2016. szeptember 24., szombat

Én elsőszülöttem...

Most jött el a visszavágó hétvége, hogy Lócika megy Attilával fel Hutára és Mózicsek marad. Hogy ez a gyermek (is) mennyire rettenetesen hálás, sőt szókimondó. Ha a felét eltanulnám tőle, és beépíteném az érzelmi intelligenciámba, elegendő lenne egy életre. Nagyon fel volt pörögve itthon délelőtt, ami a kukorékolásban, hangoskodásban, és le nem ülésben nyilvánul meg. Mondtam is neki, hogy picit nyugodjon le. Erre mondta, hogy de nagyon örül, hogy megyünk moziba. Annyira ölelgetős, hogy soha nem akarom, hogy kifogyjon belőle. Soha. Kikötötte, hogy nem varrhatok a hétvégén :). Játszottunk még este kilenckor is, pedig délben sem aludt. Olyan feszes gyűjtögető izmunk van, hogy mozi után kifosztottuk a Klinika telepet, felszedtük az összes létező gesztenyét. Majdnem :)). Ha lenne alkalmas fűtő apparátusunk, akkor a telet kifűtenénk belőle. Dórit is hívtuk, Ő is segített. Nagyon komolyan vettük a küldetést. Amíg láttuk, szedtük. Mert szép fényes és gömbölyű vagy szép nagy, vagy éppen pindurnyák. Mózi bebújt a bokrok alá is, hogy alaposan átfésülje a terepet. Most viszont fekszem hamar... (már annyira nem is :( )


1 megjegyzés: