Beszürcsölt az anyaföld

Tűkkelütött kreatív rovatunk diétán van...

Ha sokalljátok a lakásban az egy négyzetméterre jutó polár plédek számát, akkor farigcsáljatok halacska jelmezt ;-). Az ötlet Mózié, és elég régóta mondja. Viszont mióta megnéztük családilag a Némó-t, az szeretne lenni.... Mondtam, hogy vállalom a jelmez kivitelezését, de a kész kosztüm nem feltétlenül jár Némó nyomában. Igyekeztem a színvilágot közelíteni, de nem akartam vásárolni már hozzá anyagot, hanem a fenntartható fejlődés jegyében kiberhelt régi textíliákban gondolkoztam. Még reggel a piros pléd alatt olvasva sem sejtettem, hogy pár óra múlva szétkaszabolom a METRO-s Terrington House pokrócot :D. Ideális!!! Attilát megdöbbentette..., de bolyhos volt, lebomlott a széle, szóval nem vész el, csak átalakul.

Ma lesz a nagy nap. Elmúlt már Hamvazó Szerda, de a farsangi mulatságra az Arany Tulipán csoportban még csak most kerül sor. Arra most nincs kapacitás, hogy mi is beöltözzünk, pedig Mózi jobbnál jobb ötletekkel rukkol elő. Pl (és ezt elújságolta a csoportban is :)), hogy Apa fakanál lesz, Anya lábas fedő, Lócika meg lábas :D. Ma azt mondta reggel, hogy legyek szakács. Lócika meg váltig állítja, hogy Ő kifli lesz... :(. Most biztosan nem. Majd jövőre már lehet neki is varrni. Beadtuk a múlt héten az ovis jelentkezést, Mózival egy csoportba fognak járni. El sem hiszem, hogy itt tartunk. 

Ha felvarrtam a jelmez elejére is a pikkelyeket, akkor lövök róla egy képet, meg majd úgy is, hogy a fehér harisnyás gazdája megtölti.

És a képek:

Itt kezdődött

kapuszni

elölről

hátulról 1.

hátulról 2.

és majd mutatom Mózistól ;-)

Csak kötélidegzetűeknek ;-)

Ez a poszt nem 5 perc alatt született. Több kis részben megfogant gondolkodás, kirakózás bölcsiből hazafelé igyekezve, sertepertélve egyedül, bankba tartva, CBA-s sorbanállás közben vagy magazinokat könyveket keresgélve.

Valószínűleg a helyzet megélése nem egyedi, és sokaknak idegen. A legközelebbi kerékvágásban gurulók, a leghasonlóbb nyomvonallal rendelkezők viszont biztosan fel-felsóhajtanak,  hogy Hjjajj, de ismerős....! 

Ez a blog én vagyok. Hiába szól családról, gyerekről, alkotásról csak az én véleményemet, megélésemet tükrözi. Miért ne lehetnék itt szókimondó és rendszerező? Napok óta (sőt január óta kisebb megszakításokkal) érzek megint, vagy nagyon erősen érezni szeretnék, már-már kézzelfoghatóan olyan nagyon hatalmas jó érzéseket és energiákat és önbizalmat, amit olykor már megéltem. Most a tavasz közeledtével, egy-egy jó könyv és előadás meghallgatásával, olvasásával csak fokozom ezt a változást, aminek részese és kiváltója vagyok. Azt a remegtetően vigyorogva nagyot sóhajtó érzést érzem, amiből minden jó kisülhet. Ami új és várva-várt. Amit éreztem rettenetesen Mózi születése előtt. Hogy sosem voltam anya. Sosem volt több éves igazolásom az otthoni "lézengésre", sosem volt ennyire szabad kezem, hogy megvalósítsam, amit szeretnék, hogy átrendezzem a napjaimat, hogy gyerekem legyen, aki tőlem függ. Akit én bontakoztathatok ki, én lehetek az első, aki megmutathatok neki dolgokat. Olyan nagyon rettenetesen vártam ezt az időszakot. Minden, amit korábban terveztem, képzeltem most megcsinálhatom. Apróságok. Piacra sétálás, főzés, zenebölcsi, séta, séta, barátnőzés, gyereknevelés, alkotás. Egy évig rettenetesen jól ment az új helyzet. Belefért a futás, belefért még minden. Annyira új színű és éles és tarka volt a napi 9 órás munkák után. Sűrű volt és tevékeny, de lelkesítő. Aztán kezdett megtörni. Néha erővel kellett átdobni magam a lécen, utána megint minden tarka-barka volt. Új felfedezések a gyerekkel, csomó sok új és első élmény, ami nem feltétlenül a Mózi érdeme, hanem az ELSŐ kiváltságos privilégiuma. Majd jött Lócárt :)). Akit erőnek erővel szerettem volna megkímélni a "második" szerepétől, de menthetetlen volt :). Igyekeztem úgy átélni, hogy ez is első. Hiszen az első, hogy második gyerek is van. Hogy ezek is merőben új dolgok. Az is volt. De a sok-sok élmény ellenére én kezdem elveszíteni a kontrollt. A több feladat miatt, hogy kikíméljem magam, muszáj volt bizonyos dolgokból leadni. Nem azért mert nem fért volna bele, ha megfeszülök, hanem mert nem akartam folyamatosan megfeszülni. Élvezni akartam ezt a határozott időtartamot, ami tudtam, hogy véges, és lejár, és vissza fogom sóhajtani. Apránként, számomra észrevétlenül helyeztem le a lécet magammal szemben is, és csak az lebegett előttem, hogy élvezzem ezt a megfoghatatlan időt, ezt a szimbiózist a fiúkkal. Most is ugyanígy csinálnám, szó se róla :). Viszont érzem rettenetesen annak hatását, hogy bő négy éve átalakult a gondolkodásom, a fontossági sorrendem, a súlyozásom, a felelősségem. Sokszor hatalmas frusztrációt halmozva, és túl sok vállalást beszorítva, mert az igyekezet és az igény meg volt a régi életem, szokásaim, igényem iránt, de teljesen szétcsinálni sem akartam magam, sokszor inkább csak tüzet oltva, másra vágyva már mint 100%-ig élvezni a gyerekeket és a házimunkát. Közben mindent szerettem volna úgy csinálni, hogy párhuzamos irányú legyen, ne keresztezze a gyerekek érdekeit, igényét, hanem ők álljanak mindenek felett. Ne nagymamának kelljen felnevelni, és ne a TV előtt ülve. Túl sok igényt és célt szültem, lebegtettem, túl sok jó példát, mintát hoztam otthonról, túl sok jót olvastam, hallottam, láttam, amit szerettem volna kipróbálni (és sokat ki is próbáltunk, be is vezettünk, be is tartottunk, tartunk), de könnyebb volt ezeket az értékeket régen, egy tegnapi generációban betartani, amikor kb nem volt más alternatíva. Úgy érzem, mindig zsonglőrködök, úgy érzem, mindig csinálok valamit (és szerintem így is van), de mindig addig akartam feszíteni a húrt, amíg ennek a gyerekek nem látják kárát, és nem kell azt mondani, hogy ülj inkább a TV elé, mert anyának dolga van. Inkább eldobtam a kezemből mindent, inkább olvastam mesét, és inkább duplóztam (volt hogy megerőszakolva magamat), inkább építettem kuckót, ha máshoz lett volna kedvem, és fent voltam cserébe késő estig. Előfordult, hogy begyűlt a frusztráció, hogy én nem akarok a szőnyegen ülni köntösben, bemóban, nem akarok cica lenni, se rakodómunkás, se Feri, a festő, nem akarok kenyeret kenni, almát hámozni, nem akarok fürdetni, pelenkázni, öltöztetni, trolizni, és felnőtt anya módjára tenni a dolgom. Ilyenkor pukkant a lufi. Vagy a gyerekekre, vagy magamra. Mégis úgy érzem, nem maradtam alul, és nem hiszem, hogy más anya ilyen cipőben jobban muzsikált volna.

Most viszont újra változás van. Részben egy teljesen új szerepet tanulok, részben abszolút nem új, csak visszatérés a régihez. És tudom, hogy viccesen tűnik annak, aki férfi ember és aki nem szakadt ki 4 évre az élet körforgásából. Eldöntöttem, hogy adok egy esélyt magamnak, és nem akarok alkalmazásba visszaállni, mert az új, anya szemléletembe nem fér bele egy multis 8-10 órás munkakör. Nem szeretnék másnak dolgozni, más boldogulásáért, más célját megvalósítani. Vágyom egy rugalmas kreativitásra, amelyben felelősségteljesen, felnőtt ember módjára én osztom be az időmet, és ha kell szabad vagyok délben, koszorút fonok egész nap az óvodai ballagásra, ha kell különórára járunk (egyelőre nem tervezzük még), kéznél vagyok. Továbbra is azt vállalom, hogy elsődleges szerepem az ANYA, de nem minden percben. És szó se róla. Ez nyilván nem működhetne így, ha nem lenne mellettünk egy céltudatos, felelősségteljes férfi ember :). 

A személyiségbeli változás legnagyobb lépése, hogy segítséget tudjak kérni, és ha már kértem lenyeljem, hogy nem feltétlenül úgy alakul közben a helyzet, ahogy én szeretném. Olyankor ha már kiadtam a kezemből, és másra bíztam akkor ne agyaljak, görcsöljek rajta. Ne akarjam elérni a lehetetlent, hogy mamáéknál kizárólag orrvérzésig mese és TV nézés van, lesötétített szobában képernyő előtt ülve eszegetve, holott az én apukám-anyukám egész életében ez ellen tiltakozott, és próbált meggyőzni minket ennek veszélyéről most nem tudom megtiltani. Hogy csomó más tevékenység van, ami memóriajáték és gyurma és festés és rajzolás, és süteménysütés, és mosogatás (mert nekik minden élmény még).

Tudatosan tágítom magamban az igényt, hogy új embereket akarjak megismerni, hogy inspiráló és céltudatos, pozitív jövőképpel rendelkező egyénekkel vegyem körbe magam, hogy korábbi sztereotípiáimat lebontsam, hogy új, másként működő gondolkodásmódok befogadására is képes legyek, hogy újra kinyíljak és talpraesett tüzes menyecske legyek. Mert ennek most jön el újból az ideje. Van hozzá támogató közegem. A többieket kikerülöm :D.

Anyaa! Amikor mérges vagy, akkor elveszíted az egyensúlyodat?

:)))

Ezt nem most kérdezte Mózi, de találó. Hétfő óta vagyunk összezárva. Az állandó tag Mózi és én. Attila már elhagyta a lábadozót, Lóci pedig szerdán csatlakozott csak közénk 24 órás alvajárásra. Keményen legyűrt minket ez az influenza. Mózinak társult a láz mellé az első napokban orrvérzés, ami sajnos elő szokott néha fordulni a legváratlanabb pillanatokban, de most a nyűglődése és orrfújása, 'röfögése' mellé nem jött jól, mert nehezen állt el, sok vért nyelt, tüsszögött közben, fröccsent mindenre, úgy néztem ki hétfőn, mintha legalább a fele gyereket én ettem volna meg :(. Közben sok vért nyelt, amit hétfőn este (pont az ÖTYÉre indulásom előttre időzítve) kihányt az ágyába... Elég megrázóan nézett ki a világos ágyneműkön, és mivel van 100 párnája és alvó izéje (csökkentettem is a keretet) mindre jutott valami, és bár 4 évig sikerült minden matracunkat megóvni egyéb foltoktól, mert még ma is gumilepedő van a lepedőjük alatt, most persze nem úszta meg az sem. A fejénél lévő sarok fel volt már gyűrődve, így pont oda jutott a paca. Szegényt átöltöztettük, beáztattam, lehúztam a rétegeket, és átfeküdt hozzánk. ÖTYÉt lemondtam, Attila is 39 felett volt már ekkor. Éjszaka megint öklendezésre kelünk, de szegényben már csak víz volt. Közben futottunk a WC-re is, mert jött belőle alul is :(. Egyemmeg, mint egy kis erőtlen madár összeroskadva ült a fürdőszobaszőnyegen, amíg engedtük a vizet neki, hogy megfürödjön... Lóci reggel még ment bölcsibe, de lerottyantam én is. Mózi ekkor volt a legrosszabbul. Aludt, nem ehetett, öklendezett, de már nem volt mit hányjon. Belőttük Attilával, hogy ha a következő korty víz, tea sem áll meg benne, akkor megyünk a klinikára, hogy ne éjszaka kelljen. Fél óránként adtam neki egy-egy kortyot, meg egy-egy kiskanál reszelt almát, mint egy kis teszt-alanynak. Viszont innentől kezdve benne megálltak a dolgok. A láza nem múlt el, de szerdára szinte tökéltesen lett. Nem úgy Lóci, és mi. Akkor már Nagyanya vitte reggel, kedden ő hozta haza estére, mert bölcsőde után ott volt náluk. Szerdán mentem el orvoshoz, mert annyira köhögtem, hogy reggel megijedtem, mert a nagy krákogás és öklendezés hatására véreset köptem... Attila is 3. napja nem ment be dolgozni, ezért gondoltam, hogy tényleg szarul van. Száz réteg volt rajta is éjszaka, fáztunk, aludtunk hatalmasokat. Szerda estére már kicsit oldódott a helyzet, Lócikát agyonütötte a láz és a lázcsillapító, így este már jutott egy kis társasjátékozás is :). Csütörtökre Mózi újra visszaesett, lázas is lett. Innentől vagyok már kicsit frusztrált, mert sok ennyi bezártság, sok ennyi nyüszörgés, itatás, orrfújás, lázmérés és csillapítás, nyűglődés, főleg, mert én magam sem vagyok még százas. Csinálnám már a dolgom, alig várom, hogy mind jól legyünk is visszazökkenjünk az egészséges kerékvágásba. A legnagyobb öröm az volt, és még ma is, hogy besüt a NAP, mert jön a tavasz!!! De tök mindegy, ha még nagy lusta pelyhekben fog esni a hó, mert azt is várom, nem jutott még belőle az idei télre :)).

Csak remélni tudom,  hogy Ti jobban vagytok, és hogy hamarosan mi is.
Nagyanyának pedig köszönjük a helytállást, ebédeket, kalács kifliket, bölcsibe/ből szállítást, hátha nem nyalt be nálunk semmit...

Bevezettem Lócit a bölcsi rejtelmeibe

Nem akartam a bölcsi szoktatást egyből frissiben leírni, mert akkor csak arról számoltam volna be, hogy nagyon kapaszkodás van anyába, keserves sírás, bezzeg mikor ott vayyok, akkor magabiztos 'arcoskodás'. Az első héten csak 4 napot voltunk (szó szerint voltunk, mert én is a kispadról figyeltem vagy az átadóban voltam), kedden kezdtünk, de pénteken minden gond nélkül ott aludt. Evéssel nyilván semmi probléma, Erzsike néni imádja, hogy szépen eszik egyedül, és kb a csoport adagját elpusztítja egymaga. Öröm hallani, hogy tartja a tányérját, hogy kér még. Legyen az spenót, hús, máj, főzelék, ropi, kölesgolyó, kifli.... A desszert mandarin, kiwi már általában nem fér :). Az elválásnál volt nagy zokogás, és sokszor emleget, hogy Anyaaa... Erzsike néni ölébe gyűrödik ezerrel, ha leül a szőnyegre, más gyerek meg sem környékezheti, csak ő - nyilván, mint itthon. Második héten csak 2 napot járt, de az teljes nap volt alvással mindennel nélkülem, majd a takony és köhögés őt is legyűrte. Láz nem volt, oviba ilyenkor még simán járnak a gyerekek, de csüt-péntek Erzsike néni is szabadságon volt, így inkább lemondtam, nem sokkoltam a gyereket, hogy Anya nincs, és Anyát pótolandó Erzsike néni sincs. Újult erővel letoltuk a hetet, az elválásnál sincs különösebb gond, itthon is emlegeti a néniket. Az elmúlt 2 napban viszont mire lehámoztam róla az overált, átöltöztettem, belecselekszik a friss pelenkába, így azzal kezdem, hogy én teszem ott tisztába, nem adom ki a kezemből a melót. Ez kell a kis biztonságérzetéhez, mert utána csak annyit mondok, hogy kérek egy nagy puszit, cuppantja is az arcomra, és megy be ügyesen. Én meg menekülök, hogy meg ne halljam, hogy esetleg meggondolja magát, és elkezd sírni. Így legalább abban a hitben hagyom ott, hogy nincsen küszködés. VISZONT amikor meglát, úúúúgy, de úgy tud örülni délután, hogy ezekért megéri. A nagy szemeit még nagyobbra tárja, kereken csücsörít a szájával, és repkedve fut, elhajítva a kezéből mindent, hogy Anyaaaa! Anyaaa!! Bújik, ölelget. Az öltözőben már kezd nyílni a csipája, és virgonckodik újból.

Mindeközben előttem kitárulkozik a világ újfent. Fogja be mind2 gyerekem a fülét, szemét, de annyira nagyon élvezem ezt az időt most, hogy jajjj. Bele se akarok gondolni, hogy van-e, lehetne-e, kellene-e, hogy bűntudatom legyen emiatt, nem és nem engedek (ja..., könnyebb lenne egyébként ennyire sterilen átugrani ezt)! Az elmúlt 4 év nem rólam szólt, nem is rólam kellett, nem is akartam. Így van/volt ez jól. Este, délután viszont igazán 'slow' módjára tudom élvezni velük az időt. Gondtalanul megy a duplózás, vonatozás, kiskutyázás, mert akkor már nem akarok mást csinálni, nem feszít, nem nyomaszt, nem akar felbugyogni. Vagyis de, de az meg bugyog korán reggel vagy még ilyenkor este. Addig 100%-ban kikapcsolok. Most is. Betemetem magam a kacsapaplan alá.

Kire ütött ez a gyerek?

Mózi a hétvégén megint különösen imádnivaló volt, azon túl is, hogy napjában 10* minimum elmondja, hogy szeret. Este, mikor még bebújtam mellé olyan nagyon-nagyon megölelt, félig rám feküdt, lábával körülfont. Én is jól megszorongattam, szuszogott a nyakamba, aztán lazított ezen a pózon, és megkérdezte, hogy: Anyaaa, most jöttek ki kis magocskák? Hogy miiiik??! Kérdezek vissza (általában hamarabb, mint hogy leessen a tantusz). Már magyarázza is... A fütyimből, most jöttek ki kis magocskák?

Hát így állunk... :). Egy darabig elég volt neki a 'pocakomban volt' történetet ott kezdeni, hogy egy pici magként a pocakomban volt, és ott fejlődött, nőtt-növekedett. Nyilván ez egy idő után homályos volt, hagyott némi kivetni valót maga után. Kérdezte is, hogyan került oda a mag. Akkor kezdem úgy mesélni, hogy Apa odapottyintott egy magocskák... Ezt is elfogadta egy darabig. Egy bő féléve viszont biztosan azt is hozzá kell tennem, hogy hogyan pottyintotta oda :). Hagytam azért még némi balladai homályt, hogy olyan nagyon-nagyon szorosan ölelt, hogy... Most erre utalva kérdezett vissza :)). Elég szorosan öleltelek? Mesélni kezdtem neki megint, hogy majd lesz lány, akit ennyire nagyon szeretne ölelni, mint most engem, és ennyire nagyon fogja szeretni. Innentől pedig olvad szét anyai kis szívem... Hogy ő ennyire senkit nem fog szeretni. És ő mindig itt akar lakni... 

Meglepődök mindig, hogy ennyire érzelem-dús, és kifejező, kimondó. 

Mennyi???!... - 15 éves érettségi találkozó

Nyáron jött a késztetés, hogy a 15 éves érettségi találkozónk szervezését a nyakamba vegyem, és a Sanyikáméba... :D. Az lebegett előttem, hogy egy minél nagyobb létszámban összetrombitált jubileumi eseményt rittyentsünk. Éppen ezért szavazásra bocsátottunk 3 időpontot október, és november szabad hétvégéi közül, de elég hamar kiderült, hogy nem lesz (nem is lehetne) teljes a létszám, és nem csak a külföldre szakad osztálytársak miatt. Jöttek egymásra az események, és eldöntöttük, hogy nem hajt a tatár, bökünk egyet a távoli naptárra, és aki akar eljön. Így is lett. 2015 január 17, szombat. 

Sejtettem, hogy nem egy nagyon kommersz találkozó lesz, de nem akartuk nagyon túltupírozni sem.

Végül készült videó összevágás, és egy kvíz játék, hogy az elmúlt időt felölelő beszámoló ne legyen unalmas. Megkértünk előre mindenkit, hogy küldjenek nekünk magukról 3 dolgot, amit kiemelnének. Lehet vicces (amire senki sem gondol), lehet tanulmány, munka, család, elért büszkeség. Ezekből az idézetekből származott a Prezi második része, az első pedig olyan gimnáziumi mozzanatokról, beszólásokról, tanárokhoz, kirándulásokhoz, osztálytársakhoz kapcsolódó szösszentekről szólt, amit ki kellett találni. A végén pedig a szigorú javítás során, a megfejtendő emberke beszélt magáról. A termet is átrendeztük, hogy ne padsorok legyenek, hanem U alakban elrendezett székek (és padok), mert ez így borzasztó interaktív ;-). Természetesen kellett, hogy készüljön ültető kártya, amit igyekeztünk emlékezetből a megfelelő helyekre tenni, vittünk ásványvizet, felcímkézett poharakat. Megköszöntöttük a két osztályfőnököt (1+ 1 helyettes) virággal, könyvutalvánnyal, és a vacsit a Régi Vigadóba szerveztük. Szerintem teljesen vállalható volt a 3 személyes tál, sőt, pezsgő, desszert, víz. A vacsi után, aki nem széledt szét, beültünk még a belvárosba a Bario Café-ba. Mert minden romkocsma teli volt. A többieknek is bejött a móka, majdnem sikerült ránk tolni a 20 éves találka szervezését is :D. És még lehet... :)

Itt pedig lapul még egy videó is ;-)

ilyen sem volt még

Családi szülinapra várjuk a nagy családot. Fiúk szundikálnak még, Anya végre teljes harci díszben, és nem 'kinyúltan' állok az események előtt :). Sőt! Futni is voltam, amíg Attila kitakarított a lakást. Csók érte. Idén nem készültem papíralapú sallangokkal, és nem rittyentettem ennivalót... Majd jövőre. Viszont ez a negyedik születésnapi torta, amit sütöttem ;-) (mármint, hogy most januárban. 2 Lócinak, 2 Mózinak). És jók voltak. Bízom benne, hogy ez utolsó előtt sem kiabáltam el magam. Szeretem az ilyen összejöveteleket a kossuth lakban. A gyerekek is mindig úgy fel vannak dobva, pörögve. Beszámolok utólag róla egy-két képben, illetve a múlt héten volt a 15 éves érettségi találkozónk, arról is megemlékezem. Utána jöhet a hét bölcsődei tapasztalása, hétfőtől pedig utánam a vízözön....

Mózi 4

Január támadás érzelgős anyai szívem ellen... :). A legnagyobb elsőszülöttöm is 4. Műűűű.... Kucorog este az ágyban mellettem, ölelget, mesélem neki kérésre sokadjára a négy évvel ezelőtti eseményeket, megereszti rebegve, hogy Anya, szeretlek...

Én is nagyon, Mózikám!!! Isten éltessen sokáig!

Hümmmm....

... az egy dolog, hogy bölcsőde, de a napokban bilibe pisil itthon :)). Persze nem ül rá, csak fölé terpeszt. Úgy örül magának, büszkén megy kiborítani. Ez még nem a bölcsi hozadéka, mert már előtte produkálta. Karácsonyra kapott egy kis kék bilit, de eddig a fején grasszált vele, vigyorogva, hogy kalapom-pom-pom... Ez is célbe ért.

Kis kifli

A kicsi se kicsi többet... Hanem nagy bölcsődés. Nem is kaphatott volna találóbb jelet, mint a KIFLI (ejtsd: kiffffi ;-)). Készülünk egy ideje erre a bevetésre, és tudtam mindenemmel, hogy nem baj az, ha nem sikerül hamarabb startolni. Még akkor is, ha az abban a pillanatban némi szájhúzogatásra adott okot. Erzsike néni fogja leginkább gondját viselni, az ő kis kifffije lesz nap közben. A hétvégén, pontosabban pénteken, belázasodott Lóci, így látszott, hogy hétfőn nem fogunk kezdeni. Ma viszont egy másfél órácskára már megjelentünk. Nem volt ismeretlen a terep, mert nyáron is jártunk bent a fiúkkal, illetve jól emlékezett a Mózi idejéből. Számomra egyelőre nagyon szokatlan, hogy most a második fiúcskát kell szoktatnom, és nem ő az a "mellékes" kenguru a zsebemben, akit hurcolászok, ha megyünk valamelyik intézménybe a nagy testvérrel. Van kis szekrény, van törölköző, fésű (fel is avattuk), olvadok el, hogy mennyire cuki és aprócska csikó. A héten róla is kell egy bölcsődei bemutatkozót írnom, már fogalmazom fejben azt a pár 5-6 oldalacskát ;-). 

Az, hogy mennyire lesz sima ügy a szoktatás, javarészt rajtam múlik. Tudom, és nem fogok csimpaszkodni a gyerekbe, hanem betapasztott füllel szaladok ki a kapun, ha kell :(. Remélem, nem nagyon kell. A mai nap még az "elvarázsolt palota" kategória volt. Szaladt fűhöz-fához, főzött kakajót, vasalt, lovagolt, szétpakolt, dobált, gyurmázott. Sőt, voltunk só-szobában is, hiszen kedd van :D. És hogy anya közben mennyire fogja megváltani a világot??? Jó kérdés. Nyomaszt persze ez a tudat is, hogy akkor már hasznom legyen, ha intézményesítettem mind a két fiút... Mert nekem ne mondja senki, hogy azért gondolkozik el a bölcsőde gondolatán, mert jót tesz a gyereknek a társaság. Belefacsarodott a szívem Szabikát látva cumival a szájában a macikát ölelgetve sírva, aki most szokik egy hete talán. Pityergett, néha el lehetett terelni a figyelmét, de látszott rajta az a hatalmas hiányjel, amit az anyja helyén érez. Most bekönnyezik a szemem, annyira érzem... 

Na de Lóci ennél jobban fogja venni az akadályt. Biztos háttér van mögötte és előtte. Ezzel bújok ágyba, de fogtok még hallani rólunk.

Nincs is jobb egy névnapi szabadnapnál. Úgy hozta a helyzet, hogy éjszaka nem jól voltam. És még reggel sem. Attila elvitte Mózit oviba, enyém anyukám elvitte Lócit, én pedig fél 10-től fél 3-ig aludtam, majd fürödtem, olvastam!!! Vasaltam magamon, most pedig olvasok, olvasok tovább. Köszönöm a köszöntéseket itt is-ott is.

Karácsony 2014

Csak hogy nem maradjunk karácsony nélkül 2014-ben sem, és az új évet, bölcsődét mindenféle elmaradás, lemaradás nélkül kezdjem/kezdjük. Itthon még áll a fa, bár erősen gondolkozom, hogy holnap elviszik az angyalkák, mert hullik. Ennél is nagyobb 'baj', hogy erősen kezdjük kihízni a lakást. Hol itt szorít, hol ott foszlik... Kell a hely.

December sűrű volt, de krémes és csomómentes. Megszokjuk, hogy ilyenkor minimum két hétig Attila nincs itthon. Én is fel vagyok vértezve energiával, nem tervezek többet, mint amit képes vagyok megcsinálni éjszaka. Szerencsére van segítség, ha kell, ha kifulladunk, de én szeretek azért lábujjhegyre állni. A terv végül megvalósult. Hután töltöttük a karácsonyt, és nagyon jól sikerült. December 23 még erős menet volt, két feldíszített fával kellett meglepiben tervezni, addigra sütésnek le kellett zajlania, csomagolás és ajándékok szétszortírozása , leosztása meg kellett hogy történjen titokban, fel kellett jutnunk Hutára. Ez így is lett. Éjszaka 11 fele értünk oda, de sikerült. Így kerekedett egy meghitt, nem rohanós, családi pihenős 24-25, majd egy picit nyüzsgőbb 26 itthon Debrecenben, de azt meg így szeretjük. Azt hiszem, fog ez működni jövőre is. Hangulatos a búbos kemence árnyékában parasztházban többet befogni az ünnep lényegéből. Nem viszi el a csillogás. Hajlamos vagyok a tökéletességre törekedni, meg is kaptam ezt Attilától 23-án, amikor még nem láttam a nap végét, és az indulás lehetséges időpontját, hogy miért görcsölök és miért akarok mindent tökéletesre...? Holott csupán arról volt szó, hogy az ajándék legyen becsomagolva mindenkinek szépen, legyen a dísz összekészítve, gondoljak ruházatra és a menü hozzávalóira, mert a hegy tetején 24-én már hiába sóhajtozunk, hogy mi maradt otthon, legyen egy kis muzsika, legyen esetleg film, legyen könyv és a többi :D. Kényelemes ütemben főztem a menüt, de "véletlenül ;-)" nem vittünk áfonyalekvárt... Ebből az apropóból mentek le a fiúk délután Újhelybe venni egy üveggel (nyilván a kicsik nem tudták, hogy mi tudjuk, hogy ilyenkor már nincsen bolt nyitva), én meg futni. Rendesen felöltöztem futónak, együtt indultunk, zártuk a kaput, majd ahogy az autó elhajtott, anya visszakanyarodott, és mint az őrült előkaptam a fát, feldíszítettem, majd az ajándékokat szépen alárendeztem, zene bekészítve, gyertya meggyújtva. Megbeszéltük Attilával, hogy kb hánykor legyek a kocsmánál, mert akkor felvesznek, mintha azóta is futnék :). Így is lett. Ahogy a sötét házba beértünk, látszott, hogy a belső szobában világítanak a gyertyák.... Alig tudtuk a fiúkat visszafogni, hogy legalább öltözzünk át, ne kapucnis pulcsiban, futó cuccban tündököljek este. Ők kényelmes otthonkában nyomták.

Olyan cukik és ragyogó szeműek voltak, hogy öröm nézni őket. Klappolt minden, a másnap kellemes semmitevéssel, délutáni szunyával, játékkal, mangalica malac nézéssel telt :).

26-án ebédre mentünk Attila szüleihez, utána csapatostól Anyáékhoz, ahol voltak keresztszülők, nagyszülők, dédszülők, unokatestvérek, kapcsolt részek. Ezt gyermeki szívem még mindig annyira élvezi. Ezt a fajta karácsonyt otthon. Nehéz kicsit leválnom. Mert otthon még mindig gyerek vagyok. Meglepetés a fa, nem én főzök, meglepetések az ízek, a sütemények, az ajándékok a fa alatt...

A fiúkat muszáj volt lefektetni, mert elég későn feküdtek az utóbbi napokban, így 5 körül hazajöttünk. Itt kapták a negyedik meglepetés karácsonyfát és ajándékokat. Itthonra is szortíroztunk, a fát pedig Poszika és Éva Mama díszítette fel, amíg nem voltunk. Én fél 6-6-ra mentem Sanyikámékhoz, mert a lányos karácsony ott szokott zajlani. Ebből sem adnék már. Beépült a karácsonyi szokások közé, lazulós, viháncolós, eszegetős. A kezdés ütősre sikerült :)). Terítek is az előzményeknek. 

Marika anno ősszel nagyon fel volt háborodva a FB-on zajló Szabó Balázs robbantotta mini kultúrforradalmon, mert nem akarta elhinni, hogy mindenkinek van kedvenc verse, azt meg főleg nem, hogy el is tudja szavalni. Sokat szívattuk ezzel, mert saját bevallása szerint neki nincs, sőt nem is szereti őket. Ez elég magas labda volt ahhoz, hogy a 2 éve tervezett karácsonyi ajándékokból egyet megvalósítsunk. Bedobtuk cirka 2-3 éve egyszer a dögöt, hogy az addig rendben, hogy mindenki kreatívkodik, viszont lassan nem tudjuk űberelni saját magunkat és a másikat sem, így legközelebb csak éneklünk vagy fellépünk, szavalunk egymásnak közösen. Azóta sem valósult meg. Kivéve ezt az egyet most 2014-ben. Felvettünk neki egy József Attila verset a mi saját produkciónkként, őskori VERS MINDENKINEK stílusban hajnal fél 1-kor, Sanyikám meg megvágta. Szétkacarásztuk magunkat már a létrehozás fázisában, ez volt a legjobb benne :D. Készült werkfilm is, nem is tudom, fel merjem-e ide tenni a videót. Talán nem ;-). 

Hát ezzel indítottunk, meg volt a kellő alapozás. 

Hazarobbanva 8-ra pedig nyélbeütöttük a minden évben 23-án aktuális belga sörözést nálunk, amiből lehet 26 lesz jövőre is, és utána is. Eléggé kipuhulva, de elégedett-boldogan kuckóztunk be. Másnap még lehetett kacagni a sörözés utózöngéin... ;-)

Köszönöm mindenkinek ezt a csodás karácsonyt! Tudjátok, nekem ez a kedvencem... :))

Bőröndbe?

Lóci kinyomott egy kicsit több kézkrémet, mint amit beszív a kis keze.... Mondtam hogy kenjen az enyémre is, illetve a pofijára. Majd elkezdte mutatni, hogy ken a fejére, a pulóverére, a konyhapultra. Nem kente fel, csak kérdőn mutatta, hogy oda lehet-e. Rázom a fejem, hogy nem, csak a BŐRÖDre.

 - BŐRÖNDbe? - kérdez vissza

:))

Tegnap a gurulós bőrönddel játszottak, lehet, azért élvezett elsőbbséget ez a szó :)

És mindig ott hagyok egy darabot a szívemből...

Attila kérdezte a napokban Mózit kutyasétáltatás közben, hogy Mózi, Te szeretnél kertes házba költözni?

 - Én igen, de a szívemet itt hagyom.

......

Az ilyeneken leesik az állam. Hogy egy négyéves hogy tud ilyet megfogalmazni. A népdalok éneklésekor ízekre szedi a dalokat este. Már nem tudok egy fél sort egy szuszra elénekelni, mert mindent megkérdez, hogy az mit jelent. Pl, hogy fáj valakinek a szíve. Ezt rendszeresen kéri, hogy mondjam el. Hogy hogy szerelmes, hogy fáj a szíve. A másik a csalfa. Ezt előszeretettel használja az utcán is, mutogatva emberekre. Ünnepekkor pedig hallom, hogy vita közben kiabálta bent a szobában Lócikának, hogy Eredj a pokolba!

Attila kérdezte, hogy kitől hallott ilyet. Mi mást mondott volna, mint... Anyától :). Még szerencse, hogy volt rá magyarázatom. A Tancika Marcika népmesében hangzott el többször is, de ott a Kicsi dió és utána a többi. 

Esténként tudakolja, hogy az ágyát elvisszük-e, ha költözünk. Meg utána minden egyes bútort és órát és ceruzát, villanykörtét megkérdez. Utána elindul visszafelé. Amikor mi ide költöztünk mi volt itt? Ki építette ezt a házat? Ki festette ki? Hogy kell csempézni stb-stb :). Olyan lelkes és rendíthetetlen. Úgy szeretem, hogy ilyen. Igyekszem mindig részletesen, "láthatóan" elmesélni.

A következő nagy téma az Angyalok, és az pokol. Milyen az, miért, hol stb. És hogy ki hal meg, miért áll meg a szíve, mitől dobog stb. Miért temetik el a testét, és hova lesz az ember... Ezt még tudom is mesélni, elmagyarázni az én elképzelésemet, na de az örökös elektromossággal már bajban vagyok. Tényleg rá kell gyúrnom a napokban. Mert az hogy Zsolti bácsi szerelte fel a csillárunkat anno az nem elég. Hogy építenek házat, és hogy vezetik bele a manót(= elektromosságot)? Hogy fut a falban a vezeték, mitől ég a lámpa. De nem annyit akar tudni, hogy felkapcsoljuk. Ez nem elégíti ki. Ma pont elkaptam egy pillanatot, hogy a hosszabbítót kémlelte nagyon nagy szakértelemmel. Mondtam, hogy csak bele ne nyúljon. Azt nem akart. Csak azt mondta, lát benne mélyen vezetékeket... És az hogy, és mi, és miért és hogy működik.

Lóci 2

Van nekem egy ma kétéves kisfiam és egy meghatódott kis szívem...

Mikulás Party 2014

Kezdem ezzel a pótlást. 

Mivel ez már hagyomány el se tudnám mismásolni az eseményt, emlékeztet rá a tömeg :D. Elég nehezen sikerült időpontot találni, át is helyeztük Télapó after party-vá, de így sem lett teljes a csapat. Idén a 4. összeröffenést tartottuk a Kossuth lakban, és elég alaposan készültünk gyereklecsendesítő tevékenységekkel is. Volt mikulás témájú kifestő, bekészített mézeskalács tészta, és a papír rénszarvasokat is ekkorra terveztük időzíteni. Haa-haaa :)). Semmi nem került elő. Maradt a lakás szétjátszása. Nevettük is, hogy lehet 10 év múlva mi ugyanolyan lelkesen szervezzük a gyerekeknek a bulit, ők meg örülnének neki, ha magukra és a serkenő kis pin@ bajszukra zárhatnák az ajtót, mi meg ott fogunk kopogtatni kifestővel, filc karácsonyfadísz-varrás ötletével :D.

Suttogjanak a képek helyettem...

Köszönet a résztvevőknek (nincs rangsor, csak ahogy kezem alá esnek a nevek):

Barbi és Kende (Zalán beteg volt :()

Mesi és Iván (Eszti beteg volt :()

Sanyikám Borival

Adri Zsófival és Sárival

Petra Zselykével és Pocakkal

Mózi-Lóci és én, mint házigazdák

... most kevesebbnek tűnik :D

Jövőre találkozunk!!!

Két ünnep közötti idill

Ne tévesszen meg senkit, a kép egy pillanatot örökít meg a zúzás és díbolás közben, éppen nem kellett puszilgatni a fájó részeket, senki nem kapott bele a másik szemébe, senkibe nem haraptak, senkit nem csíptek meg, nem zúg porszívó, nem hull fenyőtüske és dísz, nem borul és roskad össze ruhaszárító, nem lépünk gyurmába, nincs friss kakaófolt a fehér (...) lepedőn, senki nem akar világgá menni. Igazi Állítsátok meg a Földet..!! pillanat - éppen jókor... :D. Majszolgatnak mézeskalácsot, cantuccinit a lehámozott kanapépárnákon pizsamában, amíg készül az ebéd.

Jelentem

Itt most biztos csúszásban leszek a beszámolások terén. Igyekszem. Bírjátok ki picit.

Mózi, a naiv ;-)

 - Anya, mit eszik a kis zsiráf?

Mesélem neki, hogy az picike állatokat is szoptatja a mamájuk. Erre ő:

 - Anya, ugye az én kisgyerekemet is Te fogod majd ciciztetni?

 - .... nem

Meg se lehet előtte egyelőre említeni, hogy egyszer neki is lesz felesége/barátnője, és anyából nagymama lesz. Én pedig fürdőzök egyelőre ebben a nagy Anya fétisben :D.

Sütöm a süteményeket iccaka, felkelt ma is Mózi, hogy rosszat álmodott. Bebújtam hozzá, és a kis meleg testével odabújt közel az arcomhoz, és már kb álmában dünnyögte, hogy szeretlek, Anya...
Apa híján én vagyok a fix pont most, ennek tudom be ezt a nagy szerelmet. Annyira drága.

Fél 4, lassan kelnem kell...

Karton rénszarvas

Úgy döntöttem, hogy a megőrülés elkerülése végett az utolsó pár napban "lelassulok" a gyerekek mellé. Még jobban. Alkotunk közösen. Most éppen karton rénszarvast. Köszönet az ötletért és inspirációért a borarti for kids-nek. Mózi és Lóci dobozt lyukasztgatott és kalapált ollóval :). Várjuk a Jézuskát és az angyalokat...

... a megértés ünnepe

Fáradt vagyok, de tótágast áll bennem a karácsonyi hangulat. Úgy néz ki, idén törvényt bontunk, hagyományt oszlatunk. Tavaly meglehetősen kifingtunk december 24-ére, és hiába szeretjük a nagy sürgést-forgást, nekem csak kicsúszott a számon az a mondat, hogy jövőre elbújnék inkább Hutára. Attila ezt akkor kb készpénznek is vette :). Nem kellett sokáig barátkoznom a gondolattal. Édes négyesben, plusz Tolsztojjal bevackoljuk magunkat 23-án a hegyi parasztházba, és nem lesz - más által egyébként nem támasztott - magunk gerjesztett megfelelési kényszer, csak társasjáték, pocolás, majszolgatás.

Fura. Valahol belül csak erre készültem. A képeslapok már megvoltak akkor, amikor egyáltalán felvetült ennek az idei forgatókönyvnek a gondolata, de idézetben, egyszerűségben teljesen erre a vágyamra/vágyunkra, igényünkre utal az idei üdvözlet. Kóstolgassátok.

a legszebb az egészben, hogy az idézetre egy Kundera könyvben bukkantam nyár végén, szintén Hután, és tudtam, hogy ezt valahol felhasználom, annyira illeszkedett. hát most itt van... :)

Boci

Eddig elég jól tudtam kezelni a FB és blog bejegyzéseket, ügyesen szétvált bennem is, hogy mit posztolok az egyikre, mit a másikra. Eleinte úgy futottam neki, hogy a tűkkelütött varrományok feltétlenül legyenek fent a blogban (is) a Tűpárna menüpont alatt, de a 'sorozatgyártás' ;-) és fénykép túltengés miatt letettem erről. Most inkább a családi szennyes, illetve a családi közös vagy nekik szánt alkotások itt jelenik meg, az egyéb meg a FB-on.

Ezt a Bocit mégis kénytelen vagyok ide feltenni, mert 2014 kedvence lett számomra. A fiúknak is fogok varrni, csak lehet, nem bocit, de hasonló karaktert.

363 nap bemóban :D

Karácsonyra és Szilveszterre ÖTYE, kiöltözni!!!

A mai este emlékére. 2:41. Marika! Férfi nincs, aki ilyen málén zokog :)).

Nagyon jól esett, kellett :). Köszönet érte. Csók

Úgy szeretem, amikor kis gömbölyű puha macskatalpain érkezik. Nyílik a konyha ajtó, és hoz egy álmos, elfeküdt hajú, hunyorogva mosolygó, álomszagú, gyűrött Lócikát.

Elindulok akkor vissza. Az élelmesebbjeinek feltűnhetett, hogy azt írtam októberben, kezdjük a bölcsit. No, nem kezdtük. Max november közepétől kezdhettük volna egyéb bölcsődei okok miatt, akkor meg már úgy voltam, hogy azért az egy hónapért nem éri meg nem az eredeti terv szerint haladni. Nagyanya bevállalta, hogy majd Ő heti 3 alkalommal istápolja Lócikát, és január 5-től kezdünk. Papírok a helyén, lesz üres hely stb. Erre majd még visszatérnék egy köhhintés erejéig :). Szóval ezért nem volt beszoktatási beszámoló. Ami késik nem múlik. Januárban a 2 éves Lócika Erzsike néni szárnyaira lesz napközben bízva. Már most hiányzik az okos kis feje :). A piacon felcsillant ma a szeme Nagyné és Fiai standja előtt. Felül 2 bocifej figyel. Mutatja nekem lelkesen. Anyaaa, boci! Mondom, igen, tényleg. Erre ő: KETTŐ is! És ne legyek elolvadva...? Ne csókolgassam szerteszét a piacon? Deeee!!

...a sok helyesírási hibát és értelmetlenséget, amit az imént ide hánytam majd utólag korrigálom, szépítem, de a kezem gyorsabban jár, mint az agyam.

Szép álmokat kívánok ezekkel a szép ajándékkísérőkkel.

Enyém az éjszaka

És még előttem. Így kezdem ezzel :). 

Így még nem jártam. Lócit letettem délben, 1 körül aludni, majd neki fogtam varrni. Nézegettem az órát, tervezgettem, hogy hánykor is kell elindulnunk az oviba Móziért, mert fél 5-től családi karácsonyi kézműves délután volt. Kb belőttem a 4 órás indulást, így legkésőbb 3/4-kor Lócit vagy kelteni kell vagy kel magától. Varrok, varrok, sötétedig, gyerek alszik. Óra jár, mutatja az időt, csak mint kiderült lassabban járt..., majd megállt. Lóci kel olyan 15:40-kor. Legalábbis én azt hittem, annyi az idő. Babusgatom az álmos kis fejét, bújik, üldögélünk, dúdolunk, ébredezünk. Megláttam ekkor bent az órát... 16:37!!! Jesszus! Kb hajítom el a gyereket, nézem a telefont, és tényleg. A híres időérzékem cserben hagyott. Ráncigálom magamra a ruhát és Lócira, közben futtatom a fejemben, hogy mi a jobb. Troli vagy gyalog. A gyalogra szavazok. Kossuth utca-Kuruc utca viszonylatban kb 30 perc. Kilépve 25. Futva babakocsival 19 :D. Lett mára nem tervezett sportolás is. Olyan praktikákhoz folyamodok, mint a Kiskegyed hasábjain, hogy lassan ez számít sportolásnak. Ha lépcsőn megyek fel, és gyalog közlekedek sietve vagy a troli megállóban feszítsem a fenekem 10 számolásig majd ernyesszem el, utána ismételjem meg 3*, és bomba senekem lesz :). 

16:47-kor még a Burgundia kereszteződésnél voltam, és 17:06-kor  bent az oviban lefőve. Mózi már várt. Már csinált pici cserépből kis csengőt, karton papírból és grízből havas karácsonyfát. Utána összerittyentett egy asztali kompozíciót termésekből, gyertyából ragasztó pisztollyal. Ámultam-bámultam :). Majd lefényképezem, mert szép lett. Legalább képen megmarad emlékbe.

Ezen kívül volt gyertyagyújtás és éneklés, zeneszó, gyertyaöntés, méhviasz gyertya tekerés, filc dísz készítés, mézes kalács zabálás, bambizás. Kaptunk kis meglepetést szépen becsomagolva névvel ellátva. Le a kalappal a csapat előtt. Köszönjük. Ennél jobban már csak azt köszönném, ha az ovi 23-áig tartana :). Remélem, végére érek a necces feladatoknak vasárnapig, hogy utána már gyerekes közös munka maradjon itthonra.

Anya! Én inkább nagyon szeretlek. Mint a villám...

Hát ilyen jó nekem. Mózi valami extra szerelem korszakába jutott, hál' Istennek - bár ő mindig olyan szókimondó, érzelgős alkat volt. Most viszont napjában 50* elmondja, hogy Anya, nagyon szeretlek!. Vagy recitálva kántálja, hogy Én nagyon szeretem Anyáááát....!!! Alig várja, hogy Lóci kiszálljon az ölemből, és koala maci módjára ő is rám csimpaszkodjon. Persze ezt amint Lóci meglátja, mint a buldózer jön, és túrja le Mózit. Esti mesénél sem bújhat, ülhet mellém Mózi, mert Lóci addig fészkelődik, túródzkodik, amíg közénk nem ül. Nem elég neki az, ha én vagyok középen, ők meg két oldalt. Neki az ölemben kell lennie. De jó lenne, ha sose múlna el ez a jó világ :). Ez az anya központú világkép.

Elég elhavazott napokat élünk, de igyekszem kárpótolni őket. Jut Mikulás rombolás, Tompeti koncert (ez csak véletlenül), közös fürdés, mint húsleves, vetítés, sok mese, este addig nem jövök ki, amíg el nem aludtak. Karácsony előtt, általában van lehetőségem belekóstolni az egyedülálló anya szerepébe, és bár nem kárpótolom Apát (nem is célom), de igyekszem még türelmesebb lenni. Meghálálják. Annyira cukik

fürdés után Apával skype :)

Annyira bírom...

..., hogy olyan, mint az anyja, nagyanyja, mindig buddog benne valami nóta. Elszöszmötöl a tűzőgéppel éppen. Tömködi bele a gyurmát, és közben énekli (a maga módján, de felismerhetően) a Serkenj fel kegyes nép!-et... Nagyon sok dalt, és mondókát tud, mond, ráismerek. Itt-ott kiegészíti halandzsával, itt-ott tökéletes :). Úgy szeretném rögzíteni (mint anno a rádió kívánságműsorokat :D), de ha meglát, hogy settenkedek, befejezi. Kérésre meg nem muzsikál.
.... Ja. Lóci

Hát az úgy volt...

...

Ott kezdődött, hogy kifundáltam, hogy Mózival készítünk cipős doboz ajándékot a szegény gyerekeknek, mert én is szoktam csuklóból hülyeségeket beszélni. Pl amikor irdatlan kupi van a nappaliban, és lépni nem lehet, és a játék annyiból áll, hogy szórjunk szét mindent. Ilyenkor szokott felbugyogni bennem a Megszökött játékok, gyermekkorom szeretett diafilmje. Mózinak is vetítettük, egy időben különösen nagy sláger volt Bori, az óvodába készülő kislány, aki nem vigyáz a játékaira,

és éjszaka megszöknek szakadt nyakkal, lyukas púppal az óvodába. Majd mikor Borikát felveszik oviba, szembetalálkozik a megrenovált játékokkal, és megtanul rájuk vigyázni. Erre szoktam én ilyenkor utalni, hogy meg fognak szökni reggelre, ha nem pakolják el. A következő lépcsőfok (hiába tudom, hogy elég annyi, hogy elkezdjem a pakolást, és megkérjem őket, hogy segítsenek. mert abban partnerek, csak én nem tudok mindig ilyen higgadtan, konstruktívan állni a témához), hogy hozok egy nagy zacskót/zsááákot  ;-), és összeszedegetem a szegény gyerekeknek. Ezzel persze azt értem el, hogy nem annyira szimpátiát ébresztettem a szegény gyerekek irányába, hanem inkább ellenszenvet. Ezt orvosolandó, találtam ki, hogy beszállunk a - kb reklámfogásnak beillő - cipős doboz ajándékozásba. Ez már nagyon tetszett Mózinak. Olyannyira, hogy reggel már orvosi táskát, vonatot akart vetetni velem :D. Mondtam, hogy ennél apróbb ajándékokat fogunk adni, és hogy így is célba fog érni. Ő meg rajzol valamit, segít becsomagolni.

Viszont a poszt címét még nem merítettem ki. Ezen a ponton ágaskodtam fel a szekrényem felső polcáig, hogy leljek egy üres cipős dobozt, mert tudtam, hogy van. Ha már felágaskodtam, elkezdtem átrendezni, rendszerezni a cipőket, eltettem a tavaszit és a nyárit stb. Ha már szabadult fel hely a szekrényben, átrendeztem az egyik felső fali polcot. Király. Ott is lett újabb szabad felület, szépen bemappáztam az újságokat, magazinokat. Gondoltam, ezt nem forgatjuk gyakran, felteszem őket a megüresedett helyre. Ahhaaa.... A gondolat nem volt rossz. De nehezebb volt, mint ami korábban a helyén volt, meg úgy egyébként is nyomta néhány kg kreatív, alkotós motyóm a deszkát. Álltam a kis IKEÁs fellépőn, és a polcok megindultak kiszakadni a falból. Elég jó nagy robajjal zúgott le 2 megpakolt, falba fúrt polc az akvárium felől. Megfogni esélyem nem volt. Inkább vártam, hogy lezúgjon a fejem felett. Törtek el apróbb dolgok, de nem keletkezett komolyabb kár. Leszámítva az időt, amit a takarításra, pakolásra fordítottam. Mert úúúúgy ráérek :). Viszont, ami buzi szerencse, hogy 260 liter vizes hal nem ömlött szét a lakásban. Az akvárium megúszta egyetlen karcolás nélkül. A történtekkor fiúk a kádban csücsültek - szerencsére. Csak Mózi kiabált, hogy mi volt ez, Anya? Kiabáltam vissza neki, hogy nyugi, csak a polc.
- Jaaaa, jó. Már azt hittem, hogy a Mikulásos bögrém.
:D:D. Kaptak egy kb 1,5 dl-s kis kerámia télapós bögrét az oviban, és most az a sztár itthon. Félti nagyon, hogy el ne törjön. Elkezdtem nevetni, hogy ekkora robajra azt hitte, hogy az a 10 grammos bögre tört össze. Na szóval így. Ha már takarítottam, akkor addig beraktam a mosógépet, hadd zúgjon éjfélkor, kitakarítottam a kis budit, lomoltam. Most viszont húzok az ágyba.

Ide sem volt időm ma írni, pedig gyűlik-gyűlik a sok exponálás a fejemben. Na majd egyszer ez is összejön. A fiúk meg úgy felnőnek, hogy arra eszmélek, se bejegyzés, se fénykép :(.

Lócika mai mondása. Már eleve ez durva, hogy két éves nincs, és mondásokról kell beszélni ;-). Csak hogy ez ki ne surranjon a fejemből reggelre.

Addig hancúroztak a szétdíbolt kanapépárnák, matracok között, hogy mindketten egyszerre elkezdtek csuklani. Ez Lócinak nagyon tetszett. Jött ki kipirulva a konyhába, hogy: Anya, HUKKáztam.

Persze egyből ez sem esett le. Csak miután csuklott egy nagyot vigyorogva :D. Az volt az aranyos benne, hogy nem szoktuk így emlegetni, hanem a hangutánzó szót egyből jól ragozta térben és időben, számban és nemben és minden, ami van. El vagyok tőle olvadva... 

Holnap meg leírom azt, hogy Mózitól miért vagyok. Mert nekem ilyen jó dolgom van, hogy ennyi fele el lehet olvadni.

Szép álmokat! Mesi szavaival élve: bemosakszom az esti fekvéshez. 

Hóemberek lógnak a szeren

Extrán cukik lettek a Pizsamás Hóemberek. Hát még élőben... ;-) Négy éve készült az első Édesapámnak karácsonyi "mellékesként", aki komoly délutáni sziesztázó hírében áll. Az egereknek sem volt szabad cincognia, ha Ő aludt. Mostanra kicsit lazult ez a szigor :). Viszont a pizsamás hóembert akasztja ki az ajtóra még ma is, ha durmol. 

Tudom, hogy sokaknál pizsama partisan telnek az ünnepek. Lehet, idén mi is fellőjük szent estén/reggelen, és potyogni fognak 26-ig.

A hóember mérete ~27-28 cm,
(hó)teste: natúr színű vászon, flízzel tömött,
orra: festett hurkapálcika,
szeme: szénfeketére hímezve

Ára: 2490 HUF

Olyan aranyos volt reggel Mózi. Ma ment az oviba Miklós, és mondtam neki, hogy este csizmát pucolunk, mert holnap reggel hozzánk is jön. Erre lelkesen, aggodalmaskodva, kicsit fontoskodva kérdezi, hogy de Anya, fel van díszítve a konyha? Mondtam, hogy fel. Ott az egyik girland a bejárati ajtón, ott a másik, ott vannak a koszorúk, a cserepek, a virágokba szúrt angyalok stb. Visszakérdeztem, hogy hiányzik még valami? Nem-nem, csak hogy tényleg jöjjön a Mikulás. Mintha ezen múlna.... :). Bár néha azt hiszem én is, hogy ezen múlik. Olyan jó, hogy kezdi felfogni ennek a várakozásnak a lényegét.

Adventi Naptár 2014

Idén roppantmód környezettudatos voltam, és visszatértem 2 évvel korábbi gyökereimhez/adventi tasakocskáimhoz. Olyan nincs, hogy a gyerekek ne kapjanak, még akkor is, ha nem semmittevéssel múlnak a napok itthon. Mózi nem nagyon értette a lényegét, este azt kérdezte bizonytalanul, hogy itt van a karácsony? Egyszerre akarta kibontogatni a több is. A tavalyiról nem sok emléke maradt, kérdeztem tőle, hogy nem rémlik, hogy a fa zöldségek voltak elrejtve egy éve. Én már most sejtem, hogy nem fogok a gyerekek számával beszorozva 24 meglepi-csomagot gyártani később sem, tanulják meg reggel egymást bevárni, és közösen kibontani. Mondom ezt most, amíg magasan van, és nem érik el, így jóformán rajtam múlik, mikor nyitogatunk... :D.

hoppá...!!!

... nem beszélve arról, hogy a karácsonyi lapok is megszerkesztve, beborítékolva várják sorsuk jobbra fordulását. Reménykednek, hogy kikerülnek valamelyik hűtőre kimágnesezve. Úgy-úgy. Pénteken fel is adom prioritás nélkül, hogy ne érjenek oda túl hamar. fekszem. szép álmokat!

Kuplung

Megünnepelve saját magam, hogy ilyen ügyesen teljesítettem ma, és 1-et kivéve kipipáltam mindent a listáról, kuplungot (=kuglóf) sütöttem vacsi utánra. Mózi kérdezte falatozva az asztal felett, hogy Anya, ez kuplung? Nem esett le elsőre :)). Sajnálom, hogy a szimpla hétköznapokat nem írom le, mert ezeket visszaolvasva elevenednek meg a napok. Megpróbálok majd megint egy összegzést írni legalább saját használatra, hogy képben legyek, ki hány centi és hány kiló. Na jóóó... , ez pont nem fontos ;-). Visszatérek hamarosan.

Hotel Tibi

... és Küche Ildi. 

Hálás köszönet a tegnapi negyed tizenkettes ébredésért és kosztért :D. 4 és fél év után újból elvetődtünk a bécsi Gasometer-be koncertezni, 3 napot gyermektelenül lenni. Attila nagy kedvence, Ben Howard várt minket tárt kapukkal, csak úgy mint anno Dave Matthews. Belém fért két sör Ildi fenséges házi hamburgere után is. Mellesleg délelőtt közel jártam a Kánaánhoz. Egy csalóka bejáratú textil barlangra bukkantunk egy kis segítséggel, de tényleg teherautó kellett volna, hogy elhozzam azt, ami tetszik... :). Jutott idő andalgásra, kávézásra, bolhapiacra, a futás az elmaradt, pedig Schönbrunn volt a cél. Azt majd legközelebb. Ez így is jól esett, fiúk vártak haza nagyon, ma még turbó mód varrtam és megőrültem, Mózi itthonról köhécsel, nincs oviban. Délután elszökünk fényeket nézni a térre, és játszani, mert délelőtt muszáj voltam lepattintani őket mindig magamról. Feri szépen kifestette a konyhát, jöhet a karácsonyi rend bele. Ti pedig hallgassatok zenét!