom az orromból az összes túl romanticizált orgona illatot, akkor is itt marad egy intenzíven dübörgő, mindenféle szélességű és mélységű érzelmekkel elárasztott meghasonlás, ami ízekre szedte a korábbi személyiségem, és nyakon öntötte jó pár egységcsomagnyi új ‘alkatrésszel’. Valami abszolút nem is került vissza, mint ujjáépítéskor ez sokszor lenni szokott. Kimaradtak fölöslegesnek tűnő, fény felé fordítva, hunyorogva távolról ránézve se érthető személyiség-morzsák az anyaságomból, de ezek nélkül is maximálisan megélhető, és csak ritkán kétségbeejtő :D

Sokszor érzem azt mostanában, hogy nem érdemlem meg a gyerekeimet. Hogy természetesnek veszem, hogy ennyire tökéletesek a maguk tökéletlen valójukban. Hogy talán túl sokat gyúrom őket, így pedig (előbb-utóbb) visszahúzzák a saját kis tapasztalataik alapján fejlődő ösztönös csápjaikat. Mégis úgy érzem, nagy fejlődésen vagyok túl, hogy kilátszik a kíváncsiságom feléjük (meg mások felé is), és kihallom az ő világukat, és nem azt várom, hogy az enyémet visszatükrözzék. Lehet, hogy nem ilyen anyák napi sorokat vártatok, hanem óvodai kajla piros szivet, ünneplő ruhát, ötletes anya-gyerek képeket. Mondom, mi volt az a pont, ami Isten igazán meghatott, és  éreztem, nem fogok tudni idén ennél jobban elmerülni május első vasárnapjában.

Anyai nagyszüleim lassan két évvel ezelőtti halála sem vetett végett annak a hagyománynak, hogy ilyenkor Tiszaszentimrére megyünk. Igazán csak az érintettek. Tehát Anya (az enyém), 'nagy' Lola (anya nővére), Anya gyerekei, leginkább Mi Dórival, mert Juditkának jóval nehezebb mozdulni, valamint Dózsapeti ('nagy' Lola egyetlen fiacskája :)), és a mi gyerekeink (akár szőrös, akár nem). Ilyenkor rendszerint jó idő van, teraszon kávézós, beszélgetős, megemlékezős, mostanában már nem főzős, hanem pizza rendelős :D, gyerekeknek sarazós, játszóterezős, kertészkedős nap. Idén  volt másodjára, hogy a temetőbe is kimentünk. Talán másnál gyorsabb az indulás, de én szokva vagyok ehhez a stílushoz... 

Megfogant az ötlet, hogy talán jó lenne most kimenni a temetőbe, mert még nem esik. Igen, jó ötlet. Még megiszom a kávét, még Mózi azt a sáv fűnyírást befejezi, még kurjantunk a kicsiknek, hogy jöjjenek haza a játsziról, még Anya hozza a virágot, jaj, akkor én is. Én is, meg én is. Lolácskám, hozzad már a kis kapát.  Igen, jöhetsz biciklivel, csak a műhelyben van. Lehet, fújni is kell bele. Ha már arra megyünk, rendeljük meg a pizzát is. Ki milyet is kért? Jaj, várj, csak a kutya épp betojt a kertbe, összeszedem. Húzzuk be a bútorokat az eresz alá, ha esne az eső. Petiék már elindultak? De ő viszi a virágot? Kivette a kocsiból a pulcsit? Mózikám, póló nékül nem jöhetsz a temetőbe. Tudom, persze Lóci sem. Bendi már felvette. Nem tudom, hol vetted le, keresd meg. Nem, én nem tettem el. De van pulcsi a kocsiban, ha az jó. Igen. Jó, akkor szaladj vissza a kulcsért, még Nagyanya nem indult el. Végre úton. Lola hozza a kis kapát? Szerintem nem. Akkor visszaszaladok érte... :))))). Na szóval valahogy így indultunk el mind. Derűsen, viccesen, mondanám spiccesen, de nem :). A csapat eleje hamarabb odaért, a temető bejáratnál vártak a fa alatt. Már itt elkezdtünk kacarászni, mert a kutya elkezdett ásni, és majdnem talált egy combcsontot. Közben persze eleredt az eső hol jobban, hol kevésbé, de esernyőnk nem volt, Dóri a virág palánta zacskóját húzta a fejére Mózinak is jó ötletet adva. Szépen elültettük a virágokat, de közben is olyan jól elviháncoltunk, pont mintha Nagyi és Nagyapa is ott lenne. Pont azzal a vicces szórakozottsággal, és naivitással, ami annyira jellemző volt Nagyira. És én olyan hálás voltam, hogy nem a megrendült, szomorúan álldogáló, egyik lábról a másikra egyensúlyt áthelyező, kötelezően szép emlékeket vadászó temetőmenet volt, hanem egy sokkal testközelibb és valóságosabb. Nem vagyok szerecsére gyakorlott emlék-ápoló, de Nagyiék olyan spontán jönnek. Ők itt maradtak, vannak velünk teljesen, csak olyan, mintha mindig a másik szobában lenne épp. Vagy a kamrában kotorászik a polcon, vagy a kertben gyomlál elől a rózsák között, vagy épp kazettát vadászik a lenyitható szekrényben, hogy nótázzon. Nagyapa pedig ruhát cserél. Mert ‘Apu nem ülhetsz le így az asztalhoz. Vegyél másik inget/nadrágot!’. Vagy ‘Mossál kezet, tiszta olajos!’. Itt van Nagyapa összes megadó homlokráncolása, és dörmögő szófogadása, reggeli hatalmas testű ölelése, frissen szedett markonyi málnája, ami már épp megért. Nekem ennél anyáknapibb nap nem kell. 

Mózi pont jól visszaadja a hangulatot :)

Én kb úgy ítéltem meg, max a fejem lesz a képen, nem számoltam a széles látószöggel 😁

Anyák napja 2023

Ami ezen felül jött, hogy Lócikát full izgatottnak és meghatottnak látom, mert ő verset is tanult, és szeretné elmondani. De úgy, hogy más ne hallja, mert izgul. És mondtam, hogy nem muszáj most itt a folyosón állva elmondani, elmondhatja az ágyban este is. De ő most szeretné nagyon, és mondja, és csillog a szeme, szemem, és annyira szükségünk van egymásra ❤️. Lola már napokkal az ovis ünnepség előtt kikészítette a ruhámat, hogy miben menjek, és már utolsó este nem bírta tartani, szivárogtak át rajta anyák napi dallamok, soook-sok verset és dalt tanultak, textil zsákot pecsételtek. Az ovis ünnepségen körben ülnek az anyukák és minden kisgyerek odamegy az anyukájához, és vagy az ölébe kucorodva vagy szemben állva közösen mondják a verseket dalokat kicsik nagyok egyszerre. Utána megvendégelnek szörppel, sütivel. Kifelé jövet megerősítette, hogy nagyon nehéz volt a titkot megtartani, és nem biztos, hogy még egy napot kibírt volna ❤️.

Vajon ők is látják az én szememben a teljes szétolvadást? Mert én annyira látom bennük azt a végtelen bizalmat, gyermeki szerelmet. Olyan képlékeny kis gyurma még a lelkük, minden beletapad mélyebben, felszínesebben, olyan kiszolgáltatott és szerethető Csodák (bármennyire elrágták már ezt a kifejezést). Minden nap Anyák napja Velük ❤️.