Déjá Vu

(Az 'a' betű felett az ékezet pont a másik irányba áll.... nézze el a sok franciát tudó)

Jeromos napján ma jó adag déjá vu érzésem lett este. A napunkat nem itthon tengettük, mert ablakfelújítás zajlik. Múlt évben ezt elblicceltük, de idén már kötelező. Mire haza jöttem, mindent olyan finom fehér por fedett, mint tavaly ilyenkor a parkettázás során a homoklapátolást követően..... Grrrrr. De legalább karácsonyra karácsonyi tisztaság lesz. Nézzük a jó oldalát.

Persze fényképezőgép nem volt a közelünkben, így nem sikerült megörökítenem, hogy Mózi szerelmes lett egy hosszú barna hajú Götz babába, Zsuzskába. Holnap megpróbálom őket levideózni, mert meglehetősen felszínre törtek az ösztönei :).

Mindenki a fedélzetre!

Bő 9, azaz kilenc napunk áll még rendelkezésre a szavazatok gyűjtéséhez/leadásához. Huppanjon át mindenki a szomszéd gépéhez, és adja le a voksát a REFLEX SHOP-ra még ma, holnap, holnapután, holnaputánután....

Aztán békén is hagylak benneteket (ezzel)

http://orszagboltja.hu/szavazas/325

Megszületett Marci Baba

Olyan jó, hogy úgy érzem mindenki szül, és nem hogy fogyna Magyarország lakossága, hanem ugrásszerűen gyarapodna. Mondja el helyettem Kafkazka:

Isten hozta Nagybetót (is) ebben a másik dimenzióban!!

Elröppent 8 hónap

Ilyen bizony. Izgága, bár még nem közlekedek szabályosan négy kerék meghajtással. Nem ismerek lehetetlent így sem. Átmászok mindenen. Előszeretettel szopogatom Tolsztoj kutya játékát, integetek, 6 fogam van, 3 napja bővítettem a szókészletemet is ba-ba-ba-ba, pa-pa-pa, táj-táj-táj szószerkezetekkel. Változik a hangszínem, egy-egy hosszabb mondóka után anya majd' elolvad. Szőkülök és lehetetlen tisztába tenni, illetve felöltöztetni. A fürdés továbbra is hatalmas öröm, éjszaka viszont cici leszoktatás van, amit nem díjazok. Hangot is adok neki, punktum! Kezdem észlelni a határaimat, és hogy anya el tud tűnni. Ilyenkor iparkodok utána, és nem engedem, hogy bármi mást csináljon. Az idegenektől egyelőre nem félek, dobálom a mosolyomat és a szemöldök rángatásomat úton-útfélen. Kedvencem a sárgarépa csirkehússal, de csak a bolti formájában. Nem vagyok válogatós, hálásan cuppogtatom anya alkotásait is. Alig várom este, hogy apával halakat etessek, és dörömbölhessek az akvárium oldalán. Ő szokott hajigálni és csiklandozni is. Bemutatta, milyen lehet a HAJDÚ mosógépgyárban. Kacagom hangosan.

Van új cipő, lehet gyűjteni bele a km-eket

Mivel a héten el vagyok tiltva a futástól, ezért legyantáztam szépen a lábamat, kipedikűröztem, és elindultunk Mózival futócipőt nézni nekem. Nem egyszerű a helyzet. Régen könnyebb dolgom volt, amikor csak a dizájnt kellett figyelembe vennem, és nem érdekelt a technikai része. Most viszont fontos szempont, hogy stabil legyen, mert pronál a lábam és olyan lúdtalpam van, hogy már a lábnyomom is hápog. Valami bibi mindig van a cipő választással vagy a mozgás koordinációmmal, mert 2 évvel ezelőtt 3 körmöm lilult be (guszti is volt), a mostani futás után viszont mindösszesen egy. Javuló tendencia.


