Szabó Lőrinc

Vettem könyvet. Lóci volt az apropója, de egyelőre én örülök neki a legjobban. Szabó Lőrinc nagy kedvenc. Bár nem ő ihlette a Lóci nevet, most azért vettem meg a Lóci óriás lesz verses könyvet, mert "Harminc év után Szabó Lőrinc gyerekversei végre ismét hazataláltak a Móra Kiadóhoz. Gyerekeknek vagy gyerekekről szól "A rádió", a "Lóci óriás lesz" vagy a "Hörpentő?". Fölösleges kérdés, hiszen mindannyiunk számára ismerős klasszikus vers mind. Szabó Lőrinc szemléletes képei, látása, játékos képzelete és nyelve utat talál a gyerekolvasókhoz, a felnőtt számára pedig megidézi a gyermeki fantázia, a gyermeki gondolkodás és a gyerekkor emlékeit, megmutatja a mindennapi tárgyak, események költészetét. Verseiben a legegyszerűbb víz- vagy mézcseppen, a kormos füstön, egy tönkretett rádión keresztül felragyog az egész mindenség: természet és ember alkotta világ, és benne az ember, az emberben pedig a halhatatlan gyerek. Szalma Edit rajzainak színei, formái gyerek és felnőtt számára megelevenítik ezt a teljességet.

"

Sok Lóci verset nem is ismertem. Amíg csatangoltam haza az Alexandrából este szemezgettem belőle, mert tudtam, hogy nem ezt fogja kérni esti mesének Mózi, vagy nem várja ki, amíg a végére érek egynek. Néha mondjátok nekem, milyen jó, hogy tudok szépen énekelni, és ez milyen jó a gyerekeknek (pedig semmi extra szépség nincsen benne, csak szeretek dudolászni :)), én meg arra gondolok, hogy milyen jó annak, aki így tud írni. Ilyen lazán, mintha csak rímekben mesélne. Ezért szeretem Szabó Magdát és a Bárány Boldizsárját is. 

A gyűjteményben benne van az Ima a gyermekekért (habár csak részlet), amit anya írt bele az emlékkönyvembe, és ami már akkor annyira valóságosnak és elképzelhetőnek tűnt. Ettől félve, ezt elképzelve nagyon közeli hozzátartozóm a vers.

Biztosra veszem, hogy minden kislánynak volt ilyene elemi iskolás korában. Színes vagy mintás, bársonyborítású, aranyozott bordűrös egyre megy. Csak az írhatott/rajzolhatott bele, aki a legszebben tudott vagy említésre méltó matrica gyűjteménnyel rendelkezett.
Kóstolónak pedig szóljon itt ez:

Sorsjegy

Sorsjegyet kapott Lóci; arcán

csak úgy tündökölt a remény,

(melynek, mint a neve mutatja,

rokona a főnyeremény.)

- Negyvenezer! - hirdette Lóci

és mosolygott rejtelmesen,

szórta a kincset és ígérte, 

hogy háromezret ad nekem.

- Háromezer pengőt, fizesd ki

az adósságod, - mondta és

mint egy kis mennyei pénztáros

úgy járt-kelt közöttünk egész

héten... Hiába magyaráztam,

érveltem, számoltam neki...

- Valaki nyer, - felelte, - mért ne

lennék én az a valaki?! -

Már untam a kérdést s a választ:

- Mért épp te? - Mért ne éppen én? -

és lefeküdtem a díványra,

de oly bűvös volt a remény,

hogy végül én is eltűnődtem

s míg Lóci rajongott tovább,

hogy biciklit vesz és nagy útra

indul hegyen s tengeren át,

lassan megfertőzött az álom,

a remény, az édes ragály,

gondoltam: gyáva az okosság

s kár félni attól, ami fáj,

a csalódástól, éreztem, hogy

a sorsot hajlítani kell,

akarni, hinni, megbűvölni,

a hit sziklákat mozdít el,

gondoltam: elgyengít a kétely

s Lócinak igaza lehet,

hogy... És fölnéztem és előttem

némán gubbasztott a gyerek,

s csüggedten és csak nagysokára

szólt: - Ezret legalább... talán...

vagy százat... - Minthogyha a sorssal

alkudna, úgy nézett reám...

Felugrottam: - Nem! Negyvenezret! -

s már én kezdtem biztatni, én;

pedig éreztem, most repült ki

kezünkből a főnyeremény.