Bóbita rajzol

...mármint a másik Bóbita, aki épít. Abszolút nem akartam és nem is erőltetek semmit a rajzolásban, nem színeztetem a fiúkat, nem rajzolok nekik arcokat, fejeket konkrétumokat, hogy tessék így kell, így néz ki, másoljátok. Még akkor sem ha utánzásból tanul. Viszont annyira várnám a kibontakozást, az alakzatok és fantázia formák, figurák megjelenését. Nem feltétlenül török basát, bármit, ami annyira tetszik egy gyermekrajzban. Magam sem tudom, miért. Csak azt, hogy én nagyon szerettem rajzolni, és sajna nem tudok jól felnőtt fejjel. Most mintha érzékelnék egy lépcsős áttörést. Nagy szemű színes embereket kanyarít Mózi. Vmelyik nap is arra mentem be este 10 körül, hogy teli az ágya színes ceruzával és Lócival állnak a sötétben a kis lámpa alatt az asztaluknál és rajzolnak. Tegnapelőtt is fülelek, mintha filctoll kupakolás menne. Benézek, és Mózi rajzol az asztalánál, notesz az ágyában. Anya, de ne tedd e, ne dobd kil!! Hogy ééén kidobni? Alig várom ezeket a mester remekeket. Csak mondtam, hogy holnap folyt. köv, most bebújás.

Csatolok majd képet este:

Egy-két korai MÓZI ;-)

Anya

Óvodai anyák napi ANYA-rajz :)
(kérdeztem Mózit, hogy szakállam van?
De az csak a hajam... :))

Esküvő és gyereknap

Különösen jól esett ez a hétvége. Februárban kaptuk a meghívót a tihanyi esküvőre, ami olyan távolinak hatott még akkor a télből. 

Van egy pár védjegye a családnak, egyszer csokorba is szedem őket. Az egyik pont egy kevésbé szerencsés, de úgy tűnik 'bevált'. Bármennyire is nem szeretném, a statisztika igazolja. Ez pedig az IGEN-ről való lemaradás vagy majdnem lemaradás. Így estünk be most is. Hiába tudtuk, hogy mennyi az út, hiába tudtuk, hogy Ultra Balaton, és hogy 2-3 gyerekkel legrosszabb esetben is meg kell állni 1*-2* pisilni, enni, kinyújtózni. Vagy visszafordulni, mert ott maradt valami, vagy feladatni postán stb ;-). Most úgy nézett ki, egész jók leszünk. Csak a Lócika inge maradt otthon, ezt fixáltam az autóban, na de majd megállunk valahol , és beszaladunk venni. Köhömmm, mi naivak :D. Aztán, amikor már hívtak minket, hogy merre vagyunk, mert gyülekező van az átvonuláshoz, akkor még volt kb 10 perc híjunk. Befutottunk. A hotel népe már kint iszogatott a lejtőn kirántva, apró elegáns mozdulatokkal csipegetve a sós falatkákból, amikor megérkezett egy rakás kusturica Ádám-stáb.
Kicígöltünk 3 gyereket, egy mózest, egy bébi hordozót, egy gyerek gurulós bőröndöt, egy virágos táskát, egy komplett öltönyt vállfástól, egyet hiányosan (ugye, a Lóci inge..), egy gyerek játék, húzós-gurulós kiskocsit, egy utazótáskát (a bicikliről és a játék babakocsiról 2 plüss állattal sikerült a fiúkat még itthon lebeszélni), egy doboz játék az animátornak, kézi táska, cipős szatyor. Amikor minden megvolt, és fent volt, akkor elkezdtem túrni a motyót. Hamar kiderült, hogy a Lóci ingén túl az én ruhám is otthon maradt, Mózi nem akarta a cipőjét felvenni, én meg nem akartam megerőszakolni, meg végül is tök mindegy volt :D. Nevetni, és belelazulni persze már csak akkor sikerült, amikor siettünk a menet után a kikötőbe, ami szemközt volt a szállással. Muszáj volt elnevetni magam, és elszállt a dúlásom-fúlásom, hogy se kifesteni, se lakkozni nem tudtam magam, sőt a zuhanyozás volt az átöltözésem legjava. Még az a szerencse, hogy nem sportcipőben vagy TEVA szandálban és galléros pólóban mentem, hanem koromhoz illően, így annyira rettenetesen nem éreztem magam.

Egyedül Attila és Lola festett alkalomhoz illően, együtt mégis úgy festettünk, mint egy csapat vándor színész. És akkor még finoman fogalmaztam :)). Lóci cuki kis élére vasalt öltönynadrágban, hozzá illő cipő csíkos zoknival és lovacskás pamut póló :D (erre már nem akartam ráadni se a mellényt, se a nyakkendőt, se a zakót. Így utólag, lehet, ki kellett volna próbálni... :D). Mózi is vállalható lett volna leszámítva a neon zöld/sárga crocs-ot. Meg akkor én utcai viseletben.

Ezt a szedett-vetett érzést a levendulás kocsifeljárón elhagytam, a kikötőben pedig már elkapott az ünnepi meghatódós hangulat, és annyira jónak éltem meg az egész hétvégét, esküvőt. Olyan nem túl tupírozott esemény volt, de minden kellőképpen a helyén, egyedi elemekkel (pl nagyon tetszett a hotelszobában bekészített víz és kiadagolt ALGOFLEX kis kártyával, a másnapra gondolva :). Az animátor lány is olyan beleéléssel játszott a gyerekekkel, hogy nem éreztem, hogy a terhén vannak. Kavicsot festettek, volt tollasozás, társas, színezés, bilibozás csomó minden. Kb 10 talpon álló gyerek volt és 3 karonülő ded (Lola volt a legnagyobb). Finom volt a vacsi, nem a szokásos esküvői lakodárés, de nem fancy miniatűrök. Volt játék kártya feladatokkal QR kóddal - FB zárt csoportos feltöltéssel, ami már a szervezéskor létrejött, így nekik egy tök jó kis digitalizált emlék marad az egész.
Készültek tánccal, tangóval, motorcsónakos menyasszonyrablással, nem tervezett, de ad hoc bokaficammal a menyasszony visszaszerzéskor, tósztok, fürdőkádban és kocsiban alvás. A társaság, akit ismertünk lelkes volt Lola tologatásban (bár egy hangja nem volt kb), épp csak etetnem kellett, meg gyönyörködni benne, szorongatni, puszilgatni. A mi fiaink előtt is le a kalappal. Attiláva megállapítottuk, sőt a többiek is mondták, hogy mennyire jó fej gyerekek, és hogy olyan jó, hogy ilyen lazán vesszük. Élvezték a társaságot, a felnőtteket-gyerekeket, nem nyúzták egymást egész hétvégén (szerintem emiatt érzem olyan kipihentnek magam). Lócit és Lolát 11-kor vittem el aludni (persze Lola közben aludt a mózesban hol a Balaton parton toszigálva a hullám nyaldosást hallgatva, hol a zene közelében. Lócival táncoltunk is, mert ő szereti a ritmust. Attila pedig Mózival 1-kor feküdt, addig le sem lehetett lőni. Olyan barátkozós, nyitott, közvetlen, figyelmes-gondoskodó gyerek, hogy hihetetlen. Nagyon tetszett neki a kártyás ajtónyitás, lámpakapcsolás. Amikor felmentünk 11-kor mindannyian, mert csak 1 kártya volt a szobához, akkor ő lement a recepcióra és addig szervezkedett, amíg kapott egy zseblámpát, hogy de anyának kell valami, hogy ne legyenek sötétben, viszont ha a kártya nálunk marad apával, akkor anya nem tudja felkapcsolni a villanyt. Addig nem nyugodott meg, amíg ezt le nem szervezte :)). Olyan kis proakítv gyerek, nem ijed meg, nem torpan meg fél percre sem. Egyből keresi a megoldást, legyen az bármi vagy bárhol. Szeretem ezt benne. Tiszta apja.

Reggel pedig finom és bőséges volt a reggeli (az ugye fontos... ;-)), gyönyörű a kilátás. Én lementem délelőtt a fiúkkal a partra, Attila még maradt Lolával meg a násznép ismerős részeivel, majd jött utánunk. Annyira élvezték a fiúk, hogy lehet sarazni, vizezni jobbra-balra, belefeküdni, tocsogni, csúszdára locsolni. Még hideg volt a Balaton, de őket nem érdekelte. Sőt Attilával bementek viháncolni. Nem úsztuk meg viszont, hogy Lóci bele ne essen, csússzon egy olyan helyen, ami necces, és elhajítva mindent rohanni kell. Jaaajjj, ezt elfelejteném nagyon. Attila már úgy kapta ki, hogy oda futva végig néztük, hogy lemerül, felbukkan, vizet nyel, kiabál, sír, lemerül, Attila utána vetődik. Most is szorul a mellkasom az érzéstől. Szerencsére nem lett semmi látható komoly nyoma. Folytatták a játékot a megnyugvás és a feszültséglevezető, gyógyító Danci-mese után. Este az út második felénél kezdte már mondani, hogy nem akar többet a Balatonra menni :((. Bízom benne, hogy nem ez maradt a legfőbb benyomása a hétvégéről. Bennünk csak a megkönnyebbülés és a hála, valamint a bizonyosság, hogy fél percre nem szabad félre néznünk. Bennem az az önfeledt gyerekes lelkesedésük maradt meg, ahogy először meglátva és megmerülve a Balatonban ragyognak kicsattanóan. 