Tegnap aztán sikerrel is jártunk. Vettünk + fél számmal nagyobbat az előzőhöz képest, ami már eleve elvileg egy számmal nagyobb volt a sima cipő méretnél. Szép fehér, jót fog tenni neki Pallag :)
Meg Mózi is kapott vásárfiát egy húzható teknősbékaként testet öltve, ami nyújtogatja a nyakát. Úgy veszem észre, a vállfa még mindig érdekesebb...

Boldogság a Garda-tónál

Boldogság a Garda-tónál

Ha már a fenséges őszi idővel és érzésekkel zártam az előző posztot, most szentelek egy teljeset neki.
Annak idején, ami pontosan 2008-ban volt szeptemberben .... (Azta Sanyikám, hogy repül az idő!) akkor még Eszternek nevezett barátnőmmel gondoltunk egyet, és bepofátlankodtunk egy jóbaráti fiú társaság kellős közepébe, akik Olaszba (ezt remélem, egy késhegynyi flegma hangsúllyal olvastátok ;-)) készültek autóval bicikli versenyt nézni. A tervek szerint útba ejtették Milánót is, így mivel még nem jártunk erre, tökéletes célpontnak tűnt. Persze ez így nem fedi teljesen a valóságot. Valójában mind2nk élete hasonló ciklusban dübörgött, így szanatóriumi kezelés volt a leghátsóbb ádáz gondolatunk. Nem oldottunk meg vele semmit, de nem is ez volt a szándékunk. Csak, hogy legalább annyi időre távol kerüljünk a kialakult érzelmi lecsótól. A három fiúnak megígértük, hogy csendben leszünk az autóban, nem fogunk csacskaságokat fecsegni, mindig pontosak leszünk, nem kell ránk várni, nem hagyunk szemetet és morzsát magunk alatt, és hogy én viszek fasírtot. Azt hiszem, vittem is végül :). 

Délután indultunk, és róttuk az utat iccaka is. Ami nem rémlik, csak az, hogy amikor a fiúk kiraktak minket Milánó szélén az autópálya bevezető lábánál, meglehetősen összeszedetlen vagyok a képeken. Szerencsére mi mindig pont jókor és jó helyen vagyunk, ezért pikk-pakk találtunk szállást. Egy igazi youth hostel-t. Bevállaltuk, hogy alszunk egy 8-as szobában kékre festett emeletes ágyakon , de legalább többet fagyizhatunk, hátha nem raknak mellénk senkit. Első éjszaka szerencsénk is volt, alhattam szivacsos csavaróban anélkül, hogy riogattam volna vele bárkit is.
Az az áldásos közös tulajdonság lakozik bennünk, hogy egyikőnk sem szeret turbó turista módjára bejárni minden nevezetességet, pipálni a listán, hogy ez is megvolt, de már este nem emlékszünk a felére sem. Ezért váltottunk napi jegyet (vagy több napit?), felszálltunk egy villamosra, és elindultunk az igazi várost megnézni, nem csak a kirakatot. Visszafele 1 órát rötyögtünk a villamos megállóban, mert egyetlen villamos sem állt meg nekünk. Nem értettük, miért. Pedig ott álltunk, jelezve, hogy fel akarunk szállni. Lassított, és tovább robogott. Ma sem tudjuk az okát :D.
Három nap Milánó után átvonatoztunk érvénytelen jeggyel a Garda-tóhoz. Már az állomásnál olyan fenséges virág illat fogadott bennünket. Később ki is derítettük, hogy ez a ligúria. Szállásügyileg itt már nem mentünk bele akármibe. Tóra nézőt akartunk. Alkudtunk is egy apartmant medencével, filagóriával, dimbbel-dombbal és tóra néző kilátással.

Én majdnem mindenhol kávéztam, még ki nem szúrtuk, hogy valami szép színű mellé mindig adnak kis tálka chips-et. Több se kellett, onnantól spritz-re váltottunk.

