Boldogság a Garda-tónál

Boldogság a Garda-tónál

Ha már a fenséges őszi idővel és érzésekkel zártam az előző posztot, most szentelek egy teljeset neki.
Annak idején, ami pontosan 2008-ban volt szeptemberben .... (Azta Sanyikám, hogy repül az idő!) akkor még Eszternek nevezett barátnőmmel gondoltunk egyet, és bepofátlankodtunk egy jóbaráti fiú társaság kellős közepébe, akik Olaszba (ezt remélem, egy késhegynyi flegma hangsúllyal olvastátok ;-)) készültek autóval bicikli versenyt nézni. A tervek szerint útba ejtették Milánót is, így mivel még nem jártunk erre, tökéletes célpontnak tűnt. Persze ez így nem fedi teljesen a valóságot. Valójában mind2nk élete hasonló ciklusban dübörgött, így szanatóriumi kezelés volt a leghátsóbb ádáz gondolatunk. Nem oldottunk meg vele semmit, de nem is ez volt a szándékunk. Csak, hogy legalább annyi időre távol kerüljünk a kialakult érzelmi lecsótól. A három fiúnak megígértük, hogy csendben leszünk az autóban, nem fogunk csacskaságokat fecsegni, mindig pontosak leszünk, nem kell ránk várni, nem hagyunk szemetet és morzsát magunk alatt, és hogy én viszek fasírtot. Azt hiszem, vittem is végül :). 

Délután indultunk, és róttuk az utat iccaka is. Ami nem rémlik, csak az, hogy amikor a fiúk kiraktak minket Milánó szélén az autópálya bevezető lábánál, meglehetősen összeszedetlen vagyok a képeken. Szerencsére mi mindig pont jókor és jó helyen vagyunk, ezért pikk-pakk találtunk szállást. Egy igazi youth hostel-t. Bevállaltuk, hogy alszunk egy 8-as szobában kékre festett emeletes ágyakon , de legalább többet fagyizhatunk, hátha nem raknak mellénk senkit. Első éjszaka szerencsénk is volt, alhattam szivacsos csavaróban anélkül, hogy riogattam volna vele bárkit is.
Az az áldásos közös tulajdonság lakozik bennünk, hogy egyikőnk sem szeret turbó turista módjára bejárni minden nevezetességet, pipálni a listán, hogy ez is megvolt, de már este nem emlékszünk a felére sem. Ezért váltottunk napi jegyet (vagy több napit?), felszálltunk egy villamosra, és elindultunk az igazi várost megnézni, nem csak a kirakatot. Visszafele 1 órát rötyögtünk a villamos megállóban, mert egyetlen villamos sem állt meg nekünk. Nem értettük, miért. Pedig ott álltunk, jelezve, hogy fel akarunk szállni. Lassított, és tovább robogott. Ma sem tudjuk az okát :D.
Három nap Milánó után átvonatoztunk érvénytelen jeggyel a Garda-tóhoz. Már az állomásnál olyan fenséges virág illat fogadott bennünket. Később ki is derítettük, hogy ez a ligúria. Szállásügyileg itt már nem mentünk bele akármibe. Tóra nézőt akartunk. Alkudtunk is egy apartmant medencével, filagóriával, dimbbel-dombbal és tóra néző kilátással.

Én majdnem mindenhol kávéztam, még ki nem szúrtuk, hogy valami szép színű mellé mindig adnak kis tálka chips-et. Több se kellett, onnantól spritz-re váltottunk.

Este pedig a filagóriában vacsi után bepusziltunk egy üveg habzó bort.
A hatás sem maradt el. Pont megütöttük azt a szintet, ami még nőies ;-) de már a vicces kategória. Jól mondom, Ursula...?
Voltunk azért kompozni Sirmionéban, csatagoltunk a parton, eszegettünk teraszon, majd áthelyeztük a székhelyünket Veronába egy apáca zárdába. Itt 11-kor zárták a kaput, így spizz-től spriccesen éppen beestünk időre. Nem emlékszem, hányan aludtunk, csak arra, hogy én mentem elsőnek zuhanyozni, és nagyon csendben akartam lenni, mert a szobából nyílt a kis helyiség. Ahogy ez lenni szokott, elefántabb voltam az orrszarvúnál is. Nem működtek már jól bennem a finommotoros hangolású mozdulatok, és dűtöttem-borítottam. Eszter pedig kint fuldokolt a nevetéstől az ágy szélén.
Veronában természetesen megnéztük Júlia erkélyét, a colosseumot, számtalan hidat és a piacot.

Verona 2008

Nem jöhettünk haza úgy, hogy legalább az egyikünk ne vásároljon valami csinos olasz bőrárut. Eszter mentette meg a haza becsületét egy pár téli csizmával, fizetéskor abban reménykedve, hogy nem kér PIN kódot a terminál. Mivel induláskor elfelejtette a kódját jogos volt az aggodalom. Csak úgy. Resetelt egyet az agya, és a fölösleges dolgokat törölte. Véletlenül ez is áldozatul esett :). Nem hiányzott kint egyáltalán a 4jegyű számsorocska, kár lett volna megutaztatni.

Verona volt az utolsó állomásunk. Ide beszéltük meg a fiúkkal háromnegyed 10-re a találkát a colosseum elé. Ha ide születtek volna, se tudtak volna pontosabban érkezni. És most, hogy megnézegettem a képeket és leprontóztam az emlékeim, vágyom valami hasonló indián nyaralásra, kiruccanásra :).

Nem tűnünk most el - ígérem

Bár már majdnem beszippantott az anyaföld minket, ezért gyorsan a klaviatúrába kapaszkodok. Kicsit nyűglődős napokat élünk itthon, mert megtalált valami torkos vírus, ami hétfőre némi hőmérséklet változással is járt kis testemben. Jó szar lehet gyereket nevelni betegen. Olyan igazán betegen. Mert így is voltam olyan kóma és zizis, hogy csak lelógó végtagokkal dögledeztem a kanapén és onnan szórakoztattuk egymást Mózival. Amikor nagyon elkóricált próbáltam távvezérléssel irányítani. Ilyenkor elég ha a csörgő dobot rázom vagy énekelgetek. Sokszor nem lehet ugyan eljátszani, de az első alkalmak mindig az újdonság varázsával hatnak. Remote desktop. Ilyen az anya és fia kapcsolat nálunk :). Ma már sokkal jobb a helyzet. Sétáltunk is egy nagyot. IMÁDOM ezt az időt. Ez a kedvencem. Majd ha tavasz lesz a szürke tél után akkor meg az lesz. Vagy ha éppen gyönyörűen esik a hó hatalmas pelyhekben és égnek a lámpák az utcán vagy szikrázik a nap, akkor meg az. Ez nem kérdés. De olyan rég volt már ősz. Olyan rég volt már, hogy nem izzadt be a hónom alja :)

újabb kreatív blogger serleget nyerhetnék

Tyűű, a mindenit! Végre sikerült beállítanom a menüpontokat, így az ömlesztett tartalom, ami a főoldalon megjelenik, szétszelektálttá vált (Üdvözlet Grétsy Laci bácsinak ;-)) téma szerint.

Letargiás csiga

Ha van olyan, hogy őszi fáradság, akkor nekem most az van. Ha nincs, akkor most kitaláltam és diagnosztizáltam. Elértem azt a pontot, hogy semmihez sincs kedvem úgy isten igazából. Csak ímmel-ámmal műveltem tegnap is dolgokat. Hátha, ez csak egy gyorsan múló kedélyállapot. A kezelést megkezdtük azzal, hogy anyát meghívtuk este, hogy Mózi álmát őríze, mi pedig végre megint kettecskén elbandukoltunk a Hal közbe kiülni teraszra sörözgetni. Jó furcsa, hogy ahhoz, hogy kicsit az árnyékunk metssze egymást nem elég már annyi, hogy megkérdezzük egymást, hogy 'pénz van nálad? oks, akkor én nem hozok...' és már nyargalászhatunk is, hanem el kell tervezni, mozgósítani kell még plusz egy embert és nyilván rá is tekintettel lenni. Ami viszont jó benne, hogy már alig várjuk, olyan régi randi féle illata van. A mai napot még kihívásnak élem meg, hogy olyan elfoglaltságot találjak Mózi mellett, ami felpezsdíti a kedvem. Az tuti, hogy ez nem a vasalás, takarítás lesz. Abból nem kérek egy darabig.

Tacsi

Futástól besokallt testem-lelkem a hétvégén átadtam a varrógép zakatolásának, hátha összestoppol kicsit. Mostanában nem nagyon alkottam, főleg nem Mózinak. Épp itt volt hát az ideje, hogy meglepjem egy hosszú tacsival, amit már kiszemeltem neki. Attila leselejtezett kedvenc kockás inge adta részben az alapanyagot hozzá, illetve tömőanyag gyanánt a szoptatós párnához mellékelt extra hungarocell gübicseket használtam fel és persze a szokásos flízt. Ha az egész előszobát nem is lepte el a sok kis elektromossá vált fehér maszat, jócskán ugrándoztak ki a résen még így is, pedig roppantmód cselesen és ügyesen oldottam meg a helyzetet. Így aztán Mózinak is van egy Tolsztoj kutyája tacskóból :). A varráson túl elpusztítottam cirka 70 db After Eight csoki levélkét 4 nap alatt és kiadósat barátnőztem. Ha kiadósat nem is, de sokkal és jófélékkel találkoztunk. 

Na valami hasonló van a rovásomon :)

Az IKEA a második otthonunk

Most már a Mózié is :). 

Hosszas mérlegelés és nézegetés után végre megszületett a döntés etetőszéket illetően. A legtöbb funkciósat hamar kilőttük, mert Attilapának nem tetszik. Nagy monstrum, hiába dönthető, emelhető, gurítható, lemosható stb. Ami fontos volt, hogy tudjon benne normálisan ÜLNI-ENNI és nem aludni, szóval nem számít, hogy hány fokba dönthető hátra. Ez az opció így kilőhető. Fölösleges a magasságot is állítani, ha mi elérjük illetve az asztalunk magasságához igazodik. Ezzel a fix igénnyel újabb opciót nyírtunk. LEMOSHATÓ legyen. Ez nem volt szűkítő, hiszen majd' mind lemosható. Könnyű legyen a szállítása, ha mozgunk valamerre. Könnyen szétkapható és összeszerelhető legyen egy asszony számára is. Ha rommá megy, vagy már nem használjuk ne fájjon a szívünk érte. És persze legyen neki hatalmas tálcája. Nem szükséges, hogy vele nőjön, mert lesz majd külön kis asztal székkel. Egy szó mint 100, nyert az IKEA legegyszerűbb, legolcsóbb, legnagyszerűbb terméke. Felavattuk, kipróbáltuk, nyert! Otthon is. 

Nehezített pálya

(De tisztában vagyok vele, hogy ez még mindig csak sétagalopp) 

Annyira el voltam eddig kényeztetve, hogy csak na. Mostantól viszont érzem, hogy kevesebb idő jut saját szórakoztatásra, mert Mózi zizeg nagyon. Bebarangolja a lakást, megtalálja az összes "úúúú, azt ne!!" dolgot, amit még nem tettem el az útjából, egyre többször ütközik neki/fejel le nagy hévvel egy-egy akadályt, aminek aztán bömbölés a vége. Én meg olyan vagyok, mint aki egy felhúzhatós játékot forgat, és tesz pályára újra, ha kisiklott. Nem lehet magára hagyni szabadon, mint anno, amíg áztam a fürdőkádban vagy matattam a konyhában. Mindezek mellett viszont sokkal élvezhetőbb, mert nem csak locsolni kell, meg kitenni a fényre, esetleg olykor a leveleit sörrel törölgetni, hogy szép fényes maradjon, hanem napról napra bontakozik a jelleme, akarata, egyénisége. Úgy veszem észre nem egy kenyérre kenhető fajta lesz. Ami nem probléma, mert a családban nem divat ez a vonal. A napi nyálvesztesége számottevő volt az utóbbi időben, egy bernáthegyi nem nyáladzik ennyit. Meg is lett az eredménye, két újabb fog tűnt fel a szájában a felső sorban - remélhetőleg a többivel összhangban megférve.

Ország boltja

Kedves Olvasóközönség!

Egy kis segítséget kérek Tőletek. Szavazzatok ahány gépről, laptopról, okos telefonról csak tudtok a REFLEX SHOP-ra a következő népszerűségi versenyen: 

http://www.orszagboltja.hu/szavazas

Köszönjük!!!

Mózit kipurcantottuk a hétvégén

Olyan áldott jó gyermek, hogy mindent kibír. Csak utólag jövünk rá, hogy nem lenne szabad ennyire visszaélni a türelmével. Az autópálya végét már kicsit unta, belemelegedett a kis osztriga az autós ülésbe, úgy kellett  kiszippantani. A szűk négy nap alatt sikerült találkoznunk nagynénivel, meglátogattuk pocakos Bettit Maglódon, korzóztunk Duna parton, kávézgattunk Ágival és Izával a teraszon, futottunk, IKEÁztunk és nem is sorolom.... Itthon estére szegény megzuhant kicsit. Én pedig megadtam neki magam, és csak putyulgattam, putyulgattam :). 

Mutatok egy két futás után készült célfotót is, mert a nagy szurkolásban Mózi jobban megéhezett, mint én. Miután zuhanórepülésben beérkeztem, és a nyakamba akasztották a szó szerint büdös érmet, első dolgom volt, hogy megszoptassam (De nem erről szeretnék képet mutatni). Ezek után elnyammogott a kezében egy banán csücsköt és hatalmas lelkesedéssel falja a sárgarépa főzeléket csirkehússal. Nem kapott eddig még tipikus bébi papit, mert itthon én malackodok neki, de ez nagyon csúszott.

Méééég

Megérkeztem

Nem sikerül elrejteni a csalódottságom, hogy 1:50-re sikeredett a futás :(. Elég jól el tudom helyezni magam az univerzumban, így tisztában voltam vele, hogy most ennyi fog beleférni, mégis bíztam a versenyszellemben, az adrenalinban, hogy majd megtáltosodok. De nem. Fél másodperccel nem tudtam volna jobbat összehozni most. Ezt tükrözi fene nagy izomlázam is. Nem mondhatom, hogy nem futottam előtte tisztességgel, mégis keresem a mentséget - bár nem találok semmi lélekmelegítőt -, hogy ilyen gyalázatos a vége. Ez van, majd legközelebb lesz jobb. Háthaaaa... Kárpótolt viszont az Andrássyn és a célban kis családom, aki szurkolt és fotózott. Köszönöm nekik is a kitartást.

Szeptember 1.

Pár napra eltűnök. Nem valószínű, hogy gép közelbe kerülök, de még okozhatok meglepetést. Remélem, mindenki befedte mára a füzeteit, berendezte az új két szintes tolltartóját, iskolaköpeny kivasalva, és jut ideje nekem szurkolni a hétvégén :). Visszatérek.

Sanyikám, ne bánts senkit! 

Perpetuum mobile

Erről beszéltem....

Írjak már egy kicsit Móziról is

Ne csak annyit, hogy leesett az ágyról. Miután délelőtt valahogyan juhász módjára - bevallom, engem jobban emlékeztetett önnön magamra szülés után a póz... - felült, inkább megtámaszkodott, rájöttem, hogy minden napra tartogat most már valami újdonsült meglepetést. Ez a feltámaszkodás is a véletlennek köszönhető, de az ősember is így jött rá, hogy finomabb a sült hús, mint a nyers mamut. Annyira meglepte őt is ez a szög, hogy úgy maradt. Türelmesen megvárta, hogy a házi fotóriporter a gépért szaladjon, bekapcsolja, fókuszáljon, és lőjön. 3-at is. Hátha jó lesz az egyik alapon :).
A múlt héten azt próbáltam levideózni, hogy a furulyát megkaparintva fordítva bekapta, és elkezdett bele olyan hangokat dünnyögni, mintha szólna a hangszer. Sajnos ez nem jött össze, mert amint észleli, hogy a gépet nem csak egy-egy kép erejéig tartom a kezemben, nem csinál semmit, csak figyel, és befejezi a céltevékenységet.

Szintén a múlt héten (ez egy nagyon termékeny éra volt) a tapsi-tapsi-mamára mondóka mellé elkezdett tapsolni*. Még szerencse, hogy nem csak én voltam jelen, mert azt hinném, csak én akartam így látni. Az is igaz, hogy azóta nem csinálja parancs szóra. Nem baj, nem cirkuszi majom.

Profin nem tud még négy kerék meghajtással közlekedni, de mint egy fóka ütemesen húzza magát előre úgy, hogy közben négykézlábra áll. Különösen gyors, ha vezetéket lát. Minden olyan tárgy, ami vezeték, töltő, szalag, zsinór, madzag szóra végződik veszélyben van. Percekig elcuppog rajta, ha nem vagyok elég éber. A hétvégi IKEA-túra sztár terméke a vakdugó és gyerekzár halmaz lesz. Meglátjuk mennyi időt bírnak ki.

A kezdeti könnyű hozzátáplálás apróbb akadályokba ütközik. Persze, hogy a  spenót etetés közben jött rá, hogy f@szán ki lehet fújni, kibugyborékolni a szájába kerülő dolgokat. Azóta ez megy a cukkinis krumplival, a barackkal és a mai körte is a pucér kis testén, meg az enyémen kötött ki. Még akkor is, ha én kevésbé voltam pucér és kistestű. Viszont nagy felfedezés, hogy a cápa fogai szaporodnak. Kint van a két felső fogacska csúcsa is!!! Előfordult már, hogy használta is rajtam... 

Hétvégén bevetésre került a csőrös pohár, tetszik ez a lehetőség is neki. Valahogy így telnek most a hétköznapok. Ilyen fordulatokkal telin :).

* értsd: a két kis pracliját félig behajlított ujjakkal többször is egymáshoz érintette

Vadásznap a Hortobágyon

az inget nem én vasaltam.
ott kellett vennünk egyet, miután otthon maradt

Tudom, hogy az emberek legalább 90%-ából a vadászat ellenérzést vállt ki, mert nem látják benne vagy mögötte a sportot, a kihívást és/vagy a szórakozást. Én magam is ebbe a részlegbe tartoztam, meg néha ma sem eldöntött, kinek a pártján állok, de már meg-megcsap a lényeg. Nem az újgazdag vadászat lényege, hanem a hagyományos, ami nem feltétlenül arról szól, hogy mindenből vegyük meg a legdrágábbat, aztán toljunk bele egy halom pénzt, és fizessünk be Kanadába egy '10 nap+1 puma' vadászatra, preparáljuk ki, és villogjunk vele. Nem is akarok meggyőzni senkit, hogy álljon be közénk, mindenesetre mi kellemes napot töltöttünk el szombaton a Hortobágyon a vadásszá avatás és vadászkutya bemutató alkalmával. A forróság miatt az összes bemutatót járó kutya megkergült, így Tolsztoj is kihozta a kacsát a vízből, letette a partra, majd visszament hűsölni :). Én pedig olyan éhes lettem már egy órára, hogy a csülök pöri vígan lecsúszott a rezgő részek nélkül. Meg kell jegyeznem, ez akkor is nagy szó tőlem. Csupa meglepetés vagyok magam számára. Ahhoz képest, hogy cirka 4-5 éve még elvoltam egy nap egy kisebb fej nyers karalábéval és joghurttal vagy 2 liter folyadékkal, most kolbász és csülök alkotja étkezéseim 0,5%-át.

Egy ritka szerencsétlen nap

Kezdtem azzal, hogy a reggeli szoptatásba belealudtam, és arra riadtam fel, hogy Mózi lemászott az ágyról a mélybe... :(. 1:0 a gyámügy javára.

Kétszer kiöntöttem a kv-t. Reggel és szinte tökéletes másolataként ebéd után is azonos mozdulattal.
A reggeli kefír fedőfóliáját olyan szakszerűen fejtettem le, hogy egy szép adag a lábujjamra plattyant.

Vasalás közben addig lendítgettem a ruhákat, hogy a fehér pólóm beleragadt a légyfogó enyvbe...

Miután áthelyeztem, hogy ne legyen útban, Mózi etetése végeztél elfelejtettem, hogy száműztem "jobb helyre", így beleragadt a hajam és a melltartóm pántja. Benzinnel sikerült kidörzsizni.

Ha neked ez nem elég, öleld meg a kemencét..., akkor még a spenótos bébi kakát jól lesuvickoltam a pumpás arclemosóval a gyerek fenekéről, mert egymás mellett állt a 2 flakon.

És még csak 4 óra van!!!!

Nike Budapest Félmaraton 2011

Eljött az idő, hogy újból megmérettessem magam. Immár kismama kategóriában. Hivatalosan persze nem indul ilyen mezőny, de próbálom besorolni magam valami hasonló klasszisba, hogy ne legyek csalódás önmagam számára. A nevezéskor leadott várható időt 1:50-re prediktáltam, de titkon ennél jobbat szeretnék teljesíteni, ha nem jön közbe semmi váratlan, legyőzhetetlen akadály. Én azt mondom ne jöjjön, és szurkoljon mindenki értem és velem 2011. szeptember 4-én.

Ja!

És a nagy légyirtásban elfelejtettem szólni, hogy kibújt a második fogacska is alul (pénteken)!!!

:-)

Ezt muszáj vagyok kitenni a kirakatba, mert én is elnevettem magam éjszaka.

Nem szoktam lámpát kapcsolni Mózi mellé, akkor sem mikor éjszaka kel, és megyek hozzá. Elég annyi fény, ami a roló résein beszivárog. Támolygok a sírás irányába, kitapogatom, merre fekszik éppen a hangforrás, és már nyalábolom is fel. Valahogy így jártam el a hétvégén is. Felnyalábolom...., aztán tapogatom a karomban, hogy valahogy nem így szokott kinézni. Hol a feje???! Hát igen :) Fordítva sikerült kivennem az ágyból, fejjel lefele. Meg se nyikkant. Gondolom, jól meglepődött ő is :D. Picit persze megijedtem, hogy ennyire nem vagyok ébren, mégis vicces volt. Hátha a gyámügy nem cserkész be, hogy felelőtlen anya vagyok. Ezen kívül egyszer sikerült a fejét bekoccantanom az ajtófélfába szintén éjszaka. Ahhoz képest, hogy mindig kelek hozzá minimum 3*, nem rossz arány. Remélem...  

Ezt nem hiszem el!!!!!!

A klaviatúrán b@**nak a legyek.....

A romantika jegyében teli aggattam a lakást légypapírral. Nem értem honnan, és miért ennyi a légy a lakásban, de olyannak tűnik, mint falun... Ha a ragadós papír nem segít, következő lépésként felöltöztetem a bejárati ajtót színes műanyag szalagos függönnyel. Vagy durvább esetben szőrös verzióval. Ilyennel pont: 

Vidámpark

A nyáron ide is beszagoltunk. A legidősebb unokaöcskös két hétig volt a debreceni bagázsra bízva, így az állatkerti simogatás után megnéztük magunknak ezt is. Legalább 100 éve nem változott semmit. De tényleg semmit. Max annyit, hogy alkesz lett az összes jegykezelő néni-bácsi. Csoda, hogy még működtetik ezt a kócerájt. Vicces volt mindenesetre ugyanabban a csodák palotájában végig csodálkozni magamat, amiben ovis koromban már megtettem ezt. Persze az is valószínű, hogy nem anyukáknak készül, hanem a feltörekvő nemzedéknek. Ők meg élvezték, és ez a fő. Egyetlen elektromos gépet kellett leállítani a sivalkodó gyerek miatt, ez pedig a kukac hullámvasút volt. Remélem, nem okoztunk maradandó károkat vele. Maradtak a forgó ketyerék, azokból is a legélvezetesebbnek a kis vonat bizonyult.

Úgy tűnik, ennek már fele se tréfa

Visszamerészkedtem kísérteni a Sorsot egyedül is Pallagra. Néha kicsit - nem tagadom - be voltam tojva, amikor egész úton kifelé nem találkoztam senkivel, és visszafele is meglehetősen gyér volt a forgalom. Olykor szentül meg voltam győződve, hogy lihegnek a nyakamba, vagy konkrétan fut mögöttem valaki. Nem tekintgettem én semerre, csak iparkodtam a sorompót elérni. Tegnap már a Biogál oldalában jártam, mikor mellém szegődött egy autó, hogy ne haragudjak, hogy megszólít, de ő rendőr, és azt javasolja ne fussak erre. Kérdem, miért. Azt felelte, hogy.... nem tanácsos, mert már több nő is pórul járt erre.... Egyedül semmiképp nem biztonságos. Így megint be vagyok rezelve, róhatom a köröket a pályán. Pont most, hogy elkezdtem Edomondoval futni. Ő persze nem fog megvédeni. 

Ígértem pár négykézlábazós képet

Oldal Jancsi ringatja magát

fél másodperc pihenőt kérek

hajrá megint

jó lesz?

Hétvégi mérleg

- Sarudon Mózi négykézlábazni tanult. Jól is megy neki. Ringatja magát előre-hátra, és a lábával már kicsit lépeget. Arra még nem jött rá, hogy a kezével is haladni kell, így ha közel kerül a térde a kézfejéhez, előre billen, és állon ügyesen landol    (képek később)

- vasárnapra kibújt a jobb alsó kis metszőfog taraja

- Sári mama megint vezetett egy hosszabbat anélkül, hogy komolyabb károkat okozott volna magában és a környezetében

Tente baba, tente

Nagyhuta, 2011 július

Csak, hogy ne tűnjön olybá, mintha körülöttem mindig sütne a nap, beszámolok az árnyasabb oldalról is. Az igazság az, hogy elég jól tudom az árnyas oldalt is naposnak vélni, vagy pont élvezni és megtalálni a hűsben is a kellemest. Na, ezt ha Attila olvassa, biztos köszörüli a torkát, mert egy-két hete sikerült olyan éjszakát produkálnia Mózinak, hogy éjjel fél 3-kor már közösen sírtunk. Attila vigasztalt engem, én meg próbáltam a bubát.... Ezek után osztom azt a véleményt/tapasztalatot, hogy vannak jól alvó babák és vannak a - hogy is mondjam... - nem annyira sikeresek. Mi telibe kaptuk ezt témát. Amíg a klinikán sütkéreztünk a 2 ágyas szobában, és egy darab hangja nem volt a gyermeknek, addig nem igazán értettem, miért siránkozik pár szülő, hogy fáradt, és miért növesztenek méretes táskákat a szemük alá. Büszkén lapítottam az ágyban, és hallgattam a szobatársnő anyuka exotikus paradicsom madárhoz hasonló hangokat hallató csecsszopóját, hogy bezzzzzeg a mi fiunk.... Sejtettem ugyan, hogy jön még kutyára teherautó, de hogy ekkora, azt nem. Egész nap egy áldomás Mózi. Csodájára jár mindenki, hogy milyen vidám, kiegyensúlyozott, jó fej, vicces, mosolygós stb. Hát valszeg így. Hogy kisírja este a felesleget. Hagyom is. Nem tömködtem cumit a szájába, bár megkíméltem volna magunkat sok óra sírástól. Kitartok még most is a fogzási dömpingben, amikor kelek hozzá egykor, kettőkor, háromkor, ötkor, hétkor, kilenckor. Mégis annak örülök, hogy este már nincs fél 11-től fél 1-ig égbe kiáltó zokogás, múlni nem akaró hasfájás. Talán ezt már kipipáltuk. Lassacskán tovatűnnek a kialvatlan napok is.

Kengurus Feri és Dió

Állítólag több bulvár sajtó is megszellőztette, illetve a TV-ben is műsoridőt nyert Dió, az árván hagyott kis kenguru, mamájával Ferivel. TV és "szakirodalom" híján ez a hír kimaradt majdnem az életünkből. Hála Porcsalmy dédi papának, aki egykori tanítványával, a debreceni állatkert aktuális igazgatójával még ma is friss-ropogós kapcsolatot ápol, így nem csak értesültünk a hírről, hanem meg is fogdoshattuk Diókát, megnéztük, hogyan pelenkázza, és hordozza Feri mama az 5 hónapos kicsinyét. Miután Dió kipottyant (szegénynek nem merik elmondani, hogy lehet nem kipottyant, hanem kitúrta az anyja) az erszényből, és meg is taposták a kis babszemnyi állatot, a gondozója befogadta, és anyja helyett, anyja lett. Egy női táskában lakik, kibélelve Feri pólójával, mert most már csak akkor marad benne, ha érzi a biztonságot adó anya-szagot. Pipettából eszik kecske tejet, és a legkisebb bébi pelenka is hónaljban végződik. A gondos mama minden egyes darabra kis lyukat vág, hogy hosszú vékony farkincáját kidughassa rajta. Munka közben is viseli a tarisznyát, csak kivételes esetekben akasztja szögre. Éjszaka ugyanúgy kel hozzá, mint egy csecsemőhöz, és otthon is igényli a közelséget, foglalkozásokat. Lássuk képekben:

Debrecen Zoo 2011. augusztus
háttérben Feri mama hasa és lába

Csak a méretek miatt
ekkorka egy 5 hónapos kenguru

Regő markát nyalogatja Dió

Egy bicikli kerék mellett

Dió

Egér a Marson

nem sírok, csak fintorgok minden porcikámmal

Valamikor réges régen, sűrű erdő közepében éttermet szerettem volna nyitni. Nem hatalmas, exclusive példányt, csak egy kis sarki vendéglőt kockás terítővel, házias ízekkel. Aztán kevésbé régen a nevét is megszülte az élet: Egér a Marson. A létesítmény mégsem jött létre mostanáig. Itthon nyitottam meg a kis kantint egy lelkes kosztosnak, aki néha tényleg úgy fest, mint Egér a Marson :).

Az első falat alma viccesre sikerült. Meglepően szépen eszik Mózi kanállal, ezt annak is betudtam, hogy rég a kezébe adtam, hadd szopogassa. Tátogott is ügyesen, mint egy kis fecske. Viszont, ha lenyelt egy-egy falatot, egész testében megremegett, grimaszolt, fintorgott egy sort, utána kész volt újra a kóstolásra. Az alma után bevált a sárgarépa is (magában és almával tarkítva), de úgy veszem észre, a nyerő eddig mégis az őszibarack. Jó ízlése van. És nagyon bízom benne, hogy nem lesz válogatós. Azt mondja, megeszi a spenótot is, ha én meg ráveszem magam, hogy magamévá tegyem a céklát és a sütőtököt. Grrrr.... A gondolata is borzaszt, de nem akarom, hogy az ő étrendjéből ez kimaradjon, mint anno az enyémből.

Eltűnt emberek nyomában

(Háttérzeneként dúdoljátok Soul Asylum - Runaway Train című számát...)

Miután ilyen szép számú audienciát szelídítettem meg, nem tehetem meg, hogy elnyel a föld. Történjen bármi.

Így hát itt is vagyok teljes széltemben, hosszamban. Holnaptól Síva istennővé (némi zavar figyelhető meg a képi ábrázolásban, hiszen Síva személye pont a lemondást és a pusztítást jelképezi, én csupán a lengedező karjaira utalok, ami lehet kettő, három, nyolc, tíz az ikonográfus ábrázolások szerint) kell válnom, hogy az elmaradásaimat pótoljam tevékenységben, leütésben, gyermek nevelésben. Nem ismerek lehetetlent, bepróbálkozom ezzel is.

Ó b@sszus!!

Minden nap küzdelem, hogy csak negyed kg ropit egyek meg, és ne felet, hogy a ... hogy az a jó néger Mari néni! Erre találok egy ilyet: Sztárok, akik nem rejtegetik a narancsbőrüket. Nagy bőszen rákattintok, hátha megnyugvást nyújtanak mások fodrocskái is. De nem :(

„Narancsbőröm van és szeretem” – jelentette ki Jessica Alba egy interjújában. A színésznő saját bevallása szerint nem csupán elfogadta a szülés után megváltozott alakját, de büszke is azokra a „nyomokra”, melyeket az anyaság hagyott a testén.

Ennyit a "nyomokról"... 

Gólyahír

Olyan fos idő van napok óta, hogy a lehető legjobbkor időzített Petráék kislánya. Így legalább volt értelme felcihelődni, és útba ejteni egy nagyerdei séta során a Klinikát is. Ha már Klinika, és szülészet, akkor mutassuk meg magunkat a szülésznőnek is. Érzem én, hogy telnek, pörögnek a napok, de ott kint durvábban realizálódott. Megszületett a szülészet új épülete is, amit fél éve még csak simogattak. Nem tudom, más is így van-e ezzel, vagy csak én őrzök már-már félelmetesen kellemes érzéseket a szülészet és gyermekágyas szobák láttán. Mérhetetlen nosztalgia és honvágy kapott el, főleg mikor ismerős csecsemős nővérekkel is találkoztam. Ők nyilván nem győzik követni azt a kazal anyukát és gyereket, akit fürdetnek és mellre tesznek, de én majdnem a nyakukba borultam. Még a reggeli cukros tejeskávé (aminek szerintem nem sok köze van igazi kávéhoz) és tea íze is hiányzik. Bent a szobában pedig Petra ölében meglátva a 48 centiméternyi kis ösztönlényt az én féléves nagyfiam a karomban még nagyobbnak hatott. Tévedés ne essék. A nosztalgia nem azért van, mert a mostani helyzet kevésbé élvezetes, de kíváncsi vagyok, hogy második, harmadik gyerek kapcsán is érzi-e ezt a mennyiségű és minőségű eufóriát az ember lánya (vagy anyja :)?). Majd beszámolok erről is.

Addig viszont Isten hozta Zselykét, két arcába habzsolja anyját! A következő pár sort pedig a szülőknek ajánlom:

Varró Dániel - Fürdetgető

Tudod, mire van a kád?

Abban fürdet apukád.

Tudod, mire van a krém?

Hogy jól bekenjelek én.

Tudod, mire van a haj?

Úgy megmossuk, hogy ihaj.

Mire van a pofazacskó?

Apu vizet odapacskol.

Tudod, mire van a víz?

Sárga legyen, ha pisilsz.

Tudod, mire van az öklöd?

Arra, hogy a szádba tömködd.

Tudod, mire van a száj?

Hogy vidáman kajabálj.

Miért van szükség babahasra?

Hogy a fater mosogassa.

Miért van két kis lábujj közt köz?

Ott lakik a lábujjközszösz. 

Hat hónapos státusz riport

Adósotok vagyok legalább egy posttal, hiszen Mózi fiunk a hétvégén betöltötte a 6. hónapját is. Nem fogok közhelyekbe, hogy mennyire repül az idő, inkább beszéljenek a tények, amik - mint tudjuk ;-) - makacs dolgok. Gyorsan felkészítem a frankfurti levest, és szántom is a sorokat.

Valamiféle helyzetjelentést kellene írnom, el is kezdtem, ki is töröltem. Fölösleges a felsorolás, hogy mit tud, mekkora és merre jár, mert egyszerűen tökéletes. Elfogult anyaszívem csak szuperlatívuszokban tudna áradozni, és a laptopom nem bírja ha dagály van Nyál-tengeren.

Ééééés.....

