Fröccsöntött fröccs

Tudtátok-e, hogy idén van a fröccs éve? (Na pill, be kell dugnom a gépet, mert lemerülök)

Én csak a múltkori Bakelit záróbulin hallottam róla Andortól. Nyár elején ugyan találtam egy pár receptet (?)  valamelyik Coop vagy Reál reklám újság hátoldalán, rá is kellett döbbennem, hogy mennyire nem vagyok képben fröccsöt illetően. Ez viszont kapóra jött, utána néztem, hogy is keverik és nevezik itthol mamámék ezt a nyári nedüt. Összeütök róla mindjárt egy chart-ot :) és képbe hozlak bennetek is. Bocs, már akit.

fröccsfajták	bor (dl)	szóda(dl)	össz.(dl)	művésznév
kisházmester	1	4	5
hosszúlépés	1	2	3
viceházmester	2	3	5
kisfröccs	1	1	2	fütty (József Attila.)
házmester	3	2	5
nagyfröccs	2	1	3	hajtás, húzás (Móra Ferenc)
háziúr	4	1	5
nagyobb kiszerelések:
sóher	1	9	10
mafla	5	5	10
polgármester	6	4	10
csattos	10	5	15
lámpás	15	5	20	(Babay J.)
Krúdy fröccs	9	1	10	(Krúdy Gy.)
kőműves fröccs	250	5	255

Július végén tesztet írunk belőle!

Én még kiegészítem saját ízlésemre az alma fröccsel: 1 liter almalé másfél liter szóda (szénsavas ásványvíz)

Fazekas Mártonnak

Ezzel a csekélységgel kívánunk nagyon boldog születésnapot az 1 éves Makk Marcinak!!

..... és persze nem hiányozhat ez a fülbemászó sláger sem

Egy ágyban a TIGÁZzal

A hétfői nagy égi háború után kedden megkeresett papíron minket egy ismeretlen arc, hogy vigyázzunk, mert bedőlt a kéményünk, ne használjuk a fürdőszobát. Oké. Tudomásul vettük, de csak muszáj volt használni, meg van szénmonoxid érzékelő, így kb. szerdára el is felejtettük az üzenetet. Csütörtökön felmerült bennem a kérdés, hogy történt-e valami, kinek a kéménye ez, csak a miénk vagy a házé, de aztán olybá' vettem, hogy a közös képviselő csak megragadta az alkalmat, hogy a középpontba játsza magát egy ilyen izgalmas küldetéssel.
Miután Mózi cica bealudt, én is hasonlót terveztem végre a szokásos éjfél, fél1-es fekvések után. Fél 11-kor már bekucorodtam, Tolsztoj meg megsétáltatta Attilát. Alig futottak be, már kopogtat is valaki az ajtón... Mindösszesen négyen akartak a TIGÁZtól bejönni, mert kaptak egy felhívást, hogy a kéményünk be van dőlve. Végül egyetlen strandpapucsos, beach gatyás srác jött be, hogy kiderítse, pontosan hányan is vagyunk erre a kéményre kötve. De addig is, amíg az utcát lezárták, és kivonult 2 tűzoltó, az egész házban elzárták a gázt. Ennyit a korai fekvésemről... Attila olyan lázba jött, mint a kíváncsiskodó gyerekek, és csak azért ment ki egyedül nézni, hogyan fűrészelik le másfél óra alatt közel tízen a kéményt, mert a kisded már szunyált.
Én menet közben beájultam, pedig kiderült, hogy nem csupán mi füstölünk ebbe a kéménybe, hanem a felettünk lakó üres lakás is, valamint hogy nálunk még jó darabig nem lesz gáz, mert kell új kémény, új bejelentés, új jóváhagyás, biztosító stb huncutság. Nem baj. Addig is spórolunk a gázzal ;-), zuhanyzunk hidegben és eszünk kínait (példának okáért).

Akarsz róla beszélni...?

Ma a pszichiátrián kötöttem ki J. Mózi olyan csúfondáros alvási sorozatot követ, hogy iccaka egy-másfél óránként egymás mellett kötünk ki. Becsúszik az is, hogy hárman párban ébredünk kicsit átrendeződve. Nincs egyértelmű oka. Miért is lenne, hiszen kész találós kérdés egy csecsemő/kisgyerek. Vagy a foga, vagy a meleg, vagy a hasa, vagy azért mert forogna és a kiságy rácsai határt szabnak vágyainak, vagy nem tudom. Ma végre sikerült 10-kor kelnem, pontosabban ez volt az utolsó ébredésem időpontja. Az éjszakai murit kompenzálva különösen jófej volt a nagy fiú. Ezt ki is használtam, elnyúltam a pamlagon, és befejeztem az új Csernus könyvet, valamint mazsolázgattam a HVG Pszichológia különszámból. Csernus egy csapásra kedvenc lett a NŐ című könyv kapcsán, azóta is szeretem a stílusát és a módszerét. A legutóbbi debreceni előadást kihagytam, de nem is nagyon tesz újabbat hozzá, inkább csak ismétlés a tudás atyja.

Ha már a lelkemet így megcsinosítgattam, hátha a testem is belefér a mai napba. Uccu neki fussunk, este pedig Jazzszerda van (ha már elmosta a Blueshétfőt a zivatar)!

Keró túra

Minden - idén nyáron kerékpár túrára készülő - hazafi egyperces néma csenddel tisztelegjen a drót szamarukat kényszerből parlagon legeltető (a napokban különösen jól megy a magyar műveltető és passzív szerkezet J) anyukák előtt!

Ma kutyamód önző akartam - és még akarok is - lenni. Azt terveztem, hogy a hétvégi "pihenés" után, ami az én esetemben legalább 18 órás vigyázzba állást jelent, ma nem csinálok semmi értelmeset, csak Mózival végig aludtattom (ej, be szép nyelv a magyar... :)) a napot, én meg majd a leárnyékolt hűvös lakásban csak olvasok, netezek, öltögetek. Ahha... A selyemhasú kis majom nem akar aludni. Még annyit sem, mint máskor. Kizökkentette a hétvégi kiruccanás. Miután Béci azt hiszi, hogy azért megyünk mini szünidőkre, hogy kazal blog téma kerekedjen belőle, ezért nem is írok a hétvégi Szőlőszem Farm e-World táborról sem. Elég legyen annyi, hogy Mózi összetojta az utazóágyba terített takarót, utána a nagyágy lepedőjét, ami átpecsételt az ágyra, valamint belefosot az úszógatyóba is. 

Már másodjára csináltam capuccinot magamnak (nyugalom. koffein free), hogy végre beszunyált a gyermek, és sikerül letelepednem. Közben próbálom elnyomni a kajabáló középkori asszonyságot magamban, aki ma is úgy gondolja (szerintem jogtalanul), hogy csupán az én dolgom az örökös mosás-teregetés-vasalás-pakolás-mosogatás-főzés-gyerek szórakoztatás. Mindegy. Továbbra is szalad a lakás körülöttem, kergetjük egymást az elmaradt hétvégi teendőkkel, de én most végre olvasni fogok.

Sokan jeleztétek, és rengeteg levelet kaptunk a szerkesztőségbe (köhömm, mi számít soknak meg rengetegnek, pláne szerkesztőségnek ;-)? Az én inerciarendszeremben ez már az), hogy írjak-írjak, mert gyakorta velünk indul a reggel. Ez nagyon melengető dolog. Még olyan üdítő bölcsesség is felszínre került, hogy inspiráló vagyok. Ez viszont már felelősséggel jár. Nem maszatolhatok csak úgy a vásznon.
Inkább szóljon hangosan a nóta a koránkelő dolgos munkásembereknek, akik termelik helyettem is a GDP-t.

E.on Félmaraton

Sanyikám!

Mindent beleeee! Büszke vagyok Rád!

Filléres emlékeim

A szüleimnél még voltak elfekvő holmijaim, dobozok, újságok, nem sejtett apróságok. Jó ezeket újra felfedezni, kicsit átselejtezni, hadd kopjon a férgese. Na egy ilyen rakodás során került elő a rég nem látott fa furulyám. Régen, amikor még X-lábam volt, tanultam furulyázni. A f@sza kis Yamaha csont hangszert elhagytam általános iskolában, de ez kibírt már sok mindent. Még azt is, hogy az eredeti barnás lakkfestéktől megnyúztam. Borotva pengével meghámoztam. Ugyanis a síp részénél a fogammal felkaristoltam a sok-sok fújkálás során (azóta nem fogazok ;-)), és úgy éreztem, szebb lesz, ha lekaparom róla a festéket. Nem nyilatkozom....

Ha már az új design-nál tartunk, felsejlett bennem a lakberendező hajlam is. Hogy a fenébe ne csábított volna a foltos zöld íróasztal? Apa lefestette szép zöldre, hogy ne legyen tömeg cucc, aztán valahogy ráfolyt a technokol (már akkor is állandóan alkottam), és felkapta a színét. Miután több hasonló baleset is érte az évek során, úgy reméltem, szebb lesz, ha direktbe csinálom. Elkezdtem felcsüszkölni technokollal és ujjal....

Vissza a zenéhez. Szóval ha már megtaláltam a sokat megélt furulyát, elkezdtem feleleveníteni a tudást. Délelőttönként zenebölcsit tartok magamnak és Mózinak. Élvezzük. Azt különösen, hogy egész jól megy a kottaolvasás. Lényegesen jobban, mint a cirill betű. A módosító hangok fogását ugyan már elfelejtettem, így ennek még utána járok, de úgy is lesz dolgom a Simonffy Emil zeneiskolában.

Mi dolgom lenne nekem ott? Csak nem zenetanár leszek? Vagy Ringatóra fogunk járni? Nem, dehogy. 

Ahogy nőtt ez a kicsilány úgy lett piccolo a furulyából, majd mire elérte 12-13 évesen kb a végső hosszát, lett neki szééép fuvolája. Nem is emlékszem, mikor hagytam abba, de jó régen. Szerintem már gimnázium alatt sem fújtam. Valamelyik idei régiségvásáron találtunk egyet. Soha nem volt sajátom, kölcsönözte mindenki szinte ezeket a hangszereket. Valószínű innen és akkor merítette Attila az ötletet ahhoz, hogy születésnapomra igazi SAJÁT fuvolát kapjak!!! Így most felkeresem Balogh Józsit a régi-régi tanáromat, aki egyszer a húsvéti szünet előtt beírta a lecke könyvembe, hogy NEWSEE meg rajzolt mellé egy tapsifülest, és nekem ez baromira tetszett, hogy hangolja be a fuvoláMat és tegyen a tarisznyámba pár jó ötletet, tudást és bátorságot, hogy újra neki lássak.

Lombhullató lettem

Pedig azt reméltem, engem nem ér el a szoptatás alatti hajhullás réme. Tévedtem. Szösz hajú vagyok (szösz= vékonyszálú), nem kér fel továbbra sem a Procter, hogy legyek a Pantene Pro V reklámarca. Max arra, hogy én legyek az "ELŐTTE" modell. Azért meg nem viszem vásárra a bőrömet. A hajvesztés ütemébe mazsola is besegít. Alig tudom az ujjacskák közül kihámozni a barna tincseket. Ha így haladunk hamarosan újra a rövid hajú nők táborát szaporítom.
Cserébe viszont a fehérnemű osztályon olyan polcokon garázdálkodhatok, amit álmomban sem reméltem ;-)

Süteményrecept

Ma sütit sütöttem. Úgy ahogy kell. Még meggyet is magoztam bele. Közben eszembe jutott ez az aranyos recept:

Távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és melegítsük a sütőt 160 °C-ra. Gőz felett olvasszunk meg 10 dkg margarint. Ismét távolítsuk el a plüssmacit a sütőből, és erélyesen szóljunk rá Öcsire: "Nem szabad, Öcsi!" A margarint keverjük össze 20 dkg cukorral. A többi margarint szedjük ki Öcsi kezéből, és mossuk le a falat. Merjünk ki 3 evőkanál kakaót. Ismét vegyük el a margarint Öcsitől. Fürdessük meg a macskát. Tegyünk hintőport és ragtapaszt a karmolásokra. Keverjünk a margarinhoz 4 egész tojást, 2 vaníliáscukrot és 30 dkg lisztet. Vegyük ki a füstölgő plüssmacit a sütőből, és nyissunk ki minden ajtót és ablakot, szellőztetés végett. Vegyük el a mobiltelefont Andikától, és biztosítsuk a férjünk főnökét, hogy nem, nem a férjünkkel beszélt az előbb. Hívjuk fel a férjünket, és készítsük fel a legrosszabbra. Adjunk a tésztához 1 teáskanál sót és 10 dkg durvára vágott diót (közben álljunk ellen a kísértésnek, hogy mind Andikát, mind Öcsit durvára vágjuk). Engedjük ki a macskát a sütőből. A tésztát öntsük alaposan kivajazott tepsibe. 25 percig közepes lángon süssük. Vegyük el a borotvát és a macskát Öcsitől. Magyarázzuk el a gyerekeknek, hogy fogalmunk sincs, hogy a borotvált macska lebarnul-e a napon. Dobjuk ki a macskát az udvarra, amíg még képes elfutni. 

Bevonó máz:

Keverjük össze a következő hozzávalókat: 10 dkg cukor, 5 dkg olvasztott csokoládé, 5 dkg olvasztott margarin. Vegyük ki azt a kurva plüssmacit a grillsütőből, és dobjuk el. Jó messzire. Magyarázzuk el kedvesen a rendőrnek, hogy fogalmunk sem volt róla, hogy ott fogjuk fejbe találni, miközben éppen Öcsit próbálja megmenteni a szomszéd ház tetejéről. Tegyük Öcsit a járókába. Adjunk a mázhoz 1/2 dl tejet, egy kevés sót, és lassú tűzön forraljuk 2 percig. Nyissunk ajtót a csengetésre, és magyarázzuk el a szomszédnak, mennyire sajnáljuk, hogy Andika bedugta a kerti slagot a spájzablakán. Ajánljuk fel, hogy megtérítjük a befőttek és a takarítószemélyzet költségét. Kössük ki Andikát az asztallábhoz. Távolítsuk el a szénné égett sütiket a sütőből. Dobjuk ki. Kapjunk idegösszeomlást.



Nekem még most jóval könnyebb dolgom volt. Csak a kutyaszőr felszínén úszó gyermeket kellett néha visszairányítani a játszószőnyegre.

Logitech M305 egér

Ígéretet tettem figyelmes barátnőimnek, hogy az ajándékba kapott vezetéknélküli egeret nyilvánosságra hozom az oldalon, mint elengedhetetlen segítőtársamat a blogolásban. Íme:

Hasznos kis jószág. Hely hiányában a combomon is tudok görgőzni vele. Köszönöm szépen még1*!

Zene - Tánc - Hangulat

Sokadjára lebüfizett otthonkámat parti szerelésre 1 cserélem. Mert muszáj. Mert BAKELIT záróbuli van. Mekkora szerencse, hogy a közelben lakunk, és hogy van egy 10 évvel fiatalabb húgom, aki a könnyelműen tett ígéretet behajtja rajtam. Valahogy így esett a nagy esett, hogy a szombat éjfél a bárpultnál talált meg egy üveg sörrel a kezembe. Hiába fogadkoztam magamban valamikor, hogy én majd fiatalos anyuka maradok, aki nem lesz rest két éjjeli ébredés között is hadba vonulni, ennek ellenére vacilláltam. Végül nem bántam meg. Jó volt kimozdulni és megmártózni a cigaretta füstben. Az ébredező boogie-t elaltattam mocorgó lábaimban, hátha kibírja augusztus végéig. Én ott leszek.

1 - hát nem éppen parti, mert megteszi egy flip-flop papucs tűsarok helyett. túsarkat és pántnélkülit egyelőre meghagyom a gyermektelen fiatalságnak, én meg majd felveszem max nyitóbulira vagy szoptatás és mellplasztika után

Öregszem. Fogy belőlem az, ami felesleges

És ez csak egy dolog. Az már komolyabb, hogy sváb csípős kolbászt eszek. Ráadásul - eklektikussá téve a kulináris élvezeteket -  puffasztott búzával.

Kreatív Blogger díj

Létezik ilyen is, és megajánlom magamnak a tegnapi fűrészelésért. Hatalmas kitartást követel tőlem, hogy a nulláról már idáig juttattam az oldalt. Nagy valószínűséggel ez ugyanolyan, mint mikor Pestre költöztem, és büszke voltam magamra, hogy eljutok A-ból B-be tömegközlekedve hatszori átszállással, mire aztán realizálódott, hogy kb a szomszédban vagyok, és 2 perc lenne sétálva...
Van még mit csiszolnom, fogom is, csak közben kinőtt a semmiből 2 m3 vasalnivaló. Nem elég ha a virtuális valóságban kreatív vagyok, teljesítenem kell a való világban is.
Hamarosan visszatérek!

Mózi halad

Még nem jöttem rá, hogy milyen minta szerint. Az egy sima - egy fordított túl egyszerűnek bizonyul. 

Ott kezdődik a művelet, hogy leteszem a szőnyeg közepére a hátára. Még fel sem egyenesedek, már hasra is vágja magát. Ebből az állásból kipécéz magának valamit, amit szeretne megkaparintani, és akkor beindul....

Vesz egy nagy levegőt, arccal lefelé néz, de tartja a fejét. Közben a keze, lába a magasban kalimpál. Eztán megállnak a végtagok, és felnéz, körbe kémlel, hogy változott-e valami. Semmi. Megismétli még ezt egyszer-kétszer, majd begerjed. Elkezd kurjongatni, és megpróbál háton tovább evickélni. Valamelyest sikerrel jár. Megtesz egy fél fordulatot két dimenzióban, majd háromra vált, újra hasra gördül, csak most a másik irányba. A kiszemelt tárgy távolodni látszik. Már elég gőzös a hangulata, ezért forogva indul hasról hátra, majd megint hasra. A fenekét feltolja a magasba, de elbillen. Továbbra is távolodik a célpont. Nem látom benne a taktikát, annyira trükkös. Mivel a keltésztának sem mondhatom meg, hogy merre dagadjon, ráhagyom. Majd rájön, hogy sokkal egyszerűbben is megközelíthetné a dolgokat.

Üzenőfal

Tisztelt Nagyérdemű!

Chat Box a porondon! Használjátok bátran. A háttérben ott leszek, mint kőkemény moderátor. Na jóóó, nem leszek nagyon szigorú. 

Tegnap Attila felavatta sok-sok marhasággal, csatlakozhattok Ti is kisebb sűrűségű hülyeségekkel (csak ne ennyire inkognitóban).

Csók, a légtornász

Gyerek mellett nálam már beköszöntött Advent

Ideje megszellőztetnem alkotásaim tárházát. El vagyok kicsit maradva, mert szeretném majd feltölteni korábbi remekműveimet is a teljesség igénye nélkül. 

Még ég a napmelegtől a kopár szik sarja, én meg elhatároztam, hogy elkezdem most az adventi kalendáriumot. Idén már kettőt kell csinálnom, és most talán még lazábban belefér, mint a karácsonyi nagy torpedózásban. Vannak olyan félre tett öltögetni valók is, amiket anno kinéztem, hogy ha valaha anya leszek, megfabrikálom a gyerkőcnek. Most aztán lehet mazsolázgatni.
Fonalakat megrendeltem, anyagot megvettem. A héten munkához is látok.

Egy-kettő-három-négy

.... Te kis Mózi hová mégy?
Nem megyek én messzire,
Csak a Világ végére.

Hát ott voltunk mi is. Zemplén tényleg nincsen messze. És Nagyhuta valóban a világ vége. Muszáj volt hétvégére eltűnni a városból, főleg még most, amikor megoldható a trehány pakolás. Nem kell még utazóágy, mert elég a földre hinteni a zizegő szalmát, nem kell cumisüveg sterilizáló, mert nem kell cumisüveg sem. Nem kell sok ruha, mert nyár van. Gyerek kell csak (napvédővel felszerelve), meg kutya és szülők. Meg egy lista, hogy 'mi kell a bótból'.
Hutából sosem elég. Egy hétvége tutira nem. Mire szétpakol az ember a kis parasztházban, meg asszimilálódik, megszokja a csendet, a friss levegőt, már szedheti is a sátorfáját, és csukhatja a zöld kaput.

Kőkapu, 2011. június

Ez a hétvége főpróba volt. Ez volt az első Huta négyesben. Utoljára a szilvesztert töltöttük itt a hó fogságában, de akkor Mózi még pocakban. Nyugodtan mondhatjuk, hogy bejött neki így is a terep. Hát még akkor, ha a kis medencét is fogja tudni használni. Meg az út szélén pirosló szamócát sem legeli le anya az orra elől.

Én azért éreztem a különbséget. Nem úgy kikapcsolódás, mint régen, amikor csak kettecskén mentünk, és  csak egymásra kellett figyelni, a magazinokra/könyvekre meg a sült krumplira. A legtöbb energiát elviszi még a csemete. Borozgatni, sajtozgatni ugyan így is tudunk a tűz partján, az éjszakák meg itthon is neccesek. Kőkapu Mózinak is megőrizte a szépségét (meg nekem is, mert futva is bírtam vissza az utat Hutáig) és a pálházi pékség továbbra is olcsó, de finom. A nagy trehányságnak persze a pecabot is áldozatul esett, itthon felejtődött, szóval Attila most csak sóvárgó tekintet spriccelt a négy bottal zsonglőrködő tóparti felügyelő irányába. Majd legközelebb.

Carlos apával

Fiúk a grundról

Sikeres főpróba teljesítve, jöhet a mély víz (csak úszóknak).

Rendszeres olvasóim, kövessetek!!!

A vidra család

.... vasárnaponként babaúszáson áztatja le magáról a heti felesleget. Egyelőre csupa vizes jegyből' vagyunk (apa Halak, anya Rák, Mózi Vízöntő), szóval érthető a vízimádat. Na meg persze itt van Tolsztoj is, akire leszáll a piros köd, ha vizet lát.

Mózival anno a nyolcadik hónapban voltam párszor úszni, amikor szárazföldön már esetlen dugongként közlekedtem, sőt állítólag a fürdés sem javallott várandósság alatt, de nekem ezt is meg kellett szegnem hébe-hóba napi 25 percekre. Szüleim sokszor emlegetik, hogy hátulgombolós koromban  csak akkor éreztem vendégségben magam, ha meg is fürödhettem. Egyik-másik szeánszról most is eleven képek élnek bennem J. Attila ennél hivatalosabb formában űzte, Mózi meg még nagyon az elején jár. Ami már most látszik: szeret a vízbe  pisilni. (Köhömm... nem tudom, kire ütött ez a gyerek...)

Anyátok lóháton

Sanyikám 30. születésnapjára Gyula vitéz meglepetés lovaglást és lovaskocsikázást organizált. Ez remek ötlet volt, mert olyan régóta halogatom, hogy nyeregbe pattanjak. Utoljára kb nagyapa vitt ki minket, unokákat Pallagra, és rettentően be voltam tojva, mikor prüszkölt alattam a ló, vagy leállt legelészni, és lehajtotta a fejét. Most bátrabb voltam, már kezdő ügetést is engedélyeztem Dariusnak. Még néha a ritmust is sikerült elkapnom. Nem mondom, hogy az Isten is lóhátra teremtett, de nem hagyom annyiban, még az is kisülhet a végén. A tanya* tökéletes hely családnak is. Kutya úszhat a tóban, anyjuk lovagolhat, magzat hűsölhet az árnyékban, kockás pléden uzsonnázhat, aki éhes (ez is anyjuk lesz...). Már-már giccsesen tökéletes, csak ezért nem csinálunk rendszert belőle.

Sándorom! Utólag itt is kívánunk Neked nagyon boldog születésnapot! És ne feledd, ez még csak 29+1, nem 30 ;-)!!

* név és cím a szerkesztőségben

Öt hónapos nagyfiú

Jó cucc a női szervezet. Egyre többször ledöbbenek rajta, milyen jól össze vagyunk mi rakva. Szimplán attól, hogy szopogatja az anyját egy gyermek hízik, növekszik, okosodik. És nem is akár hogyan. Mohó a kis Manó. Mire a csecs eléri a száját, már háromszor kihalászom a szájából az ujját (ami hamarabb odaér), a melltartó lecsatolható fityegőjét, a lepedőt/takarót vagy egyéb útjába kerülő repülő tárgyat. Szép munka. Csak így tovább!

MILF :) - ez itt a reklám helye. Mert megérdemlem

Mostanság az erdőben futok. Lehetetlenség pályán körbe-körbe egy-másfél órát kocogni, főleg a napon. Szerencsére annyi csapás van a Nagyerdőn, hogy nincs olyan nehéz dolgom útvonalat választani. Az egyik kereszteződésben összefutottam egy leányzóval, aki kérdezte, merre tartok, és javasolta, hogy ne futkorásszak arra, amerről ő jön, mert megint áll ott a földút szélén egy gyanús alak, aki a farkán matat. Ennyit a sárga tégláról. Számomra ezek legendák. Soha nem találkoztam – hál’ Istennek – eddig hasonlóval. Így most sem. Futottunk együtt. Balzsam volt 31 éves mami szívemnek. Először is megkérdezte, hogy mindig így futok? Nem a ruhatárámra gondolt, nem is arra, hogy egyedül. Azt mondta, mehetnék edzeni hozzájuk, mert ő sportol. Na hiszen. Akkor már el kellett büszkélkednem vele, hogy öt hónapos kisfiam van, nem tudnék egyesületben edzeni, meg nem is akarnék. Ha valamit muszáj, akkor már nem is kell. Meglepődött. Azon is, hogy ennyi éves vagyok. Kérdezte, nem akarok-e futni vele néha napján, mert egyedül nem biztonságos erre. Miután ecseteltem, hogy elég hektikusak a napjaink, és babakocsival sétálunk ki a Campusig, utána lepasszintom nagymamának toszigatásra a bébit, majd újra haza, tetszett neki. Azt mondta, milyen aranyos dolog ez. Na ekkor buggyant bennem nagyot, hogy túlnőttem a 20-as korosztályon. Kőkeményen beleléptem a 30-asba. Ez már aranyos számba megy…. Ő még egy ruganyos 25 éves volt. Tudom, hogy nem panaszkodhatok, nem is teszem. Csak ideje megszoknom, hogy nem vagyok tini. Már jóóó rég nem. Max MILF lehetek J. Majd egyszer. Addig pedig lebegek valahol az euklideszi vektortérben.

Follow me

Hömpöröappor ündürüxi. Legyél Te is nyilvános/hivatalos követője tűpettyes hétköznapjainknak!

Ne egyetek nitrites pácsót!

Sajnos nem vagyok 100 százalékig tudatos vásárló. Én is csak a fogyasztói társadalom torzszülött gyermeke vagyok, viszont mentségemre álljon itt, hogy abból is a kevésbé jövedelmező fajta, mert nem lehet rám sózni mindenféle vackot, huszadik pároló lábost, konyhai gépet, kést, aprítót. Van így is fölös holmi, bigyós lelkem kirakata a lakás (de azok csak ártatlan mécsesek, cserepek, üvegek...). A pácsó az más. Keresem az arany középutat, nem eszünk/eszek félkész, előre sütött dolgokat, konzerveket, de nem azt mondom, hogy nem csúszik bele holmi "szemét" a tányérba. Ki győzi pénzzel és cérnával az összes bio lófitty megvásárlását, beszerzését, elkészítését. Vacsira finom jó csirkemell sonkát ettem, és az asztalon ott hevert a védőgázas csomagolás. A szemem az összetevőkre tévedt. 60% csirkemell. Ez még egész jó is lenne, ha nem gondolok bele, hogy akkor mi lehet a másik fele. Következő összetevő: NITRITES PÁCSÓ. Na, mi pék f. lehet ez? Nem hangzott túl jól egy élelmiszer jellegű cikken. NITRIT??? már ez szar ügy. És a pácsót még nem is tudom, mi a csoda. Vissza az internethez. És most nem programozok. Ha csak a felét, vagy harmadát hiszem el annak, amit a neten írnak róla, már akkor megrövidítettem az életemet 2 évvel egy lehellllet vékony sonkával. Hiába szól mellette, hogy glutén és szója mentes, az jár a legjobban aki rá se néz ilyenre, max szökőévben egyszer.

HTML-expert

Nagy fába vágtam a fejszémet megint. Elhatároztam, hogy saját magam csinosítgatom az oldalt. És persze nem holmi előregyártott, formázott, pikk-pakk feltölthető mirelit sablonnal. Ez megint olyan dolog, hogy aki egyszer már csinálta, valakitől elleste, tanulta, annak ukk-mukk-fukk megy. Én viszont analfabéta vagyok a hasonló dolgokhoz. Az élelmesebb olvasó már felfedezhet annyi változást, hogy hosszas barkácsolás után (na jó meg Bacey kicsit fogta a kezem, amikor elvesztem a 

expr:dir='data:blog.languageDirection' 

xmlns='http://www.w3.org/1999/xhtml'

xmlns:b='http://www.google.com/2005/gml/b'

xmlns:data='http://www.google.com/2005/gml/data' xmlns:expr='http://www.google.com/2005/gml/expr'>

rengetegben) van faviconom. Tegyétek csak be szépen a Kedvencek/Könyvjelzők közé, és akkor megjelenek megkülönböztetve.

Azóta, ha a gép előtt ülök, már kapom is a kérdést a nyakamba vigyorogva, hogy megint programozok...J? Simán. Általánosban számtech szakkörös voltam, és TURBO Pascalban programoztunk. Az, hogy foggggalmam sem volt róla, hogy mit csinálunk - de csak megjelent a képernyőn a karját-lábát tárogató pontpontvesszőcske ember - szerintem nem írja le a halvány lila gőzöm mélységét. Szóval tessék értékelni a próbálkozásomat. Poki tudom, hogy velem van ;-) Én pedig a vizilovakkal.

Az oldal folyamatos fejlesztés alatt :)

Kamionstop

Ez másnak nyilván nem nagy szám, sőt. Rutin. Észre sem vehető momentum, hogy elgurul 90 km. Nem úgy nekem.

Antialkoholizmusra kényszerített szoptatós mamiként és Pünkösd lévén bevállaltam, hogy hazafuvarozom a kapcsolt részeket Debrecenbe. Ez volt az első országúti vezetésem. Úgy tűnik, merő véletlenségből minden első komolyabb élményem a Hortobágyhoz köthető. Hálás volt az összes körülmény, ami kezdő vezető kezére játszhat. Se szél, se eső, se délibáb, se forgalom. Egyetlen mezőgazdasági gépet kellett megelőznöm, de ha rajtam múlik, az sem zavar, ha 20-szal kell csorognom Debrecenig. Markoltam a kormányt rendesen, borítékba már csúsztattam is egy enyhe ínhüvelygyulladást. Fácánt sem ütöttem, nyulat sem, pedig néha olyan érzésem volt, mintha Noé bárkája borult volna ki az útra .

Mission Impossible?

Pünkösd családi küldetésről szólt idén. Kimondva-kimondatlanul egy cél vezérelte a csapatot: kedvet és kilót verjen a 38 kg-os nagyiba. Legalább félkila plusz volt a hétvégi remény. De a több csak jobb. (60 dkg lett. Csomagolhatom? Ám legyen...) Mert a 38 kg szerintem szenesvasalóval a zsebében annyi, bár ő állítja, hogy 42-43 kg, mint én. Versenyre akar szállni az én szoptatós étvágyammal a reggeli egy bögre tejével és esti joghurtjával :)???! Ne parádézz, Nagyi!

Sosem volt tipikus dundus falusi nagymama. Fénykorában is max 45. Sudár volt ő mindig. Ez viszont már más. Kis család-nagy család levonult Tiszaszentimrére, és asszonyok egész hétvégén főztek. Nem hiányozhatott a tipikus petrezselymes új krumpli a zsenge falusi rántott pipivel, uborka salátával, de volt ott pörkölt, babgulyás, zöldborsó leves, aranygaluska ésatöbbiésatöbbi....

Mózi is élvezte a helyzetét pucéron heverve a vén diófa alatt. Zöld lámpát kapott a plédre pisilés, sőt a reggeli biológiáját kissé elcsúsztatva a délutáni fényben szintén a pokrócra, valamint valahol a lavor és a kerti csap között fél úton sikerült kilehelnie magából.

Testet-lelket simagató kis wellness hétvégét rittyentettem, leszámítva a ma már divat számba menő méregtelenítést és beöntést. Maradt az ósdi manikűr-pedikűr-kozmetika-futás. Így olcsóbb is volt.

Artemisz istennő kegyelméből

eggyel szaporodott a családban a 'hivatásos' vadászok száma. A balansz így most már 1, azaz egy darab vadász :)

Eta néééénii!

Anna nem is hozott kisautót, hanem Nagy Ádámtól kapott kölcsön....

Éljen a sírig tartó barátság :)

Szép vagy Alföld, legalább nekem szép...

Kuplerájos ég alatt, kolompol az Ádám család sok szennyes ruhája… Még csak eggyel szaporodott a kis család, de olykor már elunom a házimunkát. Babafejű Aladárra nem foghatom, de minap szennyes válogatás közben döbbentem rá újra, hogy ezt a tenger ruhát felajánlom mindjárt a Máltai Szeretetszolgálatnak vagy az árvízkárosultaknak (Inkább az árvízkárosultakat választom, mert közben kiderítettem, hogy máltaiék csak mosott, hajtogatott cumót vesznek be. Így ezzel nem lennék előrébb).

Pedig hol vagyunk még a négy gyerek-kutya-kertesház boldogságos háromszögtől J?

Folt hátán folt, tű benne(m) sose volt

Kezdhetném így is. Vagy úgy, hogy sokáig azért nem szerettem varrni, mert elvette a kedvem az örökös negatív irányba haladás. Amit összeőcköltem, arról is kiderült, hogy a fonákot a színéhez varrtam, vagy totál ellenkező irányba. Elárulom, még a minap is követtem el olyan baklövést, hogy a nyúl fejére illesztett fül kifordításkor befelé nőtt a teste irányába :D Az pedig, hogy a tűt örökösen keresni kell, bízom benne, hogy nem csak nálam feladat. Nem emlékszem, mikor értem el a break even point-ot, és kezdett élvezetet, kikapcsolódást jelenteni varrás. Azt még kevésbé sejtem, mikor kezdett ez másnak is örömöt okozni J.

Általános iskolában már tettünk kísérletet Annával Simba plüss figuráknak varrt ruhákkal, amit árultunk az osztályban, illetve az évfolyamon. Sarokház nem lett belőle, de még semmi sincs veszve. Később Barbie babáknak terveztünk főként csőruhát, mert azt egyszerű volt megvarrni. Gimnázium után bepróbálkoztam egy-két nadrággal is, ami ráadásul hordhatóra sikerült. Mégis azt kell mondanom, hogy a gyermekvárás időszakában éltem és azóta is élem fénykoromat.

A nagy visszatérés...

Óóóóó, de jól is hangzik ez J

Ugorjunk időben. Folytassuk ott, hogy letelt a kötelező hathetes gyermekágyi idő. Jól ki van ez találva. Szükség van erre a 6 hétre. Nekem legalábbis nagyon. Nem arról van szó, hogy nem voltam már besózva mocorgást illetően, de ajánlom mindenkinek, aki megengedheti magának, hogy pocolja végig ezt a kényelmi időt.

De aztán… BSI futanet 2011-es eseménynaptár elő, már ki is pécéztem a következő versenyszámot. A Kismama magazinban figyeltem fel elsőként az idei Vivicittá városvédő futásra, ahol anyukákat toboroztak babakocsival, gyerekkel sétálva, futva, négykézlábon. Tökéletes. Addig van kb 3 hetem, hogy kicsit összekapjam magam. 12 km-t nem mertem volna ilyen pici gyerekkel bevállalni. A 6,5 km-rel is úgy voltam, hogy futok, ameddig a kis cserepes növényem engedi. Vicceltek? Hogy engedi-e? Végig szunyálta az egész 39 percet, sőt. Húzta a lóbőrt órákon át. Benne voltunk egy villanás erejéig a Híradóban, de még a májusi Kismama magazinban is. Ezzel megnyitottuk a futó évadot. Óvatosan kezdtem. Apró 30 perces futásokkal 10, 11, 13, 15, 16 körökkel a rekortánon. Mára visszatértem az erdőbe is. Hála a sok-sok nagymamának, debreceni nagynéninek, apukának jól működök 1:15-ös pallagi csoszogáson is. Lesz ez még így se! Még az is megtörténhet, hogy rajthoz állok újra a Hortobágyon…

Félmaraton Mánia

Egyértelmű, hogy ha van olyan, hogy Félmaraton Mánia, akkor nekem is kell. Ezért vettem célba 2009 novemberében a siófoki mezőnyt is. Sajnos szeptember és november között kb 4* vagy 5* mentem ki futni. Ez meg is látszott a teljesítményen. Zuhanó repülést vett. Csodálatos novemberi idő volt. Pontosabban tavaszi idő volt novemberben. Én pedig felöltöztem hosszú gatyóba, softshellbe, ahogy tanultam, mert nem ilyen idő volt kilátásban. Méregettem is futás közben, hogy mit is ér ez a kabát, megéri-e elhajítani, aztán vagy meg lesz majd vagy nem, de végül inkább izzadtam alatta. Nem tetszett, hogy 2 kört kellett futni. Ez is nagyon kivett belőlem. A Balcsi maga viszont megtette a magáét. Le a kalappal előtte a látványért, illatért, klímáért. 1:54’ lett az idő, egyszer bele kellett sétálnom L, mert meguntam J.

A Mánia negyedik futását már nem tehettem zsebre (csak befizettem, illetve készültem rá, télen is. Gyűjtögettem a kilométereket hol szabadban, hol padon, hol Prágában, hol Bécsben), mert életem kottáját ’átzeneszerkesztettük’ kicsit :D.

Amit e helyett produkáltunk sem bántam meg. Sőt... Benne volt már a levegőben.

2010 tavaszán kiderült, hogy méhemben gyümölcs van - hadd legyek romantikus költői. A részletek itt nem nyernek szöveges felületet maguknak, a lényeg, hogy biztonsági okokból nyilván felhagytam a futással az első trimeszterben. Nem úgy a másodikban. Tűkön ültem, így közel 3 hónapot pocakosan is futottam. Rendben, ne csúfoljuk annak. Porosztkáltam. Nagyon élveztem. Nagyon kellett, nem bántam meg, orvos is engedte. Pont. A vélemények megoszlanak erről, én cselekedtem, amit megkövetelt a haza, ami jól esett, és amíg jól esett.

A második stáció

Mi más lett volna, mint fővárosunk turista számba menő Nike nemzetközi félmaratonja 2009 szeptember 6-án? Na erre már kicsit tudatosabban gyúrtam. Akadt profi futótársam is, aki a Hortobágyon elért eredményem után keresett meg, mert ő is debreceni, és invitált, hogy jó kis csapat gyűri az erdőben, csatlakozzak én is. Hát, hogy a fenébe ne. Visszagondolva a csapat elő sem került, csak ez az egy szem férfi ;-). Vele kezdtem el futni az erdőben, meg ki Pallagra. Mint említettem a futás magányos sport, jobb olykor egyedül. Olyankor több bennem a szufla. Egy szónak is száz a vége - már csak az elcsépelt frázisok miatt is - rajtolok a Hősök tere mögül. Ezen a versenyen már otthonosabban mozgok, van célidőm, és jó helyre is állok be vele, van rutinom a pisilési sort illetően, van direkt futó zeném stb. Pulzust még most sem figyelem tudatosan, hanem futok, ahogy a csövön kifér, olykor ésszerűen tartalékolok. Cél már nem csak a célba érkezés, hanem az előző időn belüli berepülés. Csalódás a terep. Azt hittem, tetszeni fog a pesti táj, hogy viszontláthatom az egykor oly kedves várost az ismerős részletekkel. Hát nem. Zavar a tömeg, zavar az út szélén nyenyerésző zenekar, zavarnak a kiabáló szurkolók. Sehol a gulya, sehol a gémeskút. Magam is meglepődtem. Nem hittem, hogy sikerül javítani az időn, de csak kikerekedett a végén. 1:43’.

Fuss Forrest, fuss!!!

Most vagy soha. Na jóóó… Lehet, nem soha, de egy darabig biztosan nem. Elhatároztam, hát HAJRÁ!

2009 július 4-én futottam az első félmaratonomat a Hortobágyon 1:47 perc alatt. Hatalmas élmény volt. Abból is a siker fajta. Endorfinban zuhanyoztam utána. Bevallom, nem volt egy tudatos felkészülés. Áprilisban elkezdtem futkorászni a rekortán pályán. Csak úgy. Mert szeretek futni. Jó gondolatébresztő, gond(olat)űző. Lettek kint ismerős arcok. Sőt olyanok is, akik később civilben, a városban is megismertek, meg én is viszont. Először csak óvatos fürkészés, de semmi köszönés. Ez hamarosan köszönéssé, sőt iwiw ismeretséggé nőtte ki magát. Miután jött a kósza gondolat, hogy én már pedig rajthoz állok, elkezdtem óvatosan érdeklődni a többi kocafutónál, hogy ők mióta futnak, mit futottak eddig. Volt olyan, aki mondta, hogy jön Hortobágyra, de csak a 6,5 km-t vállalja be ebben a hőségben. Nem úgy, mint én :D. Kezdtem úgy érezni, hogy nagyobbat akarok fingani az apámnál (igaz ő nem futott soha), és túl korán, túl nagy mellénnyel vágok neki. - De ugye futottál már ennyit legalább edzésként? – kérdezték, én meg ködösítettem, mert a legtöbb 36 kör volt (36*470m). Kevésbé magabiztos pillanataimban inamba szállt a bátorság, ezért gyorsan befizettem a nevezési díjat is. Legkedvesebb lakótársammal (a párkapcsolati nem számít bele J) Sanyikámmal és Marikával vágtunk neki a hőséges, délibábos égnek. Ők voltak az erőt adó energia szeletek és a fotósok. A rajtszámmal együtt megkaptam az időmérő chip-et is a cipőmre, amiben egyáltalán nem voltam biztos, jól erősítettem-e fel, mert soha nem volt ilyen a kezemben sem. A rajtig még volt 10 perc, pont elég egy pisire. Én naííííív. A sor hatalmas, és a nők nagyon lassúak ezen a téren. Minél hosszabb volt a sor mögöttem, és minél lassabban fogyott előlem annál inkább éreztem, hogy pisilnem kell. Csak le tudtam, és már férkőztem is be a rajtolók közé. Hatalmasnak tűnt mindenki körülöttem. Mit tudtam én, hogy abból a zónából kell indulnom, amennyire be van lőve a szintidőm. Szintidő??? Cél a célba érkezés J. Fülemben a kis piros iPod, baseball sityak a hőség ellen, stopperen a kezem. Sanyikám lelkesen fotózott, örök hála neki. Már lőtték is a rajtot, én pedig megindultam. Mondták, hogy nem érdemes elölről indulni, mert a tömeg elsodor. Ja, mert elölről indulnak azok, akik 1:15-re lőtték be az idejüket. No, annyi baj legyen, legalább kapkodom a kis virgácsaimat. Így is tettem. Kb a 6. km-nél zuhant rám a magasságos boldogság kézen fogva egy nagy adag adrenalinnal. Imádtam. Hangosítottam a zenén, és csak futottam. A helyszín nagyon jó választás volt. Legelt a gulya, vágtatott a ménes. Csupa giccses hortobágyi képeslap. Már csak a fonott árukat hiányoltam, és a faragott sakkfigurákat, meg a gusztustalan sas madarat. Jöttek a frissítő pontok. Nem akartam megállni, mert rosszabb úgy nekilódulni újra. Próbálkoztam futás közben inni… Ühümmm. No way. Csak a köhécselés jött rám. Inkább a fejemre öntöttem, és dobtam el a poharat, mint a nagyok ;-). Ki-kipécéztem egy-egy nőt magam előtt, hogy na őket kell megelőzni. Volt akit sikerült, volt akit inkább nem is erőltettem. Kezdett idegesíteni a zene. Lelőttem. A futás magányos sport, néha jobb a csönd. Daráltam a km-eket, amennyire tőlem és a hőségtől telt. 1:47 alatt bent voltam mocskosan, szakadt cipőben. Dióhéjban.

MÁV

Pesten jártunk Mózival. Vonattal! Le a kalappal előttem, hogy erre vállalkoztam J. Nem is a gyerek miatt, hanem magam miatt. Nem vagyok egy szorongós, aggodalmaskodó fajta, de azért voltak fenntartásaim, hogy a 150 perces vonatozást miként éljük meg. Világos volt, hogy olvasnivalót ne is készítsek, mert ilyenre lehetőségem hót ziher, hogy nem lesz. Kicaplattunk korán az állomásra (nem úgy, ahogy édesjóanyámtól tanultuk, tudni illik az a jó időzítés, ha már a Barna utca sarkon hallom, hogy dudál a vonat.;-)), hanem kényelmesen megvettük a jegyet és megnézegettük a bazár sort. Kerülgetve a TBC-s hajléktalanokat meresztettük a szemünket az enyhén szoci beton állomásra (remélem, nem sértjük meg vele Kelemen Lászlót) és a damilon lógó színes fröccsöntött műanyag talicskákra, Suzy barbibabákra, zenélő bóvlikra. Mentségére legyen mondva a tervező és kivitelező brigádnak, hogy Domanovszky Endre freskói tetszettek Mózinak. A pakolást is ügyesen abszolváltuk a három napra, így maradt szabad kezem is. A kis babafejű aladárt felkötöttem az erszényembe, az anyaféle sütit és a sikeres szoptatáshoz elengedhetetlen mennyiségű folyadékot külön zacsiba csoportosítottam az egyik kezembe, a túlélő motyó pedig az oldalamon fityegett. Fölöslegesen haszontalannak éreztem azt az egy szabad végtagomat, így miután berecsegte a hangosba a bácsi, hogy a DÁLIA IC 15 percet késik, vettem egy kávét. Mózi kezdte türelmét veszteni, nekem a hátam fáradt, de nem mertem megkockáztatni, hogy leüljek bárhova is. Bevillant az egykori KULTÚR VÁRÓ!!! Meg is találtam kb ugyanabba a formába öntve. Itt megpihentünk kerek 2 percre, de Mózi manó türelme elérte a végét. Nem szeret ilyenkor már egy helyben maradni, így felnyaláboltam, csomagot, kávét, és róttuk a köröket. A hangos meg csak recsegte, recsegte, hogy szíves türelmünket és elnézésünket kérik, de a Budapest-Keleti pu felöl közlekedő IC a csatlakozás miatt – szóval nem a MÁV hibájából….., hanem?? – 15 percet késik. Én is kértem Mózi szíves türelmét és elnézését. A peronon egymás után pattogtak fel az emberek, hogy átadják nekünk a helyet, de mondtam, hogy hiába, Tündér Lala nem szereti a röghöz kötést. A jegy váltásakor a pénztáros néni nagyon szívélyes volt és felszabadította a mellettem lévő helyet, így oda nem vártunk senkit. Már az állomáson kiszúrtunk egy általános iskolás ismerőst, akit nehéz lett volna szem elől téveszteni, hiszen olasz felmenői tagadhatatlanul jelen vannak az ábrázatán. Az ő jegye közvetlenül mellénk szólt a folyosó másik oldalára. Én ültem west side, ő meg east side. Püspökladányig aludt a kis kenguru az erszényemben, mi addig a beszélgettünk. Nem tudom, miért kötelező érvényű az, hogyha régi ismerőssel, osztálytárssal találkozunk, akkor felbuzog, a „szervezzünk osztálytalálkozót” vagy a „ha Pesten jártok feltétlenül látogassatok meg” stb sablonárió. (megyek gyorsan fürdeni, amíg a kis mazsola alszik). A Debrecen-Budapest vonalat élvezte Mózi, leszámítva, hogy nem szeret sokáig egy helyben lenni, ha ébren van. Ébredés után követelte a jussát, mivel otthon direkt nem etettem meg, hogy ez lesz a jolly joker, ha már nyűgi. Be is vetettem ezt a segítséget, értékelte is nagy vigyorgással. Nyertem egy kis időt. Egész Szolnokig. Itt viszont már a Tisza sem hozta lázba, megindultam vele kocsiajtótól kocsiajtóig, ameddig engedett a 21-es szám. Tetszett az utazó közönségnek, és ő is viszont vigyorog minden mosolygásra. Ceglédig jók is voltunk. Itt sajna kicsit többet ácsingózott a vonat, és nem tudott ennyi új információval megbírkózni. Nem kötötték már le a „futó” házak és fák, az ülés színes mintázata, a szemközt ülő elegáns néni nagy golyós nyakéke, sőt még a hátunkba horkoló féri had sem. Vonaton nem élek túl nagy fegyver arzenállal, csak egyetlen biztos adu van a kezemben, pontosabban egy pár (és fizikálisan nem is a kezemben). Altatáshoz pont jó is. Otthon igaz azon vagyunk, hogy ne váljon kontroll mintává ez a testrészem, most mégis rá haraptattam, hogy elszenderüljön. Működik J. Aludt a karomban Zuglóig. Akkor is csak azért kelt fel, mert elkezdtem betuszkolni az erszénybe. „Budapest-Nyugati pu. … Köszönjük, hogy utazásunkhoz járatunkat választották, viszont látásra….” Szökkentünk is le a szerelvényről, és igyekeztem felvenni a ritmust a felgyorsult várossal, hogy ne sodródjunk a perifériára. Gyerekkel is egész jól ment, egyedül pedig anno megtanultam. Betti várt minket az állomáson, és már tendáltunk is a Margitsziget felé, hogy kipihenjük a nagy utazást.

In medias res

Minden valamirevaló munkásasszonyból anyává átavanzsált emlős blogol. Miért szaporítanám pont én a kivételek sorát? Ha másért nem hát azért, mert mindig ki akartam lógni kicsit. Egy picivel mindig különlegesebbet szerettem volna találni, alkotni, hogy ennek fényében mind a 156 cm-t is megfürdessem. Most úgy tűnik, mégis elvegyülök a közben J. Az írással nem csak magamat szórakoztatom, hanem a

a) sunyiban,

b) nyíltan,

c) home office-ból munka közben hálót böngésző,

d) otthon betegen döglődő,

e) unatkozó,

f) nyugalmazott

g) GYES-en (TGYÁS, GYED is akár) vagy éppen

h) táppénznek álcázva biciklitúrára készülő (mert ilyen is létezett a kora XXI. században, amikor még nem játszatták ennyire szigorú szabályok szerint a ’betegeskedőkkel’ a lógni akarást. köhöömmmm….) nagyérdeműt is.

(a megfelelő aláhúzandó)

Ami a modell számára adott:  egy főállású szárnybontogató, 2 melltartó méretet növesztett, szoptató, böfiztető édesanya, aki mindezt még élvezi is. Korábbi munkahelyem szétesőben, így bármilyen bedolgozó, borítékoló állást szívesen fogadok J. Frissítem is a LinkedIn profilomat…

A kis nokedli paraméterei: jelen állás szerint 3 és fél hónapos. Kilogrammot és hosszt csak a 3 hónapos státusz jelentés alapján tudok, mert én az a véglet vagyok, akinek a számok mit sem mondanak, csak a szememnek hiszek. 5,5 kg és 62 cm. A centimétereket mindig kétkedve fogadom, hiszen az ekkorka dedek a nyakukat még harmónika szerűen használják és görbe a lábuk is. De tény, hogy 62-es ruhákat hord.

Mivel eljátszottam annak a lehetőségét, hogy a kora kezdeti időszakról is beszámoljak, így nem kívánok részletesen visszanyúlni időszámításunk elé, hogy pocakban mikor észleltem az első lepkeszárny simogatásokat, ami inkább emlékeztetett bélmozgásra. Valljuk be csalódottan, hogy engem még egyetlen lepke sem simogatott kívülről, nem hogy belülről, így butaság lenne ehhez hasonlítani.

Klinikás szülésünk 2011 január 23-án hajnalra sikeredett, hiába iparkodunk, hogy 22-én a kultúra napjára csempésszük gyermekünket. Hála jó természetemnek és női regenerálódó képességemnek csupa-csupa szép emléket őrzök a szülésről a nehézségek ellenére, valamint az egyhetes all inclusive ellátásunkról.

Mióta megszületett Mózi manó (és itt majd szeretnék eloszlatni egy-két kételyt) szépen cseperedik.  Lassan levedli a cserepes virág bőrét, és kúszónövényhez hasonlít. Nem is bánom. Nap közben sokszor állok a kiságy felett csak úgy vagy a játszószőnyeg boltozatánál, hátha megérzi, és felébred. Nem gonoszságból, inkább önzésből J, hogy játszunk. Ha mást nem, csak hallassa a hangját, ami édes egy édesanya fülnek. Amit eddig tapasztaltam? Például, hogy napról-napra növekszik, terebélyesedik bennem a szerelem. Nem szerelem ez. De hasonszőrű. Mondhatnánk, hogy falunk béli. Minden nap rácsodálkozom valamire. Minden nap szeretném megállítani az időt. Minden nap szeretném megismételni az eddig eltelt időt. Az összest. Még a hasfájós múlni nem akaró sírást is, a szülést, a gyermekágyas időt a kemény téllel és „szobafogsággal”, minden kezdeti tapogatózást. Az hogy szétomlok, mint a sikertelen linzer tészta egy-egy kacagástól, komolyan fürkésző tekintettől, semmi. Örökre a fülembe marad a gagyarászása, vércse vijjogása. És még csak három és fél hónap telt el!!!! Miről számolhat be egy ennél idősebb anya, ha van elég ideje, hallgatósága és levegője, nyála? A kiapadhatatlan boldogság forrás.