Búcsúzik Lócika

Holnap este/éjszaka tolom a tapasztalásokat ezzel kapcsolatban is. Hjaaaaj...

Gurulunk...

Ma újból ki kellett mennünk a Klinikára, mert a 2 héttel ezelőtti UH-ot megismételték, hogy biztos, ami biztos a vasajtó nem tett kárt bennünk. És valóban nem. Viszont az akkori 2 kg-os gyerek némi aggodalomra adott okot, de Hajnika az Otiban megnyugtatott, hogy nincs az akkora... Remélem is. Most viszont majd' 2,5 kg-ot mértek. Szerintem ez kizárt, hogy ilyen ütemben növekedjen bennem egy kislány. Mindenesetre fel vagyok készülve bármire :). Vagy legalábbis nagyon sok mindenre.

Én már messziről kerülöm a mérleget, majd max ha kijöttünk a klinikáról, akkor rádübbenek, hogy lássam, mekkora projekt áll előttem... Addig viszont jó karácsonyi készülődést Mindenkinek!

Jó napunk volt, flottul ment minden

Ma két olyan simulékony és segítőkész, ölelgetős, bújós fiam volt, hogy mindenkinek ilyet kívánnék :). Nagyon kis pöpec excel táblát rittyentettem a teendőimről karácsonyig, amibe napi beosztás és lokációk is fel vannak tüntetve, sőt költségkeretek is ;-). Szuperül tudok benne szűrni, pipálni, és ennek mentén ügyesen haladtam ma. Még a 4 fajta süteményhez is kiruccantunk a fiúkkal este vásárolni, illetve a Lóci bölcsi búcsúztatójára, ahol megünneplik előre a szülinapját is. Olyan simán ment minden, mint vajban a kés. A napirendi csúszásba így is fért diavetítés, adventi éneklés, vacsi, fürdés, mesélés, bebújás megzizzenés nélkül. A fiúk meg csak ölelgetnek, puszilgatnak, hogy Nagyon szeretlek Anya... Megszokták azért ilyenkor azt is kérdezni, hogy, De anya, amikor mérges vagy akkor is szeretsz minket...? :)) Egy-egy bajusz összeakasztás után, amikor nem akarom, hogy úgy feküdjenek le, hogy éppen összevesztünk mindig megerősítem bennük még az esti bebújásnál, hogy attól, hogy rájuk szólok/kiabálok/türelmetlenebb vagyok attól még ugyanúgy szeretem őket közben is. Innen veszik a kérdést, amit már maguktól tesznek fel megerősítésként. Annyira jó, hogy ez az érzelmi dömping csak fokozódik idővel, gyerekszám növekedéssel.

Ennek örömére nem is húzom ma sokáig az időt, hanem hamar nyugovóra térek, hogy holnap végre 8 előtt beérjünk a bölcsibe, mert utána sorakoznak a teendők, hogy a nehezével készen legyek a héten, sőt csüt-péntek, amíg tart a műszak a gyermek intézményekben...

Péntek délelőttre töltött káposzta-főző kurzusra megyek, mert nem kísérletezek netes receptekkel, mikor az anyukám káposztájánál nincs jobb. Ideje lenne megtanulni az apró árnyalatokat.

És ideje lenne fényképeznem sokat-sokat, többet-többet.

Karácsonyi kézműves délutánok

Lassan lenyugszik a vérem az esti csúcsforgalom után, és saját magam számára is hitelesebb lesz így megörökíteni a ma délutánt, mintha egyből a hazacuccolás-vacsi-könyörgés-fürdés-feltörlés-pakolás-könyörgés-vetítés-skypeolás-odaszólás-fektetés-könyörgés-pisilés-itatás-na_mostmar_aztan_eleg_ebbol sorozat után tettem volna meg. Az a büdös nagy helyzet, hogy most is párhuzamosan két felé koncentrálok, de a másik tevékenységben megfeneklettem, így ez a feloldozás :).

Szentimentális belsőm hátha felére csökken szülés után, mert már magam számára is sok az ad hoc meghatódás :). Elkapott ma (is) egy. A bölcsibe igyekeztem a kézműves délutánra, már sötétedett. Ahogy elértem az ojjektum területét olyan nyugalom lett úrra rajtam. Annyira jó volt ahogy bentről, az ablakokon át kiszűrődött a sárga fény, olyan bölcsis stílusban fel voltak már az ablakok dekorálva. Hóemberek, pingvinek, Mikulás, csoportonként más és más. Az árnyékok picit látszottak, ahogy bent megy a nyüzsi, de hang még nem szűrődött ki. Nem jöttem még rá, hogy milyen régi emlékhez, élményhez kötöttem ezt a békességet, de olyan jól esett. Belépve aztán ez a fajta nyugalom elpárolgott, és nem is talált rám egyelőre :)). 

Lócika már várt. A másik szobában játszottak azok, akikért még nem jött az anyukája. Viszont kifigyelhette a terülj-terülj asztalkámat, mert átlibbenve az ikercsoportba egyből evett-ivott. Készítettünk parafából a Lóci kis tenyere alapján rénszarvast, ami ki lett vágva, és van agancsa, szeme, piros orra, filc szivecske a testén, és fel lehet akasztani. Ezen kívül tömtünk szaloncukrot, ami annyira Lócinak nem feküdt, mert azt mondta, hogy ehetőt tömjünk :)). Nem is ő lenne. Buzgólkodtunk még pepita szív karácsonyfa díszt is, utána elég gyorsan szublimáltunk, mert az oviban szintén ma fél 5-től kezdődött a családi ünnepi délután. Később értünk oda, Mózi már szaladt elém, hogy Anya, nagyon vártalak, már azt hittem, hogy nem jössz.... Mondtam neki pedig előre is, hogy lehet picit késünk, jeleztem az óvó néniknek is. Utána ott ölelgetett, és még este az ágyban is elmondta, hogy olyan jó hogy mentünk a kézműves délutánra, mert ő már azt hitte, hogy én nem megyek és elfelejtettem. Egyemmeg... Mintha bármikor is elfelejtettem volna, vagy elhagytam volna őt valamerre. Érzik a fiúk most ezt a hosszított csonka felállást, én vagyok a zenit jelenleg, és valszeg egyből elbizonytalanodnak, ha nem vagyok azonnal kéznél. Mózi addig sem lustálkodott, mert alkotott ragasztópisztollyal gyertyából, termésekből, tobozokból asztali díszt, amit én a végén még utó-tunningoltam, festettünk mécsest, aminek az alján havazik, mártott/öntött gyertyát (azt is közösen), tekertünk méhviasz gyertyát, volt közös éneklés pici mécsesekkel és nagy koszorúval, volt apuka, aki gitározott karácsonyit, kínálgattak finom mézeskaláccsal, amit a gyerekek nyújtottak, szaggattak, kentek és díszítettek. Nagyon kitett magáért a csoport, annyira szeretem ezeket a délutánokat. A végére persze felgyorsult a társaság, Lóci egyébként is kis kerge birka, így már akkor éreztem, hogy (jöjjön valaki...) fogy az energia (jöjjön valaki, szökik a pénz... :)). Sikerült összeterelni, és csomagolni őket, de így is utolsók között jöttünk el. Úgy szeretem , amikor megfogalmazódik bennem konkrétan, hangosan, hogy nagyon jó ovit választottunk. 

Az idei év kedvenc képe :)

Ezt most leltem meg nyárról, a CAMPUS fesztiválról. Szombat délután csak Attilával voltak kint a fiúk. Igazi fesztivál feeling. Annyira cukik, hogy muszáj vagyok feltapasztani. Szép álmokat!

Kíméljetek

Úgy el tud szomorítani, amikor 1-2 gyermekes édesanyák úgy reagálnak gömbölyödő pocakomra, hogy Pfííí, de jó neked, hogy Te ilyen jól bírod a terhességet... Nekem nyűg volt az egész... vagy Én még egyszer be nem vállalnám... Másik gyöngyszem: Ha tudnám, hogy a két veszedelem után egy tündi-bündi jógyerek jön, akkor sem kellene a harmadik... :(( Azt is csak kell etetni meg öltöztetni (és itt sajna nem az anyagi dolgokra gondolt az illető, hanem a "nyűgre", ami a minimumnál is kevesebb). Nagyon sok elismerő böccintést is kapok és mosolygást a két fiúval kézen fogva sétafikálva, max utánam kiabálnak, hogy de remélem a harmadik már lány lesz... Vagy azzal zárják a beszélgetést, hogy De azért csak jobb ez így. Mármint, hogy a harmadik kislány és nem kisfiú lesz. Ki nem állhatom ezt hallgatni, kíméljetek. És higgye el mindenki, hogy ha a harmadik is kisfiú lett volna akkor is ugyanennyire örültem volna, sőt, ha előre tudtam volna, akkor is akartam/akartuk volna a harmadikat. 

Azt hiszem, ez hiányzik mindannyiunknak...

Csak hosszú ez a december... Még szerencse, hogy mindenki ilyen fene nagy kitartással van megáldva a családban. Kibírjuk Hutáig ezt a pár 10 napot már fejen állva is AttilApa nélkül.

Ez még Advent első vasárnapja volt

A két kis szuszogi

Ezt AttilApának küldjük még.

Lócika pár napja így alszik, hogy az összes fellelhető párnát a szobában maga köré gyűjti, és fészket rak. Szó szerint :).

Mózi remélhetőleg szebbet álmodik, mint amennyire a mozdulata kifejezi :)

Mára elfáradtam....

Most érzem elsőnek, hogy gyors ez a december, és én meg öreg vagyok ehhez a ritmushoz. Szuszogok, és alig várom, hogy a kicsik bebújjanak az ágyba, és csak én maradjak és a pipálandó feladatok. Vagy még az se.

Takarítónőt keresek, üzenjetek, írjatok, ha van megbízható ismerős, aki rendszeresen tud jönni és segíteni x órát a háztartás ganézásában. Elértem ezt a szintet, hogy nem akarok én ezzel foglalkozni. Bőven sok a hét közbeni pakolás és a többi.

Azért ezek mindig feldobnak :)))

Mózi száj

Múlt szombaton reggel elég kómásan ültünk autóba, Attila vezetett sorozatos 3 órás alvások után, viszont én sem lettem volna jobb egy Transporter volánjánál... :). Mózi nagyon örült, hogy elől és magasan ül, lelkesen csacsogott. Igyekezett Attilát ébren tartani a következővel: Apa, Te csak vezessél és aludjál, majd én nézem az utat :D. Szerencsére apa nem fogadott szót.

A másik, amit találtam egy októberi Huta volt. Reggeli után nem sokkal:

- Anya, én nagyon éhes vagyok.

- Most ettél Mózikám, majd ebédre eszel.

- De én nem tudom visszatartani az ebédet

:))

Télapóka, jujj, jujj, jujj...

Az arcomba havat fúj.
Szakállából szerteszét
Rázza a sok pelyhecskét.

Kacagnak a gyerekek
Kapkodják a pelyheket.
Nem baj, nem baj, ez a jó,
Rázd a havat Télapó!

Ilyet nem szoktam, de most párhuzamosan eszem, és írok. A délelőttöm eddig nem sok tárgyiasult eredménnyel telt, viszont széthordtam reggel a fiúkat, aztán haza jöttem. Majd fél 10 után elrobogtam Lóciért a bölcsibe, elvittem az oviba a Miku várásra. Megnéztünk egy bábelőadást, egyedül nem akart maradni, sőt érezhetően tartott a sok gyerek tapsikolástól és kiabálástól. Vigyázzz, mögötted!!! Kb :)

Aztán a csoportszobába mentek, mert letakarva ott várta őket egy hatalmas kipic-kupac ajándék, amit az oviba hozott Miklós. Majd azzal játszottak kb 3/4 órát, én itt lógtam ki a városba legalább elintézni, amit el akartam, de pucoltam vissza, hogy Lóci ne ijedjen meg a Télapótól, mivel ő direktbe még nem találkozott vele, és mondta, hogy nem is akar... Visszaértem, bár 100* lefőttem addigra. Ott csücsültek a szőnyegen, kivéve Lóci, mert ő az én ölembe telepedett, és mondták-mondták a gyerekek a verseket, dalokat. Amiket Lócika ismert azt fennhangon ő is kántálta, énekelte. Olyan cukik voltak. Majd ..... dörömbölés az ajtón. Lóci felugrott az ölemből,  hogy kitárja a kis kaput, de mondtam neki, hogy ez már biztosan a Mikulás. Nem szerettem volna, ha megijed, így tudtam, hogy nem fogja kinyitni az ajtót, és visszaiszkolt hozzám :). Jó fej volt az öreg, énekeltek neki a gyerekek, Lóci volt az első, aki rázendített a Hull a pelyhesre... De végül közösen nem azt énekelték, ami láttam, hogy picit kedvét szegte. Mert ahogy vége lett a dalnak, megint belecsapott a húrokba a hull a pelyhessel, de megint nem az volt... Sutyorogtam neki, hogy nem baj, majd Mózika megtanítja velünk ezeket az újakat is. Utána Miklós kiporciózta a csomagokat, nagy bátran állt fel Lóci is, és vette át vigyorogva. Úgy vettem észre, hogy nagyon jó volt, hogy ott voltam neki, de szerencsére jó élményként csapódott le benne, nem félelem és rettegés a következő évi miklós-váró. Kb felmarkoltuk a csomagot, és iszkoltunk vissza a bölcsibe, hogy legalább az ebéd végét elkapjuk. Még éppen jó időben estünk be. 

Úgy veszem észre, a beszoktatással nem lesz gondunk, ismeri már az össze gyerek, illetve Ő is a többieket, óvó néniket, dajka néniket, a terepet, játékokat. Pont ideális lesz a január eleji kezdés, mert akkor még nem tervezek szülni, akkor még át tud állni, és én is tudom támogatni ezt a fene nagy projektet ;-).

Ebédidőnek pont vége, búcsúzom gyerekek! Ho-ho-hóóóó

Lócika hamarosan ballag...

Próbálom magam körül rendezni az elmaradásokat, mint pl a bölcsis üzenő füzet, amit a nyár végi gondozó (néni) váltás után eléggé elhanyagoltunk. Most visszaolvastam a füzet tartalmát, és nagy kár volt... Tudom,  hogy én ilyen vagyok, nem is kell megállítani, de annyira rettenetesen meg tud hatni valaminek a lezárása és annak elképzelése, hogy hol is kezdtük, milyen is volt akkor az élet, a helyzet, a gyerek, a személyiség, a körítés. Tök mindegy, hogy tudom, mi jön utána, tök mindegy, hogy mi volt előtte, tök mindegy, hogy tudom, hogy jó lesz, nem befolyásolja a torokszorító és felbugyogó belsőmet. Csak ez a fránya lezárás és elbúcsúzás, megköszönés ne lenne... Olyan nagyon megbíztam a bölcsiben, olyan jó helyen volt, olyan szépen belesimult a napjainkba, hogy látom lesznek itt még párás szemek az elkövetkező hónapokban. A szülésről és az újabb lépcsőfokról már ne is beszéljünk... Úgy érzem, hogy szó szerint lépcsőn mászok felfele a gyerekekkel és a családdal, nem szimplán egy emelkedőn. És ezekben az érzékelhető "töréspontokban" eszmélek, hogy nincs ráhatásom az időre. Különben is olyan tyúkanyó típus lettem (meg valójában voltam is), hogy hiába vágyom néha gyermektelen programra is, annyira tudnak hiányozni. Azt szeretem, ha minden családtag karnyújtásnyira van, ha melengethetem a szárnyaim alatt. Utána max kicsit besokallok :).

Na megyek, mert még lenne mit tevékenykedjek itthon. Holnap jön az oviba a Mikulás, ahova már Lócit is várják, megyünk is. Valszeg ezért, de még mindig megy a szobában a karattyolás, nem aludtak el, hiába tudtam 9 után kiosonni.

Állomási budi (?)

Csak három férfi él a családban, aki közül kettő vagy viccből, vagy magasságból adódóan, vagy figyelmetlenségből elég jól körbe szokta jelölni a WC-ben a területét... Néha háborgok, főleg mikor látom, hogy elmerengés miatt túl céloznak a csészén, és elkapják a mosógép oldalát vagy ami "útban van". Ok, fog ez a technika még finomodni.... Reméljük :D.

Annak, hogy Lóci éjszaka sem pisil már be, hanem kibírja vagy nagy ritkán felkel, nagyon örülök, dicsérem is érte minden reggel. Ma viszont... Mikor elkezdtem reggel öltöztetni, az ágya lábvégében a parkettán gyanús nedvességre lettem figyelmes. Ami már picit száradásnak indult körben, de volt még jócskán csillogó felülete is. Nem hatalmas mennyiség, de ott volt rendesen. Néééézem, hogy mi a manó folyhatott ide, bent nem szoktak inni, max az ágyban este, de viszem is ki egyből a poharat, meg ezen látszott, hogy nem víz... Kérdezem Lócit kíváncsian, hogy ez itt mi, tud-e róla. Ő pedig Akelaként a világ legtermészetesebb módján közli, mintha ez itthon bevett szokás lenne, hogy este, amikor már Mózika elaludt odapisilt!!!! Hmmmmmm........???!!! Kérdezem, hogy mit csinált???! Azóta is eszembe jut, hogy honnan jött az ötlet, hogy a pucér parkettára az ágya végébe pisiljen a földre. Mondom neki, hogy ilyet nem csinálunk, ébresszen fel nyugodtan, kiabáljon, szóljon, stb. Most vagy annyira nagyon kellett neki, hogy addig jutott. Bár utóbbit erősen kétlem, mert 2* jött ki pisilni még este, és nem volt szétfröcsögve se, szóval azt sem tudom elképzelni, hogy csak úgy előhalászta a kis szerszámot, és odalőtt vele :)). Viszont mindig állva pisil, nadrág nem volt nedves. Talány és döbbenet, hogy ezt így is meg lehet oldani. Állatias ösztönökkel. Egy igazi kis Maugli. Lesz itt még mit csiszolni :D.

Hát az úúúúgy volt,....

....hogy hozzánk idén 1 nappal hamarabb jött Miklós. Mivel hétvégére esett, nem csináltam belőle semmi extra lelkiismeret fOrdulást, mert tudtam, hogy a gyerekek még nincsenek képben, hogy hányadika is van, az oviban sem lövi le Mózi a poént a többiek előtt, hogy ez még korai, a bölcsiben meg egyébként is pénteken járt. A december felénk sűrű szezon, és ez volt az a reggel, amikor mindenki itthon aludt és itthon kelt. Az más kérdés, hogy Mózi annyira izgatott volt, hogy este fél 11-ig nem tudtam "lelőni" őket, mert ment a nyüzsgés és kijárkálás, hogy ő ugyan már elaludt, meg Lócika is, de most felébresztette, és megnézték, és még mindig nem jött a Mikulás... :). "Reggel" pedig fél 5!!!-kor jött, hogy Anya, eltűnt a csizmája a konvektor mellől (túl vizes lett, és muszáj volt szárítás alá venni mielőtt Miklós belepakol), biztosan itt járt a Mikulás... Mondta, hogy kinézhet-e a konyhába. Na ez volt az a pontja az ünnepvárásnak, amit soha nem szeretnék elfelejteni. Vagy ami számomra az egész gyermeki csodában való hitet és őszinte lelkesedést, boldogságot takarja. Az ágyból ráláttam, ahogy kisettenkedik a sötétben pizsiben olyan kíváncsisággal telt lopakodó mozdulatokkal, amiben azért benne volt picit a kétely még, hogy vajon tényleg jött-e, és mire számíthat... Hallottam, ahogy nyújtózkodik a villanyért, kattan, és kint világos lett. Látom az egész kis testét ahogy meglátja az ajándékokat. Látszik az örülés, hogy egyből felkiáltana, de semmihez nem nyúl... Lekapcsolja a villanyt, és szalad be hangosan, hogy Anyaaaaa, SZÍNÜLTIG vannak a csizmák!!! Lócika, színültig vannak a csizmák! Mert éjszaka vmikor Lóci is átcuccolt, és fél 5-kor 4-en feküdtünk az ágyban. Mondtam Mózinak, hogy próbáljunk még meg egy picit aludni, és még ne költse fel Lócit. Bebújt közénk és ficergett. Hol erre-hol arra. Nyilván olyan izgatott volt, hogy nem tudott visszaaludni. 5-kor végleg feladta, és kitrombitált mindenkit az ágyból. Ő volt a legfürgébb, így sajnálom, hogy most nem teljesen elölről van megörökítve videón a Mikulásra eszmélés, de azt a mozdulatsort nem akarom soha elfelejteni annyira rettenetesen cuki volt osonva-örülve a konyhában. Azért most is felvette Attila, utána próbáltam még visszaterelni őket az ágyba, mert tudtam, hogy alapból hosszú nap vár ránk. Nem sikerült :). A legnagyobb öröm Mózinak a PEZ cukoradagoló volt, amilyet eddig még nem kaptak, de szeretett volna már, Lócinak meg egyértelműen a HEXBUG robot bogár volt.

Azóta is ezzel alszik, viszi magával, és mindenhol üzembe helyezné :). Ma pl leesett az első emeletről a bogárka a Városháza pince szintjére, de köszöni szépen, jól van...

IMÁDOM a Decembert!!! Még annál is jobban, mint gyerekként. Hát még ha hullna nagy lusta pelyhekben a hó is.

Adventi Kalendárium

Még ezt fel sem tettem, pedig a gyerekeknek hatalmas öröm. Főként Mózinak. És most érzem először, hogy nagyon számon tartja, emiatt kel, egyből ez az első dolog, amit meg kell nézni. Idén a kalendárium "bélése" Prém Legó lett a fiúknak. Abból is a karácsonyi kalendárium fajta, ráadásul kettő, és minden nap tökéletesen egyforma, hogy ne legyen vita. Nekem ez a napi meglepim, hogy nem gerjed a visíttatási forrás :). Ezen túl minimális édesség is került bele. A lakás dekoráció csak ma került ki, de Mózi számára sem eldöntött, hogy akkor ezeket ki hozza, ki díszíti. Én pedig még ezen a területen sem akartam kihúzni alóla a csodát. Annyira látszik rajta, hogy hisz benne, persze elég furmányos, és kérdez jókat. Pl hogy hány Mikulás van a világon, és hogy ér oda mindenhova... Az, hogy a téren ki van állítva egy fa szán, ami elvileg a Mikulás szánja, meg sem próbáltam neki azt mondani, hogy ez tényleg az. Helyette csökkentettem a támadási felületet, hogy ez csak a mása annak. Mert egyébként mivel közlekedne, ha ki van állítva. Okos... :). A fő, hogy vannak olyan egyértelmű helyzetek itthon, amikre még nem figyel, viszont vannak olyanok, amikre meg én nem elég jól :D. 

Sikerült csatolnom a hanganyagot :))

Az előző posztba szúrtam be, én már kismilliószor meghallgattam, annyira cukik.

Ma volt egy "bónusz" UH-unk a Klinikán, mert kedden éjszaka egy tűzzáró vasajtó szembe találkozott a pocakommal. Meglehetosen nekem ütközött, pontosabban az éle a hasam bal oldalát kapta el. Sejtettem, hogy nem lehet nagy gáz, elég jól ki van ez a pacakban albérletezés találva, de összerándított, és egy szakaszon még most is fájdogál. Baba mozog szépen, de a szülésznő javaslatára ma reggel csak ott kezdtem, hogy mindenki nyugodt legyen. Valóban nem sérült senki és semmi. Lola Baba 2 kg-nál tart a mérések alapján, ami azért remélem, nem pontos, mert 2 hónap alatt még hatalmasak leszünk. Szerintem én cirka 3 kg-os gyerekekre vagyok kalibrálva, és jönni fog hamarabb. Judit is úgy gondolja, hogy a február 5-öt biztosan nem várja ki :D. Ezt a kis ütközést leszámítva minden szép és jó, itthon szalad a lakás, este picit rendbe kell rántanom, babaruhákat is ráncba kellene szedni, hogy pontosan lássam, mi hiányzik még. No és persze, a kicsi fiúknak még holnap futnom kell egy fél kört a Mikulás csomag miatt. Mert vannak már meg dolgok, apróságok (nem is szoktunk ilyenkor nagyot lőni), de még hiányzik némi elemózsia a csizmába. Jelentem ide a nagyszülőknek is, hogy 2016 a visszatérés éve lesz. Mármint nekem a szigorúbb, minőségibb táplálkozás és tudatosabb fogyasztás irányába. Minden felesleget felajánlok szorgalmasan a REFOMIX rászoruló konténernek, ahogy ezt egyébként már eddig is tettem :).

Ünnep a földön, ünnep a mennyben....

Elérkezett advent. Olyan jó látni a fiúkat, hogy várnak valamit. Hogy érzékelik a készülődést, az ünnepre hangolódást és várakozást. Hiába van Attila kevesebbet itthon, ha van, akkor azt ki is használjuk. Pl Nem szoktunk (egyszer voltunk mióta a két fiú megvan) abszolút cukrászdába járni, de már ígértem a fiúknak, hogy majd egyszer elmegyünk. Tökéletes időzítés volt vasárnap délutánra, advent első vasárnapjára. Kb 7 percig ültek is egy helyben és majszoltak, majd megindultak összetapogatni az üveg vitrineket, Lócika odahúzott egy széket a PRIVÁT bejárathoz, és nyomogatta a beléptető kódot az ajtón, így nagyon sokáig nem ücsörögtünk a Kismandulában :). Vasárnap délelőtt befejeztük az adventi "koszorút", szombat estére felkerültek a gesztenyék az ajtó díszre is, amit ragasztott pisztollyal Lócika is, Mózi is, én is. Elmentünk a térre az adventi gyertyagyújtást is megnézni, de olyan tömeg volt, és olyan sokat kellett várni, hogy a lényeg előtt elfogyott a gyerekekből a türelem, hazamentünk, majd 6 után újra kimentünk, amikor már világítottak a fények is. Futkorásztunk kicsit a szökőkútban, megnézegettük a vásárt és este pedig körbeültük a koszorút, és énekeltünk, mint szokták Sereséknél advent idején. Olyan lelkesen, ragyogó szemmel énekelnek Télapós és Jézuskás dalt, kivéve Attila, amit Mózi szóvá is tett :))). Remélem tudom a hanganyagot csatolni, mert azóta szállóige lett, hogy Ha Apa még egyszer nem énekel, akkor kiáll a sorból. 

.......

Sajna ezt nem sikerül csatolnom, majd nézek más módozatot hozzá, ha otthoL leszünk. Addig meghallgatom még egyszer, még sokszor :D
.
.
.
S I K E R!!!

Mózi jókat mond, kérdez továbbra is... :) - gyerekszáj

- Anya, Petőfi Sándor volt az első ember?
- :))))

Ezt tegnap kérdezte vacsora közben, de Petőfi Sándor nagyon piszkálja a fantáziáját, nem igen tudta még helyre tenni. A múltkor kijelentette, hogy Kiskőrösön született, de hol van most? Hol temették el? Miért esett el a csatában? Hogy? És tényleg gatyában táncolt :D?
Ennek a gyökere a leleményes ovis mondóka, amit remélhetőleg mindenki ismer:

Petőfi Sándor gatyában táncol,
Felesége bugyiban,
úgy mennek a moziba

Éreztem, hogy itt rendet kell tenni (akkor meséltem neki, hogy Kiskőrösön született). Mert ismeri az Anyám tyúkját, a Szeptember végént, a Szeget szeggelt és még párat, de nem kötötte össze, hogy a kettő személy ugyanaz. A költő, aki gatyában táncolt. Azóta még jobban viháncolnak rajta :).

Van, hogy hozzáteszi utána vagy annyit kérdez csak, hogy:

- Anya, a munkások voltak az első emberek?

Na, ezt nem értettem először, de aztán rávezetett. És okos a gondolatmenet... Valakinek ugye fel kellett húzni a Világot. Nála még a természeti erők és Isten képe halovány. Sokkal inkább a manifesztálódott dolgokra kérdez, gondol. Nem síkság és büszke bérc érdekli, folyó és vadvirág, hanem hogy valaki utakat épített, házakat, villanyt szerelt, autót rittyentett stb. Itt gyökerezik a kérdés  tehát :). Mert valaki előttünk ezeket már megcsinálta. Imádom, ahogy teker az agya mindig valamin. És hogy olyan egyértelműnek tűnik az ő világa, mégis annyira távol esik a valóságtól. Cuki.

Ja...

... és köszönöm az ebédet az IT Bistronak, így erre sem kell a héten gondolnom :). Az óriás menü + desszerttel az egész család jól lakik. Pipa a fiúk vacsorája is ;-). Böff...

Helyzetjelentés

Nincsen semmi extra fennforgás, szépen morzsolgatjuk a napjainkat, közelít a karácsony, de alig várom. Lóci tegnap azt mondta, Hutát kér karácsonyra :). Ami meg is lesz, hiszen idén is fent tervezzük a zsákfaluban, a világvége-parasztházban. Most jön majd az igazán zúzós rész, amikor is egyedül leszek többnyire a fiúkkal és a pocakkal, de elég jól szoktak működni ezek a napok is. Sajnos az úszás kiesett a kedvtelésből, és nem akarom egyelőre erőltetni. Max azon trükközni, hogy a kedvét újra meghozzam, meghozzuk. Így ez sem "emészt föl" plusz energiákat.

Én egyre nagyobb kemence vagyok, sőt :)). Haladni még egész jól tudok, no nem gyorsan szaladva, viszont a lehajlás sosem volt ennyire nyögvenyelős :). Én nem éreztem eddig egyik gyereknél sem, hogy miért nehéz felhúzni a csizmát vagy körmöt vágni a lábunkon, pedig nálam a csizmás időszak mindig az utolsó 2 hónapban jön el. Na most igazi dugong vagyok. Azt hiszem némileg eleresztettem magam torna, mozgás és evés tekintetében. Máson volt a fókusz, győzött a lustaság és kényelem, így rendesen lesz munkám szülés után... Valahogy ez sem zargat. Jó lett volna megint úgy kijönni a szülőszobáról, hogy sudárabb vagyok, mint az első szülés előtt, de annyira nincs ez már reflektorfényben nálam. Majd csak lekopik utána.

Mózi (is) le van lassulva, meg van szelídülve, dicsérik az oviban is, hogy magától fest (ráadásul felismerhető lombos fákat barna törzzsel, zöld lombbal és piros gyümölccsel/levéllel), épít. Itthon is vannak összefüggő negyed órák (valamikor több is, ha igazán belemerül), hogy elvonul építeni, és nem kell könyörögni, hogy most hagyjanak picit, hogy megcsináljam a vacsorát vagy a tornyokban álló vasalnivalóból pusztítsak. Tegnap felbugyogott bennük a farsangi láz, és elő kellett venni a NÉMO jelmezt. Lóci pedig felvette a korábbi oroszlán jelmezét Mózinak, így ebben ugrándoztak (szerintük judoztak) az ágyon. Lefekvéshez is alig akarták levenni. Mózi kelt is korán ma, hogy még reggel, indulás/öltözés előtt a pizsamára is ráhúzzuk a jelmezt. Simogatja a polár anyagot, hogy Anya nézd milyen puha, ugye? De a legpuhább a farkam, megmutassam...? Ezeket ilyenkor nehéz megállni vigyorgás nélkül.

A héten közösen készítjük az Adventi koszorút, Mózi már nagyon lelkes. Ő a gesztenyéket szeretné felragasztópisztolyozni egy kisebb koszorúra, amit kiakasztunk majd valamelyik ajtóra. Itthon dúl a betlehemes, mert én még kívülről fújom az összes szerepet és dalt, ami anno rám ragadt a betlehemezős időszakból. Reggel is azt kántáltuk az autóban, én a szöveges részeket, a fiúk meg az énekeket. Az ovi területén én már csendesebbre vettem :), de Mózi csak dalolt-dalolt. Mondták is a szülők, hogy húúú, de karácsonyi hangulata van itt már valakinek :). Most újból simulékony a gyermek, szelíd kisbárány, de azért ő a főnökhelyettes a csoportban, szigorúúúan.

Ezzel szemben Lóci viszont picit dúvad, és a napi 3 hiszti minimum megvan. Ha nem hiszti, akkor durcázik valamin. Ildikó néni is mondta a bölcsiben, hogy valamelyik nap negyed órát állt letolt gatyával a kis WC mellett, mert nem pisilt, de lehúzta a wc-t. Erre ennyit mondott Ildikó neki, hogy Lócika, nem kell lehúzni, mert nem pisiltél. Na ezen lebiggyesztette a száját, és nem moccant, annyira zokon vette. Aztán elmúlt belőle, felöltözött, és mintha mi sem történt volna folytatta a játékot. Nála továbbra is erős az Apa-makkos (= Apa maki) szerelem, reggel mikor kijön húzva a takarót azt kérdezi elsőnek tőlem, hogy Apa hol van? Kint kucorognak utána a maki fészekben (fotelben) úgy ébredeznek. 

Ez az időszak most annyira jó nekem. Bizonyos dolgokba belelazultam, eleresztettem (mint takarítás és vasalás), hogy nem lehet minden fronton tökéletes. Igyekszem a fontosra koncentrálni. Már, ami az én számomra fontos. Ott viszont nem engedek. Ha pedig abba belegondolok, hogy hamarosan 3, azaz három Ádám gyerek lesz a családban úgy meg tudok magam előtt is hatódni, hogy bárhol van az energia szintem ettől olyan szerelmetes állapot fog el. Mi lesz itt szülés után...? Nem állítom, hogy a kimerültséget is a türelmetlenséget kint fogom tudni tartani ajtón kívül, de miért is kellene mindig csak a jónak és szépnek, tökéletesnek beférkőznie.

A héten elkezdem varrogatni a karácsonyi Tűkkelütötteket, pakolom majd fel ide-oda. Ti pedig válogassatok, osszatok meg, inspirálódjatok és alkossatok.

Mózi és a változás szele II.

Mert ez volt az I., ha  Marika, netán lemaradtál volna róla... ;-)

Még néha engem is meglep,  hogy már nem arról kell írnom, hogy beszél, forog stb, hanem, hogy

számol, szótagol. Ez a legújabb kedvtelés. Hogy szótagolva beszél, mint a robot vagy csak bizonyos szavakat szótagol, és számolja, hogy éppen mennyi az annyi. Kérdezget engem is, hogy mi mennyi, és összead. Oké, nem másodfokú egyenleteket old meg, Isten ments, de olyan jó látni, ahogy magától fedezi fel a dolgokat. Pl hogy hány pohár van az asztalon, és ha kiveszünk még kettőt a szekrényből, vagy a pultról oda is viszi, akkor mennyi lesz. Vagy ha egy ebből eltörik, mi marad stb. Látszik, hogy számok repkednek a fejében, mert az autókat, pickupokat számolja út közben, kiflit, kekszet, mazsolát. Kér engem is, hogy mutassam meg a kezemen mennyi a 10, a 8, a 36, 75, 200... A másik újdonság egy ideje, hogy különféle szavakat keres, amelyek 1-1 hanggal térnek el egymástól. Vagy a szó elején vagy valahol a szó közben. Pl bOci-bAci vagy Boci-Poci stb. És úgy örül, amikor ilyenekre eszmél egy-egy mondatban. Ha tudatosan akar párokat keresni, akkor gyakorta abszolút nem a hangzást nézi/hallgatja, hanem a kinézetét a dolgoknak. Ezeken jókat szoktunk rötyögni még lefekvéskor vele az ágyban. Mert sokszor nem bírom kacaj nélkül :).

Ma az oviban is mondták, hogy milyen gyönyörűen elszavalta a Cinege cipőjét. Én ezen nem lepődtem meg, mert bár egy időben nem mondta vissza a dolgokat, de látszott rajta, hogy ettől függetlenül pöpecül áll minden rím a fejében, és tudja, csak nem mondja. Az autóban lelkendezett nekem is, hogy tényleg milyen jó dolog az éneklés az oviban, és látom rajta, hogy valamitől megjött a kedve, bátorsága a szerepléshez. Én pedig imádom a hangját (legyen az ének vagy szavalás), és ahogy vissza-visszakérdez, hogy Jóóóó, Anya?. Jó hát!

Lehet, picit elkiabáltam valamit az Agyő Libero, Pampers posztban..., de egyelőre nem helyesbítek még semmit :).

Viszont jó, hogy van beépített lesifotósunk a bölcsiben, aki tegnap megörökítette, ahogy Lócika készül a lefekvéshez délután...

1. - már szépen ül az ágy szélén

2. - benti cipőt szépen az ágy mellé

3. - (Anya) betakarsz...?

4. - bevágott szunya

Köszönjük Barbinak a képeket ;-)

Ágyőőő Libero, Pampers...!!!

Egészen februárig... :)

Makk-makk...
reggeli "telefonos" lövés

Kicsit hosszabbra nyúlt a teljes éjszakai szárazság, mint én nyár végén hittem/reméltem, de így sem késtünk le semmit. A déli alvások aránylag hamar "kiszáradtak", de biztos, ami biztos egy darabig felcsatoltuk a pelenkát. A bölcsiben volt olyan hét, hogy a váltó néni nem tudta, hogy még fel teszik alváshoz, nem is csomagolt Lóci alá, és abszolút nem folyt semmi semerre. Az éjszakáról viszont most egy huzamban 3-4 alkalom után merem azt mondani, hogy oké. Volt előtte egy '3-4 éjszakás sorozat' (illetve nyár végén is pár heves tiltakozás és bizakodó próbálkozás), amikor Lóci már mondta ugyan, hogy nem kér pelenkát, és minden alkalommal fél 6 körül totyogott a fejemhez húzva a takarót és a párnát, hogy Anya, valamitől vizes a nadrágom... Annyira cuki volt. Nem akartam letörni a lelkesedését este, inkább mostam, de ő meg volt győződve, hogy már nem kér csomagolást. Amíg Hután voltunk Attilával Anya se tett alá, mert azt hitte, már nem szoktunk, és nem is volt gond. Azóta sem. Azt mondja, már nagyfiú, nem sokára oviba megy, nem kell pelenka. És így igaz.
Jön viszont egy kislány, aki még nagyon pici lesz, és cirka 3 évig biztosan megint pelenkázhatunk és gyűjthetem a LIBERO Klub pontokat :D.

Itt más a rezgés, másképp múlik az idő...

Hogy ezt a találó mondatot pont Hután találtam meg...? Ez az, amiért Attila incselkedik velem mindig, és ez az, amit Hutában és a Zemplénben szeretek. Most végre van egy PR mondat rá, amit egyébként a Forbes-ból loptam. És, hogy mit szeretek még? Hogy Encs is közel van, a vargányás pármai sonkás pizza ruccolával pedig épp jóóó közel :).

Kipécéztük magunknak ezt a hétvégét, hogy gyermektelenül pocolunk, mert rég volt ilyen link dolgunk. Aminek nincs apropója és nincsenek kis utánfutók. Na nem mintha ne emlegetnénk őket állandóan, azért felettébb egyszerűnek és "unalmasnak" tűnik most a nászutas felállás. Hihetetlen, hogy nem kell három percenként felugrani valamiért/valakiért vagy kifogást találni és időkérést kieszközölni a fiúkból, hogy a három percből legalább hatot csaljak a magam javára egy helyben ülve vagy egyazon tevékenységet folytatva. Most pedig jut minőségi idő csupa slow megmozdulásra, valamint jó vagyok vízszintes tevékenységekben is. Holnap azért két lábra állok, és megnézzük közelebbről is a 'safarit'. Annyi őzet láttunk már úton-útfélen az autóból, beelőzött egy fehér fenekű bambi is Telkibánya és Bózsva között elég merészen... Majdnem lekaszáltuk a kis pipaszár gidalábait.

Apa, képezd eeel...!

Makk-makk...

Lócika elég intenzív maki-korszakba jutott. Erről sem szeretnék itt megfeledkezni. Pontosabban egy ideje tart, és nem oldódik, sőt :)

Olyan szintre fejlesztette, hogy az autó is maki-autó, Attila a maki-apuka (=Apa makkos), ő a kis maki. A hutai ház a múltkor maki-lak volt, de előszeretettel tűzi be ezt a jelzőt bármi elé. Maki-keksz, maki-vonat, maki-Kubu bármi... Még rémlik is honnan ered a maki-szerelem: egészen pici volt, és van 2 állatkölykös könyvünk, amiben a koala maci, oroszlán, pingvin stb között egy hatalmas szemű maki gyerek is kapaszkodik az egyik oldalon. Pont akkora szemekkel, mint amekkorával Lóci tud néha nézni ki a fejéből meglepettségében. Szóval ebből az időből származik egyáltalán az, hogy tudja mi fán terem ez az állat. De akkor még csak annyi volt, hogy örökösen ahhoz a laphoz kellett lapoznunk, majd ez apránként el is maradt. Attilától is kapott egyszer egy kis műanyag-gumi maki figurát, az újságosnál hamar kiszúrta a HVG Állatok világa Magazint, majd az állatkertben is néztük őket egy darabig még tavasszal, és kb nyár óta makog itthon ezerrel, ezzel kel, csimpaszkodik Apán, és nagy szerelemben ölelgetik egymást, mint maki-apa és a kis maki. Ezzel köszönti, ha nyílik este az ajtó, hogy makk-makk, és tartja a kezét mint egy kis csimpánz, és fel kell húzni ölbe :). A bölcsiben is szoktak kis makisat játszani Domival és Szabikával, de ezt nem tudom pontosan mit takar. Szerintem tök egyértelmű, hogy ezek után milyen lesz a születésnapi dizájn... ;-).

Mózi és a változás szele

Habár tudom, hogy nem szabad siettetni semmit, nem is szoktam, hanem eljön mindennek a maga ideje, főleg a gyerekek fejlődése szempontjából. Mózi, amíg egyedüli gyermek volt, rengeteg mesét, dalt, mondókát hallgatott. Azóta is, de Lóci születésétől fogva, pontosabban inkább mióta elkezdett beszélni Lóci, olyan lett, mint egy feneketlen kút. Csak töltöttük bele a dolgokat, de vissza nem nagyon mondott semmit. Korábban énekelt, versikélt itthon, aztán befagyasztotta. Tudtam, hogy azért van, mert Lóci viszont nagyon szeretett szerepelni. Énekel, mondókázik, és jól, ügyesen egész régóta. Mózi meg ugye, csakazértsem... Nincs is ezzel baj. Buzdítottam, dícsértem mindig, ha mégis megeredt a nyelve, de nem volt jellemző. Szerepeltetni meg nem is akartam. Most pár hete viszont észlelem, hogy előszeretettel mondja, hogy ezt és ezt a verset, dalt tanulták, el is mondja, énekli. Beszél az óvodai történésekről, napi rutinról és szokásokról. Hogy pl milyen sorrendben mennek ebédelni, majd pisilni, fogatmosni, aztán leülnek kint a kispadon, amíg Moncsi néni összesöpröget, az ágyakat már kiteszik hamarabb, utána éneklés, mese, alvás, majd uzsonna, és mennek az udvarra :)). Bemutatja, hogy tornaórán miket tanulnak, hogy gurulnak, ugrálnak, indián-szökdelnek, katicabogarat utánoznak stb. Ezek nagy lépések, vagy inkább nagy változások, mert nem nagyon lehetett kérdezni semmit. Nem is akartam direktbe, tudtam, hogy késleltetve csöpögtet ő információt. 

A másik ilyen változás az éneklésen, mondókázáson túl a rajzolás. Még nincs kiforrott stílusa ;-), sőt vannak olyan korabeli piccasso-k a csoportban és ismerőseink körül, hogy sejtem, van még hely hova táltosodni... :))) Én már annak örülök hogy itthon is rajzol, próbálkozik, térképet kanyarít és színez a maga módján. Ezt igyekszem most elkapni, és meglovagolni, mert kedves elfoglaltságnak tűnik a a szemében. A gyurmázás is egyre élvezhetőbb, mert nem csak ledarálják és széttapossák, hanem nyújtanak, szaggatnak, sütnek, tekernek.

Ez pedig hétvégén született. Mikor Attila megmutatta a rajzot hangosan felkacagtam, annyira cuki volt. Meg persze, mert ismerem mögötte Mózit, látom magam előtt, ahogy fogja a filctollat és büszkén kijelenti, hogy ez egy ISUZU D-MAX (csak azért linkelek alá, hogy aki kevésbé tapasztalt az is lássa a hasonlóságot (?) a kettő között. Cuki :D. Hát itt tartunk most.

ISUZU D-MAX, 2015.11.01 - Mózi

4D UH - csak saját felelősségre olvass tovább, dagály van Nyál-tengeren... ;-)

Ilyenkor extrán... :D

A gömbölyű kiskemencét pedig 'csakazértis'
 felteszem, hogy ugyanúgy meglegyen,
mint Lócikával anno

Amíg ülepszik bennünk a borsófőzelék, addig beszámolok, hogy 25-26 hetesen gyönyörű AranyKépeket és moziműsort kaptunk. Lola a sztár!! Na jó, inkább szerényen belebújt a lepénybe, és a kezét igyekezett begyömöszölni a szájába vagy takargatni vele magát, viszont így is minden fontos kiderült. Tökéletesen rendben van mindene, működik, lüktet, mozog, ásít, nyel, pisil, nem szorongatja a köldökzsinór, nincs dongalába, nyúlszája, szabályos gyönyörű kis szíve és szervei vannak. Az hogy még gyönyörűséges is, és mosolygott csak ráadás. Illetve nekem az is, hogy továbbra is kislány. Mert 6 hét midig elég ahhoz, hogy felmerüljön bennem a gyanú, hogy biztos, hogy kislány lesz. Biztos :). Itt biggyesztgeti a száját az asztalomon, igazi kis tornász fazon. Végig bicska pózba vágta magát. Nem ám, csak felhúzta a térdecskéit, hanem totál fent voltak a tappancsai a feje, arca előtt :)). Olyan jó ez az UH időszak. Kötelezővé tenném a kismamáknak, hogy minimum fél nap szabadságot kapjanak utána, hogy csak merengjenek ki párás tekintettel a fejükből, és folytassák azt az intenzív kapcsolatépítést és befelé-figyelést, ami ilyenkor annyira evidens. Automatikusan lelassulok (még inkább) és csak ezen jár az eszem, hogy milyen lehet neki bent, biztosan a legjobb helyet béleltem-e ki neki. Az hogy ő úgy érezze, hogy a legjobb barlangba fészkelt, azért nagyon dolgozni fogok továbbra is. Lóci szerint Ő barlangban lakik a hasamban. És mennyire jól elképzeli... Tegnap is beszállt mellém fürdés közben, és simogatta óvatosan a hasam, hogy ugye ez egy barlang :). Ebben a mindent ellepő szerelmes hangulatban megbánom az összes korábbi kimerültségemet és ideggyengeségemet, hogy nem tudatosul bennem minden pillanatban, mennyire rettenetesen, elképzelhetetlenül sokat adnak hozzá a családhoz és hozzám. 

Óraátállítás

Az égegyadta világon semmi, de semmi értelme és haszna ennek az óraállítgatásnak ide-oda. Hacsak annyi nem, hogy az eltolódott időzónában élő gyerekek napi ritmusát segít visszazökkenteni. Egy ideje küzdök az esti fél 10 és még későbbi fektetéssel, és harcolok a reggeli 7, negyed 8, fél 8-most-azonnal-ki-az-ágyból!! ébredésekkel. Kb egy hete jutottam oda, hogy ezt kőkeményen neki kezdjek, kezdjünk megreformálni, és be is tartani, mert túl sok a felesleges vita belőle a gyerekekkel. Este nem lehet lelőni őket, reggel meg nem lehet kipiszkálni, és mindig én vagyok a buta és büdös, amiért fel kell kelni, és kibújni a jó meleg ágyikóból, nem jut idő reggeli mesélésre, kényelmese készülődésre, csak űzött villámcsapkodásra. Ma a negyed 10-es fekvés új időszámítás szerint még csak negyed 9, bízom a reggelben is....

Hután voltunk. Rövid volt, nyúlfarknyi, de annál jobb. Ezt nem lehet elrontani. Még Mózinak sem sikerült, pedig este/éjszaka hányt egyet, meg 100* felkelt, és nem tudott elaludni, valamint hazafelé is nyüszített hol ezért, hol azért: nyom az ülés, szomjas vagyok, hányingerem van, pisilni kell, ne olyan gyorsan, mikor érünk haza, folytathatnám.... Remélem, nem lesz semmi komoly baja, láza nem volt, pénteken éjszaka Lóci is hányt egyet, de azt betudtuk az autózásnak, mert autóban hányós típus, mint anyjuk volt gyerekként. Egész úton meg sem szólalt kb Nyíregytől, csak Mikóházán kellett kikapni, mert öklendezett. Persze nem hányt, ezért gondoltam, hogy ez még annak a hatása. Valszeg csak volt kapcsolat a 2 gyerek között. Nálunk divat mostanában a félnapos vödörölelgetés hétvégente Mózi esetében. Erősen gyanítom, hogy pszichés dolog :(. Ha Lóci most nem hányt volna, ezt is annak számlájára írtam volna, ezért várok még a komolyabb következtetés levonásával. 

Ezt félretéve imádom az őszi Zemplént ;-). Attila csúfolódik is, ha felhozom, hogy olyan, mint másnak a Hortobágy, és börtönéből szabadul sas lelkem... Olvasás minimális volt, de cserébe társasoztunk a gyerekekkel és nélkülük, bicajoztak, sétáltunk, malacnézés is kipipálva (azt ki nem lehetne hagyni a domb oldalon). Kifaragtam életem első töklámpását, ami az udvaron nagyon jól mutatott a sötétben. A kicsik is élvezték, főleg a Mózi kedvéért eresztettem bele a bicskát. Neki ígértem meg, hogy majd Hután faragunk. Egyre jobban ordít bennem az igény egy édeskettes hétvégére, sőt valóban sokkal, de sokkal több időre, mint egy hétvége, de nem leszek telhetetlen. Nagymamák kössétek fel a gatyát!!

Hogy én mennyire rettenetesen örülök annak, hogy 2011-ben elkezdtem felskiccelni kis családunk apró-cseprő mindennapjait.... Ott kezdődött a felfokozott örülés, hogy átfutottam az idei októberi posztokat. Majd a 2014 októberit. Utána a 2013-at, 2012-et és végül a 2011 októbert és decembert. Első blikkre az tűnt fel, hogy mennyivel választékosabban tudtam fogalmazni :D. Még volt szókincsem, nem csak tőmondatok. Lehet felzárkózni saját egykori jómagamhoz. Az összes lényegtelen(nek tűnő) mozzanat olyan jó, hogy meg van örökítve. Hálásan meghajlok magam előtt, hogy visszatükröztem egy-egy megőrülős időszakot is. Nem sajnálom, hogy annak is nyoma maradt, sőt. Egész hitelesen képviselem a családot :). Belevaló lakmuszpapír vagyok... Most pedig bekuckózok én is a fiúk után azzal az érzéssel, hogy én mindig pont jókor vagyok jó helyen :)).

Ez még a 2 héttel ezelőtti mézeskalácssütés. Csak olyan régen raktam képet is. Szép álmokat!

Rainbow Party ;-)

Hónapok óta tudjuk, tervezzük, hogy lesz végre egy lányos esti kihágásunk. Ami nem ÖTYE, nem otthon valakinél (főleg Marikáéknál :))) lesz traccsolás és teázás, hanem amolyan igazi rákészülős 21:00 óra utáni felnőtt program. Persze, amint közeledett a kijelölt nap, aminek apropója örömteli és komoly dolog volt ;-), úgy kezdett repedezni a lelkesedés két asszony-tagban is. Végül győzött a győzedelmes mondat, hogy nehogy már Nyuggerek legünk, igenis 9 - fél 10 körül fogunk csak egyesülni, mert valaki altat, valaki készül, valaki Pestről érkezik haza, valaki takarít stb :). Az örömteli de komoly dologból függvényszerűen következett, hogy a piros a fő szín az este folyamán. Legalább egy körömlakk, egy piros rúzs, egy ruha, egy kabát vagy cipő kötelező. Ehhez képest egész jók voltunk :D. Annyi volt a bibi, hogy én az ivás részéből nyilván nem akartam/tudtam kivenni a részem, és másfél deci vörösbort szopogattam egész este, amíg a többiek megittak vagy 18 speed-et és egy kör tequilát.... Helyszínnek is olyat választottunk, ahol még nem jártunk, amit még nem próbáltunk, de már kacsingattunk felé. Így jött el a MASZEK ideje, és nem csalódtunk. Pontosabban kellemesen. Egyedül az ejfélkor záró konyha törte le a kedvünket mert a sültkrumpli jobban fogyott, mint az első rendelésnél felmértük. Mire új kört rendeltünk volna közölte a pincér fiúcska, hogy bezárt... :(.

Olyanok voltunk, mint a viháncoló tinik (dehát azok is vagyunk...), fényképezkedtünk (mondjuk azt szoktunk), és csak kellene Kiskatának a selfibot, mert egyre nehezebben vesz be minket a fókusz :)). Meg is kértünk egy jó kedélyű embert, hogy lőjön már rólunk egyet, neki pedig egyből feltűnt, hogy valamit ünneplünk, és mi ez a Rainbow Party vagy Loki drukkerek vagyunk-e :))). Mondtuk neki is, hogy jó okunk van rá.

Úgy ahogy kell, dőlt a speed, tört pohár az asztalunknál, nevetgéltünk hasfájósan, ettünk sültkrumplit aztán a Roncsban, és egészen fél 3-ig elnyúlt az ágyba bújás határideje. Már jönni akartak a lányok is pogácsát sütni, mert hajnal fél 6-kor én beidőzítettem, hogy Attilának a vadászszezon nyitóra sütöm a jól bevált tökmagvas pogit, amit immár harmadik alkalommal dicsér és díjaz a közönség ;-). Nem szeghetek holmi hagyományt csak azért, mert pont egybe esett a két esemény. 

Hát pont így telnek a napok. Barátnőkkel sokkal ritkábban, mert mindenkinek 100 egyéb dolog között kell mérlegelnie, de nincs is ezzel baj, ha összejön egy-egy ilyen este.

Helyzet

A következő nyúlfarknyi párbeszéd azért tetszett annyira nekem, és azért került fel a blogba, mert olyan nagyon rettenetesen sok lenyomatot tárol az itthoni helyzetről, gyerekek helyéről, erejéről, mentalitásáról szerepéről - számomra.

Pénteken délután ovi után, Apjok még a bányában, Anya főz a konyhában, gyerekek bent díbolnak, szétpakolnak. Jön ki Mózi lóbálva a kis piros iPodomat, hogy Anya, bekapcsolod a fülhallgatót? Hallgathatom?? Nézem az összegabalyodott zsinórt, az elcsúszott füleseket, és a.... gumijától megfosztott jobb és bal dugaszt. Mondom neki, hogy de Mózikám erről leszedtétek a gumi dugaszt, amitől megáll a fülemben, meg a tiédben is, keressétek meg, tegyétek rá. Mózi kicsit megadóan közli a tényeket, hogy Lócika lerágta róla.... Pfűűűű, akkor hozd ide, majd én visszarakom rá. Beszalad a szobába, nem látom, csak hallom, hogy nem fér, csetlik-botlik a szétgórált játékok és kiborított vezetékek, telefon és egyéb töltők között, majd sajnálkozva jön ki, hogy nem tudja rátenni, mert tiszta karalábé és husi. :)))) 

Hogy én mennyire szeretem az őszt

De nem írok sem olyat, hogy HELLO ŐSZ!, sem olyat, hogy HELLO OKTÓBER! Most korán reggel negyed 9-kor (és a fiúk még alszanak!) újból rájöttem, hogy én nagyon élvezem ezeket a szürkés reggeleket, korábban sötétedést, köntösbe burkolózást, hűvösebb napokat. Végleg elmúlt belőlem az a gyerekkori élmény, hogy az ősz lehangoló és a(z) ÁCIÓ, KÁCIÓ, VAKÁCIÓ!! végét jelenti szimplán. Öregszem? Biztosan. Egyszer még azt is kiírom majd lehet a FB-ra, hogy HELLO NOVEMBER ;-)

A múlt héten a klinika telepen gesztenyét gyűjtöttünk, és annyira előjött belőlem az ovis, madárfejű Sári-lét. Mikor a klinikai oviba jártam, Anyáék a klinikán dolgoztak és a Lehel utcán laktunk. Sétáltunk haza a Nagyerdő mellett, és gyűjtöttük a gesztenyét a klinikán a forgó ajtó mellett, reggelente meg sokszor hatalmas köd volt. Annyira, hogy a 13. emeletről nem lehetett látni a szomszéd házakat. De szó szerint. Anyáék ilyenkor mindig azzal ébresztettek, hogy "Gyerekek, ellopták a házakat :)!" És a konyha ablakból kinézve bambán szívtuk magunkba a meleg kakaót... Lehet, hogy csak nagyon terhes vagyok ezért e sok nosztaligia :))? Az is lehet. Van ficánka odabent rendesen.

Hormonjaim hálójában

Amíg emésztem a Kis Padlizsán fenséges menüjét délről gyorsan idevetem már, hogy nyoma legyen, mennyire ingadozónak érzem a kedélyállapotomat :) ezalatt a várandósság alatt. Kezdek rájönni, hogy ez hormonális.... Egyik nap majd szétvet a szerelem, ide nekem az oroszlánt és a világot keblemre ölelő önzetlen Teréz Anya érzés, másik pillanatban viszont váratlanul rájövök, hogy annyira nem haladok semmivel, mindenben tök béna vagyok, türelmetlen vagyok, a tököm tele van mindennel, hagyjatok békén, ne szóljatok hozzám. Úgy kb ebben a sorrendben :). És ma valószínűleg az első dominál, mert reggel óta azt érzem mióta a fiúkat széthordtam az intézményekbe, és reggel 7-kor már jöttek velem az OTIba cukorterheléses vérvételre is (!!), hogy olyan nagyon jó lenne, ha itt lennének körülöttem. Ma már 100* megjelent előttem a két kis golyófejű ábrázata, amint ülnek bent a laborban a lefóliázott betegágyon, valamit csacsognak, és várják, hogy anyából lecsapoljanak némi vért majd pótoljam a förtelem porcukros teával.... grrr. Azon jár az eszem, hogy mennyivel menjek hamarabb értük, és mit főzzek (!!!), és hogy milyen jó lesz, mikor a család összes hímtagja itthon lesz. 

Olyan evidensnek tűnik leírva minden...

Egy kis kapaszkodó nekem (is), bár Mózi még nem iskolás, a tüneteket produkálta az elmúlt hetekben...

http://wmn.hu/2015/10/05/szorongo-iskolasok-mi-okozza-hogyan-vedd-eszre-mikent-segits/

Ez most ilyen

Nem is tudom, melyik végén fogjam meg a posztot, mert bennem is katyvaszos az elmúlt pár nap, hét... Próbálom megbolondult kismama hormonjaimra is fognia a helyzetet, de ez a múltkori Mózi ovis kiborulása, és az azóta eltelt időszak néha kicsit kikezd. A sírós ovis reggelek napjaiban Mózi úgy viselkedett mintha átugrottunk volna pár évet, és kamaszkorba zuhant. Az hogy az élő fába is belekötött, és semmi nem volt jól, csak a hangulata eleje volt. Követelőzés volt, és erőszakos hiszti, csúnya beszéd (ami nála a sz@r-ig terjed, és egyszer egy b@ssza meg is elhagyta a száját...), kötekedés, Lóci piszkálás, és semmihez sem volt semmi kedve. De még a fele se. Még úszás sem volt. A mesét is úgy hallgatta este, hogy falnak fordult, néha kitekintett (de azért kérte, hogy meséljek), és reggel sem akart felkelni. Ráadásul éreztem, hogy ez nem megjátszás, hanem olyan volt kicsit, mintha a korábbi gyereket egy tollvonással kikapták volna a családból, és újat kanyarítottak volna a helyére. Aztán kezdett, kezd bontakozni a helyzet. Ráéreztem, hogy velem van baj(a). Mindig én voltam 'büdös' és 'nem-szeretem-anyát', és 'kaka' és minden. Szófogadatlan volt és csak nekem parádézott a reggeli elválásnál az oviban. Hülyeségeket vágott hozzám, utána meg csak sírt, hogy öleljem meg vigasztaljam meg, mert nem gondolta komolyan, így szeret-úgy szeret. Majd kibukott belőle, mikor előre felkészítettem, hogy jövő héten is lesz egy nap, amikor Pestre megyek, megyünk Apával, de este jövünk is. Erre kibuggyant, hogy de én mindig csak elmegyek, és soha ne csináljam ezt többet és nem akarja stb...

Tegnap megint csúnyán összekaptunk, ma viszont nagy szerelemben telt a nap velük. Délután hátulról jól nekem szaladt, de nem bántásból, csak vehemenciával ölelt meg hátulról, és mondtam, hogy finomabban, mert nem esik jól a pici babának sem.... Majd dőlt belőle, fröcsögött, hogy ő nem akar másik testvért, és ne legyen pici baba, és ő már most utálja, és büdös lesz meg hányás és stb... :(((

Ez annyira meglepett, mert ez volt az első kirohanása a téma ellen. Eddig mindig annyira szerette volna, kérdezte, simogatta stb. Közben uszítja Lócit is mindenben. Többek között ebben is, hogy ugye Lóci, Te sem akarod a pici babát. Lóci meg szalad a "megmentésemre" legörbült szájjal, mintha Mózi után próbálná a romokat helyreállítani, de ő maga sem tudja hova kapjon, hogy minél kisebb legye a zúzás. Anya, nem vagy büdös, se hányás..., Anya, adtam puszit a hasadra stb :).

A két gyerek sosem mozog egy irányba, ami egyértelműen a féltékenység jele, és valszeg én nem lavírozok jól közöttük, mert hol az egyik, hol a másik elégedetlen. Lóci részéről van viszont jóóókora Apa-szerelem, ami Mózi idején nem emlékszem, hogy ennyire intenzív lett volna. Ami persze könnyebbség, csak, amikor Attila nincs, akkor szívás, mert csak Apa kell, kéne, Apa csinálja, Apa adja, Apa vigyen bölcsibe, miért nem Apa jött értem stb.

Estére elértem azt az állapotot, hogy csak arra vágyjak, hogy nesze Nektek Kossuth utca, én holnap haza húzok a Piac utcára, és csak nézek bele a nagyvilágba könyvvel a kezemben és némi számítógéppel. 

Kezdem ezzel a napot,

...mert ez most mélyre szaladt bennem. Annyira, hogy az óvodai csoportszobában ketten sírtunk Mózival :(((. Az öltözőben még csak éreztem, hogy meg-meg ránt már belül a feszültség, aztán a legjobb helyen, már bent a szobában óvó néni és terítő dadus néni előtt végleg kibuggyant.

Olyan jó hullámok lovagolnak körülöttem, hogy kicsit tehetetlen vagyok a gyerekek bármilyen negatív irányú kilengéseivel szemben, mert úgy érzem, most nem bennem, bennünk kell keresni az okot. Mózival nem éltem át az ovis beszoktatás kellemetlenségeit, mert bölcsi után kb semmi nem történt, nem kellett levakarni rólam, nem mondta, hogy nem szeret járni stb. Max a viselkedésében volt változás, hogy nagyon kereste a határokat, olyanokkal bepróbálkozott, ami abszolút nem volt rá jellemző korábban, illetve elkezdett malackodva enni. A bölcsi szoktatásnál anno felvérteztem magam, bár így is okozott szorongató érzést, de legalább nem tudta szóval kifejezni. Aztán emlékszem egy pici törésre itt, az oviban is, amikor valamelyik gyerekkel összeakasztott a a bajszát vagy tudta, hogy valami olyat csinált, ami nem szép. Most viszont új óvó nénit kaptunk nyár végétől, és eddig az égegyadta  világon nem volt gond, nem panaszkodott semmire. Most viszont pár napja, múlt hét vége óta valami történt odabent. Odabent az oviban vagy "odabent" nála. Pénteken reggel Attila vitte 8-ra, és 9-kor már haza is, mert hányt. Tartott egy fél napig a tisztító kúra, alaposan kipucolta. Valami vírus leteperte... Hétfőn én vittem, én hoztam, de nem észleltem még semmit. Kedden Mama vitte és hozta, nem volt gond, csak hogy hányingerre panaszkodott, kedvetlen volt, de se láz, se hányás, látszólag külső tünetmentes. Szerdán én vittem, és már reggel jelezte, hogy nem szeret oviba járni, mert sokat kell ott lenni (??). Éreztem, hogy van valami... Hogy történt valami. Az autóból kiszállva, mondta, hogy nem akar bemenni, nem szeretne soha oviba jönni. Közelítve az épülethez, már mondta, hogy vigyem haza, és kicsit már nyöszörgött. Az öltözőben aztán jött a krokodil könny eregető zokogás, de nem mondott semmit, csak mint a koala maci kapaszkodott belém, hogy vigyem haza. Kérdeztem, hogy mi a baj, elmondja-e, tudok-e segíteni neki. És sírva sutyorogta, hogy az új óvó nénire azt mondta hogy Kaka vagy, I****ó, és megszorított a kezét az óvó néni... Passz. Nem akarok ebből nagy következtetést levonni. Valóban  ezt mondja mostanában, ha nem az van, amit szeretne. Hogy Kaka vagy, Anya!; Kaka vagy, Mama! stb. Nem is szoktuk mellre szívni. Most már egyre jobban tud, próbál érzelmileg zsarolni, hogy Nem szeretlek, Anya, ha nincs ez vagy az, de ezzel nem szoktam különösebben foglalkozni, max annyit, hogy Én attól, igen. Szóval ez gyerekbeszéd, szerintem tudják bent is kezelni. Remélhetőleg... Megígértem neki, hogy hamar megyek érte, és már 3 előtt ott voltam, hogy ahogy kinyitja a szemét kéznél legyek. Lehet, nem ez a megoldás, de elvileg ezért (is) szerettem volna rugalmas munkát, hogy a gyerek legyen a legfontosabb, és ha kéznél kell lennem, akkor én legyek az, aki elhajít mindent a kezéből. Rendszert nem szeretnék építeni ebből, de nagyon jól meg tudom különböztetni, és nagyon jó ráérzéssel bírunk egymás irányába a gyerekekkel, hogy tudjam, mikor van rá tényleg szükség, és mi a mesterséges hiszti. Most valamitől összedőlt a kis világa.

Ma reggel már nem akart felkelni. Mufurckodott mindenkivel, leginkább Lócin tudja levezetni. Én vittem, és már az autóban sírt, és mondta, hogy haragszik rám, mert nem tudok vigyázni rá, és ő itthon akar maradni, és csak velem akar lenni, és úúútálja az ovit, és a gyerekeket, játékokat stb. (Olyan jó lenne kinyitni benne/rajta valami biztos szelepet, ahol ki tudná ereszteni a gőzt, így meg próbálom én tekergetni a csapokat, hátha éppen szerencsém lesz, és beszél, kizúdítja, mi a baj.). Bent aztán zokogott, kapaszkodva az ölemben, kint ücsörögtünk egy darabig, igyekeztem megnyugtatni, közben jöttek-mentek anyukák-apukák, és elkámpicsorodva nézték, hogy Ádámbeni, mi a baj...? Csak azt hajtogatta, hogy nem szereti az új óvó nénit, és nem megy be, mert nem engedték botozni (ez nagy fegyver ellene, mert az autó és a lakás bejárat is tele van bottal, Mama külön dobozban gyűjti, amit rábíz megőrzésre.) Mondtam, neki, hogy beszélek majd Emőke nénivel, hogy engedjék meg, de csak akkor ha nem hadonászik, nem szurkál senkit vele (nem mintha ezt csinálta volna, de gondoltam, ezért nem engedték, pedig általában fúr, szegélyvágózik, porszívózik, szerel, tankol vele...). Annyira rossz érzés volt, hogy tudtam, hogy ott kell hagynom, és tudtam, hogy nem fogok tudni neki olyat mondani, amitől meg is nyugszik, és úgy tudom nyugodt szívvel ott hagyni, hogy mosolyogva kalimpál utánam az ablakból. Végül azt hiszem a tehetetlenség hozta felszínre a sírást bennem, hogy próbálva lefejteni a kezét magamról, Emőke néni valami jó játékot ajánlgatva csábította, de nem volt nyerő a helyzet. Még az autóban próbálkoztam értelmes felnőtt ember módjára meggyőzni, hogy az nem megoldás, ha nem jövünk, inkább béküljön ki az új óvó nénivel. Próbáltam mesélni róla, hogy I. néni már sok-sok éve ebben az oviban dolgozik, csak éppen másik csoportban volt korábban, és hogy olyan nagy gyerekei vannak, mint Dodó, és szereti nagyon a csoportban az összes kislányt, kisfiút.

Mindegy, ma megint próbálok hamar menni, még akkor is, ha tudom, nem ez fog célba vezetni minket. Viszont látom, hogy őt pillanatnyilag ezzel tudom "megmenteni". Bízom bennem, hogy gyorsan rendeződik a helyzet, és újra vidám kiscsikóként nyargalászik bent. Addig viszont jó élménynek és programnak és eseménynek megmarad az úszás, amit azóta is rendületlenül szeret, és alig várja, és ügyes és cuki, és imádom.

Hjjaajj...

... nem vagyok egy FB-ra kipakolós fajta, de évente egy-egy képet feltűzök a két kis majomparádéról. Sok kedvenc kép közül jöjjön ez a kettő imádnivaló boglyos, lompos, loncsos és bozontos, piszén pisze kölyökmackó...

Tibi bá

Olyan reg ereztem ezt az elso gyerek-elso elmeny erzest.... Vallalom, es beismerem, hogy pont ezt a fajtat a tobbi gyerek mar nem tudja kivaltani. Ez csak az elso privilegiuma :). Persze, ha valamit nem az elso csinal elsonek, akkor az mas. Mint egy tulbuzgo anyuka settenkedek a medence oldalanal, es figyelem az elso úszásoktatást. Minden mozzanatat hallani es latni akarom, ezert kezdtem inkabb irni, h ne legyek mar hulye ;). De annyira cuki, annyira ugyes, annyira el vagyok olvadva tole, h szerintem ezt az itt ulo par anyuka is latja, illetve Tibi ba. Olyan erzesem van, mint a bolcsi szokatasnal, h minden reakciojat megmagyaraznam, h miert mondja, mire gondol, kirol van szo. De csak nyelem, nem hozom kinos helyzetbe. Tartottam az elso alkalomtol, mert hol nagyon akart jonni, es buvar szemcsiben aludt, hol kijelentette, hogy SOHA nem akar uszni tanulni. Attila is 5 evesen kezdte, meg is neztuk eremmel a nyakaban, mikor elso lett, h hangolodjon Mozi. Ovi utan viszont ugy tul volt porogve, annyira felspanolta magat, h alig tudtam visszafogni, mivel hamarabb erkeztunk. A nyaron egyszer Telkibanyan eltunt a medence aljan, ami para volt, es persze egyikonk sem volt a vizben, hanem Nagy Zsolt kapta ki. A nevet is aranyba foglalom. Illetve lehet a Tibi bajet is, aki akkora turelemmel fordul felejuk, h nem tudom hol, kin es mikor vezeti le a faradt gozt :D. Mivel az elmenyfurdoben van az oktatas es meg sosem voltunk a gyerekekkel, folyamatosan kerdezi, h mikor mennek a barlangba es a csuszda parkba. Persze majd a vegen. De tulzas nelkul fel percenkent megkerdezi :)).

Na otthon meg csapok hozza nemi benyomast, ez csak az elso, h eltereljem a figyelmem picit, es ne legyek annyira égőőő...

Reszketett, de alig tudtam még 7 után is kicsalogatni a medencéből. Úgy örültem neki, hogy jól sült el az első alkalom, és hogy már holnap is jönni szeretne. Olyan buzgó és boldog volt, úgy szeretem látni ezt az állapotát. Ami még igazi gyermeki vonás. Mi felnőttek már ennyire nem merjük/tudjuk így kifejezni a lelkesedést. Ez olyan ösztönös nyálcsorgatás még. Alig tudtam féken tartani, hogy 6 előtt, amíg a másik csoport a vízben van, és nem mondja el Tibi bácsi a menetet, bevesse magát a habokba. Persze az volt az első, hogy megint elmerült. Én meg kintről integettem, hogy kapják már el, mert lesétált a lépcsőn, és eltűnt alóla a csempe... Szerencsére ez sem szegte kedvét, pedig megijedtem...

A fő, hogy hetente 2* úszás!!

PrémLego

Attila az egyik termékbemutatón kapott mintának két Playmobil figurát, ami zsákbamacska. Itthon még mindig a DUPLO dívik, hiába van sok jó fajta Lego. Úgy veszem észre, hogy Mózi kevésbé az építkezős fajta, de lehet, hogy csak még nála nem jött el az ideje. Néha vérzik a szívem a sok jó játékért, ami a polcokon várja sorsuk jobbra fordulását, mert a legnagyobb öröm a kanapén ugrálás, a takarók, plédek szétcincálása, párnák és kanapépárnák szétdobálása, vetődés, kuckózás, fészekrakás. Ez a Playmobil figura remélhetőleg elindított valamit. Mózi nehezen jegyezte meg a nevét, rosszul ejtette ki, így lett először PRaymobil, majd PlaymoDil, de a befutó, a saját alkotásból összeállt PrémLego :D. A termékbemutatóval egy időben jött az ötlet, hogy vegyünk nekik egy-két ilyen készletet is. Megrendeltem hát egy mentőhelikoptert (mert mindig emlegeti Mózi a Kende zenélő, recsegő járművét) és egy kalózszigetet. Mint a messiást vártam a pakkot, de tegnap nem hozzánk adta be a futár, hiába rostokoltam itthon, és ígérték pontos időintervallumra, hogy hozzák. Hozták, csak nem ide :(. Ma aztán becserkésztük, és ovi után egyből bontották a pakkot. Ahogy vártam...  :) Visítás felváltva, hogy kié melyik legyen éppen, és segélykérő tekintetek, hogy tegyek igazságot... Lóci elég hamar lepattant a témáról, Ő most (is) Babóca lázban ég, és örökösen olvas, nézeget, így Mózi lassan egy órája játszik motyogva szerepjátékozva, amit oly régen áhítok. Valószínűleg kicsik még hozzá, meg Lóci miatt nem nagyon tud elcsendesedve koncentrálni még ha ő akarna is. Szóval most nagy az öröm. Lóci a fürdést várja, mert rákaptak, hogy a kiflis, gyümölcsös zacskókat behordják a kádba, és azzal játszanak. Nem kell sok nekik. Csak Mózi most nem partner...

Horog a hasam...

Ha Lóci meglát a hűtőben, boltban, asztalon, szatyorban valami fogára valót (és ez gyakran megesik, főleg a szénhidráttal...), akkor egyből mondja, hogy Anya, horog a hasam... Jóllakottan pedig azzal zárja, hogy Anya, már nem horog a hasam.

Ez csak onnan jutott eszembe, hogy tegnap délután estig édes kettesben voltunk otthon Lócival, mert szombaton belázasodott estére. Annyira szeret labdázni, focizni, és egészen kicsi kora óta különös vonzódása van a labdák irányába. Ügyesen céloz, nagyokat dob, és rákapott a focizásra. Itthon is focizunk a lufival, de akkora elánnal rúgja, olyan boldogan. 

Tegnap megint annyira rácsodálkoztam, hogy olyan cukik, olyan jó időszak ez, olyan jó lenne megállítani. Attila szokta mondani, hogy ne adjak nekik enni :), hogy ne nőjenek meg... És hát ja. Kb.

És természetesen...

... tegnap a fiúkkal beszereztük az első kislány babaruha szettet. Nem mondom, hogy nem fogja felütni a fejét a rózsaszín itthon, mert kikerülhetetlen, meg mert én magam is hordok ilyen színt és szeretem is, de ezt az elsőt már csak azért sem annak akartam. Hanem nyuszisnak... :).

Név nincs a tarsolyunkban, ne is kérdezzétek. Ha itt lesz az ideje, Ti is tudni fogjátok. Addig is Attila után szabadon pikk-pakk beépült a Minisári :).

Vitamin vs. még több vitamin

Annyira vitamin-ellenes vagyok, hogy csak na. Mégis nyúlok hasonló szerekért olykor. Most is. Mert egyetlen "panaszt" említettem az orvosnak, és ez a fáradtság... Minden eredményem nagyon szép, oké a vas alacsony, de nem vészesen, sőt áprilisban határértékek között mozogtam nem is alatta, ami nem tudom, mikor volt így utoljára. Kb soha. Azt mondta, ne lepődjek meg. És nem feltétlenül a felszínen lévő gyerekekre és feladatokra gondolt. Azt mondta, gondoljak bele, hogy egy ekkora szervezetnek 5 év alatt 3 várandósság egy ilyen remek genetika mellett is megterhelő (a remek genetikát én szúrtam most oda ;-)). Ez pont így ebben a formában, felállásban nem fogalmazódott meg bennem, pedig elég evidens. Nem szeretek a könnyebb dolgokba kapaszkodni, de ezt elég kielégítő magyarázatnak találtam ahhoz, hogy feltankoljak némi vitaminnal, vassal, magnéziummal, C-vitaminnal. Még az is megeshet, hogy párszor kimegyek megmutatni magamat a futópályának. Várom a hűvösebb napokat, és akkor teszek egy próbát, mert csak hiányzik. Utána úszás, mert azt kifejezetten kívánom most :).

Örülj, hogy... egészséges!

Szakítva a 10 év óta érvényben lévő nagy családi hagyományokkal, ez a gyermek márpedig kislány lesz :)!!! Mózi és Lóci komoly bátyus szerepében tündökölhet mostantól, az én oldalamra pedig érkezik az erősítés. Na nem mintha eddig bármi gondom lett volna ezzel a felállással, sőt.

Hajni (néni) sas szeme nem bandzsított a 12. héten, de én azt akkor még majdnem elengedtem a fülem mellett. Most akkor már tuti a tuti. Hamarosan felszínen a 7. unoka, a hat fiú után a sorban egy belevaló csajszi.

Tudom, tudom...

Elég nagy az elmaradás és a témák eloszlása legkevésbé sem egyenletes. Pl a harmadik gyermekről egyelőre nem sok szó esett itt a blogon. Több oka is van, még ha később ezt zokon is fogja venni.... :). Ez már a harmadik állapot... Folyamatosan eszemben van, folyamatosan gondolok rá, hogy vajon ki van bent, vajon hogyan fog kinézni, kire fog hasonlítani, de azért nagyjából ismerős a helyzet. Nem kell felhívnom az orvost Attila unszolására azért sem, hogy zötykölődhetek-e vonaton, és a rolót is én húzom fel, nem pattan oda Attila, hogy ne erőlködjek :D.  Tegnap elég intenzíven álmodtam is róla, hogy mocorog bent, de nem kicsit, és minden kis hasamnak feszülő végtagja átütött a vékony bőrömön. Általában este van időm, szabad agyi kapacitásom, hogy igazán figyeljek rá, és ilyenkor el is kap az aggodalmas kíváncsiság, hogy miként fog ez működni. Hogyan fognak zajlani a napok, hogyan fognak viszonyulni a fiúk hozzá, hogyan fogjuk/fogom bírni a strapásabb időszakokat. Melyek azok a most fölöslegesbe elfolyó idők (néha úgy érzem, ilyen már nem sok van :)), amelyeket ügyesen és még hasznosabban meg kell művelnem.

Mózi nagyon érdeklődő. Látszik, hogy ő felfogja már. Sokszor kérdezi, ha eszem-iszom, hogy ezt érzi-e a pici baba a hasamban, ízlik-e neki, szereti-e. Érzi-e ha simogatja a hasam, jólesik-e neki... :). Vagy ha éppen haragos vagyok, akkor ezt is megkérdezi, hogy ezt hallja a baba is. Egyből tükröt tart... Okos ;-). 

Nyilván minden várandósság más, és csak 5 évvel ezelőtt történt az első, így semmi alapom nincs, hogy összemérjek egy totálisan más helyzetet ezzel. Viszont keveslem az energiámat. Sőt zavar, hogy takony vagyok. Estére rendszeresen. Alig várom az enyhébb őszi időt, mert erre is fogom :). Mint az öregek. Holott a hőmérséklet régen nem volt kifogás. 2 napja bizton állíthatom, hogy mozog, és azt is érzem. Már voltak erre utaló sejtéseim korábban is, de most tuti, hogy az. Gyakran érzem az ismerős motoszkálást bent. Hihetetlen mennyit jelent. Mennyire be tudja indítani az érzelmeket is. El is hiszem, hogy egy apának nehezebb dolga van, aki sokáig semmit nem érzékel, csak annyit, hogy asszony használhatatlanul fáradt és egyre szaporodik a bálnazsír rajta :). Na de hamarosan kívülről is érzékelhető lesz. Mózi is várja, tapogatja a hasam, hogy milyen érzés. Ezzel szemben Lóci nem sokat fogad be. Mondja ugyan, hogy azért nem szabad kalimpálni a hasam körül a lábával, mert pici baba van benne, de a bölcsiben pl "letagadja", ha kérdezik, hogy kistestvére fog-e születni. Mózi szépen meséli bent az oviban, hogy nem tudjuk még, hogy kisfiú vagy kislány lesz, mert majd most az ultrahang (!!  azért ez a szó az ő szájából még olyan szokatlan, de igyekeztem az ő értelmezése szerint elmesélni, miről van szó) fogja megmondani.

Holnap ez is kiderül biztosra. Már izgatott vagyok... Bármilyen kimenetelnek ugyanúgy örülnék. Ezt 100%-osan állíthatom. Kb 24 óra múlva visszatérek. Bírjátok ki addig Ti is!