Felbugyogott bennünk ugyanis
Attilával a vakmerő buzgalom, hogy szeptemberben elinduljunk a NIKE
félmaratonon. Két évvel ezelőtt ilyenkor
már javában róttam a köröket az erdőben vagy a pályán, most meg ímmel-ámmal
lötyögök néha-néha. Elszállt belőlem a bizonyítási kényszer magam előtt, hogy
már pedig én szülés után egy gyerekkel is tudok futni, és tudok majdnem úgy
kinézni, mintha nem szültem volna (ezt viszont ne kérdezze senki tőlem, hogy
miért akarok úgy kinézni, mintha nem szültem volna, mikor de). Valakinek egyből
megy az átszokás, elfogadás, majdhogynem megváltás, hogy sosem lesz olyan, mint
volt, sosem tud úgy bármibe belefogni, mint egykor. Nekem ehhez is idő kellett.
Egy kicsit azt hiszem, én is elkezdtem ezzel takarózni, nem csak elfogadni a
megváltozott tényeket, hogy két gyerek után ennyire vagyok képes. Valamikor
zavar. És akkor szeretném megint a csillagokat is lehozni, de hamar lehűtöm
magam azzal, hogy én még mindig inkább az aktív kétgyermekes anyukák táborát
szaporítom, és legyek már nyugton.
A hétvége viszont olyan
szerencsés lehetőséget hozott, hogy kb soha ilyen jó dolgunk nem volt. A Margitsziget
ugyan még nem futható, de futópad akad a közelemben. Kiadós reggeli után (IGEN,
IGEN, ez a legeslegjobb része ….:)) fürdőkádazás, olvasás, pocolás után én
megcéloztam a padot félórára. Aztán vagy az időszámláló vagy a kalória vagy a
kilométer számláló akadályozott meg abban, hogy 55 percig ne álljak meg. Nem is
álmodok most két órán belüli 21 km-ről. Csak annyiról, hogy a második gyermek
után is legyen egy kicsi erőlködést igénylő futóélmény (vagy egyéb sportteljesítmény).
A szállodai gym-ben a drabál,
masszív gépek között csupán két meglett férfi kocogott mellettem. Először csak
egy, majd csatlakozott egy kopaszodó mosolygós is. Az első japán. Úgy
képzeltem, mintha Murakami maga futna mellettem, és gondolatban írná a Miről beszélek, amikor futásról beszélek című kis gyűjteményét. Egyszer
nekiveselkedtem angolul (What I talk about when I talk about running), hogy na de jó olvasmányt találtam, aztán élvezhetetlen
volt idegenben. Kiskatától kaptam meg magyarul karácsonyra, és decemberben
olvastam Hután.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése