Pontos kutatómunkát nem végeztem,
hogy megtaláljam a helyem a statisztikában, MENNYIRE VAGYOK KIRÍVÓ
ESET, hogy 38 évesen találjuk meg egymást azzal az
iránnyal/érdeklődéssel, ami eltökélten pezsgésben tart, és
ívet, jövőképet hajlít a holnapomba, 10 évembe, sőt ...
Most ültem le az első olyan emberrel
felkészülten beszélni, akinek a szakmai életútja, egyensúlya és
tapasztalata a legmélyebben, legrészletesebben érdekel.
Debreczeni Ildikót (az ő
szervezésükben járok a jelmezkészítő tanfolyamra) október óta
próbálom letorpedózni, hogy hallgassam a munkájáról,
szenvedélyéről beszélni, hogyan nézett ez ki a kezdetekkor.
Tekintsetek el attól, hogy riporteri,
írói tapasztalatom, vénám abszolút nincs. Ezek után még inkább
köszönöm Ildikó idejét és segítségét a lektorálásban.
Mindig vérátömlesztést, frissítést
jelent egy inspiráló személy, sőt történet. Ildikó számomra
megtestesíti jelenleg azt az 'alfavezért', aki követendő minta
számomra.
Kossuth-díjas színészeken nőttem
föl...
... a nagyokon.
A Garas, a Törőcsik, a Hernádi
Judit...
Odavagyok azokért az emberekért, akik
körül izzik a levegő ha a hivatásukról beszélnek. Főleg ha ez
a vonal nekem is nagyon bejön ;-). Ilyen Ildikó nekem a Jelmez-ArtKft. szíve, akitől közvetve a jelmezkészítést tanuljuk
Szolnokon.
Megerősíti a - számomra is -
bizonyost, hogy abszolút ne bánjam a közgázos kanyart az
életemben, sőt. Minden okkal történik. Teli van a beszélgetés
optimizmussal, átlátszik a maximalizmus és a kemény munka.
Profivá teszi a folytonosság és a felelősség. Jövőre lesz 25
éves a Jelmez-Art Kft.
TŰKKELÜTÖTT: A kezdetekre
is kíváncsi vagyok. Hogy honnan indultál, mióta tudod, hogy itt
fogsz kikötni. Mekkora rész volt ebben tudatos karriertervezés és
mennyi az ösztönös ráérzés? Mekkora csipet kell a
“jókor-jóhelyen” szerény hozzávalóból :)?
DEBRECZENI ILDIKÓ:
Volt időm
fejlődni, nem volt rohanás. Mindig egyszerűnek láttam az utat
előre. Az alapoktól én ezt a szakmát megtanultam. A ruhaipari
technikum után volt egy lehetőségem (bár hozzáteszem, hogy
kihalásos alapon lehetett innen elmenni) a Szigligeti színháznál.
Volt egy nagyon erős közösség. Kossuth díjas színészeken
nőttem fel. A Garas, a Törőcsik, a Hernádi Judit. Isteni
szerencse is volt, hogy ilyen emberektől tanulhattam. Nyilván itt
nem a szakmát, de a jelmeztervezők is ilyenek voltak. Vágó Nelly,
Schaffer Judit szintén Kossuth-díjasok. Én is bekerültem a
színházba öltöztetőnek, mert nem volt hely a varrodában.
IMÁDTAM az öltöztetést. Hogy közben
ki tudtam menni próbát nézni. Hogy beláttam a kulisszák mögé,
hogy az hogyan működik. Hogy rá tudtam adni a színészekre a
ruhát. BOLDOGSÁG volt!
Aztán lett hely a varrodában,
átkerültem oda, és beindult a szerelem: a varrástechnika. Itt
tanultam meg mindent. Imádtam alkalmazkodni. Nagyon szófogadó
kislány voltam. Alázattal szófogadással nyúltam ehhez a
szakmához. Alapjában a természetem is ilyen.
Most is azt mondom: úgy szerettem a
varrógép mellett ülni. Akkor voltam a legboldogabb.
T: Ez sem megy rosszul, 50 alkalmazott
csak nem véletlen :).