Cuccolás, búcsúzkodás után megálltunk még Tihanyban a Levendula kézműves fagyizóban, utána bealudtak a gyerekek.

Sok boldogságot a királylánynak és a vőlegénynek! Valamint köszönjük nekik ezt a hétvégét, mert nélkülük nem jött volna létre ;-)

Bóbita épít

Lóci annyira szeret építeni, matatni, hogy én ennek úgy tudok örülni. A LEGO-t is ő használja, nem Mózi. Mózi még mindig inkább a DUPLOval játszik, Lóci viszont olyan kitartóan odafészkeli magát a szőnyegre a nagy halom kocka mellé, és épít elmélyülten. Látszik, hogy teljesen kikapcsol és odakoncentrál, beszélget, dúdol. Vagy ballagási dalokat, vagy anyák napit , vagy éppen amilyen ünnep, esemény van terítéken. Általában addig, amíg nem avatkozom be, nem kérdezek, hogy mi készül vagy bármi, nagyon jól elvan. Viszont ha kizökkenti valaki, valami, akkor elkezd hisztizni minden leeső, nem csatlakozó elem kapcsán, földhöz vágja, amit éppen csinál vagy rám háborog, hogy csináljam meg én. Ha rápattintom az éppen megfelelőt, a kezében mégis leesik, szétesik újból gerjed, dühöng. Viszont olyan büszke magára, amiket csinál. És tényleg tök jókat. Pl.

De ugyanígy van a JAVÁval, egyéb csavarozós fa játékokkal is. Mózi inkább körülöttem sündörög, segít bármiben, pakol.

Tegnap azt mondja a fürdőkádban, ahogy pakolásztam körülöttük: Anya, jó veled élni...

Ehhez azért látni kell a Mózi ábrázatát, hogy milyen szerelmes képet vág, milyen lágyak a vonásai. Imádom őket.

Nevelésem csúcsa :)

Nagyon nem szeretek kidobni ennivalót, és sok mindent elrakok, hogy majd jó lesz még valamire. Pont ezért nem szeretem a dömpinget. Fölösleges dolgot nem vásárolok, nem kérek, inkább visszautasítom, de ne legyen túlfogyasztás, pazarlás legalább itthon. Nem vagyok azért annyira elvetemült, mint Nagypapám vagy Rozika néni ;-) és elég jó szemmel tudom már megállapítani, hogy mi az, ami még kellhet nekem a jövőben. A tojástartó dobozokat is összegyűjtöm, és egy kanyarral kiviszem a piacra a néniknek. Vagy a műanyag virágcserepeket odaadom a virágpiacon valaki szimpatikusnak :). A szétnyúzott ruhákat, megcsorbult játékokat, ennivalókat, amiket nem fogyasztunk el beadom a RefoMixnek, amikor sétálok Lolával a fiúkért az oviba. Ha valamit nem bírnak megenni a gyerekek, akkor viszont egyből mondják, hogy tegyem el, de ne vigyem a hajléktalanoknak :))). Mózi fél tőlük.

Sokadik megragasztás, toldás után kidobtam a tavaly nyáron vásárolt habszivacs kardot, mert már rozzant volt. Délután meglátta Mózi a kukában, és sértetten kapta ki, hogy Anyaaaa, ez még újrahasznosítható  ;-)

Lóla, Lola Bab, Lola Baba (Ezt a Csinibaba ritmusára kell énekelni. Meg a többit is :))

A tüdőnadrágos négy hónapos :D

Lola baba nevess felém

Lola Baba szeress belém! 

...

Lola Baba úgy szeretlek én, 

Így nevezlek én, 

Lóla Baba, légy hát az enyém!

Ma évzáró és M. nénis nap van, valamint varrodás, de Lolikáról felteszem a 4 hónapos képet :). Szépen fejlődik, mint az égigérő paszuly, viszont nem szeret hason feküdni, pillanat alatt begerjed, ritkán kapom el azt a pillanatot, amikor fogékony rá, és nem vakodként túrja a földet arccal lefele. Ebből kifolyólag nem elég erős a kis háta-karja, és nem nyomja még ki magát hasból. Bekeményítettem, és a nyűglődés ellenére hasra teszem vagy álmában átfordítom, hogy így is szokja a perspektívát. Lusti, és csak betömködi a kezét, és nem csinál egyebet, fejre is állhatok körülötte. Védő néni megnyugtatott azért, hogy rosszabbnak képzelte a helyzetet az elmondásom alapján, ez nem annyira vészes, de figyeljem, esetleg jelezzem a gyerekorvosnak. Tudom én, hogy stramm leány, nem akarok egyből mozgásterápiára szaladni, mint Lócival 9 hónaposan. Mert ott is mondták, hogy kutya baja, csak lassabb, ne ijedjünk meg. Ebből a szempontból nem volt szerencsés, hogy egy perpetuum mobile született elsőnek, aki kilenc hónaposan fel is állt, kotort, forgolódott hamar, mert ezt vettem alapnak. Most viszont nem esem abba a hibába, hogy visszanézem a képeket, hogy miket tudott ilyenkor a másik kettő :).

Csak cicizik (a hétvégén Hután azt mondta Mózi, hogy Lola is kap grillezett ennivalót, csak ő még cici-grillt ;-)), éjszaka is, de rég elmúltak az esti sírások. Cukin nézegeti már egy hónapja a kezét, egyre ügyesebben és célirányosabban fog, tömköd a szájába takarót, csörgőt, játékot, nagyon sok színben beszél, gőgicsél. Ettől mindig el vagyok olvadva. Olyan jó hallgatni. annyira könnyű vele az élet, hogy vagy csak megszoktam egy pici baba mellett a ritmust és az időbeosztást, sokat alakultak a rutin tevékenységek, vagy tényleg ennyivel könnyebb természet egy kislány, mint egy (vagy két) kisfiú. Emlékszem, hogy többször megállapítottam ezt egy-egy lányos anyuka-barátnő mellett, hogy mennyivel lassabbak, finomabbak, egy szó mint száz könnyebbek. Túúúúdom, tudom, hogy fajtája válogatja, de nagyon örülök, hogy Mózi és Lóci magasra tette a lécet ;-). És természetesen emlékszem, hogy amikor egy volt, úgy éreztem, hogy zuhanyozni nincs idő, és kb tényleg. Mert akkor a magamra fordított bárminemű idő egy külön PROGRAM volt. Akár tisztálkodás, szépelkedés (kozmetikus, fodrász bármi), akár mozgás, akár olvasás és olvasGATás. Ezek a programok alakultak át kötelező és szükséges RUTINná, ami fel sem tűnik egy napirendben már. Hanem ahol vannak lyukas percek, ott tömök velük. Egyedül a mozgás HIÁNYA hiányzik. Hogy érezzem az akarást, hogy akarjak rászánni időt. Mert ez halványodott még el a korábbi Sáriból. Midig csak azt érzem, hogy de jó lenne kimenni, elmenni futni vagy úszni vagy bármi, ami szívdobogással és szuszogással jár, amikor lenne rá idő, akkor sem erre áldozok. BUMM. Húzd meg, ereszd meg. Majd eljön ennek is még az ideje. Addig pedig süssetek túrós kefíres sütit. Azt azt. Azt a csúfolnivaló fajtát, ami annyira gagyi keverős, de annyira szeretem már nyersen is a tésztáját, hogy kb 1 cm réteget a kis ujjammal lenyalogatok a tepsiből, amíg melegszik a sütő. 

Kedvenc

Tudtátok, hogy eperszezon van? És tudtátok, hogy a kedvencem ;-)? És ha már kedvenc, akkor HÉTFŐ.

Pár hete egyértelműen ez a kedvenc napom. Ekkor érkezik ugyanis hozzánk a meghosszabbított jobb kezem. Beadtam a derekam, és kiengedtem a karmaim közül a lakás "tűzőrző szerepét". Beláttam, hogy nem tudok és nem is kell mindent kipréselni magamból, viszont olyan nagyon kell a komfortérzetemhez legalább az a fél nap, amíg minden mozdulatlan és tisztaság illat van, rend, vasalt ruha, üres szennyes, tiszta tűzhely. Minden egyszerre. Olyan jó úgy dolgozni, Lolázni, bármizni hogy süt a nap és 'süt a lakás'. Egy kiadós, szőrösszívű selejtezés még várat magára, fog örülni Refomix ;-).

Még az is becsúszhat, hogy egymásnak adjuk ma magunkat a délutáni szunyával...

Igazi energetizáló Huta volt ez a most hétvégi

NOT ;)

Egész viccesnek tűnik így leírva és visszaolvasva, pedig tegnap nagyon nem tudtunk nevetni rajta. Se ott, se útközben, se itthon a szűkös négyzetméterekre megérkezve és bukdácsolva a szennyes romokon. Lassan tényleg nem éri meg ennyi napra felcuccolni, mert már főzni sem kell (mert viszünk/veszünk), a ruházat is hitvány, de mire mindent ki-be meg le/fel hordunk, kitakarítunk vége is a hétvégének és a pihenésnek. A gyerekek fel vannak pörögve a kerttől, felkapálták a felét giliszta után kutatva. Nem is tudom, hogy mi vagy ki billentette ki a vasárnapot, fátylat rá. A szombat még nagyon jól sikerült.

Füzérradványban jártunk a Károlyi kastély parkjában megrendezett vadételfőző versenyen és vadásznapokon. Maga a miliő rég magáévá tett, bárminemű vadász téma meg Attilába rak fészket. A gyerekek kaptak kakasos nyalókát, mert az pedig nekik kuriózum. Ilyen bazári alkalmakkor évente egyszer lehet. Lola vigyorgott, kacarászott, de a hordozókendőt mondhatni nem kedveli. Nem vagyunk egy túra fanatikusak, de a hegyet megkerüljük már a gyerekekkel, mert annyit kibír Lóci is. Örültünk, hogy már Lola jön a kenguru erszényben, én is azt képzeltem, hogy mellkason zötyögve egy mukkja nem lesz, hallgatja majd a kakukk hangját, hesszelget. Attila kezdte vele a kört. Nyűglődött, de nem hagyta abba a sírást rajta sem. Látszott, hogy csak az a baja, hogy ki akar szállni, mert nem szereti ezt így. Már lefelé jöttünk a hegyről, túl voltunk a felén a túrának, mikor feladta a méltatlankodást, és bealudt. (Mostanában nem szeret mellkason se feküdni, utál hason lenni, és nem nagyon engedi, hogy a vállamra fektessem.)

11 óra, fekvés. Holnap folyt. köv :D. Hulla vagyok.

Ti már ismertek

... de megosztom itt is ;-)

aztán írok is hamarosan egy 'bőlét'

Mmmmhhhhh.... - Almáspite

Nagyiféle almás pitét sütöttem, mert volt jó sok alma itthon. Szeretem, mert nem tocsogós cukros, de linzeres. Engem ezzel lehet levenni a lábamról. Nem a habosokkal, hanem a kekszesekkel, ropogósokkal, ami gyümölcsös is, fahéjas is, a tésztája picit citromos (ha valaki így szereti, ha nem, kihagyható). Megosztom majd a receptet is, ha másért nem, gyűjtöm magamnak, hogy egy rakáson legyen. 

A kolbász remélem, nem veszi zokon, hogy fahéjas-almás illat járja át a sütőt, és úgy toltam be sülni... Gondoltam inkább őt teszem be később és nem egyszerre :).

És a recept. Egy nagy tepsi lett nekünk rácsos tetővel sok almával.

Tésztához:
40 dkg liszt
1 tojás
1 sütőpor
4 evők. porcukor
18 dkg kocka Rama
annyi tejföl, hogy gyúrható legyen
a reszelt citromhéj nem rontja el...

Alma reszelve, cukrozva, fahéjazva - ízlés szerint. Én kb 2/3-1/3-ra szedtem a tésztáját, a nagyobbat nyújtottam alulra, tetejére csíkokat vágtam, rácsoztam. Finooom... Kár hogy a gőzölgő almás-fahéj illatot nem tudom tallózni.

Miniatűr Mózi-lak

A múlt hét határidős feszített tempóban zajlott, de megérte :). Erre a hétre viszont kicsit lassabb tempót terveztem/terveztünk. Attila is ki van puhulva, így hétvégén elbújunk Hutára családostól. Milyen jó is hogy van ilyen opciónk. Tervezek még egy szentimrei látogatást is, illetve a gyerekekkel többet együtt lenni. Mózi olyan lelkesen vagdos és formalyukasztózik. Teli volt a lakás apró miszlikekkel (a cérnán túl..). Büszkén kérdezte, hogy anya, ugye Te is szeretsz kreatívkodni :D. Meg is ígértem neki, hogy a vásár után közösen fogunk fabrikálni, amit szeretne. Tegnap előkerült hát a festék, ragasztó, mintavágó olló és lyukasztó. Azt mondta, csináljunk házat ;-). Ok. Beugrott, hogy régen a 8/12-es unokatestvéremmel az egykori Széchenyin lakásbelsőket készítettünk. Ilyen sematikus szintűeket kb :) Mózinak is tetszett. Majd továbbfejlesztjük. Ez az Ő kuckója miniatűrben. A csillagokat is pl ő lyukasztgatta oda az ablak fölé...

ja... a lencsét megtapogatta vmelyik fiú
azért ilyen homályos a kép...

Holnap Pici Piac Budapesten

Útra készen.

Ez lesz az első olyan vásár, ami három gyerek mellett valósul meg. Tudom, hogy amikor már haza felé jövünk, akkor megint nagyon űber f@sza anyuka-csajnak fogom magam érezni, hogy összehoztuk, de most kb 200 a vérnyomásom, cérnás az egész lakás, bedobozoltam jó sok mindent. Remélem, semmi nem marad itthon, ami fontos... Addig is ezzel hűtöm a vérem. A poszttal és a képpel. Mert olyan cukik :).

PP miatt háttérben a blog

Nem mentegetőzök, de most a varrás élvez elsőbbséget, és kisebb kapacitással gereblyézem a Tűkkelütött házatáját. Most is csak épp annyit, hogy Attila reggel megkérdezte az autóban Mózit, hogy szeretnének-e még kistestvért (... - most nem térek ki a többire :)), és Mózi buzgón bólogatott, hogy De, igen. És hogy milyet...? Hát 2 kisfiú-2 kislány. Mármint a nemek végleges leosztása. Lóci pedig ennyit szólt hozzá a témához.

- Szeretnék három gumilabdát

:D

Mozog a rozoga foga II.

- Anya! Felírod a laptopodba, hogy mozog a másik fogam is?
- Igen.

:)))

Anya-banya

Tarajosodnak a hullámok olykor, hétvégente főleg. Pláne, ha hét közben is van mit a tejbe aprítani. Nem volt túl slow life a délelőtt. Pontosabban sétáltunk a piacra, fagyizni akartunk a Levendula kézműves fagyizóban, de majd csak délután nyit. És egy emberre akárhogy is nézzük sok három gyerek és sütés-főzés, higgadt együttlét, mindenki igényének megfelelés... Mondtam is a gyerekeknek, hogy bocsi, nem veletek van bajom, sőt. De ma úgy fest, türelmetlen Anya, lesz ez majd jobb pl holnap. Csak sajnálom őket, hogy az én nyűgösségemből nekik is jut, holott semmit nem ártanak, sőt :)). A nagy ágyban akartak aludni délután, mondtam is hogy ok, mert szerettem volna, ha tényleg működik. Sikerült is, csak párszor lepisszegtem a fejüket, mert megy a rúgkapálás, piszkálás, kuncogás, fetrengés, kukorékolás. Aztán 36 perc után bealudtak, én meg kibújtam, hogy lazuljak, varrjak, töltődjek az estére, délutánra. Amikor így látom őket, akkor viszont annyira elönt a hála, és úgy szeretnék nem boszorkány anyuka lenni. Ja, és Lolában tényleg az a jó, hogy többnyire bárhol, bármikor elalszik a nap első felében :D.

És jajj... - Lola megfordult

... Hiába csináltam tegnap is vagy 15 videót, hogy Lola mindjárt megfordul, az éles bevetésen nem volt nálam kamera :(. A fiúkkal letelepedtünk fürdés-vacsi után Lola mellé a szőnyegre mesélni, és akkor egyszer csak lendült egyet, és átpördült hátról hasra!! Majd kb így még egyszer.

Csak tegnap olyan látványosan sokat változott a mozgása. Folytatom is majd.

Aki látta A zongorista című filmet, az előnyben

a lapi párnát Mózi dugta a feje alá, hogy
ne a keményen feküdjön :)

Durva dolog ez a szoptatás. Míg gyerek kinyúlva alszik a tejes mámortól, addig én, mint a zongorista nyitogatom a hűtőt és a konyhaszekrény alsó-felső ajtajait, húzgálom a fiókokat, hogy hátha találok benne olyat, ami az előbb nem volt ott vagy amit az előbb még nem kívántam, de most már tök mindegy, mi, csak csillapítson. Én magam sem tudom, hogy sósat vagy édeset. Ha más nincs, legyen egy zacskó marokba szórt és kinyalogatott vanília cukor vagy levesgyöngy, méz, tejbegríz, mittudoménmi. Süteményszóró Dr O. díszt találtam, ettem, nem erre vágytam. Ha boltban vagyok, vagyunk, akkor nem veszek semmi nasit, de volt már olyan, hogy direktbe csak ezért mentem át a CBA-ba, mert muszáj volt. Szerencsére nincs mindig ez így :).

