2013. január 31., csütörtök

Hétköznap

Pfűűűűűű, ez az átmeneti tavasz mennyire meghozta az étvágyamat a jó időre, Napra, bárminemű tevékenységre. Már gyászolom, hogy hétvégére megint megrottyan az idő, ahelyett, hogy sütne ezerrel, és engedne fel a föld. Ehhh, olyan vagyok, mint a vénasszonyok, akik az időjárással kezdik, kókler módjára politizálnak, akciós mosószódáról eszmecserélnek és recepteket gyűjtenek be egymástól sebtében a napi rendes sorozatnézések között. Leszámítva a vénségemet és TV hiányában a sorozatfüggőségemet kívülről hasonló problémákat feszeget én is :).
Arról ezek után főőőleg félve számolok be, hogy milyen örömmel és biztonságérzettel tölt el, hogy rajzolódnak a napi rutintevékenységek. Például neki merek fogni a két kis kan fürdetésének egy szál jómagam, már alakul, hogyan fest a közös séta, kit kell elkezdeni öltöztetni, hányadik rétegnél kell áttérnem a következő gyerekre, mikor húzom én a csizmát (a megfejtés: a legvégén, amikor már nem kell huszadjára is visszaszaladni a szobába és a fürdőszobába valamiért), ki megy ki elsőnek az ajtón (a kapualj délelőtt nyitott, tehát biztosan nem Mózi az első, sem a második). Működik az anya tolja a nagy teknő kocsit Lóci alatt félkézzel és Mózit sétáltatja a másik féllel. Erre voltam leginkább kíváncsi, mert korábban rosszabbul haladtunk, mint a lábbal hajtós varrógép. Ha megvolt a cél, akkor inkább a másik irányba kellett nekilódulni, hogy tényleg az eredeti ponthoz közeledjünk. Remélem, ez is a múlté, amíg Lóci nem egyenesedik két lábra. Most pedig sütnék valami jót. Valami kakaós csigára leginkább hasonlítót. De addig nem merek, amíg Attila nem jön haza, hogy ne én faljam fel mindet. Ezek mellett persze nem tagadom azt sem, hogy némileg fájdalmasan érinti önző kis szívemet, hogy annyira zsugorodik a magam szórakoztatására fennmaradó idő, hogy (nagy sóóóóhaj) haj. 


2013. január 29., kedd


Innen jöttünk, híres mesterségünk címere.... :D

Lóciról is akartam egy 'bilifejű' képet, de róla még nehéz, mert csak fekszik hanyatt, és durmol vagy eszik vagy erőlködik. 

De akkor megmutatom a gyurmázás egy részét is:






2013. január 28., hétfő

Bloggerina 2013

Sziasztok!

Ma indul a Nőklapja Café blogversenye. Ha még nem szavaztál, tedd meg itt, hogy versenyben maradjak: 

Köszönöm.

Egy bokorból való a kettő - le se tagadhatná(n)k

Némi hasonlóság felfedezhető :)


Felső kép: Mózi 2011. február 2-án (10 naposan)
Alsó kép: Lóci 2013. január 18-án (14 naposan)


Bal oldal: Mózi 2011. február 3-án (11 naposan)
Jobb oldal: Lóci 2013. január 23-án (19 naposan)



2013. január 27., vasárnap

Ez még 2 éves szülinap

Segítek én Nektek. Kimondom helyettetek, hogy ne legyen bennetek rossz érzés. Túlzásba viszem és fanatikus vagyok. Lehet. De az is lehet, hogy szimplán otthonülő anyuka, akinek most ilyen feladatok és/vagy szórakozás jut. Ezzel szeretek szöszmögni, odafigyelni az apró részletekre (is). Sokszor elveszni benne, de ott rejtőzik számomra a lényeg. Az a mélysége, az mutatja legjobban a befektetett energiát.
Tegnap megtartottuk a nagy családi szülinapozást, jól is sikerült. Ugye nem baj, ha most nem írok, csak képeket pakolok?



készül a szülinapi kisasztal



2013. január 24., csütörtök

Bagoly-járás - kétéves születésnap

Megígértem, hogy idén baglyokban utazunk :). És még nincs is vége...

Egyelőre ezt feltolom, és napközben majd megpróbálom frissíteni a posztot. Mózi magának fedezte fel ezt a remek csúszdát, nekem fáj, Ő kacagja :)


Visszatértem. A fiúk áznak a kádban, én pedig szabad vagyok, mint a madár. Szóval akkor születésnap.
Isten éltesse a 2 éves Mózit!!!
Én is kaptam ajándékot :). Attila este elszólta magát, bár csak reggel akarta meglepetésként mondani, hogy nem megy be dolgozni, itthon leszünk, születésnapozunk. Délelőtt Mózi már kért magának ünnepi frizurát, így ledúrták a haját közös erővel, utána meg csaptak egy nagy pancsit, pancsot. Mivel én még meglehetősen röghöz kötött vagyok, a játszóházba is csak közösen mentek át. Bár ez egyébként is Apás program szokott lenni. Én meg felsallangoztam az ajtókat baglyos girlandokkal, meg befejeztem, amit még be kellett. Nagyon szoknom kell az új időbeosztást, mert a tortával megcsúsztam kicsit időben. Még most nem kellett se a plüss mackót eltávolítani a sütőből, se öcsit lehozatni a tűzoltókkal a szomszéd tetőről..., de menet közben szoptattam, Mózit próbáltam a konyhában, illetve a konyhából távvezérelni, meg egy picit megőrülni. Bele fogok én edződni, csak még szokatlan, hogy ha valamelyik (vagy éppen mind a kettő) visít, még nem világos egyből, mit dobjak el, melyik gyereket csitítgassam. Azért megtudtuk gyújtani a gyertyákat a tortán és fogyasztani is sikerült belőle vacsorára.
Lehet, kicsit olybá tűnik, hogy káosz van itthon, mert ez a legnagyobb újdonság, de nem szeretnék arról sem megfeledkezni, hogy ezek mellett Mózi mekkora nagy fiú már. A beszéde is egyre jobban nyílik, visszamond, ismétel dolgokat, sőt olyanokat is előhúz a cilinderből, amiről x ideje nem beszéltünk, nem is volt róla szó, de pl egy mese kapcsán előkerül, és most már kimondja, összeköti a részeket. Már egy ideje főzőcskézünk itthon, de a kórházban ügyesen meggyógyította a zsiráfot is, kapott szurit, megnézte spatulával a torkát, ami már komoly szerepjátékokra utal. Olyan észrevétlenül lett az ösztönlényből értelmes gyerek, hogy lehet fel sem tűnt volna ennyire, ha nem lenne most egy tehetetlen kis élet a lakásban velünk. Aki - mit ne mondjak - egyre nagyobb veszélynek van kitéve. Most már kapja az ívet a puszik, és hejteeee mellett. Tegnap is megrugdosta kicsit, meg belekapott a homlokába, éppen csak annyira, hogy mindenki tudja, ki az úr a házban kettőjük közül. Nem is kell ennek másként lennie. Ez annyit tesz, hogy kiválóan "visszamondja" a pszichológia és gyermeknevelési tankönyveket. 
Szombaton folyt. köv. Lefényképeztem a meghívókból is párat.