D. I.: Schwajda György (író, dramaturg,
menedzser) színházigazgató, aki mellesleg nagyon jó emberismerő,
meghatározó személy volt az életemben, és a párom. Schwajda
kitalálta 1995-ben (közben megszületett a kislányom Dórika, és
2 évig itthon voltam vele), hogy - Magyarországon elsőként -
kiszervezi a műhelyeket vállalkozásba. 20 évvel haladta meg a
korát. ‘Úttörő’ lépésnek számított az országban, hogy
kiszervezte a színészeket, díszleteseket, kellékest, varrást,
fodrászatot. A színházi főszezon
szeptembertől-áprilisig tart. A kvázi munka nélkül töltött és
finanszírozott nyári 4 és fél hónap nem volt gazdaságos.
“Kedves Ildikó, ezt a vállalkozást magának kéne
megcsinálni. Javaslom, hogy Bt. legyenek. Számíthatnak a
segítségemre természetesen.”
Innen indult egy életút. Volt időm
és lehetőségem (mellette kitartásom, szakmai hátterem,
gondolkodásom. Nagyon ösztönös ember vagyok). A színház
gazdasági része adta a támogatást az elején.
Pici műhelyben voltunk
összezsúfolódva. A férfi varroda egy év után nem bírta,
Schwajda kérte, hogy vegyem át azt is. Így lett a női mellett
férfi varroda is. És 20 év után engedhettem meg magamnak, hogy
saját kalaposunk is legyen. Nekem ez érték.
T: Hogy kerültél Pestre?
D. I.: A Madách színházban Vágó Nelly
megkért:“Lenne 4 ruha, Ildikó. Megcsinálná…?”
Hát hogy a bánatba ne :). Volt egy
Trabantom, sok lábon kellett állnom. Azokon a részeken, amin le
voltam terhelve kértem segítséget. Fejlesszünk még inkább egy
munkaerőnek helyet.
Tizennyolc évet húztam le Pesten a
sajátom mellett. Ott volt 56 alkalmazottam, és minden nap
jöttem-mentem. Én interjúztattam. Volt egy lány pl, aki Angliában
fűzőket, jelmezeket készített, és felhívott, hogy szeretne
jönni az új Nemzetibe. Olyan különlegesség és stílus volt a
hangjában. Felültem a repülőre, elmentem megnézni őt, hogy mit
csinál kint milyen munkája van, és 2 hónap múlva ott volt az új
Nemzetiben a szabászok között.
Schwajda 2002-ben volt az új Nemzeti
első igazgatója, majd mikor elküldték, jöttünk vele mi is.
Jordán Tamásnak a Merlin Színházba
évekig mi készítettük a jelmezeket, és mit adj Isten: Jordán
kapta a Nemzeti igazgatói posztot. “Ildi, gyere vissza!”
Kell szerencse az életbe, de be is
vonzod. Én hiszek benne, hogy ha pozitív vagy, akkor behúzod. De
hasonlóan a rosszat is.
A varrodát vittem végül, volt már
tapasztalatom benne. Bérleti díjat fizettem, nem is keveset,
kellett a plusz munka. Majd' 20 év után elfáradtam, sok volt az utazgatás, jöttek a
külföldi munkák és arra a kihívásra koncentráltam.
T: Több, mint 12 országban ismerik a
neveteket. Azt mondtad egyszer: ha hibázol, nem hívnak többet…
Ti mégis töretlenül haladtok országról-országra? Sehol egy
rossz öltés :)?
D. I.: 13 év után jött el az újabb nagy
áttörés. Külföld. Szponzor voltam 3 évig 5-5 operában.
Jelmeztervezés, kivitelezés, méteráru, szállás-repjegy New Yorkba... Én finanszíroztam mindent a Jelmez-Artos nyereségből. Közben utazó cirkusszá váltunk
az országban is. A tervezők nagyon szerettek minket! A döntés
volt az enyém. És utólag úgy tűnik, jó döntéseket hoztam :).
Ha egyszer hibázol, nem hívnak többet. Mindig toppon kell lenni.
Szájról-szájra terjed a híred akkor.
T: Honnan volt rálátásod a külföldi
árazásra? Nem nyúltál mellé soha?
D. I.: Magyarországon ki lehet számolni
aránylag könnyen budapesti viszonylatban. Vidékiként soha nem
adhattam ugyanannyiért, mint Pest - úgy éreztem. Külföldiként
még inkább. Sőt. Ez volt az egyik legnagyobb kihívás, hogy ott
miből induljak ki. Ha hosszú távban gondolkozol, akkor meg fog
érkezni az a gondolat, ami a távoli célodat szolgálja. Működött.
Kell hozzá üzleti érzék. Akkor más befektetést csinálsz, akkor
tudsz mérlegelni, akkor szerényebb maradsz, mert hosszú távú
befektetésre rendezkedtél be. Soha nem egyfelől vizsgáltam meg a
dolgokat, hanem több oldalról. Nem tekintek kudarcként semmire.
Mindegyiknek láttam az okát, és a jót szűrtem le.
T: Ilyen szintű pörgés mellett, napi
16 órák után mi tölt vissza a rendszeredbe? Volt-e plafon,
munkaundor, soha-nem-akarok jelmezt-látni érzés?
D. I.: Volt. Egyik napról a másikra. 3 (!!!)
hónapon keresztül nem érdekelt a cégem. Nem tudtam bejönni. Jó
volt ez, utólag így gondolom. Bár elkerülhető lett volna kellő
cégvezetői tudással. Családi segítséggel tudtam kijönni ebből.
Úsztam, levitt a családom a Tisza-tóhoz, hogy ne csak évente egy
hétre menjünk el nyaralni, hanem akár hétvégente is. Összefogott
a cég, olyan ügyesen működött. Elképesztő. “Kellek én
ide?” Jött a felismerés. Jaj, nagyon jó volt így megélni,
mert a napi rutinban ezt nem veszed észre. Tudod, hogy jó embereid
vannak, de hogy ennyire képesek… 30-ról felment a létszám
50-re. Most már nem megyek bele apró részletekbe, csak
szúrópróbaszerűen. Engem is hagytak alkotni, én is hagyom őket.
Nem egyszerű varrónőkről van szó, hanem művész emberekről.
Alkotókról. Nem szabályozok le annyira dolgokat, arra figyelek,
hogy a cég jó híre ne sérüljön. Mint menedzser erre fókuszálok.
Nem hibázhatsz. Kőkemény a külföldi világ. Ide is tart, de ez
még más. Itt megsértődnek a szakemberek. De nálunk már nem!
Most már kevesebbet foglalkozom a
céggel, ki tudtam lépni. Nem kell 16 órákat nyomni, mint pár
éve. Megbízom a másikban. Korábban cikinek érezem a delegálást.
Muszáj volt. Rájöttem a hatékonyságomra. Hogy így nem aprózódom
el. El kellett döntenem, hogy én megyek, mint Debreczeni Ildikó
jelmeztervező vagy a Jelmez-Art. A tervezők érzékenyek. El
kellett döntenem, hogy kapok-e munkát úgy a jövőben. Mi a
tervezőkből élünk. A Debreczeni Ildikó, mint jelmeztervezőt
vissza kellett adnom…
A cég tölt. Az agyam minden
szegletében a cég áll. Meg az unokám :).
T: Mi a következő falat? Merre
szeretnétek nőni, fejlődni? Hangsúlyoztam-e elég gyakran, hogy a
tanfolyam következő lépcsője a szabásminta szerkesztés legyen
:D?
D. I.: Szeretnék a jövőben a fiatalokra
koncentrálni. Egyre nehezebben jön vissza a színházba a
korabeliség. Mert nincs szakma. Drága műfaj lett. Kevés a
szakember Európában is, és nagyon költséges előállítani. A
szakmánkat nagyon ledegradálták, most kezd visszahozni valamit a
lemaradásából. Kevés az igényes varrónő.
Hiányzott a tanulás is, és végre
olyan sok időm van, hogy elkezdtem tudatosan szemináriumokra járni.
Annyira jó érzés, hogy a saját működésem és józan paraszti
eszem köszön vissza egy-egy cégfejlesztő tréningen.
Ezt szeretném továbbadni Nektek!
...
Érződik. Minden kérdésre, kérésre
olyan rugalmasan, nyitottan és profin reagálnak. Számomra
rengeteget adott (és még 2 hónapig ad is) a tanfolyam. Óriási
megkönnyebbülés és önbizalom egy ilyen működést élőben is
látni. Hogy amit sokszor én kicsiben csinálok szabás-varrás,
modellezés terén ésszerű és továbbfejleszthető.
Köszönöm Ildikónak, és Eszter
barátnőmnek, aki felhívta a figyelmemet anno a tanfolyam facebook
hirdetésére :D.
Nincsenek megjegyzések :
Megjegyzés küldése