Debreczeni Ildikó - ... mert szeretjük

Pontos kutatómunkát nem végeztem, hogy megtaláljam a helyem a statisztikában, MENNYIRE VAGYOK KIRÍVÓ ESET, hogy 38 évesen találjuk meg egymást azzal az iránnyal/érdeklődéssel, ami eltökélten pezsgésben tart, és ívet, jövőképet hajlít a holnapomba, 10 évembe, sőt ...

Most ültem le az első olyan emberrel felkészülten beszélni, akinek a szakmai életútja, egyensúlya és tapasztalata a legmélyebben, legrészletesebben érdekel.

Debreczeni Ildikót (az ő szervezésükben járok a jelmezkészítő tanfolyamra) október óta próbálom letorpedózni, hogy hallgassam a munkájáról, szenvedélyéről beszélni, hogyan nézett ez ki a kezdetekkor.

Tekintsetek el attól, hogy riporteri, írói tapasztalatom, vénám abszolút nincs. Ezek után még inkább köszönöm Ildikó idejét és segítségét a lektorálásban.

Mindig vérátömlesztést, frissítést jelent egy inspiráló személy, sőt történet. Ildikó számomra megtestesíti jelenleg azt az 'alfavezért', aki követendő minta számomra.

Kossuth-díjas színészeken nőttem föl...

... a nagyokon.

A Garas, a Törőcsik, a Hernádi Judit...

Odavagyok azokért az emberekért, akik körül izzik a levegő ha a hivatásukról beszélnek. Főleg ha ez a vonal nekem is nagyon bejön ;-). Ilyen Ildikó nekem a Jelmez-ArtKft. szíve, akitől közvetve a jelmezkészítést tanuljuk Szolnokon.

Megerősíti a - számomra is - bizonyost, hogy abszolút ne bánjam a közgázos kanyart az életemben, sőt. Minden okkal történik. Teli van a beszélgetés optimizmussal, átlátszik a maximalizmus és a kemény munka. Profivá teszi a folytonosság és a felelősség. Jövőre lesz 25 éves a Jelmez-Art Kft.

TŰKKELÜTÖTT: A kezdetekre is kíváncsi vagyok. Hogy honnan indultál, mióta tudod, hogy itt fogsz kikötni. Mekkora rész volt ebben tudatos karriertervezés és mennyi az ösztönös ráérzés? Mekkora csipet kell a “jókor-jóhelyen” szerény hozzávalóból :)?

DEBRECZENI ILDIKÓ:

Volt időm fejlődni, nem volt rohanás. Mindig egyszerűnek láttam az utat előre. Az alapoktól én ezt a szakmát megtanultam. A ruhaipari technikum után volt egy lehetőségem (bár hozzáteszem, hogy kihalásos alapon lehetett innen elmenni) a Szigligeti színháznál. Volt egy nagyon erős közösség. Kossuth díjas színészeken nőttem fel. A Garas, a Törőcsik, a Hernádi Judit. Isteni szerencse is volt, hogy ilyen emberektől tanulhattam. Nyilván itt nem a szakmát, de a jelmeztervezők is ilyenek voltak. Vágó Nelly, Schaffer Judit szintén Kossuth-díjasok. Én is bekerültem a színházba öltöztetőnek, mert nem volt hely a varrodában.

IMÁDTAM az öltöztetést. Hogy közben ki tudtam menni próbát nézni. Hogy beláttam a kulisszák mögé, hogy az hogyan működik. Hogy rá tudtam adni a színészekre a ruhát. BOLDOGSÁG volt!

Aztán lett hely a varrodában, átkerültem oda, és beindult a szerelem: a varrástechnika. Itt tanultam meg mindent. Imádtam alkalmazkodni. Nagyon szófogadó kislány voltam. Alázattal szófogadással nyúltam ehhez a szakmához. Alapjában a természetem is ilyen.

Most is azt mondom: úgy szerettem a varrógép mellett ülni. Akkor voltam a legboldogabb.

T: Ez sem megy rosszul, 50 alkalmazott csak nem véletlen :).

D. I.: Schwajda György (író, dramaturg, menedzser) színházigazgató, aki mellesleg nagyon jó emberismerő, meghatározó személy volt az életemben, és a párom. Schwajda kitalálta 1995-ben (közben megszületett a kislányom Dórika, és 2 évig itthon voltam vele), hogy - Magyarországon elsőként - kiszervezi a műhelyeket vállalkozásba. 20 évvel haladta meg a korát. ‘Úttörő’ lépésnek számított az országban, hogy kiszervezte a színészeket, díszleteseket, kellékest, varrást, fodrászatot. A színházi főszezon szeptembertől-áprilisig tart. A kvázi munka nélkül töltött és finanszírozott nyári 4 és fél hónap nem volt gazdaságos. “Kedves Ildikó, ezt a vállalkozást magának kéne megcsinálni. Javaslom, hogy Bt. legyenek. Számíthatnak a segítségemre természetesen.”

Innen indult egy életút. Volt időm és lehetőségem (mellette kitartásom, szakmai hátterem, gondolkodásom. Nagyon ösztönös ember vagyok). A színház gazdasági része adta a támogatást az elején.

Pici műhelyben voltunk összezsúfolódva. A férfi varroda egy év után nem bírta, Schwajda kérte, hogy vegyem át azt is. Így lett a női mellett férfi varroda is. És 20 év után engedhettem meg magamnak, hogy saját kalaposunk is legyen. Nekem ez érték.

T: Hogy kerültél Pestre?

D. I.: A Madách színházban Vágó Nelly megkért:“Lenne 4 ruha, Ildikó. Megcsinálná…?”

Hát hogy a bánatba ne :). Volt egy Trabantom, sok lábon kellett állnom. Azokon a részeken, amin le voltam terhelve kértem segítséget. Fejlesszünk még inkább egy munkaerőnek helyet.

Tizennyolc évet húztam le Pesten a sajátom mellett. Ott volt 56 alkalmazottam, és minden nap jöttem-mentem. Én interjúztattam. Volt egy lány pl, aki Angliában fűzőket, jelmezeket készített, és felhívott, hogy szeretne jönni az új Nemzetibe. Olyan különlegesség és stílus volt a hangjában. Felültem a repülőre, elmentem megnézni őt, hogy mit csinál kint milyen munkája van, és 2 hónap múlva ott volt az új Nemzetiben a szabászok között.

Schwajda 2002-ben volt az új Nemzeti első igazgatója, majd mikor elküldték, jöttünk vele mi is.

Jordán Tamásnak a Merlin Színházba évekig mi készítettük a jelmezeket, és mit adj Isten: Jordán kapta a Nemzeti igazgatói posztot. “Ildi, gyere vissza!”

Kell szerencse az életbe, de be is vonzod. Én hiszek benne, hogy ha pozitív vagy, akkor behúzod. De hasonlóan a rosszat is.

A varrodát vittem végül, volt már tapasztalatom benne. Bérleti díjat fizettem, nem is keveset, kellett a plusz munka. Majd' 20 év után elfáradtam, sok volt az utazgatás, jöttek a külföldi munkák és arra a kihívásra koncentráltam.

T: Több, mint 12 országban ismerik a neveteket. Azt mondtad egyszer: ha hibázol, nem hívnak többet… Ti mégis töretlenül haladtok országról-országra? Sehol egy rossz öltés :)?

D. I.: 13 év után jött el az újabb nagy áttörés. Külföld. Szponzor voltam 3 évig 5-5 operában. Jelmeztervezés, kivitelezés, méteráru, szállás-repjegy New Yorkba... Én finanszíroztam mindent a Jelmez-Artos nyereségből. Közben utazó cirkusszá váltunk az országban is. A tervezők nagyon szerettek minket! A döntés volt az enyém. És utólag úgy tűnik, jó döntéseket hoztam :). Ha egyszer hibázol, nem hívnak többet. Mindig toppon kell lenni. Szájról-szájra terjed a híred akkor.

T: Honnan volt rálátásod a külföldi árazásra? Nem nyúltál mellé soha?

D. I.: Magyarországon ki lehet számolni aránylag könnyen budapesti viszonylatban. Vidékiként soha nem adhattam ugyanannyiért, mint Pest - úgy éreztem. Külföldiként még inkább. Sőt. Ez volt az egyik legnagyobb kihívás, hogy ott miből induljak ki. Ha hosszú távban gondolkozol, akkor meg fog érkezni az a gondolat, ami a távoli célodat szolgálja. Működött. Kell hozzá üzleti érzék. Akkor más befektetést csinálsz, akkor tudsz mérlegelni, akkor szerényebb maradsz, mert hosszú távú befektetésre rendezkedtél be. Soha nem egyfelől vizsgáltam meg a dolgokat, hanem több oldalról. Nem tekintek kudarcként semmire. Mindegyiknek láttam az okát, és a jót szűrtem le.

T: Ilyen szintű pörgés mellett, napi 16 órák után mi tölt vissza a rendszeredbe? Volt-e plafon, munkaundor, soha-nem-akarok jelmezt-látni érzés?

D. I.: Volt. Egyik napról a másikra. 3 (!!!) hónapon keresztül nem érdekelt a cégem. Nem tudtam bejönni. Jó volt ez, utólag így gondolom. Bár elkerülhető lett volna kellő cégvezetői tudással. Családi segítséggel tudtam kijönni ebből. Úsztam, levitt a családom a Tisza-tóhoz, hogy ne csak évente egy hétre menjünk el nyaralni, hanem akár hétvégente is. Összefogott a cég, olyan ügyesen működött. Elképesztő. “Kellek én ide?” Jött a felismerés. Jaj, nagyon jó volt így megélni, mert a napi rutinban ezt nem veszed észre. Tudod, hogy jó embereid vannak, de hogy ennyire képesek… 30-ról felment a létszám 50-re. Most már nem megyek bele apró részletekbe, csak szúrópróbaszerűen. Engem is hagytak alkotni, én is hagyom őket. Nem egyszerű varrónőkről van szó, hanem művész emberekről. Alkotókról. Nem szabályozok le annyira dolgokat, arra figyelek, hogy a cég jó híre ne sérüljön. Mint menedzser erre fókuszálok. Nem hibázhatsz. Kőkemény a külföldi világ. Ide is tart, de ez még más. Itt megsértődnek a szakemberek. De nálunk már nem!

Most már kevesebbet foglalkozom a céggel, ki tudtam lépni. Nem kell 16 órákat nyomni, mint pár éve. Megbízom a másikban. Korábban cikinek érezem a delegálást. Muszáj volt. Rájöttem a hatékonyságomra. Hogy így nem aprózódom el. El kellett döntenem, hogy én megyek, mint Debreczeni Ildikó jelmeztervező vagy a Jelmez-Art. A tervezők érzékenyek. El kellett döntenem, hogy kapok-e munkát úgy a jövőben. Mi a tervezőkből élünk. A Debreczeni Ildikó, mint jelmeztervezőt vissza kellett adnom…

A cég tölt. Az agyam minden szegletében a cég áll. Meg az unokám :).

T: Mi a következő falat? Merre szeretnétek nőni, fejlődni? Hangsúlyoztam-e elég gyakran, hogy a tanfolyam következő lépcsője a szabásminta szerkesztés legyen :D?

D. I.: Szeretnék a jövőben a fiatalokra koncentrálni. Egyre nehezebben jön vissza a színházba a korabeliség. Mert nincs szakma. Drága műfaj lett. Kevés a szakember Európában is, és nagyon költséges előállítani. A szakmánkat nagyon ledegradálták, most kezd visszahozni valamit a lemaradásából. Kevés az igényes varrónő.

Hiányzott a tanulás is, és végre olyan sok időm van, hogy elkezdtem tudatosan szemináriumokra járni. Annyira jó érzés, hogy a saját működésem és józan paraszti eszem köszön vissza egy-egy cégfejlesztő tréningen.

Ezt szeretném továbbadni Nektek!

...

Érződik. Minden kérdésre, kérésre olyan rugalmasan, nyitottan és profin reagálnak. Számomra rengeteget adott (és még 2 hónapig ad is) a tanfolyam. Óriási megkönnyebbülés és önbizalom egy ilyen működést élőben is látni. Hogy amit sokszor én kicsiben csinálok szabás-varrás, modellezés terén ésszerű és továbbfejleszthető.

Köszönöm Ildikónak, és Eszter barátnőmnek, aki felhívta a figyelmemet anno a tanfolyam facebook hirdetésére :D.