tűkkelütött: Anyák napja 2024

Oh mivel is kezdje kis szívem a megemlékezést. Talán a legmeghatóbb, legmaradandóbb, amit azóta is emlegetünk, hogy Lola akkora izgalommal készült a sulis anyák napi műsorra, és itthon is festett, csomagolt, napokkal korábban ott várta a festmény, hogy átadasson nekem :). Kérdezte mikor fogok kelni, mert azt szeretné, ha ő ébreszthetne... Aztán reggel 6-kor Attila még alig tudta visszaterelni hogy korán van, bújjon vissza. Majd elérkezett az idő, ágyba kaptam a köszöntést a kávé mellé virággal festménnyel, rajzokkal, Proseccoval ;-) csontrezgéses fejhallgatóval (ennek csak a hírét kaptam még az ágyba, mert másnap futott be :)). És mellé azok a szerelmetes gyerek szemek... Mózi már visszafogottabb, nála többször van jelen a félárbócon pillogó flegma szem ellazult arcizmokkal :D.

Sokszor nehéz ez, de sokkal többször sokkal intenzívebben annyira jó. Néha megkérdeznek a gyerekek, hogy miért akartam (három) gyereket, ha olykor soknak érzem. Olyankor annyit mondok, hogy nem ők a sokak, hanem a minden más. És olykor én magam magam számára is. De mindig is akartam Őket, és sosem bánom meg a legterheltebb időszakban sem, hogy vannak. Kb egyből volt módom ezt tudatosítani, mert Mózi már a Szentimrére indulás előtt megint nagyon undok volt, már mondtam neki, hogy maradjon itthon, nem muszáj jönnie. Aztán csak elindultunk, és Szentimre mindig olyan jól sikerül. Egy kis szelence a Nagyszülőkből. Itt ilyenkor összejön a nagy család vagy csak éppen az érintettek, most volt bográcsozás is, Barna főzött isteni ragut, a gyerekek nyakig sárosak, fociznak, bicajoznak, játszótereznek, mi pedig kávézunk és beszélgetünk, kimegyünk a temetőbe.

Szentimrei közösségház előtt közösségtalálkozó

Bendi-Lola

részlet

Delila :)))

Temetőben Nagyuséknál

Lola és a kis zöld locsoló :D

Lolák és Beni-Bundi

Hétfőn volt a sulis anyáknapja Lolának. Itt 20 perces blokkokban várták az anyukákat 5-6-ossával. A teremben kis szekciókba voltak húzva a székek egy körbe, hogy a gyerekek az anyukájukkal legyenek, személyesen mondták a verseket, de egyszerre. Orsi néni volt, aki a zenét keverte alá, és a végén átadták az ajándékokat, Anya rajzot, kis képet, kókusz golyókat, amit bent csináltak technika órán aznap. Olyan megható volt az egész számomra, hogy a tanárok részéről is idő- és munkabefektetés volt, de annyira átjött, hogy szeretettel készült. Volt angol dal is, lévén a kéttannyelvű iskola miatt, szóval pityeregtem.

Utólag kaptuk meg emlékbe a mai napról.

Egyetlen amazon kislányom ❤️

Lóciéknál később került megrendezésre az ünnep a suliban, de ez volt az első a 4 év alatt. Itt is éreztem már érkezéskor, hogy jujj, de nehéz lesz visszatartanom a hüppögést. Nem is sikerült :D. Közösen verseltek, daloltak, de volt egyéni is, kiscsoportos is, furulya, anya-gyermeke képekből összefűzött videó, amit korábban kellett leadnunk. És hát Lócika olyan zavarban volt, annyira kibújik a kisfiú belőle ilyenkor, el is pityeredett ő is (de több gyerek is). Imádom, hogy még kellek. Hogy még nem váltak le és nem kívánnak az Univerzum másik végébe. Remélem, megmarad ez a kötődés mindig a korunknak megfelelő mértékben. Bocs, de nem tudok pontos arányszámot, hogy mi a megfelelő mérték :D. Inkább csak azért írtam, hogy nem akarok soha agyukra menős és ‘too much’ lenni. Azóta is buddog bennem egyik-másik nóta. Köszönöm a köszöntést, és Attilának, hogy egyáltalán Anya lehettem ❤️😘.