Bár ez már javában az indulás előtti full stressz kategória nekem. Egészen kitolom a végletekig az érzést ilyenkor, hogy ‘kell ez nekünk?’, ‘nem tudunk ülni a senekünkön és csak hallgatni ahogy nő a fű?’. Mire mindent elrendezek az itthoni dolgokon, leszervezem, ki hova és mikor, melyik állattal mi a stájsz a következő pár napban, addigra már a hátam közepére nem kívánom a bőröndözést, mindent kimosást… Munkafronton sosem tudom elharapni a feladatok végét, ott mindig húzom magammal a nyúlványokat a reptérre is minimum.
És ha még ez nem lenne elég, akkor szépen rág halványan belülről, h Mózi estére belázasodott, este fájt a hasa, valamint az új nyuszi olyan csöppke, hogy hiába eszik, szerintem nagyon gizda, nem is merte beoltani ma az orvos, h még erősödjön. Nagyon remélem, h nincs és nem is lesz semmi baja.
És persze szerintem minden stressz eredője, hogy repülőre ‘kell’ ülnöm megint. Muszáj leszek betonozós, folyékony fúgát szétkenő insta videókat nézni, h lenyugodjak. Kata már küldött is 😂❤️. Úgy szeretnék ezekben lazulni, hogy indulás előtt az az ‘egy bugyi, fogkefe és pénz’ érzés domináljon, a többi nem számít. Régen abszolút nem szívott le ennyire az elindulás.
Lócika hétfőn vizsgázik angolból, izgul, nála is ez a leggyengébb láncszem. Mondtam, ne izguljon, nincs tétje. Hátha legalább őt le tudom hűteni.
Fogok jelentkezni, írok az elmaradt szösszenetekről.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése