Utolsó májusi 'szösz' - Mallorca

 Jégeső után szimatolom a friss levegőt a terasz ajtó mellől, család a városban, én pedig mindjárt jógázok egyet, és erősítek jobb fenékre :D, ha a porszívó befejezi a zúgást. Voltam a héten talpdiagnosztikán a Spuriban, hogy megnézessem, hogy kell jól futni, mert kattog a térdem, és kíváncsi voltam, abban nem csinálok-e jól valamit, de a technikával nincs baj, csak nyújtani kellene a hátam... (a sok gép előtt üléstől, nagyon görbe és olyan, mint a beton) valamint az egyik oldali medencém futás közben picit jobban lebillen, és ezt a jobb oldali fenékre gyúrással tudnám korrigálni... Meg úgy és egyáltalán erősítenem kell, mert puding vagyok, de ezt már csak én mondom, érzem :(. Aznapra volt időpontom is ortopédiára a térdkattogással a Medicoverbe, de azt javaslom, Dr Szabó Attilához be ne tegyétek a lábatokat, mert olyan flegma volt, hogy azt hittem lefejelem. Megtekergette, hajtogatta, nyújtogatta a lábam, hogy itt fáj-e? vagy így fáj-e? és ez? és most? De semmi. Mondtam, hogy szerencsére fájdalom nincs, csak kattog. Azt mondta, nincs baja, csak nyújtanom kellene többet, használni, hogy bejáratódjon, és az ízületi nedv nem kenődik eléggé. Valszeg ennyivel nem fogok megelégedni, mert bár utánaolvasva is kb ezt írták, de nem hagy nyugodni, hogy ilyen Pinocchio szerű. Meg egyébként Máté mondta jól teniszen. Állandóan sportolni kell. Mert nem kattog se tenisz, se futás, se biciklizés közben. Szóval ja :). Csak lenne elég erő bennem, és ne lennék ennyire kifingva nap végére. Meg az elejére... Sokszor gondolok arra, hogy meddig normális ez a tempó, amit tolok, mikor fogom azt érezni, hogy ha ez ennyire kimustrál, akkor lépjek vissza kettőt... Sűrű hét volt nagyon megint. Pedig csak négy nap volt. Valszeg nehezen veszem fel a fordulatot négy-öt nap tengerpart után.

Írtam már, hogy Attila teljesen rákattant a bicajozásra, és megy a Divide-ra júniusban. Márciusra a szülinapjára szerettem volna valami olyan kettes pocolást ajándékozni, ahol vannak hegyek, és tud tekerni is akár. Végül ő javasolta Mallorcát, mert az egy ‘Országútis Paradicsom’. Mikor Prágából jöttünk haza meg is vettem a jegyeket, kerestem jó kis szállást, Attila meg olyan helyet, ahol biciklit lehet bérelni. Egyébként minden sarkon van, de ő kinézett egy Colnago-t, azt foglaltam/előlegeztem le. Május 23-án indult a gép, előző este már voltam olyan idegvoltam olyan ideg, hogy minden el legyen intézve, hogy tényleg megfordul olyankor a fejemben, hogy inkább maradnánk itthon, és nem kellene még ez a kapkodás, pakolás, intézkedés, hogy minden időben meglegyen. Na meg persze a repülés. Egyre durvább.... Valakit keresnem kell, aki ezt kiterápiázza belőlem, mert nagyon nem jó. Most már kb felszálláskor becsukom a szemem, és próbálok csak a légzésemre fókuszálni stabilan, hosszan, lassan, és csak mikor felkapcsolják a leszálláshoz szükséges övbecsatoló gombot a panelen könnyebbülök meg, és kezdem élvezni. Akkor nagyon szeretek sasolni kifelé, azt rendesen élvezem. De amikor felszállunk és fent vagyunk kb folyamatosan azon parázok, hogy lezuhanunk. Nem tudom kikapcsolni ezt az érzést. Éppen ezért 2-2 és fél órát bírok ezzel a stresszel, de hosszabb útba lehet belerokkanna a szívem :(. Közben meg annyira élvezem, hogy megyünk, és mozgunk, és kívánom, de ott akkor jajj... Már kint is azon agyaltam, mi legyen a következő célpont és mikor.

Unicum szilva próbált most rajtam segíteni :D :D

Ez már Mallorca, megkezdtük az ereszkedést,
oldódik a stressz :)

Annyira szeretem felülről látni a domborzatot és a kontinensek, szigetek szélét

A reptéren a repülésen kívül nyomasztott még a munka, mert maradt. Azt hittem majd még nyugiban befejezem, de abszolút nem, így amikor megérkeztünk, muszáj voltam előszedni, és még rászánni kicsit az időt. Számomra, aki - tölgy, akác, juhar, fenyő és bükk árnyákában nevelkedett - jó magyar alföldi gyerek, annak a pálmafa jelenti a szabadság és semmittevés érzését. Már a reptér teli volt pálmafával a parkolóban, tehát elég hamar megérkeztem a kikapcsolódás állapotába. Még nem indult be igazán a szezon, csütörtök lévén egész csendes volt a platja. A szállást birtokba véve és megebédelve elsétáltunk a biciklit átvenni. Azért itt már megcsapott annak a szele, hogy én is szeretnék tekerni. Mert eredetileg mondtam Attilának, hogy menjen nyugodtan élvezze a hegyi 'mászást', ő úgy is gyorsan teker, ott maradnék navigáció nélkül az első kanyarban :D. Így is tettünk. Első két alkalommal egyedül ment Attila, én addig élveztem a szállást, jógáztam, cardio ellipszisestem, hevertem a medence partján, el is aludtam, sétáltam, olvastam stb. Aztán délután, mikor visszajött Attila lekúsztunk a partra sétafikálni, vacsizni, sörözni, koktélozni. Rengeteg a fiatal külföldi. Főleg német és angol. Főként lány- és legénybúcsúk zajlottak, egyen pólókban viháncolva, és mindig akadt egy-egy elveszett részeg tag :D.

Szembetűnő negatív látvány volt, hogy a part mentén a pálma sétány veszettül ki volt száradva :(. Minden étterem előtt volt vagy 3-4-5 fa, de abszolút nem locsolják, és a szárazság brutál mód kikezdte őket :( Ez olyan szomorú látvány volt. Azok a szállodák, hoteludvarok, ahol látszott, hogy állandó gondozás alatt voltak, azok gyönyörű buja, mediterrán zöldek voltak, de egyébként dísztelenül száradt sok minden. 

Első nap lefoglaltunk egy tenisz pályát is a szállás mellett, olyan jó, hogy jutott a talpunk alá egy kis vörös salak is :).

Na jó, tolok most egy jógát, mert hazaér a család és nem lesz nyugi. Folytatom utána a posztot :). Ideje korán hazaért a csapat, nem tudtam az egy órás yin-t teljesen befejezni, majd este a maradékot.

Moscow Mule Kata tiszteletére

Sangria is csúszott kellemesen :D

A kiruccanás legjobb része kétségkívül a bicajozás volt. Előző nap délután elmentünk kiválasztani a cangát nekem. Én szerettem volna egy jól megszokott trackinggel menni, bár voltak kétségeim az emelkedőket illetően. Attila próbált győzködni, hogy országútit béreljünk nekem is, de fostam tőle, hogy vagy a hátam nem fogja bírni azt a ráhajlós fazont vagy a vékony kerék lesz bizonytalan, nem feltétlenül most akartam tesztelni. Végül kiválasztottunk egy trackinget, hogy akkor reggel 9-re itt vagyunk érte. Én este fejben persze letekertem a távot, és már az első 10 km után úgy éreztem, hogy basszus nem fogom bíri a hosszan elnyúló emelkedőket egy nehéz vázzal lehet. Nem vagyok kondiban, meg fogok purcanni. Reggelre aztán kb el is döntöttem, hogy csak hagyom magam rábeszélni egy országútira. Ki is választottuk, beállították, elmentem tesztelni, de a váltó egyelőre nagyon szokatlan volt, magas maradt a nyereg, így még állíttattam rajta. Aztán neki lódultunk. Az eredeti terv egy 80 km-es szakasz volt 1190 szintemelkedővel... Coll de Sóller és Palma között. Végül 74 lett, mert a városba nem mentünk be a villamos és forgalom közé, viszont nagyon király volt. Ez a bicikli úgy suhant, hogy el sem akartam hinni, hogy miért nem ilyenen ültem én eddig :D. Tényleg össze sem hasonlítható a kettő. Az utak minősége kb kifogástalan, az autósok nagyon türelmesek és előzékenyek, széles kerékpár sáv van, tehát ez tényleg nagy élmény volt. Az emelkedőt is jobban bírtam, mint hittem, arra is fel voltam készülve, hogy le kell szállnom és tolni majd. Mikor felértünk a tetőre, ott volt egy nagyon hangulatos kerékpáros pihenő, ahol híres-neves biciklisek is megfordulnak, és ott hagyják a névjegyüket. Én itt megpihentem jegeskávézva, amíg Attila egy 5 km-es meredek szakaszt megmászott. Ide még visszatérünk biztosan. Addigra össze kell kapnom magam ;-)

cseppet sem vagyok szélfútta 😂

Ez nagyon-nagyon jó volt. Nem mondom, hogy nem fáradtam el :) A szembeszél továbbra sem a barátom :D. Miután leadtuk a cangákat, kiültünk jégkrémezni, sörözni és nézni a tengert. Este vacsi, és nagyon-nagyon nem akartam hazaindulni már másnap. Továbbra is úgy érzem, hogy nekem a kiruccanáshoz kell az aktív kikapcsolódás nagyon. Kisöpri a fejem, annyira tudom élvezni ❤️. 

Naplemente sem maradt el

Attila csak addig igazgatta a telefont, hogy én Zorro
legyek az árnyéktól :D

Ez pedig már Budapest felett