Playskool Frizu verte ki a biztosítékot

Megpróbálom megőrizni a nyugalmamat a bevásárló központok játékboltjainak rengetegében. Hál' Istennek szabad országban élünk, és nem szükséges azt a tengernyi fos, giccses játékot megvenni, amitől a polcok roskadoznak. Igyekszem nem hangosan visítani egy-egy "kreatívnak, készségfejlesztőnek" címkézett - mondjuk ki - haszontalan szar láttán. Világos, hogy még most könnyen beszélek, mert nincs a kezemben egy gyerek mancs, akinek a végén rángatózik a hisztitől egy gazdátlan gyerek test, és most abba nem megyek bele, hogy szerintem nem kötelezően determinált egy ilyen csemete sem. És e sok bölcsesség után mégis én érzem kakin magam, hogy még egyetlen konkrétan készségfejlesztőnek nevezett játékot sem vettünk Mózinak. Győzködtem magam, hogy minek? Amikor jobban eljátszik egy ásványvizes flakonnal amiben vörös lencse csörgedezik, vagy éppen egy kis lötyögő víz, rezgő rizs. A DM (direct marketing, nem drogerie markt) minket is megtalált... Ha most veszünk X ezer forint felett bizonyos KÉSZSÉG FEJLESZTŐ játékot, ajándékba kapunk egy másikat, zöldalma illattal. Ámen. Mondja Attila, csak nyugodjon békében megháborodott lelkiismeretem. Így legalább kettőt ütünk egy csapásra, és folytathatom a saját "fejlesztésű" játékaimat. Tegnap meg is érkezett a pakk, ügyesen birtokba is vettük.

Azért itt csak muszáj vagyok feltüntetni, hogy mi volt az a termék, aminek köszönhetően ölembe kaptam a laptopot:

Playskool Frizu - beszélő hajszárító

Az, hogy rAnda, csak egy dolog, de milyen hasznos.... (és ígérem, befejezem :))

- fejleszti a kreativitást, a koordinációs készséget és az IZOMMŰKÖDÉST!!!

- aranyos, magyar mondatokat mond (15 mondat), és egy kedves dalt is énekel (könyörgöm, miért kell énekelnie egy hajszárítónak...)

- levegőt fúj és valódi hajszárítóhoz hasonló hangeffektusokat ad

- anyag műanyag
- cikkszáma: 38003426 (ez az egyetlen hasznos dolog benne. hogy cikkszáma is van)

Elnézést kérek, ha túl szarkasztikus voltam, meg attól is, akinek már van ilyene.

Peek-a-boo Mózi módra

Amíg ebédre bekaptam egy-két falatot, Mózit bent hagytam a szobában a szőnyegen. Kúszni-mászni még nem tud, csak forogni, de úgy piszok gyorsan közlekedik. Elég jól elpakolásztam az útjából, de egyszer csak azt veszem észre, hogy síri csend van. Megyek be, merre járhat, és itt leltem meg mozdulatlanul:

Mert esze az van. Nem fordult hasra, és nem emelgette a fejét. Tudta, hogy szűkös a hely, lehet a levegőjével is takarékoskodnia kell.

Final countdown

Nem jellemző rám, hogy túl rigid legyek, Mózi féléves szülinapját mégis úgy várom, hogy nem ismerek magamra. Eddig ugyanis még nem kapott semmi mást enni-inni, csak igény szerint az anyját, és úgy voltunk vele, hogy kb 6hónapos koráig nem is fog. Ezt követően viszont elkezdjük a kanalazást, poharazást. Na már most nálam ez a körülbelül azt jelenti, hogy számolom a napokat vissza :). Készülök rá, mint a karácsonyra. Na jó, majdnem... El is mentünk ma csőrös poharat venni és étkészlet szettet, nem mintha nem lenne tökéletes a Blahánés ebédek műanyag tálkája vagy egyéb Tupperware csoda tál. Mivel én vagyok Cici néni, a hozzátáplálást Attilapa kezdi. Az én dolgom csupán annyi lesz, hogy japán turista módjára fotózzak.

Annamama style

Annamamaként emlegetjük legrégebbi, legjobb jóbarátnőm anyukáját, akit tavaly meglepetés római vakációra várt Gregory Peck ;-). A repülőtéren a kofferek mázsálásakor derült, ki, hogy a csomag némileg túlsúlyos. Kapitalista rabló Wizzair mielőtt csomagfelárat szabott volna, nekikezdtek átcsoportosítani az uti batyut..... Még szerencse! Ekkor látott napvilágot a 2 dl-es SIÓ őszibaracklevek, a kék Balaton szeletek és PICK szalámik garmada (ami mellékesen nem ajándékba készült, hanem ha Rómában nem lenne mit enni... J). Annyira, hogy a kézi csomag füle is bemondta az unalmast. Mehet a kukába úgy, ahogy van az egész. Az élelemért nem kár. De benne volt a legjobb recés kés is.....!!!

Ezt ahogy Anna előadta meglehetősen vicces volt. Azóta is, ha Attila külföldre veszi az irányt, ezt az osztálykirándulós hangulatot nem hagyhatja itthon. Kis szatyorban odacsomagolom neki én is J