2013. január 22., kedd

Holnaptól én alszom a bölcsőben

Gondoltam, délután én is hunyok a fiúkkal, miután Mózi hatkor kitrombitált az ágyból bennünket, most viszont ő a belső szobában cincog, zümmög - egyelőre nem úgy fest, mint aki hamarosan alszik. A másik fiúcska meg cuppog, szuszog, mekeg a kanapé (és természetesen a szoba) egyetlen szabadon hagyott fél négyzetméterén :). Addig, amíg Mózi nem szunyál be, nyertem egy kis 'semmittevős' időt Nektek.
Tegnap délben már itthon ebédelt, saját ágyikóban aludt. Még egy picit úgy veszem észre, nem százas, de ezek már csak árnyalatnyi eltérések. 
Lóci egészen jól követi a napszakokat. Segít ebben neki a Nagy Testvér, mert én hajlamos lennék vele végig aludni a napot. Tudja mitől döglik a légy. A mi ágyunkban összekucorodva a nagy paplan alatt a nagy cici árnyékában, amire vagy felkapaszkodik vagy lecsatlakozik, de közel az anyaszag, közel a szívdobogás. Viszont ezt az áldásos környezeti elegyet nem tartalmazza a bölcső. Attila mondta is, hogy aludjak én a bölcsőben, hogy ott is legyen anyaszag :). Nap közben sem kedveli mostanában a kuckót. Éjszaka viszont elég szépen alszik, nap közben meg abrakol állandóan. Gyakran keveset. De olyan jó ízűen, hogy félek, Mózi is megirigyli tőle. Egyre gyakrabban nézi, és nem csak odabújik, hanem figyeli az elejétől az összes mozdulatot .... 
Holnap pedig itt a kétéves SZÜLETÉSNAP. Ki sem lehet ejteni előtte. Lehet, a korára érzékeny (csak öregszik ő is), de fancsali, fintorgó képpel, a kezével is hadonászva mondja, hogy NEM, ha szóba hozzuk, hogy szülinap lesz, és hány éves lesz. Addig még van dolog. A nagy családi szülinap pedig majd hétvégén lesz.  Beszámolok majd feltétlenül. Addig pedig élvezem a bontakozó őskáoszt, ami még mindig smafu - tisztában vagyok  vele :).

2013. január 19., szombat

"Enyém a mellem és a lábom,
magam azomban  nem találom
sehol.
Szeretném végre tudni mégis
enyém vagyok  esetleg én is?
De hol?" 

Egy kis vírus úgy tűnik nekem és Lócinak is segít, hogy gyorsabban olvadjon rólam az a 3 kg felesleg szülés után. Nem is bánom, nincs  étvágyam megint. Mozognék már valamit. Erre előkészülve letöltöttem sok Béres Alexandra és Péntek Enikő tornát (nem mintha ne lett volna eddig is belőlük). Ha úgy érzem, hogy be akar szippantani az anyaföld, ha nagyon aláásom magam az Anyának, akkor előszedem a FUTOK menüpontot, és megnézegetem a képeket, meg elolvasom magam :). Annyira szeretek futni, annyira magamra találok közben, még olyankor is, ha különösebben nem erőlködök, hogy ezt valahogyan be kell szorítanom a napjaimba a két pulya mellett is. Ez termel bennem energiát, ez növeszti a sugaraimat és a térerőmet. 

Mózicsek nem jöhetett még haza :(. És valószínűleg utána sem haza jön, hanem Mamáékhoz, mert még fertőzhet egy darabig. Nekem pedig ez így nem jó :(((.

2013. január 18., péntek


Éjszaka még egyedül voltam ezzel a kis Tücsök fejűvel :), Mózival meg Attila aludt a klinikán. Ha minden igaz, ma már haza engedik őket. Nem bánnám.

2013. január 17., csütörtök

Öröm a köbön :(

Kaki éjszakám volt. Nincs is kedvem részletezni, csak annyit, hogy Mózi a gyermekinfektológián van infúzión. Én meg itthon, mert szoptatni kell. Kell-kell, persze. De ezt most hirtelen kötelességnek érzem, mikor a másik gyerek, aki magánál van, és felméri a helyzetet kórházban rostokol leragasztott, merevített alkarral, és csöpög bele az infúzió. Álmában is teát-vizet emleget, de nem ihat :(. Bízom benne, hogy nem tart sokáig, és hogy nem lesz következménnyel Lócira. Jövök majd, ha süt Nap.

Beteg Pityi

2013. január 16., szerda

Találtam


„Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod, vagy fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán talán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyből és amelyre a felnőtt élet felépül.

Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény."

1998-ban, az Írásbeliség Világnapja (szeptember 8-a) alkalmából a Magyar Olvasástársaság ünnepségein "elterjesztett", ismeretlen szerzőtől származó, a felnőtt társadalom felelősségére figyelmeztető gondolatsor.
Én pedig A népmese szerepe a korai olvasásfejlesztése című internetes oldalon találtam. És sokszor eszembe fog jutni.

