Iszonytatóan dög vagyok...

De megittam három kávét, mert tudtam, hogy itt éjszaka még munka lesz. Mindig az utolsó simítások a leghosszabbak, az utolsó nyomtatnivalók megszerkesztése egy-egy vásár előtt. Minden egyes alkalommal jobb és profibb vagyok, és minden egyes alkalommal marad elégedetlenkednivaló. Mindig elkészülök bizonyos dolgokkal hamarabb, egyre több mindent tudok megvarrni, leszervezni, de akárhogy is van, kihúzom az utolsó napig. Mert valami miatt nem érezném kitöltve és igazán megdolgozva, ha utolsó napokban 10-kor lefekhetnék. Akkor azt érezném, hogy még egy 8. vagy 10. darabot is képes lettem volna elkészíteni vagy megszerkeszteni vagy közösségi médián tudatosabban posztolva vagy jobban lefényképezve, nem csak lecsattintva stb-stb. Szóval ez ilyen. Lábujjhegyre állás van mindig. Csatatér a lakás körülöttem, reggel muszáj leszek zöld hajnalban kelni, hogy kicsit összerántsam, mire mindenki kitörli a csipát a szeméből. A napokban nem csak én alkottam, hanem a fiúk is. Dagasztottunk be finom illatos só-liszt gyurmát, diktálom a receptet is, mert olyan jó, hogy a BOLERO italportól milyen fini illata és színe lett a gyurmának. Öntöttünk gipsz állatokat, a fiúk pedig kifestegették.  Hetek óta egy rossz szavam nem lehet rájuk, nem billentettek ki az egyensúlyomból semmivel, olyan szófogadóak, közreműködőek vagy csak én vagyok edzettebb a témában. Mózi cukikat rajzol, jelmezt készít Lolának és magának is. Pl nyuszi-álarcot :)). Mentek át képeket a telefonomról, mert itt biztosan megmarad.

Illatos só-liszt gyurma hozzávalók:

2,5 bögre liszt

1/4 bögre finom szemcsés só

1 bögre (250 ml) víz

1,5 evőkanál étolaj

1 csomag üdítőital por

a liszt legyen kéznél, mert ha nagyon trutymákos, akkor szórjatok még bele. Én szórtam :)). És szóltam ;-)

A víz legyen jó meleg, és ebben oldjuk fel az italport, majd mehet egybe minden hozzávaló. Már ennek az összegyúrás nagy élmény volt. Főleg Lóci szeret dagasztani, gyúrni, ül mellettem mindig a konyhapulton, ha főzök, és keverget, segít.

November

Mindig kevesebbet írok le, mint amennyit szeretnék vagy mint amennyi mindenre rácsodálkozom, vagy újraevezem Lolával. Tegnap szoptatás közben (a legérzelemdúsabb, a legmegnyugtatóbb, a legtisztább, a legtöbb pozitív gondolatot beindító percei a napnak) olyan kristálytisztán kicsapódott bennem megint, hogy ez a gyermek a lehető legtermészetesebb módon simul a családba, olyan erőlködés-mentesen illeszkedik és cseperedik, okosodik velünk, hogy amennyire természetes, hogy itt van, annyira hálás tudok lenni érte. Mégis ezeket a stációkat már megjártuk. Fogzás, hozzátáplálás, babakocsi-formák változása, dőlésszögben vagy irányban (mózes, sport rész stb), pépesítés, pürésítés, aztán már csak villával nyomkodás, sajátból darabolás, szurkolás a megforduláshoz, a kúszáshoz-mászáshoz, üléshez stb-stb. Jobban érzem a dolgok komplementerét. Nem annyira a tényt, hogy mászik vagy ül, hanem hogy lassan eljön az idő, hogy ezek az utolsók lesznek, és nem lesz csecsemő, pici baba a háznál. Ami eddig olyan evidens volt. Az szokott rám telepedni, AMI Lola és a fiúk még NEM. Hogy lesz iskola, különórák, kamaszodás, bulik, itthoni körömmajszolás, de legalább belső szájcsücsök rágcsálás elnyomkodott aggodalmaskodást megspékeve, kíváncsiskodás a elzárt életterük után :). Annyira nagyon jó érzés volt, hogy Mindenszenteknek egyelőre nálunk nincsen fájdalmas súlya. Hogy minden nagyszülő, család, barát-barátnő a "felszínen" úszik velünk. Inkább csak átfutott előttem a családunk megöregedett képe. Természetesen megélt jó érzéssel. 

És tudjátok mit, inkább nem burjánzok ide több rózsaszín szívecske karaktert betűben, hanem írok végre a napokban (leginkább talán vasárnap) egy státuszt a gyerekekről, hogy ki merre éppen.

Rettenetesen foglalkoztat egy téma

Olyan nagyon, ami régen volt ennyire intenzív. Amikor ezen merengek, vagy ezt tervezem, szó szerint vér szökik az arcomba, és érezhetően végig gyűrűzik a karomon a meleg, és lecsapódik a hónom alatt. Szorít az érzés és a lehetőség, hogy én akarom megcsinálni. És hogy a lehető legjobban, ami belőlem kitelhet. Hogy érezzem a megdolgozást, a munkát, a befektetett energiát, és utána azt a nagy elismerő kobaksimogatást saját részről, aminél nem hiányzik nagyobb. Mert van egy dolog, ami tök régóta foglalkoztat. Sőt, ha nagyon belegondolok, akkor nem is találom a végét, hogy mikortól. Hogy miért érdekel, és hogy miért akarok rá magyarázatot, nem tudom. Nem is számít, csak hogy korgok utána tetőtől-talpig. Csak azt tudom, hogy én ezt nagyon akarom csinálni, és minél inkább belemerülök, annál többet akarok hozzá tudni. És természetesen megint dühít, hogy annyira kézzelfogható az idő, annak is a hiánya. Hogy kevés van belőle, és annyira 'bosszús' tudok lenni, amikor látok lézengő embereket, akik nem tudnak mit kezdeni magukkal vagy „pocsékolják” (az én szemszögemből nézve) a drága jó megfoghatatlant, ahelyett, hogy beletöltenék valami buzi nagy közös tartályba, és akinek kevés van belőle kiszívhatná a szükségeset. Én veszettül szipákolnám most (is). Vagy nyitok egy platformot, ahova várom olyan emberek jelentkezését, akik nem tudnak magukkal mit kezdeni, és megváltás nekik, ha valaki ellátja feladattal. Bármilyennel, bármilyen sűrűséggel.

Választható feladatok :)
- főzés, Lolára külön
- pakolás (heti egy alkalommal a takarítás megoldott): napi játékok, mosogatás, fürdőszoba, ágynemű húzás fel-le, min. 2 naponta porszívózás, min. hetente 2-3* felmosás, özön ruha
- hétközbeni mosás, teregetés, hajtogatás, zoknipárosítás
- konyha rendben tartása, mosogatógép ki-be pakolása
- bevásárlás
- gyerekek oviba elvitele, amikor Attila nincs
- csekkek, (be)fizetnivalók intézése, utalása
- adminisztráció (saját)
- varrás (ami sorozatgyártás és nem a kitalálás)
- kerti munkák
- felújításhoz szükséges szaladgálnivalók intézése, koordinálása
- éppen elromlott, kiszakadt dolgok korrigálása, egyenesbehozása
- tengernyi felesleges holmi eladásának kezelése (fényképezése, szövegírása, leszállítása, feladása stb)
- ruhák rotálása évszaknak és méretnek megfelelően
- refomixbe szállítás
- szelektív hulladékok elfurikázása
- ovis vinnivalók készenlétbe helyezése, nem elfelejtése (akár pénzügyi, akár egyszeri, kéthetenkénti)

Ezt pedig akárhányszor meghallgattam

... a héten, borsózik a hátam. Továbbra is imádom a zenét és a táncot hallgatni, nézni (is).

Jajj nekem, ha kialszom magam :)

Illetve, ha marokszám nyelem a "lesz@rom" tablettát, ami önbizalom növelő ;-). Vagy lehet, ezt más nem lesz@romnak nevezi, hanem egyből-a-tettek-mezejére-lépésnek? Én viszont nem azzal foglalkozom így, hogy más mit fog szólni hozzá, vagy ha nem lesz jó, akkor az kudarc. Egy fotóművész lányaként úgy tűnik, lenn a mélyben csak hatnak rám a fényképezőgépek. Sütöttem már vagy 8 éve mézeskalácsból is. Félálomban mindig olyan jó ötletek rohannak meg, amit persze vagy elfelejtek totálisan, vagy csak az érzés marad reggel, hogy annyira felvillanyozva aludtam el, és mi lehetett az. Olykor lejegyzem gyorsan, ha nem alszom még elég mélyen, és erősebb a késztetés, mint az álmosság, hogy fogok én erre még reggel is emlékezni. Hiába igazolja a tapasztalat, hogy többször nem, mint igen. Egyébként ez a héten már sokszor elkapott. Úúúgy szeretem, amikor külső idegenek mondják, hogy valami de tök jó ötlet, vagy de jó hogy így-úgy csinálom. Ilyenkor tényleg túlbuzog bennem a 'most azonnal ki akarom próbálni', és mindent meg tudok csinálni. (Halkan itt  a blogon azért megsúgom, hogy eddig egy-két dolog haladta meg úgy igazán a nyers valójában a képességemet, amire tényleg azt érzem, hogy nincs az a 4C modell, ami működhetne. Ez pedig az, amikor szoptatás közben kattogást, halk kerregést hallok, majd gyerekkel az ölembe nézek alá a légkondinak, hogy a gyerekek vaj' mit pituszkáltak el a távirányítóval a gépezeten, és hirtelen a szép tiszta falon, a fényesen csillogó legömbölyített légkondi alól kikandikál egy egér farok, majd azzal a fürge mozdulattal visszarántja és megint ki (!!!!) - na, hát ez nekem sok. Ehhez férfi ember kell a házhoz, mert én inkább rácsukom az ajtót, de nincs az az Isten, hogy megoldjam. Mert az egér ragacs és csapda gondolata is borzaszt, hogy utána azzal mit kezdek. Szóval inkább hamarabb kiugrok ejtőernyővel, mint egérre vadásszak itthon. Ki is költöztem a hálóból, hiába nincs elvileg már. Ahol kettő valaha volt, ott biztosan van több is, még akkor is ha csak a padláson...).

Szóval a héten több löketet is kaptam, és lehet, csak jobban tudom értékelni vagy komolyan venni a reakciót, de egyszerre több fronton is pörgök, mert nálam - akár ki, akár mit tanácsol, hogy előbb fejezzek be egy dolgot, utána kezdjek másikba pl - csak ez működik. Mert vagy az affinitás vagy az eszköz vagy gyermeki akadály miatt ütközök falba egy dologgal, és ekkor előrántom azt a darabot, ami a szőnyegen ülve is működik vagy alma reszelés előtt és után, vagy éppen altatás közben telefonon keresve, jegyzetelve. Egy német online babanapló tuningoló magyar csapat keresett meg, pontosabban onnan Ági :)), hogy egy egyórás skype keretében tudnék-e beszélni a tapasztalataimról, az inspirációmról, a hogyanokról és a megoldásokról valamint egyéb ötletről, amikor blogolok vagy a gyerekek naplózásával foglalkozom. Küldtem külön bejáratú viselkedésnapló excelt, amit Lócikáról vezettem/vezetek (nyilván csak a vázát), és közben annyi új ötlet rugaszkodott el a fejemben. Ági pedig többször felsóhajtott, hogy ez de jóó, és mekkora segítség vagyok ;-). És ja.

Ma reggel pedig, hiába nem találom még mindig a dolgaimat, kisiskolás módjára össze akartam technikaórázni egy papír fényképezőgépet. Pusztán az arányok miatt. Nem találtam több fajta papírt, hiába van nekem csuda sok, fogtam egy magazint, és bevetettem azt is, meg a gyerekek rajzfüzetét, ragasztóját, mert az enyém szintén nem került elő. És nem érdekel többé, hogy nem néz ki azonnal úgy, mint egy több évtizedes hagyományra visszatekintő szakmabelié. Majd idővel alakul minden. 

A vallásom??! - Ja, az kitűnő ;-)

Lassan, de biztosan szokom a bogarakat, gyíkokat, imádkozó sáskát, egeret a lakásban és körülötte, a gyerekek viszont abszolút nem akadnak fönn a dolgon. Este Mózi kiabál a fürdőkádból, hogy anya, volt a falon egy poloska. Beletettem a vízbe, kitéptem az összes lábát, és kidobtam az ablakon...

Kiabálok vissza miközben etetem Lolát, hogy 

- Elég lett volna, ha kevésbé kínzod szegényt...

- Neeeeeeem, nem hízott. Kicsi volt

:)))

Mert nekünk olyan jó

Az utóbbi hetekben megint nem nagyon volt időm hallgatni, ahogy nő a fű a kertben, annyit futkostam fejben is, amit élvezek, főleg hogy nem tologatom a dolgokat, de ez a Kádár Annamária Mesepszichológia előadás úgy kellett nekem és a - hozzám képest két körrel lemaradt - lelkemnek, hogy nagyon nem bántam meg, hogy félredobtam mindent. Pedig még fél órával előtte is vacilláltam, hogy mi a fontosabb. És egyértelműen ez volt. Most megint majdnem egy síkban jár a téglatestem és a szellemem. A jó előadások kapcsán mindig azt érzem, hogy de kár, hogy ezt nem hallja Attila, vagy a barátnők, vagy Anya, vagy épp aki. Vagy de jó lenne utána még kivesézni, eszmét cserélni, rákérdezni a közben felmerült dolgokra. És ahogy öregszem, úgy szeretem az ilyen beszélgetéseket megspékelni egy kis rozéval. Nem kell nekem sok, azt szopogatom egész este.

Picit úgy éreztem egyébként magam, mint a túlbuzgó diákok, akiket sosem bírtam, mert már óra előtt és óra végeztével is a tanári asztalt támasztották, hogy tudjanak az előadóval pár szót váltani. Na így voltam én is :D. De ez most célirányos látogatás volt. A témát pedig megéri sokszor hallani. 

Amit pedig újból megállapítottam, hogy engem annyira jól feltarisznyáztak a szüleim hamuba sült pogácsával, olyan jó példát és kitartást láttam az öreg nagypapáktól is, olyan jó képességem van a dolgok átkeretezéséhez is (reframing). És újból és megint és mindig megállapítom, hogy rettenetesen érdekel a pszichológia kontár módjára. 

ezt pedig csak azért pótlom ide utólag, mert egy fordítás kapcsán került elő,
és annyira a szívemhez nőtt a Little Nutbrown Hare...

Kézműves délután az oviban tegnap

Mert Lolának olyan jó...

... két ilyen bátyóval :)

Sally Hansen

Ez most elég bugyutácskán fog szólni és hangzani :), de amíg szárad a körmöm nem nagyon tudok semmi mást csinálni, max ujjbeggyel pötyögni. Aki ismer, azt tudja, hogy nem a körömreszelésről szól az életem, de egy-egy szép körömlakk mellett nem tudok elsétálni, és nálam a mindennapi luxus itt kezdődik. Ez a pihenés. Mert amíg szárad, nincs más. Se párhuzamos se keresztező tevékenység. Lola alszik, ilyenkor szabad a pálya. A kis 9 hónapos beteg. Már egy hete. 4 nap láz után már csak merő takony és guszti köhögés. Ezt leszámítva tündér. Éjszaka rosszabbul alszik, nap közben nyűgösebb, de ez még az elfér kategória. Rájöttem, hogy azt leszámítva, hogy Mózi sokkal-sokkal izgágább volt,  és az összes ajtót be kellett reteszelni, gumizni, kötözni, semmivel sincs könnyebb dolgom, csak sokkal edzettebb vagyok, és nincsenek elvárásaim. Belejöttem, hogy így működik a gyerek, ha van. És legyen ;-). Lola még most is fogatlan mámesz, hősi katona módjára kúszik és madamme rökamié pózba kikönyököl vigyorogva hurkásan. Belőlem pedig csak még többször bújik ki hangosan előttük, hogy olyan jó, hogy ez az összes gyerek van nekem. 

Meg is száradt. Végeztem.

Ez pedig épp friss Mózi bölcsesség

- Anya, elmegyek kakálni.

- Jó Mózikám, ki tudod törölni... (?) - mostanában szoktam már kérni, hogy próbálkozzon, mert eddig csak kikurjantott a WC-ből, hogy Ányáááá?!! Kakáááltam... Mostanában bőszen próbálkozik, csoda, hogy nem dugul el a WC a sok papírtól :)

- Nem tudom (hogy sikerül-e), még 'tanuló kaka' vagyok

:))))

És mellesleg ez a tanuló kaka olyan szerelmes Lolába, hogy meg is mondta. Anya ha nagy leszek, én Lolába leszek szerelmes. Picit elkámpicsorodtam, mert volt ugyan anya-fétis korszaka, de egyszer sem mondta, hogy én anyának leszek a férje. 

Örökösen ölelgeti, puszilgatja, bújik bele, fürdeti. Reggel az első ébredő Lola-hangra hajítja el a kanalat, reggelit, áll meg a ruha öltözés közben a kezében, és robog be hozzá. Oda kucorodik szorosan, mostanában cipeli ölben a lakáson belül ide-oda. Mikor öltöztetem, és meglát egy-egy ritkább vagy új bodyt/ruhát rajta, akkor tényleg azzal az őszinte lelkesedéssel kiált fel, hogy Lola, de szép body van rajtad (Igazi férfi :)). De Lola is el van olvadva. Vigyorog a hangjára, kacag ha játszanak.

Madárijesztő Manó

Gyorsan, amíg tölt a telefonom és használhatom, szórok ide pár betűt, rakjatok ki belőle értelmeset, kössétek össze, fűzétek fel. Tegnap este előbányásztuk a vetítőt, és vetítettünk több mindent is. Lócika Hamupipőkét kért, és éreztem a hangszínemen is, mintha az én Anyukám mesélné belőlem a Lehel utcai étkezőben. Csak most Lócika volt a villanyfelelős, ő kapcsolta le és fel :). Nagy kedvenc volt ez a film, hiányzik is az első pár kocka, le van vágva, törve, de csak sikerült befűzni. Mózi Madárijesztő manót választott... Bár ne erre esett volna a választása. Olyan mélyről jövő zokogást produkált utána, olyan gyász lepte el, hogy hirtelen azt sem tudtam, mivel oldozzam fel. Még az is kicsúszott a számon, hogy De Mózikám, ez csak mese, ennyire komolyan érintett? Pedig ilyet nem szabad mondani. "CSAK MESE". Ez a legtöbb. Ez nem lehet "csak" mese. Mindig valami meséhez kapcsolódó feloldozás, befejezés, megoldás kell, mert ők igenis beleélik ebbe nagyon magukat, és nem mese, hanem valóság.

Hát erről a filmről volt szó. Ami tömören annyi konkrétan, hogy a madárijesztő öreg, szétosztja a kertjében lévő gyümölcsfákat a madarak között, és mire jön a tél a szél elviszi a kabátját, kalapját, ő meg kidől a földből, és elmúlik. Nem is tudom igazán, szükség van-e ilyen mesére. Pontosabban, aminek az egész része csak elmúlásról szól. Ahogy befűztük a filmet, Mózi kinevette a rajzot, hogy milyen öreg a bábu. És később ez adta a masszív sírás alapját. Rázta a zokogás, hogy ő ezt a madárijesztőt kinevette az elején, pedig öreg volt, és aki meg fog halni nem szabad kinevetni, és potyogott a könnye, és úgy függött rajtam. Sírva mosta a fogát, alig tudtam megnyugtatni, elaltatni. Ezzel a diafilmmel aludt a markában. Végül az segített, hogy mondtam neki, a mesének itt nincsen vége, nem fejeződik be azzal, hogy a film kicsúszik a vetítőből. Találjunk ki hozzá folytatást. Talán hozott megnyugvást. Hogy az évszakok múlásával, télen már nincs szükség a kertbe madárijesztőre, tavasszal meg újra tömik, új botot szúrnak (sőt betonoznak, sőt, nem is bot, hanem vas rúd lesz a gerince, hogy a szél ne csavarja ki) Átöltöztetik, és ezzel tovább él. Azért nem ment ez ennyire simán. Felbugyogott belőle, hogy de milyen jószívű volt, mert szétosztotta a madarak között a kertjét... Egyemmmeg.... Reggel már jobb kedvvel ébredt. És bár én nem használtam ilyen szavakat este, ő így fejtette meg magában a mesét. Anya, a madárijesztő ugye meghalt, de a lelke beleszáll az új testébe, amikor a fa elkorhad, és kidönti a szél... És nem baj ha legközelebb is kidől a fa, mert az csak a fa meg a kabát és a lelke átköltözik másik madárijesztő testbe!!! Annyira megkönnyebbülten láttam, hogy békességre talált belül. Azt mondanám, milyen szépen vizsgázik az itthon hallottakból, de nem használunk ilyen kifejezéseket. Le vagyok döbbenve mindig rajta. És azon, hogy Lóci mennyire érezte, hogy ez nem mű sírás, olyan félénken szemlélte és kérdezgette Mózit és engem, hogy Mózika miért sír. Ez azért bennem is mély nyomot hagyott. Ennek a gyermeknek akkora hatalmas lelke és szíve van, és olyan érzelmi képességei, ami belőlünk hiányzik. Pontosabban a kifejezési módja. Annyira szeretem hogy ilyen, és csak azért nem teszek szivecske kódjeleket, mert megöli a HTML-t, és kriksz-krakszokat ír bele a bloggerbe.

Olvadjatok már el Ti is :)

100* elővettem már ezt a képet a délután folyamán, amit a klinikán lőttem Loláról. Van ennél szebb nyolc hónapos kislány?

Montessori kétnyelvű óvoda Budapesten

Egy csöppet megint beszürcsölt a föld, de jól vagyunk, munkálkodok valamin mindig. Tegnap este például véletlenül megoldódott, hogy a gyerekek adventi kalendáriumát hogyan fogom összeeszkábálni. Szokták kérdezgetni a fiúk, hogy megtalál-e vajon az új házban a Jézuska meg a Mikulás, hol lesz az adventi kalendárium stb. Nem csak én gondolkozom ennyire előre :).

Ne gondoljatok nagy dologra, előkapom majd a meglévő - illetve varrok még hozzá - lenvászon kis tasakokat (ami már egyszer korábban szerepelt az oldalon is), és ezeket applikálom fel. Nyilván a frissel festett falakat nincs szívem agyon lyuggatni, kalapálni, ezért a tegnap velem szembejött ötletet fogom felhasználni. Ágyrács újraértelmezve, innen. Én ezekre fogom idén felakasztani a zsákocskákat, van elfekvő rácsunk is.

Ezen túl egy montessori elveken alapuló ovi keresett meg, hogy az előtérbe szeretne ilyen-olyan dekorációt, vállalnám-e. Persze. Most azokat tesztelgetem, mert nem akartam meglévő sablonokból dolgozni. Itthon majd beüzemelem próbaként, mielőtt felkerül Pestre. Majd megmutatom itt is, ha tudok róla minőségi képet is produkálni.

És akkor álljon itt egy kis tudás is az elvekről, illetve játékötlet is:

Maria Montessori szerint a gyermek a fejlődés valamennyi szakaszában egy-egy területre különösen fogékony, vagyis van egy intenzív érdeklődési területe. Ha a pedagógus felismeri ezt, a gyermek spontán aktivitására építheti az egész pedagógiai folyamatot. Ennek hogyanja a Montessori-pedagógia lényege. Az aktivitáson alapuló tanuláshoz biztosítani kell azokat a fejlesztő eszközöket, melyek illeszkednek az adott érzékeny periódushoz, s a szabad, önálló munka érdekében valamennyi eszköznek önellenőrzésre is módot kell adnia. Szintén a szabad, önálló munka feltétele, hogy a pedagógus bemutassa a gyermekeknek az adott eszköz használatát, hogy utána zökkenőmentesen használhassák azt.

A gyermekek környezetét úgy kell kialakítani, hogy az illeszkedjen az aktuális fejlődési szakaszhoz. Segítse lelki és fizikai fejlődésüket, s lehetőséget adjon arra, hogy szabadságukkal élhessenek. A gyermek szabadsága a választás szabadságát jelenti (a felkínált tevékenységek, eszközök közül ő választ). A pedagógus feladata segíteni, hogy a gyermek ezt az eredendő jogot megőrizhesse, és élni tudjon vele. Az így szervezett tanulás során a gyermek megtapasztalja és megtanulja, hogy mire képes és hogy miért mennyit kell tennie. Ez fejleszti önismeretét, erősíti önbizalmát.

Forrás és bővebb ismertető a Kölöknetről

Játékok pedig itt, a FB-on.

Magyarország vezető üzleti magazinja

Minden debreceninek kötelező ;-)

Büszkeségünk AttilApa

Varrjatok őszi faleveleket

Miközben én ezt űztem, egyre csak az jutott eszembe, hogy Apa, mármint az enyém, a katonaságon szívatásból igazi faleveleket varrt vissza a fára... :))

Legjobb ez a szépséges őszi idő. Bennem lehet, egy indián veszett el ;-). Vagy egy vénasszony... Egy jól sikerült szeptemberi nyár után kérdezem: egyáltalán ki találta ki a nyarat, amikor ez sokkal, de sokkal szerencsésebb filter. Nyáron annyira magasan jár a Nap, hogy reggel az autóban pont a szemembe tűz oviba menet, és pont elvakít délután hazafelé. Mostanra szépen leereszkedik, és oldalról kapom, laposan. Nem beszélve a pállasztó hőségről. Ilyenkor nem elbújni akarok, hanem mint a gyík futkosni (vagy üldögélni) a napon. Mert nekem még csak-csak jó, hogy 5 éve babakocsiban végződik a karom, és ebben a pozitúrában átjárja a hónom alját a szellő, de szegény ti...

Kezdem a mai első kellemes mosolyfakasztóval :).

Reggel 8-kor eszméletem, hogy ma 9-től elvileg gyógytorna, és végre bepróbálkozom Lolával közösen... Mert eldöntöttem, hogy tudatosan ápolgatom a lelkem, és szánok időt az olyan elfoglaltságokra, ami feltölt és csak rólam szól. Ma én vittem a fiúkat, gyorsan begyömöszöltem őket a kocsiba, hogy vissza is érjek addigra, és sikerült. Negyed 10-kor kezdődik egyébként. Mondanom sem kell, én vagyok a legfiatalabb :) .Akarom mondani, Lolika. Vidám tollfosztó hangulat van, hát még mikor az egyik idős asszony torna közben fenék feszítés, hasbehúzás, egyenletes légzés gyakorlás közben kisziszegte magából, hogy fent vannak a facebookon a lakosok, van ilyen csoport, csatlakozzak. Ez azért már 21. század. Helyes. Már csak akkor döbbentem volna le jobban, ha a torna tanárnéni tableten olvassa a névsort, és nem régi papíralapú naplóból :D. Lolának behoztak egy nagy szőnyeget meg plédet, én készültem játékkal, de nagyon bíztam benne, hogy nem bojkottálja a nyújtásomat, hiszen 2 héte a szülőértekezletet az ölemben végig mosolyogta, cuppogtatta. Imádom, hogy ennyire partner. Amikor mindenki egy irányba tekergett a tornán, egy irányba nézett a kinyújtott karja után, Lola is fordult, és figyelte, hogy mit nézünk. El voltak tőle természetesen olvadva. Jó lenne találni egy kinti pót-nagymamát, akivel el lehetne, ha bármi miatt könnyebbséget hozna ez a napjaimba.

Októbertől pedig csigatészta készítő!!!

Mert én egy csodálatos nő vagyok...

És ez most délelőtt jobban felerősödött bennem, ahogy kézhez kaptam a papírt, hogy bal fülemre közép szinten halláskárosult vagyok.... Egyébként, ahogy öregszem egyre többször fogalmazódik ez meg bennem, és egyre többször értékelem saját magam. Túúúdom, tudom, hogy ki ha én nem, meg már régóta kellett volna stb. Az érzés sohasem konstans, de emlékszem az első hortobágyi félmaraton után - amire csak úgy beestem minden fajta elvárás vagy tudás nélkül, tényleg amolyan Forrest Gumpként - Anyának írt sms-emre, amiben az állt, hogy F@sza csaj vagyok, 1:47. Azt sem tudtam, hogy ez jó időnek számít-e első félmaratonnál, de tökéletesen mindegy volt, mert tényleg úgy éreztem magam. Azóta vadászom ezt az érzést. Egy darabig azt hittem, csak a futás adja vissza ezt (egyébként most is így sejtem, de azért már nem csak...) az "önimádatot", büszkeség érzést, magabiztosságot, pozitivizmust (ezt hívtuk Annával Pozóságnak), hogy csak én, csak magamban, bármit, bármikor, ha akarom.

Eddig is tudtam, hogy egyik fülemre rosszabbul hallok. Családi, Seres-vonás Apukámon, Nagypapámon, ő apukáján keresztül. Nekem ez olyan természetes volt régről, hogy azt hittem, más is így él. Emlékszem Juditkával általános iskolásként este pusmogva, beszélgetve az ágyban, azzal búcsúzott a fáradtabb, hogy na most már ráfekszem a jó fülemre... Ez volt a szép álmokat, a jó éjszakát, a maradj már csöndbe, aludni szeretnék is. Azt hittem, más is így működik. Hogy az egyik füle gyengébb. Aztán kiderült, hogy nem :)) Ez csak nekünk adatott meg, hogy a háttérzajokat, a fesztivál feelinget, a belvárosi alapzajt egy fordulással ki tudtuk rekeszteni. Aztán volt idő, hogy zavart. Mert az ágyban fekve beszélgetve csak egy irányban tudok feküdni. Nem süket vagyok, de koncentrálni kell, hogy értsem a másikat. És ez álmosan, alfában nem kényelmes.

Ma eredetileg Lócit vittük, mert örökösen taknyos vagy takony a hangja, és az orrmandula, mint olyan merült fel, de előtte egy hallás vizsgálat. Még akkor sem tudatosult bennem, hogy na ha itt vagyok, kérjek magamnak is egy vizsgálatot, csak mint tényállást közöltem. Erre elküldtek engem is. Hál' Istennek Lócival semmi gond, én meg megkaptam a papírt arról, amit eddig is tudtam. Eztán elképzeltem magam otromba barna hallókészülékkel (ezer bocsánat attól, akinek van...) a fülem mögött, és rájöttem, hogy én annyira jó vagyok így anélkül. Nem mintha felmerült volna, hogy ez kell, mivel a másik fülem tökéletesen átveszi a szerepet, csak félévente meg kell nézetnem vagy ha úgy veszem észre, hogy romlik a helyzet. Műteni sem kell, mert nem fog javulni tőle az orvos szerint sem :( :). Szóval a nagggyon jó Seres génállománynak ez az EGYETLEN, de tényleg más nincs ;-) hibás eleme. A többi rajtam múlik mennyire pancsolom, nem pancsolom el, és töltöm meg.

... és közben megjöttek Lócikáék is

Szerint magáért beszél a kép :))

... igen, másodjára fékezés nélkül, mert Lóci így kérte....
Ezt jobb, ha nem is tudom meg.
Nekem hang sem jött ki anno a torkomon egy-egy kanyarban annyira fostam :D

Művész Úr

Művész Úr keze alá dolgozok az eszközök kikészítésével

Töltőn van Lola és Mózi is, mert a játszóház előtt kell a maximális energia. Tegnap este nagyon nem részleteztem a mélyen-úszó érzelmeket, most sem akarom, pedig annyi gondolat megfogan a fejemben, amikor van rá mód. Reggel mikor átbújt Mózi az ágyba, azt mondja, jó, hogy nincsen itthon Lócika.... Ohh... - mondom - dehogyis. Láttam pedig rajta, hogy örül, hogy kimondhatja, de már javította is, nehogy ne járjon a kedvemben. Hogy igen, jó, ha itt van, csak akkor olyan nagy a csatatér és a hangzavar :D. Na persze, ez nem a Lóci "hibája". Egyértelműen érezte Ő is, hogy most van idő és figyelem, mert van jobban lehetőség. Ketten együtt tényleg olyanok, mint egy csoport óvodás. Nem kettő ovis gyerek, hanem tizenkettő. Ha egyedül vannak, akkor annyira nem versenyeznek. Különben pedig rengeteget javult/változott a kettőjük együttműködése is. Nagyon sokszor látom, hogy abszolút nem kell sem a láthatatlan kéznek közbeavatkozni, se a láthatónak. Lócika, csapatban könnyebb :)) vagy Mózika csináljuk együtt? Sokszor tudnak már közösen játszani visítás, csipkelődés nélkül. Azért egy csöppet távolról is űberelni kell egymást, egyedül ennyi félelmem volt az ilyen megbontott szülő és gyermekleosztásban. Hogy ne legyen versengés a gyerekek kegyeiért, és ők se erre játszanak, hogy de én itt voltam Anyával, én meg ezt kaptam Apától stb. Mozi után is megkérdezte Mózi (ugyanúgy a Kis kedvenceket néztük, csak az Apollóban már nem adták, maradt a CC), hogy a Lócikáé előtt is ugyanezek a reklámok és Mignon mese volt? És persze látni kellett volna a megnyugvást és megkönnyebbülést az arcán, hogy PONTOSAN. Lócika is evett pattogatott kukoricát?

Továbbra is átjárja az alkotás öröme. Dóritól tegnap elcsaklizott egy hegyezőt. Anya, ugye milyen jószívű Dóri, hogy nekem adta? Cserébe rajzolunk neki valami szépet? Mert mindig viszonozni szeretné. 

Délelőtt festeni támadt kedve, így megterítettem neki, el ne múljon a vágya. Adtam neki ragasztót, levelet, fogpiszkálót, festéket, hagytam hogy maszatoljon tenyérrel ecsettel. Javaslom mindenkinek. Ezek voltak a mi hozzávalóink. nejlonzsákból kivágott festős kötény :), és milyen jól is jött... És a többi. 

Gyorsan kellett fotóznom,
mert tobzódott az ihlet

utolsó simítások: a levelek felragasztása,
majd felfogpiszkálózása, mert nem álltak meg :)

Kész a mű, a Mester pihen

Én elsőszülöttem...

Most jött el a visszavágó hétvége, hogy Lócika megy Attilával fel Hutára és Mózicsek marad. Hogy ez a gyermek (is) mennyire rettenetesen hálás, sőt szókimondó. Ha a felét eltanulnám tőle, és beépíteném az érzelmi intelligenciámba, elegendő lenne egy életre. Nagyon fel volt pörögve itthon délelőtt, ami a kukorékolásban, hangoskodásban, és le nem ülésben nyilvánul meg. Mondtam is neki, hogy picit nyugodjon le. Erre mondta, hogy de nagyon örül, hogy megyünk moziba. Annyira ölelgetős, hogy soha nem akarom, hogy kifogyjon belőle. Soha. Kikötötte, hogy nem varrhatok a hétvégén :). Játszottunk még este kilenckor is, pedig délben sem aludt. Olyan feszes gyűjtögető izmunk van, hogy mozi után kifosztottuk a Klinika telepet, felszedtük az összes létező gesztenyét. Majdnem :)). Ha lenne alkalmas fűtő apparátusunk, akkor a telet kifűtenénk belőle. Dórit is hívtuk, Ő is segített. Nagyon komolyan vettük a küldetést. Amíg láttuk, szedtük. Mert szép fényes és gömbölyű vagy szép nagy, vagy éppen pindurnyák. Mózi bebújt a bokrok alá is, hogy alaposan átfésülje a terepet. Most viszont fekszem hamar... (már annyira nem is :( )

Olyan jó volt a tegnap - Lola 8

Isten hozta Pöttöm Pankát

Tegnap nyugodalmas napom volt. Mert eldöntöttem, hogy az lesz. Előző este 11-ig aranyoztam a komatálat, mert egy frissen szült (ok, kéthetes, de az még friss, főleg mert nem tudtam korábbra időzíteni) anyukának kijár a kényeztetés. Mellesleg a családnak is, mert végre igazán komplett és mennyiségi ebédet rittyentettem. Tegnap töltötte Lola a nyolc hónapot, és pont ezen a napon ünnepelték Sanyikámék az új kertesbe költözésüket is, mert ugyebár az volt az első éjszakájuk kint, amikor mi éppen a Klinikán remekeltünk :). 11 körül indultam útnak, és bár mi is kijjebb jöttünk a belvárosból, ők is kihúzták egészen a Debrecen tábláig a határokat, viszont a város két teljesen ellenkező végébe, így fél órácska kellett a kocsikázáshoz. Egy rendőr is leállított, hogy megszondáztasson a ZUZU körül :)). Annyira hülye is vagyok, persze, hogy Pavlov kutyájaként rendőrt és szondát látva jön rám a belső rettegés, hogy biztosan nem ittam valamit, biztosan nem fog kimutatni a szonda semmit?? :))). Aztán amikor kiszálltam, jogsit, forgalmit odaadtam, akkor a rendőrtárs észrevette, hogy utasom is van hátul (Lolika...), így még elnézést is kértek, és mondták, hogy menjek nyugodtan tovább. 

Bő két hét telt már Sanyikám turbó szülése óta és olyan természetesen simul be Panka a családi körképbe, és a régi-régi barátságba, mintha mindig így lett volna. Este hamar beszunyáltak a kicsik nálunk, és írtam is Sanyikának, hogy ilyenkor éri csak el a belsőmet a nap közben ért inger és élmény, és hogy úgy szeretem, hogy ilyen régóta ismerjük egymást, és láthatom különböző stációkban. Mert így a legjobb öregedni, hogy vannak kőbevésett horgonypontok, akár család, akár barát. Hogy laktunk mi együtt albérletben, és a fene képzelte el ezt akkor ennyire konkrétan.

Bori és Lóci 2013-ban

Figyelek nagyon...

Bori Nagytesó egy tündéri csupaszív kislány. Szikrányi "rosszindulat" nélkül. Olyan hihetetlenül eljátszik egyedül mellettünk is, hogy az állam leesett. Olyan jól vált a két világ között. Egyik pillanatban velünk van, utána úgy alászáll a játéknak, hogy kizökkenthetetlen, beszél, szerepjátékozik. Cuki. Mindeközben Panka tökéletesen alakítja az újszülött formát. Cicizés majd gömbölyű kis popsival, lábakat felhúzva szunyál mellkason, bölcsőben, ágyon, ahol letesszük épp. Borika néha betemeti párnákkal, törölközőkkel, konyharuhákkal. Ismerős... :D. És hiába indultam úgy neki, hogy szeretnék egy közös Lola-Panka képet, mint anno az első látogatásnál Lóci-Bori képet, miután berántottam magam után a kocsi ajtót esett csak le, hogy ne ilyen nem is készült... Majd legközelebb. 

Innen indultam csak a fiúkért, már majdnem négy órakor. Ma Mózi van itthon, mert már reggel panaszkodott, hogy hányingere van, és napok óta taknyos, így őt nem adtam be. De milyen jól is tettem. A Malompark parkolójában pattantunk ki gyorsan, és odahányt :((. Holnap nem viszem egyiket sem. Szombaton meg Attila és Lóci megy Hutára, és Mózikával lesz ráérős időm. Addig varrok gőzerővel, Mózi meg Legózik, Lola durmol.

Az éppen 8 hónapos egy fa 8-ast szopogat :))

Köszönjük a képeket Sándorom ;-)

Olyan vagyok, mint egy drogos...

...ha (azt hiszem) jó ötletem van. Azonnal meg akarom csinálni, kipróbálni. Ha kiderül, hogy nincs hozzá valami itthon, akkor tényleg ketrecbe zárt oroszlán módjára járkálok kutatva fejben és szekrényben (dobozban most inkább), hogy mivel helyettesíthetném, mit áldozhatnék be érte :)) Most éppen a tömő anyag fogyott el, de azonnal látni akarom, hogy amit elterveztem fejben, hogyan néz ki élőben. Most egy párna bánja.... Bocs. Kettő. Mert az egyiket szétkaszaboltam, és kiderült, hogy nem flíz, hanem apró szivacs morzsalék van benne... :D. 

Megnyugtatásként közlöm, hogy valszeg egyébként is beolvasztottam volna valamibe, mert használaton kívüli darabok voltak.

97 nap karácsonyig!!

Még ki sem vált a kakaóvaj a tavalyi csokimikulásból, épp csak megfakult az aranyvirgács, és újabb Karácsony! Egy újabb, ami valakinek a családban az első élmény, és ezzel együtt nekünk is. Hűűű, de várom :). Tudjátok, hogy a kedvencem. Dobjatok meg méllel (tukkelutott@gmail.com) egyéb megjegyzéssel, üzenettel, hogy mit hegesszek, ami letölthető, és hasznos addig. Képeslap, ajándékkísérő, 2017-es tervező, karácsonyi készülődés lista, lekvár és egyéb címke, ami karácsonyra adható ajándékba, csomagolás ötlet BÁRMI!!! Úgy is fogok csinálni.

Kicsi Lolika, első névnapos

Újabb sorozatgyártás a fenntarthatóság jegyében

A nyári szünet előtt az oviban megkértek, hogy varrjak a csoportnak festős kötényeket, mert a réginek kiverte az ág a szemét. A korábbi öltözőszekrények függönyéből varrom, mert ügyesen újrahasznosítható. Nyáron csak elkezdtem, utána betemetett minket és az anyagokat is a felújítás, most felveszem újból a fonalat. Közben folyamatosan látom, ahogy szabom és vasalom, a sok kis törpét benne, és hallom Mózit meg Lócit, amint mondja: Ezt az én anyukám varrta...

Pontosan. 

De hisz' tudjátok is.... :)

Őszköszöntő település nap

Általában akkor tűzdelem teli a Tűkkelütöttet, ha hirtelen annyi dolog villan be, amit akarok, és kell csinálni, hogy úgy érzem kilátástalan. Elkezdem írni, közben sorra nyitom meg a neten a füleket, hogy így észben legyen, majd ha megcsináltam visszazárogatom a lapokat. Előveszek egy műzliszeletet, melegítek egy kávét, és hogy elcsituljon a fejemben a verseny, hogy melyik dologgal kezdjem (amit kell vagy amit akarok...) kanyarítok egy posztot. Ettől tisztul a fejem, jobban látom utána a fától az erdőt, sőt mi több hatékonyabb is vagyok. 

Volt itt egy falunap, mint utaltam rá tegnap. Már költözés előtt, többen emlegették, hogy a faluban (ok, település-részen, mert ez is Debrecen :)), milyen aktív social life folyik. Vannak programok, mulatságok. Ilyen volt ez az őszi, nekünk az első. Igazi cirkusz és kenyér. Valamiért észre kellett vennem, hogy a falunak nem minden "héjja" jött el, voltak akik zárt kerítés mögött inkább füvet nyírtak, és nem igen márványosították a délutánt. Nekem nincs az ilyennel semmi bajom. Annak örülök, hogy valaki egyáltalán időt és energiát szán a közösség életben tartására, jobbítására, egymás megismerésére, szórakoztatására. 13:00-kor kezdődött a program a 6-12 éves gyerekek vetélkedőivel a település utcáin, majd kettőtől Kökény Matyi bábelőadás az Ort-Iki bemutatásában. Közben arcfestés, vásári játékok, kürtőskalács, büfé, sütivásár, néptánc bemutató, Szeredás performansz, másik vásári komédia, lovas szekerezés a település utcáin, töltöttkáposztás vacsi, tombola, esti utcabál. Lehetett süti felajánlással élni, és természetesen éltünk is kalózos szilvás muffinnal, amiket becsületkassza javára árultak, és ment a település alapítványi perselyébe. Azt kell mondjam, elsőként fogyott el a muffin, szurkáltunk bele a fiúkkal kalóz zászlós és kincses sziget térképes pálcikákat, és kalózos volt a papír is :)).

A gyerekeket most festették ki először macinak és tigrisnek, nagyon cukik voltak. Mózit imádják a darazsak, méhek, így az idei szezon sem múlt el darázscsípés nélkül :(.

Itt gyűjtöttem be az infókat a csigatészta-készítő alkalmakról, gyógytornáról, csipkeverésről, és itt jött a jó ötlet, hogy a sok összegyűjtött magazint, amiket nincs szívem kidobni, beviszem a közösségi ház olvasótermébe, és ott majd jól hasznát veszik még.

egy nagyon jól sikerült szelfi-sorozat,
amíg várjuk a sütő előtt a muffint I. ... :)

egy nagyon jól sikerült szelfi-sorozat, 
amíg várjuk a sütő előtt a muffint II. ... :)

Lócika mostanában rendkívül anyaközpontú, ami olyan jóóóó :). Most ő van az özön Szeretlek, Anya ... korszakában.

Fiúk a kordén

Képzeljétek, mit találtam :)

Egy ideje nagyon szeretem az őszt, az esős-borongós időt. Nem lomboz le, sőt. Szeretem ha hamarabb sötétedik, és be lehet kuckózni, kinöveszthetem a fürdőköntösös második bőrömet, rottyanthatok olyan meleg teát, hogy meg se tudom fogni a bögrét, meg se tudom inni. Melegek a fények és az illatok bent stb-stb. Mióta egyre bölcsebb vagyok, szórakoztat, hogy milyen tevékenységek iránt érdeklődök, már-már nyuggerságig bebölcsültem (ejjj, szegény Grétsy Laci bácsi, hogy ilyen szavak fogannak meg az agyamban, és egyből vésem is bele mélyen a barázdákba.) Valamikor ilyen cifrán színez az elmém, másnap meg tompa, bálába tekerem a sok metaforát, és tőmondatokban felböffentem, ami éppen eszembe jut. Mondom, hogy BOCS :))).

Szóval mióta kiköltöztünk falura, élvezem a tücsök ciripelést, olykor kapálgatom a kis virágágyást, hétvégén pedig átolvastam a ládánkba bedobott tarka-barka programajánlót, ami itt a közösségi házban lesz. Épp, mint a fonóban. És én boldogan csatlakozom az asszonyokhoz CSIGATÉSZTA KÉSZÍTŐ tanfolyamra*!!! Nagymamám nagy tésztacsináló volt, teregette a tésztalepedőket, szárítgatta a széles és cérnametélteket, nagy kockát. Ha kérdezte, mi legyen az ebéd, és mákos tésztát vagy nudlit szerettünk volna, akkor sóhajtott egyet, hogy ez nem két perces ebéd lesz, feltűrte az ingujját, bekapcsolta a nóta rádiót, és hangosan danolászva elkezdte gyúrni a hozzávalókat. Otthon ezek gyors-ebédek voltak, mert csak a mirelit nudlit begórtuk a lobogó vízbe vagy a kész száraz tésztát. Ez viszont slow food volt a javából. Kelt nagyi korán, gyúrta, söndörgette, dalolt, harangoztak hozzá a faluban. De jó is volt ott nyaralni Dózsapetivel... :)

Ez a csigatészta készítés viszont totál kimaradt az életemből. Csak úgy, mint a csipkeverés. Pedig ő azt is csinált, mikor gyerekek voltunk. Mire felnőtt lett a fejem, addigra már nem vállalta, hogy megtanítja nekem, mert nem jó a szeme, remeg a keze stb. No de itt a faluban olyan néni-kontaktot is találtam, aki ver csipkét, és még az is lehet, hogy kitanulom a mesterséget. Csütörtökön, öt órától októberben pedig indul a csigatészta készítő workshop. Utána is kérdeztem, hogy benne van-e a pakliban, hogy érdeklődés hiányában elmarad az esemény, de a vidám, dundus asszonyság elvigyorodva mondta, hogy olyan nincs. Itt vannak mindig öt órától, ha a szeptemberi betakarításoknak vége. Szóval a FONÓ, mint olyan nem tűnt el.

A következő program, amire vágyok a gyógytorna. Ami szintén van hetente 9-től a közösségi házban, én pedig menni akarok, mert annyira nem mozgok semmit, és a derekam..., meg a csípőm..., meg a hátam és a vállam :)))).

Ez mind úgy derült ki, hogy a hétvégén falunap volt. De ezt majd később. Ott fogant meg az a gondolat is, hogy néptáncot is szeretnék tanulni. De komolyan. Mindig is szerettem táncolni. Viszont nekem a férfiak tánca tetszik. Nem a forgás és az egyet jobbra-kettőt ballra. Hanem a kifulladásig ugrándozás, csizmaszár és padló csapkodás, tapsolás. Az tűnik dinamikusabbnak.

* meg ne próbáljon meggyőzni valamelyik 21. századi Z-generációs, hogy tanuljam meg a youtube-ról, mert az imént kíváncsiságból rákerestem, és természetesen ez is fent van :))) 

Nevelésmentes nap

Ma egynapos ovi szünet van, és jó hogy mondták tegnap, amikor felcsipegettük Mózit... :). Elsüllyedtem volna saját magam előtt, ha ma beviszem, és a kapuban eszmélek rá, hogy nevelésmentes nap van. El is döntöttem, hogy nem hagyom magam kilengetni semmin. Még ha nem haladok a dolgommal akkor sem. Haladok annyira, amennyire lehet, és nem annyira, mint amennyire elterveztem. Cukik is. Reggel jött István bácsi fúgázni, ez nagy hatással volt megint rájuk. Mózi az imént csattogott be őszinte büszkeséggel, hogy nézzem meg a kiskaput, kifúgázta sárral ahol rés volt. De a kulcslyukat azt nem :)). És valóban. Vastagon betapasztotta vizes folyami homokkal, ami még itt maradt a térburkolaton. Nem is tudtam rá morcos lenni, annyira láttam a büszkeséget, hogy semmi másra nem vágyik, csak hogy megdicsérjem. Meg is tettem. Viszont a garázskaput kértem, hogy ne fúgázza ki, bízom benne, hogy célba ért az üzenet :D.

Rajzolt nekem egy szivárványt is, mert olyan aranyos voltam, hogy megengedtem, hogy ne aludjanak, miután egy órája kínlódnak az ágyban, és nem jártak sikerrel.

Pici Piac - 2016 szeptember 11

Ez a nyár most nem éppen a kis SHUMLEE-ról szólt, de azt mondjátok, nem lehet mindent egyszerre... Jön még kutyára teherautó ;-). Addig is most vasárnap, szeptember 11-én a Pici Piacon biztosan megtaláltok gyermekruhákkal és kiegészítőkkel. Budapest, Király utca 8-10 - Central Passage. Készülök.

Fotó: Marcipánfotó

Bori sütni tanul

Szeretjük a Bercis-Boris könyveket, van is egy jó pár. Tervezzük egy ideje, hogy megsütjük belőle a kekszet, amit Bori is :). Tegnap már nem jött össze, csak a begyúrásig és a pihentetésig jutottunk, azóta meg rájártunk Lócikával a hűtőben nyersen ;-). Ma össze is hoztuk... Nem mondom, hogy laza menet volt. Tényleg akkor élmény valami, ha abszolút nem akarok házmester és igazgató lenni felettük. Nyújtsák csak olyan vékonyra a tésztát, hogy vajjá alakul a szilikon 'deszkán', ami pedig nem, az felragad a nyújtófára. Felzabálják a 2/3-át kb nyersen, és ha beletörődök, hogy szívem szerint én is ezt tenném, amíg a hányinger rám nem jön a vajtól :D és max egy darabig nem fogják ők sem kívánni, akkor nagyon jól sülnek el ezek a foglalkozások. Én is ott lestem anno a lepattanó darabokat Nannyóka oldalán a hokedlin állva, és már akkor a citromos linzer tészta volt a kedvencem. Pár receptet kipróbáltam, van is egy nagyon árnyalt fini fajta, de ezt is le akartuk meózni, és használható. Citromhéjjal és vaníliacukorral dúsítva, kevesebb cukorral az előírtnál (tök mindegy, mennyit ír egy recept, cukorból biztosan kevesebbet teszek bele. na nem a felét, mert azon már érződik a kispórolás, de kevesebbet). Amíg ők mancsikázták a tésztát, én altatni próbáltam Lolát, akinek szerintem egy nap fog egyszerre 6 foga kibújni, annyira kínlódik már :((, majd be-besegítettem (enni :D)

480 g liszt

320 g vaj

160 g cukor

2 tojás

+ reszelt citrom héj, és a cukor egy része vanília. én 120 grammot tettem bele talán.

 Kb 10 percig kell előmelegített sütőben sütni 150 fokon.

... és természetesen gyúrás után, szaggatás előtt pihentetni a tésztát a hűtőben.

Tudjátok, az Allianz blogverseny...

A nevezés sikeresen lezárult, és a szakmai megítélés mellett számít a közönség szavazata is. Teregetem egy ideje már a családi szennyes képesebb felét, gondoltam, nem veszítek semmit ha lemázsáltatom mások által is ;-)

Szeptember 26-ig szavazzatok 9 óráig a Tűkkelütöttre, ITT  gyerek kategóriában (!!!). A szavazók között ajándékcsomagot sorsol az Allianz, én pedig sztaniolban csörgő csókjaimat küldöm Nektek ;-)!

Hetente közzéteszik a szavazatok állását, így biztosan fogom még kérni a nem szavazókat, hogy voksoljanak RÁM. Nagyon köszönöm

még egy tollvonás estére

Lola este 8 óta az ágyában alszik. Szerintem ez a leghosszabb idő eddig, amit benne töltött alva. És már este negyed 12 van :). Igaz, 3* már bementem a fenekét putyulgatni, de gyanúsan hamar visszaszunnyadt. Tegnap is ott tettem le, bár akkor később jutott az ágyba, és valamikor egykor vettem át etetni, szóval ez mindenképpen javuló tendencia. 

Mielőtt bevackolom magam, töltök bele az éterbe 4 képet, ami a frankfurti leves főzés közben készült. Lóci egész héten itthon van mert csúnyán köhög, taknyol. Ma kiderült, hogy a Lola hétvégi láza és fosás sem oktalan, mind a ketten arcüreg gyulladás gyanúsak :(. Lócinak szerintem ez most tök jó, igyekszem vele tölteni a hetet, hogy az anyakollektor töltődjön benne. Mikor elvittük Mózit orvos előtt az oviba megkérdeztem, mit kér a piacról. Nem mogyorófavesszőt kért, mint Hamupipőke, hanem vajaspogácsát és frankfurti levest :)). A virslit közösen karikázták Lócikával bele.

Szép álmokat, nagyon nyúlik a szám.

A kelkáposzta sábeszdekli a Mózi ötlete volt, ő nyomta elsőnek Lola fejébe, ahogy fejtettem le a külső leveleket :D. Utána kellett nekik is.

az egyetlen életlen kép
és az egyetlen, amin mind a hárman ide néztek

hyejesirás

:) ok

A blogger is okosabb nálam, bele-belejavít a szövegezésbe, vagy aláhullámoz stb, amit a poszt kitűzése után korrigálok még sokszor vagy javítok vissza az általam elképzeltre. Meg utólag (hetek, hónapok, lassan dekádok - és itt évtized, nem a 10 napos hét...), ha találok benne elírást, mellégépelést. Tekintsetek el tőle, a szándék mindig megvan a tökéletesre... Csak nem mindig jön össze elsőre. Sőt... ;-) Ti olvassátok tökéletesként. Köszi

Első mozi, Lóci

Mennyire nagyon jó az asztalvégéből a kertre nézve ropit enni és megint megállapítani, hogy kevés jobb dolog történhetett volna mostanában velünk, mint ez a ház :)). 
Erős a gyanúm, hogy a szerzetesek is egy-egy 28 lat*-os (~500 gr) ropis zacskóval a hónuk alatt lófrálva kerestek megfelelő helyet az elropogtatásukhoz, amikor a meteorákra voksoltak. Én ezt imádom. Bocsi, ha unalmas vagyok vele, de elég hálás közönség vagyok, és annyi mindennek tudok sokáig örülni, újra ráeszmélni, újra örülni. 

ELSŐ mozis élmény

Most jött el az a hétvége, amikor megbontottuk a gyerekeket, és Attila felment Mózival Hutára, én meg maradtam Lócival és Lolával. Hogy legyen rájuk osztott figyelem is. Nagyon jól sikerült, biztosan fogunk repetázni. Attiláék sok eszközzel, programmal számoltak Hután, nekem picit jobban meg volt kötve a kezem Lola miatt, de nem is akartam telezsúfolni, inkább csak tényleg együtt lenni Lócikával. Sokáig pocoltunk reggel, sok-sok mesét elolvastam a kérésére egy huzamban, pancsoltunk közösen, és voltunk édeskettesben moziban szombat délután, amíg Lolára Mama vigyázott. Ez volt az első mozis élménye,kíváncsian vártam, mert a választott film 6 éves kortól ajánlott: A kis kedvencek titkos élete. Lócika annyira szeretne kutyát, állatot, gyakran emlegeti, hogy ő mellényes kutyát szeretne (a vakvezető goldenekre gondol :)), hogy reméltem, ez bejön majd. Felkészítettem, hogy hangos lesz, attól meg is ijedt, olykor befogta a fülét, és amikor az ölemben ült, akkor éreztem egy-egy összerezzenéséből, hogy meg-megijedt. Mikor kérdeztem, hogy nem volt-e

félelmetes, akkor azt mondta, nem, mert ő bátor, és megvéd engem :)). Tetszett neki, olyan nagy kerek csodálkozó szemekkel szemlélte már a mozit, úgy szeretnék egy film összevágást sok-sok gyerekből, amikor az első élményekre reagálnak. Annyira cuki az arcuk, a testük, minden porcikájuk várakozik kicsit bizonytalanul, de annál kíváncsibban. Megadtuk a módját pattogóval, én barna kólával, utána elmentünk fagyizni, játszottunk. Vasárnap Dodóval is találkoztunk, a Fórum előtt megnéztük a virágkocsit, bent a tengeri kiállítást, mesélés, elmaradt délutáni szunya (ezt kár volt kihagyni, de jött a burkoló, így már kb fél 4-4 óra volt, mikor ágyba dugtam, mert elveszti a kontrollt álmosan). Sokat kéri magát ölbe, rajta érzem kicsit mostanában, hogy picibabásodott Lola hatására, ami nem is baj, olyan bújós maki.

Mindeközben a Nagy Vadászok is jól mulattak (Mózi hívja így Attilát és magát), ők vittek bicajt, pecabotot, vettek Nyiregyen Mózinak kis vadászkalapot, tábortüzeztek, malacot néztek, jégkrémeztek, Kőkapuztak, le és feltekertek a kishutai alsó kocsmáig.... Olyan felvillanyozva jött haza Mózi, hogy hétfőn reggel azt volt az első kérdése, hogy Apa? Mondtam, hogy már elment dolgozni. Kiszaladt az útra, és onnan kiabált a vakvilágba fél 8 körül, hogy APAAAA... Ő már rendesen abban a korban van, hogy nagyon kellenek az apás programok, olyan áhítattal tudja nézni Attilát. Sőt, Apa az Isten és a legnagyobb, legerősebb. Olyan jó, hogy nem csak a szakkönyvek, magazinok írják ezt, hanem jó megtapasztalni, hogy mennyire így is éli meg :)

Ezen a családi eseményen túúúl, Sanyikám produkált vasárnap hajnalban egy turbó szülést, úgy annyira, hogy ha 5 perccel később érnek be a szülészetre, akkor a kocsiban megszületik Kerekes Panka. 5:21 kor még a Klinika felé száguldottak, majd 5:38-kor már a gyermek kezén volt a karszalag!!! Na jó, 5:38-as időponttal. Szóval lehet ezt így is csinálni, ráadásul pontban a 40. betöltött héten. Még van mit gyakorolnom ;-). Tegnap már meg is sasoltuk bent a klinikán, és mit ne mondjak... A viberes turbo beszámoló hatására, hogy izgulni se hagyott időt, annyira nem volt átmenet a riasztás és a tényközlés között, fejben sem tudtam megszülni az eseményt, délutánra emésztettem meg a hírt, és ért el a meghatottság. Bent meg persze látva ezt a szeretetcsomagot. Jaaajjjj... Nagyon. Hatalmas Gratuláció a családnak, de leginkább Sanyikám előtt hajlok meg, aki újfent 4100 grammot a'la nature 'kipottyintott' magából. Emlékszem én mennyire nagyon táncoltak bennem a hormonok, és hogy sokkal nagyobbat kellett lépnem egy gyerek után, mint most kettő után. De jár a pityergés, bőgőzés, amíg be nem veszi a tudat, hogy ez megint egy újabb felállás, és már kevésbé nyugodalmas, sokkal mozgalmasabb, kevesebb az idő a meghatódásra, kevesebb az idő nyálcsorgató mélázó fényképnézegetésre, válogatásra, körömreszelgetésre. Viszont semmivel sem kevesebb, SŐT. Level 2. Én magamat innen datáltam igazán Anyának. Itt esett le, hogy ez nem átmeneti.

* 1 lat = 17,5 g

Fordított ozmózis

Amíg altatom Lolát, és mélyül az álma a mellkasomon, van időm FB-ra, indexre, 444!-re és követett blogokra. Teli a FB iskolai első naposokkal, bölcsit-ovit kezdőkkel. Érdekes, középiskolás, egyetemi képekből keveset látok :). Első blikkre az ugrik be, hogy mennyire nem csípem, amikor valami nemzetközi vagy hazai szinten történő esemény, ünnep miatt ömlik a FB-ról a gyereksereg. Aztán hamar megválaszolom magamnak, hogy nem vezet mindenki Tűkkelütöttet, hanem a FB-on 'blogol', szóval kvittek vagyunk :D. Altatáskor a sötétített nyugiban, jobban hatnak rám a képek, cikkek ezzel kapcsolatban, emlékszem én is pityergésre, fátyolos tekintetre, mikor bevezettem a fiúkat bölcsibe (vagy búcsúztunk el), mikor először engedtem el a kezüket, vagy először volt Mózi 2-3 napot Mamánál és Nagyanyánál. Már nem én voltam az egyetlen fényforrás, "maszatos" lett a steril anya-gyerek kapcsolat (a Zapa az más...), kipottyantam a Zenit szerepből. Azóta egyre több az ilyen meghatározó ember, amivel nincs is semmi gond, sőt. A legjobb, hogy szépen illeszkednek egyéb közegbe, hogy a véleményüket nem csak én formálom, egyre több lábon állnak (lassan, mint egy lakodalmas asztal... ;-)) mégis többet gondolok mostanában kamaszkorra és kirepülésre, főleg Lola vonatkozásában. Mármint a nagy tapasztalt az, hogy a fiú gyermekek elég jól lemorzsolódnak az anyjukról, míg a lányok egy kanyarral örömmel újra visszatérnek, telefonálnak gyakrabban, többször kérnek segítséget bla-bla-bla. Lehet, én ezért kaptam egy kislányt? Mert olyan rettenetesen félek, hogy a fiúknak felnőtt fejjel nincs szükség az anyjukra (értsétek jól, ne szó szerint; sőt, inkább nyugtassatok meg, hogy nem így van...)? Szerintem igen. Mert nagyon rég nem akadt a gombóc a torkomra írás közben, és ereszkedett rá a "szürkehályog", most hirtelen mégis. Nem tudok csatolni se iskola küszöbön álló gyereket, se bölcsi búcsúztatót, sőt picit megfáradt anyaként vártam az ovikezdést :( mégis ez a fordított ozmózis annyira működik és hat, hogy más meghatottsága erősen feloldódott bennem...