Sűrű, de így szeretjük

Mi jól vagyunk, csak behavazva. Jövünk-megyünk, gyűrődünk, tanulunk, alkotunk, játszunk, olvasunk, mászunk, találkozunk, sütünk-főzünk (ezen kívül max a táplálkozást és a higiéniát nem írtam le :)).

Bővebben kicsit: bölcsi örök, betegség nincs kilátásban. ez hatalmas segítség nekem, nem tudom eléggé megköszönni Márti néninek és Erzsike néninek. Mózi nagyon szereti, gyerektársaság is összeverődött, összeszokott. Jó hallani, amikor megérkezünk, hogy megjött Beni, Ő az én barátom :)! Olvasunk és vetítünk állandóan, mennek a mondókák, kántálja a dalokat. Tegnap olyan jót mosolyogtam, amikor énekelte ugrálva a kanapén, hogy "...izLik a galagonya, izLik a galagonya ruhája..."

Javítani próbáltam, hogy nem ízlik, hanem izzik, és megmagyarázni, mi is az izzás, de lehurrogott, hogy Neeem, az ízlik. Ok. Elnézést Weöres Sándortól érte.

Lóci Kapitánnyal megjártuk a Kenézy-t kontroll miatt, és azt mondták szépen erősödik, szépen kúszik, sőt. Pénteken ott először meg is mutatta, hogy mászni is tud négykézláb már. Itthon is tett pár lépést, de szaporább a kúszás még. Saját ütemében szépen fejlődik, az sem lesz gond, ha 1 évesen még csak stabilan négykézlábazik. Egyre interaktívabb viszont. Látszik, hogy válaszol, kommunikál, szól, és olyan jó kedvű kis legény. Imádom. Be tudnám kapni, gyűrni a számba, hogy nagyon közel legyen hozzám. Olyan jó az arcommal simogatni a kis puha pofiját (már ha nem harap), repked, ha megjövök, sír, ha kimegyek. Kapaszkodik fel ha a szőnyegen fetrengek mellette. Megkezdtük a zenebölcsit, tetszett neki (is) nagyon. Voltunk játszóházban a két fiúval és Kendéékkel, jártunk Mesiéknél, megyünk Kis Mandula cukiba, járt itt Sanyikám 4 hónapos Borival kalákában ünnepi alkotást imitálva, szerveződik a Mikulás Kossuth lakba, és talán befigyel egy hétvégi bábszínház is. A lyukas időkben lopom a perceket tanulásra és alkotásra. Pl tegnap éjszaka megvarrtam Lócikának a karácsonyi Kerekes Pipit, csak még nem sikerült fa kerekeket vennem hozzá, így egyelőre falusi kotlós, de cuki lesz kerekeken, pórázzal a nyakában.

Megfogadtam, hogy nem nézek több újságot, magazint, mert sok az ötlet, kevés az idő. 

Ezek mellett próbálkozom a főzéssel is. Pl életemben először főztem kuktában. Sok éve megvan, lezárva, befóliázva úgy ahogy a polcról megvettük, hát most be kellett izzítani, mert finom jó vadkacsa levest akartam főzni. Maradjunk annyiban, hogy vadkacsa leves lett... Meg is főtt, jó is lett, de kell még ide a tapasztalat. Lábasban jobban megy. Én szeretem közben kóstolni, szurkálni, ízesíteni, módosítani. Ebben meg lezárom, aztán vagy jó lesz, vagy nem. Olyan ritkán, sőt kb sosem csinálok polentát, pontosabban Mózinak főzögettem szimpla sajtos tejfölöset. Hát most ezen is változtatok. Olyanokból akarok főzni, ami eddig perifériára szorult. Szerintem ez jól sikerült. Ülök még 10 percet, aztán írány bölcsi, irány Madula cuki díbolás. Nagyon remélem, ezennel egyik jelenlévő gyermek sem ugrik fejest érthetetlen okokból a parkettába :((

Matrjoska baba függő

Nem lehetek elég hálás Lócinak, hogy a délelőtti-déli sétát megspékelve még most is húzza a lóbőrt, így a tegnap este elkezdett kis díszt be tudtam fejezni az ebéd rovására. No de nem kell izgulni, bepótolom mindjárt azt is duplán...

Csinálok még majd ilyet csak más színnel, olyan kedves feje lett :)

3D Csillagok

Esténként 3D-s csillagokat vágok, hajtok, ragasztok. Tizenegy darabnál tartok, és nem is csinálok többet. A Gyerekek falára készítem, vagy inkább egy olyan szabad felületre, amit hamarosan, a hónap végén kidíszítünk, és ide kerül majd az adventi kalendárium is. Szerencsére ez sem egy bonyolult ügy, de mutatós. A sablont felteszem, vadásszatok le, és gyártsatok különféle méretű és színű csillagokat kartonból, vastag papírból.

Ezek hulltak a mi égboltunkról:

3D papírcsillag

Egyelőre csak gyűjtögetünk...

... a vadászat és halászat másik fokozat lesz.

Biztosra veszem, nem vagyunk egyedül ezzel a helyzettel, mert hétfőn a gyerekorvoshoz is úgy érkeztünk, hogy volt ez-az a babakocsi aljában... Egy apuka meg is jegyezte, hogy látja, mi is áldozatul estünk ennek a remélhetőleg heveny "kórnak". Náluk már levonult. Móziból rendesen felszínre tört őseink ösztöne. Gyűjtöget az utcán botot, levelet, termést, kavicsot, bogyót, és hordja haza. Az ágakat már nem engedem be a lakásba, mert a kutya rágta széjjel, és mert még a lépcsőfeljárón így is díszeleg két impozáns facsemete (ezeket önző célból nem góráltam ki, hogy talán hasznát vesszük hamarosan az adventi díszítéskor).

ki milyen hangulatban

Szalmák vagyunk most egy ideje, meg még egy ideig, és nincs olyan reggel, hogy ne aludjunk el. Fél 10-re érünk be a bölcsődébe, mert hiába csörög a telefon, egy mozdulattal némítom le, és húzom a fülemre-orromra a paplant. Éjszaka népvándorlunk itthon, és valamelyik alkalommal már annyira halott voltam, hogy hallottam ugyan, hogy felsírt Lóci, de egyszerűen nem bírtam kikelni az ágyból. Gyűjtöttem az erőt, hogy na mindjárt-mindjárt, közben szerintem be is aludtam, aztán pedig Lóci szunyált vissza. Nem vagyok híve a kisiratásnak, ez volt az első alkalom az ő esetében, hogy nem engedelmeskedtek a tagjaim. Egyébként azt játsza most, mint Mózi anno: óránként kelek hozzá, sőt. Valamikor elég az, hogy kiveszem, és némi tekergés, rimánkodás cici után bealszik. Olyan, mintha ilyenkor nem is lenne ébren. Van olyan, amikor leszerelhetetlen, és sír nagyon, ilyenkor aztán eszik mint aki tankol az elkövetkezendő szűkös, ínséges időszakra, raktározza a bálnazsírt. Alapból, amikor Attila is van, akkor már próbálom nem magunk között etetni, hogy ne ragadjon ott, de olykor-olykor megesik. Hiába terveztem el, hogy kialszom magam mire Attila hazajön, és fekszem is időben, egyszerűen lehetetlen. 

Mózi mikor beteg volt, és Apa későn járt haaza, olyan békés, meleg szimbiózist béleltünk ki, hogy állandóan Anya van, és vegyél fel, és meséljél, és stb. Volt megint fütyi húzás.. :(, egy szó mint 100 velem alszik vasárnap óta. Abban állapodtunk meg, hogy csak addig, amíg beteg, és hogy utána csak reggel jön át. Már most, ha ő fél 12-kor megébred, akkor hozza a kis párnáját, paplant is néha, és már fészkel is... Mellé pedig fészkel Lóci .). Ha a másik ágyon szoptatom meg, hogy ne aludjak el vele, akkor Mózi is költözik oda. Pl ma hajnalban, ötkor bújt(unk) át, és kérte, hogy meséljem el a Malacokat (kis malac és a farkasok). Fél álomban, leragadó szemmel igyekeztem rövidítve mesélni, de ő kérte, hogy ne csukjam be közbe a szemem.... Ahhha, persze. Így kelek aztán 8-kor (persze addigra visszarendeződünk majdnem esti fektetési pozícióba).

Lócika picit tüskés korszakában van, úgy érzem nehezebb eset lesz, mint a bátyja. Az hogy nem eszik, nem tudom elhinni. Próbálkozom. Úgy megörültem, hogy a Sinlacos, tejpépes kiskanalat gondolkodás nélkül bekapta. Majd mint aki rájött, hogy ja én nem eszek tejen kívül mást a többit trükközve rejtettem bele. Ma már alig sikerült. Forog, hadonászik, kitolja, hátrafeszíti magát, összevissza maszatol mindent. Számomra ez nem ismerős még. Utál öltözni, utálja, ha az orrához érek bármivel takonytalanítás céljából, ha nem lát sír, nehezen alszik, sokat ébred. Nem szereti a babakocsit, pontosabban, ha megáll alatta. Nehezedik a pelenkázás, és közben fájdalmasan harap. Nem csak olyan babásan, hanem élesen, erősen. 

Mózi pedig egyrészről mese korszakát éli, mindenhol és mindig mesélni kell neki. Mindegy hogy hallotta ezerszer, mindegy ha könyvből, ha fejből, ha képről, napszaktól függetlenül. Másrészt ragad rá a bölcsődei szleng. Utcán is mondja a szembejövő embernek, ha éppen olyanja van, hogy TE KAKA VAGY! Nekem is mondja, ha olyat kérek, amit nem akar vagy kér valamit, de nem szabad. A másik, hogy toppant a lábával, és mutogat, hogy MÉRGES VAGYOK! NAGYON. Hozzá még nyög is egyet :).

Rám a legjellemzőbb mostanában (na jó...), hogy mindenbe zabpelyhet teszek. Pontosabban műzlit (az ALDIban szoktuk venni az 1 kg-os mogyoróst), ami a következő stációkat járja be, mire kiürül a köcsögből:

1. lépésben, néha már a kocsiban elkezdem kienni belőle a mogyorót és mandulát. Ez a java, de nem simul bele a tartalomba, kicsit idegenül hat a joghurtban, mert nem puhul meg stb ;-) Ezt ki kell enni idejében. Még este is erre vadászok a vásárlás napján, amikor már beletöltöm az üvegedénybe

2. lépésként kiválogatom a mazsolát. Ha túl sok van benne, akkor nem szeretem, Mózi viszont magában is imádja.

3. lépésben a corn flakes darabkákat válogatom ki, de ezt nem egyszerre, hanem menet közben, mikor úgy tartja kedvem. 

Szóval ezt a megmaradt formációt szórom bele a palacsinta tésztába (---> hmmmm, főleg a sült mazsolával), a tejbegrízbe, de a kefíres sütemény tésztába is. Abszolút az előnyükre válik. A kenyérbe sem szimpla zabpelyhet szórok, hanem keverem ezzel.

Ma délután pedig bandázni megyünk Mesiékhez, mert 4 után már nem jó a sötétben szabadtéri programot szervezni. Beindul a babás-mamás körtúra, és verseny, hogy kinél szedjük szét, dúljuk fel legjobban a lakást.

Rend a lelke mindennek

Rendszerezem a hobby motyót, mert hiába vannak elvileg rendben, minden sarokban van egy doboz, és minden dobozban vannak külön szétszortírozva hasznos dolgok, ami majd még jó lesz vmire.... Így ha nekiveselkedek egy-egy projektnek, akkor minden tároló egységet meg kell mozgatnom, teli a lakás. De gondolom, ez ismerős. Csináltam szép kis matricákat. Használjátok Ti is, ha tudjátok :). Vagy szóljatok, ha írjak még. Mert magamnak menet közben még biztosan száz másik is villan majd, de azt már lehet nem pakolom fel, ha nem mondjátok.

Este (is) jó

Gyerekfektetés után, sok-sok mozgás nélkül és télmelegítő, kezdő zsírraktár kibélelésével eltelt nap után, bekuckóztam a fotelba, géppel és karácsonyszagú keresztszemessel a kezembe, amikor kapom a BSI hírlevelet, hogy Ugye nem akarsz fotellakó lenni? És DE. Ez az egy most nem tud motiválni. Eljött ez az idő is nálam, hogy minden más fontosabb a tornánál-futásnál, spártai táplálkozásnál (ez már rég a múlté). Egyébként mind a két kicsi fiú lázas, tolom a kúpot, szirupot, C-vitamint, köptetőt hol egyikbe, hol másikba, és közben olyan jó blues énekes hangjuk van. Mi lesz majd, mikor mutálnak :)? 

Lócinak szerintem a foga is jön. Harap mindent és mindenkit, ahol ér. Mózi Cicc meg maga a megtestesült jógyerek. Eddig is szerette a KÖSZÖNÖM szót. De a napokban különösen sokat használja. Mindenért megpuszil, és köszöni szépen. Most kiabált az előbb sírva, hogy pisilnie kell. Hozom ki ölben, és rekedten ölelget, hogy Köszönöm, hogy kihoztál pisilni....

Elolvadok :). Meg amikor azt mondja Lócinak, hogy Lócikám, ne harapj! és a délutáni alvásból felkelve ő szalad elsőnek a kiságyához, hogy Gyere Babám... :))) Mert ezeket persze mindet tőlem hallja, és olyan jó ugyanazzal a hangsúllyal viszont hallani. 

Be is kucorodok mellé, mert megígértem még neki. Csillag Bari remélem, lázmenetes szép álmokat hoz felénk.

Itthonról

Mózi éjszaka belázasodott, lemondtuk a hétre a bölcsődét. Reggel óta erősen úgy fest, kutya baja, bár olykor lefekszik a kanapéra, nagyon kezelhető, simulékony és szófogadó. Ez gyanús ;-). Mindenre megkérdezi, hogy Így jó, Anya? Ide tegyem? Így csináljam? Simogat, Lócit puszilgatja, ha kérek valamit, akkor nagyon igyekszik. Szóval valami csak buddog benne. Fél 9-kor keltünk reggel, ami nekem is nagyon jól jött, Lóci meg húzta tízig. Az ágyban aztán beragasztgattuk a SPAR-os 'Lutra albumot', csináltunk varázspálcát (ezt már ígértem a múlt héten, mert látta az ovisok kezében a bölcsőde udvaron), főzni sem kellett. Az utóbbi hetekben egyébként is olyan jól kijövünk egymással, én sem vagyok leszívva tőlük. Készítettem is egy röpke videót délelőtt, mert olyan aranyosan eljátszanak. Sokat gyomrozza Lócit. Amikor kérem, hogy ne nyüstölje durván, mert még pici, akkor okosan visszakérdez vagy kijelenti, hogy majd beleharaphat, megcsípheti, lebirkózhatja, ha nagy lesz :). Azzal már úgy vagyok, hogy odabízom. Majd lemeccselik egymás között, de most még én vagyok a láthatatlan kéz, aki belenyúl a piaci folyamatokba. 64%-nál jár a videó, pillanat.

"Koszorú, koszorú, miért vagy olyan szomorú? ...."

Gondolom, ez nem hat annak. Kész a következő kis karácsonyi vásárfia. Sőt egyszerre nem is egy készült. Némi finomhangolásra még szükség van. Gyártom is a többit :).

Koszorú Karácsonyi Manóval

Lóci ül :)

Hát eljött ez is. Egy jó ideje kifarol már a fenekével a négykézlábas állásból, de most hétvégén, Tiszaszentimrén pénteken (október 25.) szabályosan fel is ült ebből a csálé támasztékból. Vigyorog elégedve, kúszik utánam a másik szobába, aztán meg-megáll szopogatni egy kis kábelt, vezetéket, majd örül az új perspektívának a szobában, a csillárnak és a könyveknek. 

Amivel viszont nem remekelünk az az étkezés. Amilyen jól cuppogott az elején, olyannyira nem hajlandó mostanában (egy jó hónapja) semmit bekapni, elcsócsálni. Én azért próbálkozom, de a kedvenc körte, alma, banán, barack sem csúszik. Semmi. Ki sem nyitja a száját. Ha a kezébe adom, akkor amint hozzáér a nedves gyümölcs darabhoz, eldobja, elejti. A kenyérhéj, kifli csücsök bezzeg csúszna jószerével. Marad a tej. Panaszra így sincs ok, mert közel járunk a 10 kg-hoz, csak hát 10 hónaposan jó lenne már enni valami mást is.

Piroska néni és a Sárkány...

Olyan vagyok, mint a hipermarketek, hogy már október közepétől dugdosom az orrotok alá a karácsonyt, de nem tehetek róla a gyerek inspirál. Most éppen Mózi.
Orrba-szájba csapatjuk itthon a mesét :). Piroska és a Farkasról lévén szó. De gondolom, ezzel nem okoztam meglepetést. Mózi úgy figyelt, mikor először mesélem el neki könyv nélkül, vissza sem mert kérdezni. Csak hallgatta, szívta magába a történetet, mint a szivacs. Másnap mikor kérdeztem, mi legyen terítéken ma, vigyorogva, bizonytalanul mondta, hogy a, a..., aaa Sárkányosat. Tekert az agyam a háttérben, hogy mit meséltem, és mikor sárkányosat. Nem ugrott be. Mert volt ugyan Égig érő paszuly, de nem mostanában. Visszakérdeztem.

- Melyiket??? Milyen sárkányosra gondolsz?

- A Piroska néni és a Sárkányt.

Egyetlen ismerősünk van Piroska (néni), nyilván hozzá kötötte a hölgy szereplőt. A farkas meg ijesztő, nagymama-fogyasztó, nem nagyon tudta hova tenni, tehát akkor sárkány. Logikus :). 

Azóta vagy azt kéri esti mesének vagy a Malacokat (= Kis malac és a farkasok), azt vetítjük, azt utánozzuk itthon. Emlékeztem, hogy van ilyen keresztszemes ujjbáb mintám (unokaöcskösöknek is csak elkészül....), megcsinálom Nekik is karácsonyra. Sőőőt. Jutott ennél még reményteljesebb nemes gusztus (gesztus) is az eszembe: Idén sztaniolba csomagolom Nektek is őket, a Ti fel- és lemenőitekre is gondolok. Vásárra viszem a bőrömet. Igazi gyöngyszemekkel készülök. De ha gyöngy nem is, legalább kézimunka lesz :).

Az ujjbábokat kiöltögetem ajándékba. Vegyétek, vigyétek szorgalmasan. És ez most komoly. Addig is, amíg a kis báb részére rávarrom, mutatom Nektek, hogy álmodjátok meg, hányat szeretnétek rendelni belőle. Várom, írjatok. Szép álmokat...

Keresztszemes ujjbáb

Kipp-Kopp

Létezik olyan kisgyermekes család, ahol ősszel nem készül gesztenye emberke :)?

A lelkes kisgyerek...

Csak nehogy sírás legyen a vége :).

Ilyenkor érzem, hogy jó lenne többed magunkkal, több baráti családdal élni egy halomban, amiben a váci hétvégén is egyetértettünk: kommunában. Jól tudták ezt az őseink, hogy csapatostól garázdálkodtak, asszonyok a tűz körül, férfiak a bányában.

Olyan alkotó vágy, hév és izgalom kapott el, hogy olyan vagyok, mint egy kis gyerek, aki azt sem tudja mihez fogjon, melyiket válassza, melyiket tapintsa, szagolja vagy kóstolja. Megint abba a hibába esek, hogy egyszerre akarom mindet :D. Olyan jó lenne ezt a lelkesedést ilyenkor megosztani, elmesélni, átadni. Mert van nekem sok hasonszőrű lelkesedő barátném ;-)

Reggel kipróbáltam a gombbehúzást, és... hát ez nehezebb, mint hittem elsőre vagy csak gyakorolni kell, hogy ne másszon el az anyag. Nehéz feszesen tartani, és betömködni. Félre tettem, hogy még próbálgatom.

Utána befejeztem a nagyanyó báb hímzését, csinálom mindjárt piroskát is. Holnap talán befejezem, és jöhet a farkas.

Villámlanak a fejemben ötletek, így most azt tanulom, amíg Lócika szunyál, hogy hogyan kell keresztszemes hímezni photoshopban...

A kisháznak pedig annyi híja van még, hogy az ablakot megcsinálja rá Gyuri bácsi, aki a nyakamba ugrott az egyik faáru boltban, és elvállalta, pedig eredeti szakmáját tekintve könyvelő, csak szeret szöszmötölni a ház körül. Jól is teszi. Az én szakmám is eredetileg számokban utazik, de szeretek szöszmötölni minden mással, ami kicsit kreatív. Szóval, ha kész az ablak, varrom rá a huzatot. A tető már kész, tök cuki piros és fehér pöttyös. Majd teszek fel képet, ha elkészült.

Nem is zargatlak benneteket, reggel még leveleket is préseltem, meg még fogunk is, mert állatkákat ragasztunk Mózival majd papírra és az ablakra. Ilyet: 

Attila délelőtt küldte át, biztosan a FB-on találta, onnan szokott néha vadászni Nekem ötletet.

Sütőtökös csirkeragu leves

sütőtökös csirkeragu leves

Hmmmmm... Ma ebédre/vacsorára finomat főztem. Tavaly is próbálgattam sok sütőtökös receptet, idén is ezt teszem. Attila evett a hétvégén a Basil Icában finom jó sütőtökkrémes csirkeragu levest, ezért gondoltam ma estére azzal várom haza. Leírom a saját verziómat, mennyiségek tekintetében inkább kapaszkodót nyújtok, de a végleges verziót Rátok és a konyhai felhozatalra bízom. 

- fél (nagyobb) fej vöröshagyma
- 1 dundus gerezd fokhagyma
- 5-6 vékonyabb szál sárgarépa
- 1 fehérrépa
- 1 kis fej brokkoli
- fél csirkemell apró kockára vágva
- 260 gramm sütőtökpüré
só, bors, reszelt gyömbér, curry
- 1 szűk evőkanál méz
- 2 nagy evőkanál tejföl
- 1 evőkanál pirított szezámmag

Kezdtem az apró kockára vágott hagymák pirításával, párolásával, majd mehet rá a hús fehéredésig, pirtyanásig. Aztán lábasba került a karikára vágott sárga- és fehérrépa. Felöntöttem annyi vízzel, hogy éppen ellepje, és a zöldséget majdnem puhulásig főztem. Utána hozzáadtam a turmixolt sütőtök pürét és a brokkoli rózsákat. Öntöttem még rá vizet, sóztam, borsoztam, curry-ztem, reszeltem bele pici gyömbért. Tálalás előtt utolsó rottyantásnál belehabartam a tejfölt és a mézet, megszórtam a szezámmaggal. Nem rossz, ajánlom Nektek is.

Nyilván...

... amiket most barkácsolok már karácsony-gyanús erősen :). Mégis csak október közepe van, Tigáz mérőóraállás bejelentés. Már most szólok, hogy ne legyen meglepetés: idén nem lesz kapacitásom annyi DIY ajándék készítésére, mint tavaly. Bocs. 

Még a nyáron megvettem a fa óralapot és a fa spatulákat óramutató gyanánt a hobby boltban, hogy hangulatórát fabrikálok Mózinak. Most fog elkészülni hamarosan. Természetesen nem túl árnyalt hangulatokat vettem alapul, mert kicsi még ezek megkülönböztetésére. Ez még inkább csak játék, hogy tekergetheti a mutatót, mikor éhes, szomjas, vidám, szomorú, irigy stb. Magát a photoshopban megszerkesztett óralapot felteszem, illetve ha előhívattam és felragasztottam az órára, és felcsavaroztam a mutatókat is akkor majd tolom a cuccot róla is:

Az ötletet hatalmasra hízott féltékenysége adta Lócika miatt, hogy "kitekerhesse" magából, de aztán nem találtam olyan emoticont, amit be tudna jól azonosítani.

Sajnos jellemző rám, hogy egy-egy pillanatot vagy időszakot nem tudok időben értékelni vagy teljes mélységig kiélvezni. Ez így leírva súlyosabban hangzik, de megfigyeltem a "kórt" magamon már többször, hogy mindig várok nagyon valamit, mindig készülök nagyon valamire, utána olyan gyorsan elillan az esemény, hogy benne se vagyok. Amikor vége, akkor meg kapaszkodnék bele, próbálnám visszahúzni, megismételni, hogy majd másodjára jobban ott leszek. Szerintem a szüléseket is ezért éltem meg ennyire intenzíven, mert 9 hónap pont elég volt ahhoz, hogy már várjam a csodát, vágyjam vissza a régi Sárit, aki képes elérni a zöld lámpát és a lába ujját, aki menet közben is tud telefonálni és nem fújtat. Amikor pedig meghasad az ég, kell, kellene... vissza a pocak, a rugdosás érzése, a sokszor elképzelt átvilágított "kemence" gyerekestől, hogy merre és hogyan fekszik, mit csinálhat bent.

Látszik, hogy most sem vagyok (már nem is leszek) korábbi önmagam. Olvasom délutáni alvástól gyűrött fejjel a Kismama magazin bevezető szövegét, és folyik a szememből a könny :). Ami arról számol be, hogy a főszerkesztő a harmadik kisgyerekét szoktatja be a bölcsődébe, és hiába gondolta úgy, hogy látja a fényt az alagút végén, mert újra dolgozik, és nincs több játszótér délelőtt stb megszokott kismama program, ami csábítóbbnak tűnt már kívülről, most megszakad a szíve, hogy "levált" róla az összes gyerek. Én jellemzően már előre elpityeregtem a harmadik gyerekünk beszoktatását (na nem mintha úton lenne, majd szólok időben, ha szó van róla ;-)) és az összes olyan percet, amit nem élveztem ki kellő képen, amit néha leráznék magamról, és átpasszolnám harmadik félnek. 

Végre aludtam két órát ma, és nem sajnáltam az időt magamtól, nem kergetem magam fejben, hogy olyan sok mindent szeretnék tenni és tanulni és olvasni és megvalósítani. Csak aludtunk Lócival összebújva a nagyágyban lesötétített szobában, melegben és nem szeretnék sehol máshol lenni és mást csinálni, csak helyt állni ebben a szerepben a lehető legjobban.

Vác

Hatalmas köszönetet érdemel Marika-Béla és Mindenki, aki hétvégén segített etetni, pelenkázni, pisiltetni, sétáltatni, altatni, ölelgetni, játszani, fogdosni, kibírni a kuplerájt és a rajcsűrt Vácon. Itthon zökkenőmentesen halad az altatás továbbra is, csak idegenben nem vizsgáztunk jól egyik ivadékkal sem :). Ettől függetlenül Mi nagyon jól éreztük magunkat a Duna-parton és a Káptalan lakban. A répás fasírt pedig annyira tetszett a bendőmnek, hogy egyik variációját meg is sütöttük ma ebédre. Kár, hogy egyetlen szép őszi fénykép sem készült. 

Míg el nem felejtem: Gyula Vitéznek hatalmas gratuláció az első maratoni kilométereihez.
Szép álmokat, holnap új nap.

KÚSZIK!! :)

Végre-valahára megindult alatta a Föld, meg bennem a vér és az energia, hogy nincs gond a gyermekkel.

Olyan jól eljátszott ma is a szőnyegen, elér holmikat az alsó polcon, nyúlkál játékokért, megnyugodva tapasztalom, hogy a laptop töltő neki is kedvence turmixolás nélkül, darabosan. Pont ideális kilenc hónapos menü. Olyan csálén, de kiül a négykézlábas állásból, bár abból már egy jó ideje, megkezdte a rámolást és virgonckodik. Tudjátok, milyen jó érzés ez, milyen felszabadító, és mennyire agyonnyomja az aggódás a hétköznapokat, még akkor is ha felesleges? Egyelőre nem győzök betelni vele, mászatom, és vigyorgok. Sütök is mindjárt valamit, hogy átadjam az energiát :D.

Nem tudom, csak imádni :)

Lóci Kapitány edzett gyerek lesz. Mózi újabban átlép rajta. Egy pillanat alatt. Vagy a hasán keresztül, vagy a gerincén... Csak egy lábbal, így nem használja teljes súlyát, de akkor is. Rászólás mit sem ér. Nagyon jól tudja, hogy nem szabad. Elmondom azért neki sokszor. Napjában többször is. Ezek mellett viszont egyre jobban eljátszanak, Lóci csak tátott szájjal figyeli vagy visong, ahogy ugrál a kanapéról, mint egy gyalog béka. Egy-egy doboz kiborított játék felett is elvannak csendben szöszmötölve, rágcsálva, építve perceket. Fürdés után az ágyban virgonckodnak. Olyan jó ezt látni.

Aggódós lettem. Nincs mese. Annyira, hogy megnyugtatásként már a Kenézybe is kimentünk a gyermek rehabra, hogy nézzék meg - biztos, ami biztos - tényleg nincs baj a mozgásával. Most is azt mondták, nincs. Túl hamar volt túl nagy, az izomzata meg nem az a sűrű, masszív anyag, hanem mint Anyucija puhányosabb fajta. Nem bírja magát. Most látszik, hogy nekiiramodott, látok változást, nyugalmi állapotom kezd visszatérni a helyére. Csak szokatlan, rég volt picibaba a családban, és már elfelejtem, mit mikor kell csinálnia, mi fér még bele a békességbe.

Te rossz állat vagy...

Ma nagyon elemében volt délután Mózi :D. Kezdte azzal, hogy mikor hazaértünk, talált egy hajcsatot a kis asztalon, és átnyújtotta nekem, hogy ez az enyém.

- Tegyem bele a hajamba? - kérdeztem.

- Igen, mert kihullik a szőr a hajadból.

Már ezen jót derültem. Aztán folytatta a sort. Mostanában kezd fantáziálni, történeteket kitalálni, sárkány van a szobában, bekapta a tologatós csattogó lepkét, Attilának faarccal mondja, hogy nem volt ma bölcsiben, mert szabadság van stb. Neki nem kitalált barátja van, hanem létező személyek, akik képzeletben velünk élnek. Ketten gyakori vendégek. Dodó és Barna. Este szóltam neki, hogy jöhet vacsorázni, készen van, de még meleg. Nem akart jönni, mert itt van Dodó is. Óóóó, mondom, de jó, akkor meghívjuk őt is, vacsorázzon velünk. Képzeletben köszöntöttem, cuppantottam kettőt az arcára, de addigra már kacagta Mózi, és partner volt a játékban. Eljátszottuk, hogy itt ül az asztalnál, terítettünk, és szedtünk is neki. Sőt, kiskanállal etettük a levegőben úgy, hogy végül a mi szánkba landolt a falat. Nevette. Még kér Dóri :). Sőt, megjött időközben Barna is. Kint parkolt a motorral a ház előtt. Sört nem kért, mert motorral van ;-), de teríteni neki is kellett. 

Alig akart fürdeni, végül az segített, hogy jöjjön gyorsan, kifolyt a vize, már Dóri is várja. Majd a kiszállásnál miután többszöri rimánkodásra sem akart kitápászkodni, és Attilának azt mondta, hogy Te rossz állat vagy, meg ő maga is, megnyugodott, hogy már Dodón is hálóing van. Este nem mesét választott, hanem a Megy a labda vándorútra dalt kérte 100*, felváltva a végén, hogy ...Csili csalamádé Barna hopp, hejj hopp. Majd a Barna cicájával énekeljem:... Mirr-Murr hopp, hejj hopp!! Aztán megint Barnával. Most Dodóval. Most a Barna Cicájával... és így tovább. Azt mondta, bebújt mellénk az ágyba Dóri, Nagyanya, Regő, Firtos, Berci és Regő anyukája, Juditka is, takarjam be őket. Cuki.

Reggel a zörgő golyós lábú tologatós medvét vitte ki sétálni, mert kakálnia kell és pisilnie. Aztán úgy tologatta a szobában, olyan fegyelmező tekintettel mondogatta neki, hogy LÁB (Attilától szokta látni, hogy a kutyát, mikor kiviszi sétálni mondja neki, hogy szépen láb mellett haladjon kutya) :)). Na ez az igazán jó korszaka. Bár ezt mondom mindre.

Nyílik a csipája a bölcsődében is. Hol Erzsike néni mondja, hogy huncut volt, nem fogad szót, de nem tud rá haragudni egy fél percig sem, mert aztán adja a puszikat, és mondja, hogy máskor nem csinálom... Ma a tízóraihoz terítettek, mikor az abroszt rántotta le amíg Márt néni elfordult a tálcáért... Benne van a pakliban az ilyesmi. Viszont az is, hogy két hete abszolút nem csorog be a bölcsiben sem a pisi, nem találok a napvégén a szekrényben bepárásodott zacskókat ruhaneművel, mint a CSI nyomozások során. Ügyesen énekel, mondjuk inkább szavalásnak, csak jóóó hangosan kántálja a szöveget, és olyan jó visszahallani magamat, amikor Lócit fegyelmezi: Lóci! Ne lássam meg még egyszer, hogy megharapsz :)! Itt-ott kever a szórenden. Irgum-burgum, vaskalap!

Az ősz úgy tűnik, nekem SÜN :)

Tavaly egy körte sünit csináltam Mózinak szőlővel a hátán, most pedig az Auchan-ban bóklászva rám ugrott a polcról egy gyerekeknek szóló kreatív újság, amiből ötletet merítettem az idei sünihez. Egyszerű. Olyan, amit gyerekkel is lehet csinálni. Már várom azt a kort, amikor igazán részt tud venni (már ha akar). Szedtünk a bölcsőde udvarán juharfa terméseket. Amit a biztonság kedvéért csekkoltam a neten, hogy jól emlékszem-e, hogy a pörgettyű az a juharfa termése. Pipa :).

Kirajzoltam egy Sün Balázst karton papírra, a fejét barnább papírból, hogy aranyosabb legyen, és Mózival elkezdtük ráragasztani a hátára a terméseket tüske gyanánt. Azért a ragasztó még izgalmas dolog. Én akarom nyomni, nem úgy, nem oda, kezemből. Anya odaadod? A süni innentől kiesett a pikszisből :). Végül megegyeztünk: ő ragasztózza, én meg feltapasztom a papírra....

A közös munka gyümölcsét hamarosan fel is tolom mutatóba.

Tartozik hozzám egy (sőt ha pontos akarok lenni, akkor sok, de most csak az egyikről van szó) nagyon jó barátnő és szakácsnő ;-), aki megneszelte a minap, hogy fogytán az energia, le vagyunk kicsit rongyolódva, így mondta, felkerekedik a bébivel, és várjam meg a ropi-keksz-pufi búza ebédemmel, mert betársul. Déli 1 órakor csatlakozott nagy kondér ragu levessel, és vödörnyi sok magvas sajtos muffinnal, hogy na nehogy már meg legyek lepve az energiaszegénységemen, ha ilyen hülyeségeket eszek :). Eltöltöttünk egy kellemes közös ebédet, hasonlót, mint a Petőfi téren (bár ott főtt kaját nem sokat láttunk :D), volt idő teára, csacsogásra. Bori pedig szorgalmasan húzta a lóbőrt, Lóci hiába várta a szőnyegen.

Ajánlom, hogy hideg, téli estékre vagy ebédidőre szerelkőzzetek fel hasonló barátnőkkel.

Nyereményjáték

... amennyiben ezt a linket eléritek, és mellétek szegődik a szerencse: http://anapp.me/oD/F/

Azt hiszem, kijelenthetem, hogy 'szobatiszta' minősítést viselő rappert nevelgetünk (éreztem én ezt, hogy sántít... szóval melengetünk) a keblünkön ;-)

Tyííí, nem ismerek magamra...

Mint, akinek sosem volt gyereke, vagy legalább egy fél generáció választaná el a kettőt, örökös majrénak tűnhet az agyalásom és parám Lóci miatt. Mózi nem nagyon evett/eszik céklát, nyilván mert én sem. Azért próbálkoztam vele a hozzátáplálás idején, de nem túl kitartóan. Tegnap azt csináltam a kicsinek, almával, burgonyával, hússal. Meglepően finom volt. Nekem nagyon. Ő fintorgott, meg egyébként is elég rossz hullámra ült fel pár napja: ha ébren van, akkor 80%-ban sír :(. Így tett cékla evés közben is. Egy-két kanálkával berejtettem a szájába, amit aztán aranyosan elcuppogott. Utána megint sírt, megint pakoltam a nyelvére. Ez összesen volt kb. kettő, de max. három kiskanálnyi. Este teszem tisztába, bontom ki fürdés előtt, hogy amíg Attila fürdik Mózival ő tudjon puccoskodni a szőnyegen. Szívbaj 1. - már a combja tövénél gyanúsan piroslott a sz@r. Jesszus!! Nem evett semmit, tejen kívül (volt az első gondolatom). Szívbaj 2. - kibontva a pelenka derekánál is hasonló a kenet. Na akkor kiabáltam Attilának. Ugrik ki, hogy megyünk az ügyeletre. Mire kiért.... bevillant, hogy próbáltam délben céklával etetni... De úgy rémlett, semmit nem sikerült lenyelnie. Lassan bontakozik a memóriám az ijedelemtől, hogy de bizony egy-két nyelet lecsúszott. Vér ciki, tudom, de tárcsáztam az orvost. Megnyugtatott, hogy ha véres lenne a széklet a bélcsavarodástól, akkor hányna is. És most egyből, nem egy héten belül. 

Yo vagyok ;-). Soha ilyen jó nem voltam.

Hát még ezt... (az előbb lemaradt)

Ezeket most úgy szeretem :) - Móniék esküvő

Nem tudtam letörölni a vigyort reggel az arcomról, amikor Mózival beléptünk a bölcsőde kis mosdójába, és az ajtónál fürtökben lógtak a gyerekek, többségük Lilike, Blanka, Lilla, és ugrabugrálva kiabálták, hogy Megjöööött Beníííí! Itt van Beni!! Örök hála Nekik egy fiúgyermekeket nevelő anyukától ;-). A többit meg majd később megbeszéljük.

Időnk kiszabva - egy kéthetes nyaralás utolsó napjai

...de feltenyerelek még Nektek egy-két barlangrajzot. Tényleg ideje pakolásznunk. Lassan minden ruhánk magától megáll a sarokban, szaporodnak a hátközépig fosos textilek. Pedig mostanra olyan jól belelazultam, hogy ne kövessem, melyik ruha tiszta, melyik felvehető még, melyik a gyalázat és vegyi fegyver kategória. Attilán pl ma még teljesen tiszta, vasalt vonalakkal ellátott illatos pólót észleltem. Kérdeztem is döbbenten, hogy Neked még van tiszta ruhád??!

Igazi ábrándos levélsárgulós szeptemberi szép időnk van. Pálházán a játszin erősítem a csuklóm, illetve most terítettem meg Lócikának a padon, hogy a három rétegben összebarnázott szerelésből a legalsó és legelveszettebb darabot lehántoljam. Tegnap már rám hozta a frászt. Kétszer sugárban visszahányta a tejet… Térerő után kutatva, felhívtam a gyerekorvost, hogy erősítsen meg benne, nem feltétlenül kell éjszaka haza indulnunk. Nem hát. Csak adjak neki azonnal Daedalonetta kúpot. Simán. Bepakoltam az egész házi patikát… Kivéve azt az egyet nem. Murphy is velünk nyaral - természetesen. Szoptatni csak óvatosan húszpercenként, apránként, hogy ne lássuk viszont. Ez azért rossz érzés. Mire megindul a tej, és ráhangolódik a csörgedezésére, én már piszkálom is ki a szájából, ő meg sivalkodik :(. Azóta legalább elzárta az antiperisztaltikát, átcsoportosított az erőt mélyebb régiókba… Ráncolgatom a hasán a bőrt, és tapogatom a kutacsát, ahogy tanultam a Klinikán, hogy nem járunk-e a kiszáradás nedves partján. Hála az égnek, nem. Éjszaka borzasztó sokat kel. Eddig is. De eddig lefegyvereztem a melleimmel. Lehet most fogunk leszokni az éjszakai szopásról. Pedig én és a derekam is jobban bírná azt, mint óránként kelni, csendesíteni, ágyból ki, ágyba be, visszavackolni magam. Azokat a nyugodt, félálomban lévő perceket viszont nem adnám Nektek, amikor megnyugodva, ellazulva, hálózsákos meleg kis testét, puha pofiját pihegteti rajtam, én meg arra zökkenek vissza, hogy talán ülve már álmodtam is valamit…

Ma meglódultam futni egy bővebbet, mint 30 perc. Egészen eljutottam a NOL kútig Pálházán. Alig kellett három házat elhagynom, éreztem magamban az erőt. Vannak helyzetek, képek, amikor azon veszem észre magam, hogy nem gondolkozom, hanem fejben írok. Mint most. Olyannak éreztem, mint egy dugulás elhárítást. A felszabaduló endorfin hatására megindult az áradat, sodorta bennem a betűket és szavakat. Társultak a képek is egyből, mert így párban gondolkozom. Szinte állandóan képeket látok, és azt írom le. A dugulás elhárítás volt az első hasonlat, ami fekete-fehér kézzel rajzolt, egyszerű fénymásolással sokszorosított, házilag felszabdalt A5-ös papíron jelentkezett. Kezemben WC pumpával futok, lóbálva, mint a majorettesek, de hirtelen átvált rajtam a futóruha, és fekete bocskai indázza át a mellkasomat, magam mellett szorítva, de felfelé mutatva a pumpát, mint a refis diákok. Elhessegettem, mert lehet nem is ildomos ilyen montázst összeollózni fejben sem. Visz a lábam lefele, és képzelgek, hogy annyira jól bírom ezt a kocogást, és annyira élvezem. Biztosan nem azért szeretek futni, mert karban tart, biztosan nem csak azért érzem üdítőnek, mert ez EGÉSZSÉGES és jó nekem. Bizonyára a Willendorfi vénusz korában is élveztem volna a zsírégetést, és nem lett volna bűntudatom, hogy felálltam az asztal mellől, és nem csak sült csirkével álmodok. Bizonyára ;-). Mindegy is ez, futni jó.

Meg olvasni. Sikerstory: 325 oldalt elolvastam 2 és fél nap alatt gyerek mellett. Ok, Attila egyszer 3 órára elvitte őket kisvonatozni, de akkor már csak az utolsó 20 oldalt fejeztem be. Hallatszik a hangomon ;-)?

Glória nélkül szaladgáló halandó vagyok

Abból is a kevésbé istenes fajta. Fogadkozom, hogy na majd hétfőtől jobban megy. Majd jövő hónapban vagy 10-étől, 20-ától ügyesebben megoldom. Majd tavasszal könnyebben legyőzöm. Terpeszkedik bennem egy ördögfajzat, holott olyan lazán dobálózunk a „ez csak napi tíz perc” vagy „heti háromszor +30 perc, és ölünkben a megváltás…”. Eldöntöm, hogy jobban beosztok. Mert tényleg mi heti 3* 40 perc mozgás, vagy akár napi 20 perc, megfogadom, hogy gyakrabban mosogatok. Vagy inkább egyből, amikor használtuk. Elhatározom, hogy nem áztatom annyit lustaságból a nyakig szaros kis body-kat, és nem dobálom a kagylóból a kád sarkába, hogy majd még a mai adagot megvárom, és akkor gépbe teszem. Hogy a mosogatógépet egyből reggel, mikor fél 6-kor mindenki előtt felkelek… - de jó is lenne, ha menne, és a kávét elszürcsöltem (vagy még jobb lenne előtte), kipakolom. Hogy fél hétre a piacot is megjárom, és este mindig megfőzök, hogy ne másnap nyitogassam két percenkét a hűtőt, hogy hátha most találok benne valami ínycsiklandót, ami azelőtt még nem volt ott vagy most majd megkívánom. Eldöntöm, hogy gyakrabban mosok. Úgy, mint a pedáns családokban, ahol van mosás és vasalás nap, és fixen be vannak építve tehermentes nagymama-napok. Nálunk mindig lóg valami a szárítón, mindig teli a szennyes, Mózi mindig szerteugrálja a vasalásra hadba szólított ruhatárat a kanapén, ázik a vödörben valami, ázik a kagylóban vagy a kádszélén, jár a gép vagy mosogatógép. És hiába minden csak 10-20 perc. Tudom én. De bármit szívesebben űzök a házimunkánál. Különben meg ritka hogy összefüggő 40 perc legyen napközben a birtokomban, akkor meg ki ne találjátok, hogy háztartásbeli legyek J. Inkább hátat fordítok a kupacnak, és megőrülök majd tőle holnap, de mást cselekszem. Azért próbálkozom. De nem megy csomómentesen. Én alkalmatlan vagyok az ilyen táblázottságra, programozottságra. Hol van az ad hoc meglepetés, Pató Pál Úr még elviselhető lazasága, a spontaneitás? Pedig néha hiányzik a kőkemény beosztás. Utána pedig megfojt a gondolata is.

Ez a bejegyzés akkor fogant, amikor délután a BSI félmaratoni kis programfüzetét lapozgatva 1 héttel a futás után rátaláltam egy olyan felhívásra, hogy regisztráljunk a BSI oldalán, és 2014-ben fussunk 2014 km-t. Ez annyira megtetszett. Utána levezeti, hogy ez napi 5,5 km futást jelent csak. Vagy ha nem tudok naponta szánni rá ennyit, akkor heti lebontásban vagy haviban ennyi és ennyi. Na ez a része ijesztett meg. Habár tényleg nem sok napi 5,5 km. Csak ha elmarad, utána összegyűlve már nehezebb törleszteni. Úgy döntöttem, belevágok. Aztán eltántorodtam. Talán nem is jó ötlet várni 2014. januárig. Elkezdem holnap, itt Hután. Ezt nem megpróbálom, hanem megcsinálom. Ezt már Csernustól rég megtanultuk, hogy bár olyan romantikusan álbuzgónak tűnik (én fogalmaztam így a Csernus gondolatát) a megpróbálom szó, amögé el lehet bújni, lehet vele takarózni, kifogást keresni. Nem megpróbálni kell, hanem megcsinálni J. Majd valakit megkérek, segítsen kovácsolni az oldalra egy számlálót, amin monitorozhatóvá válnak a tények magam számára is, hogy hol tartok a gyűjtött km-ben, és hogy hol kellene tartanom…

Most pedig élvezem, hogy alszik a két fiú egyszerre, Attila a tornácon szivarozva hallgatja a szarvasbőgést valami könyvvel a kezében. Én is keresek pár betűt, amit nem én szórtam szét az éterben, hátha bölcsességre tanít. 

Időnk, mint a tenger

Gondolhatjátok, hiszen két hétig nyaralunk :). Mondanom sem kell, eddig 326 oldalnyi IKEA katalógust sikerült megnézegetni alaposan, ami nem panaszkodás, csak nem az a fajta kikapcsolódás, mint hinnétek. Fő célom az, hogy szépre aludjam magam. Ez alakul, bár feküdni most sem fekszünk fél 12 előtt. Inkább csak a délutáni alvások vasalnak valamicskét rajtunk. Nyáron még azt terveztük, sátorozni fogunk. Én olyan szép emlékeket őrzök a tiszai vadkempingezésekről, olyan jó táborokat építettek apáék. Attila is nagyon lelkes volt, sőt. Ő nézegette és mérte fel a sátor kínálatot, majd magunkévá tett egy kétszobás, kocsi beállós (kb.) hatszemélyest, hogy ez elbírja a jövőbeni szaporulatot is. Ez már az indulás előtti mérlegelésnél kívül esett a rostán, mert csak hideg van ilyenkor. Így nem tudtuk felavatni idén. Tavasszal lakókocsi bérlésben reménykedtünk, de költséghatékonyabb megoldásnak tűnt a sátor, ha már vissza a természetbe és kempingbe. Végül csak ez a megoldás maradt. Háromszemélyes lakókocsiban nyomjuk, hűtővel, előtérrel, IKEÁs garnitúrával, remek kis konyhával, külön kuckóval Mózinak, biciklikkel, babakocsival, tömérdek motyóval, hogy komfortos is legyen. Kaptunk babakádat, van a kempingben főzési lehetőség, pedig hoztunk grillt, is faszénnel mindennel :D. Azt majd beizzítjuk Hután.

Nincs tömeg, csak lakókocsik és lakóautók vannak. És rajtunk kívül jóformán csak német nyugdíjas házaspárok. Akiknél komoly kultúrája van az ilyen pihenésnek. Meg is állapítottuk, hogy de jó lehet… Lesem tőlük az ötleteket, hogy mivel vannak felszerelkőzve, jövőre mit kell beruházni. Az ablakban, vázában három szál, nyíló rózsája is volt az egyik párnak. Cukik. Csak olvasnak, beszélgetnek, gépeznek (Mózi így hívja a laptopot), ücsörögnek, eszegetnek. Korán fekszenek, teljesen felveszik a ritmusát a nap-hold váltakozásának. Fekszenek a nappal, kelnek a kakassal. Tetszik.

Mi kicsit zsizsegősebbek pereputty vagyunk. Amikor a zene is szól bent, Lócika is ordít, Mózi is akar valamit, akkor úgy érzem ki kell jönnöm :). De ez a ritkább.  

Voltunk Esztergomban megnézni a Bazilikát, kószálni, és persze elsétáltunk a Máltai Szeretetszolgálat játszóterére, mert Mózinak nem hiányzik még semmi más program. Itt olyan boldog, azt sem tudja mihez kapjon, teli van gyerekkel, játékkal. Volt csap, volt kismotor, kavics, homok. 6-kor zárnak, akkor volt visítás, de szerencsére látta, hogy mindenki elvonul a tett helyszínéről. Ma átkocsikáztunk Visegrádra, de nem volt szerencsénk. A Fellegvárba igyekeztünk, fel is jutottunk, csak a pénztárnál kiderült, hogy ezt babakocsival nem tudjuk kivitelezni. Sok a lépcső. Túl sok ahhoz, hogy kivegyük Lócit, és lent hagyjuk a szekeret :(. Palotajátékok és hajókázás meg csak hétvégenként van.

Itt a kempingben hatalmas sláger a csupasz csiga. Láttam már én is ilyesmit, de ez olyan impozáns példány, hogy nem csoda, Mózinak ekkora öröm. Mikor mutattam nekem, hogy Apával mit találtak, akkor mondta, hogy meg is lehet fogni… (grrr, én ezt megúsztam szerencsére), és hogy behúzta a szarvát, mert fáj a torka… :). Mikor negyedóra múlva visszasétáltunk már nem volt ott. Elszontyolodott, de gyorsan meg is magyarázta felderült arccal, hogy hova lett: biztosan elment a boltba sajtot venni neki (mármint Mózinak) :)). Ma megtalálták megint kicsit arrébb a fűben, és Attila kérdezte tőle, hogy na hozott-e sajtot tegnap. Erre annyit válaszolt, hogy ad neki kártyát, hogy tudjon fizetni. Mennyi esze van egy két és fél évesnek?

Lócika két napja elég nyűgi pók. Ami tőle szokatlan. Mindenen visít, kivágja egyből a magas C-t, és csak akkor jó, ha legel a végtelen tejmezőkön. Mózi is nyüstöli állandóan. Néha az erélyesebb odamondás sem használ. Lóci pedig már sokszor fél, ha megjelenik Mózi, és ráfekszik, hozzáér. Ha csak a hangját hallja, akkor felderül az arca, ragyogva keresi merre van. Nincs átmenet. Nem csak elkezd méltatlankodni, ha baj van, hanem egyből világvége acsarkodásba kezd, és vonyííít. Simán bele fog férni az is, hogy Mózinak piszkálnia sem kell, ő meg sír. Ilyen is előfordult már, hogy a konyhából hallom a felvisítást, szaladok be, egyből Mózit veszem elő, hogy mit csinált, és szegény semmit…  Tudom, hogy ez tipikus hiba, de ha sírás van két oldalról, Mózihoz nincs türelmem. Mert tőle már elvárnám, hogy megértse, ne csinálja stb. 

Most így vagyunk. 8-kor koncert a kempingben, hétvégén pedig áthelyezzük a bázist a jó öreg Hutára. A bölcsiben is akkora sikere van, annyit mesél róla Mózi, hogy most is mindenki odajön utánunk Mama elmondása szerint, aki a napokban összefutott Márt nénivel.

Nekifutok még1* az esemény prezentálásnak - Nike félmaraton 2013

Erősen sejtem, hogy ezt a FUTOK menüpontot átrajzolom NEM Futok menüponttá, hacsak tényleg el nem kezdek futni.

Az utóbbi héten eléggé ki voltam már pukkanva, főleg mert… már nem is tudom igazán. Minden napra jutott valami rohannivaló, turbó módjára (meg)oldódó, instant keresztelő, így végre van egy darab keresztelt fiunk, a másik pogány gyermek még picit várjon valahára J. Ez a mondatvég bármennyire is sántít, itt most lila dalra kelt egy nyakkendő.

Az ünnepi esemény fő mozzanata körülbelül a családon belüli erőszakra hajaz, a szenteltvízzel locsolkodós kép pedig a Nők Lapja hasábjain gyermekvédelmi összefogás témájában tökéletesen elhelyezhető azzal a szöveggel, hogy a kép csak illusztráció… Meg sem mutatom J. Vallási témában nem kezdek okosnak mutatkozni, mint ahogy politikaiban sem, de abban házon belül megegyeztünk és meggyőződtünk, hogy számunkra a református szemlélet és hozzáállás a passzentos, így nem volt kérdés a keresztelés milyensége sem.

Péntekre (szeptember 6.) kaptunk időpontot, tehát nem csaphattunk hatalmas ünneplőzést és rákészülést. Aki nem nyugdíjas és GYED-en lévő, annak egy idő után még tolni kellett a szekeret a gyárban. Aki pedig tudott maradni, azzal jót belga csokoládéztunk és kávéztunk még délután is a romok felett, amíg aludtak a gyerekek. Miután felkeltek én továbbra is csak zsibbadtan néztem ki magamból, és nem volt erőm nekifogni összecuccolni két hétre a konyhát, a gyerekeket, magamat. Ez végül szombat kora reggeli, délelőtti projekt maradt: ki tud jobban száz irányba csoportosítani, hogy mi kell még 2 napra Pesten, mi kell a futáshoz, mi kell a gyerekeknek, amíg őrizetben lesznek, és mi kell a maradék 2 hétre, amíg szertelenkedünk a Dunakanyarban és a Zemplénben?

Ilyen még nem volt, hogy mindenki futott. Hogy anya, apa, keresztanyu is a flaszteren nyomja. A gyerekek meg csak szaporodnak, egyre több Pestre szakadt ismerőst és rokont kell beizzítanunk, hogy segítsenek a gardírozásban. Jelentem, eddig remekül helytállt mindenki. Kiskatám! Csillagos ötös a pelenkázás, nem csak elpőtyög, hanem én sem tudom jobban. Még akkor is ha telefonos segítség kellett egyéb anyukáktól. Keresztapa is felavathatta frissen született posztját, mert Mózi hozzá lett leosztva ;-). Mindezek ellenére sem voltam nyugodt. Nem attól tartottam, hogy anya nélkül nincs élet a Földön, hanem, hogy helyénvaló-e ez így, hogy én megint önmegvalósítok, még akkor is, ha nem versenykategóriában, a sarjak meg lekapcsolva valahol. Aztán valahogy próbáltam elhatalmasítani magamban a megnyugvást, és összetömöríteni a bűntudatot, hogy valamiből nekem is fel kell töltődnöm. Tömörítések ellenére is úgy szoktam magam érezni, mint egy repülőgép, akinek nincsen elég hosszú felszállópályája a repüléshez, és sokszor nekifutok a feltöltődésnek, azért ez nem mindig elegendő az interkontinentális szárnyaláshoz, csak az intrakontinentálishoz. Próbálkozom. Egyébként banya vagyok J. Csak bizakodni tudok, hogy senki nem fogja komolyan az orrom alá dörgölni, hogy B@sszus Anyjuk, amíg Te futottál a Duna parton, alattam nem csúszott a csúszda, mert összepisiltem magam, és teljes új szettet kellett vásárolni a belvárosban, hiszen semmi nem volt kéznél a játszótéren…

Végre a tömegben. Ez volt az első olyan futás (talán a legelsőt leszámítva), hogy nem voltak elvárásaim magammal szemben. Abszolút nem akartam kipécézett időt futni, vagy azon belül. Tényleg csak azt reméltem, hogy nem fog szúrni a bordám, nem csíp a pisi, nyom a kaki. Zenével sem terveztem, de azért Attila behajította az iPodomat a táskába. Jól tette J. Volt rajta 6 és fél órányi karácsonyi zene…. (rég használtam). Mire ez tudatosult, és kedvet kaptam hozzá, hogy valószínűleg én lennék az egyetlen, aki szeptember elején a NIKE félmaratonnak bő hatórányi mézeskalács illatú muzsikával vág neki, rá kellett eszmélnem, hogy fölösleges fülhallgató nincsen nálunk. Nem baj. Az idő tökéletes. Levakarhatatlan félhosszú szerencsenadrágban sem volt melegem, és hiába kaptunk egyen futómezt a nevezéshez, én azt szeretem, ha le vagyok szorítva, nem rázkódik semmim. Nem vagyok kabalához ragaszkodó, de azért nagyon figyeltem, hogy a kék nike csuklószorító rajtam legyen (ami mindig rajtam van), rátűzve a 21 km-es kis kitűzővel, amit Sanyikámtól kaptam az első hortobágyi 21 km után. A nagy rohanásban és végső szoptatásban viszont Kiskatánál hagytam a napszemüvegemet L. Ez rendesen elszontyolított. Mert ápol, és eltakar. Nem látszik alatta a kimustrált, fáradt asszony, csak a lelkes két gyerekes futó anyuka, akire büszke lehet lenni.

Idén megint voltam olyan szófogadó, hogy a nevezéskor megadott célzónából indultam. 2:15-re lőttem be magam, és ezt halálosan komolyan is gondoltam. A környezetemben sok első félmaratonista, trióban futó, vagy felező (a partedlin fel volt tüntetve) izgult. Nincs is ezzel gond, én pedig abszolút nem futottam a nyáron, közvetlen mellettem egy nőci azt ecsetelte, hogy jó lenne maratont futni, na de jó annak, akinek van ideje. Hiszen ő fél 5!!!!-ig dolgozik, hogyan készüljön így fel???! A másik asszony mögöttem azon jajjongott, hogy futott ő maratont, jó is az, de erre nem kell annyit készülni, ez befér az idejébe, illetve most is fájdalomcsillapítóval fut. Na, gondoltam, csak ebből a lehúzó mezőnyből pattanjak ki. Csúsztatott rajt volt, mert vagy kilencezren indultunk neki. Nem lehetett az elején így sem kipattanni a mezőnyből. Nekem 11 perc kellett, hogy elérjem a START-vonalat. A hangulat viszont annyira jó. Már ezért megéri. Most volt először olyan, hogy nem idegesített az útonálló rezesbanda, a kukákon doboló biztatók, sőt. Nem nézegettem az órám, nem akartam jobb lenni saját magamnál. Csak úgy élveztem a futást, a Dunát, a jóidőt, az eseményt. Mikor a 10. km-nél megnéztem az órát, és láttam, hogy 55 perc telt el, csak megörültem, hogy beférhetek a 2 órába. Aztán láttam elöl a tömegben himbálózni a 3 zöld lufit, ami a 2 órán belüli időt jelező iramfutók kis csapata volt. Ennek is megörültem, hiszen én percekkel későbbi zónából startoltam. Na akkor viszont próbáltam nem szem elől téveszteni, sőt a 18. km kölül a hídon le is hagytam őket. Végig nagyon jó volt az egyenletes tempó, viszont az utolsó 2 km-ben kiderült, hogy mennyire nem készültem/készültünk erre a futásra. Ilyenkor szokták tolni a felkészültek. Nem lőttem el az erőmet az elején, de abszolút nem bírtam gyorsabban futni. Hányingerem lett kicsit így is. Tartottam a tempót (már ez is szép  teljesítmény volt szerintem). Aztán nyomom az órát, látom 1:55. F@sza vagyok. Tavalyelőtt mélységesen csalódott voltam az 1:50-től, de akkor futottam rendesen. Most viszont úgy örültem ennek, hogy csuda.

Attila már bent várt. Ő 1:46-ot alakított ilyen felkészületlenül. Nem reménykedett az 1:29-es idejének a javításán Ő semJ. Utánam surrant be Poszikó 2:2 perccel. Egyszerűen ez így volt tökéletes. Nekem biztosan.

Van bennem potenciál ;-)

1:55. És ebben minden mellékes is benne volt/van :)


To be continued...

Ezt a posztot Mesi Esztijének köszönhetitek

Verjetek hátba, hogy megint így elvagyok tűnve. Nyilván minden rendben van, csak szeretem ha várakoztok rám. Az elkövetkezendő idő sem lesz lazább, de ne is legyen. Max kevesebb baci, vírus és sérülés érjen bennünket, mint augusztusban.

A héten végre eljutottunk arra szintre, hogy reggel Mózi önszántából kérte, hogy ne pelenkát adjak rá, hanem kisgatyát a bölcsődébe. Itthon régen pelenka nélkül toljuk. Vagy alul egy szál fütyülőben, vagy kis nadrágban, amit könnyűszerrel, roham tempóban is letud(unk) fejteni. Nem is nagyon volt gond, szaladt mindig bilire, WC-re. Viszont ha kitettük a lábunkat, akkor kellett a csomag a kis seggére. Követelte. Ha itthon is abban pállott, akkor viszont esze ágában nem volt se szólni, se levenni. Most a héten eddig így ment, sőt hétfőn éjszaka aludni is pőrén próbálkozott.... Úgy voltam vele, miért is ne. Semmi baj nem lesz, ha rommápisili az ágyat és az ágyneműt. Gumilepedő van, a többi meg könnyen mosható. Amíg le nem feküdtünk tapogattam körülötte az ágyat, hogy száraz-e még, és ja. Csak hajnalban kiabált, hogy Anyaaa, bepisiltem. Akkor viszont nem volt kedvem teljes ágycserére, így átöltöztettem, és jött közénk :). 

Lócika távol áll még az efféle szobatisztaságtól. Annak szurkolnék már, hogy elinduljon. De Il est paresseux. Mondta az orvos (magyarul ;-)), mert megkértem, hogy nézze már meg, kell-e tornáztatnom, vagy megmutatnom egyéb szakembernek, vagy szimplán lusta és dundus, azért nem halad, csak hátrafelé, és felfele. Ügyesen forog oda-vissza, bár gyakran ha a földön van, annyira kimerevíti az alkarját, hogy számomra is képtelenség lenne megmozdulni. Ettől ő is dühbe gurul, még jobban merevít, és acsarkodik, hörög :). Vagy tolat óvatosan hátra. Négykézláb stabilan áll, mint egy kisasztal, meg feltolja a fenekét, hogy a térde sincsen lent, aztán vagy elborul, mint az ólajtó, vagy szépen leereszkedik hasra. Aztán kipécéz magának valamit, és rettenetesen szeretné elérni. Ilyenkor repül hason. Erős a háta, nagy a pocakja, így bőven a levegőben kalimpál kezével-lábával. Fejét lehajtja, gondolatban halad, mert mikor megpihen, és nézi meddig jutott, csalódottan jön rá, hogy semmit. Olyan jó titokban figyelni a nagy munkáját. Küzd ő rendesen, csak nem jön rá, hogy a kezét kellene emelni és pakolászni egymás után szép sorban. Most javasoltak egy technikát. A mellkasa alá kell tennem a kezem, a másikkal meg megemelni a lábát, és csúsztatni előre lassan, hogy közben a kezével tapicskolva haladjon. Azt mondták semmi baja nincsen, nem kell hordani semerre, csak próbáljam ezeket a trükköket bevetni. Az neki már kevés, hogy rázok vagy gurigatok előtte valami ínycsiklandó játékot. Ezzel szemben 6 foggal jeleskedik (a hatodik augusztus 27-én törte át a gátat :)). Szeret enni, mondanom sem kell... Brokkoli, alma, répa, krumpli, húsok, barack, borsó egy szuszra. Közben mindig megszállja az ihlet, és mint aki énekelget vagy dúdol, pár kanál után elkezd dünnyögni, és brümmögni. Ilyenkor kell ügyesnek lennem, hogy ne fújja ki.


Mivel ülni nem ül fel magától, még hanyagoltuk a sport babakocsit, Mózesben nyomja leggyakrabban hason. Teli van vele a teknő :D. A bébihordozóról nem is beszélve.

Ja, és ami még heti történés lesz: instant keresztelő :)

Még a héten megpróbálok jelentkezni. Pl vasárnap, amikor célba értünk. Tessék szurkolni Nekem, hátha az megment. 

Lóci 5. foga

Lócika egyből kezdi feltölteni a vámpír fogacskái között az űrt. kibújt az ötödik foga, felül középen jobb oldalon :). Pár nap és kint van a hatodik is. Durvaaa. Kis cápa.

Fuss Dagi!

Én akarok lenni a friss Fuss Dagi (aki bokaficama ellenére cirka 23 óra alatt, de lefutja a londoni maratont).

Veszélyben a szeptember 8-ai NiKe félmaraton. Az csupán egy elenyésző indok, hogy 2 kezemen megszámlálható, mennyiszer voltam futni az elmúlt hónapokban, a másik tény kicsit makacsabb, és "csakazértis" teljesítésre sarkall. Két hete elkapott egy gyors lefolyásúnak remélt torokfájás, ami két nap rekedt bizakodás után, orvosi javaslatra sem folytatódott antibiotikumos kezelésben csak hasonlóan reményteljes rekedt kézrátétben a szoptatás miatt: homeopátia, köptető, szopogatós Tantum Verde, ezüstkolloid, C-vitamin, propoliszos méz, tea, crossed fingers... Sajnos csúnya köhögési rohamok, és hajnali átvirrasztott SPAR, TESCO, Müller, ALDI katalógusnézegetés és fuldoklás sem segített, így három nap után bevetésre került az antibiotikum. Pusztította is bennem, amit kellett, de addigra az egyik köhögési rohamban megnyekkent a bordám. Eléggé... A röntgen hivatkozik mellhártya gyulladásra és nem zárja ki a törést sem :(. Mondanom sem kell, még nagyobb kedvem lett futni. Kimerészkedtünk egy pallagi tesztelésre, hogy képes vagyok-e futást imitálni. És igen. Imitálni mindenképpen. Beszélni nem bírok közben, ami nem baj. Felsőtesttel mozogni, forgolódni derékban nem bírok, de nem is kell. Szimplán az alsó végtagjaimat pakolni egymás után, és karral hajtani magam előre szegezett fejjel megy. Megállni nem volt jó. Sőt, este igen csak mondogattam, hogy talán az ötlet sem volt jó, de ennek ellenére még neki futok egyszer-kétszer. És ha nagyon nem megy, akkor storno ez a program egy időre.

Ötleteket várok

Kérdezem én az összes Bilibo-t ismerő és használó rokonomat, ismerősömet, valamint rajtuk túl az oldalt szorgalmasan látogatókat, hogy mire használják, használnák otthon a BILIBO-t. Akkor is, ha csupán szennyes hordásra (Mózi abban hozta utánam a fürdőszobából a mosnivalót, amit elpotyogtattam :)) Elkélne itthon egy-két inspiráló friss ötlet. Lócika nagyon szeret benne csücsülni, de az kevés.

Szóval okos

Úgy dagad a mellyem, mikor Erzsike néni átadja Mózit ölből ölbe, vagy csak kihozza, hogy úgy imádja ezt a gyereket :). Márti néni is mindig meséli a nap végén, hogy leadja a fél életünket itthon, hogy merre járt, hol ugrált, hol csúszkált, milyen karúszója van (polipos :)), és hogy olyan okos. Ma pl a bölcsőde udvarára beállt egy teherautó délelőtt, mert újítják az óvodát, és a gyerekek fürtökben lógtak a kerítésen, hogy mi csipog. Mózi meg mondta, hogy ez tolatóradar!!! Ilyenkor nem sajnálom a befektetett energiát, hogy százszor elmeséltem, visszakérdez, megnéztünk nem egy ilyen járművet, ami hátra felé menet csipog. És hogy nem intézem el annyival, hogy SEMMI, meg NEM TUDOM, NEM KÉRDEZZ ENNYIT stb. (az orvosi rendelőben mindig hallok, látok olyan elrettentő példákat, hogy fogom a fejem. pl tegnap varratszedésen voltunk, és várt egy kisfiú is, aki nagyobb volt Mózinál, és látszott, hogy meglehetősen izgul, be volt kötve a keze. meg sem mert mozdulni, de a lábát himbálta. közben persze nyikorgott alatta a műanyag széksor. erre az anyuka!!! nem is egy idegen, hanem a saját anyja: ne mozogj már, ülj normálisan, és leszorította egy pillanatra a lábát, de ezt olyan arrogánsan mondta, hogy szabályosan megsajnáltam szerencsétlen fiúcskát. úgy ölbe vettem volna. közben Mózi is ott ült koala pózban, mert ő is nagyon be volt tojva :(...) Szóval okos (és itt egy szerényen büszke emoticon).

Mózi megmondja - gyerekszáj

- Anya, ez mííí? Hogy működik? ELemmel?  (az L betű azért van kiemelve, mert mióta szépen ejti, mint egy kis kaméleon öltögeti közben. pl zöLd, hoL :))
- Nem
- Akkor áronnal?

Lefekvéskor bevitte magával az egyik fluoreszkáló gumi labdát, és mondtam neki, hogy adja ide, a lámpa mellett feltöltöm mielőtt kimegyek, és akkor a takaró alatt is világítani fog. Ezután hangzott el a fenti kérdés. Most ez érdekli. Hogy mi működik elemmel, mi árammal, mit kell feltölteni vezetéken keresztül. Erre itt egy újabb csavar :), valamit elég csak fényre tenni, és világít.

Korunkat meghazudtolva ülünk az Árkád teraszán ;-)

Ma végre megint úgy éreztem, hogy de jó dolgom van. Dehogy akarok én visszamenni fát vágni valami üvegablakos légkondis - már ha a tekerőgomb elérhető magasságban csatlakozik a falba (ami örök vitára ad okot házon belül, hogy mi legyen a kinti 40 fokban a benti limit, és legalább 21 foknál több) kalickába, jó nekem a tűzhely mellett, aztán majd valahogy...

Sanyikámmal már több levélben és telefonon keresztül egyeztettük, hogy akkor ma, az első komoly sétájukat, ami nem csak kutyasétáltatás, megfejeljük Lócistól mi is. Jól is tettük. Friss vér csörgedezik az ereimben, hogy újabb hozzám jó közelálló fog pelenka árfolyamot figyelni és mesteri szintre emelni a kuponozás művészetét, hogy lesz olyan lelki társam, aki ropizabáló, és mégis van teje :). Aki futni fog velem az erdőben és a pályán és bárhol szoptat (ok, tudjuk hogy vannak illendőségi normák), akinek hatalmas esemény és címszalag lesz, egy-egy karcoló fogrügyecske, és aki előbb vagy utóbb biztosan megérti és társul is a megőőőőrülök, ha ez így folytatódik tovább részhalmazhoz. Ma viszont csak szimplán császkáltunk, és teraszon üldögélve, leparkírozva a két mózessal megvitattunk sok ilyenkor fontos témát. Nem készült rólunk kép, de belül lefényképeztem, mert olyan régóta vártam már erre. Bíztam benne, hogy valamelyik gyerkőcnél csatlakozik, és hogy nem leszünk elcsúszva időben rettenetesen. Isten hozta hát Sanyikámat is a fedélzeten Boribonnal.

Egy újabb fogacska (IV.)

Átbökte az ínyét tegnap Lócinak a negyedik foga. Úgy néz ki mint egy bébi vámpír, mert a felső szélső metszők bújtak ki hamarabb, nem a középsők :). Mondanom sem kell, hogy rettentő cuki, nekem biztosan.

Lőrinc napi Fogtündér (III.)

A héten, de legalábbis a második felében én voltam minden férfi és gyermek rémálma. Megkezdtem a sárkányosodást :(. Egyelőre pórázon, és remélem, még megszelídíthető. Most minden esetre két meséskönyvre való fejet növesztettem.  Ez sajnos valahogy tényleg így igaz. Próbálom a hőségre fogni, de inkább minden együtt. Újabb "alja" állapotot értem el - ez a csúfondáros igazság. Egyszerűen a sok az sok (de még a kevés is az most). Vagy még rosszabb: én vagyok gyenge láncszem, aki nem bírja a kiképzést. Már addig merészkedtem délelőtt, pedig ilyen nem nagyon volt eddig, hogy Attilát direktbe haza hívtam, hogy mindegy mit vagy hova, de vigye el mind a két fiút két órahosszára, mert nem akarok se pelenkázni, se etetni, se kakaót csinálni, se főzni, se vasalni, se mosni, se teregetni, se takarítani, se mosogatni, se ágyat húzni, se türelmesnek lenni és se jófej anyukának. Így is lett. Délelőtt 11-kor befeküdtem az ágyba, és fél 2-ig aludtam. Utána hogy simuljanak a ráncaim, a gané harci helyzettől függetlenül nekiláttam Lócika első névnapi ebadtáját megvarrni. Segítségemre volt szabásmintával és leírással a Játékok szívvel-lélekkel című könyv.
El is készültem vele, de Mózi olyan féltékeny lett rá, hogy Lóci eddig kb nem is látta. Most is Mózi ölelgeti álmában, illetve hordta Gizi nénihez (gyerekorvosunk), mert egy üveg elvágta a kutya lábát... A szerepjáték oldja a feszültséget, segít feldolgozni az eseményeket.

Negyed tizenegykor van csend itthon. Egyre durvább a helyzet. Kimerít. Mert reggel fél 7-kor kelés van. Nekem pedig lenne tanulnivalóm is, és a fejem befogadóképtelen így. 

Megyek is hunyni. Névnapi fogacska jobb felül kint van. Csók Nektek

Jaaaj, ezt most találtam a gépemen...

El is felejtettem, hogy készült márciusban az Anya szülinapján ilyen :).

Anya ágáról felfelé és lefelé a nők, majd az összes fiú unoka egy-egy kézben (Juditkának még csak pocakban)

Kórházi csendélet

Mondanom sem kell, a bölcsi nem volt jó ötlet még Mózi frissen összefércelt rongylábának... Picit begyulladt a seb csücske, így a tegnap délutáni programunk az volt, hogy elfurikáztam a Kenézyben, és ültünk, várva a sorunkra. Sok-sok MIÉRT? MI AZ? MI ZÚG? KI AZ? MIÉRT FEKSZIK? MIÉRT FÁJ? MILYEN/MELYIK AJTÓ? MILYEN SZÉK? MIÉRT GURUL? HOVA MEGY? MIÉRT VILÁGÍT? HAZA AKAROK MENNI! APA ÖLÉBE! PUSZIT AKAROK TOLSZTOJNAK... ÉN VOLTAM ÚSZNI stb. hagyta el a száját a várakozás alatt, amíg összeizzadtuk magunkat és egymást a kórház klímamenetes folyosóján. A rendelőben olyan éktelen visítást vágott le, hogy már számomra is ijesztő volt. Olyan sokkos állapot közeli. Az orvos és az asszisztens sem volt gyerekbarát. Ahelyett, hogy nyugtatták volna, azt mondták, hogy Fejezd már be! Jó' vanna, nem kell így visítani! Már én szóltam rájuk, hogy nem volt még ilyen helyzetben, természetes, hogy be van tojva, ha 30 centis szabó ollóval hadonásznak körülötte. Nem volt jó emlék egyikőnknek sem. Ráadásul ma délelőtt megint ott kolbászoltunk a sürgősségi labiritusban, és elhiszem, hogy meg volt rémülve már kint is. Én is. Sok ember és sok színű, sok ajtó, és mind mögött zúg valami, mindig kinyílik valamelyik, mindig jön rajta át ki vagy be valaki, kint is fúrnak, zúg a kv automata, szirénázik kint a mentő, tolnak be ágyat, széket, öreget és fiatalt törve, horzsolva, zúzva. Egy hős volt, hogy ennyivel kibírta a mai kötözést. És persze én is, hogy tartottam benne a lelket, és főttünk közösen :).

Az első midig számít - első kórházi öltések, Mózi

Olyannak miért nincsen kipontozott hely a babanaplóban, hogy első öltések? 

Ezért nem az igaziak ezek a naplók, és kell a blog. Nem csak az a mérföldkő, hogy első mosoly, első hajtincs, első lépés... stb. Hanem a Kenézy-s első öltés is számít :(.
Mózi délben levert egy üvegpoharat a hűtőről, és a csempéről visszaverődött a lábfejére. V alakban bevágta, két öltéssel varrták. Attila vitte el, volt nagy sírás-rívás. Most 10 napig nem érheti víz, így ugrott a ceglédi csúszdaparkozás, ami miatt szintén lesz sírás-rívás. Nem is férfi az a férfi, akiből nem hullik a kóc, és nincs valahol varrva.

Jön a fogam, no! A furulya is
teli van nyállal...

Úgy tűnik, ezt nem úszom meg egyik csecsszopó gyerekemnél sem :(. Éjszaka a szoptatásba belealszom, gyerek mozog már annyira, hogy csak a felsikító sírásra pattanunk ki az ágyból, mert leesett.... Még most is szaporán dobog a szívem és olyan gyengén rezgek belül ha felidézem az éjszakát... Egyem meg milyen rettenetes lehet neki is arra eszmélni, hogy BUMMM!! Hátha ez most terített bennem akkora bűntudatot, hogy többször nem játszom el, csak gyerekenként egyszer.

Most fejeztük be a barackozást. Olyan jó etetni, olyan finoman cuppog, olyan ügyesen szippantgatja le a kanálról, meg lapátolja be az öblös kis nyelvével. Azért még nem 5 perces procedúra egy nagy őszibarack elfogyasztása, de biztosra veszem, hamarosan fele ennyi idő alatt is leműveli.

az új trónusomban (kinövöm a régit)

Tegnap itt volt a védőnő (vártam már, mint a messiást), hogy saját környezetben nézze meg Lócit, hogy mozog, elég-e ennyi, biztos, hogy jól csinálja-e. Parásabb vagyok, mint Mózinál, főleg mert hatalmas mindene (feje, teste, kilója, szeme, étvágya :). Megnyugtatott, hogy nincs elkésve semmivel, elég küzdő fajta, de a tekintete mindig előrébb jár, mint a teste. Ezen aztán pikk-pakk begőzöl, hogy ő hason fekve nem halad csak hátra. Amikor nyugodt, akkor bűbájos, mosolygó, beszélgető, vigyorgó, szendergő. De ha nem, és kell valami, akkor hangosan visít, sír, egyre jobban begerjed. Látszik, hogy most már nagyon kell a társaság és szórakoztatás. Nem lehet bármikor betolni babakocsistól a fa alá, hogy nézegesse a leveleket, ágakat. Ölből, függőlegesből szebb a világ. Nyilván :). Miért vagyunk ezen meglepődve.

Kicsi Borinál látogatóban (pedig ő sem pici)