Este pedig a filagóriában vacsi után bepusziltunk egy üveg habzó bort.
A hatás sem maradt el. Pont megütöttük azt a szintet, ami még nőies ;-) de már a vicces kategória. Jól mondom, Ursula...?
Voltunk azért kompozni Sirmionéban, csatagoltunk a parton, eszegettünk teraszon, majd áthelyeztük a székhelyünket Veronába egy apáca zárdába. Itt 11-kor zárták a kaput, így spizz-től spriccesen éppen beestünk időre. Nem emlékszem, hányan aludtunk, csak arra, hogy én mentem elsőnek zuhanyozni, és nagyon csendben akartam lenni, mert a szobából nyílt a kis helyiség. Ahogy ez lenni szokott, elefántabb voltam az orrszarvúnál is. Nem működtek már jól bennem a finommotoros hangolású mozdulatok, és dűtöttem-borítottam. Eszter pedig kint fuldokolt a nevetéstől az ágy szélén.
Veronában természetesen megnéztük Júlia erkélyét, a colosseumot, számtalan hidat és a piacot.

Verona 2008

Nem jöhettünk haza úgy, hogy legalább az egyikünk ne vásároljon valami csinos olasz bőrárut. Eszter mentette meg a haza becsületét egy pár téli csizmával, fizetéskor abban reménykedve, hogy nem kér PIN kódot a terminál. Mivel induláskor elfelejtette a kódját jogos volt az aggodalom. Csak úgy. Resetelt egyet az agya, és a fölösleges dolgokat törölte. Véletlenül ez is áldozatul esett :). Nem hiányzott kint egyáltalán a 4jegyű számsorocska, kár lett volna megutaztatni.

Verona volt az utolsó állomásunk. Ide beszéltük meg a fiúkkal háromnegyed 10-re a találkát a colosseum elé. Ha ide születtek volna, se tudtak volna pontosabban érkezni. És most, hogy megnézegettem a képeket és leprontóztam az emlékeim, vágyom valami hasonló indián nyaralásra, kiruccanásra :).

Nem tűnünk most el - ígérem

Bár már majdnem beszippantott az anyaföld minket, ezért gyorsan a klaviatúrába kapaszkodok. Kicsit nyűglődős napokat élünk itthon, mert megtalált valami torkos vírus, ami hétfőre némi hőmérséklet változással is járt kis testemben. Jó szar lehet gyereket nevelni betegen. Olyan igazán betegen. Mert így is voltam olyan kóma és zizis, hogy csak lelógó végtagokkal dögledeztem a kanapén és onnan szórakoztattuk egymást Mózival. Amikor nagyon elkóricált próbáltam távvezérléssel irányítani. Ilyenkor elég ha a csörgő dobot rázom vagy énekelgetek. Sokszor nem lehet ugyan eljátszani, de az első alkalmak mindig az újdonság varázsával hatnak. Remote desktop. Ilyen az anya és fia kapcsolat nálunk :). Ma már sokkal jobb a helyzet. Sétáltunk is egy nagyot. IMÁDOM ezt az időt. Ez a kedvencem. Majd ha tavasz lesz a szürke tél után akkor meg az lesz. Vagy ha éppen gyönyörűen esik a hó hatalmas pelyhekben és égnek a lámpák az utcán vagy szikrázik a nap, akkor meg az. Ez nem kérdés. De olyan rég volt már ősz. Olyan rég volt már, hogy nem izzadt be a hónom alja :)

újabb kreatív blogger serleget nyerhetnék

Tyűű, a mindenit! Végre sikerült beállítanom a menüpontokat, így az ömlesztett tartalom, ami a főoldalon megjelenik, szétszelektálttá vált (Üdvözlet Grétsy Laci bácsinak ;-)) téma szerint.