2013. január 15., kedd

Pelyhesnyakú Lóci virág

Többnyire csak a felső harmadában ágas, érdesen szőrös növény. Levelei oválisak, lándzsásak, ép szélűek vagy fogazottak. Az alsók nyelesek. Fehér 3-5 mm átmérőjű virágai megnyúló tengelyű fürtben nyílnak...

Kezdhetném így is. De Lóci nem érdesen szőrös kis cserepes növény, hanem kistermetű, pelyhesen pihe-puha hajtású tőrózsás. Most még abban a kegyes fázisban tartunk, ami a legkönnyebb, hogy összeszokjunk a feladatokkal. Csak locsolni kell és fényre tenni. Pont. Az étvágya derék, a reflexei élesek. Szépen pofásodik, tokásodik, és a két kis kezét - biztos, ami biztos - mindig ott tartja a szájához közel. Nem bízik bennem még eléggé, és sokszor azt gyömöszköli a szájába :). Mind a hason fekvést, mind a szorosan pólyába csomagolást jobban élvezi, mint ilyenkor Mózi. 

Mózi pedig továbbra is nagyon elfogadó. Mélyebb szintű érzelmekbe nem merek belemenni, mert ki tudja. De szól, ha sír, felhúzza neki az ő kis zenélő szerkezetét, minden játékot mutogat neki. Ha valami ügyes és dicséretes dolgot csinál, akkor mondja (jelzi) nekem, hogy mutassuk meg a Babának is. Ha WC-be kakál, akkor utána szalad Lóci bölcsőjéhez (vagy éppen hol fekszik), és kiáltozik a fülébe, hogy BA-BA! KAKA, KAKA!! És persze elhalmozza puszikkal, és simogatással. Látom azért rajta, hogy a simogatásban van némi levezetetlen indulat. Ennek a maradék ki nem élt érzésnek én vagyok a céltáblája. Belém csíp, belém harap, de tudja, hogy nem szabad, és a következő pillanatban már bújik is, és ölelget, hogy Anyaaa, anyaaaaa. Igyekszem nem mindenre NEM-et mondani, inkább a pozitív irányból közelíteni, de nem jön még össze mindig zsigerből. Pl amikor inni kér az én bögrémből, és lehajolok vele hozzá, majd az egész öklét belepancsolja hirtelen az edénybe, és a fele a szőnyegen köt ki, akkor azért durranok.
Egy ideje leszoktam a napközbeni pakolásról. Nem fogom győzni. Így max csak a nap végén, fürdés előtt pakolunk közösen. Úgy néz ki a lakás, már ébredés után 10 perccel, mint egy robbantási övezet. Nagyon úgy veszem észre, hogy a gépet sem tudom elővenni, csak a nagyon muszáj dolgokért, mert akkor elkezdi valamivel felhívni magára a figyelmet, ami az én szememben nem pont üdítő jellegű tevékenység. 

Most így áll a helyzet itthon. Az angyalok elvitték a karácsonyfát tegnap este, még szerencse, hogy egy utolsót tudtunk csillagszórózni. Én pedig térképezem a debreceni óvoda helyzetet, mert februárban be kell jelentkeznünk. Én vagyok az elsődleges szűrő, utána majd Attilával összedugjuk az orrunkat, és választunk. Most pedig futok olvasni, majd belealudni nyálcsorgatósat az olvasásba, mert Mózi unokatesózik.

2013. január 13., vasárnap

Könyvtár


Hónapok óta nézegetek egy könyvet, hogy olyan jó féle, de nem vettem meg, mert úgy sem lesz rá időm.... Hát pénteken végül megrendeltem, mert üsse kő, majd beosztom a rávaló perceket, de ezeket meg szeretném varrni. 12 vidám és szeretnivaló, varrott figuráról van szó - mi másról :). Ő lenne az: 

Éééés, ha már könyv, akkor ott tornyosul az éjjeliszekrényen egy pár elfogyasztásra csábító gyöngyszem (ha éppen Mózi nem olvassa az ágy alá őket). 


Karácsonyra hozta a Jézuska a Bölcsek a bölcsőben című Alison Gopnik könyvet, amit egyből el is kezdtem, de nem jutottam még túl messzire vele. Tetszik nagyon a megközelítése, szeretem a hasonló jellegű olvasnivalót. "Nyissuk ki hát a gyermekszoba ajtaját, és lessünk be a bölcsőbe! Amit látunk, az nem más, mint maga az ártatlanság, tehetetlenség és gondolattalanság. De valójában a bölcsőben a legnagyszerűbb elme fekszik, a leghatékonyabb tanulógép, mely csak létezik az univerzumban..."

Valamint itt még nem ér véget az ajánlanivalók lajstroma, mert ha már könyv, és kedvenc, akkor ejtsek szót A Bölcs Babáról is, ami annyira megegyezett az én bébi nevelési elképzeléseimmel, hogy totál magamévá tudtam tenni, és majd' hogy nem hintem az igét ez alapján :). Lehet nem ártana újból elolvasnom, hogy frissüljenek az elképzeléseim. Mert amennyire biztosan tudtam, hogy Mózit miként szeretném az elején sínre tenni, most annyira nem kiforrott, hogy ez miként fog megvalósulni a másodiknál. Nem mertem merev elképzelésekhez ragaszkodni, mert sejtelmem sincs, mennyire leszek/leszünk képesek ragaszkodni hozzá. "A csecsemők káprázatos tudása, amit e könyv ünnepel, korszakalkotó jelentőségű és felvillanyozó hatású. Ez a könyv - ami empirikus kutatások eredményeire és a józan észre épül - egyaránt áldás a szülők és a kivételesen szerencsés kisbabáik számára."
Dr. David B. Chamberlain pszichológus, a "The Mind of Your Newborn Baby" (Újszülötted elméje) című könyv szerzője

Ezek alatt pedig lapul még egy karácsonyi puhakötésű, erről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert nem olvastam még el, de a gondos kézzel kiválasztott ajándékozó jó úton járt. Úgy érzem, nem nyúlt mellé A babák filozófiája, szintén Alison Gopnik című könyvvel sem.
„Sokunk számára a gyermeki áldás a legmélyebb, legerősebb és legelbűvölőbb élmény az életben. Ma már a tudósok és filozófusok is nagy becsben tartják a kisbabákat. A legutóbbi évtized tanúja lehetett annak a forradalmi szemléletváltásnak, mely a csecsemők és gyermekek megértésére irányult. A kutatók korábban azt hitték, hogy a kisdedek irracionálisak, gondolati és tapasztalati világuk korlátozott. Az utóbbi időben fény derült arra, hogy a csecsemők mennyivel többet tanulnak, alkotnak, törődnek a dolgokkal, s mennyivel többet tapasztalnak, mint azt valaha is gondoltuk volna róluk. Alapos okunk lehet azt feltételezni, hogy a csecsemők voltaképpen szellemesebbek, talpraesettebbek és tudatosabbak a felnőtteknél.”

Mára egyelőre ennyit. Pont elég ez egy kellemes vasárnapi délutánra. Ja, és jelentem. Péntek este óta stabil a talaj a talpam alatt :)!

2013. január 12., szombat

Taps-taps, kezeket a magasba!!!

Zalatnay Cini újból a porondon. De Pamela is elbújhatna mögöttem, úgy elvagyunk látva Csupa tejjel. Szerencsére nem volt ezzel gond korábban sem, most sem lesz.
A hormonok még most is rendesen játszanak velem, remélem, nem maradok így. Be vagyok kicsit szarva, hogyan fogom tudni egyedül bonyolítani a napokat, közben azt is sejtem (vagy inkább erősen remélem), hogy cirka egy hónap múlva már csak mosolyogni fogok ezeken az aggályokon. A védőnő jól célozta. Mózinak egy hét kellett, hogy egy picit a baba-varázsból rádöbbenjen, hogy az addig rendben van, hogy jön egy kis nyekergő fenevad, de hogy itt is marad, és ezáltal a rászánt idő és türelem is változik már nem kóser. Most is állandóan emlegeti, be kell menni a szobába, oda fekszik vagy ül szoptatáskor, de a simogatás és óvatos érintés kezd olykor átváltani kisfiús marcangolásba. Meg kell szoknom ezt is, meg kell tanulnom kezelni ezeket is. Változik. Hogy ez most a testvérnek köszönhető vagy egyébként is elért volna minket, már nem derül ki. Pár napja alig lehet normálisan kezébe adni poharat, kulacsot, mert mindent egyből fúj ki a szájából prüszkölve. Bármilyen ízű és színű folyadék, bármilyen háttéren jól fest. Még a fehér fürdőköpenyemen is - szerinte. Köpköd, tépked és mindent gyűr a szájába és közben csöpög a nyála :). De ezek mellett egyre jobban lehet vele beszélni, egyre jobban reagál le dolgokat, és nem vinnyog feleslegesen. Ennek a másik vége, amikor minden válasz és kérdés NEM-mel kezdődik. Még akkor is, ha szeretne valamit. Ma este is úgy aludt el, hogy közben azt mondogatta különféle hangmagasságban, hogy: nem-nem...
Igyekszünk csak Mózis rutint beépíteni a napokba. Ilyen pl az esti családi diafilm vetítés. Apa a mozigépész, anya a narrátor.
Az is pikk-pakk kiderült a számomra, hogy kár volt azon aggódni, hogy a második gyereket lehet ugyanúgy szeretni. Simááán. Most inkább azon aggódok, hogy Mózira lesz kevesebb időm, energiám, mint szeretném vagy mint megérdemelné. De szerintem ezzel mindenki megküzd, nem egyéni probléma :).
Kicsit hálátlan természetem van - úgy fest. Az utolsó időszakban már vártam, hogy levessem magamról a kemence jelmezt, és előkerüljenek rég nem látott testrészeim, utána meg áhítozom a pocak után. Ez csak átmeneti állapot, már érzem, hogy kezd bennem sütni a nap, fogy a sírhatnék, hatalmasodik az étvágy. Nincs is miért pityerkőzni - tudom. Arany életem van. Olyan vagyok, mint egy meg nem értett írónő/művésznő, akit körbe takarítanak, körbe főznek, segítenek, én meg írogatok, fényképeket válogatok és közben butaságokat beszélek :). Nincs is jobb a gyermekágyas időszaknál. Ajánlom mindenki figyelmébe.

2013. január 9., szerda

Anya mosdik, apa főz, együtt lenni jó...

Tegnap elkezdtem már beszámolni, csak kb. mindenen mindig elsírom magam, így félre toltam a dolgot egyelőre. Az, hogy cikáznak bennem az érzések, nem fedi a valóság felét sem. Egyszerűen túlcsordulok, agyonnyom a sok kavargó érzés, amit nem tanítottak meg a könyvek, hogyan kell kezelni. Főleg egy riadt apukának, aki nem érti, hogy miért pityereg gyakran egy kétgyermekes anyuka. Tömören (még ha furán is hangzik). Hiányzik a klinikán Lóci Babával töltött 3 nap. Hiányzik a pocakos állapot, a várakozás, de nagyon. Hiányzik a Mózival töltött szimbiózis. Eszembe jut mindenről az Ő érkezése, és közben hiányzik annak a lehetősége, hogy Lócival is olyan tökéletes nyugalomban száz százalékosan éljem meg az anyává és családdá válás folyamatát, mint két évvel ezelőtt. Hiányzik a teljes "kettecskén" állapot, amikor még nem Apa és Anya voltunk. Hiányzik az OTI-ba járás, de még azon is meghatódok, hogy 1 hete sem volt, hogy sebtében összepakoltam a bőröndöt, amit vinni kell. Száműztem is a kamrába, hogy eggyel kevesebb ok legyen az elérzékenyülésre. Így volt ez a Mózi születésekor is, sőt. Akkor egy hetet töltöttünk a klinikán, és legalább annyinak itthon is el kellett, hogy felfogjam az új helyzetet. Most még több érzelmi szálon rángatják marionett bábu testem, így egyelőre türelmes vagyok.

Hajnalban keltettem Attilát. Pont, mint két éve. A különbség, hogy éppen itthon voltunk, és nem máshol :). Összerámolás, Anya riasztás, hogy jöjjön őrizni Mózi álmát, mi pedig kényelmesen begurultunk. Nyilván nem számolok be részletekről, csupán arról a picit vicces tényről, hogy egy anyuka ugyanolyan stádiumban előttünk nem sokkal érkezett, és mint kiderült, ugyanazzal a szülésznővel terveztek, ő is január végére volt kiírva, és végül a finish-ben megelőzve kb 5-6 perccel második kislányának adott életet, míg én második kisfiamnak. Egy szobába is kerültünk kettecskén (akarom mondani, négyecskén). Itt vagyok hálás Juditnak (a szülésznőnek), aki ilyen profin levezényelt párhuzamban két szülést!!! A harmadikat is csak vele.

Mózi mikor felébredt reggel elkezdett anyázni :) ahogy szokott, majd apázni. Nagyanya újságolta el neki, hogy anya és apa elment most, mert érkezik Lóci Baba. Hihetetlen, hogy mennyire képben van, még akkor is ha nem tudja magát mindenki számára érthetően kifejezni. Csak ennyit mondott: BABA, tü-tü-tü-tü...
Ami annyit tesz, hogy valamelyik utolsó szívhanghallgatáson a doktor úr a lábamra ültette Mózit, és együtt fogták a műszert, úgy hallgattuk a Lóci kis szivét. Azóta  így emlegeti, hogy a baba, akinek dobog a szíve a hasamban... Ezt egy párszor még elismételte a 3 nap alatt, és azóta egy hangom nem lehet, annyira aranyos és elfogadó. Próbálom beleképzelni magam az ő helyzetébe felnőtt fejjel, hogy pl én mennyire zizzennék meg, ha egy nap Attila haza állítana egy plusz nővel (legyen Katinka), hogy mostantól Katinka is velünk fog élni, de téged továbbra is ugyanúgy szeretlek, csak hát Katinkát is....
Ígérem, hogy jelentkezni fogok. Hogy mesélek, hogyan alakul a csapat élete itthon, hogyan boldogulok, boldogulunk majd élesben, ha elfogy a sok segítség.

Köszönöm a sok-sok ránkgondolást, látogatást, figyelmességet, telefont, sms-t, levelet, jó érzés kicsit a Világ közepén olvadozni.
Attilkó pedig tudja, hogy Ő a legjobbjóbarátom....

Dórinak pedig üzenem, hogy büszke lehet rám, mert még vajúdás közben is bekentem a sarkam, hogy ne legyen száraz :D.

2013. január 3., csütörtök

NST (Non-Stress Test)

NST-re járni ki a Klinikára mindig öröm. Még télen is :). Ámbráscetként áramvonalas diszkoszhalnak festek a méretes kismamik között. De durván. És meglepetésből is kijár. Hután végig azon aggódtam, meg ne szüljek Sátoraljaújhelyen a kisebbség között, illetve folyton azon aggódok/aggódtam, hogy Lóci tanyázgat a kis seggén. A 32 hetes UH óta ezen agyalok és figyelem, hogy mikor bukfencezik, honnan lüktet ha csuklik stb. Az NST után kérdezte az orvos, hogy van-e panasz stb. Mondtam, hogy szeretném tudni biztosra, hogy jól fekszik-e. Ezen az UH segíthet a legmeggyőzőbben. Hiába van beutalónk a jövőhétre, belementem, hogy még plusz 2 órát ott rostokoljak kényelmetlenül lefolyva a székről, hogy meggyőződjek róla, hogy megfelelő pózba vágta magát. Ééééés  igen! Fejjel lefele motoszkál. Aztán jött a meglepetés....
 - Hány hetes a kismama? Kérdik. 
Mondom, betöltött 36. 
 - Hát ez érdekes. Mert itt van több szám és dátum, de a méretek alapján 39 hét!!!! 
Így akár jövő héten szülhetek is. Vááááá, még nincsen kimosva sem. Meg is van a mai nap hátralevő programja, ha felkeltem a délutáni szunyából.
Délután még megpróbálok feltenni egy képet magunkról, hogy teljes legyen az összkép, miként is festek.

Piros Kemence

Gondolkoztam azon, Mózi legyen-e rajta(m), de azon én és Lóci nem is látszunk :)