A játszótársam, mondd, akarsz-e lenni...?

Elindult a játék a Pici Piac FB oldalán. Nektek van a legkönnyebb dolgotok ;-). HAJRÁ!!!

Szemétszedő

Mózi reggel azt mondta, hogy ő szemétszedő lesz :D. Tegnap is felhúzták a kesztyűt, és a hátsó közös udvarban, ahova diákok is járnak, mert itt van a Sodexonak egy étkeztetője, felszedtek két kis vödör szemetet. A szomszéd bácsi is megdicsérte őket, és honorálta a munkájukat két liter Traubisodával. Így lett teljes a retro vacsi. Sajtos-tejfölös lepcsánka Traubival (ok, tejföl minimális volt, mert Mózi leverte a tejfölös vödröt, és a szőnyegről nem akartunk tunkolni... Nem győzött hálálkodni, hogy Ugye, milyen rendes/aranyos volt a bácsi, hogy kaptuk tőle? Én meg mondtam, hogy Ti voltatok főként nagyon rendesek, hogy más után felszedegettétek. Azért próbáltam nyomatékosítani, hogy fontos a példamutatás, de nem az ő dolguk felcsipegetni. Reggel öltözésnél ezért mondta Mózi, hogy Ő olyan okos, hogy szemétszedő szeretne lenni... Mondtam, hogy Ő ennél sokkal okosabb már most, hogy kukás bácsi legyen. Leegyszerűsítve azt szoktuk mondani, hogy a buta emberek dobják el a szemetet az utcán, meg a kocsmában köpködnek, a részegek pisilnek a ház oldalába stb. Ezért mondta, hogy mivel ő nem eldobja, hanem felszedi, ő nem buta, hanem okos. Jó a logika. Majd még csiszoljuk, hogy az okosságát mi másra tudja felhasználni, kamatoztatni. Addig pedig jó (ellen)példa Lali, a szentimrei ~kertész, aki segít gyomlálni, füvet nyírni, palántázni stb, mert az anyák napi szemétszedés ebből indult, hogy Lali cigaretta csikkjeit megtalálta a kertben Mózi.

Lola pedig megint rettenetesen cuppogtatja az ujját, öklét, pedig egy hétre teljesen felhagyott vele. Most megint taknyos, erre gyanakszom, hogy ezért kezdte el megint :(. Pedig már örültem, hogy megoldódott a helyzet magától :)

Tolok egy Aerospress-t, utána folytatom a megkezdetteket. Tegnap olyan frankónak éreztem megint magam, ahogy szülő konzultációra mentem Lóci (nem)dadogása miatt, és abban maradtunk M. nénivel, hogy májusban még jár hetente játszani hozzá, utána két hetente, majd lassan "elengedi a kezét", mert tökéletesen működik, tökéletesen produkálja a terápiás eseményeket, reagál. Figyelni kell rá, mert ő egy ilyen nem kimondós, belül rágódós, emésztgető típus, aki kis késéssel tüneteket produkál. Nincs egyetlen kiváltó ok, lehet, hogy korai volt a 2 éves bölcsi kezdés hiába nem látszott rajta, iszonyatosan igényli a figyelmet, szeretet, próbálgatja a határait a végsőkig, lavírozgatok néha körülötte, hogy megússzuk hiszti nélkül, de mégis világos legyen előtte a szabály és a rend, mert nyilván az is kell. Testvérféltékenységet elkerülendő iktatunk be single napokat, félnapokat, amikor Attila az egyik gyerekkel van (vagy kettővel inkább), és ezt gyerekenként rotáljuk, hogy legyen tiszta, higgadt figyelem rájuk, amikor csak ő(k) vannak, se mosás, se teregetés, se varrás, se főzés, se munka és csak kettesben. 

Jó a visszaigazolás, hogy milyen jól csinálom, hogy milyen jól kezelem őket, hogy milyen nagyon sok mindent teszek bele egy napba, de hogy látszik a gyerekeken is, hogy ők az elsők, és meglesz ennek a hozadéka, még ha nem is panaszkodtam ennek ellenkezőjére. Ma viszont nem gurul a nap annyira, újra kell startolnom, és legalább pár napra kizárni azokat a tényezőket, amik szívják az energiámat (rumlis lakás sok pontja, konténernyi vasalnivaló, szűkös hely), mert lesz felmentő sereg hamarosan.

Tegnap Anyák napja volt az oviban. Annyira jó érzés volt, hogy mind a két fiú ott gyűrődött az ölemben, és verselt, énekelt. Boldogan, büszkén hozták a készített ajándékot (Mózi "selyem" terítőt festett, Lócikának agyagba nyomott kis praclija volt + virág), majd megköszöntötték a nagymamákat is, hordták az enni-innivalót. Meghatódni nem volt idő éppen ott akkor, mert elég sűrű volt. Lefőttem már az első két percben, mert a kisszékeken ülve ketten fickolódtak az ölemben, húzódott le a ruha a nyakamból, alul meg kúszott fel, közben csalapálták egymást és volt 40 fok a teremben, így hogy ilyen sokan voltunk ;-). A versekből Lócika itthon elmondott egyet reggel, majd a többit is megkérdezem, mert csak valami napraforgó maradtam meg az emlékezetemben azok közül, amiket nem ismertem.

Utána fagyiztunk egyet a FÓRUMban, ahogy minden évben, egyedül Mama hiányzott a sorból, de annak örültünk, hogy a térdműtétet követően egyáltalán benevezett erre az anyák napi délutánra.

Papírcenti

Na Kiscsaládom! Kiakasztva a papírcenti a konyhába, reggel lehet versenyezni, ki kell korábban, ki vágdossa az éppen ma 55 centit :).

Pici Piac - a legkisebbek vására, 2016. május 15

TESZT-üzemmód Lolával ;-). Készülünk, várunk Benneteket. Hamarosan FB nyereményjáték indul, figyeljétek az oldalt itt.

Hétvége

Ez egy jól sikerült hétvége volt megint. Mind a péntek-szombat-vasárnap. Attilapa nélkül voltunk hét közben megint, és leszámítva egy-két túlkapást ügyesen, olajozottan működünk így is. Max kevesebb fér bele nekem, viszont szorosabb kapcsolatban a gyerekekkel. Ezt koronázta meg a vasárnapi Anyák napja és a szombati családi "kikapcs".

Vasárnap Szentimrén voltunk, már ez eleve olyan jó, hogy ilyenről írhatok, hogy Szentimre, és hogy mindkét nagyszülő 90 felett is együtt és mozgásban. Nagypapám panaszkodik azért, hogy már nem bírja úgy a dolgokat, a kertet, és a rajzó méhekről is sikerült lebeszélni, hogy Isten ments, hogy ő másszon létrára és seperje be a kaptárba. Egyébként tökre megértem... Még akkor is, hogy annak örüljön, hogy ilyen jó formában kóricál 95 körül, én is tuti mindig összemérném (és mérem is), hogy ez még tavaly ment, vagy 5 éve mennyire volt energikus, pláne 10-20 éve ;-). Én azért úgy örülök. És a gyerekek/dédunokák is nagyon élvezték a kertet, a szomszéd óvodát, ahova át lehet ilyenkor menni, és ami egy színvonalas, nagyméretű játszótérnek megfelelő, ráadásul ilyenkor csak a miénk. A ház előtt, az autóforgalomtól elzárt utcában pedig jól jött a méééretes földkupac, fél napot azon kotortak, csúszkáltak, bicikliztek, rollereztek. Természetesen volt kocsma-túra jégkrémért, mert fagyi még nem volt, fért félórás futás, sütkérezés. Talán a legmaradandóbb élménye Mózinak a szemétszedés volt. Egy nagy sárga Diszperzit-es vödörrel megindult az utcában és a műv.ház körül kék kertészkedős kesztyűben, hogy szemetet szed, mert a rosszak eldobálták. Olyan büszke volt, hogy két vödörrel is felcsipegetett. Hát még én, hogy ilyen rendszerető. Ilyenkor alig lehet őket rávenni az evésre, nem is annyira Lócit, inkább Mózit. Úgy saccoltam, hogy majd itthon fogja kérdezni, amikor becuccolunk, hogy mi lesz a vacsora, mert éhes, és ő semmit nem evett a ~10 fogás ellenére... Tévedtem. Mikor beültünk az autóba már megkérdezte, hogy van-e ennivaló, mert éhes :D. Ilyenkor nincs délutáni alvás sem, és még a falutáblát sem hagytuk el, Lóci már elpilledt, elaludt. Mózi bírta Tiszafüred és Hortobágy közöttig. Az eper pedig özön virágzik, 3 hét múlva hátha legelhető is :).

ok, bocs: HÉRA. nem diszperzit