Letargiás csiga

Ha van olyan, hogy őszi fáradság, akkor nekem most az van. Ha nincs, akkor most kitaláltam és diagnosztizáltam. Elértem azt a pontot, hogy semmihez sincs kedvem úgy isten igazából. Csak ímmel-ámmal műveltem tegnap is dolgokat. Hátha, ez csak egy gyorsan múló kedélyállapot. A kezelést megkezdtük azzal, hogy anyát meghívtuk este, hogy Mózi álmát őríze, mi pedig végre megint kettecskén elbandukoltunk a Hal közbe kiülni teraszra sörözgetni. Jó furcsa, hogy ahhoz, hogy kicsit az árnyékunk metssze egymást nem elég már annyi, hogy megkérdezzük egymást, hogy 'pénz van nálad? oks, akkor én nem hozok...' és már nyargalászhatunk is, hanem el kell tervezni, mozgósítani kell még plusz egy embert és nyilván rá is tekintettel lenni. Ami viszont jó benne, hogy már alig várjuk, olyan régi randi féle illata van. A mai napot még kihívásnak élem meg, hogy olyan elfoglaltságot találjak Mózi mellett, ami felpezsdíti a kedvem. Az tuti, hogy ez nem a vasalás, takarítás lesz. Abból nem kérek egy darabig.

Tacsi

Futástól besokallt testem-lelkem a hétvégén átadtam a varrógép zakatolásának, hátha összestoppol kicsit. Mostanában nem nagyon alkottam, főleg nem Mózinak. Épp itt volt hát az ideje, hogy meglepjem egy hosszú tacsival, amit már kiszemeltem neki. Attila leselejtezett kedvenc kockás inge adta részben az alapanyagot hozzá, illetve tömőanyag gyanánt a szoptatós párnához mellékelt extra hungarocell gübicseket használtam fel és persze a szokásos flízt. Ha az egész előszobát nem is lepte el a sok kis elektromossá vált fehér maszat, jócskán ugrándoztak ki a résen még így is, pedig roppantmód cselesen és ügyesen oldottam meg a helyzetet. Így aztán Mózinak is van egy Tolsztoj kutyája tacskóból :). A varráson túl elpusztítottam cirka 70 db After Eight csoki levélkét 4 nap alatt és kiadósat barátnőztem. Ha kiadósat nem is, de sokkal és jófélékkel találkoztunk. 

Na valami hasonló van a rovásomon :)

Az IKEA a második otthonunk

Most már a Mózié is :). 

Hosszas mérlegelés és nézegetés után végre megszületett a döntés etetőszéket illetően. A legtöbb funkciósat hamar kilőttük, mert Attilapának nem tetszik. Nagy monstrum, hiába dönthető, emelhető, gurítható, lemosható stb. Ami fontos volt, hogy tudjon benne normálisan ÜLNI-ENNI és nem aludni, szóval nem számít, hogy hány fokba dönthető hátra. Ez az opció így kilőhető. Fölösleges a magasságot is állítani, ha mi elérjük illetve az asztalunk magasságához igazodik. Ezzel a fix igénnyel újabb opciót nyírtunk. LEMOSHATÓ legyen. Ez nem volt szűkítő, hiszen majd' mind lemosható. Könnyű legyen a szállítása, ha mozgunk valamerre. Könnyen szétkapható és összeszerelhető legyen egy asszony számára is. Ha rommá megy, vagy már nem használjuk ne fájjon a szívünk érte. És persze legyen neki hatalmas tálcája. Nem szükséges, hogy vele nőjön, mert lesz majd külön kis asztal székkel. Egy szó mint 100, nyert az IKEA legegyszerűbb, legolcsóbb, legnagyszerűbb terméke. Felavattuk, kipróbáltuk, nyert! Otthon is. 

