Lóci iskolás lesz :( :)

Mostanában Mózi és Lola volt terítéken írás/összegzés fronton, pedig a középre szorult gyermek is változik, érik, cseperedik. De még mennyire.... Sokszor érzem magam a helyében, és mégis sokszor előfordul, hogy nem tudom csuklóból kezelni, megérteni ott azonnal, az adott szituációban a viselkedését. 

Piac utca karácsony - másoduncsitesókkal

Ma is úgy indultunk reggel (Attila NYC-ban, ilyenkor lábujjhegyre állósak a napok), hogy már megkértem, aludjon két napot Nagymamánál, hogy ne legyen örökös visíttatási forrás, bosszantási-góc, mert a falra mászok, hogy nem érti meg elsőre, másodjára, harmadjára, és 'úgyésegyáltalán' sehányadjára, ha kérünk valamit. Móziról gyakrabban villan be a mísz állapot, míg Lóci egyértelműen a fülig vigyor. Élvezi, hogy bosszantja a társaságot, hogy hatással van a környezetére, és falra másznak tőle. Hogy visít Lola, hogy karmol, üt, csíp, gyepál Mózi, hogy kipenderülök az egyensúlyi állapotomból én is. Ehhez csak egyetlen dolgot tesz/nem tesz: nem fogad szót, nem csinálja azt, amit kérek, és amit csinál, azt is DIREKT baromi lassan. Kezdjük már reggel, hogy nem kel fel, visszafekszik. Nem öltözik, és közben nem hagyja öltözni a többieket sem. Apró hülyeségekkel: elszalad valamelyik félzoknijával vagy eldugja, befogja a nadág szárát, hogy ne tudja kidugni a lábát a másik, ő közben egy szál semmiben ugrál vagy a lábát felteszi a falra, és csak fekszik. Már kabátban a fél társaság, ő még nem öltözött fel, ha fogat most, százszori kérésre sem hajol a kagylóba, csak úgy a vakvilágba mossa, csorog a habos-nyálas fogkrém a ruhára, pizsamára minden második alkalommal, lehet újra átöltözni. Lassan száll be a kocsiba, direkt elállva az utat, hogy Mózi se tudjon, utána durcog, ha lekiabálom, és nem akar kiszállni az ovinál. Lefekszik kabátostól a padra, elköszönéskor pedig lóg a nyakamon, és nem akar elereszteni. Ilyenkor tapinthatóan érzem, ahogy szinte segélykérően sír belül, hogy sokkal-sokkal többet és koncentráltabban foglalkozzunk vele. És CSAK vele. Mert neki ez kevés. És lehet a kétszer több is kevés lenne. És ne őt akarjam két napra nagyszülőknél parkoltatni, hanem pont, hogy hadd ő maradjon két napot csak velem/velünk. Mert ha nincs "ellenfél", akkor egy totálisan másként működő gyerekről van szó. Egy annyira vidám, energiadús, pozitív, lendületes és kitartó, túlélő figura. A legstrammabb gyerek lesz, ezt már most látom. És ha lepotyoghat az álarc, akkor egy doromboló kiscica. 

Még mindig nagyon szeret, sőt... vágni, ragasztani,
építeni, gyurmázni, szöszmötölni

Ez még januárban az iskolai nyílt nap
(Móziról is készült pont itt 2 éve egy kép)

Tegnap volt az iskolában a meghallgatás. Már kb tudtam, hogy mire számítsunk Mózi után, így az általános kérdésekkel, beszélgetéssel nem is volt gond. A szülők is bemehetnek, ha szeretnének, így én is bent ültem. Egyemmeg nagyon zavarban volt, és előtte elég kis mufurc volt, de hát izgult, ezt tudtam. Mondtam is neki, hogy nem kell, lazán kirázza ezeket a kisujjából. Mózi amennyire szeret beszélni idegenekkel is, Lócinak ehhez kell melegedési idő, így itt most csak a legszükségesebbeket mondta, csak a kérdésre válaszolt, nem fűzött hozzá semmi extrát. A végére kezdet fellélegezni, már nem söprögette ablaktörlőként a karjával a padot :). Pedig Magdi néni volt bent vele, és egy angol tanár, és le a kalappal előttük, mert baromi kedvesek voltak, nagyon cukin álltak a gyerekekhez, még nekem is ellágyult a szívem.

A két fiú sok mindenben különbözik egymástól, sőt. Kb mindenben, és örökös rivalaziálás megy közöttük, és örökös erőfitogtatás. Ezt próbálom elfogadni, mert úgy érzem, normális, ettől függetlenül, néha nem bánnám, ha lassú kis csermelyként üzemelnének, nem ekkora hőfökon, ilyen feszültségű gejzírként. Meg-megcsap már az az elemi férfi erő, hogy lassan tényleg mélyre áshatom a kalózós műanyag kistányért, Snoopys tálcát, mert eltűnnek a kicsik itthonról, és pikk-pakk kulcsra zárt ajtók mögött kuksoló, visszabeszélő pattanásos kamaszokkal fogunk együtt élni.

Az ELSŐ leves (szivecske)

Azt hogy ki mennyire önálló, és kire mit lehet már bízni, csak jelzésértékű említést teszek.

Dec végén, amíg egyik vasárnap varrtam délelőtt, Attila meg vadászott, arra jöttem le (persze szóltak, hogy ne jöjjek le, csak ha már szólnak), hogy meg volt terítve, és közösen levest főztek!!! Nem leveskockából vagy porból, hanem zöldségeket pucoltak, tarhonyát pirítottak bele, és egy lebbencsleves szerű répa-krumpli zöldséges levest főztek. Azt hittem kipukkan a szívem a büszkeségtől. Volt olyan is, hogy mikor Mózi betegen itthon volt (már nem volt láza), akkor őt nem vittem magammal a városba anyagot venni, és mire hazajöttem főzött magának párolt rizst, mert diétázott, és unta a ropi-keksz-alma triumvirátust!!!

Egy maximálisan tökéletesen működő gyerekseregről van szó, ahol a bosszantó tulajdonságokat majd felváltják még bosszanttóbbak :D, és visszasírjuk ezeket a laza hétköznapokat.

És pár kép ömlesztve, ha a szülinapokról nem emlékeznék meg külön, idővel...

Nagy családos közös ünneplés

Mózi 9, Lóci 7, Lola 4

Lóci szülinap, 7 éves... MÁÁÁR! - Anyám...

Ninjago sárkány, LEGO fan

A három muskétás, 2019 december vége

Isten éltessen Lócika!!!

#maholnapnegyven

A gömbölyű, kerek harmincasok után idén jön a szúrós, hegyes negyvenes... 

Ahogy szűkül a tölcsér szája egyre többször eszembe jut. A háttérben pedig folyamatosan fut ennek tudatosítása, megszokása, magamba fogadása. Nagyon kóstolgatjuk egymást. Egyébként is örökös párbeszéd vagyok belül, de ez lassan napi szinten terítéken van bennem.

Egyik pillanatban dugig vagyok hálával, és mint egy Oscar átadón könnyfagadásig és torokszorításig végig veszem azokat a személyeket, akik a hétköznapjaim és ünnepnapjaim hősei, de a szereplők sorának ilyenkor vége nincs. Az összes statiszta, vágó, jelmeztervező, gyártásvezető neve végig csorog a képernyőn, amikor ennyire túláradó hangulatban vagyok.

Szürkébb napokon viszont úgy érzem, annyira rövid az élet, és annyira sokkal tudatosabban és határozottabban kellene a medremet ásni, annyira csak a legfontosabbakra koncentrálni.

Úgy vettem a gépet az ölembe, hogy azt hittem 70.000 karaktert írok, annyi érzés volt bennem ma is ezzel kapcsolatban. Most mégis eddig tartott az első lendület. Nyitva hagyom, a posztot, és amikor csak rámront az ihlet, folytatom.

Lezárás

Nyiszorog alattam az admin felület avítt parkettája, ahogy beléptem blogba. Porcica módjára szalad szét a kósza szándék - hogy rendszeresebb leszek ezen a felületen. Elfújta a huzat :). 

Épp csak erre jártam, beköszönök. És itt hagyok egy-két sebtében eszembe jutott momentumot. ünnepek, szülinap, gyerekek. Csak úgy. Hogy lecsapoljam a decemberi áhítatot, és lezárjam a 2019-es évet itt is.

LOLA

Kezdem azzal, hogy Lolában jókorára hízott az Apa-szerelem, főleg az ínséges Ember-mentes december kapcsán, de ez az apa-bűvölet kb év közben bontakozott ki és decemberre csúcsosodott, illetve még nem látni a végét :).

Az ülésrendet is megváltoztatta Lola itthon, hogy ő üljön Apa mellé, és nagyon kevés szituáció, mondhatni privilégium maradt már meg csak nekem (ami egyelőre felszabadító). Azok is erősen hangulatfüggők.

Másik észrevétel, hogy nem tudok úgy mesélni Lolának könyvet, hogy ne állapítaná meg minden oldalon, hogy a rajzolt figurák a grafikán belül az: ANYA, APA, LOLA, LÓCI és MÓZI. Tök mindegy, milyen állatcsalád, emberek, neműek vannak a képen, ő egy csokor gombából is kiválasztja a fa tövében a legnagyobbat, hogy az Apa/Anya (ez hol így-hol úgy változik), a következő Ő és a másik kettő - már ha van másik kettő, akkor azok a fiúk. Van hogy csak 4 szereplőt azonosít be (mert nincs több), és amelyik fiúval épp 'barát' (itt kell mutatni egy like-oló facebook kezet), az befér a sorba, aki 'nem-barát' éppen, az kipotyog. 

Jó sokat tud karattyolni, és annyira jó, hogy pösze :). Ráadásul dalospacsirta. Sok a halandzsa még benne, illetve a karácsonyi mix :D, és nagyon szeretnek táncolni. Kedvenc örjöngő számuk a RÉSZEGEN KI VISZ MAJD HAZA. Erre nagyon be tudnak lendülni ;-). Továbbra is egy akarnok, az utolsó túli pontig elmegy. Bevallom, nagyon nem akarom letörni a szarvait, max csiszolni a technikán :). Erősen érződik, hogy két nagyobb fiú testvérrel nő fel, sokszor jut eszembe róla Maugli, de azért bontakozik a kislányos bája is, sőt. Vannak most már baba cimborái, öltöztet, etet, fésülget, sminkeli a babát/magát (főleg epres labelloval), gyakori darab lett a szoknya és a blúz a ruhatárában,  pedig jó darabig hallani sem akart róla. Számomra ez egy szívmelengető kombó.

Az oviban a kisebb lányokkal játszik, imádja tutujgatni őket, tavaly pedig főleg fiúkkal cimborált.
Ő is tipikus lány, aki miatt a suliban sem kell majd aggódni, mert szeret rajzolni, szinezni, segíteni teríteni, főzni, szeret megfelelni. Reggel ha felkel egyből megigazítja az ágyát, és a csizmát párjával teszi a lóca alá.
Jó vele memória játékozni, mert kihivás számomra is :D, egyre több társasban részt vesz, Apával gyűrik esténként a Szendergő Hercegnőt és a Rókanyomont.

Jó reggelt Peppa ;-)

Enni is olyan szépen eszik, mindig kér szalvétát, mint az úrihölgyek, itatgatja kanalazáskor az álláról/szájáról a cseppeket, ha szükséges. Vannak időszakos válogatások, nehéz elmenni rajta, hogy mit szeret, mit nem, a sajt és a sonka nem barát, a vajas kenyér/kifli/kalács és a pucér tortilla lap inkább. Reggel ő is, mint anno Lóci, tud kiakadást produkálni, hogy éppen melyik bögrébe kéri a kakaót és ki csinálja neki, melyik színű harisnyát szeretné felvenni, és ha nem tiszta, és 'Újra tervezés' kell, akkor ezek kizökkentik olykor reggel.
Úgy alapból, mégis az az első gondolatom vele kapcsolatban, ha felvillan a neve, a lénye, hogy Annyira jó hogy Ő még megérkezett hozzánk. Vele lettem 'kerek' Anya.

Tyíííha, ez így hosszú poszt lesz, főleg hogy szétnéztem a képek között is, sok téma beugrott, azt hiszem ezért tértem át az instagramra anno... Nem baj, lesz ebből több poszt is így.

Lassan egy órája ülök

Ráadásul nem csinálok semmit. Semmi látványosat, produktívat. Az utóbbi időszak futkosására pihenek rá fejben - azt hiszem. Iszonyatos igényem lett a csend. a CSEND. Néha magamat is megijesztem vele, hogy miért. Hogy létezik-e nagy család mellett ez a fajta csend, ami engem visszatölt. Az a fajta önként választott egyedül levés, ami felpezsdít. 

Megetettem, megitattam Lóci gyíkját, hoztam magammal egy kávét, és gondoltam leülök, mielőtt felveszem a fonalat. És csak ülök, ülök. Ketyeg az óra, bugyborékol egyenletes tompasággal az akvárium levegőztetője, körülöttem a reggeli mikulás romok, és ez most annyira jóóó. Hirtelen úgy érzem az advent csúcsa nekem.

MÜSZI - Mózi megtanult csettinteni

Mózi rendesen számontartja és tartatja velem a dolgokat, hálás is vagyok neki. Végtére ez a terep azért jött létre, hogy kihomokozzam magamból az anyaság adta új érzéseket, élményeket, tapasztalatokat, és hogy az összes gyerekről nyomot hagyjak magunk számára.

Az addig rendben, hogy írom a tipikus első lépés, első fogakacska... Aztán, mint tudjuk hiányoltam a szokványos babanaplókból az első öltések és első kórházi látogatásokat, így bevettem ezt is a blog soraiba. VISZONT. A sor nem áll meg. És annyira örülök, hogy a gyerekek büszkék minden ELSŐ dolgukra, nem úgy mint az anyjuk, és kb világot kell megváltania, hogy büszkeséget érezzen magában ... :S

Mózi este még úgy adott puszit, hogy a lelkemre kötötte, írjam meg, hogy megtanult az elmúlt héten CSETTINTETNI, és annyit gyakorolja (öröm az iskolában mellette ülni :D), hogy egyre hangosabban is tud ;-)

Ahogy kapacitás engedi, összefésülön az egyéb social media plattformokon nyomott hagyott első eseményeket, hogy továbbra is ez legyen a POOL, ahol minden megvan. Pl elengedett kezekkel megtanulni bringázni, első boltba (aztán majd Holdra) menetel. Első bármi, ami még nyomdafestéket tűr.

Hozok képet vagy videót is róla.

Iskolai barátságok

Nehezen indult Mózi ezen a téren (is) tavaly, ami engem szerintem jobban átjárt, mint őt. Bár... nagyon ‘egyrugóra’ járunk, és működünk. Mi, szülők is gyengén teljesítünk új közegben, nehezen engedünk magunkhoz közel új embereket annyira, hogy abból közös szalonnázás legyen egy-két héten/éven belül. Ezt legyűrve magunkban, mondogattuk Mózinak, hogy nyugodtan hívjon meg barátokat, de nem akart. Az ovis Bandika után nem volt egy fix pont a hétköznapjaiban. Volt, hogy úgy mentem érte, hogy egyedül lődörgött az udvaron, mert ‘nem volt kedve’ senkivel játszani. Sosem volt problémám beilleszkedéssel, és ezek nekem annyira fájó látványok, elmesélések voltak. Olyan szintű csúfolódás is zajlott/zajlik a suliban (nem feltétlenül Őt, inkább lányok körében), hogy ez az ovi után nagy tasli volt.

Amikor kérdezgettem finoman, hogy milyen napja volt, kivel játszott, előfordult, hogy azt mondta, azért nem játszanak vele, mert csúnya ‘E’ betűt ír, vagy csúnyán szinez. Ezeknek örültem, hogy a kocsiban hangzottak el, és nem látta minden alkalommal, hogy az én szememet elönti a könny. Második éve járunk szenzomotoros tornára (ezt majd egy másik posztban), így ő valóban küzd az írással. Volt olyan délután, hogy azon viccelődtünk, hogy írjunk/fessünk szájjal-lábbal. Nagyon nem ment nekem (sem). Vígasztaltam, hogy én tudom, hogy rettentően igyekszik, én is azt csinaltam a lábbal festéskor, de nem engedelmeskedik a lábam. És hogy fog ez majd alakulni, főleg ha ő is akarja. Az első évünk ilyen szempontból nagyon kérdéses volt. Maradjon-e itt? Jó-e az a módszer, amivel az iskolában próbálnak hatni rá? Egyemberes sokszor még most is. Ki tududjuk-e finoman harcolni, hogy máshogy álljanak hozzá, és ne a büntetés, megszólás legyen a motiváló eszköz.

Mostanra rengeteget változott a helyzet, hála Alexandrának és a BagolykaLandnak, ami nyitotta az önbizalmát is, és elindult egy felfelé húzó spirál. Az iskolában is változott a ‘felé nyúlás’, amiért hálas vagyok. Voltam bent többször egyeztetni a tanító nénikkel, hogy ‘ne mondjanak le róla’ és a követelményen ne lazítsanak, csak a módszeren. Túl jó feje van, ráadásul őt nem lehet büntetni, büntetéssel sarkallni. Ő akkor bezár  és feladja. Viszont szárnyakat kap, ha szeretik... Mindenhonnan az a visszajelzés jön/jött kicsi kora óta, hogy verbálisan nagyon jó, nagyon tájékozott stb, viszont ami nem érdekli, ott elveszti a fonalat, más izgalmasabb téma után néz. Néha kerek perec kijelenti, hogy mi hülyeség, mi fölösleges (szerinte), betart, és nem csinálja tovább. Vagy elfárad koncentrálni.

Az egyik workshopra, amit tartottam az egyik osztalytarsa anyukája is jött, és hozta Borit, mert nem tudta kire bízni. Ott volt a mi hármunk is, így megerősödött a kapocs köztük. Lola azt is megkérdezte, lehet-e Borika a testvérük :). A következő héten minden nap kérdezték Mózival, mikor jöhet el Bori hozzánk játszani. Lőttünk aztán egy szerdai napra. Én szedtem össze az ovisokat, és így mentünk a suliba is értük. Óriási volt az öröm, láttam az ott maradt gyerekek arcán is a meglepődést. Előtte is volt cinkos kérdés a fiúk részéről, hogy utána szóltak, hogy Beni, a csajodtól el sem köszönsz puszival? :D. Aztán jól egymás nyakába borultak.

Bori pedig ott vacsizott velünk, volt rajcsűrözés, társasozás, sőt négyen fürödtek a zselében. Bori olvasott mesét is. Padtársak is voltak, de szétültették pár nap után, mert csacsogtak... :).

Testvérháború

Kezdem ezzel a Halász Judit dallal a munkanapot, mert picit idegen vagyok még a blogon. Valszeg az elmúlt bő 8 évben rengeteget változtam jó-rossz irányba, és ez a korábbi kirakati naplózás nehezen indul újra. Mózi kérdezett rá többször, hogy megírtam-e már ezt a bejegyzést... És tényleg olyan őszintét kacagtam rajta, hogy pont ezeket a családi apróságokat szerettem lejegyezni, hogy később újraolvasva visszahozza ezt az aktuális hangulatot.

A kocsiban H.J énekelte ezt a dalt:

Egyedül voltál sokáig, de a helyzet változott
Neked is lett egy testvéred, és ez csodálatos dolog
Valaki más, aki nem te vagy és mégis hasonló
Es látnod kell, hogy milyen helyes, de gyakran bosszantó

Hogy őt is ugyanúgy ölelgetik, ahogy téged is ölelnek
És azt mondják, hogy szeretni kell, mert ő a testvéred
De néha furcsán viselkedik, és annyi baj van vele
Hogy mérgedben már arra gondolsz, hogy bárcsak ne lenne

refr.:
Pedig a testvéreddel együtt sokkal többet érhetsz el
A veszekedéstől bánatos és rosszkedvű leszel
Aki nem tud együtt játszani, az mindig szomorú
Én azt kívánom, ne legyen többé testvérháború

A piros vastagon szedett résznél szólt közbe Mózi szakszerű komolysággal :D:

- Igeeen, példálul én Lócival és Lolával csak 6000 Ft ebédet fizetek 12 ezer helyett a menzán, az oviban meg ingyenes.

Pedig nem hallgat propaganda reklámokat, de úgy tűnik számára itt kezdődik a lényeg :D.

Illetve van a telefonomon egy nagyon beszédes képsorozat - a minősége nem profi... A viszonyukról és a kezdeményezőről sokat sejtet.

Lola egy szál harisnyában, mert a tütüt alját bekapta a bicikli
kereke mindig :D

Addig nem nyugszik, amíg nem sikerül :)

Mert a gyerekek kérték...

Az utóbbi időben az esti mesét leöblítve azt kérik a gyerekek, hogy a blogból olvassak fel Nekik. Volt hogy mese helyett is ezt kérték... Annyira veszett jó érzés visszaolvasni, és olyan jó hogy írtam minden rezdülést régen, ráadásul a gyerekek azt kérték, írjam tovább, és számonkérték, miért hagytam abba :). Nem tudom hogy lesz e kapacitásom, ihletem, mindegy is. Tegnap este belémhasított, mikor Lola és Lóci meglátott a Mózi kapucnis pulóverében, hogy Anya!! Jó rád a Mózi pulcsija??! :( :)

Itt tartunk. Emlékszem, mikor a 74-es ruhákat vettünk Mózinak, Attila mondta, hogy már majdnem egy fél Sári... Ezt túl sok méretváltáskor már nem tudta mondani, mert hamar elérte a "fél-Sári" kategóriát :D. Utána az ugrik be, hogy Mózi, ne nőj már meg..., Lócika, nem kapsz vacsorát, hogy ne nőj már nagyobbra..., Lola, maradj még Baba LOLA.... 
Most pedig jó rám a pulcsija, és a cipője. Wax és hajlakk kell reggelente (szerencsére sokszor annyira rohanunk, hogy elmarad), felüti a fejét, hogy mi menő, mi nem a suliban. Egyszer már beintett nekem az iskola kapuból (akkor 190 lett a vérnyomásom, és az első 2 iskolai órának le kell zajlani, hogy lenyugodjon a vérem), és egyedül főz, füvet nyír.

Bizonyos szinten igyekszem visszatérni. Az ő kedvükért feltétlenül.

Debreczeni Ildikó - ... mert szeretjük

Pontos kutatómunkát nem végeztem, hogy megtaláljam a helyem a statisztikában, MENNYIRE VAGYOK KIRÍVÓ ESET, hogy 38 évesen találjuk meg egymást azzal az iránnyal/érdeklődéssel, ami eltökélten pezsgésben tart, és ívet, jövőképet hajlít a holnapomba, 10 évembe, sőt ...

Most ültem le az első olyan emberrel felkészülten beszélni, akinek a szakmai életútja, egyensúlya és tapasztalata a legmélyebben, legrészletesebben érdekel.

Debreczeni Ildikót (az ő szervezésükben járok a jelmezkészítő tanfolyamra) október óta próbálom letorpedózni, hogy hallgassam a munkájáról, szenvedélyéről beszélni, hogyan nézett ez ki a kezdetekkor.

Tekintsetek el attól, hogy riporteri, írói tapasztalatom, vénám abszolút nincs. Ezek után még inkább köszönöm Ildikó idejét és segítségét a lektorálásban.

Mindig vérátömlesztést, frissítést jelent egy inspiráló személy, sőt történet. Ildikó számomra megtestesíti jelenleg azt az 'alfavezért', aki követendő minta számomra.

Kossuth-díjas színészeken nőttem föl...

... a nagyokon.

A Garas, a Törőcsik, a Hernádi Judit...

Odavagyok azokért az emberekért, akik körül izzik a levegő ha a hivatásukról beszélnek. Főleg ha ez a vonal nekem is nagyon bejön ;-). Ilyen Ildikó nekem a Jelmez-ArtKft. szíve, akitől közvetve a jelmezkészítést tanuljuk Szolnokon.

Megerősíti a - számomra is - bizonyost, hogy abszolút ne bánjam a közgázos kanyart az életemben, sőt. Minden okkal történik. Teli van a beszélgetés optimizmussal, átlátszik a maximalizmus és a kemény munka. Profivá teszi a folytonosság és a felelősség. Jövőre lesz 25 éves a Jelmez-Art Kft.

TŰKKELÜTÖTT: A kezdetekre is kíváncsi vagyok. Hogy honnan indultál, mióta tudod, hogy itt fogsz kikötni. Mekkora rész volt ebben tudatos karriertervezés és mennyi az ösztönös ráérzés? Mekkora csipet kell a “jókor-jóhelyen” szerény hozzávalóból :)?

DEBRECZENI ILDIKÓ:

Volt időm fejlődni, nem volt rohanás. Mindig egyszerűnek láttam az utat előre. Az alapoktól én ezt a szakmát megtanultam. A ruhaipari technikum után volt egy lehetőségem (bár hozzáteszem, hogy kihalásos alapon lehetett innen elmenni) a Szigligeti színháznál. Volt egy nagyon erős közösség. Kossuth díjas színészeken nőttem fel. A Garas, a Törőcsik, a Hernádi Judit. Isteni szerencse is volt, hogy ilyen emberektől tanulhattam. Nyilván itt nem a szakmát, de a jelmeztervezők is ilyenek voltak. Vágó Nelly, Schaffer Judit szintén Kossuth-díjasok. Én is bekerültem a színházba öltöztetőnek, mert nem volt hely a varrodában.

IMÁDTAM az öltöztetést. Hogy közben ki tudtam menni próbát nézni. Hogy beláttam a kulisszák mögé, hogy az hogyan működik. Hogy rá tudtam adni a színészekre a ruhát. BOLDOGSÁG volt!

Aztán lett hely a varrodában, átkerültem oda, és beindult a szerelem: a varrástechnika. Itt tanultam meg mindent. Imádtam alkalmazkodni. Nagyon szófogadó kislány voltam. Alázattal szófogadással nyúltam ehhez a szakmához. Alapjában a természetem is ilyen.

Most is azt mondom: úgy szerettem a varrógép mellett ülni. Akkor voltam a legboldogabb.

T: Ez sem megy rosszul, 50 alkalmazott csak nem véletlen :).

D. I.: Schwajda György (író, dramaturg, menedzser) színházigazgató, aki mellesleg nagyon jó emberismerő, meghatározó személy volt az életemben, és a párom. Schwajda kitalálta 1995-ben (közben megszületett a kislányom Dórika, és 2 évig itthon voltam vele), hogy - Magyarországon elsőként - kiszervezi a műhelyeket vállalkozásba. 20 évvel haladta meg a korát. ‘Úttörő’ lépésnek számított az országban, hogy kiszervezte a színészeket, díszleteseket, kellékest, varrást, fodrászatot. A színházi főszezon szeptembertől-áprilisig tart. A kvázi munka nélkül töltött és finanszírozott nyári 4 és fél hónap nem volt gazdaságos. “Kedves Ildikó, ezt a vállalkozást magának kéne megcsinálni. Javaslom, hogy Bt. legyenek. Számíthatnak a segítségemre természetesen.”

Innen indult egy életút. Volt időm és lehetőségem (mellette kitartásom, szakmai hátterem, gondolkodásom. Nagyon ösztönös ember vagyok). A színház gazdasági része adta a támogatást az elején.

Pici műhelyben voltunk összezsúfolódva. A férfi varroda egy év után nem bírta, Schwajda kérte, hogy vegyem át azt is. Így lett a női mellett férfi varroda is. És 20 év után engedhettem meg magamnak, hogy saját kalaposunk is legyen. Nekem ez érték.

T: Hogy kerültél Pestre?

D. I.: A Madách színházban Vágó Nelly megkért:“Lenne 4 ruha, Ildikó. Megcsinálná…?”

Hát hogy a bánatba ne :). Volt egy Trabantom, sok lábon kellett állnom. Azokon a részeken, amin le voltam terhelve kértem segítséget. Fejlesszünk még inkább egy munkaerőnek helyet.

Tizennyolc évet húztam le Pesten a sajátom mellett. Ott volt 56 alkalmazottam, és minden nap jöttem-mentem. Én interjúztattam. Volt egy lány pl, aki Angliában fűzőket, jelmezeket készített, és felhívott, hogy szeretne jönni az új Nemzetibe. Olyan különlegesség és stílus volt a hangjában. Felültem a repülőre, elmentem megnézni őt, hogy mit csinál kint milyen munkája van, és 2 hónap múlva ott volt az új Nemzetiben a szabászok között.

Schwajda 2002-ben volt az új Nemzeti első igazgatója, majd mikor elküldték, jöttünk vele mi is.

Jordán Tamásnak a Merlin Színházba évekig mi készítettük a jelmezeket, és mit adj Isten: Jordán kapta a Nemzeti igazgatói posztot. “Ildi, gyere vissza!”

Kell szerencse az életbe, de be is vonzod. Én hiszek benne, hogy ha pozitív vagy, akkor behúzod. De hasonlóan a rosszat is.

A varrodát vittem végül, volt már tapasztalatom benne. Bérleti díjat fizettem, nem is keveset, kellett a plusz munka. Majd' 20 év után elfáradtam, sok volt az utazgatás, jöttek a külföldi munkák és arra a kihívásra koncentráltam.

T: Több, mint 12 országban ismerik a neveteket. Azt mondtad egyszer: ha hibázol, nem hívnak többet… Ti mégis töretlenül haladtok országról-országra? Sehol egy rossz öltés :)?

D. I.: 13 év után jött el az újabb nagy áttörés. Külföld. Szponzor voltam 3 évig 5-5 operában. Jelmeztervezés, kivitelezés, méteráru, szállás-repjegy New Yorkba... Én finanszíroztam mindent a Jelmez-Artos nyereségből. Közben utazó cirkusszá váltunk az országban is. A tervezők nagyon szerettek minket! A döntés volt az enyém. És utólag úgy tűnik, jó döntéseket hoztam :). Ha egyszer hibázol, nem hívnak többet. Mindig toppon kell lenni. Szájról-szájra terjed a híred akkor.

T: Honnan volt rálátásod a külföldi árazásra? Nem nyúltál mellé soha?

D. I.: Magyarországon ki lehet számolni aránylag könnyen budapesti viszonylatban. Vidékiként soha nem adhattam ugyanannyiért, mint Pest - úgy éreztem. Külföldiként még inkább. Sőt. Ez volt az egyik legnagyobb kihívás, hogy ott miből induljak ki. Ha hosszú távban gondolkozol, akkor meg fog érkezni az a gondolat, ami a távoli célodat szolgálja. Működött. Kell hozzá üzleti érzék. Akkor más befektetést csinálsz, akkor tudsz mérlegelni, akkor szerényebb maradsz, mert hosszú távú befektetésre rendezkedtél be. Soha nem egyfelől vizsgáltam meg a dolgokat, hanem több oldalról. Nem tekintek kudarcként semmire. Mindegyiknek láttam az okát, és a jót szűrtem le.

T: Ilyen szintű pörgés mellett, napi 16 órák után mi tölt vissza a rendszeredbe? Volt-e plafon, munkaundor, soha-nem-akarok jelmezt-látni érzés?

D. I.: Volt. Egyik napról a másikra. 3 (!!!) hónapon keresztül nem érdekelt a cégem. Nem tudtam bejönni. Jó volt ez, utólag így gondolom. Bár elkerülhető lett volna kellő cégvezetői tudással. Családi segítséggel tudtam kijönni ebből. Úsztam, levitt a családom a Tisza-tóhoz, hogy ne csak évente egy hétre menjünk el nyaralni, hanem akár hétvégente is. Összefogott a cég, olyan ügyesen működött. Elképesztő. “Kellek én ide?” Jött a felismerés. Jaj, nagyon jó volt így megélni, mert a napi rutinban ezt nem veszed észre. Tudod, hogy jó embereid vannak, de hogy ennyire képesek… 30-ról felment a létszám 50-re. Most már nem megyek bele apró részletekbe, csak szúrópróbaszerűen. Engem is hagytak alkotni, én is hagyom őket. Nem egyszerű varrónőkről van szó, hanem művész emberekről. Alkotókról. Nem szabályozok le annyira dolgokat, arra figyelek, hogy a cég jó híre ne sérüljön. Mint menedzser erre fókuszálok. Nem hibázhatsz. Kőkemény a külföldi világ. Ide is tart, de ez még más. Itt megsértődnek a szakemberek. De nálunk már nem!

Most már kevesebbet foglalkozom a céggel, ki tudtam lépni. Nem kell 16 órákat nyomni, mint pár éve. Megbízom a másikban. Korábban cikinek érezem a delegálást. Muszáj volt. Rájöttem a hatékonyságomra. Hogy így nem aprózódom el. El kellett döntenem, hogy én megyek, mint Debreczeni Ildikó jelmeztervező vagy a Jelmez-Art. A tervezők érzékenyek. El kellett döntenem, hogy kapok-e munkát úgy a jövőben. Mi a tervezőkből élünk. A Debreczeni Ildikó, mint jelmeztervezőt vissza kellett adnom…

A cég tölt. Az agyam minden szegletében a cég áll. Meg az unokám :).

T: Mi a következő falat? Merre szeretnétek nőni, fejlődni? Hangsúlyoztam-e elég gyakran, hogy a tanfolyam következő lépcsője a szabásminta szerkesztés legyen :D?

D. I.: Szeretnék a jövőben a fiatalokra koncentrálni. Egyre nehezebben jön vissza a színházba a korabeliség. Mert nincs szakma. Drága műfaj lett. Kevés a szakember Európában is, és nagyon költséges előállítani. A szakmánkat nagyon ledegradálták, most kezd visszahozni valamit a lemaradásából. Kevés az igényes varrónő.

Hiányzott a tanulás is, és végre olyan sok időm van, hogy elkezdtem tudatosan szemináriumokra járni. Annyira jó érzés, hogy a saját működésem és józan paraszti eszem köszön vissza egy-egy cégfejlesztő tréningen.

Ezt szeretném továbbadni Nektek!

...

Érződik. Minden kérdésre, kérésre olyan rugalmasan, nyitottan és profin reagálnak. Számomra rengeteget adott (és még 2 hónapig ad is) a tanfolyam. Óriási megkönnyebbülés és önbizalom egy ilyen működést élőben is látni. Hogy amit sokszor én kicsiben csinálok szabás-varrás, modellezés terén ésszerű és továbbfejleszthető.

Köszönöm Ildikónak, és Eszter barátnőmnek, aki felhívta a figyelmemet anno a tanfolyam facebook hirdetésére :D.

Lőrinc, Lócárt, Lóci

Itt vagyok, mert az ígéret szép szó (lsd itt).

Lóciról első villanásra 2 dolog ugrik be.

- CSIBÉSZSÉG

- KETTŐSSÉG

Nagyon optimista beállítottságú, túlélő fajta, akinek szűkös a hely középen :). Ezt tágítva elképesztően zsivány. Mert ez nem szimpla huncutság, de mégsem bántó rosszakarás. 0-24 cukkol, csipkelődik lefele és felfele is, és közben kizökkenthetetlenül vigyorog és szélesszájú kis békaként nagy szemeivel pislog.

OVI: Bár januárban betöltötte a 6-ot (Jesszus... szivecske), ő sem kezdi a sulit majd csak jövőre. Nagyon nem bánom, sőt. Mostanában egyre gyakrabban mondogatja, hogy nem akar már oviba járni, de közben annyira 'kerge', hogy ránk fér a plusz egy év. Egyedül csak az alvásra panaszkodik, hogy nem akar aludni du, ettől függetlenül néha annyira belendül, hogy az utolsók közt ébred :). Már ha nem a műböfögést gyakorolja, és jön rá a nyitjára  alvás helyett...

Abszolút kivonja magát az ovis feladatozásokból, mégis ha odateszi magát, akkor ő olyan, mint az apja. Ha elkezdi, befejezi. Ha rámegy az egész délután, de nem áll fel közben. 

Órákat ellegózik, türelmesen kirakózik, néha tankot, dinot rajzol, nagyon koncentráltan tud figyelni és kitartani.

Tudatosabb leszek motorikus tevékenységek figyelésében, trenírozásában, ha kell.

Ő a főnök-helyettes az ovis csapatban ;-), és ha Bence nincs, akkor a főnök is :D. Meg van rá az esély, ha kinyílik a csipája. Kemény dolgok ezek. Olyan szerethetően szemtelen. Ilyen voltam én is. Vagy legalábbis ilyennek képzeltem magam. :D Kicsi voltam és verébfejű, de a szám az nagy volt. Már főleg általánosban. 

Most hogy Lola is odajár, ő lehet(ne) a nagy és erős báty, de Lola olyan jól feltalálta magát, és annyira imádják, hogy nincs szüksége pátyolgatásra.

Amennyire nem fér itthon a bőrében ha vannak körülötte testvérek, annyira szeretetéhes, és bújós, ha egyedül van. Óriási megkönnyebbülés (lehet) neki, hogy leteheti a tüskéit, karmait, és nem kell folyamtosan védeni a pozicióját. Még most is simán el tudja sírni magát, hogy ne menjek el Szolnokra vagy ha nem tud elköszönni, puszit adni. Jön kucorogni az ölembe, puszilgat, és folyamtosan invitál játszani. Attól függetlenül, hogy incselkedik, semmi baja a testvéreivel. Még ha féltékeny is, Mózira is gondol, megkínálja a saját valamijéből, hoz neki ajándékot, olyan kedvesen felköszönti a szülinapján, ha fáj valamije a másiknak, vígastalja stb. Mózi ezzel szemben... Néha már nekem esik szarul, hogy reagálja le Lócit, de ez majd másik poszt lesz.

- EVÉS: Amennyire vasgyúró és 'fejnehéz' volt Lóci kicsinek, annyira kis szikár, izmos, csinos teste van most. Imádom. Ráadásul mostanában állandóan riszál :D. Egyébként is olyan jó mozgású gyerek, én nem bánnám, ha ezzel kezdene valamit, viszont hallani sem akar arról, hogy pl hip-hop táncot tanuljon. Judozni szeretne, le is beszéltem egy óra látogatást, ha elmúlna ez a nyavalya.

Amennyire édesség-függő, annyira rettenetesen beosztó. Szíve szerint nutellás kenyeret enne nutellás tejbegrízzel reggeltől estig, uzsira ízes-grízás tésztát, éjszakára aranygaluskát vanilia sodóval, közte vajas kalácsot rágcsálna kakaóval és vaniliás krémtúróval... Be is szokott próbálkozni, de igyekszem kordában tartani. Akkor elfogadja, és nem megy a kamrába lejmolni. A mikulás csomagjait is úgy beosztotta, hogy március közepén majszolta el az utolsó mini csokit. Kanálfogás még mindig nem százas, de nagyobb bajom van azzal, hogy versenyre fin**nak az asztalnál Mózival. Tudják, hogy elzavarjuk már, és nem feltétlenül direkt, de ez akkora téma még mindig, hogy két lépéssel arrébb szaladnak, bedöntenek, és megy a viháncolás

- ÖLTÖZÉS: Néha kifakadok. Sőt, minden reggel és délután, hogy "Lóóócika, nézz már magadra!"... Borzasztóan pacuha. Felrángatja magára a ruhát, de simán lehet kifordulva, elfordulva, begyűrődve. Igénytelenül felpöndörödik a nadrág alja, a cipőt nem tépőzárazza be normálisan, fityeg a nyelve, nem húzza fel a kabátok, pulcsik cipzárját, és esik hátra az egész a kapucni súlyánál fogva. A sapkát ahogy van felrántja, nem számít, hogy a belső címke előlre esik, hogy az egyik füle kiáll alóla, törpapa módjára bukik előre vagy oldalra a sapka csúcsa... Az hogy a nadrágoknak nincs térde, az még jó is. Nagyon bele tudja élni magát a játékba, csúszik, mászik, vetődik. Eljátsza, hogy saját magát boxolja, és messzire repül egy-egy balhorogtól :). Örökösen a pofijára van száradva valami. Csak akkor nem, ha én mosom le. Hiába küldöm vissza 3*, mást mos le vagy nem tudom :D. Erre nagyon gyúrnunk kell még.

- BESZÉD: 3 évesen, amikor az ovit kezdte, és Lola született, akkor befigyelt egy kis dadogás, az

hamar elmúlt, de most logopédus lesz terítéken (még Gitta mamát is kikérdezem), mert az R továbbra sem pörög. Eddig J volt az 'r' és az 'l' hang is, most viszont, hogy szépen mondja az L-t az 'r'-ből is az lett. Nem vagyok teljesen kibékülve a beszédével. Se füle, se farka, ha valamit elkezd mesélni, mert annyira beleéli magát, hogy menet közben elveszti a fonalat, és eltűnik az alany, állítmány, tárgy szerkezet. Ezt iskoláig szeretném rendbe vágni. Most, hogy második hete itthon van, sokat beszél babahangon, kényeskede, sejpegve. Tudom, hogy ez csak egy felvett dolog, de szokta kérni, hogy beszéljen már normálisan :).

- MESE/OLVASÁS/TV: Lócit nagyon lehet vezetni a kékfénnyel. Brutál mennyire megszűnik számára a külvilág, ha felvillan. Akár . telefon egy videó megszólal, már rá is repülnek, hogy mi az, mamánál le sem vetkőznek, se kép, se hang állva ruhástól benyomja a TV-t, és bambul. Ha szólunk, beszélünk hozzá, látszik, hogy nem hallja, iszonyatosan nehéz kizökkenteni, néha oda kell menni, és megérinteni, hogy reagáljon. Számomra ijesztő. Nem szeretem, ha ennyire zombi. Ráadásul Mózit anno nem érdekleték, sőt még most sem a harcoló, marcangoló robotok, sárkányok, veszedelmek, most meg alig lehet távoltartani. Nem szoktuk engedni abszolút ezeket a "meséket", de az oviban ragad rá. A gyurmával is harcol, loccsint, lő, 'puskázik', hörög. A harcot imitálja is.

Nagyon szereti az olvasott meséket, de mégis úgy tűnik számomra, hogy Mózi a hallott mese mestere, abba ő tud jobban belesüllyedni, ő ragaszkodik talán jobban. Lehet, azért érzem így, mert Mózinak már csak lehet komolyabb meséket is. 

- JÁTÉK: Nagyon elmélyülten tud játszani bármi is legyen az. Ha 3-at kell választanom, 

* első a LEGO. Kép alapján is ügyesen összerakja a nagyobb autókat is, és saját kútfőből is tök jókat épít. Többnyire járműveket, és kb mindig épületeket :).

* második a gyurma. Ezzel is órákat eljátszik. Akár homokgyurma, akár itelligens, akár play doh. Betemeti az állatkákat, fúr, túr, betekeri őket nyúlós 'nyákkal', amiből ki kell szabadulniuk pl.

* harmadik a dino és egyéb figurák, ami lehet Playmobil sárkány vagy a többi

Amíg Mózi a kinti/udvari nagymozgásos játékos akár egyedül is, addig Lóci a benti szöszmötölős, elmélyülős.

Gyűjtögeti a kinder figurákat, meg van egy két szilikon gyík gumi izé. Amin nagyon ki tud akadni, ha alami megsérül. Akár a festék, akár eldeformálódik, megreped. Az már nem jó. Zokog. És közben feszültség nő benne, mert nem tudja/akarja se kidobni, mert érzelmileg már ragaszkodik hozzá, viszont nagyon feszti, hogy nem original. Ez is az apja vére lesz :D. Most hogy ez eszembe jutott, szerintem enyhült is ez a kétségbeesése Lócinak.

- ALVÁS: Mindegyik gyerekkel eljátszottuk másfél éves koráig átlag, hogy kelni kellett hozzájuk

velem alszik épp (rotálódtak abban a pár napban, amíg
Attila vmelyik játékkiállításon volt

szoptatni éjszaka kb 2*-3*-4*, viszont jó alvókájuk volt. Aludtak délben, és reggel sem keltek korán. Biztos, a mi ritmusunk miatt, illetve, hogy nem fekszenek korán. űLóci ezen a családi átlagon is túltesz. Annnnyira tud aludni, hogy borzasztó nehéz felébreszteni. Ez már pici korában is így volt, de néha az oviban sem tudják felkelteni, már elpakolták körülötte az össze ágyat, megy az uzsonnázás, és ő húzza a lóbőrt. Reggel ez szokott okozni nehézséget. Piciként kellett 10-15 perc, mert sírt ébredéskor, hogy megérkezzen és felébrendjen teljesen. Hogy mennyire álmodik, ne tudom, nem nagyon emlegeti. DE picit nyitott szemmel alszik, mint én!!! És extra sok alvó cimborával

Fogom még ezt csiszolni, kerekíteni, ez most csak az első nekirugaszkodás a kis makiról 

Jövök

Leszámítva, hogy a családban egészségileg jelenleg senki nem százas, úgy érzem, nagyon jó időszakban vagyunk az elmúlt évben/években, és még mennyire jókban lehetünk.

Persze, nem jön ez magától, eléggé tanuljuk egymást oda-vissza mindenkivel, de hasonló kerekségre vágytam, mint ami tegnap a vonaton zötyögve, olvasva belém hasított.

Érzek több ponton magamban is változást, amit szerettem volna csiszolni, tökéletesíteni, és ez külön sikerélmény.

Természetesen ez nem azt jelenti, hogy a - szó szerint ciklikussá vált - hangulatingadozásaimat ki tudnám küszöbölni, de miután excel szinten vezettem pár hónapig az összefüggéseket, így feltettem a kezem, látszik a sorminta, nincs mit tenni vele, jön, hullámzik egyet, majd elmúlik.

Sajnos, nem sajnos 7-8 év gyerekekkel töltött idő után, most egy "önzőbb" időszakom került elő, és csomószor érzem, hogy hetekig el tudnék szöszmötölni egyedül annyira élvezem a magammal töltött időt :). Ez valszeg annak is köszönhető, hogy 1 éve konstans erősen érzem, hogy megtaláltam igazán azt, ami érdekel, és ami én vagyok, kimeríthetetlennek érzem ezt a kutat. Pluszba vagy a korral érkezett ;-) vagy az olaszos családi hangulat miatt, de a korábbi extrovertáltságom átfordult introvertáltságba - már ha ez létezik. Ami korábban töltött, az mostanra inkább szív. Küzhetek ellene, hogy ez így jó-e, van-e ilyen. Tök mindegy. Van. Itt és nálam biztosan :). Évek óta, Lola óta egyértelmű számomra, hogy a három gyerekkel és Attilával ez így kerek. Nem lenne kapacitásom és türelmem több gyerekhez, ne is kérdezzétek, hogy "na és a negyedik...?". Tök egyértelmű, hogy az én tempóm kevés erre az életre, meg az imádom emberekre/tevékenységekre, viszont én egy lassan formálódó/érő/döntő ember vagyok, ami vagy változik majd szintén LASSAN vagy legalább élvezettel telik.

Egyetlen dolgot bizton sajnálok, hogy a grafomán hajlamom kopottsága miatt eltűntek az írásos bizonyítékok, pedig iszonyatosan szeretem visszaolvasni néha a korábbi posztokat, mert annyira életrekelnek a gyerekek, az akkori hangulat stb.

Attila is gyakran mondja Lolának, hogy "Lola, ne nőjél már meg!"

Annyira jó ez a felállás, ez a kor és nem megoszlás, Lola kénye-kedve szerint húz hol egyik fiúhoz, hol másikhoz, és természetesen az éppen lemaradó féltékeny.

Lóci és Lola itthon tolja középfülgyulladással, de Lola többnyire átalussza a napokat a magas láz miatt, Lóci meg napokat átlegózik, így ma én is haladok. Estére kanyarítok Lóciról egy bőlé posztott, mert most a középsővel kezdem.

Annyira megbabonázza bármilyen sárkányos téma, hogy percekig állt tegnap az OTIban a Szent György patika falánál A sárkányölő Szent György dombormű előtt.

Huhúúúú....

Talán már el is temettetek. Készülök poszttal, felszívódtam innen.

Halloween

Igyekszem a képet is intézni holnap... 

Szeretem, hogy Mózi még annyira ‘tiszta’. 

Itthon és az óvodában nem ünnepeltük a halloween-t, nem ismernek a gyerekek félelmetes karaktereket, meséket, így most kicsit bajban voltunk... :)

Nincs rálátásom az iskolák szokásaira, de evidensnek tűnt számomra, hogy egy kéttannyelvű suliban a halloween ünneplése nem kiugró “erkölcstelenség”. 

Tudtuk, hogy ez jelmezes, beöltözős PROGRAM. Az időbeosztásomba én még sem szorítottam megfelelő mennyiségű időt a felkészülésre. Sőt. Ja. Mert nyilván én szerettem volna csinálni.

Összedugtuk a fejünket, hogy mi szeretne lenni. Próbáltam lebeszélni a kismackóról, mert tudtam, hogy ő érezné kellemetlenül magát benne :D.

Felcsaptuk a netet, és kerek szemekkel nézték a lehetőségeket... Mondta Mózi, hogy ő nem szeretne ilyen ijesztő lenni. Végül megállapodtunk egy K A L Ó Z ban. 

-» Szerintem remek átmenet volt a kismackó és az életrekelt, baltával fejbevert, vérző mumifikált vámpír között. Nekem is :). Az Aranyélet még most is elevenen él bennem... :D

A kalóz lehet cuki is - ha akar, illetve vagány is. 

Mózi rettenet lelkes volt, csak szerdán az iskolában levitték az orvoshoz, mert piros volt a szeme -kötőhártya... :(

Csütörtök, péntek nem is volt suliban, viszont időben elkaptuk, mert már szerda estétől gyöngyözött a floxal. Délután a partira már mehetett. Nagyon nem akart lemaradni. 

Én pedig igyekeztem du-este összehozni egy ‘kabátot’, kardot. Csizmára nem futotta energia, viszont volt tetkónk, vettünk hosszúhajú fekete parókát, varrtam bőrből szemtakarót és egy karimás Barbour kalapot összecsippentettünk elől kalózosan.

Mózi annyira szép és lágy vonású gyerek, hogy a fekete parókában tényleg beillett volna lánynak is. Az én anyai szívem biztos így látta. 

Kacérkodtam a gondolattal, hogy még éjszaka megsütöm a muffinokat is az Oreo pókokkal, de aztán hulla voltam. Reggel nagy reményekkel nekifogtunk, DE egész nap nem volt áram, amit ugyan e.on előre megüzent, csak nem véstem fel... Nagyanyáékhoz gurultunk át megsütni, itthon pár karton denevért kivágtunk előre.

Lehetett vinni sütit, faragott tököt, mert a tornateremben volt sütivásár, hangulatnak megfelelő dekoráció, zsákbamacska és verseny. Én gurultam be du az összes gyerekkel, és oh jajjjj, Lola egy darabig gyűjtötte az infót, majd amikor levittük a sütit a tornaterembe, rázendített nagyon. Kint vígasztalta egy néni, amíg én beléptem, mert be sem mert jönni, de akkor még nem pityergett. 

A kirakott édességek olyan mosolyogtatóan meghatóak voltak számomra. Látszott, hogy sok anyuka felcsapta a pintrestet a ‘halloween cakes’ keresőszóval, és születtek kajla, de annál kedvesebb szellemek, szemgolyók, pókok, pókhálók. Mi is hozzácsaptuk a házi kajlaságunkat. Lóci nagyon élvezte, de mondta, hogy egyik-másik jelmeztől még ő is megijedt :).

A parti után azzal fogadott Mózi, hogy Anya, nem én nyertem, nem én voltam a legfélelmetesebb :)))). Feldobva jöttünk el. Vásárolhattak a BÜFÉÉÉben (egyébként az első-második osztály még nem használhatja a büfét), vett is sok hasznos csemegét...

Este fél 11-kor pedig kicsattogott, és az ágy mellett izgatottan újságolta, hogy volt egy nagyobb fiú, aki tudott varázsolni!!! Viszont azt mondta, otthon felejtette a varázspálcáját (ez is a show része volt ;-)), DE kendőkből varázsolt egyett!!! Áhitattal áradozott a kártyatrükökkről, de totál el akarta hinni, abszolút nem éreztem a gyanakvást rajta, hogy ez csel. 

Egyik Karácsonyi ajándék azt hiszem, pipa ;)

Most én olvasok - Amíg megváltjuk a világot - ... mert szertjük

Ma fél 11-kor keltem. Első prózai gondolatom: Ennyire kivagyok fingva... :D?

Ígértem 2 posztot is a múltkor iskolai öko-héttel kapcsolatban. Jöjjön az egyik.

Szeptember elején találtam egy könyvet. Pontosabban a debreceni Pagonyban Mártinak mindig van pikk-pakk jó ötlete. Ő javasolta a Most én olvasok sorozatot (a sorozat lényege, hogy nehézségi fokozat alapján javasol az olvasnitanuló gyerekeknek asszerint besorolva, hogy mekkora betűvel van szedve, és hány modat-kép van egy oldalon). A gondola sarkán egyből megfogott a Zöldszívűek Társasága. Ajj, Mozinak tökéletes meglepetés lesz. Az első oldalakba beleolvasva, mintha róla írtak volna.

Yo. Kosárba be, pénztárba le, fizetni ki...

Alig vártam, hogy az autóban elújságoljam neki, hogy írtak róla egy könyvet. Pontosabban az, ami neki (is) annyira fontos, mást is inspiralt, de annyira hogy könyvet is kanyarítottak belőle. Este felfaltuk az egészet. Mózinak pedig vigyorogva csillogott a szeme. Azóta többször elolvastuk.

Doma öko iskolába jár, ahol öko-hét van éppen. A hét napjai egy-egy fejezet a könyvben.

HÉTFŐ a kreatívkodásé, 

KEDDen előadás, 

SZERDÁn szemétszedés, 

CSÜTÖRTÖKön nem használt játék csere-bere nap, 

PÉNTEK virágültetés. 

Minden napra tartogat egy-egy kiemelten fontos napirendi pontot, ami mentén mi is elkezdhetünk fejlődni a témában. Mózival oda-vissza tanítjuk egymást.

"Doma vagyok, és szeretném rendbe tenni a világot. Először is veszek egy hatalmas seprűt, és szépen felseprem a szemetet a világ útjairól. Ha ez kész, kihalászom a nejlonzacskókat az óceánokból, és napelemessé alakítom át az összes járművet... Ezután visszafagyasztom a jéghegyeket, és visszahűtöm a Földet."

Gondoltam, hozok megint ilyen ötletet is, hiszen nehéz lenne megfeledkezni arrol, hogy jön a karácsony. Én már elbújnék a bevasarlóközpontok elől (nem mintha nagyon gyakran jarnank). Pesten szerencsétlen dolgozók, mór októbertől full karacsonyi dekoraciók és piros-zöld kockás flanel termékek közott élik az indián nyarat... Elég blöeee élmény volt a minap :D 

Szóval én ezt most nem ebből az apropóból hoztam. Ezek csak olyan mini hétkoznapi megelepetések. Ami ha témába vág, tökeletes segítség. Nálunk egy új radírtól is kiérdemelhető a világ legjobb anyukája érdemkereszt. Olyan hálás közönség itt mindenki. (Mózi hegyezője mellé Lóci szeretett volna egy fidget spinner radirt, ez váltotta ki legutóbb ezt az őszinte kinyilatkoztatást este - a szerk.)

Iskokla be/megszokás - COMPLETED

Huhhh...

Ilyenkor mindig könnyebb már a dombról lefelé szétnézni, mint mikor szuszogva mászunk, és a lábunk előtt max a következő 15 cm-t látjuk.

Több fronton izgalmas volt a be/megszokás. Mondom is, aztán ezt a témát elzártam :)

0. izgalmi faktor 

Nagggyon legelső körben, nem ide készültünk. Egyházi iskolába kacsintgattunk 

* a gyermekközpontú nevelés miatt, 

* a versenyeztetés helyett az együttműködést favorizálva, 

* a különbözőségek elfogadasát tanítva szemben a különcszerű kinézéssel. 

* Szerettünk volna olyan iskolát, ahol nem feltétlenül kell egyformán jónak vagy nem jónak lenni, hanem meglátni, szeretni és támogatni a kiemelkedő készséget,

* elnézni, elfogadni a gyengébb láncszemű kepességeket, ami ennek ellenére trenírozható nagyobb erőbedobással.

* fejlődő szemléletet a rögzült helyett

Szerettük volna mindezt úgy, hogy bár az elveink nagyon-nagyon azonosak az iskoláéval, nem gyakoruljuk a vallást. 

Január-február ebből a szempontbol baromi nagy törést okozott bennem, bennünk, köztünk.

1. izgalmi faktor

Ezek után találni egy olyan iskolát, ahol mindezeket megtalálva (közelítve, felét eleresztve...) modern, haladó, nem szélsőségesen alternatív módszerekkel találkozunk, valamint hitelesen tudjuk a gyerek felé közvetíteni az elveit. És bár nagyon nem hangsúlyoztuk, de rettentő fontos a szülői gárda is, az azonos gondolkodás, de legalábbis pár ponton. Ezek után a legszimpatikusabb egy debreceni kéttannyelvű suli lett. 

Életvitelünkbe sokkal jobban passzoló az egyhazinál. 

Bizonyos pontokon vannak mély lélegzetvételek, mert nem volt sima liba a váltás. Ez már nem az óvoda lekeverése, és nagyot kellett lépni, sok a szabaly. Valszeg mindenhol meg kell szokni az újakat, csak érzünk közte feleslegesen katonásokat is. Felsejlik az mi elős korunk.

2. izgalmi faktor

Mózi sem a legsimulékonyabb oldalát mutogatja a kezdetektől. 

Nincsen olyan emlékem, hogy nehezen illeszkedtem volna be valamelyik új intezményi közegbe, és Mózinál ez van. Javul a helyzet. Mi nem ismertünk csak egyetlen kislányt az osztályból, nem tudtunk elmenni az első ismerkedésre nyár végén, a másodikra pedig csak úgy, hogy megszakítottunk egy jó nyárbúcsúztatást a szokás volt-egyetemi csapattal, és ebből nem volt kedve kilépni Mózinak egy ismeretlen társaság kedvéért. Fölösleges is volt. Innentől kezdve hátránnyal indultunk. Itthon is érezhető volt már nyáron az előkamaszkor, ami persze, hogy korai, de tüneteiben hasonó. Az élőfába is belekötött, és zsigerből negatívan közelített mndenhez. Miért arra megyünk, miért nem erre? Miért ezt eszünk, és miért nem azt? Miért ez, miért nem az? Nincs kedvem ehhez, inkább legyen az stb....

3. izgalmi faktor (leginkább nekem, mostanra kb eleresztettem, és bízom nagyon Móziban, hogy simán utóléri a többieket, max később. Nem stresszelem ezzel egyáltalán már)

Az a rommá emlegetett FINOMMOTORIKA.

Tudtuk, hogy itt lemaradással kezdünk a mai átlaghoz, elvártakhoz képest. Szokta mesélni, hogy azt mondják, csúnya a munkája, csúnyán dolgozik, csúnyán rajzol :(((. Ez para forrás volt, mert ezzel nyáron is jártunk tréningre. Túl volt lihegve, de sejtettük, hogy fontos lesz itt. Nagyon szarul esik nekem, hogy ezt pl kiemelik, hangsúlyozzák, ahelyett, hogy arra buzdítana a tanárnő, hogy ne piszkálja senki érte, mert valszeg ő meg kurva jó másban. Látom, hogy ez zavarja. Viszont látom, hogy ez a divatos és rettegett téma nem vette el a kedvét még totalisan. Mert rajzolni szeret, firkálgat az autóban is, sőt szombaton korán reggel már fest. A héten döbbentem rá, hogy ecsettel jobban boldogul, mint ceruzával. 

Mindig nyomatekosítom benne, hogy ne törődjön vele, ki mit mond, CSAK saját maga legyen a mérce. Csak saját magával versenyezzen. Ha bármi zavarja, módosítson rajta. Ha közepes a magatartása, akkor ehhez már tud viszonyítani, mi ér itt közepest, és megéri-e, lát-e értelmet a jobb magatartásban. Hangsúlyozom, hogy a tisztelet mások felé nagyon fontos, de nem akarom, hogy görcsösen eszetlenül elfogadó legyen bármivel kapcsolatban. Megkerdőjelezheti magában, de se szemtelen ne legyen, se tiszteletlen. Fogadja el, hogy milyen szabályok szerint játszanak ott. És ha szeretne ebben az inerciarendszerben jól muzsikalni, akkor ezek a szabályok a mérvadóak.

Legnagyobb 'probléma', hogy kijár óráról pisilni... Már nem mindegyikről. Ez egy “kiút” a szituációból. Ami unalmas vagy ami nagy falat neki. 

Az angol órát nagyon szereti, és nagyon büszke volt magára, h ‘100-as a matek koncentrációja, mert nem mindenki százas az osztályban’ ...:D. 

Én pedig mérhetetlenül büszke vagyok minden napjára. Minden nap látom rajta a fejlődést, és sok mindennel meglep, hogy milyen könnyen es ügyesen meglépi ezeket. 

Szeret járni, különórákat hanyagoljuk, nem eröltettünk se tenniszt, se sakkot. Itthon is tanítja Lócit angolul, néha eljátsza, hogy ő a tanító, és pontozza, értékeli a magatartásunkat, kiosztja a feladatokat :).

Másfél hónap után nyugodt szívvel tudom már azt mondani, hogy jó helyen vagyunk. Összecsiszolódunk.

Bábszínház, egésznapos nyíregyi vadaspark, öko-hét, egészség-hét, sütivásar, halloween party mindig van valami, ami szinesíti a hétköznapokat.

A reggeli rutint néha nehezen abszolváljuk, de vannak kiemelkedően laza startolasok is. Mivel Mózit rakja ki elsőnek Attila, és ő van leginkabb időhöz kötve, utána Lola a szűkkeresztmetszet bölcsibeéres miatt. Lóci már laza záróakkord. Délután pont ebben a ritmusban én szedem fel őket. Mózihoz igazodva, majd Lola es Lóci, ahol még maradunk játszani, bandazni kicsit vagy játszóterezünk valahol.

Lócika első boltba menetele ;-)

A nap, amikor Lócika először ment egyedül a kisboltba :)

MÓZI

Ma valahogy írtó erőtlen vagyok, felállni is nehezemre esik, pedig az ivásra pl külön ügyeltem és csak 2 kv van a rovásomon.

Tudom, hogy vártatok. Napok óta gondolkozom, hogy csoportosítok át erőt erre a frontra is. Megint végtelennek érzem a teendők sorát. Ritkítom, de osztódással szaporodik. Várom a jövő hetet, és a szigorúbb napirendet, a több egyedül töltött időt.

A nyár nagyon gyorsan elvonult, volt benne mégis sok-sok jó minden. 

Erősen gyúrunk az iskolakezdésre. Nem egyszer álmodtam már autósüldözésről és lövöldözésről az elmúlt hónapban. Első gondolatom a feltartóztathatatlanul gyűrődő szeptember és az újabb elkövetkező változás volt. BINGÓ. Én ezeket nem tudom lazán megugrani továbbra sem. Egyrészről felüti a fejét bennem a régi-régi nyárvégi érzés a füzetkötésekkel, tanszervásárlásokkal-tapogatásokkal, tolltartó, szekrény rendezgetésekkel, másik oldalról meg úgy érzem vállon ragad és megráz az IDŐ erősen, hogy Hahóóó, érzed, hogy MÚLOK? Ezt ennyire szembetűnően és betűformálóan mindig csak Mózinál érzem. Mert ő tapossa az új dolgokat ki, és nem lehet nem észrevenni. Annyira megható csodálattal nézem a természetes fejlődését. Imádom, amikor olyan simán bontakozik. Továbbra is ilyen élmény, hogy megtanulta az órát magától, és annyira átlátja az óra/perc/másodperc összefüggéseket jobbról-balról, kersztül-kasul. Ma az autóban írt. Ezt sem tanítottuk neki, csak betűket kérdezgetett néha. Csak az APA, LOLA, MÓZI, WC, ZOO megy álmából is. A LÓCI és ANYA nem mindig... :D. Vezetés közben előre adott ma egy papírt nekem, hogy nézzem meg, értelmes dolgot írt-e le. Hirtelen leforrázott. Az volt a papíron nyomtatott betűvel, hogy NEM JÓ. Igaz a J betű inkább hasonlított egy kajla i betűre, de akkor is. 

A nyáron ha nem is full heti rendszereséggel, de jártunk Erzsike nénihez kézimunkázni :). Ez a finommotorika is alakult sokat, de még mindig távol állunk (szerintem) az átlagtól. A szépírásnak lesz ideje formálódni ;-). Az egyedüli aggodalmam iskola tekintetében, hogy ami nem érdekli, az bazira nem érdekli. Mint az anyját. És kínszenvedésnek éli meg. Innentől pedig egyértelmű, hogy a koncentrációja is elvész... Nem vágom alatta a fát, mert nagyon bízom benne. Irtó jó feje van, hatalmas szíve, és nagyon jó orra* :D. 

Végre megvan minden. Asztal, lámpa, táska, füzetek, írószerek, tornacucc, megvarrtam a tisztasági csomagot, babzsákot, ruhákból feltankoltunk, pénteken délután pedig évnyitó. És itt az első gondolatom egy hatalmas kroki könny volt...

Annyit önállósodott, Lolát hihetetlen megbízhatósággal pátyolgatja, megmossa-megszárítja a haját, elmegy egyedül a boltba rollerrel, segít állandóan. Az ovit saját bevallása szerint nem hiányolja, sőőőt. Blöeee, dedós :). Ma azért alig bírta megvárni délután, hogy leparkoljak az autóval, és ne ugorjon ki, és rohanjon Emőke nénihez és Zsolti bácsihoz. De tényleg látszik, hogy kinőtte. Nem tudnánk már hova eldugni a kicsik között. Komolyodik és RENGETEGET eszik :)).

* Tegnap viháncoltunk Dórival és nagyanyával rajta, hogy mennyire megmaradt az a kicsi kori tulajdonsága/szenvedélye, ami az illatokhoz fűzi. Akkor is örökösen szagolgatott krémeket, sőt meg is kóstolta őket. Most pedig nem múlik az autós és egyéb elektromos illatosítókhoz fűződő vonzalma, na meg a tisztítószerekhez. Tegnap reggel elvittük már Lolát és Lócit bölcsibe-oviba, utána mentünk Petráékhoz bandázni, hogy Zselykével újra találkozzanak, hiszen osztálytársak lesznek. Beugrottunk a boltba, mert Mózi sosem reggelizik reggel. Se nem eszik, se nem iszik az első 1-2 órában. A boltban kértem, hogy válasszon valami ennivalót, hogy ne Petráéknál éhezzen meg, vagy legalább legyen nálunk. Elbűvölve kérdezte, hogy választhat-e inkább WC-tisztítót :D :D. Mert látta, hogy van levendulás, gránátalmás, tengeri stb. Letojta a pékosztályt, lenyelhetetlen ujjongással hívott a takarítószerekhez, hogy szerintem melyiket vegyük, melyik a legnagyobb és milyen illatú van még. Soroltam a többi variációt, márkát, az egyiknél különösen felcsillant a szeme. Amelyiknek az illaton túl külön kiemelten VÍZKŐTELENÍTŐ hatása is van!!! Így 10óraira kapott egy Toalett Kacsát (némi apró pék-izé mellé). Annyira szeretem (pukkanó szivecske).