márciusi sétához készülünk

Most a legtöbb változás Mózi körül zajlik, de a beszoktatás után kicsit több időm marad élvezni Lócival is az életet kettecskén. Egyem meg annyira második gyermek, hiába próbálok tudatosan figyelni rá, hogy ne legyen. Hülyeség, tisztában vagyok vele. Nem tehetünk úgy, mintha elsőnek született volna. A napirendet gondosan átfordítottuk közös erővel, mert sajnos túl kényelmes volt, hogy éppen, amikor aludt ne ébresszem fel. A délelőtti séta utána azért nem, mert még Mózit gyorsan megebédeltetem, és majd utána... Sőt! Ha még akkor is alszik, akkor gyorsan lefektetem, eszem én is, majd utána... De jóóó, még alszik most is? Akkor csak gyorsan megnézem a leveleimet, és majd utána felébresztem.... Tyűűűű, vajon le tudnék-e még én is feküdni kicsit, amíg alszik....? Le bizony. És még most is alszik? Felkelt délután négykor a fél tizenegyes alvásból. Éjszakára persze ilyen hosszúságú szunya már nem jutott, mert nap közben még ezen túl is belehúzott. Türelmesen kivárja, amíg Mózit elrendezem, vagy kevésbé türelmesen, de nincs mit tenni, menet közben nem tudom elhajítani a másikat. Cserébe éjszaka volt fent. Nem feltétlenül sírt, csak gagyarászott a félhomályban vagy eszegetett. Olyan hálás ha beszélgetünk vele, vigyorog mindenkire, gőgicsél, cuppog. Úgy remélem, ha a napot kicsit visszatoljuk, akkor tökéletesek leszünk. Nagy hasfájás elmúlt, mint a könyvekben. Tíznél tovább nem engedem aludni, pontosabban akkor mindenképpen tisztába teszem, és felébredt. Dél, 1 körül is így csinálok, valamint a délutánokba is csempésztem némi ébresztőt, mert egyébként hajlandó lenne a legnagyobb csinnadrattában is aludni fény és zaj ellenére a nappaliban a járókában.

Ma három hónapos, és széép kis kerek Michelin baba (6,3 kg, 61 cm :)). A tejem túl nehéz, így kiverte a pofiját a kiütés. Most csökkentettem a tejtermékeket, de a kávéba muszáj tennem kicsit. Úgy veszem észre, már két nap is szépített a foltokon
.

A bolcsodei atadobol blogol a 21.szazadi Anya

Mar itt tartunk! A tizorai elott, mikor is beguritottak a zsurkocsit narancsokkal (az osszes gyerek persze,  kb mint Pavlov kutyai a zsurkocsi lattan leult a kisasztalhoz, az en kiscsikom meg odaszaladt a kocsihoz, es elkezdte leeszegetni a gyumolcsot, amig volt ido :)) es gyumolcslevel, megkert Marti neni, hogy koszonjek el Mozitol, es probaljuk meg, boldogul-e egyedul. 11-re jojjek vissza, o pedig negyed 12 kornyeken kihozza a nagyfiut. Ha fennakadas lenne majd telefonal vagy kiviszi kezetmosni, mert a csap nagy kedvenc (de nem kellett). 1 orara szabad voltam, mint a madar. Annyira elég volt, hogy idohiany miatt hanyagolt/hatterbeszoritott tarsaskapcsolataimban torlesszem a restanciat, illetve osszehajtogassak par ruhadarabot a szaritorol, es mar libbentem is vissza, hogy idoben ott legyek, ahogy kell. Jol mukodott a gyermek, meg azt is megengedte, hogy Marti neni kicserelje a pelenkat, es puszit is dobott neki bucsuzoul. Holnap pedig ott marad husos rakottkrumpli ebedre, én meg viszem Locit haromhonapos oltasra.

Bőcse (=Bölcsőde)

Túl vagyunk két nap bölcsődei tapasztaláson. Eddig jók vagyunk. Élvezi a helyzetet Mózi, főleg, hogy a szeme sarkából ki-kisandít, és ott vagyok. Utána becsüccsen az ölembe anyaszagot tankolni, majd dűt-borít újból. Elég rakoncátlan kiscsikó még a többiekhez képest, akik ismerik a szokásokat, nagyobbak is, és már szófogadóak. Várom kíváncsian, Mózi mivé lesz :). A gondozó nénik aranyosak, összesen 14-en vannak a csoportban, de még nem találkoztunk mindenkivel. Több a fiú, mint a lány, és a többség nagyobb Mózicseknél. Nem is baj. Nem egy megszeppent gyermek, kikapná a kezükből a játékot, locsoló kannát, vasalót - amit éppen kiszemelt - ha hagynák. De edzett társaság ez, mindenki körbepisilte már a territóriumát  a kis konyhát, a fésülködő sarkot, a hintalovat, az autópályát. A lerakott fa síneket is Mózi elkezdte (volna) felszedni egyből, amint reggel megérkeztünk, de a fiúk nem hagyták. Sőt! Nekem fájt hallani, amikor eltolták, és kikapták visítva a kezéből az alagutat, hogy NEEEEE, TE MENJ EL, BÜDÖS VAGY! Nehéz ilyenkor a kis padon maradni. Csak az tartott vissza, hogy tudtam, Mózi volt a dúvad, meg kell szoknia, gatyába kell rázódnia. Nem vette látszólag magára, söpört is tovább. Pénteken fogunk elsőként ott is ebédelni, aztán jövő héten meglátjuk akar-e hunyni a többiekkel a mini ágyakon.

Húsvéti bárány

Ahogy ígértem. Tálalom a Tilda bárányokat, és kérhetitek a szabásmintát, leírást bármelyikről, dobom azon nyomban.

A bárányka mellé sütöttem még a fiúknak (fiúk - (mínusz) Lóci) zabpelyhes kókuszos kekszet. Mesi hozott ilyet nekünk Lóci üdvözlőnek, és bevonult a családi keksz történelembe a recept. Hátha a tiétekbe is be fog:

Hozzávalók:

17 dkg kókuszreszelék

17 dkg zabpehely

20 dkg vaj

20 dkg liszt

20 dkg barna cukor

3 ek golden/nádcukor/szirup vagy méz

1 ek gyömbérpor

1 tk szódabikarbóna

A hozzávalókat jól összekeverjük, és süthető egyből, én nem dermesztem hűtőben, sőt. Így szebben formázható, mintha megmeredne a vaj benne. A sütőt előmelegítjük 180 C-ra. Egy lapos tepsit kibélelünk sütőpapírral. A kekszből golyókat formázunk, majd lelapítjuk őket és a sütőpapírra tesszük. 10-12 perc alatt megsül.

Változókorban

Bölcsődében megkaptam az első házi feladatot: Írjak a gyerekről egy rövid jellemzést, amit szerintem érdemes tudniuk, amiből pici rálátásuk lesz az első benyomást kialakítani. Az, hogy mennyire tudok rövidet írni, az majd elválik... Csütörtökön megmutatták a csoportot, Mózi is beszagolhatott negyed órára a szobába, játszott és fröcskölt egyet a mosdóban, minden ajtón ki és be akart menni, mindent megtapogatott, sírva jöttünk el. Ő lesz a retro piros pöttyös bögre. Jelet választani év közben már nincs lehetőség. Örüljünk neki, hogy van valami. Attila yoyo-t szeretett volna neki, mert régóta vágyik a Yoyo Apuka névre :), de ilyen nem is szerepel a repertoárban.

Mindig én vagyok az, aki kicsit tart a dolgoktól, pedig nem vagyok para-mama, de olyan sok új dolog van most az életében. Megjött a nagy fiú ;-) ágya, Lócié lesz a kiságy, bölcső már felkerült nyáron érkező unokaöcskös számára. Újra mutat hajlandóságot a pelenkán kívüli pisilésre, kakálásra. Valamint VÉGRE valahára megoldódott a fütyi-kérdés. Jaaaaj, ez a része nagyon rossz. Nekem is, hát még neki. Szegény napjában 2* is bő órát ült a kádban, mert ott nem csíp vagy terpeszben járt, hogy a pelenka ne érjen hozzá vagy levettük a pelenkát és nekem kellett fújni. Ha valami fáj, sebes, beüti egyből hozza elém a fájó részeket, nekem/nekünk meg puszilgatni kell. Volt olyan, hogy a nyelvét harapta el, és nem akarta megérteni, hogy oda nem adok puszit, csak a pofijára... A fütyit is csak ezért fújtam....

Holnap már Húsvét, készen vagyok a két fiacskámnak varrt Bárány Boldizsárral. A Lócié kisebb. Holnap felcsattintom őket ide. Természetesen.

Isten malmai lassan őrölnek felénk II.

De legalább őrölnek... :)

És teljesen véletlenül lett kész a mai napon. Emlékeztek erre a posztra :))??. Akkor elkezdtem lebontani,

és a párnát kiszabni, összefércelni. Maaaajd elszállt az affinitás. És anélkül nem megy. Toszigattuk, takargattuk, Attila már el akartam vinni kárpitoshoz annyira nem bízott bennem vagy az időben. Pedig ha elkezdem, befejezem. Csak kérdés mikor. Nem mondom, hogy tökéletes lett, de első munkának remek. És legalább TISZTA.

Most viszont nem engedném be a lakásban egyik lakberendezési magazin fotósát sem, olyan cérnás és kupis minden. Megérdemlek egy kis ropit.

Fos hideg van és fénytelenség. Ez nagyon blöööeeeee! Ilyenkor már legalább 15 fok és ragyogó napsütés dukál. Cserébe itthon szöszmötölünk, Lóci szörcsög a szőnyegen, Mózi meg szunyál. Mire felébred, a kicsit át kell menekíteni a járókába, mert kő kövön nem marad, félek, hogy a kismotorral is áthajt rajta... Annyira kettős benne az érzés, amilyen kettős a viselkedése. Ez egyik pillanatról a másikra változik. Ha egy másodperc töredékére félrenézek, amikor úgy sejtem, hogy nem tehet benne kárt vagy nincs a felszínen indulat, már csak a visításra kapom oda a fejem, és pl jól beleharap a kis kezébe. Máskor meg nagy ölelgetés van és csókolózás.

A múlt héten bekereteztettem egy nagy parafatáblát a tábla értékéhez viszonyított aranyárban. Attila nem is akarta elhinni, hogy képes voltam ennyit adni érte. Pedig de :). Annyira rusnya volt az eredeti kerete, hogy szúrta a szemem. Majd max megkapja Mózi örökségnek, mint elsőszülött, addig pedig betesszük az ágyneműtartóba az ólomkristályok mellé ;-) Erre keresztszemeztem fel a heti rendszerességgel biztos elhangzó költői kérdést.
Mert nálunk tuti, hogy mindig lemarad valami a listáról. Mostantól ide fogom gyűjtögetni, ami a háztartáskezelés során felmerül.
Szép álmokat!

És vajon én bölcsődeérett vagyok-e?

A kérdést a ritkább szemszögből teszem fel. Mindenki csak azzal foglalkozik, hogy a gyerek bölcsőde- vagy óvodaérett-e. De mi van az anyával, aki eddig a nap 24 órájában köldökzsinóron sétáltatta a gyerekét? Minden megkezdett nyekkenést és sóhajtást be tudott fejezni, mert félszavakból is összeállt a kerek lényeg. Eddig szűk volt a kör, akivel osztozni kellett a kitüntetett figyelmen, gyermeki ragaszkodáson. Könnyűszerrel be tudok-e vajon engedni újabb idegeneket ebbe a körbe? Vajon másnak is át tudom-e engedni az osztatlan sikerű Activity-partner szerepet, amit verhetetlen fokúra fejlesztettünk Mózival mostanra. Húsvét után mindez kiderül. Benne jobban bízok, mint magamban, hiába tudja az eszem, hogy jó lesz ez mindkettőnknek. 

Isten malmai lassan őrölnek felénk

Március 15. alkalmából és a nagy hó-helyzetre való tekintettel megcsináltam a Lóci ágya fölött forgó ki s zenélő ketyerét. Szégyenszemre ezt még Mózi idején terveztem. Az egyik baba bizományiban vettem a muzsikáló függő szerkezetet, és úgy gondoltam, lekaszabolom róla a csüngő figurákat, és majd ééén - ki más? - varrok rá egyszerűbbnél egyszerűbb lógó izéket. Na most elkészült.

Ennek sem az volt az apropója, hogy én jobban meg tudom csinálni, mint a bolti, vagy ez használhatóbb, inkább csak olyan jó ötletnek tűnt, hogy ez is az én kezem munkáját dicséri :) Két szivecske van rajta fagombbal a közepén, egy kis madár, és 2 db, azaz két darab pillangó. HURRÁ!

Varrhatom a Húsvéti jószágokat.

Olyan hálás közönség. Egy órán keresztül vigyorgott rá :)

Szenvedélyek szabadságában

"...Szenvedélyes pillanataimban nem érdekel a külvilág véleménye, nem kapnak hangot a belső elvárásaim, lehullanak a gátlásaim, és nem kerül túl sok bejegyzés a határidőnaplómba. Ilyenkor a tervek, feladatok helyét a vágyaim, az érzelmeim veszik át. Ha őszinte vagyok magamhoz, nekem kifejezetten szükségem van arra, hogy az ilyen időszakok időről időre megjelenjenek az életemben. Ilyenkor vagyok képes ugyanis elengedni a biztonság illúzióját, valami mélyebb "zsigeri" irányításnak. És bár itt kínálkozna, hogy ilyenkor "ösztönösé", irracionálissá válok, sokszor érzem azt, hogy ez a fajta kontrollvesztés csupán másként racionális, bizonyos belső tudások, bölcsességek is csak ilyen állapotban tudnak aktivizálódni. Csak ilyenkor vagyok képes komolyan változtatni életem berögzült rutinjain, kényszeres szokásaimon..."

Olvassatok HVG Extra Pszichológia különkiadást! Tegnap este volt szerencsém egyhuzamban legalább sok cikket elolvasni, amíg Lóci henyélt a mellkasomon, Mózi meg hamar durmolt, miután Kendével kidorbézolták magukat :).

Varró Danira gondolok

...ebéd közben, meg-megállva :)

Varró Dániel: Kötődő nevelés

Mutogatnak sokat énrám:
“de helyes kis batyu, lám!”
Hisz a hátára kötözve
cipel engem anyukám.

Vagy előre, a hasára
kötöz erszényszerüen,
azután így tereget, meg
vacsorázgat derüsen.

S ha elöl van az a kendő,
mibe engem kötözött,
megesik, hogy a fejemre
potyog egy kis körözött.

A kötődő nevelésnek
folyománya az a tény,
hogy a gyermek leevődik,
ha nincs szalvéta fején.

Jó ebédhez szól a nóta.

I(n)digó, nakakó/nakaka

Ez a családi nagy titok. Sejtelmünk sincs, mit jelent a szó, amit magával hozott Mózi Manó. Egy jó ideje mondogatja, többnyire akkor, amikor fel van pörögve, és szaladgál a szobában, ugrándozik vagy a kismotorral száguldozik. A öröm hangja ez, afféle csatakiáltás :), de nincs meg a magyarázat rá.

A hétvégén a diktafont betette Attila az ágya alá a délutáni majd az esti elalváskor is, mert olyan cukin eldünnyög, halandzsázik, hogy kár lenne lemaradni róla megörökítés nélkül. Az már kezd megoldódni, hogy a TE-ből miként lesz ÉN. Így hívja ugyanis jó ideje magát, hogy TE. Próbálkoztunk megmagyarázni neki, hogy nem Te, hanem Én, de lássuk be tök logikusan gondolkozik. Bele is tört a bicskánk :).  Most magától kezdi feloldani ezt a logikai bukfencet.

Fogja be a fülét az a született "pék", aki csak abban a kenyérsütésben hisz, ami kéz-meleget igényel, és harakirinek számít a hozzávalókat sütőgépbe szórni, majd ráállítani a megfelelő programot, és bő három óra múlva élvezni a meleg kenyér illatot. Én most ezt tesztelem. Sajnos a kéz-melegemre két gyereknek és egy embernek is szüksége van, így a gépi megoldást választottam, mert csak jó dolog saját kenyeret enni. Tegnap este találtam is egy ízletes burgonyás receptet. Annyit szabtam át rajta, hogy nem fehér lisztből csináltam, hanem teljeskiörlésűvel búzacsírával. De van a tarsolyomban még sok ígéretes magvas és joghurtos és kalácsok és sok egyebek. 

(egyébiránt a laptop az akvárium tetején van, és állva írok... :))

A felszín alatt

Most írtam levelet egy távoli barátnőnek. Miután átolvastam felötlött bennem, hogy nem tűnik-e túl kirakatinak a blog. Ahova csak a szépet és a jót teszem? Eddig nem így gondoltam, de szeretném, ha nem hinné azt senki, hogy mintAnya szerepében akarok tetszelegni, éppen ezért be is másolom a levél jelentős részét, ami elég jól összefoglalja a bennem kavargó helyzetet Krisztus után 2013-mal:

Hogy vagytok? Mózi most éppen nincsen, mamánál van.

Nálunk most óvoda és bölcsőde gondolatok vannak. A jövő héten értesítenek ki az ovik, hogy bejutottunk-e az első vagy csak a második helyre. Nagyon-nagyon az első helyet szeretnénk,  talán sikerülni is fog. De az majd csak január 24-én indul, jövőre. Addig viszont szeretném Mózit bedugni bölcsibe. (...)

Szeptembertől már nem adnám be, mert 4 hónapra felesleges. Nagyon szeretném letudni a francia nyelvvizsgát, de egyszerűen lehetetlenség számomra erre koncentrálni így. Tudom, hogy Mózinak is jól jönne a társaság, de a bűntudatot nem tudom kiűzni magamból emiatt, viszont néha már attól is félek, hogy ha továbbra is itthon marad, akkor "kárt teszek benne". Nem fizikait, de nem tudom kellőképpen értékelni, hogy együtt vagyunk a nap 24 órájában. Annyira leszív, hogy nincs energiám mindig kitalálni valamit, türelemmel és élvezettel játszani stb. Hetente van 1 nap, amikor biztos, hogy az agyamra megy. Nem feltétlenül a gyerek hanem a helyzet, hogy nem látok ki a 4 fal közül, és a nap 90 százalékát velük töltöm, a maradékban pisilek, eszem, alszom, turbó-zuhanyzok. Elég kettős ez az érzés. Nem volt bennem korábban ilyesmi, és ettől szarul érzem magam. Egyre többször teszem fel magamban a kérdés, hogy egyáltalán jó anya vagyok-e. Ami eddig evidens volt a számomra. Vagy az merül fel bennem, hogy egyáltalán nekem való-e az anyaság, ha most ennyire kimerít. Hogy más is küzd belül ennyire, hogy ne merüljön el vagy más dolgozik már ilyenkor rég vagy bölcsis/ovis az egyik pulya? Az is érdekes, hogy amíg csak Mózi volt, addig hiába éreztem jó (már ha használhatunk ilyen jelzőt egyáltalán) anyának magam, most meg meghatározhatatlannak, igazán a 2 gyerekkel találkoztam szembe az anyaság érzésével. És ez nem a magazin-anya, aki mindig sportos, mindig fitt és nett, mindig kipihent, és állandóan főz, és játszik, és dolgozik és kreatív és f@sza feleség stb. Hanem azzal, aki sokszor fáradt, sokszor hullámzó a hangulatom, sokszor csak este tudok lezuhanyozni, összeszedni magam, akinek nem jut ideje magára, olvasni stb. Azok az órácskák megváltások, amikor barátnővel el tudok menni gyerek nélkül kávézni, csacsogni, fel is töltenek, de nem eléggé. Áhítom a sikerélményt, ehhez viszont tennem kell, de az meg időt és figyelmet, kipihentséget igényel.

Hiába tudom, hogy Lócira nem tudok annyi időt szentelni, mint az ilyen korú Mózira, szeretnék mégis. Könnyesedésig tudom nézni szoptatás alatt, és után, ahogy szuszog vagy vigyorog elmerülve a szememben vagy amikor táncol az ébrenlét és az álom határán.

Hát így élem meg a helyzetet. Most tiszta fejjel jó is volt ezt leírni. Olvasni lehet nem :).

Megérkeztem! értesítő

Szerepeljen ez is az oldalon, ha már elkészült. Nem most, de nem rég érte el a végleges formát és számot. A tágan értelmezett család kapott az értesítőből, meg ne sértődjetek, hogy a Ti postásotok üres kézzel jött :)

Kelt ostoros rétes

Valójában viszont nagyon finom, foszlós kakaós kalács. Adriék hoztak valamelyik decemberi, karácsony-közeli reggelire ilyen házi süleményt, és azóta legalább háromszor vagy négyszer megsütöttem. Még mindig nem tökéletes a kinézete megsülve, mert szétnyílik kicsit, de rákerestem neten képekre, hogy másnak is így fest-e, és hát, ja :).

Hozzávalók:

a tésztához:

- 60 dkg liszt

- 3 tojás sárgája

- 3 evőkanálolaj

- 6 dkg kristálycukor

- 4 dl langyos tej

- 5 dkg morzsolt élesztő

- 1 mokkáskanál só

A töltelékhez:

- 25 dkg margarin

- 20 dkg kristálycukor

- 3 evőkanál cukrozatlan kakaópor

A tetejére:

- 1 db tojás

Elkészítés:

A tésztához valókat egy tálban jól bedagasztjuk - az élesztőt csak bele kell morzsolni, nem kell felfuttatni -, és meleg helyen 50 percig kelesztjük a duplájára. Ez idő alatt elkészítjük a tölteléket: jól kikavarjuk a margarint a cukorral, bele a kakaóport is. A tésztát lisztezett gyúrólapra borítjuk, és 2 egyforma részre osztjuk - ebből az egyik db-t 3, és a másik db-t is 3 részre vágjuk majd. Az első 3 db-t egyenként téglalap alakúra nyújtjuk, és megkenjük kakaós krémmel. (A krémet is 2 részre kell elosztani, majd azt is 3-3 részre.) Az első 3 tekercset úgy feltekerjük, mint a bejglit - majd hármas fonással FONOTT KALÁCSOT hajtogatunk. Ebből a mennyiségből 2 kalácsunk lesz, melyeket kikent, magas falú tepsibe teszünk, tetejüket felvert tojással kenjük meg. Úgy 20x30 cm tepsit használjunk, mert akkor jó, ha a kalács a tepsi falához ér (mert így csak felfelé növekedhet). 10 perc pihenés után közepes lánggal 35-40 percig sütjük. 

Jól vagyunk, csak mindig fáziskésésben :). 1 dolgot kipipálok, felírok mellé 5-öt. Nem kell különösebb gógyi hozzá, hogy lássuk, ez így nem fog csökkenni a közeljövőben. Biztosan voltatok már Ti is abban az állapotban, hogy minél fáradtabbak vagytok, annál tevékenyebbek vagytok. Pl egy-egy jól sikerült nyaralás, utazás után egyből kipakolni, kimosni, teregetni, és nem hetekig bukdácsolni a fél-üres bőröndben és hálózsákban, nedves polifoamban... Most sem mertem lefeküdni délután, mert rosszabb, ha egy fél órát tudok aludni, mint így, hogy lendületben vagyok.

Virágzó-bimbózó unokák

Pénteken volt Anya-Mami 60. születésnapja azt ünneplőzte a család szombaton, Isten éltesse itt is, most is, még egyszer is.

Vasárnap kijutottunk most először futni. Bele kell kicsit rázódni... Viszont olyan kisimult lettem délutánra tőle, hogy gondoltam fél 10-kor beszunyálok, sikerül ameddig sikerül. alapon. Olyan bizakodó voltam még hajnal fél 2-kor is, hogy mindjárt feküdhetünk. Végül sikerült negyed hatkor reggel 2 órát belehomorítanom. Azt hittem, túl vagyunk a hasfájáson, de nem. Csak tartott a csepp. Most elrobogtam venni, mert égető szükségét éreztem. Olyan tehetetlen vagyok, amikor csak fájdalmasan ordíííít bele a sötétségbe vagy éppen a fénybe, és nincs fegyverem ellene. Remélem, ezért nem szeretnek a férfiak jelen lenni a szülésen. Mert konkrétan nem tudnak tompítani azon, amin szeretnének. Meg szerettem volna én is :).

csirkekeltető piros fényben

Lóci szegény szörcsög. Nincs konkrétan szívható takony, be-beteszem a csirkekeltető alá, hogy száradjon belőle a nyák, de csak nem múlik. Az étvágya nincsen veszélyben, ne aggódjatok. A szomszédban pedig itt van Betti, aki életmentő.

Tudtam, hogy várjátok, és biztosra veszitek, hogy ma írok, mivel süt a Nap, és az nekem jó barátom. Tagadhatatlanul betette mellső lábacskáját a tavasz Debrecenbe, még akkor is, ha nem marad végleg. Mirelit csirke színemnek is sokat fog segíteni, az energiaszintem meg akkorát ugrott, hogy le sem feküdtem a fiúcskákkal. Majd este lehet megbánom, hogy ilyen nagy legény vagyok.

Már ott tartunk, hogy Mózi motorral is szépen jön a babakocsi mellet vagy előtt, de még az úttesteket tudatosítani kell, hogy akkor is megálljon, ha én nem lihegek babakocsit elhajítva éppen a nyakában. Az azért para. Még akkor is, ha a közelünkben sok a tér, és kb 2 úttesten kell átkelni, mire kimotorozunk valamelyikre. Simán megjártuk a piacot, bár nem nagy bevásárlást csaptunk, bemerészkedtem vele már boltba is. Még ez is necces, mert mint Ricsaj Peti kinyújtja a kezét, és húzza végig a polcokon. A Rossmannban felcsillant a szemem, mert van LOLA kölesgolyó. Ezt tudtam eddig is, de pár hete LOLA és PALKÓ láz van itthon, így ebből is feltankoltunk. Eddig egy mesekönyvünk és egy hozzátartozó DVD-nk van, de lehet, lesz majd több is... Ééééés ma megérdemlek egy finom kávét is, mert a hét 5 napján kiherélt gabonakávét iszogatok. Legalább 100 órás gyorstalpaló agykontroll tanfolyam szükséges ahhoz, hogy ezt finomnak és kávét helyettesítő terméknek léptessem elő a preferencia rendszeremben, de most valahogy úgy éreztem ezt fogom inni és Lóci is.

Eddig is imádtam a szalagokat és anyagokat, de most még jobban. Amikor Lóci nyöszörgős vagy az orra be van dugulva vízszintben, akkor egyik hónom alá csapom, és fél kézzel bűvészkedek a neten. Fél kézzel is csuda sok pénzt el tudnék költeni, de ebben mi nők, kiváltképp a kismamák, kiemelkedően jók vagyunk. Egyik oldalról evezek a másikra, és találok nagy sóhajtásravaló dolgokat... De én béna vagyok időbeosztás terén. Kicsit olyan b@*** meg róka a fűnyíródat fajta. Mert egy-egy órát el tudnék csípni, de addigra elő sem tudom készíteni a terepet, már rakhatnék is el ollót, ragasztót, varrógépet, valaki úgyis megakadályozna :). Igénylem a ráhangolódási időt is. Most viszont szerelembe estem sok-sok tengerentúli textíliába... Jajj nekem.

RoboCop vagyok

Végre!! Olyan jó kis izomláz van főként a lábamban, amitől úgy érezhetem, hogy izom is van a láz alatt. Nem szimpla bőrizomtömlő, köhööömmm.... Picit oszloposan, robotzsaru módjára közlekedek és akaratlanul is ki-kicsusszan belőlem a Jaaaajjj. Ami úgy tűnhet, mintha nem élvezném. Attila meg is kérdezte, kicsit kijelentve, hogy De hát ezt szereted, nem? DEEEE :)! Vártam-vártam, hátha lesz olyan "gyermek-állás", hogy mind fekszik, és alszik, én viszont nem, mert akkor előránthatom Alexandrát a cilinderből. Hiába... Lóci produkált két kaka éjszakát, és 2 ig nem aludtam semmit, csak ordított szegény fél 10-től kisebb megszakításokkal. Meg ne kérdezze valaki, hogy próbáltam-e ezt vagy azt :)? Mert IGEN! Na jó..., lehet tudtok még jó praktikákat. Mózi meg reggel 6 negyed hétkor kéri a reggelit. És mellékesen fél éjfélkor ő is beleordított az éjszakából, hogy anyaaaa. Mint aki rosszat álmodott, de alig tudtam lefejteni magamról a kapaszkodó kis kezét. Azon az éjszaka 4-en aludtunk (nem aludtunk) a Noé bárkájában. Szóval a rákövetkező napokban jobbnak láttam hunyni délben én is. Nem volt ez olyan kimerítő, mert lehetne sokkal rosszabb, de megismerkedtem a filmekben előszeretettel használt klisével, hogy hiába beszélnek az emberhez, koncentrálni kell, hogy ne ragadjon le a szeme, és ne nézzen úgy ki, mint Joey ha nem ért valamit. Úszik el a figyelmem, kb nem is jutnak el a szavak a fejbőrömig sem, nem hogy az agyamig. Befőttesüvegből beszélt hozzám a védőnő is, mert persze pont aznap jött :). 

Ezzel az estéket kilőttem formásodás szempontjából, maradt a reggel/délelőtt. Nagy meglepetésemre Mózi partner ebben. Attól tartok ő is úgy gondolja, rám fér egy kis tuning, háttérbe vonul vagy meredten nézi a képernyőn (Alex)Szandit. Aztán ő is lefekszik mellém a szőnyegre tárogatni vagy az ölembe ül, hasamra. Nem vagyok egy fokozatos fajta. Csak éppen annyira, hogy 6 hétig semmi, majd lightos hasprés, aztán Új Kihívás. Az extrákat még kihagyom, és bőven elég lábsúly nélkül. A keresztelőre össze kell kapnom magam (ami még csak a Mózié, és aminek még nincs is meg az időpontja...)

De van egy nagy hírem is: Mózi maholnap megnősül!!! Valahogy ilyen távolinak tűnik számomra az óvoda is, de ma volt az utolsó határidő, hogy leadjuk a papírt. Így is tettünk. Én még tegnap délelőtt betoltam Lócit az egyikbe, hogy szétnézzek, mert az igazi nyílt napokról lemaradtunk a szülés és szobafogság miatt. Most várjuk majd a döntést, hogy jövő január 24-étől mi lesz a jele, mit kell majd hímeznem, varrnom. Alig várom. Annyira cuki lesz majd a kis budik és kagylók között a mosdóban, már látom a huncut csillogó szemét, ahogy étkezések közben hülyeségeket tanít a többieknek ;-). Én is behúztam a gyerekeket a virágágyásba anno, amikor kinti testnevelés órán azt mondta az óvó néni, hogy húúúzzuk ki jól a kört. Én meg addig húztam, amíg a fele társaság (de legalább a jobb és baloldalamon kapaszkodó gyerekeket be nem húztam. Utána Ibolya néni nagyon jó pedagógia érzékkel megáldva azt mondta, hogy: JÓ, akkor én mostantól itt fogok tornázni a virágágyásban :(. Büntetésből beállította szerény kis madárfejű X-lábamat a virágágyásba, amíg a többiek tornáztak. Lehet ő viccesnek szánta, én viszont napokig sírva mentem oviba, mire elmondtam anyának, hogy miért. És hogy nem akarok többet menni. Na tessék most még az is beugrott, hogy szintén ez AZ Ibolya néni élvezkedődött rajtam a többi klumpás vagy lyukas orrú-sarrkú csizmás dajkával, hogy odahívott (én nagy büszkén csattogtam oda mit sem sejtve), majd ennyit mondott: Te rosszaság! (vagy csúnyaság ??! - ez nem rémlik) Majd vigyorogva örült a többiekkel, hogy minden alkalommal elsírom ezen magam. És mellékesen megölelgetett, de ez már halottnak a csók :((. Biztos cuki voltam legörbülő szájjal, de akkor is! Monnyjjon LE!!!

Kezdek újra teljesértékű lenni, nem heverek sárga címkével felmatricázva és leszázalékolva a nyomott és bontott termékek között a poros gondolák végén ömlesztve. Eljutottunk a hathetes kontroll időpontjához, de még hétfőre is hagytunk egy kört a klinikán. Szerencsére rendben vagyunk eddig, indulhat a mocorgás ahogy jön a szép idő is (ezzel próbálkoztam pénteken, de nem tudtam befejezni a posztot)

Tegnap a klinikát s megjártuk az 5 kg-os deddel!!! Végig aludta az eseményeket, épp csak annyira kelt fel, hogy megmutassa, jók a reflexei, aztán szunyált tovább. Délután három után már én ébresztettem fel, hogy ki ne toljon velünk az éjszaka. Nagyon nem hatotta meg ez sem. Evett, majd átmentünk Bettiékhez, és amíg a nagyok szétrámolták a lakást ő a konyha asztal közepén hevert közöttünk, és nézelődött.

Úgy áll a nagy csata helyzet a muhi pusztán, hogy a nagyobbik gyerektől nem lehet csinálni SEMMIT! De ezt most komolyan így is kell értelmezni. Semmi olyat, ami nem róla szól, nem vele való foglalkozást jelent. Hiába vitte el mégis délelőtt Mama, mert a felszabaduló időben Lóci előhozakodott egy kis hasfájással, illetve olvasni kívántam. Próbálom nyugtatni magam, és a bűntudatot hajtani a fejem fölül, hogy nem vagyok rossz anya azért, mert nem élvezem minden percét a hét 5 napjának a szőnyegen ülve építő kockákkal körül bástyázva (még akkor is, ha színeket és formákat csoportosítunk, és nem csak dűntünk-boríunk). Nem tudok nyugodtan zuhanyozni, fürdeni, mert Mózit nem merem egy légtérben hagyni a kicsivel, de a csukott ajtó sem garancia, mert bármire rááll, és kinyitja. Így aztán jön velem a fürdőszobába, és babrálja a mérleget, próbálkozik a WC-kefét megkaparintani stb. Vasárnap is hiába volt itthon Attila, gondoltam jól elmerülök most a habokban, de Mózi veri az ajtót, anyázik, nem jó ilyenkor senki sem igazán. Hát akkor üljön be ő is. Így is lett. Cuki volt, néha durrogtatott, én meg aggódva kérdezgettem, hogy kaka lesz? A válasz mindig NEM (majd erre is visszatérek). Végül megtudtam, mire jó a mini BILIBO.... Sz@rt lapátolni a kádból :D. A két kis lyukon kifolyik a víz, Kula Bácsi az Ünnepi kaki meg benne marad. Így ért véget a vasárnapi lazulás a kádban.

Gépet kinyitni megint veszélyes, mert egyből sírás lesz, hogy csücsüljek vissza a szőnyegre vagy vegyem fel az ölembe, és ő is nézi mit csinálok. Közben bele-belenyúl, nyitogatja a CD lejátszót (gyurmát is látott már... :(), nyomogatja az ENTER-t. Az nyilván nem az igazi, ha a régi, kiberhelt gépet kapcsolom be neki. Főzésnél segít. Kavargatja a lábasban a szárazbabot, utána napokig rugdossuk a lakásban, mert jut belőle mindenhova. Szóval ez a része veszett kimerítő. Hogy nem látok ki a négy fal közül. Másrészről nagyon jó érzés, mert Extra Anya korszak bontakozott ki. Az esti alvások sem működnek. Tegnap Attila altatta egy-másfél órán keresztül. Előtte már velem is lezavarta a szokásos éneklés, mese, összebújás, napi események megbeszélése. Csak úgy a semmiből kezdett el egyszer csak sírni (kintről legalábbis így tűnt).
Lóci érkezése előtt már nagyon jól álltunk alakuló szobatisztaság terén. Aztán szép lassan ott tart most a helyzet, hogy akkor is letagadja, hogy kaka van a pelenkában, ha már messziről húzza a szagát. Megint szüneteltetjük a témát, és ezeket az apró fennforgásokat betudom "Lóci rovására".

Varrok Nektek!

Kell valami nyomós indok, erős motiváció, hogy előszedjem a varrógépet, és minden mást eldobjak a kezemből. Beleértve természetesen a gyerekeket is a nagymamák és Attilapa legnagyobb örömére :D. Viszont én is a család része vagyok, nekem is jár a gyereken túl valami móka és kacagás...

Ha a Tűkkelütött blogot nyilvánosan követő "híveim" tábora elérte a bűvös ötvenet, akkor kisorsolok valakit közüle, és legalább két vagy három darabból választhat egy legszebbet, hogy melyiket készítsem el Neki. Ha pedig nem éri el a misztikus számot, akkor jól ki...babráltok velem, mert addig nem kerül elő a masina. Szóval HAJRÁ, csatlakozzatok! Ne féljetek felkerülni az oldalra ;-)

Anya, taníts engem! sorozat II.

Csatolom az elmaradt szerdai ötletet és a mai csütörtöki adagot, valamint annyi megjegyzést, hogy a hónap feladata az alapos kézmosás begyakorlása. Mindennap foglalkozás előtt és után szappannal mossanak kezet!

Mi csak étkezés előtt vagy ha kintről bejövünk. Épp elég az is :)

Anya, taníts engem! sorozat I.

Most olyat találtam ki, hogy a Ti segítségetekre (is) leszek. Főleg a 2-3 éves korú gyermeket saját háztartásban :) nevelő szülőknek kedvezek. Azon is belül a azoknak, akiknek nincsen meg vagy eddig nem ismerték/használták az Anya, taníts engem! Deákné B. Katalin Fejlesztési lehetőségek a születéstől iskolakezdésig című könyvecskét.

Nem mondom, hogy mi napi szinten forgattuk volna, de nagyon nem volt rá szükség, időnként fellapoztam, átnéztem, hogy tud-e újat mondani, de nem ;-). Most viszont úgy érzem, hogy hasznunkra lesz, mert elértük azt a kort, hogy már nem annyira csak a környezetét kell megismerni a gyereknek, nem csak a használati tárgyakat kell a kezébe adni, illetve a fél konyhát és fürdőszobát a közelébe engedni, hanem fel kell készíteni az ovira és tudatosan szocializálni kell. Illetve befigyel az is, hogy mivel saját részre nem tudok idő lopni, kihasználom a Mózi  javára.

A könyv iskolás korig minden napra javasol fejlődési szintnek megfelelő feladatokat/játékokat, amit nem feltétlenül kell szigorúan napi lebontásban csinálni. Magam szórakoztatására viszont ezekből a napi tematikákból gyártottam egy gyors photoshopos kártya sorozatot, amit ki is nyomtatunk, és mágnes táblára  kiakasztgatjuk, hogy szem előtt legyenek az ötletek. Ezeket fel is fogom pakolni majd egyben letölthető formában is, hogy Ti is elérjétek. Ha pedig érdeklődtök más korosztályú gyerekeknek hasonló iránt, akkor gyártok hozzá kártyát, és felpakolászom azokat is. Csak visítsatok!

Ez volt a keddi nap 24 hónapos (23-25) gyerekeknek:

Amennyire üdítő, olyan nyomasztó

Ez a déli időszakra vonatkozik. Amikor tudom, hogy van/lesz két óra szabadidőm a legjobb esetben. Alig várom, hogy Mózi feje a párnán landoljon :), és akkor, mint rumlis szekrényből rám borul a sok szeretnivaló tevékenység. Azt sem tudom, melyiket halásszam ki, mert az egyik csücske tuti, mélyebben van a bútor belsejében, és ha nem vagyok óvatos és előre megfontolt, akkor újabb ilyenek esnek ki.  Aminek az lesz a vége, hogy semmi hasznosat nem csinálok, és már ébren is van a Nagy fiú. Képtelen vagyok priorizálni ilyenkor. Mert ha elkezdem a lakást elsimítani, akkor se vége, se hossza, ráadásul mire lejár a kiszabott idő, kártyavárként hullanak a lapok szerteszét, semmi látszatja. Az alvás lenne a legkézenfekvőbb, mert gyönyörű szemem írisze elég mélyről pislákol kifele, de sajnálom pont ezt a legdrágább időt rá. Szeretném olvasni a járó magazinokat, a megkezdett könyveket, levélben és egyéb módon fecsegni, ápolni a kapcsolataimat, alkotni gépen és kézzel. Nem beszélve saját külsőségeimről valamint személyiségem és agyam fejlesztéséről. Az agyam kopik :(. Mondat szerkesztéseimnek se vége se hossza, a személyiségem meg alakul, mint púpos gyerek a prés alatt (sajnos :)) akkor is, amikor ébren vannak a fiúk.

A tegnapi  nap katasztrófa volt. Biztosan a fáradtság, nálam és Mózinál is, mert későn feküdt, korán kelt, nem akart aludni ebéd után sem. Semmi rosszat nem követett el, sőt. Csak nem tudtam csinálni tőle semmit, és mindenen csak vonyított. 10 percet nem hagyott, hogy befejezzem az ebédjét, és én pedig különösen nem voltam partner. Tényleg úgy éreztem, hogy az egyetlen menekülési útvonal az ablak lehet. Állat módjára tudtam volna üvölteni csak úgy bele a(z) űrbe vagy önkívületben zokogni. Aztán feladtam, hogy esetleg Mózi aludjon egy normálisat (1 órányit sikerült közösen a mi ágyunkban összekucorodva). És mindezek ellenére elhalmozza puszival az őrült anyját, bújik, ölelget, ki sem akar szállni a karjaim közül. Kapaszkodik fel, ha szoptatok, dörgölőzik. Most semmi csipkedés, ütögetés nem volt. Így meg még ramatyabbul éreztem magam. Kérdeztem a sok puszi kapás közepette is, hogy megérdemli egyáltalán Anya ezt a sok puszit? A válasz csak ennyi: JA! És ebben minden benne is volt :).

Délutánra lehiggadtam. Jót duplóztunk, meséltünk, nézegettünk, játszottunk a linzerformákkal és bukfenceztünk. (Durva hogy nekem mennyire fájt a nyakam és a gerincem is elszokott ettől a mozgástól).

A tegnapi posztot nem tudtam befejezni, majd  pótolom ma vagy nem ma. Ez elég jól tükrözi a jövőhöz való viszonyomat, befolyásoltságomat. Arra azonban előre készültünk, hogy ma délelőtt zenebölcsi van, és Mózival átmegyünk. Sikerült is. Nagyon jót tett mind a kettőnknek. Olyan jó látni, hogy nem pofozkodik társaságban sem, hanem oda-odalép idegen gyerekekhez, átöleli őket, és megpuszilja. Az áldozat meg vagy elsírja magát (pedig rendszerint nagyobb/magasabb lányokat pécéz ki) vagy eltaszítják. Általában minden tevékenységet utolsóként fejez be. Arra értem, hogy ő tart ki legtovább, a többiek már rég érdeklődésüket vesztették, de ő még csápolja egyedül a szálló szappanbuborékokat vagy ő az utolsó aki elhagyja (többszöri kérésre, elterelésre) az étkezések helyszínét :). Az éneklés, tapsikolás most nem bűvölte el, ilyet itthon is gyakran csinálunk. Viszont a nagy darabokból összerakható és szétszedhető gokartot élvezettel szerelte, ütögette, csavargatta. Részt vesz elég nagy elánnal a csoportos játékokban is. Néha kicsit túlbuzgó :). Én meg lesem messziről olvadozva, hogy mennyire jól össze van rakva ;-).

Akkor egyelőre ennyi, jusson idő másra is. Higgyétek el, JÖN A TAVASZ, én már érzem. Sőőőt, folyamatosan imaginálom.

Napóleon lábnyomában

... pár napja minimális alvással.

Lóci az első két hétben kb itt sem volt. Végig aludt, úgy és ott, ahogy és ahova tettük. Ha fejjel lefelé egy domboldalra fektettük volna, akkor ott szunnyadt volna a legközelebbi étkezésig. Aztán volt egy olyan bő hét, hogy a mi léptékünkkel számított két nap nála egyet jelentett. Egy napot aludt, illetve átette magát a másikba, ami viszont nyűglődősebb volt, akkor volt ébren, akkor kezdett fájni a hasa. Eztán mértem fel az ismerős anyukák tapasztalatait, hogy mire esküsznek hasfájás terén. Mózinál nem használtunk semmit, mert nem volt számomra egyértelmű, hogy ő a hasával küzdött volna. Óramű pontossággal minden este fél 11, 11-től sírt két órahosszát. Nap közben derűsen nézett bele a mindenségbe, este a felgyűlt ingereket vezette le, dolgozta fel. Illetve valami miatt olyan érzésem volt, hogy a szülést élte át újra és újra olyankor. Hasfájás téren tehát nem vagyok tapasztalt vén róka, azt viszont tudom, hogy mindenkinek más válik be, és lehet, mire megtaláljuk a csodaszert addigra magától szublimál a hascsikarás. Saját étkezésemre is jobban figyelek, de rajzolódik a hatása, hogy sokat köszönhetünk a BioGaia cseppeknek. Én már csak ilyen zakkant vagyok, de azért nem elvetemülten, hogy a kézrátét legyen az egyetlen vállalható módszer. Tény, hogy nem szívesen adok az ilyen steril szervezetnek semmilyen gyógyszert, amíg nem indokolt igazán.

Közben megjártuk a havi és kétéves státuszt is. Az nem volt meglepetés, hogy Mózi egy picit alacsonyabb az átlagnál. Az lett volna gyanús, ha nem így van. Lóci viszont se perc alatt átszopogatta magát az átlagon felüli kategóriába :). Látszik is rajta. Amilyen nagy volt rá a 'bőr nadrág', most olyan kis hurkásan feszül rajta. Cuki tokás.

Azt hiszem alszom egyet. Ne zavarjatok!

Hétköznap

Pfűűűűűű, ez az átmeneti tavasz mennyire meghozta az étvágyamat a jó időre, Napra, bárminemű tevékenységre. Már gyászolom, hogy hétvégére megint megrottyan az idő, ahelyett, hogy sütne ezerrel, és engedne fel a föld. Ehhh, olyan vagyok, mint a vénasszonyok, akik az időjárással kezdik, kókler módjára politizálnak, akciós mosószódáról eszmecserélnek és recepteket gyűjtenek be egymástól sebtében a napi rendes sorozatnézések között. Leszámítva a vénségemet és TV hiányában a sorozatfüggőségemet kívülről hasonló problémákat feszeget én is :).

Arról ezek után főőőleg félve számolok be, hogy milyen örömmel és biztonságérzettel tölt el, hogy rajzolódnak a napi rutintevékenységek. Például neki merek fogni a két kis kan fürdetésének egy szál jómagam, már alakul, hogyan fest a közös séta, kit kell elkezdeni öltöztetni, hányadik rétegnél kell áttérnem a következő gyerekre, mikor húzom én a csizmát (a megfejtés: a legvégén, amikor már nem kell huszadjára is visszaszaladni a szobába és a fürdőszobába valamiért), ki megy ki elsőnek az ajtón (a kapualj délelőtt nyitott, tehát biztosan nem Mózi az első, sem a második). Működik az anya tolja a nagy teknő kocsit Lóci alatt félkézzel és Mózit sétáltatja a másik féllel. Erre voltam leginkább kíváncsi, mert korábban rosszabbul haladtunk, mint a lábbal hajtós varrógép. Ha megvolt a cél, akkor inkább a másik irányba kellett nekilódulni, hogy tényleg az eredeti ponthoz közeledjünk. Remélem, ez is a múlté, amíg Lóci nem egyenesedik két lábra. Most pedig sütnék valami jót. Valami kakaós csigára leginkább hasonlítót. De addig nem merek, amíg Attila nem jön haza, hogy ne én faljam fel mindet. Ezek mellett persze nem tagadom azt sem, hogy némileg fájdalmasan érinti önző kis szívemet, hogy annyira zsugorodik a magam szórakoztatására fennmaradó idő, hogy (nagy sóóóóhaj) haj. 

Innen jöttünk, híres mesterségünk címere.... :D

Lóciról is akartam egy 'bilifejű' képet, de róla még nehéz, mert csak fekszik hanyatt, és durmol vagy eszik vagy erőlködik. 

De akkor megmutatom a gyurmázás egy részét is:

Bloggerina 2013

Sziasztok!

Ma indul a Nőklapja Café blogversenye. Ha még nem szavaztál, tedd meg itt, hogy versenyben maradjak: 

Köszönöm.

Egy bokorból való a kettő - le se tagadhatná(n)k

Némi hasonlóság felfedezhető :)

Felső kép: Mózi 2011. február 2-án (10 naposan)

Alsó kép: Lóci 2013. január 18-án (14 naposan)

Bal oldal: Mózi 2011. február 3-án (11 naposan)

Jobb oldal: Lóci 2013. január 23-án (19 naposan)

Ez még 2 éves szülinap

Segítek én Nektek. Kimondom helyettetek, hogy ne legyen bennetek rossz érzés. Túlzásba viszem és fanatikus vagyok. Lehet. De az is lehet, hogy szimplán otthonülő anyuka, akinek most ilyen feladatok és/vagy szórakozás jut. Ezzel szeretek szöszmögni, odafigyelni az apró részletekre (is). Sokszor elveszni benne, de ott rejtőzik számomra a lényeg. Az a mélysége, az mutatja legjobban a befektetett energiát.

Tegnap megtartottuk a nagy családi szülinapozást, jól is sikerült. Ugye nem baj, ha most nem írok, csak képeket pakolok?

készül a szülinapi kisasztal

Bagoly-járás - kétéves születésnap

Megígértem, hogy idén baglyokban utazunk :). És még nincs is vége...

Egyelőre ezt feltolom, és napközben majd megpróbálom frissíteni a posztot. Mózi magának fedezte fel ezt a remek csúszdát, nekem fáj, Ő kacagja :)

Visszatértem. A fiúk áznak a kádban, én pedig szabad vagyok, mint a madár. Szóval akkor születésnap.

Isten éltesse a 2 éves Mózit!!!

Én is kaptam ajándékot :). Attila este elszólta magát, bár csak reggel akarta meglepetésként mondani, hogy nem megy be dolgozni, itthon leszünk, születésnapozunk. Délelőtt Mózi már kért magának ünnepi frizurát, így ledúrták a haját közös erővel, utána meg csaptak egy nagy pancsit, pancsot. Mivel én még meglehetősen röghöz kötött vagyok, a játszóházba is csak közösen mentek át. Bár ez egyébként is Apás program szokott lenni. Én meg felsallangoztam az ajtókat baglyos girlandokkal, meg befejeztem, amit még be kellett. Nagyon szoknom kell az új időbeosztást, mert a tortával megcsúsztam kicsit időben. Még most nem kellett se a plüss mackót eltávolítani a sütőből, se öcsit lehozatni a tűzoltókkal a szomszéd tetőről..., de menet közben szoptattam, Mózit próbáltam a konyhában, illetve a konyhából távvezérelni, meg egy picit megőrülni. Bele fogok én edződni, csak még szokatlan, hogy ha valamelyik (vagy éppen mind a kettő) visít, még nem világos egyből, mit dobjak el, melyik gyereket csitítgassam. Azért megtudtuk gyújtani a gyertyákat a tortán és fogyasztani is sikerült belőle vacsorára.

Lehet, kicsit olybá tűnik, hogy káosz van itthon, mert ez a legnagyobb újdonság, de nem szeretnék arról sem megfeledkezni, hogy ezek mellett Mózi mekkora nagy fiú már. A beszéde is egyre jobban nyílik, visszamond, ismétel dolgokat, sőt olyanokat is előhúz a cilinderből, amiről x ideje nem beszéltünk, nem is volt róla szó, de pl egy mese kapcsán előkerül, és most már kimondja, összeköti a részeket. Már egy ideje főzőcskézünk itthon, de a kórházban ügyesen meggyógyította a zsiráfot is, kapott szurit, megnézte spatulával a torkát, ami már komoly szerepjátékokra utal. Olyan észrevétlenül lett az ösztönlényből értelmes gyerek, hogy lehet fel sem tűnt volna ennyire, ha nem lenne most egy tehetetlen kis élet a lakásban velünk. Aki - mit ne mondjak - egyre nagyobb veszélynek van kitéve. Most már kapja az ívet a puszik, és hejteeee mellett. Tegnap is megrugdosta kicsit, meg belekapott a homlokába, éppen csak annyira, hogy mindenki tudja, ki az úr a házban kettőjük közül. Nem is kell ennek másként lennie. Ez annyit tesz, hogy kiválóan "visszamondja" a pszichológia és gyermeknevelési tankönyveket. 

Szombaton folyt. köv. Lefényképeztem a meghívókból is párat.

Holnaptól én alszom a bölcsőben

Gondoltam, délután én is hunyok a fiúkkal, miután Mózi hatkor kitrombitált az ágyból bennünket, most viszont ő a belső szobában cincog, zümmög - egyelőre nem úgy fest, mint aki hamarosan alszik. A másik fiúcska meg cuppog, szuszog, mekeg a kanapé (és természetesen a szoba) egyetlen szabadon hagyott fél négyzetméterén :). Addig, amíg Mózi nem szunyál be, nyertem egy kis 'semmittevős' időt Nektek.

Tegnap délben már itthon ebédelt, saját ágyikóban aludt. Még egy picit úgy veszem észre, nem százas, de ezek már csak árnyalatnyi eltérések. 

Lóci egészen jól követi a napszakokat. Segít ebben neki a Nagy Testvér, mert én hajlamos lennék vele végig aludni a napot. Tudja mitől döglik a légy. A mi ágyunkban összekucorodva a nagy paplan alatt a nagy cici árnyékában, amire vagy felkapaszkodik vagy lecsatlakozik, de közel az anyaszag, közel a szívdobogás. Viszont ezt az áldásos környezeti elegyet nem tartalmazza a bölcső. Attila mondta is, hogy aludjak én a bölcsőben, hogy ott is legyen anyaszag :). Nap közben sem kedveli mostanában a kuckót. Éjszaka viszont elég szépen alszik, nap közben meg abrakol állandóan. Gyakran keveset. De olyan jó ízűen, hogy félek, Mózi is megirigyli tőle. Egyre gyakrabban nézi, és nem csak odabújik, hanem figyeli az elejétől az összes mozdulatot .... 

Holnap pedig itt a kétéves SZÜLETÉSNAP. Ki sem lehet ejteni előtte. Lehet, a korára érzékeny (csak öregszik ő is), de fancsali, fintorgó képpel, a kezével is hadonászva mondja, hogy NEM, ha szóba hozzuk, hogy szülinap lesz, és hány éves lesz. Addig még van dolog. A nagy családi szülinap pedig majd hétvégén lesz.  Beszámolok majd feltétlenül. Addig pedig élvezem a bontakozó őskáoszt, ami még mindig smafu - tisztában vagyok  vele :).

"Enyém a mellem és a lábom,

magam azomban  nem találom

sehol.

Szeretném végre tudni mégis

enyém vagyok  esetleg én is?

De hol?" 

Egy kis vírus úgy tűnik nekem és Lócinak is segít, hogy gyorsabban olvadjon rólam az a 3 kg felesleg szülés után. Nem is bánom, nincs  étvágyam megint. Mozognék már valamit. Erre előkészülve letöltöttem sok Béres Alexandra és Péntek Enikő tornát (nem mintha ne lett volna eddig is belőlük). Ha úgy érzem, hogy be akar szippantani az anyaföld, ha nagyon aláásom magam az Anyának, akkor előszedem a FUTOK menüpontot, és megnézegetem a képeket, meg elolvasom magam :). Annyira szeretek futni, annyira magamra találok közben, még olyankor is, ha különösebben nem erőlködök, hogy ezt valahogyan be kell szorítanom a napjaimba a két pulya mellett is. Ez termel bennem energiát, ez növeszti a sugaraimat és a térerőmet. 

Mózicsek nem jöhetett még haza :(. És valószínűleg utána sem haza jön, hanem Mamáékhoz, mert még fertőzhet egy darabig. Nekem pedig ez így nem jó :(((.

Éjszaka még egyedül voltam ezzel a kis Tücsök fejűvel :), Mózival meg Attila aludt a klinikán. Ha minden igaz, ma már haza engedik őket. Nem bánnám.

Öröm a köbön :(

Kaki éjszakám volt. Nincs is kedvem részletezni, csak annyit, hogy Mózi a gyermekinfektológián van infúzión. Én meg itthon, mert szoptatni kell. Kell-kell, persze. De ezt most hirtelen kötelességnek érzem, mikor a másik gyerek, aki magánál van, és felméri a helyzetet kórházban rostokol leragasztott, merevített alkarral, és csöpög bele az infúzió. Álmában is teát-vizet emleget, de nem ihat :(. Bízom benne, hogy nem tart sokáig, és hogy nem lesz következménnyel Lócira. Jövök majd, ha süt Nap.

Beteg Pityi

Találtam

„Ha ma kihagyod az esti mesét, holnap már lehet, hogy nem is kéri a lányod, vagy fiad. Ha ma nem ülsz oda vele a társasjáték mellé, előfordulhat, hogy a jövő héten már késő lesz. Ők ma gyerekek, s nem pótolhatod be az önfeledt legózást, babázást úgy öt év múlva, amikor már kevésbé szorítanak a megélhetési gondok, amikor már nem kell új szőnyeg, vagy függöny az ablakra. Ha most kihagyod az együttlét meghitt perceit, évek múltán talán már a meghitt beszélgetéseket sem igénylik. Ha most nem sétálsz velük kézen fogva, akkor pár év múlva végleg elengedik a kezed, és a kapaszkodó nélkül elsodródhatnak. Visszahozhatatlanok és megismételhetetlenek a gyermekkor napjai, hetei, hónapjai. Téglák ezek, amelyből és amelyre a felnőtt élet felépül.

Ha sok tégla hiányzik, labilis lesz az építmény."

1998-ban, az Írásbeliség Világnapja (szeptember 8-a) alkalmából a Magyar Olvasástársaság ünnepségein "elterjesztett", ismeretlen szerzőtől származó, a felnőtt társadalom felelősségére figyelmeztető gondolatsor.

Én pedig A népmese szerepe a korai olvasásfejlesztése című internetes oldalon találtam. És sokszor eszembe fog jutni.

Pelyhesnyakú Lóci virág

Többnyire csak a felső harmadában ágas, érdesen szőrös növény. Levelei oválisak, lándzsásak, ép szélűek vagy fogazottak. Az alsók nyelesek. Fehér 3-5 mm átmérőjű virágai megnyúló tengelyű fürtben nyílnak...

Kezdhetném így is. De Lóci nem érdesen szőrös kis cserepes növény, hanem kistermetű, pelyhesen pihe-puha hajtású tőrózsás. Most még abban a kegyes fázisban tartunk, ami a legkönnyebb, hogy összeszokjunk a feladatokkal. Csak locsolni kell és fényre tenni. Pont. Az étvágya derék, a reflexei élesek. Szépen pofásodik, tokásodik, és a két kis kezét - biztos, ami biztos - mindig ott tartja a szájához közel. Nem bízik bennem még eléggé, és sokszor azt gyömöszköli a szájába :). Mind a hason fekvést, mind a szorosan pólyába csomagolást jobban élvezi, mint ilyenkor Mózi. 

Mózi pedig továbbra is nagyon elfogadó. Mélyebb szintű érzelmekbe nem merek belemenni, mert ki tudja. De szól, ha sír, felhúzza neki az ő kis zenélő szerkezetét, minden játékot mutogat neki. Ha valami ügyes és dicséretes dolgot csinál, akkor mondja (jelzi) nekem, hogy mutassuk meg a Babának is. Ha WC-be kakál, akkor utána szalad Lóci bölcsőjéhez (vagy éppen hol fekszik), és kiáltozik a fülébe, hogy BA-BA! KAKA, KAKA!! És persze elhalmozza puszikkal, és simogatással. Látom azért rajta, hogy a simogatásban van némi levezetetlen indulat. Ennek a maradék ki nem élt érzésnek én vagyok a céltáblája. Belém csíp, belém harap, de tudja, hogy nem szabad, és a következő pillanatban már bújik is, és ölelget, hogy Anyaaa, anyaaaaa. Igyekszem nem mindenre NEM-et mondani, inkább a pozitív irányból közelíteni, de nem jön még össze mindig zsigerből. Pl amikor inni kér az én bögrémből, és lehajolok vele hozzá, majd az egész öklét belepancsolja hirtelen az edénybe, és a fele a szőnyegen köt ki, akkor azért durranok.

Egy ideje leszoktam a napközbeni pakolásról. Nem fogom győzni. Így max csak a nap végén, fürdés előtt pakolunk közösen. Úgy néz ki a lakás, már ébredés után 10 perccel, mint egy robbantási övezet. Nagyon úgy veszem észre, hogy a gépet sem tudom elővenni, csak a nagyon muszáj dolgokért, mert akkor elkezdi valamivel felhívni magára a figyelmet, ami az én szememben nem pont üdítő jellegű tevékenység. 

Most így áll a helyzet itthon. Az angyalok elvitték a karácsonyfát tegnap este, még szerencse, hogy egy utolsót tudtunk csillagszórózni. Én pedig térképezem a debreceni óvoda helyzetet, mert februárban be kell jelentkeznünk. Én vagyok az elsődleges szűrő, utána majd Attilával összedugjuk az orrunkat, és választunk. Most pedig futok olvasni, majd belealudni nyálcsorgatósat az olvasásba, mert Mózi unokatesózik.

Könyvtár

Hónapok óta nézegetek egy könyvet, hogy olyan jó féle, de nem vettem meg, mert úgy sem lesz rá időm.... Hát pénteken végül megrendeltem, mert üsse kő, majd beosztom a rávaló perceket, de ezeket meg szeretném varrni. 12 vidám és szeretnivaló, varrott figuráról van szó - mi másról :). Ő lenne az: 

Éééés, ha már könyv, akkor ott tornyosul az éjjeliszekrényen egy pár elfogyasztásra csábító gyöngyszem (ha éppen Mózi nem olvassa az ágy alá őket). 

Karácsonyra hozta a Jézuska a Bölcsek a bölcsőben című Alison Gopnik könyvet, amit egyből el is kezdtem, de nem jutottam még túl messzire vele. Tetszik nagyon a megközelítése, szeretem a hasonló jellegű olvasnivalót. "Nyissuk ki hát a gyermekszoba ajtaját, és lessünk be a bölcsőbe! Amit látunk, az nem más, mint maga az ártatlanság, tehetetlenség és gondolattalanság. De valójában a bölcsőben a legnagyszerűbb elme fekszik, a leghatékonyabb tanulógép, mely csak létezik az univerzumban..."

Valamint itt még nem ér véget az ajánlanivalók lajstroma, mert ha már könyv, és kedvenc, akkor ejtsek szót A Bölcs Babáról is, ami annyira megegyezett az én bébi nevelési elképzeléseimmel, hogy totál magamévá tudtam tenni, és majd' hogy nem hintem az igét ez alapján :). Lehet nem ártana újból elolvasnom, hogy frissüljenek az elképzeléseim. Mert amennyire biztosan tudtam, hogy Mózit miként szeretném az elején sínre tenni, most annyira nem kiforrott, hogy ez miként fog megvalósulni a másodiknál. Nem mertem merev elképzelésekhez ragaszkodni, mert sejtelmem sincs, mennyire leszek/leszünk képesek ragaszkodni hozzá. "A csecsemők káprázatos tudása, amit e könyv ünnepel, korszakalkotó jelentőségű és felvillanyozó hatású. Ez a könyv - ami empirikus kutatások eredményeire és a józan észre épül - egyaránt áldás a szülők és a kivételesen szerencsés kisbabáik számára."

Dr. David B. Chamberlain pszichológus, a "The Mind of Your Newborn Baby" (Újszülötted elméje) című könyv szerzője

Ezek alatt pedig lapul még egy karácsonyi puhakötésű, erről egyelőre nem tudok nyilatkozni, mert nem olvastam még el, de a gondos kézzel kiválasztott ajándékozó jó úton járt. Úgy érzem, nem nyúlt mellé A babák filozófiája, szintén Alison Gopnik című könyvvel sem.

„Sokunk számára a gyermeki áldás a legmélyebb, legerősebb és legelbűvölőbb élmény az életben. Ma már a tudósok és filozófusok is nagy becsben tartják a kisbabákat. A legutóbbi évtized tanúja lehetett annak a forradalmi szemléletváltásnak, mely a csecsemők és gyermekek megértésére irányult. A kutatók korábban azt hitték, hogy a kisdedek irracionálisak, gondolati és tapasztalati világuk korlátozott. Az utóbbi időben fény derült arra, hogy a csecsemők mennyivel többet tanulnak, alkotnak, törődnek a dolgokkal, s mennyivel többet tapasztalnak, mint azt valaha is gondoltuk volna róluk. Alapos okunk lehet azt feltételezni, hogy a csecsemők voltaképpen szellemesebbek, talpraesettebbek és tudatosabbak a felnőtteknél.”

Mára egyelőre ennyit. Pont elég ez egy kellemes vasárnapi délutánra. Ja, és jelentem. Péntek este óta stabil a talaj a talpam alatt :)!