Nehezített pálya

(De tisztában vagyok vele, hogy ez még mindig csak sétagalopp) 

Annyira el voltam eddig kényeztetve, hogy csak na. Mostantól viszont érzem, hogy kevesebb idő jut saját szórakoztatásra, mert Mózi zizeg nagyon. Bebarangolja a lakást, megtalálja az összes "úúúú, azt ne!!" dolgot, amit még nem tettem el az útjából, egyre többször ütközik neki/fejel le nagy hévvel egy-egy akadályt, aminek aztán bömbölés a vége. Én meg olyan vagyok, mint aki egy felhúzhatós játékot forgat, és tesz pályára újra, ha kisiklott. Nem lehet magára hagyni szabadon, mint anno, amíg áztam a fürdőkádban vagy matattam a konyhában. Mindezek mellett viszont sokkal élvezhetőbb, mert nem csak locsolni kell, meg kitenni a fényre, esetleg olykor a leveleit sörrel törölgetni, hogy szép fényes maradjon, hanem napról napra bontakozik a jelleme, akarata, egyénisége. Úgy veszem észre nem egy kenyérre kenhető fajta lesz. Ami nem probléma, mert a családban nem divat ez a vonal. A napi nyálvesztesége számottevő volt az utóbbi időben, egy bernáthegyi nem nyáladzik ennyit. Meg is lett az eredménye, két újabb fog tűnt fel a szájában a felső sorban - remélhetőleg a többivel összhangban megférve.

Ország boltja

Kedves Olvasóközönség!

Egy kis segítséget kérek Tőletek. Szavazzatok ahány gépről, laptopról, okos telefonról csak tudtok a REFLEX SHOP-ra a következő népszerűségi versenyen: 

http://www.orszagboltja.hu/szavazas

Köszönjük!!!

Mózit kipurcantottuk a hétvégén

Olyan áldott jó gyermek, hogy mindent kibír. Csak utólag jövünk rá, hogy nem lenne szabad ennyire visszaélni a türelmével. Az autópálya végét már kicsit unta, belemelegedett a kis osztriga az autós ülésbe, úgy kellett  kiszippantani. A szűk négy nap alatt sikerült találkoznunk nagynénivel, meglátogattuk pocakos Bettit Maglódon, korzóztunk Duna parton, kávézgattunk Ágival és Izával a teraszon, futottunk, IKEÁztunk és nem is sorolom.... Itthon estére szegény megzuhant kicsit. Én pedig megadtam neki magam, és csak putyulgattam, putyulgattam :). 

Mutatok egy két futás után készült célfotót is, mert a nagy szurkolásban Mózi jobban megéhezett, mint én. Miután zuhanórepülésben beérkeztem, és a nyakamba akasztották a szó szerint büdös érmet, első dolgom volt, hogy megszoptassam (De nem erről szeretnék képet mutatni). Ezek után elnyammogott a kezében egy banán csücsköt és hatalmas lelkesedéssel falja a sárgarépa főzeléket csirkehússal. Nem kapott eddig még tipikus bébi papit, mert itthon én malackodok neki, de ez nagyon csúszott.

Méééég

Megérkeztem

Nem sikerül elrejteni a csalódottságom, hogy 1:50-re sikeredett a futás :(. Elég jól el tudom helyezni magam az univerzumban, így tisztában voltam vele, hogy most ennyi fog beleférni, mégis bíztam a versenyszellemben, az adrenalinban, hogy majd megtáltosodok. De nem. Fél másodperccel nem tudtam volna jobbat összehozni most. Ezt tükrözi fene nagy izomlázam is. Nem mondhatom, hogy nem futottam előtte tisztességgel, mégis keresem a mentséget - bár nem találok semmi lélekmelegítőt -, hogy ilyen gyalázatos a vége. Ez van, majd legközelebb lesz jobb. Háthaaaa... Kárpótolt viszont az Andrássyn és a célban kis családom, aki szurkolt és fotózott. Köszönöm nekik is a kitartást.

Szeptember 1.

Pár napra eltűnök. Nem valószínű, hogy gép közelbe kerülök, de még okozhatok meglepetést. Remélem, mindenki befedte mára a füzeteit, berendezte az új két szintes tolltartóját, iskolaköpeny kivasalva, és jut ideje nekem szurkolni a hétvégén :). Visszatérek.

Sanyikám, ne bánts senkit!