Nem tudom, csak imádni :)

Lóci Kapitány edzett gyerek lesz. Mózi újabban átlép rajta. Egy pillanat alatt. Vagy a hasán keresztül, vagy a gerincén... Csak egy lábbal, így nem használja teljes súlyát, de akkor is. Rászólás mit sem ér. Nagyon jól tudja, hogy nem szabad. Elmondom azért neki sokszor. Napjában többször is. Ezek mellett viszont egyre jobban eljátszanak, Lóci csak tátott szájjal figyeli vagy visong, ahogy ugrál a kanapéról, mint egy gyalog béka. Egy-egy doboz kiborított játék felett is elvannak csendben szöszmötölve, rágcsálva, építve perceket. Fürdés után az ágyban virgonckodnak. Olyan jó ezt látni.

Aggódós lettem. Nincs mese. Annyira, hogy megnyugtatásként már a Kenézybe is kimentünk a gyermek rehabra, hogy nézzék meg - biztos, ami biztos - tényleg nincs baj a mozgásával. Most is azt mondták, nincs. Túl hamar volt túl nagy, az izomzata meg nem az a sűrű, masszív anyag, hanem mint Anyucija puhányosabb fajta. Nem bírja magát. Most látszik, hogy nekiiramodott, látok változást, nyugalmi állapotom kezd visszatérni a helyére. Csak szokatlan, rég volt picibaba a családban, és már elfelejtem, mit mikor kell csinálnia, mi fér még bele a békességbe.

Te rossz állat vagy...

Ma nagyon elemében volt délután Mózi :D. Kezdte azzal, hogy mikor hazaértünk, talált egy hajcsatot a kis asztalon, és átnyújtotta nekem, hogy ez az enyém.

- Tegyem bele a hajamba? - kérdeztem.

- Igen, mert kihullik a szőr a hajadból.

Már ezen jót derültem. Aztán folytatta a sort. Mostanában kezd fantáziálni, történeteket kitalálni, sárkány van a szobában, bekapta a tologatós csattogó lepkét, Attilának faarccal mondja, hogy nem volt ma bölcsiben, mert szabadság van stb. Neki nem kitalált barátja van, hanem létező személyek, akik képzeletben velünk élnek. Ketten gyakori vendégek. Dodó és Barna. Este szóltam neki, hogy jöhet vacsorázni, készen van, de még meleg. Nem akart jönni, mert itt van Dodó is. Óóóó, mondom, de jó, akkor meghívjuk őt is, vacsorázzon velünk. Képzeletben köszöntöttem, cuppantottam kettőt az arcára, de addigra már kacagta Mózi, és partner volt a játékban. Eljátszottuk, hogy itt ül az asztalnál, terítettünk, és szedtünk is neki. Sőt, kiskanállal etettük a levegőben úgy, hogy végül a mi szánkba landolt a falat. Nevette. Még kér Dóri :). Sőt, megjött időközben Barna is. Kint parkolt a motorral a ház előtt. Sört nem kért, mert motorral van ;-), de teríteni neki is kellett. 

Alig akart fürdeni, végül az segített, hogy jöjjön gyorsan, kifolyt a vize, már Dóri is várja. Majd a kiszállásnál miután többszöri rimánkodásra sem akart kitápászkodni, és Attilának azt mondta, hogy Te rossz állat vagy, meg ő maga is, megnyugodott, hogy már Dodón is hálóing van. Este nem mesét választott, hanem a Megy a labda vándorútra dalt kérte 100*, felváltva a végén, hogy ...Csili csalamádé Barna hopp, hejj hopp. Majd a Barna cicájával énekeljem:... Mirr-Murr hopp, hejj hopp!! Aztán megint Barnával. Most Dodóval. Most a Barna Cicájával... és így tovább. Azt mondta, bebújt mellénk az ágyba Dóri, Nagyanya, Regő, Firtos, Berci és Regő anyukája, Juditka is, takarjam be őket. Cuki.

Reggel a zörgő golyós lábú tologatós medvét vitte ki sétálni, mert kakálnia kell és pisilnie. Aztán úgy tologatta a szobában, olyan fegyelmező tekintettel mondogatta neki, hogy LÁB (Attilától szokta látni, hogy a kutyát, mikor kiviszi sétálni mondja neki, hogy szépen láb mellett haladjon kutya) :)). Na ez az igazán jó korszaka. Bár ezt mondom mindre.

Nyílik a csipája a bölcsődében is. Hol Erzsike néni mondja, hogy huncut volt, nem fogad szót, de nem tud rá haragudni egy fél percig sem, mert aztán adja a puszikat, és mondja, hogy máskor nem csinálom... Ma a tízóraihoz terítettek, mikor az abroszt rántotta le amíg Márt néni elfordult a tálcáért... Benne van a pakliban az ilyesmi. Viszont az is, hogy két hete abszolút nem csorog be a bölcsiben sem a pisi, nem találok a napvégén a szekrényben bepárásodott zacskókat ruhaneművel, mint a CSI nyomozások során. Ügyesen énekel, mondjuk inkább szavalásnak, csak jóóó hangosan kántálja a szöveget, és olyan jó visszahallani magamat, amikor Lócit fegyelmezi: Lóci! Ne lássam meg még egyszer, hogy megharapsz :)! Itt-ott kever a szórenden. Irgum-burgum, vaskalap!

Az ősz úgy tűnik, nekem SÜN :)

Tavaly egy körte sünit csináltam Mózinak szőlővel a hátán, most pedig az Auchan-ban bóklászva rám ugrott a polcról egy gyerekeknek szóló kreatív újság, amiből ötletet merítettem az idei sünihez. Egyszerű. Olyan, amit gyerekkel is lehet csinálni. Már várom azt a kort, amikor igazán részt tud venni (már ha akar). Szedtünk a bölcsőde udvarán juharfa terméseket. Amit a biztonság kedvéért csekkoltam a neten, hogy jól emlékszem-e, hogy a pörgettyű az a juharfa termése. Pipa :).

Kirajzoltam egy Sün Balázst karton papírra, a fejét barnább papírból, hogy aranyosabb legyen, és Mózival elkezdtük ráragasztani a hátára a terméseket tüske gyanánt. Azért a ragasztó még izgalmas dolog. Én akarom nyomni, nem úgy, nem oda, kezemből. Anya odaadod? A süni innentől kiesett a pikszisből :). Végül megegyeztünk: ő ragasztózza, én meg feltapasztom a papírra....

A közös munka gyümölcsét hamarosan fel is tolom mutatóba.

Tartozik hozzám egy (sőt ha pontos akarok lenni, akkor sok, de most csak az egyikről van szó) nagyon jó barátnő és szakácsnő ;-), aki megneszelte a minap, hogy fogytán az energia, le vagyunk kicsit rongyolódva, így mondta, felkerekedik a bébivel, és várjam meg a ropi-keksz-pufi búza ebédemmel, mert betársul. Déli 1 órakor csatlakozott nagy kondér ragu levessel, és vödörnyi sok magvas sajtos muffinnal, hogy na nehogy már meg legyek lepve az energiaszegénységemen, ha ilyen hülyeségeket eszek :). Eltöltöttünk egy kellemes közös ebédet, hasonlót, mint a Petőfi téren (bár ott főtt kaját nem sokat láttunk :D), volt idő teára, csacsogásra. Bori pedig szorgalmasan húzta a lóbőrt, Lóci hiába várta a szőnyegen.

Ajánlom, hogy hideg, téli estékre vagy ebédidőre szerelkőzzetek fel hasonló barátnőkkel.

Nyereményjáték

... amennyiben ezt a linket eléritek, és mellétek szegődik a szerencse: http://anapp.me/oD/F/

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy 'szobatiszta' minősítést viselő rappert nevelgetünk (éreztem én ezt, hogy sántít... szóval melengetünk) a keblünkön ;-)

Tyííí, nem ismerek magamra...

Mint, akinek sosem volt gyereke, vagy legalább egy fél generáció választaná el a kettőt, örökös majrénak tűnhet az agyalásom és parám Lóci miatt. Mózi nem nagyon evett/eszik céklát, nyilván mert én sem. Azért próbálkoztam vele a hozzátáplálás idején, de nem túl kitartóan. Tegnap azt csináltam a kicsinek, almával, burgonyával, hússal. Meglepően finom volt. Nekem nagyon. Ő fintorgott, meg egyébként is elég rossz hullámra ült fel pár napja: ha ébren van, akkor 80%-ban sír :(. Így tett cékla evés közben is. Egy-két kanálkával berejtettem a szájába, amit aztán aranyosan elcuppogott. Utána megint sírt, megint pakoltam a nyelvére. Ez összesen volt kb. kettő, de max. három kiskanálnyi. Este teszem tisztába, bontom ki fürdés előtt, hogy amíg Attila fürdik Mózival ő tudjon puccoskodni a szőnyegen. Szívbaj 1. - már a combja tövénél gyanúsan piroslott a sz@r. Jesszus!! Nem evett semmit, tejen kívül (volt az első gondolatom). Szívbaj 2. - kibontva a pelenka derekánál is hasonló a kenet. Na akkor kiabáltam Attilának. Ugrik ki, hogy megyünk az ügyeletre. Mire kiért.... bevillant, hogy próbáltam délben céklával etetni... De úgy rémlett, semmit nem sikerült lenyelnie. Lassan bontakozik a memóriám az ijedelemtől, hogy de bizony egy-két nyelet lecsúszott. Vér ciki, tudom, de tárcsáztam az orvost. Megnyugtatott, hogy ha véres lenne a széklet a bélcsavarodástól, akkor hányna is. És most egyből, nem egy héten belül. 

Yo vagyok ;-). Soha ilyen jó nem voltam.

Hát még ezt... (az előbb lemaradt)

Ezeket most úgy szeretem :) - Móniék esküvő

Nem tudtam letörölni a vigyort reggel az arcomról, amikor Mózival beléptünk a bölcsőde kis mosdójába, és az ajtónál fürtökben lógtak a gyerekek, többségük Lilike, Blanka, Lilla, és ugrabugrálva kiabálták, hogy Megjöööött Beníííí! Itt van Beni!! Örök hála Nekik egy fiúgyermekeket nevelő anyukától ;-). A többit meg majd később megbeszéljük.

Időnk kiszabva - egy kéthetes nyaralás utolsó napjai

...de feltenyerelek még Nektek egy-két barlangrajzot. Tényleg ideje pakolásznunk. Lassan minden ruhánk magától megáll a sarokban, szaporodnak a hátközépig fosos textilek. Pedig mostanra olyan jól belelazultam, hogy ne kövessem, melyik ruha tiszta, melyik felvehető még, melyik a gyalázat és vegyi fegyver kategória. Attilán pl ma még teljesen tiszta, vasalt vonalakkal ellátott illatos pólót észleltem. Kérdeztem is döbbenten, hogy Neked még van tiszta ruhád??!

Igazi ábrándos levélsárgulós szeptemberi szép időnk van. Pálházán a játszin erősítem a csuklóm, illetve most terítettem meg Lócikának a padon, hogy a három rétegben összebarnázott szerelésből a legalsó és legelveszettebb darabot lehántoljam. Tegnap már rám hozta a frászt. Kétszer sugárban visszahányta a tejet… Térerő után kutatva, felhívtam a gyerekorvost, hogy erősítsen meg benne, nem feltétlenül kell éjszaka haza indulnunk. Nem hát. Csak adjak neki azonnal Daedalonetta kúpot. Simán. Bepakoltam az egész házi patikát… Kivéve azt az egyet nem. Murphy is velünk nyaral - természetesen. Szoptatni csak óvatosan húszpercenként, apránként, hogy ne lássuk viszont. Ez azért rossz érzés. Mire megindul a tej, és ráhangolódik a csörgedezésére, én már piszkálom is ki a szájából, ő meg sivalkodik :(. Azóta legalább elzárta az antiperisztaltikát, átcsoportosított az erőt mélyebb régiókba… Ráncolgatom a hasán a bőrt, és tapogatom a kutacsát, ahogy tanultam a Klinikán, hogy nem járunk-e a kiszáradás nedves partján. Hála az égnek, nem. Éjszaka borzasztó sokat kel. Eddig is. De eddig lefegyvereztem a melleimmel. Lehet most fogunk leszokni az éjszakai szopásról. Pedig én és a derekam is jobban bírná azt, mint óránként kelni, csendesíteni, ágyból ki, ágyba be, visszavackolni magam. Azokat a nyugodt, félálomban lévő perceket viszont nem adnám Nektek, amikor megnyugodva, ellazulva, hálózsákos meleg kis testét, puha pofiját pihegteti rajtam, én meg arra zökkenek vissza, hogy talán ülve már álmodtam is valamit…

Ma meglódultam futni egy bővebbet, mint 30 perc. Egészen eljutottam a NOL kútig Pálházán. Alig kellett három házat elhagynom, éreztem magamban az erőt. Vannak helyzetek, képek, amikor azon veszem észre magam, hogy nem gondolkozom, hanem fejben írok. Mint most. Olyannak éreztem, mint egy dugulás elhárítást. A felszabaduló endorfin hatására megindult az áradat, sodorta bennem a betűket és szavakat. Társultak a képek is egyből, mert így párban gondolkozom. Szinte állandóan képeket látok, és azt írom le. A dugulás elhárítás volt az első hasonlat, ami fekete-fehér kézzel rajzolt, egyszerű fénymásolással sokszorosított, házilag felszabdalt A5-ös papíron jelentkezett. Kezemben WC pumpával futok, lóbálva, mint a majorettesek, de hirtelen átvált rajtam a futóruha, és fekete bocskai indázza át a mellkasomat, magam mellett szorítva, de felfelé mutatva a pumpát, mint a refis diákok. Elhessegettem, mert lehet nem is ildomos ilyen montázst összeollózni fejben sem. Visz a lábam lefele, és képzelgek, hogy annyira jól bírom ezt a kocogást, és annyira élvezem. Biztosan nem azért szeretek futni, mert karban tart, biztosan nem csak azért érzem üdítőnek, mert ez EGÉSZSÉGES és jó nekem. Bizonyára a Willendorfi vénusz korában is élveztem volna a zsírégetést, és nem lett volna bűntudatom, hogy felálltam az asztal mellől, és nem csak sült csirkével álmodok. Bizonyára ;-). Mindegy is ez, futni jó.

Meg olvasni. Sikerstory: 325 oldalt elolvastam 2 és fél nap alatt gyerek mellett. Ok, Attila egyszer 3 órára elvitte őket kisvonatozni, de akkor már csak az utolsó 20 oldalt fejeztem be. Hallatszik a hangomon ;-)?

Glória nélkül szaladgáló halandó vagyok

Abból is a kevésbé istenes fajta. Fogadkozom, hogy na majd hétfőtől jobban megy. Majd jövő hónapban vagy 10-étől, 20-ától ügyesebben megoldom. Majd tavasszal könnyebben legyőzöm. Terpeszkedik bennem egy ördögfajzat, holott olyan lazán dobálózunk a „ez csak napi tíz perc” vagy „heti háromszor +30 perc, és ölünkben a megváltás…”. Eldöntöm, hogy jobban beosztok. Mert tényleg mi heti 3* 40 perc mozgás, vagy akár napi 20 perc, megfogadom, hogy gyakrabban mosogatok. Vagy inkább egyből, amikor használtuk. Elhatározom, hogy nem áztatom annyit lustaságból a nyakig szaros kis body-kat, és nem dobálom a kagylóból a kád sarkába, hogy majd még a mai adagot megvárom, és akkor gépbe teszem. Hogy a mosogatógépet egyből reggel, mikor fél 6-kor mindenki előtt felkelek… - de jó is lenne, ha menne, és a kávét elszürcsöltem (vagy még jobb lenne előtte), kipakolom. Hogy fél hétre a piacot is megjárom, és este mindig megfőzök, hogy ne másnap nyitogassam két percenkét a hűtőt, hogy hátha most találok benne valami ínycsiklandót, ami azelőtt még nem volt ott vagy most majd megkívánom. Eldöntöm, hogy gyakrabban mosok. Úgy, mint a pedáns családokban, ahol van mosás és vasalás nap, és fixen be vannak építve tehermentes nagymama-napok. Nálunk mindig lóg valami a szárítón, mindig teli a szennyes, Mózi mindig szerteugrálja a vasalásra hadba szólított ruhatárat a kanapén, ázik a vödörben valami, ázik a kagylóban vagy a kádszélén, jár a gép vagy mosogatógép. És hiába minden csak 10-20 perc. Tudom én. De bármit szívesebben űzök a házimunkánál. Különben meg ritka hogy összefüggő 40 perc legyen napközben a birtokomban, akkor meg ki ne találjátok, hogy háztartásbeli legyek J. Inkább hátat fordítok a kupacnak, és megőrülök majd tőle holnap, de mást cselekszem. Azért próbálkozom. De nem megy csomómentesen. Én alkalmatlan vagyok az ilyen táblázottságra, programozottságra. Hol van az ad hoc meglepetés, Pató Pál Úr még elviselhető lazasága, a spontaneitás? Pedig néha hiányzik a kőkemény beosztás. Utána pedig megfojt a gondolata is.

Ez a bejegyzés akkor fogant, amikor délután a BSI félmaratoni kis programfüzetét lapozgatva 1 héttel a futás után rátaláltam egy olyan felhívásra, hogy regisztráljunk a BSI oldalán, és 2014-ben fussunk 2014 km-t. Ez annyira megtetszett. Utána levezeti, hogy ez napi 5,5 km futást jelent csak. Vagy ha nem tudok naponta szánni rá ennyit, akkor heti lebontásban vagy haviban ennyi és ennyi. Na ez a része ijesztett meg. Habár tényleg nem sok napi 5,5 km. Csak ha elmarad, utána összegyűlve már nehezebb törleszteni. Úgy döntöttem, belevágok. Aztán eltántorodtam. Talán nem is jó ötlet várni 2014. januárig. Elkezdem holnap, itt Hután. Ezt nem megpróbálom, hanem megcsinálom. Ezt már Csernustól rég megtanultuk, hogy bár olyan romantikusan álbuzgónak tűnik (én fogalmaztam így a Csernus gondolatát) a megpróbálom szó, amögé el lehet bújni, lehet vele takarózni, kifogást keresni. Nem megpróbálni kell, hanem megcsinálni J. Majd valakit megkérek, segítsen kovácsolni az oldalra egy számlálót, amin monitorozhatóvá válnak a tények magam számára is, hogy hol tartok a gyűjtött km-ben, és hogy hol kellene tartanom…

Most pedig élvezem, hogy alszik a két fiú egyszerre, Attila a tornácon szivarozva hallgatja a szarvasbőgést valami könyvvel a kezében. Én is keresek pár betűt, amit nem én szórtam szét az éterben, hátha bölcsességre tanít. 

Időnk, mint a tenger

Gondolhatjátok, hiszen két hétig nyaralunk :). Mondanom sem kell, eddig 326 oldalnyi IKEA katalógust sikerült megnézegetni alaposan, ami nem panaszkodás, csak nem az a fajta kikapcsolódás, mint hinnétek. Fő célom az, hogy szépre aludjam magam. Ez alakul, bár feküdni most sem fekszünk fél 12 előtt. Inkább csak a délutáni alvások vasalnak valamicskét rajtunk. Nyáron még azt terveztük, sátorozni fogunk. Én olyan szép emlékeket őrzök a tiszai vadkempingezésekről, olyan jó táborokat építettek apáék. Attila is nagyon lelkes volt, sőt. Ő nézegette és mérte fel a sátor kínálatot, majd magunkévá tett egy kétszobás, kocsi beállós (kb.) hatszemélyest, hogy ez elbírja a jövőbeni szaporulatot is. Ez már az indulás előtti mérlegelésnél kívül esett a rostán, mert csak hideg van ilyenkor. Így nem tudtuk felavatni idén. Tavasszal lakókocsi bérlésben reménykedtünk, de költséghatékonyabb megoldásnak tűnt a sátor, ha már vissza a természetbe és kempingbe. Végül csak ez a megoldás maradt. Háromszemélyes lakókocsiban nyomjuk, hűtővel, előtérrel, IKEÁs garnitúrával, remek kis konyhával, külön kuckóval Mózinak, biciklikkel, babakocsival, tömérdek motyóval, hogy komfortos is legyen. Kaptunk babakádat, van a kempingben főzési lehetőség, pedig hoztunk grillt, is faszénnel mindennel :D. Azt majd beizzítjuk Hután.

Nincs tömeg, csak lakókocsik és lakóautók vannak. És rajtunk kívül jóformán csak német nyugdíjas házaspárok. Akiknél komoly kultúrája van az ilyen pihenésnek. Meg is állapítottuk, hogy de jó lehet… Lesem tőlük az ötleteket, hogy mivel vannak felszerelkőzve, jövőre mit kell beruházni. Az ablakban, vázában három szál, nyíló rózsája is volt az egyik párnak. Cukik. Csak olvasnak, beszélgetnek, gépeznek (Mózi így hívja a laptopot), ücsörögnek, eszegetnek. Korán fekszenek, teljesen felveszik a ritmusát a nap-hold váltakozásának. Fekszenek a nappal, kelnek a kakassal. Tetszik.

Mi kicsit zsizsegősebbek pereputty vagyunk. Amikor a zene is szól bent, Lócika is ordít, Mózi is akar valamit, akkor úgy érzem ki kell jönnöm :). De ez a ritkább.  

Voltunk Esztergomban megnézni a Bazilikát, kószálni, és persze elsétáltunk a Máltai Szeretetszolgálat játszóterére, mert Mózinak nem hiányzik még semmi más program. Itt olyan boldog, azt sem tudja mihez kapjon, teli van gyerekkel, játékkal. Volt csap, volt kismotor, kavics, homok. 6-kor zárnak, akkor volt visítás, de szerencsére látta, hogy mindenki elvonul a tett helyszínéről. Ma átkocsikáztunk Visegrádra, de nem volt szerencsénk. A Fellegvárba igyekeztünk, fel is jutottunk, csak a pénztárnál kiderült, hogy ezt babakocsival nem tudjuk kivitelezni. Sok a lépcső. Túl sok ahhoz, hogy kivegyük Lócit, és lent hagyjuk a szekeret :(. Palotajátékok és hajókázás meg csak hétvégenként van.

Itt a kempingben hatalmas sláger a csupasz csiga. Láttam már én is ilyesmit, de ez olyan impozáns példány, hogy nem csoda, Mózinak ekkora öröm. Mikor mutattam nekem, hogy Apával mit találtak, akkor mondta, hogy meg is lehet fogni… (grrr, én ezt megúsztam szerencsére), és hogy behúzta a szarvát, mert fáj a torka… :). Mikor negyedóra múlva visszasétáltunk már nem volt ott. Elszontyolodott, de gyorsan meg is magyarázta felderült arccal, hogy hova lett: biztosan elment a boltba sajtot venni neki (mármint Mózinak) :)). Ma megtalálták megint kicsit arrébb a fűben, és Attila kérdezte tőle, hogy na hozott-e sajtot tegnap. Erre annyit válaszolt, hogy ad neki kártyát, hogy tudjon fizetni. Mennyi esze van egy két és fél évesnek?

Lócika két napja elég nyűgi pók. Ami tőle szokatlan. Mindenen visít, kivágja egyből a magas C-t, és csak akkor jó, ha legel a végtelen tejmezőkön. Mózi is nyüstöli állandóan. Néha az erélyesebb odamondás sem használ. Lóci pedig már sokszor fél, ha megjelenik Mózi, és ráfekszik, hozzáér. Ha csak a hangját hallja, akkor felderül az arca, ragyogva keresi merre van. Nincs átmenet. Nem csak elkezd méltatlankodni, ha baj van, hanem egyből világvége acsarkodásba kezd, és vonyííít. Simán bele fog férni az is, hogy Mózinak piszkálnia sem kell, ő meg sír. Ilyen is előfordult már, hogy a konyhából hallom a felvisítást, szaladok be, egyből Mózit veszem elő, hogy mit csinált, és szegény semmit…  Tudom, hogy ez tipikus hiba, de ha sírás van két oldalról, Mózihoz nincs türelmem. Mert tőle már elvárnám, hogy megértse, ne csinálja stb. 

Most így vagyunk. 8-kor koncert a kempingben, hétvégén pedig áthelyezzük a bázist a jó öreg Hutára. A bölcsiben is akkora sikere van, annyit mesél róla Mózi, hogy most is mindenki odajön utánunk Mama elmondása szerint, aki a napokban összefutott Márt nénivel.

Nekifutok még1* az esemény prezentálásnak - Nike félmaraton 2013

Erősen sejtem, hogy ezt a FUTOK menüpontot átrajzolom NEM Futok menüponttá, hacsak tényleg el nem kezdek futni.

Az utóbbi héten eléggé ki voltam már pukkanva, főleg mert… már nem is tudom igazán. Minden napra jutott valami rohannivaló, turbó módjára (meg)oldódó, instant keresztelő, így végre van egy darab keresztelt fiunk, a másik pogány gyermek még picit várjon valahára J. Ez a mondatvég bármennyire is sántít, itt most lila dalra kelt egy nyakkendő.

Az ünnepi esemény fő mozzanata körülbelül a családon belüli erőszakra hajaz, a szenteltvízzel locsolkodós kép pedig a Nők Lapja hasábjain gyermekvédelmi összefogás témájában tökéletesen elhelyezhető azzal a szöveggel, hogy a kép csak illusztráció… Meg sem mutatom J. Vallási témában nem kezdek okosnak mutatkozni, mint ahogy politikaiban sem, de abban házon belül megegyeztünk és meggyőződtünk, hogy számunkra a református szemlélet és hozzáállás a passzentos, így nem volt kérdés a keresztelés milyensége sem.

Péntekre (szeptember 6.) kaptunk időpontot, tehát nem csaphattunk hatalmas ünneplőzést és rákészülést. Aki nem nyugdíjas és GYED-en lévő, annak egy idő után még tolni kellett a szekeret a gyárban. Aki pedig tudott maradni, azzal jót belga csokoládéztunk és kávéztunk még délután is a romok felett, amíg aludtak a gyerekek. Miután felkeltek én továbbra is csak zsibbadtan néztem ki magamból, és nem volt erőm nekifogni összecuccolni két hétre a konyhát, a gyerekeket, magamat. Ez végül szombat kora reggeli, délelőtti projekt maradt: ki tud jobban száz irányba csoportosítani, hogy mi kell még 2 napra Pesten, mi kell a futáshoz, mi kell a gyerekeknek, amíg őrizetben lesznek, és mi kell a maradék 2 hétre, amíg szertelenkedünk a Dunakanyarban és a Zemplénben?

Ilyen még nem volt, hogy mindenki futott. Hogy anya, apa, keresztanyu is a flaszteren nyomja. A gyerekek meg csak szaporodnak, egyre több Pestre szakadt ismerőst és rokont kell beizzítanunk, hogy segítsenek a gardírozásban. Jelentem, eddig remekül helytállt mindenki. Kiskatám! Csillagos ötös a pelenkázás, nem csak elpőtyög, hanem én sem tudom jobban. Még akkor is ha telefonos segítség kellett egyéb anyukáktól. Keresztapa is felavathatta frissen született posztját, mert Mózi hozzá lett leosztva ;-). Mindezek ellenére sem voltam nyugodt. Nem attól tartottam, hogy anya nélkül nincs élet a Földön, hanem, hogy helyénvaló-e ez így, hogy én megint önmegvalósítok, még akkor is, ha nem versenykategóriában, a sarjak meg lekapcsolva valahol. Aztán valahogy próbáltam elhatalmasítani magamban a megnyugvást, és összetömöríteni a bűntudatot, hogy valamiből nekem is fel kell töltődnöm. Tömörítések ellenére is úgy szoktam magam érezni, mint egy repülőgép, akinek nincsen elég hosszú felszállópályája a repüléshez, és sokszor nekifutok a feltöltődésnek, azért ez nem mindig elegendő az interkontinentális szárnyaláshoz, csak az intrakontinentálishoz. Próbálkozom. Egyébként banya vagyok J. Csak bizakodni tudok, hogy senki nem fogja komolyan az orrom alá dörgölni, hogy B@sszus Anyjuk, amíg Te futottál a Duna parton, alattam nem csúszott a csúszda, mert összepisiltem magam, és teljes új szettet kellett vásárolni a belvárosban, hiszen semmi nem volt kéznél a játszótéren…

Végre a tömegben. Ez volt az első olyan futás (talán a legelsőt leszámítva), hogy nem voltak elvárásaim magammal szemben. Abszolút nem akartam kipécézett időt futni, vagy azon belül. Tényleg csak azt reméltem, hogy nem fog szúrni a bordám, nem csíp a pisi, nyom a kaki. Zenével sem terveztem, de azért Attila behajította az iPodomat a táskába. Jól tette J. Volt rajta 6 és fél órányi karácsonyi zene…. (rég használtam). Mire ez tudatosult, és kedvet kaptam hozzá, hogy valószínűleg én lennék az egyetlen, aki szeptember elején a NIKE félmaratonnak bő hatórányi mézeskalács illatú muzsikával vág neki, rá kellett eszmélnem, hogy fölösleges fülhallgató nincsen nálunk. Nem baj. Az idő tökéletes. Levakarhatatlan félhosszú szerencsenadrágban sem volt melegem, és hiába kaptunk egyen futómezt a nevezéshez, én azt szeretem, ha le vagyok szorítva, nem rázkódik semmim. Nem vagyok kabalához ragaszkodó, de azért nagyon figyeltem, hogy a kék nike csuklószorító rajtam legyen (ami mindig rajtam van), rátűzve a 21 km-es kis kitűzővel, amit Sanyikámtól kaptam az első hortobágyi 21 km után. A nagy rohanásban és végső szoptatásban viszont Kiskatánál hagytam a napszemüvegemet L. Ez rendesen elszontyolított. Mert ápol, és eltakar. Nem látszik alatta a kimustrált, fáradt asszony, csak a lelkes két gyerekes futó anyuka, akire büszke lehet lenni.

Idén megint voltam olyan szófogadó, hogy a nevezéskor megadott célzónából indultam. 2:15-re lőttem be magam, és ezt halálosan komolyan is gondoltam. A környezetemben sok első félmaratonista, trióban futó, vagy felező (a partedlin fel volt tüntetve) izgult. Nincs is ezzel gond, én pedig abszolút nem futottam a nyáron, közvetlen mellettem egy nőci azt ecsetelte, hogy jó lenne maratont futni, na de jó annak, akinek van ideje. Hiszen ő fél 5!!!!-ig dolgozik, hogyan készüljön így fel???! A másik asszony mögöttem azon jajjongott, hogy futott ő maratont, jó is az, de erre nem kell annyit készülni, ez befér az idejébe, illetve most is fájdalomcsillapítóval fut. Na, gondoltam, csak ebből a lehúzó mezőnyből pattanjak ki. Csúsztatott rajt volt, mert vagy kilencezren indultunk neki. Nem lehetett az elején így sem kipattanni a mezőnyből. Nekem 11 perc kellett, hogy elérjem a START-vonalat. A hangulat viszont annyira jó. Már ezért megéri. Most volt először olyan, hogy nem idegesített az útonálló rezesbanda, a kukákon doboló biztatók, sőt. Nem nézegettem az órám, nem akartam jobb lenni saját magamnál. Csak úgy élveztem a futást, a Dunát, a jóidőt, az eseményt. Mikor a 10. km-nél megnéztem az órát, és láttam, hogy 55 perc telt el, csak megörültem, hogy beférhetek a 2 órába. Aztán láttam elöl a tömegben himbálózni a 3 zöld lufit, ami a 2 órán belüli időt jelező iramfutók kis csapata volt. Ennek is megörültem, hiszen én percekkel későbbi zónából startoltam. Na akkor viszont próbáltam nem szem elől téveszteni, sőt a 18. km kölül a hídon le is hagytam őket. Végig nagyon jó volt az egyenletes tempó, viszont az utolsó 2 km-ben kiderült, hogy mennyire nem készültem/készültünk erre a futásra. Ilyenkor szokták tolni a felkészültek. Nem lőttem el az erőmet az elején, de abszolút nem bírtam gyorsabban futni. Hányingerem lett kicsit így is. Tartottam a tempót (már ez is szép  teljesítmény volt szerintem). Aztán nyomom az órát, látom 1:55. F@sza vagyok. Tavalyelőtt mélységesen csalódott voltam az 1:50-től, de akkor futottam rendesen. Most viszont úgy örültem ennek, hogy csuda.

Attila már bent várt. Ő 1:46-ot alakított ilyen felkészületlenül. Nem reménykedett az 1:29-es idejének a javításán Ő semJ. Utánam surrant be Poszikó 2:2 perccel. Egyszerűen ez így volt tökéletes. Nekem biztosan.

Van bennem potenciál ;-)

1:55. És ebben minden mellékes is benne volt/van :)


To be continued...

Ezt a posztot Mesi Esztijének köszönhetitek

Verjetek hátba, hogy megint így elvagyok tűnve. Nyilván minden rendben van, csak szeretem ha várakoztok rám. Az elkövetkezendő idő sem lesz lazább, de ne is legyen. Max kevesebb baci, vírus és sérülés érjen bennünket, mint augusztusban.

A héten végre eljutottunk arra szintre, hogy reggel Mózi önszántából kérte, hogy ne pelenkát adjak rá, hanem kisgatyát a bölcsődébe. Itthon régen pelenka nélkül toljuk. Vagy alul egy szál fütyülőben, vagy kis nadrágban, amit könnyűszerrel, roham tempóban is letud(unk) fejteni. Nem is nagyon volt gond, szaladt mindig bilire, WC-re. Viszont ha kitettük a lábunkat, akkor kellett a csomag a kis seggére. Követelte. Ha itthon is abban pállott, akkor viszont esze ágában nem volt se szólni, se levenni. Most a héten eddig így ment, sőt hétfőn éjszaka aludni is pőrén próbálkozott.... Úgy voltam vele, miért is ne. Semmi baj nem lesz, ha rommápisili az ágyat és az ágyneműt. Gumilepedő van, a többi meg könnyen mosható. Amíg le nem feküdtünk tapogattam körülötte az ágyat, hogy száraz-e még, és ja. Csak hajnalban kiabált, hogy Anyaaa, bepisiltem. Akkor viszont nem volt kedvem teljes ágycserére, így átöltöztettem, és jött közénk :). 

Lócika távol áll még az efféle szobatisztaságtól. Annak szurkolnék már, hogy elinduljon. De Il est paresseux. Mondta az orvos (magyarul ;-)), mert megkértem, hogy nézze már meg, kell-e tornáztatnom, vagy megmutatnom egyéb szakembernek, vagy szimplán lusta és dundus, azért nem halad, csak hátrafelé, és felfele. Ügyesen forog oda-vissza, bár gyakran ha a földön van, annyira kimerevíti az alkarját, hogy számomra is képtelenség lenne megmozdulni. Ettől ő is dühbe gurul, még jobban merevít, és acsarkodik, hörög :). Vagy tolat óvatosan hátra. Négykézláb stabilan áll, mint egy kisasztal, meg feltolja a fenekét, hogy a térde sincsen lent, aztán vagy elborul, mint az ólajtó, vagy szépen leereszkedik hasra. Aztán kipécéz magának valamit, és rettenetesen szeretné elérni. Ilyenkor repül hason. Erős a háta, nagy a pocakja, így bőven a levegőben kalimpál kezével-lábával. Fejét lehajtja, gondolatban halad, mert mikor megpihen, és nézi meddig jutott, csalódottan jön rá, hogy semmit. Olyan jó titokban figyelni a nagy munkáját. Küzd ő rendesen, csak nem jön rá, hogy a kezét kellene emelni és pakolászni egymás után szép sorban. Most javasoltak egy technikát. A mellkasa alá kell tennem a kezem, a másikkal meg megemelni a lábát, és csúsztatni előre lassan, hogy közben a kezével tapicskolva haladjon. Azt mondták semmi baja nincsen, nem kell hordani semerre, csak próbáljam ezeket a trükköket bevetni. Az neki már kevés, hogy rázok vagy gurigatok előtte valami ínycsiklandó játékot. Ezzel szemben 6 foggal jeleskedik (a hatodik augusztus 27-én törte át a gátat :)). Szeret enni, mondanom sem kell... Brokkoli, alma, répa, krumpli, húsok, barack, borsó egy szuszra. Közben mindig megszállja az ihlet, és mint aki énekelget vagy dúdol, pár kanál után elkezd dünnyögni, és brümmögni. Ilyenkor kell ügyesnek lennem, hogy ne fújja ki.


Mivel ülni nem ül fel magától, még hanyagoltuk a sport babakocsit, Mózesben nyomja leggyakrabban hason. Teli van vele a teknő :D. A bébihordozóról nem is beszélve.

Ja, és ami még heti történés lesz: instant keresztelő :)

Még a héten megpróbálok jelentkezni. Pl vasárnap, amikor célba értünk. Tessék szurkolni Nekem, hátha az megment. 

Lóci 5. foga

Lócika egyből kezdi feltölteni a vámpír fogacskái között az űrt. kibújt az ötödik foga, felül középen jobb oldalon :). Pár nap és kint van a hatodik is. Durvaaa. Kis cápa.

Fuss Dagi!

Én akarok lenni a friss Fuss Dagi (aki bokaficama ellenére cirka 23 óra alatt, de lefutja a londoni maratont).

Veszélyben a szeptember 8-ai NiKe félmaraton. Az csupán egy elenyésző indok, hogy 2 kezemen megszámlálható, mennyiszer voltam futni az elmúlt hónapokban, a másik tény kicsit makacsabb, és "csakazértis" teljesítésre sarkall. Két hete elkapott egy gyors lefolyásúnak remélt torokfájás, ami két nap rekedt bizakodás után, orvosi javaslatra sem folytatódott antibiotikumos kezelésben csak hasonlóan reményteljes rekedt kézrátétben a szoptatás miatt: homeopátia, köptető, szopogatós Tantum Verde, ezüstkolloid, C-vitamin, propoliszos méz, tea, crossed fingers... Sajnos csúnya köhögési rohamok, és hajnali átvirrasztott SPAR, TESCO, Müller, ALDI katalógusnézegetés és fuldoklás sem segített, így három nap után bevetésre került az antibiotikum. Pusztította is bennem, amit kellett, de addigra az egyik köhögési rohamban megnyekkent a bordám. Eléggé... A röntgen hivatkozik mellhártya gyulladásra és nem zárja ki a törést sem :(. Mondanom sem kell, még nagyobb kedvem lett futni. Kimerészkedtünk egy pallagi tesztelésre, hogy képes vagyok-e futást imitálni. És igen. Imitálni mindenképpen. Beszélni nem bírok közben, ami nem baj. Felsőtesttel mozogni, forgolódni derékban nem bírok, de nem is kell. Szimplán az alsó végtagjaimat pakolni egymás után, és karral hajtani magam előre szegezett fejjel megy. Megállni nem volt jó. Sőt, este igen csak mondogattam, hogy talán az ötlet sem volt jó, de ennek ellenére még neki futok egyszer-kétszer. És ha nagyon nem megy, akkor storno ez a program egy időre.

Ötleteket várok

Kérdezem én az összes Bilibo-t ismerő és használó rokonomat, ismerősömet, valamint rajtuk túl az oldalt szorgalmasan látogatókat, hogy mire használják, használnák otthon a BILIBO-t. Akkor is, ha csupán szennyes hordásra (Mózi abban hozta utánam a fürdőszobából a mosnivalót, amit elpotyogtattam :)) Elkélne itthon egy-két inspiráló friss ötlet. Lócika nagyon szeret benne csücsülni, de az kevés.

Szóval okos

Úgy dagad a mellyem, mikor Erzsike néni átadja Mózit ölből ölbe, vagy csak kihozza, hogy úgy imádja ezt a gyereket :). Márti néni is mindig meséli a nap végén, hogy leadja a fél életünket itthon, hogy merre járt, hol ugrált, hol csúszkált, milyen karúszója van (polipos :)), és hogy olyan okos. Ma pl a bölcsőde udvarára beállt egy teherautó délelőtt, mert újítják az óvodát, és a gyerekek fürtökben lógtak a kerítésen, hogy mi csipog. Mózi meg mondta, hogy ez tolatóradar!!! Ilyenkor nem sajnálom a befektetett energiát, hogy százszor elmeséltem, visszakérdez, megnéztünk nem egy ilyen járművet, ami hátra felé menet csipog. És hogy nem intézem el annyival, hogy SEMMI, meg NEM TUDOM, NEM KÉRDEZZ ENNYIT stb. (az orvosi rendelőben mindig hallok, látok olyan elrettentő példákat, hogy fogom a fejem. pl tegnap varratszedésen voltunk, és várt egy kisfiú is, aki nagyobb volt Mózinál, és látszott, hogy meglehetősen izgul, be volt kötve a keze. meg sem mert mozdulni, de a lábát himbálta. közben persze nyikorgott alatta a műanyag széksor. erre az anyuka!!! nem is egy idegen, hanem a saját anyja: ne mozogj már, ülj normálisan, és leszorította egy pillanatra a lábát, de ezt olyan arrogánsan mondta, hogy szabályosan megsajnáltam szerencsétlen fiúcskát. úgy ölbe vettem volna. közben Mózi is ott ült koala pózban, mert ő is nagyon be volt tojva :(...) Szóval okos (és itt egy szerényen büszke emoticon).

Mózi megmondja - gyerekszáj

- Anya, ez mííí? Hogy működik? ELemmel?  (az L betű azért van kiemelve, mert mióta szépen ejti, mint egy kis kaméleon öltögeti közben. pl zöLd, hoL :))
- Nem
- Akkor áronnal?

Lefekvéskor bevitte magával az egyik fluoreszkáló gumi labdát, és mondtam neki, hogy adja ide, a lámpa mellett feltöltöm mielőtt kimegyek, és akkor a takaró alatt is világítani fog. Ezután hangzott el a fenti kérdés. Most ez érdekli. Hogy mi működik elemmel, mi árammal, mit kell feltölteni vezetéken keresztül. Erre itt egy újabb csavar :), valamit elég csak fényre tenni, és világít.

Korunkat meghazudtolva ülünk az Árkád teraszán ;-)

Ma végre megint úgy éreztem, hogy de jó dolgom van. Dehogy akarok én visszamenni fát vágni valami üvegablakos légkondis - már ha a tekerőgomb elérhető magasságban csatlakozik a falba (ami örök vitára ad okot házon belül, hogy mi legyen a kinti 40 fokban a benti limit, és legalább 21 foknál több) kalickába, jó nekem a tűzhely mellett, aztán majd valahogy...

Sanyikámmal már több levélben és telefonon keresztül egyeztettük, hogy akkor ma, az első komoly sétájukat, ami nem csak kutyasétáltatás, megfejeljük Lócistól mi is. Jól is tettük. Friss vér csörgedezik az ereimben, hogy újabb hozzám jó közelálló fog pelenka árfolyamot figyelni és mesteri szintre emelni a kuponozás művészetét, hogy lesz olyan lelki társam, aki ropizabáló, és mégis van teje :). Aki futni fog velem az erdőben és a pályán és bárhol szoptat (ok, tudjuk hogy vannak illendőségi normák), akinek hatalmas esemény és címszalag lesz, egy-egy karcoló fogrügyecske, és aki előbb vagy utóbb biztosan megérti és társul is a megőőőőrülök, ha ez így folytatódik tovább részhalmazhoz. Ma viszont csak szimplán császkáltunk, és teraszon üldögélve, leparkírozva a két mózessal megvitattunk sok ilyenkor fontos témát. Nem készült rólunk kép, de belül lefényképeztem, mert olyan régóta vártam már erre. Bíztam benne, hogy valamelyik gyerkőcnél csatlakozik, és hogy nem leszünk elcsúszva időben rettenetesen. Isten hozta hát Sanyikámat is a fedélzeten Boribonnal.

Egy újabb fogacska (IV.)

Átbökte az ínyét tegnap Lócinak a negyedik foga. Úgy néz ki mint egy bébi vámpír, mert a felső szélső metszők bújtak ki hamarabb, nem a középsők :). Mondanom sem kell, hogy rettentő cuki, nekem biztosan.

Lőrinc napi Fogtündér (III.)

A héten, de legalábbis a második felében én voltam minden férfi és gyermek rémálma. Megkezdtem a sárkányosodást :(. Egyelőre pórázon, és remélem, még megszelídíthető. Most minden esetre két meséskönyvre való fejet növesztettem.  Ez sajnos valahogy tényleg így igaz. Próbálom a hőségre fogni, de inkább minden együtt. Újabb "alja" állapotot értem el - ez a csúfondáros igazság. Egyszerűen a sok az sok (de még a kevés is az most). Vagy még rosszabb: én vagyok gyenge láncszem, aki nem bírja a kiképzést. Már addig merészkedtem délelőtt, pedig ilyen nem nagyon volt eddig, hogy Attilát direktbe haza hívtam, hogy mindegy mit vagy hova, de vigye el mind a két fiút két órahosszára, mert nem akarok se pelenkázni, se etetni, se kakaót csinálni, se főzni, se vasalni, se mosni, se teregetni, se takarítani, se mosogatni, se ágyat húzni, se türelmesnek lenni és se jófej anyukának. Így is lett. Délelőtt 11-kor befeküdtem az ágyba, és fél 2-ig aludtam. Utána hogy simuljanak a ráncaim, a gané harci helyzettől függetlenül nekiláttam Lócika első névnapi ebadtáját megvarrni. Segítségemre volt szabásmintával és leírással a Játékok szívvel-lélekkel című könyv.
El is készültem vele, de Mózi olyan féltékeny lett rá, hogy Lóci eddig kb nem is látta. Most is Mózi ölelgeti álmában, illetve hordta Gizi nénihez (gyerekorvosunk), mert egy üveg elvágta a kutya lábát... A szerepjáték oldja a feszültséget, segít feldolgozni az eseményeket.

Negyed tizenegykor van csend itthon. Egyre durvább a helyzet. Kimerít. Mert reggel fél 7-kor kelés van. Nekem pedig lenne tanulnivalóm is, és a fejem befogadóképtelen így. 

Megyek is hunyni. Névnapi fogacska jobb felül kint van. Csók Nektek

Jaaaj, ezt most találtam a gépemen...

El is felejtettem, hogy készült márciusban az Anya szülinapján ilyen :).

Anya ágáról felfelé és lefelé a nők, majd az összes fiú unoka egy-egy kézben (Juditkának még csak pocakban)

Kórházi csendélet

Mondanom sem kell, a bölcsi nem volt jó ötlet még Mózi frissen összefércelt rongylábának... Picit begyulladt a seb csücske, így a tegnap délutáni programunk az volt, hogy elfurikáztam a Kenézyben, és ültünk, várva a sorunkra. Sok-sok MIÉRT? MI AZ? MI ZÚG? KI AZ? MIÉRT FEKSZIK? MIÉRT FÁJ? MILYEN/MELYIK AJTÓ? MILYEN SZÉK? MIÉRT GURUL? HOVA MEGY? MIÉRT VILÁGÍT? HAZA AKAROK MENNI! APA ÖLÉBE! PUSZIT AKAROK TOLSZTOJNAK... ÉN VOLTAM ÚSZNI stb. hagyta el a száját a várakozás alatt, amíg összeizzadtuk magunkat és egymást a kórház klímamenetes folyosóján. A rendelőben olyan éktelen visítást vágott le, hogy már számomra is ijesztő volt. Olyan sokkos állapot közeli. Az orvos és az asszisztens sem volt gyerekbarát. Ahelyett, hogy nyugtatták volna, azt mondták, hogy Fejezd már be! Jó' vanna, nem kell így visítani! Már én szóltam rájuk, hogy nem volt még ilyen helyzetben, természetes, hogy be van tojva, ha 30 centis szabó ollóval hadonásznak körülötte. Nem volt jó emlék egyikőnknek sem. Ráadásul ma délelőtt megint ott kolbászoltunk a sürgősségi labiritusban, és elhiszem, hogy meg volt rémülve már kint is. Én is. Sok ember és sok színű, sok ajtó, és mind mögött zúg valami, mindig kinyílik valamelyik, mindig jön rajta át ki vagy be valaki, kint is fúrnak, zúg a kv automata, szirénázik kint a mentő, tolnak be ágyat, széket, öreget és fiatalt törve, horzsolva, zúzva. Egy hős volt, hogy ennyivel kibírta a mai kötözést. És persze én is, hogy tartottam benne a lelket, és főttünk közösen :).

Az első midig számít - első kórházi öltések, Mózi

Olyannak miért nincsen kipontozott hely a babanaplóban, hogy első öltések? 

Ezért nem az igaziak ezek a naplók, és kell a blog. Nem csak az a mérföldkő, hogy első mosoly, első hajtincs, első lépés... stb. Hanem a Kenézy-s első öltés is számít :(.
Mózi délben levert egy üvegpoharat a hűtőről, és a csempéről visszaverődött a lábfejére. V alakban bevágta, két öltéssel varrták. Attila vitte el, volt nagy sírás-rívás. Most 10 napig nem érheti víz, így ugrott a ceglédi csúszdaparkozás, ami miatt szintén lesz sírás-rívás. Nem is férfi az a férfi, akiből nem hullik a kóc, és nincs valahol varrva.

Jön a fogam, no! A furulya is
teli van nyállal...

Úgy tűnik, ezt nem úszom meg egyik csecsszopó gyerekemnél sem :(. Éjszaka a szoptatásba belealszom, gyerek mozog már annyira, hogy csak a felsikító sírásra pattanunk ki az ágyból, mert leesett.... Még most is szaporán dobog a szívem és olyan gyengén rezgek belül ha felidézem az éjszakát... Egyem meg milyen rettenetes lehet neki is arra eszmélni, hogy BUMMM!! Hátha ez most terített bennem akkora bűntudatot, hogy többször nem játszom el, csak gyerekenként egyszer.

Most fejeztük be a barackozást. Olyan jó etetni, olyan finoman cuppog, olyan ügyesen szippantgatja le a kanálról, meg lapátolja be az öblös kis nyelvével. Azért még nem 5 perces procedúra egy nagy őszibarack elfogyasztása, de biztosra veszem, hamarosan fele ennyi idő alatt is leműveli.

az új trónusomban (kinövöm a régit)

Tegnap itt volt a védőnő (vártam már, mint a messiást), hogy saját környezetben nézze meg Lócit, hogy mozog, elég-e ennyi, biztos, hogy jól csinálja-e. Parásabb vagyok, mint Mózinál, főleg mert hatalmas mindene (feje, teste, kilója, szeme, étvágya :). Megnyugtatott, hogy nincs elkésve semmivel, elég küzdő fajta, de a tekintete mindig előrébb jár, mint a teste. Ezen aztán pikk-pakk begőzöl, hogy ő hason fekve nem halad csak hátra. Amikor nyugodt, akkor bűbájos, mosolygó, beszélgető, vigyorgó, szendergő. De ha nem, és kell valami, akkor hangosan visít, sír, egyre jobban begerjed. Látszik, hogy most már nagyon kell a társaság és szórakoztatás. Nem lehet bármikor betolni babakocsistól a fa alá, hogy nézegesse a leveleket, ágakat. Ölből, függőlegesből szebb a világ. Nyilván :). Miért vagyunk ezen meglepődve.

Kicsi Borinál látogatóban (pedig ő sem pici)

Mózi szövegel

Olyan nagy szerelemben vagyok magammal, mikor már reggel 7-re futottam 53 percet, és mire kel Mózi már zuhanyoztam és kávézok is. Hiába tudom, hogy ezzel az énemmel vagyok kibékülve, aki legyőzi magát és saját renyheségeit, azért ez sokszor nem vagy keservesen megy. Energia magas bennem most, tevékeny napom lesz, már látom.

Az illatokkal megvezethető vagyok. Nincs okom rá, de néha olyan intenzíven érzem a fajtájukat (általában, ha éhes vagyok :)), hogy csak amíg a piacról hazagrasszálunk, úgy felszíííívom magam, hogy... szív, sűrít, lent tart, kipufog.

Először a csarnokot elhagyva a pékség, utána a Mele kávézónál a pörkölt és főtt kávé illat... A sarkon a Primavera fagyizó. Ha ezt a szakaszt eddig kibírtam egy levegővel, akkor a Kismandula cuki szellőzőjéből a tini disco tutti fruttis füstgépe ontja a tejszínhabos süti mámort. Ami egyébként süteményként igazán nem hoz lázba, na de áthaladni ezen a blokkon nem lehet anélkül, hogy ne szimatolnék mélyen és szaporán a levegőbe. Utána jön a Gödör étterem, ami igazi retro menzás feeling, majd újabb pékség... Itthon pedig kutya szag ;-).
Megosztok inkább pár gyöngyszemet Mózi szövegeléséből.

Jelenleg kedvenc mondatszerkesztése és szóhasználata:
- ha valamit egyedül szeretne véghez vinni:

Én csinálok zenét. Magától.
Én megyek be a szobába. Magától.
Én eszem meg. Magától.

- a másik ami különösen érdekli, a dolgok eredete:
Anyaaa, az mi? (mutat a reggeli öltözködéskor nőiességemre :))
A puncim.
Milyen punci?
Az enyém.
És hó(l) vetted?

Vagy mutogat az utcán emberekre, vagy itthon ránk
- Hó(l) vetted magadat?

:D

Miután mondtam neki, hogy így születtem, most már ő is azt válaszolja, ha visszakérdezünk, hogy Mózi, Te hol vetted magadat?
Így születtem.

Esténként kéri, hogy meséljem el, hogy bújt ki a pocakomból. Miért sírt, amikor "kipottyant" belőlem, és hogy ott kezdjem, hogy siettünk be a kórházba...

El vagytok hanyagolva

Tudom, mert én csinálom. Elnézést is érte. De hogy a pöttybe ne lennétek? Bölcsi szünet van, Mózi 7-kor kel, és este fél 10-ig le sem ül. Ha úgy adódik, és egyedül maradok az esti szeánsz idején, akkor megpróbálom csak azért is hamarabb ledugni, hogy naaa, azért már én is hadd csináljak valamit. De hiába. Alvás nincs belőle. Már most meg sem próbálom. Valamelyik nap negyed 9-kor jöttünk haza a játszótérről. Használható udvar híján a szomszédos játszit már magunkénak érezzük. Vagy azért mert sokan vannak vagy azért, mert senki nincsen ott este negyed 9-or.
Érzelmi dömping van belül. Nővérem zárta a szülési hullámot július 24-én, de ő már "csak" hatodik volt a sorban június-júliusban az egy szem fiúcskával :). Azért ez a sok közelálló produkált bennem sok ismerős, és hozzám közelálló érzést, ami belül láthatatlanban megtette a hatását. Annyiszor újraéltem a két szülést és azt a tenger sok gyümölcsöző érzést, hogy nem is akarom, hogy ezek kívülről is látszódjanak feltétlenül.
Holnap tervezem hogy hatékonyabb leszek itt az oldalon. Addig pedig egyetek sótlan pörkölt földimogyorót!

Fogtündér II.

Most este felfedeztem, hogy megjött a párja az alsó metszőnek. Mától két kis fogkezdeménnyel cincálhat Lóci. Teszi is :S

Fogtündér I.

Felénk a 'szárnyas fogas' még csak hozza a fogacskákat. Lócinak ezennel meghozta az elsőt, ami a jobboldali középső-alsó metsző. Ez így értelmes...? Ááááá, de cuki lesz :)

Tejfakasztunk

A Campus Fesztiválon Bori egészségére!!!

Isten hozott Bori Baba :). Brékó-brékó, itt sokadik Keresztanyád.

Úton van Kerekes Boríííííííííííííííí!!!

Vele együtt hamarosan születik Kerekes Apuka és Sándor Mama!

Kell valami elfoglaltság

A bölcsi szünet előtt, az utolsó napon kiadták az üzenőfüzetet, amibe havi rendszerességgel biztos kerül információ. Most írtak egy összegzést Móziról, hogy milyen jól beszokott a csoportba, milyen hatalmasat ugrott a kommunikációs készsége (ez a legszembeötlőbb), milyen jól eljátszik, és hogy mekkora nagy mozgásigénye van. Miután beszalad a csoportba, meg sem áll, csak enni, majd ebéd után egyből elalszik, de utána megint meg sem áll. Ezt veszem észre én is.... Lelőhetetlen :). Aminek örülök, sőt. Csak picit fárasztó. A héten egyszer kisétáltunk a Lovardához (amiről megemlékeztem), illetve másnap a 'Nagy Egyetem' előtti szökőkúthoz. Ez a színház mellől nem kis távolság egy 2 és fél évesnek - szerintem, de ő jött motorral, lábon, egyszer sem kellett felvenni. Kint aztán megint futott, ugrándozott, lépcsőzött, csúszdázott a lépcső oldalában, kavicsozott, majd másfél óra hancúr után haza sétáltunk, motoroztunk.... Ez egy felnőttől is szép teljesítmény. Tegnap aztán nem mentünk ilyen nagyot. Helyette beizzítottuk a pókhálós játékot, ma pedig reggel krumplinyomdáztunk.

 

A pókhálós játék lényege az lenne, hogy ragasztószalagból az ajtófélfák közé ki kell feszíteni a hálót, és abba papírgalacsinokat dobálni, célozni. A mi ragasztónk nem volt elég jó ragadós, így nem tapad bele a papír. Helyette ping pong labdákkal céloztunk át rajta.

http://lifewithleslie.net/spider-web-shooting-game/
ötlet innen

Lóci még csak csendes szemlélője a dolgoknak

Tartogatok mára is egy kis unaloműzőt a számotokra - Sándorság

Már olyan sokszor be akartam számolni róla, hogy Sanyikám és én miért lettünk Sándorok, hogy most nyélbe is ütöm a tájékoztatást. Biztos idiótaságnak tűnik olvasva (meg félre is érthető), hogy egy nőnemű lény, miért Sándor, főleg miért Sándor kölcsönösen. Még ebben a csavarodott világban is furcsa, ahol két lábon szaladgáló Kazetták is vannak anyakönyvezve, bődületesebb baromságokról nem is beszélve.

Próbáltam a neten ráguglizni, hogy megtaláljam az eredeti kiindulási pontot, azt a bizonyos továbbküldős történetet a maga bölcsességével, és amiket rendszerint csuklóból törlök, ha így kezdődik a tárgy, hogy : Fwd:...

Ezt valami miatt anno mégis elolvastam, sőt tovább is küldtem az akkori Kató Eszternek azzal a kérdéssel, hogy ugye mi is Sándorok vagyunk? És ja. Azok lettünk. Keményen összenőttünk a névvel egymás számára.

Próbálom felidézni a történetet.
Egy építkezésről szólt, ahol volt egy nagyon pozitívan gondolkozó, minden szar ellenére szépet kikerekítő (lehet kicsit az a balf*** kategória?) kőmíves, - mondanom sem kell - Sándor, aki egy napon lezuhant munka közben arról az épületről, amelyen dolgozott, és összetörte magát. Arra nem emlékszem pontosan, hogy milyen testi vagy szellemi/érzelmi fogyatékosságot szerzett, minden esetre ebből is csak a jót igyekezett kihozni, nem elmerülni saját bánatában.
Egyértelmű, miért voltunk annyira fogékonyak a továbbküldős, gejl történetekre, hiszen mélyebb bugyrokat kóstolgattunk akkor, de pozitív bőrünkből nem tudtunk és/vagy akartunk kibújni akkor sem. Így ragadt ránk a sándorság :). Most már Ti is tudjátok.

ééés a jó öreg Ország Boltja....

.... Tessék szavazni. Idén az első hely a cél.

Lassú, minőségi élet

A Slow Life* jegyében, illetve a bölcsődei szünetre való tekintettel elhatároztam, hogy felkerekedünk a fiúkkal délután, és veszünk egyszerű ping pong labdákat és gyűjtünk kavicsokat. Ehhez egészen a Lovarda előtti nagy placcra sétáltunk, és megfogadtam magamban, hogy út közben nem ejtem ki a számon, hogy Mózi, menjünk már, gyere, siessünk (vagy hasonló). Nagy baj nem lehet, ha találunk kavicsot, botot, van víz (bármilyen formában, csöpögve, folyva, lavórban, tálban, flakonban, spirccniben, permetezőben) és homok, föld. Hagytam, sőt leguggoltam útközben én is közelről megszemlélni a járda repedéseiben a poros hangyákat, megvártam, míg a Csapó utca végén a felhólyagosodott aszfalton oda-vissza 10* átmotorozott a bukkanókon, körbe tapogatta őket, amíg botot kerestünk, és a Campus előtti téren "csapozott". Vödör szám horda a zöld kisvödörrel a vizet a szökőkútból a díszburkolatra és a homokba. Boldogan válogatta a kavicsokat, amiket majd megfestünk a héten. 

Meg is lett az eredménye :) Már az Árpád térnél megkérdezte, hogy Holnap is eljövünk? 75 perc alatt értünk haza, kereken 8-ra, útközben pogácsázva.  Közben agyaltam, hogy holnap mit főzzünk, mi az amiben tudna segíteni maszatolni, milyen itthoni mókát találjunk ki. Az egyik délelőtt krumpli-nyomdázni fogunk, de csak ételszínezékkel, mert tartok tőle, hogy benyalja a festéket!! 

*A Slow Life mozgalom civil kezdeményezésként a nyolcvanas években jelent meg Olaszországban a gyorsétteremláncok elleni tiltakozásként, a helyi, hagyományos ízeket hirdetve. A Slow Life, Slow Food mozgalom nyitányaként az olaszok az általuk igen kedvelt pennét dobták a magasba Rómában, a Piazza di Spagnán, felhívva a figyelmet a nagyvárosiasodás negatív hatásaira . Ezt követően megjelent a Slow Travel (Utazz lassan!) mozgalom is, amely arra buzdít, hogy hagyjunk időt a barangolásra, az országgal való ismerkedésre, arra, hogy elvegyüljünk a helyiek között. Ne kipipálni akarjuk az élményeket, gyorsan és sokat kattintgatva a fő látványosságok előtt, hanem merüljünk el a részletekben - az sem baj, ha  el is tévedünk városnézés közben. (...)

A mozgalom szlogenje: Fékezz, élj tartalmasabb életet! Ez nem lustaságot jelent, hanem, hogy kevesebb dolgot csináljunk, és lassabban. Ennek a filozófiának a lényegét egyetlen szóban foglalhatjuk össze: egyensúly.

A Slow City (Élhető város) kezdeményezéshez eddig 16 ország 150 városa csatlakozott. Címerükön egy csiga van, a lassan járj, tovább érsz filozófiáját hirdetve, elutasítva a rohanást, a taposómalmot. Ezeben a városokban van idő a helyi hagyományok ápolására, a találkozásokra, a zöld övezetek karbantartására, arra, hogy egy padon ülve könyvet olvassunk. 

Míg az Élhető város mozgalom arra törekszik, hogy nyitott szemmel járjunk ott, ahol élünk, hogy megismerjük a sarki boltban a nénit, hogy kijárjunk a piacra, hogy támogassuk a helyi értékeket és a turizmust, a Slow Parenting (Nevelj lassan!) mozgalom a minőségi szülő-gyermek kapcsolatra helyezi a hangsúlyt. Arra, hogy legyen időnk meghallgatni a gyermek élménybeszámolóit, mesélni neki, és törődni a szorongásaival, félelmeivel. A játék elsőbbségét hirdeti a balettóra helyett. A mozgalom a szülők körében is megjelenő túlhajszoltságot szeretné csökkenteni, és alapgondolata a korai versenyeztetés, siettetés elleni tiltakozás. /Kádár Annamária - Mesepszichológia/

ZORÁN - Üres bölcsőt ringat a hold fénye

Hétfő volt, mikor született
Én kivártam volna, de nem lehetett
Tudod, a számla nagy, a munka se vár
S jött a hír, hogy a fiam már jár
Aztán láttam, ahogy nevet és fut elém
Hogy ő pont olyan lesz, mint én
Majd ugyanolyan lesz, mint én

Üres bölcsőt ringat a Hold fénye
S mindig ez a mese vége
Apa, mikor jössz? Fiam, mennem kell
Az élet csupa kötelesség
De sokat leszünk együtt még

Neked hoztam, nézd, egy kis ajándék
Apa, pont ilyen lasztira vágyom rég
Gyere, taníts meg rá, hogyan dobjam el
Fiam, játszunk majd, de most mennem kell
Viszi lehajtott fejjel, egy könnycsepp se jön elő
Úgy dobom majd, mint ő
Mondja, olyan leszek pont, mint ő

(...)

Tiszakécske

Csak a saját gépemen lelt képekből garázdálkodok, mert este már lusta voltam, hogy az Attila videó-arzenálját is magamévá tegyem. Legyen elég most ennyi. FB frissül Attila keze nyoma által állandóan :).

Idén az e-World tábornak a tiszakécskei Tisza-parti Termálfürdő és Kemping adott otthont, ami nagyon jól sikerült. Nekem különösen. Talán az az egy délutáni másfél órás szunya, illetve hogy este is 11 előtt mentem el aluszni. Apartman házban laktunk, nem osztozkodtunk senkivel, világos volt, tágas volt, szépen felszerelt, modern, teraszos, légkondis stb. Szabad bejárásunk volt a fürdőbe, amit Mózi fenemód élvezett. Az elején kicsit óvatosabban, mondta is,  hogy félek a víztől...., (egyáltalán nem látszott persze :D) de azért belecsobbant párszor. Aztán különösen felszabadult. Alig lehetett magára hagyni szárazon, mert pólóstól, karúszó nélkül rombolt a víz felé. Attila meg sört elhajítva, átszökellve a padokon, mint a parti mentők, zúgott utána. Volt, hogy nem érte utol.... Én amennyire vízibolha voltam, mostanában annyira nem hoz lázba a strand. Valszeg azért, mert neki kell vetkőzni. Én meg azt nem szeretek már nagy közönség előtt :(. Mégsem éreztem azt, hogy de jóó lenne csak ázni a habokban vagy napozni. Az esti mulatságból sem vettem ki a részem 100 %-osan, de ki is aludtam magam :). Volt lángos, jégkrém, fagyi, kv, pont mint a strandon :). Jövőre ha ide jövünk, beizzítjuk a leendő sátrunkat is. Juppppííí! Lóci Tündérbögyörő most is hozta a formáját. Nézegette a leveleket, és a közte átszűrődő napot, hentergett, vigyorgott, aludt végig az autóban, éjszaka fogyasztott az anyjából. Jobb gyermeket kívánni sem lehetne :)

Sanyikám nem szült meg a hétvégén, pedig biztosra vettem, és mint a véres kardot hurcibáltam a telefont magammal. Hamarosan fújom a riadót itt is ;-)

Szerintetek jó napom van ma? :) Hógyispersze Boborján. 

Mózi, karján a pici fonott kosárral én meg Lócival babakocsistól kigrasszáltunk a piacra délelőtt, és volt nagy meglepetés. Volt EPER! Most július idusán. Nem érdekelt, hogy fóliasátras. Vettünk a barackok mellé ezt is. Apró szemű édes szamóca.... 

Amint sikerült átcserkésznem az Attila telefonjáról a videókat, és én is feltöltöttem a képeket, akkor megmutatom, Mózi mennyire élvezte az idei eW-tábort. Nagyon :). Mi is

senki nem szól, hogy a kurkuma az itt KUKUMA? holnap javítom, észre sem vettem, hogy lespóroltam az r-et. Szép álmokat!

Fűszer- és konyhai köcsögcímkék :)

Gyártottam magamnak itthonra az üvegekre, tárolókra címkéket. Aztán úgy vélekedtem, hogy felteszem eredeti méretben, és ha van kedvetek, nyomtassátok ki Ti is. Sőt, vannak még hiányzók, de Ti is írhattok, hogy a konyhátokból mi hiányzik még, és akkor gyártok olyat. Egyébként ezeket lementettem régebben valahonnan, csak az angol feliratokat leszedtem, és másik betűtípussal magyarul rögzítettem. Hagytam üresen is, ha esetleg kell a háztartásba :).

Csak hogy ne tűnjön lopott cuccnak.

Mára ennyi voltam.

Testvéremtől féltékenység nélkül...

.... kaptam a könyvet, ami pont időszerű is volt. Nem keresgéltem nagy pocakkal (és azóta sem) a könyvesboltban ilyesmit, csak bíztam benne, hogy majd belebotlok vagy valaki ajánlani fog legalább egy, testvérek neveléséről szóló irományt, amit vagy magaménak vallhatok, vagy mostohán kiebrudalhatom és elfelejthetem a benne foglaltakat. Akartam, hogy legalább alakuljon ki bennem egy út, egy cél, hogy kb mit szeretnék elérni, mi várható el tőlük és mikor. Én hogyan kezeljem és reagáljam le az itthoni vérszívást (mert biztosan lesz ilyen is :)). Több pszichológiával foglalkozó magazin, babás újság, link, könyv említi A beszélj úgy, hogy érdekelje, hallgasd úgy, hogy elmesélje című könyvet, amely ennek a szerzőpárosnak az első könyve. Még nem olvastam. De ez tetszik. Ugyanolyan fenntartással kezdtem el olvasni, amivel a szerző kezdi, hogy olyan nincs, hogy féltékenység nélkül, meg hogy ez még tőlünk távol van, sőt, lehet nem is ölt durva méreteket itthon, én majd nem fogom összehasonlítani a két gyereket (ahha, próbálom, mert tudom, hogy nincs alapja, de már a terhesség idején azt figyeltem, miben másabb, mikor és mennyire. és most is. nem is annyira a gyereket, vagy a gyerek személyiségét, hanem az értelmetlen tényeket. ezt fogom levetkőzni hamarosan. kibújok a saját bőrömből :)), és úrrá leszek a káoszon. Ha mással nem, annyival, hogy bevágom magam mögött az ajtót, és elmegyek harapni 10 gömb fagyit. Tényleg nem arról szól, hogy féltékenység nélkül megúszható. Nem is. Az én fejemen is tört szét bögre. Engem is rúgott hasba fapapuccsal nővérem, és olvasva a könyvet csak egyre több ilyen marakodás jutott eszembe. Amit most nem érzek égbekiáltónak. Szülőként sokkal sz@rabb lehet ezeket megélni. Azt is, hogy minél többet olvasok, minél inkább kitanulom a szülői szakmát, annál több sebből vérzik a tudat. Nem lehet már bűntudat nélkül kiborulni, elszökni, csapkodni, mert mindig eszembe jut valamelyik jó könyv, hogy na most akkor örökérvényű tátongó sebet ejtettem az anya-gyermek kapcsolaton vagy a gyereken, hiába nem ez lenne a cél. Ezért nem viszem túlzásba ez irányú eszmei bővülésemet. Nem tájékozódok fölöslegesen minden irányba. Nagyjából látom a sárga téglát. Nekem csak árnyalat kell, vagy ahol az utat benőtte a gyom átsegíteni valami jó ötlettel, elvvel. Hamar kiderül, mi igazodik az elképzeléseimhez. Mellesleg minden könyv és elhibázott zsigeri reakcióm után megnyugtatom magam, hogy én is ember vagyok. Abból is a tüzes menyecske fajta (Attila szerint :)). Elég jól bírom, elég sokáig, aztán lobbanok, majd újra csend. Nem petri-csészében neveljük a fiúkat, hanem kutyaszőrben. Na jó. BAZINGA!

Mikor neki kezdtem a könyvnek persze, hogy tetszett. Engedjük szabadon a rossz érzéseket című 2. fejezetben felméri a szülő reakcióját, ő mit és hogyan érezne, ha a párja hazavadítana egy másik ellenkező neművel, hogy itt fog élni velük, mert alapból imádja az első perctől fogva és ez csak mélyülni fog az idő során, de attól iránta nem változnak az érzelmei, sőt. Hát én ugyanezt képzeltem el, mikor hazakeveredtünk a klinikáról. És azóta is sokat segít Mózi kezelésében, megértésében. Középső gyerekként már a pocakban úgy viszonyultam Lócihoz, mintha ezzel a saját pozíciómat védeném. Azóta is megvan bennem ez az érzés. Hogy nehogy már róla kevesebb kép készüljön. Nehogy már neki ne varrjak ezt vagy azt csak úgy vagy a névnapjára. Nehogy már vele ne úgy legyen valami, mint korábban Mózival. Az egyik nagy mérlegelésemben is sikerült döntenem :). Mózi babanaplóját karácsonyra kaptuk még a születése előtt. Lócinak mind máig nincs, mert nem tudtam, hogy milyet vegyek. Többször neki futottam, hogy felmérjem a terepet, de úgy éreztem, nem vehetek olyat, ami az első 5 évét öleli fel, mert a Mózié csak az első hármat. Nem vehetek kisebbet, vékonyabbat, mert csak. Hülyének nézhettek ezt olvasva, de elhihetitek kutya nehéz érzés ez belül, hogy már most úgy lépkedek a porcelánok között, hogy évek múltán mit dörgölnek majd az orrom alá, miért szerettem kevésbé az egyiket vagy jobban a másikat. A gyerekek ilyenek. Ki is mondják, könyörtelenül rákérdeznek. A lehető legrosszabbat követem el, ha ugyanazt kapják. Mert a két gyerek nem egyforma, és nem feltétlenül ugyanarra van szüksége. Kicsit segített feloldani bennem az ijedelmet, hogy tudok-e elefántként is lepke módjára lavírozni a porcelánok között, de egyre biztosabban tudom, hogy a következő gyermek születési értesítőjében annak is szerepelnie kell, hogy nem csupán baba született, hanem újabb adag - most még konzervált - bűntudat és aggodalom.
Köszönöm.

Óóóó, tudom, hogy vártok, de régen volt és ritkán van olyan, hogy hiába íródik a fejemben jegyzet, nincs kedvem a gép elé ülni, és bepötyögni. Pató Pál Úr fele belém költözött. Vannak megint nem-szeretem, tolom, nyomom, elbújok előle feladatok (pitiáner itthoni tevékenység), amiről mindig úgy vélekedek este, hogy na majd az új nap hajnalán megcsinálom, kiselejtezem, szétszortírozom, bedobozolom, felcímkézem, kitakarítom, letörlöm, felszívom, elásom, megsütöm, beáztatom, eléneklem, megvarrom, lefutom, behomokozom, elviszem stb. És másnap estére még mindig marad belőle, és inkább csinálok egy kávét és egy müzliszelettel (most ez a favorit, de legalább nem ropi kilószámra) az ölemben olvasok valamit. Most pedig inkább átmegyek Lócival Cicanézőbe Dóriékhoz :). Utána meg várom a telefont (mert Sanyikám újra elérhető nő lettem!!!), hogy mikor indul a szülés, vagy legalább mikor van túl rajta az egyetlen Sándor. Holnap is azt fogom várni, és nem szortírozok, áztatok. Max jól szétnézek a Campus programok között, és azt az egy még ismerős arcot meg is hallgatom legalább. A többihez meg öreg lettem, nem ismerem.

Éljen Lóci!

Ezt még muszáj vagyok gyorsan kiakasztani a féléves almalé szürcsölő Kis Buddháról:

Lóci Manó holnap féléves

Attól, hogy itt nem számolok vissza hangosan, itthon megteszem. Lóci Baba holnap lesz féléves. Máááár??!!

Alkaron fekvőtámaszozik, de még mindig könnyű dolgom van vele, mert nem rámol, nem jön-megy, dűt-borít. Csak forog, és azt is inkább csak hátról hasra. Nem is lehet egyszerű bő 8 kg-ot mozgatnia. Nem tudom hirtelen, merjem-e elkezdeni hozzátáplálni. Mózinál egyértelmű volt, mert olyan sok időnek éreztem a fél évet. De most olyan hamar eltelt, hogy még mindig nem eszméltem rá, hogy Lóci már nem 2-3 hónapos. Néha még úgy kezelném. Nagyon jó hangulatú, visongó, mindenkire vigyorgó és hatalmas szemeket meresztő imádnivaló kis gömböc. Mózi hangjától, és gyamálásától el van olvadva. Élvezi ha nyüstöli, ha fogja a lábát a nagyágyon, és közben ugrál vele, vagy ráfekszik a hasára. Reggel alig várja Mózi, hogy felébreszthesse a következővel: Jóóóó reggelt Hóci Kapitány!!! És ezt a fülébe fújja meg puszilgatja. Most egy ideje fogyni vélem a csipkedést, szorongatást, karmolást. Csak megszokja, hogy ez a gyerek nem csak jön, de itt is marad :).

Jelenleg Mózi is a simább kategória. Nem nyalja le a krémeket, nem kapja be a szappanbuborék fújó végét, nem szopogatja meg a szappant és a fürdetőkrémet. Nem rámol le, inkább odaadja az elöl hagyott 'nem szabad' dolgokat, és tartja érte az arcát, hogy pusziljuk meg, amiért ilyen rendes. Békés, jó hullámon lovagolunk most. Mindannyian.