Vezettem. Már ez jó. Aránylag hamar odaértünk, így használható volt a péntek is. Még jobb. Nagyon jó idő volt, ami a hegyekben kellemesen elviselhető, este pulcsis is. Ezen túl pedig paradicsomi. Szombaton falunap volt, a falusiak 4 csillagos vendégszeretetével, lecsóval, dinnyével, süteményekkel, pogácsával, szalonnasütéssel, zenekarral, este nagyon retro DJ-party-val, táncosok, asszonykórus stb. Minden úgy, ahogy kell. Bicajoztunk Kőkapura. Attila nyerte meg magának a single speed city bike-ot (valszeg lyukas hátsóval :)) gyerekkel, én meg lazáztam a 21 sebességgel. Pancsikoltunk, amíg Mózi bele nem kakált a vízbe, napoztunk, aludtunk délután is, főzőcskéztem, olvastam!!!, sétáltunk, Mózi legelte a zöld szöllőt, homokozott, és nagyon-nagyon élvezte a medencét. Főleg hogy deci szám itta maga alól. Kirándulni nem voltunk, mert nincs fémvázas hordozó, meg nem is biztos, hogy benne maradna a gyerek, lábon meg esélytelen egyelőre. Hétfőn is én vezettem Nyíregyig, onnan nem szeretek. Most meg olvadunk itthon, ami a 25 fokban egészen elviselhető.
Attila újfent kitett magáért. Péntek reggel negyed 7-kor hazatérvén a virágpiacról azzal ébresztett többek között, hogy 3/4 9-kor indul a helyközi járat Debrecen és Nagyhuta között. Szaladjak ki Mózival a piacra, ő addig vesz Mózinak medencét, utána felvesszük a biciklimet, és majd csak hétfőn este keveredünk haza. OKÉÉÉÉ!!! A 3/4 9-es indulás nem jött össze. Nem csak azért, mert sok mindent kellett összegórálni addig, hanem pl a piacon voltunk, amikor észrevettem a tojásos stand előtt, hogy Mózi gyerek úgy összefosta magát, hogy nocsak. Szó szerint kibújt a fos a combjánál, és ült a kis halmon, meg a kezével megvizsgálta, hogy mi rejlik ott..... Na basszus. Ennyit a sárgabarackról. Vacilláltam, hogy befejezzem-e a vásárlást vagy majd visszajövünk újból. Futottunk haza, babakocsit és gyereket csutakoltam. A maradék cuccot végül Pálházán vettük meg. Miután a medence is meglett, átmentünk anyáékhoz, mert az én biciklim (ami nem gyereküléssel felszerelt) az ott parkol árván a pincében. Aztán még fel is szaladtunk, és lett meglepetésnek hatalmas Mózi festmény, ami az ő kis testének lenyomata, és anyaék vitelezték ki hármasban (anya, apa, Dóri) Attila megbízásában. Egy életnagyságú zöld angyal :). Elmesélték létrejöttének a történetét, és csodálkoztak, hogy nem vettem észre, hogy itt-ott a körme alatt zöld a gyerek. Valamit láttam én, de azt hittem megfogta a lábát a sötétkék mamusz :). Kaptam csodálatos lila gömböket a fülembe, nyakamba, amire már úúúúúgy vágytam. Nem is bánom, hogy harminckét éves lettem én, mert az ékszer csecse, becse ;-). Purr-purrr.
Dóri évzáró táncgáláján a bébik tánca alatt ez a zene ment, ami annyira tetszett, hogy elő kellett ásnom. Most az esős, szürke délutánban sokadjára hallgatjuk. Nekem csak ez a feldolgozás tetszik, az eredeti Katona Klári nem.
A héten bemutatom nektek a fakanál bábokat, amiket összebarkácsoltam technika óra gyanánt :)
Aki látta 2008-ban a BODIES kiállítást, az most bátran kihagyhatja ezt a második eresztést. 4 év távlatából ugyanannak mondható. Azért megkérdeztem a jegyszedő nénit, hogy miben különbözött, és azt mondta, múltkor több volt a TEST, most inkább a betegség részre mentek rá. Köhömm.... Betegség sem sok volt, és ezek szerint kevesebb test. Szóval ez kicsit csalódás volt, illetve Mózit nem lehet már puttonyba kötni. Ő méltatlankodott, de lábon sem tetszett igazán neki, babakocsival meg nem szabad bemenni.
A bölcsességet pedig a Károly-kerti játszótéren eresztette útjára egy nagymama. Egy 5 éves forma ikerpárt legeltetett a falu végen, volt náluk vízipisztoly, üdítős flakonok és egy doboz SUZY szintű és minőségű, legalább 12%-os szőlőlé. A kislányok futkorásztak a homokban úgy ahogy kell, és a 40 fokban kitikkadva a csap felé vették az irányt. A nagymama rájuk szólt, hogy:
Ne vizet igyatok, mert azt csak kipisilitek, a szőlőlétől viszont erősek lesztek!!!!
Na ezt eddig én sem tudtam, majd mélyet szippantott a cigarettájából. Nem mondom, hogy fagadjátok meg a jótanácsát. A Margitszigeten viszont Mozdulj Mama! sport rendezvény volt, ahol öröm volt látni a sok virgonc időset. Olyan lelkesen masíroztak át a hídon heherészve, hogy én is ilyen szeretnék majd lenni :).
2012. június 21., csütörtök
Végre kibírtam, hogy ne aludjak délután, Mózi viszont húzza a lóbőrt a strandolás után. Adrinak támadt egy jó ötletet, hogy nézzük meg milyen lett a SZUSZ Strand. Úgy is korán kelnek a gyerekek, szedjük össze hamar magunkat, és nosza. 9-re kint is voltunk. Kellemes a hely. Úszóvíz nincs, de nem is tudtunk volna mit kezdeni vele, viszont a többi medence teljesen használható. A gyerekek is nagyon élvezték. Mózi úgy közlekedett a vízben eleinte, mint egy asztronauta, képtelenség volt elengedni, mert annyira örömködött, hogy egyébként belefulladt volna. Nem is volt elég 1 medence. Ki kellett próbálni mindet. Most lódult be a mozgásfejlődése, és mászik fel mindenhova, ami egy kicsit is nem függőleges. Könyvespolc, kanapé, onnan kapaszkodik tovább a másik polcra, széktámla, etetőszék... fárasztó, mit ne mondjak. Itt is folyamatosan kordában kellett tartani, mert csúszkált a kövön, mászott át a medence peremén, huhhhh :). A kocsiban próbáltuk tartani bennük a lelket, de nagyon elpilledtek. Azóta én meg rendbe vágtam a lakást. Jó is az, ha jön néha a védőnő ;-). A kutyát ma haza hozni szigorúan tilos!!! Sajnos nem készült sok kép, de ez cuki lett :)
Olyan sokan kattintottatok ma az oldalra, én meg semmi frisset nem produkáltam hétfő alkalmából... Ezt bepótolandó, megajándékozlak benneteket a hétvége élményével. Pesten jártunk újból, hogy gyerekestől is kipróbáljuk a Gyerek Szigetet, illetve Bettiéket meglátogassuk Maglódon. Az idő durván nyárira sikerült. Nem panaszkodásként mondom, sőt. Hát ilyenkor nagyon megkívánom a kertes házat. Természetesen csak úgy, ha van mellé egy kertész is, aki rendben tartja, és nekem csak élveznem kell, meg olykor kilovagolni megnézni a hacienda határait :). Ilyenkor különösen csorog a nyálam a kerti paradicsomért, a kinti reggelikért, ebédekért, fűért, árnyékért. Marci baba még nem sétafikál, de Mózi nagyon élvezte. Mi közben jeges kávéztunk, locsogtunk (néha Mózit pályára állítottam) és ültünk a bébi elkülönítőben a kicsikkel. Betti még ebéddel is várt minket, és bár én teli hassal jöttem, Mózi bepótolta helyettem is. Annyit eszik mostanában, hogy csuda. Ha kinyitja reggel a szemét, egyből cuppog. Hatalmas mennyiségű húst tüntet el körettel vagy magában. Jöhet banán, alma, meggy, cseresznye, savanyú uborka, joghurt, túró, lencse bárminemű pékáru (ezzel óvatos vagyok). Még kolbásszal nem próbálkoztam, de fagyizni már csak úgy lehet vele, hogy az egyikünk tolja a kocsit, a másikunk lemaradva nyalakodik. Ha észreveszi, akkor nem sok marad nekünk. Mivel a délutáni alvást lekurtított a kocsiban, így nyüszögős lett a végére. Sebaj, csinálunk még hasonlót a nyáron.
Vasárnap mentünk ki a Szigetre. Hoppá. Az éjszaka nem volt ilyen zökkenőmentes, mint ahogy én átugrottam témában, de ne is firtassuk :). Mózi amint meglátta a gyerek paradicsom bejáratát, járt keze-lába, teljes extázisba került. Már az első helyen elkezdett pancsolni, így a szandál bokáig sáros lett, ő meg csupa víz. Igazi sziget style. Kipróbált mindent: felült, megtapogatott, megkóstolt. Egyedül a gyerek koncerttől tartott kicsit. Nem táncikolt, csak kellő távolból figyelte a színpadot és a hangzavart. Attila vért is adott, utána ebédeltünk, fagyiztunk a városban, sétafikáltunk, és én vezettem haza!!!! Meg persze volt szombaton este egy kis IKEA is. Na nehogy már pont az elmaradjon :)
A héten összeraktam neki az ELSŐ GARÁZS nevű játékot, amihez tartozik egy kis csúszda. Azon lehet a csomaghoz tartozó autót és a helikoptert is (akár) legurítani. Először nem értettem, hogy miért akar az egész kis építményre ráülni. Lehámoztam róla, de utána egyből kúszott vissza, és próbált visszaülni. Mire aztán rájöttem, hogy a csúszdán akar lecsúszni :D. Hiába magyaráztam neki, hogy ez pici, nem neki való, csak nem akart leszállni róla. Az lett a vége, hogy lepattintottam róla a csúszda részt.
Ma pedig délelőtt, amíg főztem addig egy hungarocell lappal karistolt a konyhában. Utána csend lett. Hátra néztem, és ott feküdt büdös bogár pózban a kutya szőnyegén a kis asztal alatt. Ezt le sem tudtam volna fényképezni, pedig nagyon-nagyon jó lett volna.
... mindenkinek, aki 7-kor vagy utánam kelt. Aki pedig már a kukát is kihúzta, piacot is megjárta, annak szép jó napot.
Elkezdek beszámolni a hétvégéről, aztán vagy sikerül egyben, vagy nem. Leginkább a nem felé hajlok, mert párhuzamosan jár a kezem lábam. Nem is tudom, mi volt a legjobb a hétvégéből. Talán a biciklizés. Még ha nem is volt hosszú, de olyan jó volt nem városban tekerni, hanem mező mellett falvakat összekötő országúton. Mögöttem egy kajla alvó gyermek, hiába dönthető a bicikliülés, az ő feje fittyent jobbra-balra-előre-(hátra nem tudott).
Ok, már meg is szakítjuk adásunkat. A tiszta törölközőt most gyűrte bele Mózi a kutya vizébe.....
Most hétvégére esett az idei e-World tábor, ami tavalyhoz hasonlóan Tiszaszőlősön a Szőlőszem Farmon került megrendezésre. Gyerekes szemmel ideális a terep még akkor is, ha nem mindenhol bababiztos. Vannak állatok, lehet simogatni: ló, boci, nyúl, ormányos medve, emu, láma, kutya, macska, póni, bárány (én ezeket ismertem fel :)), majd ezeken túl medence és játszótér, kóricáló kacsák, etethető halak.
Én persze előre féltem az éjszakától, hogy Mózi mit fog produkálni, de azt leszámítva, hogy 4-kor felkelt, és 3/4 5-kor kénytelen voltam egy órára elvinni babakocsikázni a faluba pizsiben, nem volt veszedelmes. Ezt követően 3/4 6-tól még egy órát tudtunk szunyni. Szombaton ragyogó szép idő volt, lett halvány színem, a gyerekek pancsikoltak a hideg vízben meg a lábmosóban.
Meglátogattuk a nagyszülőket is a szomszéd faluban, ez is tetszett Mózinak. Ázott a lavorban, fürdött a homokban, én két pofára legeltem az epret, aludtunk délután (mert anya is ott volt, és tudott addig unokázni), illetve éjszakára áthoztuk a dedet ágyastól, így volt egy szabad éjszakánk is.
A csapat egyetemi társaság és kapcsolt részek, illetve a növekvő számú pulyák. Mindig vannak kismamák, egy-kettő-három. Mikor mennyi. A csoportkép már nem teljes, de azért még elég kerek. Mózi csinálta a képet, ő azért hiányzik róla :).
Legalább 3 napja van szemfoga is a kis ragadozónak. Így aztán cincálhat kedvére mindent és mindenkit. Egyébként harapni nem szokott - hál' Istennek, de a rágcsálása tart még most is. Talán kevésbé durván, de fölöttébb hagyományőrző. A 10-es papír zsepiket most is szétrágja miszlikbe, ha nem avatkozunk közbe időben. Egyre ügyesebben használja a cipzárt is a táskámon, így ott sem nyugszik békében a papírkendő. Most ennyi csupán, mert be van dugva a vasaló.
Májusban pocolni mentünk a Velencei tóhoz, Gárdonyba. Nos..... Meg még inkább köhömm.... Ez volt az az időszak, hogy vége lett a fosós-hányós vírusnak, és éppen induláskor derült ki, hogy lázas a gyerek, de az csak a 15 hónapos oltás elhúzódó árnyéka volt, nem tartott sokáig. Úgy reméltem, jót fogunk wellnesskedni, reggelizni (számomra ez a legjobb a szállodákban :)), vacsorázni, játszóterezni. Végre lesz valami színem, és nem egy felengedő félben lévő, enyhén állott mirelit csirkének fogok kinézni; elszabadulok majd futni, és közben jól szublimál belőlem minden negatív. Háááát. Volt, ami úgy lett, de Mózi merő nyűg volt. Nem alszik idegenben sehogy sem. Se délben, se éjszaka. Ettől pedig én voltam már olyan fáradt és frusztrált, hogy ordítani tudtam volna vele. Ilyenkor aztán semmi nem jó sehogy. De még az sem. Nekem szívja a türelmem az, hogy valami sokkal nem úgy van, ahogy elképzelem, ha csak lóg rajtam, és ordít, ha jobbra kell menni, nem balra. A medencében jó volt :). A víz és a szökőkút az nagy kedvenc. Meg a vízben lévő színüket változtató lámpák. Itt is csak annyi volt a baj, hogy ki kellett szállni. Mikor minden a nagy könyv szerint halad, akkor utólag nagyon tudom magam utálni, hogy türelmetlen vagyok, és még mindig nem fogtam fel, hogy 24 órás szolgálatban vagyok, mint anya.
És nekem nem az a dolgom már, hogy úgy és akkor áztassam magam, úgy és akkor aludjak, ahogy nekem jól esik. Bármennyire is szeretném megőrizni egy szeletét a korábbi életemnek, ez képtelenség már. Amikor ezt elfogadom, akkor nem harcolunk. Akkor kieresztem a gőzt, elbőgöm magam Attilának a képzettől, hogy nem is vagyok jó anya, hogy alkalmatlan vagyok a gyereknevelésre. Akkor naphosszat csak ülök a szőnyegen, és toszigatunk, építünk és rombolunk, lovagolunk, viháncolunk. Attila elvitte babakocsival, és én meg csak voltam. Utána elmentem futni Dinnyésre, ilyenkor tisztul legjobban a fejem. Persze Attila mellett nem vonyít annyit. Mert én túlságosan le akarom szabályozni. Én egyből kikapom a kezéből a könyvespolcról legórált könyvet, amit az első lapjánál lógat, és libegtet, holott 2 perc múlva már nem érdekes neki, lecsapom a buditetejét, mikor a gyümölcs centrifuga szűrőjét tisztító kis ecsetet áztatja a WC vizébe és szívogatja utána. Nem tudok minden szemetest elzárni és magasba tenni, így a fürdőszobait is előszeretettel borítja, tapogatja....
És ha már ilyen posztot írok, ami csak a nehézséget ecseteli, a 15. hónap óta átalakultak a reggeleink is. Az, hogy nem alszik 9-ig, nem baj. De kelni is egyből úgy kel, hogy kiveszem, és nem jó, ha leülök vele bent az ágyra. Nem jó, ha kiviszem a kinti ágyra, és ott lefekszem vele. Ha engedem, hogy másszon amerre akar, akkor az a baj, hogy letettem, és nem ölben van. Ha mellé fekszek, cicizne, ezért mellé már nem is fekszem. Negyed óra múlva kb helyre rázódik. Ha mutatja, hogy kakás, és kérdezem, hogy kivegyük-e, akkor nagyon megörül, vigyorog. De mikor elkezdem kicsomagolni, akkor megint méltatlankodik. Utána jó. Viszont, amikor elkezdem visszacsomagolni, akkor az a baj, hogy nem akar pelenkát, hanem cuppog, hogy enni akar. Ha evett, és már dobálja el a dolgokat, és kiveszem a székből az a nem jó. Szóval kőkeményen felütötte a fejét valami korai dackorszak. Legközelebb elmesélem, milyen okos-ügyes, illetve képekben is bővebb leszek.
Nagymamával win-win társasjátékot űzünk. Függőséget nem okoz, korhatár nélkül ajánlom mindenkinek.
Ő néha felhív, vagy éppen én, hogy eladó-e a gyerek, mert akkor lecsapna rá kicsit, körbeszaladna vele a gangon, megmutatná fodrásznak, egyetemnek, szomszédnak, kozmetikusnak, lektornőnek, fél világnak. Ő nagy boldogan, olvadozva viharzik el vele a "Debrecenbe kéne menni...." sláger kíséretében, én meg nyerek pár órácskát hasznos elfoglaltságaimnak, és persze hagyom, hogy simuljanak a ráncaim.
Végre valahára eljutottam tegnap ide is. Annyira régen áhítozok egy jó alapos masszázsra, hogy csuda. Most vettünk 4 alkalmat, elvileg 2-2-t kipróbálni, de lehet, én nyerem meg magamnak, mert Attila csiklandós. Fel voltam készülve kb mindenre. Arra is, hogy a magyar nyelv elmélyítése abban merül ki náluk, hogy: FÁJ?. Nos..., igen. De tudtam, hogy majd jó lesz. A hátam, nyakam, az a bizonyos csuklyás izmom ratyi állapotban van. Érezte ezt a néni is, mert ráhúzott még egy negyed órát a szeánszra.
Nyilván frissen zuhanyozva mentem, de az volt az első itthon, hogy frissen zuhanyozzak. A vietnami balzsamra vagy tigris kenőcsre hajazó krém, amivel itt-ott bedörgölt olyan szagot okozott, mintha magam lennék NÓZI az inhaláló stift. Már mikor megérkeztem olyan jól esett a Beautiful inspiration zene és az a kicsit párás, balzsamos levegő, hogy lehet az is ellazított volna, ha csak üldögélek a soromra várva egy sarokban. Kíváncsian vártam, hogy vaj' hogy fog kinézni a rám jutó masszőr. Kicsike lesz, mennyire lesz sötét, és ferde szemű. Aztán libben az egyik függöny, és kijött egy mosolygó bácsi. Neeeeeeeeee, őt nem akarom. Hiába mosolyog, hozzám ne érjen. Fekete a haja, mint az ördögnek, meg különben is. Aztán libbent egy másik függöny is. Hál' Istennek :). Magamra rántottam az uniformist, aztán bedugta a fejét a függönyön a thai, de csak annyit mondott: hányát. Mi? Aztán leesett. Hanyatt feküdjek elsőnek. Szépen komótosan kezdte a lábamat, és az első 5 perc után már mindig az lomboz le, hogy mindjárt vége. Nyomkodott, dörgölt, paskolt, majd felpattant mellém oldalra, aztán a lábam közé. Nyakába vette a lábam, tolta, húzta, csavarintotta, mégis olyan jó volt. A kezem után jött a neheze. Ááááá, torzult a fejem, ő meg nem győzte mélyíteni a magyar tudását rajtam, hogy fááááj? És ja. De egy hét múlva újra akarom.
Most hogy le tudtam minden baráti kötelezettségemet egy időre blogon, kicsit megpróbálom gatyába rázni a napjainkat a cybertérben. Már azt sem tudom, hol hagytam abba, de szépen felgöngyölítem az eseményeket. Mózi úgy is maratonit szunyál a délelőtti zenebölcsi és a nagyfiús, hajnal hatos ébredései, vissza nem fekvései miatt. Az idő is nekikeseredett, Pagony játszi ma már nem lesz.
E17 volt az utolsó szösszenet, rá pár nappal pedig a ház Cicája betöltötte a 15. hónapot. Ilyenkor 2 oltás a menő. Egyet karba, egyet popsiba. Aki még ennél is vagányabb, kérhet fütyi húzogatást..... Szegéééééény :(.
A rendelőben kint nagyon jól elhancúrozott Renátóval. Mondanom sem kell, Renátó nem a grafikus hibájából fekete. Viszont anyja helyett anyja volt. Toszigatta a kocsiban, tébláboltak a váróban, kinder tojás belsővel játszottak, és azt gyanítom, ekkor cserkésztünk be valami - tökéletes tisztító kúrának megfelelő - vírust. Miután látta tőlem, hogy miket nem engedek Mózinak, utána már ő mondta, hogy: nem, a kukát nem piszkáljuk; nem, nem megyünk arra; nem szopogatjuk a székeket stb.
Aztán megnyílt a pokol kapuja. Úgy zokogott az oltástól, hogy időm sem volt megvigasztalni, mire sorra került a kuki. Lefogta a lábát az asszisztens, nekem a kezét kellett, doktor néni meg húúúúúúúzta :(. Azt hittem menten összezokogom magam, de reméltem csak jobb itt, mint a klinikán a kés alatt. Azóta jobb a helyzet. Mindenki tudja, aki csak 15 hónapos oltás közelében leledzik, hogy galád, sunyi egy vakcina ez. Mire elfelejti az ember anyja, hogy volt ilyen, ember pont addigra lázasodik be miniszünidő előtt, hogy meg lehessen ijedni kicsit. Na de ne ugorjunk át 9-10 napot.
Az oltás után, ami feltűnt egyből, hogy nem evett normálisan. Soha nem volt probléma az evéssel, de most olyan dolgoktól rázkódott egész testben, amit olyankor csináltam, ha nagyon akartam kedvezni. Pl spenót hajdinával. De bármi egyéb. Gyanús volt, de nem arra gondoltam, hogy beteg lesz. Inkább attól féltem, hogy hirtelen a feje tetejére áll a világ, és az eddig jól evő gyerekből válogatós lesz. Az éjszaka is nyűgösebbre sikerült, de még akkor sem fogtam gyanút, mikor a lánybúcsús megbeszélés estéjén Attila maradt itthon vele, és az esti tisztába tevésnél 3helyre fosott a nagy ágyra... Akkor kezdtem el igazán csóválni a fejem, mikor a reggeli/hajnali kelésnél nem akart normálisan szopni. Putyulgattam az ölemben, mikor is valami nagyon meleg terjedt szét a felkaromon, a háta közepén, fel a lapockája vonaláig. Teljes vetkőzés, zuhanyzás-fürdés, új ruha, és végre cici. Nem sokáig maradt benne.... Sugárban hányta vissza. Azt sem tudtam szaladjak vele valamerre, hol jöjjön ki belőle, aminek ki kell. Végül nem mozdultam. Ott ült az ölemben, és jól lehányt. Persze vasárnap volt. Hosszú május elsejei hétvége, hajnal 6 körül. Gyerekorvos kikapcsolva, de legalább a beteg pityi visszaaludt. Hál'Istennek szerencsés végünk lett. Hányás nem volt több. Centrifugáltam neki az almát-répát, nyákosítottam a rizst, krumplit. Apránként visszatért az étvágya, elhagytuk a hasmenést. Lekeverésként még kiütéses lett, persze ezt sem itthon, így távdiagnosztizálni kellett, hogy ez a vírus vége. ÁMEN.
Ígérem, nem fogok részletes beszámolót írni, sőt. Ha ezt a posztot letudtam, akkor Sanyikát elfelejthetjük egy időre :). Vagy nagyot kell produkálnia, hogy újra felkerülhessen az események listájára....
Fogszabályozó szeptember, lánykérés november (csak nyugtatásként, hogy ez nem feltétlenül rettent el minden férfi embert :)), tervezett esküvő szeptember, majd év elején egy módosító indítvány, mely szerint a buli: MÁJUS. Talán tudatosan szerveznek mindent májusra Kerekes-Katóék (névnap, szülinapok, megismerkedés hónapja, menyegző), de jó is ez. Nem kezdi ki a nyári ruha az izzadó testrészeket, még minden friss-ropogós zöld, és különben is eperszezon van. Baj nem lehet. A választott helyszín tetszetős, eldugott, zegzugos, érintetlen(nek tűnő. mi munka lehet benne?). Kis tó, filagória, nagy fák. Kemencében sült friss kapros, virslis, sajtos falatkákat tuszkol be a kocsi lehúzott ablakán egy díszmagyarba öltözött, pödrött bajszú bácsi. Nem is folytatom a felsorolást, mert giccsesen hangzik :). Semmi túlzásba vitt puccparádé, a szertartás is hallgatható, sőt tetszik. Kivételesen nem idegesít az anyakönyvvezetők - szerintem tanult - selymesen vontatott hangja. Muszáj egy picit elérzékenyülni, hiszen legrégebbi barátnő vagyok a seregben. Durvaaaa.
Az a bizonyos kacsacomb keringő...
Az étterem is szépen fel van díszítve, legalábbis az én ízlésemnek megfelelően. Sanyikám keze érződik mindenhol. Köszönőajándék, kerek asztalok, profi kiszolgálás. Külön megható, hogy a baráti asztalok ékes helyén ülünk, szomszédságban a legközelebbi rokonsággal. A legjobb asztal volt a miénk :D. Csak azt sajnáltuk, hogy a házasok külön ültek az öregekkel. Én ekkor már legalább 4. napja nem szoptattam, és bár nem volt benne tudatosság, hogy az esküvőre tegyük le, nagyon jó időzítés volt. Soha nem pálinkáztam régen. Most le sem merem írni, mennyi csúszott le. Próbáltam utána számolni, és valahol tuti el kellett úsznom, mert az rengeteg. A hatása is meg volt. De se fejfájás, se egyéb, csak a végére némileg túlcsordultak az érzelmek. Hatalmas buli volt DJ-vel (mit nekik öreg rokonok.... :)), sok-sok - ruha alját megtépdeső - tánccal. Ha lesznek képek becsatolok majd róluk legalább egyet. Viszont az esküvői tortáról totál lemaradtam. De még látni sem láttam. Muszáj voltam fotóriporterkedni Marika (aki mellesleg vega) és Móni kacsacomb keringője közben, meg annyira nagyon nevetni rajtuk, hogy fájt az oldalam :D. Az asztalnál az óramutató járásának megfelelően mindenki kiborított egy-egy páleszt. Én céloztam a legügyesebben, mert az enyém a fényképezőgépbe ment....
Bevallom, de bevallottam ezt ott Gyulának is, hogy nem hittem volna anno, hogy idáig fajul a dolog (dolog - értsd: kapcsolatuk:)). Ő bevallotta, hogy igyekezett (és remélem, igyekszik továbbra is) gyűjteni nálam a jó pontokat, az elején nem sok sikerrel :D. Tévedtem! Sejtem én ezt már egy ideje. De most írásba is adom. A legmegfelelőbb kezek ragadták el Sanyikámat mellőlem a Petőfi térről.
Az esküvőről született szösszenetet Kiskata tollából a következő helyen olvashatjátok, és olvassátok:
Amikor csak megnézegetem a képeket, ki akar belőlem bújni a lánybúcsú :). Statisztikát nem vonok, de a szervezkedés közben mindig arra gondoltam, hogy mekkora jófej már ez a Sanyi gyerek más szemében is, hogy mindenki ennyire szervez, ennyire tervez, ennyire akar. A témában nem kevés levél született, sőt! Minimum 500! Na jóóó.... Ha a kora kezdeti levéláradatot is figyelembe vesszük, akkor lehet, még ennél is több. Menet közben el-elhagytunk egy-egy embert (pl egyszer engem is), meg csatlakozott olyan is, aki jelezte, hogy nem tudja, mi módon, de rákerült a listára, és vegyük le, mert azt sem tudja miről van szó :D. A lelkesedés, ugye? Az visz egyszer a sírba is. Mert ha lelkesít valami, akkor az csak nagyon tud. A jelszó: Jöhet minden, ami nem tipikus lánybúcsús. Még szép! Ódzkodik Sanyikám is a szokványostól, meg ne próbáljuk már pont most beletömködni valami egyen dobozba :), egy elcsépelt SOLD felirattal, valami f@sza-lakú tortába, olajos-szőrtelen férfi testbe. Született sok ötlet, sok variáció, A, B, C verzió jó és rossz idő esetére is. Az időjárás sok mindenben nagy úr, meg Eszter tüszős mandulagyulladása is.... Amit biztosan tudtunk, hogy bicikli lesz benne. Így vagy úgy, de anélkül nem Eszter.
Csak a végleges szálat írom le, hipotetikus tesztelésekkel nem foglalkozom.
A napot lefixáltuk jó előre (ez sem volt teljesen sima ügy, de lett közös nevező), viszont végleges meghívót csak szerdán kapott. Remélem, nem haragszik meg, ha becsatolom azt is ide. Már csak azért is, mert én csináltam, és itt tuti, megmarad az örökkévalónak. Kár lenne érte... :)
A termál - mint bemelegítő opció - még akkor született, amikor nem volt tüsző.
Du fél 3-ra hívtuk a Nagytemplomhoz egy darab kikötéssel: biciklivel jöjjön. Addigra mi már sok kört futottunk. Pl én 6-kor pogácsát sütöttem, hogy 9-kor ki tudjak menni Marikával és Petrával vásárolni. 3/4-kor csörgött, én meg szuszogtam neki egyből szedelődzködve a telefonba, hogy épp most indulok mindjárt. Ööööö, de hát fél 9-et beszéltünk meg. Ilyen az én szelektív anyai hallásom. Muszáj vagyok most már a sok sírást imitáló hangszínt és nyöszörgést kiszűrni a valódi probléma közül, és úgy tűnik esnek áldozatul más dolgok is. Így nyertem egy kis időt Mózi javára, illetve haza vitorláztam 12 db színes héliumos lufival az OTItól. Tök jó látvány voltam - meg kel hagyni :). Elrejtettem a lufi csokrot a budiba gyerek elől, mert sorba rágta volna ki. Marikáknál volt egykor a találka, és addig a bicajokat is elő kellett varázsolnom. Sok lelkes leányzó behűtötte piát-kaját, elpakolt, Gyula vitéztől beszerezte Eszter sport szerkóját, háló motyóját, hálózsákját. Kettőkor nyit szombaton a Vezér fittness a piacnál, ahova rendhagyó lánybúcsús spinninget foglaltunk. Sajnos az egykori Corpus-os Noémi nem volt a városban, így nem ő tartotta nekünk, de 2 lényeges zenét bekevert Jucus is. A láthatósági mellények felmatricázva:
Gyula vitéz félmeztelenül, törölközővel édelgő életnagyságú posztere a teremben kifeszítve vitorlázik. Várja, hogy Eszter észere is vegye :)
Fél 3-kor aztán mentünk gyülekezni a tett helyszínére. Eszter kapott a biciklijére (jó) pár üres fém sörös dobozt, amivel végig kellett zörögnie a városon át. Pont, mint Dennis a komisz. Felszalagoztuk a biciklijét, a kosarába ültettünk szép virágcsokrokat. Az első ad hoc feladat, hogy bontót kellett kérnie bárhonnan, mert a spinning biciklik kulacstartójába bekészített B. Breezer-t nem tudtuk volna kibontani. Ok-Ok, valahogyan csak megoldottuk volna.
A spinningtől rendesen elszoktunk, kiprucantunk. Még így is, hogy Jucus, aki az órát tartotta elvágódott a folyosón, és összeszorított fogakkal, könnyes-piros szemmel állította be alánk a bicajokat. Kaptunk hányó zacsikat a pia mellé, de nem volt ilyesmire szükség. A rendhagyó tekerés után Sanyikámat végig kísértük eddigi életének publikus és nevezetes állomásain, aminek a helyszíneit egy-egy adott embernek az Eszterhez fűződő emlék-kérdéséből kellett kitalálni. Volt itt iskola, albérlet, munkatársakhoz kötődő buli helyszín, hobbi tevékenység, sport, kanapé lízingelés stb. Erről a kis útról kapott egy térképet, amit Mónival fabrikáltunk BURDA szabásmintára. Hát le a kalappal előttünk. Meg a geoláda előtt is. A kört kicsit megkurtítva megálltunk FÉNYezni, IBOLYA presszózni, ahol a legolcsóbb pálesz 150 HUF. És a poharat szigorúan vissza kellett vinni, nem összegórálni. Na itt már elég jó hangulat volt :). Szoptatás ide-vagy-oda. Én is részt vettem ezekben a körökben. Úgy voltam vele, hátha megszólal tőle a gyerek végre.
A bicajozás után mentünk lakásra. Itt is voltak feladatok, CHIP 'N DALE SÓ, majd éjfélkor érkezett Marika Bélája, aki lelkesen bevállalta a táncos szerepét vicces formában kevésbé gyér ruházatban. Örök hála Neki!
Aztán zene-tánc-hangulat
Egy szó, mint 579 levél, nagyon Sanyikámhoz passzentos lánybúcsút kerekítettünk. Saját elmondása alapján is. Csak volt benne igazság, mert tett kanyargós-könnyes köszönetet, ami nem jellemző. Így hiszek Neked ;-)
... hát igen. Más is küzd világbékét fenyegető nehézségekkel. A kozmetikusnál lapoztam bele egy FRIZURA szaklapba, és ott mosolyogtam nagyot a hirdetésen.
Nagy meglepetésünkre rollerezni is tud. Egyből, ahogy a dobozból előkerült, és összeszerelte az apja. Kis motor nem tetszik. Fél rajta, vagy nem tudom... Holnap hátha lencse végre kapom. Nagyon cuki.
Mondhatni, pár napja Mózi az anonim cickó-kör oszlopos tagja. Elég jól megy neki. Kicsit lehet drasztikus elhagyni egyszerre a reggelit és az estit is, de így is szép, hogy majd 16 hónapos koráig kitartott. Megcsappant rendesen a cucc, max 1 étkezést tenne ki, de már nekem volt olyan nagyon fura, hogy szívogatja az üres bőrkulacsot. Azt mondtam: most tesszük le. Közösen. Nekem is le kell válnom, meg kell szoknom, hogy egy bárányos bögrében vagy egy csőrös kulacsban feloldódok. Nehezebben alszik el egyelőre. Leteszem, de sírás van. Egy darabig hagyom, utána beosonok a sötét szobába, és szó nélkül felnyalábolom. A sírás hüppögésre vált, de nem szűnik meg teljesen addig, amíg ki nem tapogatja az arcom, mint a vakok. Továbbra is bizonytalan, muszáj vagyok megszólalni, hogy: Anya vagyok. Lefekszem vele az ágyba, ő egyelőre nem akar odabújni, csak lovagló ülésben ül, és hüppög. Se éneklés, se dúdolás nem kell neki. Csak csend. Akkor odakucorodik nagyon szorosan. Egészen fel az arcomhoz, keresi minél nagyobb felületen a bőrkontaktust. Ha nem az arcomon, akkor a kezével nyúl a hasamhoz. (De azt is úgy szeretem, amikor öltözködésnél, zuhanyzás után ölelgeti és szimatolja a combomat :).) Az arcomról aztán lejjebb araszol a halmok közé. Hol az egyikre fekszik rá, hol a másikra, majd bevégzi a kettő között. Addigra én meg úgy érzem, hogy az egész 156 cm átalakul egy hatalmas veres dübörgő szívvé. Olyan nagyon-nagyon, de annyira.....
Anyák napjára Attilával morzsa tortát sütöttünk. Na valószínű :). Próbálom elképzelni Attilát, ahogy izgatottan sertepertél a konyhában, és gyúr, dagaszt, meggyet magoz, lekvárt főz. Vicces :D. Anyiban járult hozzá a projecthez, hogy azt mondta, a fele az övé, illetve kijött a konyhába FB-ozni, és régi Megasztáros baklövésekkel szórakoztatott engem és magát. Mert előszeretettel énekel, mióta volt szerencsénk belenézni pénteken az egyik döntőbe. Azóta Kenlíí folyik a csapból is, de legalább jókat rötyögök rajta.
A torta recipé Mónitól van. Az Eszter lánybúcsús összejövetelére sütötte meg, amikor mi Marikával és Kiskatával üres kézzel flangáltunk fel a másodikra, abban a hitben, hogy csak megbeszéljük a dolgokat szobán, aztán megyünk is haza. Aztán picit sz@rul kellett magunkat érezni, hogy volt pizzasütés, tortasütés (több is), sör, mókus pisi stb. Móni sem magától találta fel a félhomályt, Moha Konyhából került ki a süti. Azt kell mondjam, a buzi egyszerű kategória, de mégis jóféle hozzávalókból, mint nádcukor, bio teljes kiörlésű liszt bla-bla-bla. Le is fotózom majd, ha kisült.
Teszek fel már most egy-két képet, és próbálom felvenni a fonalat, valamint mazsolázgatni visszamenőleg is az apróbb rezdülésekből minálunk :).
Egyik szemem sír....
... a másik nevet.
(a két kép 2 mp eltéréssel készült,
hiszti a köbön, ami néha számára is vicces)
Valamiféle, fajta korai dackorszak ütötte fel a fejét nálunk, sokszor harcolunk egymással, hogy meddig érnek a határok, és hol lóg ki a lóláb. Én mindezt a 15 hónapos oltástól datálom kb, azóta alakultak át a napjaink, sőt Mózi folyamatosan próbálkozik.
Próbálom priorizálni, de nem egyszerű, melyik mozzanat állná meg legjobban a helyét az első sorban. A kocsma-túra, a sokkhatás társaságot illetően, a koncert vagy az egyéb?
Még most ezt az esti eseményt megosztom, aztán picit jegelem a blog témát. Nem végleg, csak egy picit.
Attila azt mondta: "Sári, de tudod, hogy nagyon 'igénytelen' társaság lesz". Tudom. És pont ez kell most nekem :). Mivel Attila nem táncol, neki a táncolható zene igénytelen. Főleg a magyar 90-es évek. UFÓ és társai :). Na de erre mi sem voltunk felkészülve. MAX fm-et nem is hallgatok, mert itthonra az valóban nem fekszik, de ilyenkor, amikor a boogie csörgedezik az ereimben, akkor tökéletes. Mi voltunk a fiatalok. Hiába kapkodtuk a fejünket Barbival, hogy aztaaa, ott egy Woody Allen, ott az 'apukánk', csak jó volt, hogy vakok között a fél szemünkkel mi voltunk a királyok. Nem kellett hasat behúzni, mert mindenkinek volt gyűrött kis fodra, a legtöbb nőn látszott, hogy egész nap erre az estére gyúrt bebodorított hajjal stb. A toalett sem volt körbe hányva, tapickolva gyanús nedvességgel, volt wécce pappír, kéztörlő és folyékony szappan. Ez már a kulturáltabb generáció. Általában nem hiszik el rólam, rólunk, hány évesek vagyunk, azt meg végképp nem, hogy otthon szuszókázik egy-egy darab 15 hónapos fiúka. A pult mellett kezdtük el támasztani a korlátot, ahol két fél kemence lány is iszogatott, de simán volt hely. Azért a biztonság okáért, amikor kimentek rápippantani, megkértek minket, akik ketten nem teszünk ki 300 cm-t, és 90 kg-ot (na jóóó talán...), hogy vigyázzunk már a helyükre. Kérdeztük is nevetve, hogy mégis, hogy gondolják :) ? De vigyáztunk. Aztán mikor visszajöttek szóba kerültek a kínos évek, hogy mi pl 32 évesek leszünk (fúúúúj, én is ledöbbentem ezen). A nyulat később akartam előrántani a cilinderből, hogy gyerek is van. Erre mondja a kemence, ő 29 éves. Döbbenet. Legalább 36-nak hittem :D. Na erre kontráztam, hogy ráadásul 15 hónapja főállású anyaszagúak vagyunk. Ezzel sem nyertem. A fél kemencének 9 éves gyerek van. Na bumm. Épp ideje lenne, ha kezdene a csapat. Ja, és a kocsma-túrán nem mi vettünk részt, hanem a külfi egyetemistáknak volt szervezve, ezért a Bakelitbe még épp időben gyűrődtünk be. Nyilvánvaló volt, hogy playback-ről nyomják majd a fiúk, mert semmi zenei instrumentum nem volt a színpadon, se kábel rengeteg. A színpadon korongozó DJ (max fm tulajdonos) konferálta be a fiúkat, mi meg gyűrődtünk előre, mert én szemüveg nélkül 4 méter távolságból sem hiszem el, hogy az egykori tini fétis leutazik a poros kis keletre ennyi-ennyi év után. Persze ez rájuk nézve szán-alom, de ez most mellékes. Brian már rap-kedett is elő a függöny mögül, és az előre rögzített sorrendben felfűzött dalokból belecsapott az elsőbe. Azért pléhpofával feltette a kérdést, akarunk-e Thunder-t? Mi van, ha inkább a Steam-et akartuk volna. Ott lett volna bajban :). Ő kezdett el egyedül bohóckodni, de azt reméltem végig, hogy majd fokozatosan csorognak elő a többiek, hogy fokozzák a hangulatot. Addigra sikerült előre masírozni az első sorba a szekrény méretű fiúk között. Kérdeztük is Barbival égnek emelve a szemünket, hogy mi a jó eget keres is itt ennyi férfi. Biztos szolidarít a nőjével, no de akkor is az első sorban??? Úgy, hogy mi nagy fanok nem férünk oda. Leltünk ismerőst is, de Tony csak nem akart előkerülni. Jött John is 2 szám múlva, de senki több. Ez volt az EAST 17 feat. Brian H. A refrének remekül mentek, a többit meg akkor sem értettem :). Most legalább jelentést nyert egy-két foszlány. Nem sok. Brian meg sem izzadt a tátogásban, de egyébként tök jó fej volt. Megtisztelte Debrecent egy vadonás új NIKE magas szárú cipővel is, amit le akartunk varázsolni a lábáról. Nem vagyok egy telefonnal fényképezős típus, most is majdnem elfelejtettem, hogy van nálam ilyen apropó. Egyet sikerült is lőnöm vele :).
Szorgosan letoltak jó pár slágert, utána ráadásként szintén a Thundert. Hadd tegyem fel ide én is, és ezzel elbúcsúzom egy pár hétre :).
Mindig piszkálom Attilát, hogy pakoljon már maga után. De ne valamikor, hanem azon nyomban. Tegye már a cipőjét mértani pontossággal, felülnézetből derékszögben a lóca alá. Terítse a törölközőjét a szárítóra, és ne az ágy végébe. Zokni a szennyesbe, és ne reggel, hanem egyből este... Aztán amikor nincsen itthon, és nem tudok hangosan méltatlankodni, akkor dörmögök olykor magamban :). Dirrel-durral szedem össze a fotelből a farmereket, és után elszégyellem magam.... Szerte nézek a lakásban széjjel, és az én cipőm sem áll merőlegesen a lóca hosszára, nekem is marad tegnap esti ruhám a fotelban. De akkor is :). Türemkedik fel belőlem a családi szlogen, amit már most látok, hogy kórusban fognak vele piszkálni, ha Mózi nagyobb lesz: Nem győzök 3 ember után pakolni!!! :D
2012. április 18., szerda
Mióta zenebölcsiből hazajöttünk, és ratyiskodik a varrógép, megtorpantam tevékenységben és kedvben. Az időjárásra fogom, ami mindig jó jolly joker. De legalább rászántam most a perceket, hogy beépítsek egy widgetet a blogba róla.
Én meg annyira elfogult vagyok. Nálam már csak Attila jobban az - azt hiszem néha :).
A takony invázió arra volt jó, hogy megtanulja zsebkendőbe kifújni az orrát. De szabályosan trombitál. tényleg. Még tuti, el fogja felejteni, ezért emlékezek meg róla itt gyorsan.
Hétvégén fent jártunk a fővárosban és agglomerációjában, mert legkisebb unokaöcsnek szombaton volt a keresztelője. Hiába alussza át Mózi az éjszakát, ezt Pesten az albérletben nem teszi. Sehogy sem. Este még el is szunnyad valahogyan, de ha felébred éjszaka (és rendszerint felébred), akkor jajj nekünk. Meg a papír vékony falakon túl lakó szomszédoknak. A gond annyi, hogy hiába veszem oda magunkhoz, nem tud aludni, ficánkol, tolat, forog, nyüszög, vonyít, fetreng és ezek tetejébe nem hagy aludni. Vmelyik alkalommal már annyira nem aludtunk, hogy Attila fogta, összecsomagolta, és 6 körül nekiindult vele a környéknek babakocsival tolni-tolni. Apjok kóma maradt egész napra, Mózi aludt, meg én is tudtam... :). Majdnem eljátszottuk ezt most is, de leállítottam a menetet. Viszont próbaként a szombat éjszakát natinál töltötte anyai nagymamával. Elvittük a keresztelő után, ott vacsizott stb esti procedúra, letettük, és eljöttünk. Fél 7-kor kelt (mint itthon). Cici híján már akkor elnyammogta a tízórai banánját és aludt még fél 10-ig (mint itthon). Én meg ahogy tanultam forgattam kicsit magam, hogy jó-e ez így, nem vagyunk-e galádok, hogy lepasszoljuk. Lehet azok voltunk, de legalább aludtunk éjszaka.
Nem is olyan rég, amikor orcámat megnyalta a tavaszi fuvallat, vettem nadrágot. Ciki-nem ciki: gyermek méret :). De ez áll jól rajtam. Eddig is előfordult már, hogy ott vadásztam, és terítettem le a 11-12 éveseknek való méretet. Hát most változott a helyzet, és 12-13 éves lettem. Úgy ítéltem meg, hogy nagyon visít már a bolha a kisebb alatt, meg lassan egy húszassal több is vagyok. Egyszer elég volt felvennem, hogy kitáguljon, trottyos legyen, és visszavigyem, hogy cseréljék már ki a jól bevált 11-12 évesre. Mindezt babakocsival. Kicsit abszurd voltam :D. De legalább már kicsiknek is gyártanak - felnőtt mértékkel is - hordható nadrágot, és nem csak gumis derekút, virág hímzéssel a lábszárán.
Meg is üzenem Annának, hogy visszafértem a kisebbe, és vajon az 5-6 éves Blankán is jól áll-e ez?
A hutai húsvétot most nem részletezem külön, csak 1-2 képet mellékelek a kalácssütésemről... :). Meg persze Móziról nyúllal.
2012 Kőkapu - nyuszisimogató
Sajna nem sok időnk volt most vasárnaptól keddig, de legalább tartalmasan telt. Vittem egy-két receptet, amit beterveztem feltétlenül, egyik volt a címben említett kalács. Már a kocsiban kiderült, hogy az az üveg Nutella, amivel számoltam a recept alapján, nincs. Attila bekanalazta 3 nap alatt :D. Nem baj, reméltem. Jó lesz az nélküle is. Neki is duráltam magam. Próbáltam nem letérni a kijelölt ösvényről, mert kelt tésztában nem vagyok túl magabiztos. Hol sikerül, hol nem. Lépegetettem szépen sorban, kelesztettem, összemértem, amit kell...., aztán jött a kakaópor rész. Otthon volt megkezdett csomag is, de egy tök bontatlan doboz is, hát betettem azt. Szórnám bele, de jött a hideg ménykű meglepetés formájában. Nincs kakaó a dobozban. Visszacsomagoltam, és bevittem Attilának, hogy bontsa ki ő is, hátha neki van. Neki sem volt. Ez egy COCOA SURPRISE retro kivitelben. Íme:
Idáig még jó is lenne a dolog, majd...
... kezd gyanússá válni az eset, és most a szav.időről nem beszélek :D
Olyan gyönyörűen, passzentosan befért a dobozba, mintha mérnökök tervezték volna rá
A hátulja is megér egy misét. És így már kellőképpen bűntudatom van, hogy feltettem megmosolyogni az esetet.
Mesélem, hogy jutottam a birtokába. Majdnem Ádámig és Éváig nyúlok vissza.
Mikor karonülő voltam csak névadóm volt (igazi hajmosós keresztelőm csak később) és hozzátartozó 'keresztszülők'. Ezeket a szülőket az idő vasfoga lemorzsolta, elváltak stb. Pedig rémlik még egy-két karácsonyi ajándék tőlük, mint szobatelefon, ami akkor hatalmas élmény volt. A keresztapám édesanyja, aki viszont egy nagyszerű strapabíró, vidám asszony magára vállalta, hogy a 2 - nem éppen sikeres - fia mellett felkarol engem is. Sosem felejtkezik el azóta sem karácsonyról, Mózi születésről, hasonló nagy eseményekről. Anyagi kerete viszont nagyon szerény. Ezt a "kakaóport" is tőle kaptam többek között vmikor - talán karácsonyra. Ezért egyrészről nagyon vicces az eset, valahol meg megható számomra. Ti meg csak szimplán derüljetek a képeken :).
Ja. És a kalács így is finom lett, megkelt, aranyló barna lett, befontam stb.
Összeállt a kis kompánia. Az elefánt lábát 2* kellett felvarrni, mert pikk-pakk elhagyta a Mózi szájában. Nem hiába home made, gyakrabban szorul utómunkálatokra. A többi játék eddig bírta a strapát. Ez úgy tűnik selejtes volt első körben. Oda se neki, Mózi kiváló minőségellenőr. Itt is lesznek. Bámuljátok őket a porondon:
Mózi második Húsvétja is élő nyúl nélkül múlik el :(, de jövőre ebből nem engedek. Most is nekifutottunk a dolognak, hogy bérlünk egy tapsifülest neki, aztán mint a megunt karácsonyfát vagy a "feleslegessé vált" IKEA cuccokat visszavisszük. Volt egy kis félreértés Freassnapf háza táján, így nyúl nélkül indulunk neki a Húsvétnak. Aztán Hután vagy van olyan szomszéd, ahonnan kérünk, vagy nincs.
Sanyikámtól kaptam névnapomra anno új Tildás könyvet, itt volt hát a tökéletes alkalom, hogy felavassak belőle valamit. Olyan jó lenne egy sarok, ami csak ezeknek az alkotnivalóknak ad helyet, és nem áll meg az élet, ha szétpakolok, és minden cérnás, anyagokkal borított, papíros stbs. Erre egyelőre várni kell, így sem megoldott a lakáselosztás. Mózi Manónak CIRKUSZT hoz a nyuszi. Persze, mondanom sem kell, hogy nem készültem el vele teljesen :(, pedig annyira akaródzott. Elkészültem a zsiráffal (annak kertészgatyója is lett), elkészült az elefánt, aki most még naturistán nyomja, viszont a papagájok száma ZÉRÓ :(. Majd szerdán megvarrom, ha a védőnő befejezte a látogatását :). Aztán le is fényképezem a csapatot.
Ezen túl készültem tavaszi papír madárkákkal az ablakba, ők nem igényeltek túl sok piszmogást, illetve hungarocell gömbbe szurkáltam kis virágokat. A madarakat mindjárt meg is tudom mutatni. Nosza:
és nem egyetemista. Most estünk be Quimby koncertről, és 7,5 deci sör után és/vagy közben rendesen cikáztak bennem az érzések. Sok féleeee. Sehol se találom.... Hát, szóljon akkor közben ez a nóta, hátha meglelem a megfelelő szavakat, hogy lerajzoljam, de legalább összekössem. Addig Attila megsétáltatja Tolsztojt, én meg már nem kezdek neki éjszaka linzert sütni, jó lesz majd az Hután is, hiába gyúrtam be tegnap este.
Na ja, a Lovardában voltunk Quimby koncerten. Attila már jó előre kifigyelte, hogy most lesz (meglehetősen szar időzítés Húsvétkor), de mindegy. Halasztottuk Hutát 1 nappal, mert olyan nincs, hogy nem megyünk. Már a készülődéskor elkezdtek sorban állni bennem a benyomások, hogy tök fura így koncertre indulni, hogy arra kell figyelnem, hogy mind2 cickóból szoptassak, nehogy már felemásan induljunk el :). Aztán ez csak szaporodott. Bevallom, én már a kocsiban kibontottam a doboz söröm, mert mindenki tudja, aki számít, hogy én azt szeretem, ha már némileg langyos, de legalábbis nem hűtő hideg, és csínnyán bánnak benne a buborékkal. Ilyen szempontból én vagyok minden férfi álma, mert megiszom a sörük alját. A fesztivál sör pedig kifejezetten a barátom. Na jó, autó leparkol az irodánál, mi meg szépen átslattyogtunk a Lovardába, mint anno, mikor sok-sok Baricza Katica buliból vagy Inkognitóból sétáltunk a Pattantyúsra. Elhatároztam, hogy gyermektelen, már-már szeplőtlen szűz mária gondolatokkal lépem át a Lovarda küszöbét, és nem akarok mindig arra gondolni, hogy vajon Mózi taknyos-e éppen, és édesen gyűrődik-e az orrlyuka körül a száradó takony, ami hamarosan ébredésre készteti vagy hogy éppen mit csinált vagy mit nem a nap folyamán. Olyan sokan megyünk neki mi anyák (szülők szerintem) úgy a gyermekvállalásnak, hogy na majd mi megmutatjuk, hogy az anyaság mellett is megőrizhetők a régi baráti összekapcsolódások, régi szokások, régi lendület, régi kinézet, és nem húz le a szaros pelenkák szagelszívó vedrének örvénye. Sokszor azt is hiszem, hogy ínnye de ügyes vagyok! Nekem ez siekrült is (még leírni sem tudom normálisan). Aztán..., mikor eljutunk egy-egy hasonló programra, jön a döbbenet, hogy ÉBRESZTŐ!! Ne akarjak már úgy tenni, mintha nem lennék mami. Mert az előzenekar közben állandóan be-beugrált Mózi képe, amint tánci-táncizik, és sok-sok hasonló jött még vele. Meg is osztom majd, de most fekszem.
Attila azzal tért vissza a sétáltatás után, hogy mit csinálok most géppel az ölemben. Mondom, ÍROK :). Mit? Azt, hogy megöregedtünk?
Amíg mi kívülről-belülre, oda-vissza fonákul megtanultuk a bölcsődalok CD-t, Halász Judit mákos rétesét, a százszor szép gyermekdalokat, addig a Quimby úgy húzott el mellettünk, hogy jóformán csak a slágereket ismertük. A Dave Matthews Band-re anno készültünk :), most nem frissültünk. Utólag fogjuk bepótolni a gyerek dalok rovására. Sebaj! És nincs abban semmi kóc, hogy múlik velünk az idő, és a koncert után hazavárt egy kis büdös bogár, SŐT.
És most is csak annyit tudok megígérni, hogy majd utólag számolok be mindenről. Ritkábban ülök ölemben a laptoppal, mert jó idő van, Húsvét közel, játszóterezős, Barbival nagyasszony módjára téren kávézgatós, gyermek toszigató, futható szép idő, és persze takony porszívózós ordító szép napok. Tudom, hogy az orrszívás legundorítóbb része, hogy le kell fogni. Ő is ezt utálja a legjobban. Mert amikor kérdezem, hogy Mózi, ki kell szívni az orrodat? Akkor vigyorogva áll a témához, mutat a porszívó felé. Első nekifutásra szépen leül. Bekapcsoljuk a gépet, kezébe adom a szívót, és kis segítséggel tartja az orrába. Viszont ez nem túl hatékony így, rá kell segítenem, de az meg már nem tetszik. Ilyenkor követek el családon belüli erőszakot. Gúzsba kötöm, hogy minél hamarabb végezzünk, de csak fickolódik, tekereg a lábam között. Az UV lámpa a szörcsögés ellen szóba se jöhet. Max ha alszik, ráirányíthatnám - de nem szoktam. Csak elmúlik hamarosan.
A héten megint kirajzottunk a játszótérre. Lehet, felesleges még elvinni, mert egyelőre az a legjobb móka, hogy mindent felcsipeget a földről, én meg piszkálom ki a szájából, és figyelmeztetem, hogy nem szabad, nem vesszük szájba. Homok, termés, kavics, levél stb. A többi meg nem mozdítható, azt helyben fogyasztja: mászóka, hintát tartó állvány csavarjai, pad.
Vagy lejjebb? Meglátogattuk családostól ezt a helyet az éjszaka megint. A napokban amúgy is megzizzent kicsit a gyerek, de ez az éjszaka nagyon durvára sikerült. Ahogy nő, egyre nagyobb a tüdeje, egyre nagyobb az akarata, egyre tarkább fegyver arzenált sorakoztat fel a hangjában és egyre nagyobb fogak bújnak ki belőle. Éppen ezért először nehéz volt beazonosítani a nagy zokogás eredendőjét.
Köszöntünk, Óóó Nemes Lelkű (kettes számú) Őrlő Mózi Manó szájában!! De megkínlódta szegény. Vele együtt szegény MI is (MI ebből a tanulság? Hogy tik is mink vagytok :D). Semmi nem volt jó sehogy sem :(. A mellkasomon végignyúlva általában bealszik a kritikus helyzetekben. Most ez sem volt jó. Attilával közösen ébresztgettük, mert olyan volt, mint aki alvajár/ül, nincsen otthon nála senki, és csak visíííít. Mintha szellemet látna. Jaaaj...
Aztán mai nap hasonlóan folytatódott sok-sok nyöszörgéssel, nem nagyon evéssel, rajtam csimpaszkodással.
Szombat reggel kivételesen nem Mózi ébresztett, hanem előtte 2 perccel eszméletem. Így amikor ő elkezdett nyunnyogni az ágyában pikk-pakk odapattantam. Úúúúgy megörül mindig. Most ahogy kivettem megszimatolta a csupasz vállamat, és nagy vigyorogva odabújt. Utána felkapta a fejét, megint megszimatolta 2*, és nagy boldogan, elégedetten vigyorogva visszakuckózta magát a vállamra. Én meg majd' megzabáltam az anyaszagommal mindenestől - annyira cuki volt....
Pár hete felhívtam Dórit, emlékszik-e hogy néz ki a kis IKEÁs, eredetileg tört fehér/natúr színű fotelem. Persze. Amilyen kényelmes, olyan koszos. IKEÁék is jól kitalálták az olcsó húsnak a híg levét, ez a fotel is kb egyszer használatos. Lenne... Ha nem lennék olyan bátor, hogy megpróbáljam újra öltöztetni. A huzat ugyanis nem levehető, nem cserélhető, nem mosható, hanem rá van jól tűzve, varrva. Mielőtt a kis körömvágó ollóval neki estem volna a varrás mentén szépen lefejteni, bebiztosítottam magam Dórival. Én is úgy ítéltem meg, hogy nem egy nagy cucc újra kárpitozni, de ha mégis, akkor majd Dóri segít kiküszöbölni a csorbát, ő nagyon ügyes. Juditkát fel sem hívtam, ő boldogulna-e esetleg vele. Mert az nagyon biztos. Áthúzott már nem egy kanapét, fotelt. Olyan, mint MacGyver. Ha adnánk neki egy hullámcsatot és egy befőttes gumit, abból is csinálna egy komplett ülőgarnitúrát. Szóval most ezzel dikicselek :), amikor van idő és türelem meg cérna. Sietnem kell, mert Mózi közben teljesen szétcincálta a flízt belőle....
Röviden beszámolok a negyed maratonról rotaryék szervezésében, általam való teljesítésben :).
Szombaton eldöntöttük Eszterrel, hogy 10 km menni fog, kifutottunk Pallagra megerősítésként, hogy van bennünk ennyi felesleg, vasárnap pedig neveztünk. Én futva közelítettem meg a helyszínt, ezzel megvolt a bemelegítés, majd 10 körül ellőtték a mezőnyt. Nekünk, negyed maratonistáknak 2 kört kellett kocognunk a környéken, minden elismerésem annak aki 4et és 8at bevállalt ebből. A szervezés egészen jó, leszámítva, hogy a női mosdóban 3 WC van, a férfiban 8 + a piszoárok. Most nem kezdek el azon morfondírozni, hogy mi ez a diszkriminatív megkülönböztetés, talán több a férfi sportoló vagy ők szarosabbak? Mindegy, én most náluk csorgattam. Nem izzadtam vért, 57 perc körül bent voltam. Igaz, nem a célsávba futottam be, hanem mintha futni akarnék még egy plusz kört. Csak az tűnt fel, hogy de fura ez. Máshol olyan jól megvan csinálva a befutó zóna, célkapuval, fényképpel, szurkolókkal, éremmel a végén, gratulálókkal, vízzel stb :) Aztán rájöttem, hogy JA! Én vagyok a hülye megint. Muszáj voltam hátulról támadni, és magyarázkodni, hogy már beértem, csak nem váltottam sávot... Bla-bla-bla. Felmarkoltam a kis csomagot, aminek a tartalmát általában Attila fogyasztja el (most Mózi is megevett véletlenül egy kókuszos ZOO szeletet félig itthon), és megkerestem a családot. Attila és Mózi a csótónál kaptak el a 2. körben, szegény gyerek azt hitte már ott a vége, és elpityeredett mikor tovább iszkoltam :(
A füves nagy placcon viszont nagyon jót mulattunk utána, amíg Attila ASICS cipőtesztelésen volt. Mózi kiszúrt 2 lila lufit meg egy sereg gyereket, akik színezgettek egy pokrócon. Neki se kellett több. Becélozta a lufikat, és ott fetrengett a pléden a gyerekekkel. Utána majd szétkapták a lányok, labdáztak, szorongatták, ő meg csak kacarászott. Inkább volt ez most majális élmény, mint futó, de erről csak én tehetek, hogy nem terveztem vele.
