2024. július 25., csütörtök

Family-building 2024 - folyt. köv

 … be is szippantott itthon a munka, de megpróbálom befejezni a nyaralás-írást. 

Napi szinten nézegetem a képeket, emlegetjük a lakóautót Attilával. Egyedül Mózi mondta hazafelé jövet, hogy neki már sok volt, hogy össze vagyunk zárva :). Ő a legkamaszabb mindőnk közül, sok benne a feszkó. Azt gondoltam, én leszek az, aki nem fogja mindig jól viselni a zsúfoltságot, de ez abszolút nem volt még az. Biztosan azért, mert ebben a nyári melegben az autó kiterjesztése volt a ‘terasz’ és az egész placc, nem kellett elférnünk csak bent. Kényelmesen tudtunk enni, főzni (ezt nem vittük túlzásba), vizes cuccokat teregetni. Más lett volna a helyzet ha esik, és csak bentre kényszerülünk. A kempingben volt mosó- és szárítógép, éltünk is vele. A hátsó ‘garázsban’ pedig tényleg akkora hely volt, hogy kényelmesen befért két felnőtt bicaj, cuccok, láda, kosár stb. 

Nagyon szeretem a hangulatát a kempingezésnek. A felszálló főzések/grillezések illatát, a lakóterek átlátszóságát, mégis olyan diszkréten kezeli mindenki, és nincs feszélyező bámészkodás. Mint egy gyorsított videó élénkül meg az élet, ahogy hűvösödik és megy le a Nap. Beindulnak a gyerek bandázások, a sportolások, kint üldögélések, beszélgetések. Szeretem látni a mosogatóhoz járó családtagokat a szennyes edényekkel, hol férfiak, hol gyerekek, nők. A zuhanyzóból illatosan tisztálkodó motyóval felpakolt, klaffogó papucshangokat hallató nyaralókat is hiányolom. És persze szerencsénk is volt. Csak utolsó nap jött mellénk kis gyerekes család, ahol volt sírás, acsarkodás. Ami alap és természetes, de ebből nem kívántam volna többet ennél 😁. Csak mosolyogva bólogattam a gyerekek felé, hogy ez így ment nálunk is, de ez már elmúlt. Van más. A fiúk állandóan nyírják egymást. Ők nem nagyon férnek el. Mózit zavarja nagyon Lóci, ő meg csak reagál vagy előre borzolja a kedélyeket. 

A legnagyobb sztori a kempingben egy este történt. Én Lócival aludtam akkor, be is fészkeltük magunkat, kicsi kori képeket és szösszeneteket olvastunk a blogból, Lola szunyált, Attila meg elment fogatmosni. Aztán észleltem, h Mózi is kiment, majd jönnek vissza később, hogy hallottuk-e a robbanást…? De nem. A vizes blokkhoz közeli egyik lakókocsiban felrobbant a gázgrill… és egy bácsi (aki korunkbéli egyébként) másodfokú égést szenvedett. Érezték, hogy gázszag van, hátrament a lakókocsi garázs ajtaját kinyitni, mert onnan jött a szag, és amikor el akarta zárni a grill gáztekerőjét, a szikráztatót nyomta meg :(. Rárobbant az ajtó :( . Egy kicsit para volt, h ilyen tud történni, de több ponton is hibás volt a folyamat. Kezdve ott, hogy oda betette a cuccot, és nem volt elzárva a gáz, majd a rossz tekerő megnyomása. Kijött a mentő és a rendőrség is, a ‘bácsit’ bevitték a kórházba, a kislánya ott sírt. Mózi hallotta a robbanást, ő azért ment ki, de mi ebből Lócival mit sem vettünk észre.

Hétfőn elbuszoztunk helyi járattal Bledre, mert a lakót leparkoltuk. Itt körbe sétáltuk a tavat majdnem, volt egy kis fürcsi a tóban, evés, ivás, pocolás. Annyira szép. Nekem csak a hegy látványa nem elég. Ha még gyönyörű tó vagy patak is van, akkor minden tökéletes. Anno a pszichológus képezésekben is állandó és visszatérő elem volt a víz nekem. Tó, tenger vagy kis patak formájában. 

Mózi… 😂






Ilyen ‘Bledes’ képe mindenkinek van 😍

Kedden aztán átpakoltuk a székhelyünket Catez ob Saviba, ahol 6 évvel ezelőtt már voltunk. Ezt a kempinget azért választottuk, hogy a gyerekeknek is legyen élmény a bicajozáson túl, amit nyilván mi akartunk inkább. Az aquaparkban viszont kicsit megállt az élet. Többször is az a benyomásunk volt, h itt az elmúlt években nem nagyon történt fejlesztés. A gyerekeknek ettől függetlenül nagy élmény volt, összebandáztak egy magyar testvérpárral, Annával és Dáviddal, akik Győrből voltak. 



Mondtam, hogy én viszont nem fogom bírni, hogy itt csak strandolunk, így toltunk megint kettes bicajozást, családost is, olyat is, h csak én mentem a gyerekkel, meg olyat is, hogy csak én Mózival. Nem mondom, h mindig kitörő lendülettel indultak, de voltak azért emelkedők is benne 😁. Nekem nagyon jól esett a 36 km, mert rekord sebességgel (?), 26km/h-s átlaggal letekertem. Nagyon pöpec volt. Attila ment bő százast is, 120 fölött, élveztük a terepet nagyon.






Vááárj!! Jövök…!









Kb a 7. nap körül jött egy nyűglődős pár óra, amikor mindenkinek volt valami nyűgje 😁. Gondoltam is, h itt van a családi tűrésküszöbünk, de túllendültünk rajta. Annyira jó pár nap volt ez tollasozással, teniszezéssel, egy kis esti társassal, hol itt-hol ott alvással (variáltuk a lehetőségeket), aktivitással és teljes semmittevéssel. Mennék még vissza… ❤️










Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése