Tegnap délután, mielőtt visszaindultunk Pestről nekem még bokros elintéznivalóm akadt a Dalszínház utcában.
Karácsonykor a 100 tagú Cigányzenekar ünnepi turnéjának debreceni állomásán a műsorfüzet hátoldalán egy kérdőív volt, és egy felhívás a ROYAL ékszerüzlet részéről, hogy amennyiben helyesen válaszoljuk meg a feltett kérdéseket, és személyes bevisszük március 31-ig a szalonba, úgy nyertesei lehetünk egy 350 ezres kis nyakbavalónak. Én, amilyen lelkes és naiv idióta vagyok, mindig hiszek abban, hogy én leszek valahol aznap a 60.000. vásárló, és nyerek egy utazást vagy kazal pénzt vagy valami hátbaveregetést :). Attila nem győz cikizni ezért, de majd megörül, ha tényleg így lesz ;-). Ebben a hiszemben tettem el akkor a műsorfüzetet, hogy hol van még március 31, majd jól beviszem, és senki más, és nem lesz bunda meg susmus a játékkiírásban, és én nyerem meg az ékszert, amiben majd remekül mutatok a homokozóban vagy a konyhában a lábast kevergetve.... Sokáig kallódott az akvárium tetején, tettem jobbról, balra, de nem dobtam ki, hanem hát bebattyogtam vele az Opera mellé. Nyilvánvaló volt, hogy nem a zaciba kell mennem, ha az opera mellett van az üzlet, éppen ezért gondosan ügyeltem rá, hogy a zoknim sarokban ne hártyában végződjön, nehogy azt mondják, hogy csak az adhatja le a válaszokat, aki lehúzza a cipőjét, és nem lyukas, nem kopott a zoknija. Mert persze néha ilyen is átfut az agyamon reggel mikor öltözök, hogy nem mindegy mi van a nagykabát alatt, mert ha véletlenül ledózerolnak az utcán, és kórházba kerülök, és vetkőztetésre kerül a sor, akkor ne érje szó a ház elejét :). Szóval most is ügyeltem rá, még a babakekszet is kikeféltem a kabátom mandzsetta részéről és a mellkasomról, hogy na, csak ne már.
A szalont hamar megleltem. Picinek tűnt, két lépcső is vezetett az utcafrontról, ami az én babakocsiban végződő karjaimnak nem volt könnyebbség, de már nagyon rutinosan közlekedek a pesti aluljárókból fel-le és mozgólépcső sem riasztott vissza soha. Most viszont jobbnak láttam, ha csak belépek, és leadom a lapot. Nagy dizájnos betűk ringtak az ajtón, hogy OPEN, én mégsem tudtam benyitni. Ahogy lenyomtam a kilincset át is osont a gyanú az agyamon, hogy ezt bizony biztonsági okokból zárva tartják, személyesen jönnek ki, vagy bentről búgatnak. Jött is a néni kirittyentve, én meg jelbeszéddel mutogattam, hogy mi a pálya. Nagyon-nagyon kedves volt, hiába mondtam neki, hogy csak beadom, nem evickélek be a szekérrel, hajthatatlan volt, hogy majd ő segít. Nosza akkor segítsen, mert dupla ajtó volt biztonsági kapuval. Mielőtt kinyitották a belső ajtót ránk csukódott a külső, hogy ne tudjak menekülni. Tényleg segített, behúzott hassal álltunk a fél négyzetméteren babakocsistól, hogy kinyíljon a belső ajtó :). Megérte. Guszti kis bolt volt, én sem ríttam ki nagyon piros softshell kabátommal négynapos szemöldökömmel ;-) és Mózi csupa kekszes-banános-nyálas babakocsijával. Kérdezték, hogy hol kaptuk a szórólapot, én meg egyből megragadtam az alkalmat, hogy megkérdezzem, hogy sokan besétáltak-e már a csapdába. Debrecenből senki, inkább Pécsről, de nem sokan. Szóval nem áll rosszul nagyon a szénám. VISZONT cserébe meg kell(ene) hallgatnom az üzletről és az ékszerekről egy rövidke (amennyi időm van: 1 óra, fél óra stb) bemutatót. Mennyi időm is? Kb semmi, mert Attilának azt mondtam, jövök-megyek, max 20 perc, de inkább fél órát dobjon be a parkolóba. Aztán csak megteszett az ötlet, mondtam, hogy valami rövid összefoglalót rögtönözzön, amíg bírja a gyerek ölben, mert lerakni nem merem ebben a sterill környezetben. A szalon tulajdonosa egy 26!!! éves lány. Ő álmodozta meg a berendezést, az egész gazdálkodj okosan-nak a koncepcióját. Valószínűleg jó családba született, talán ő is Capulet, mert az én álmodozásaimmal sincs gond, viszont a kivitelezés apróbb akadályokba fut. Volt egy alagsor, ami bemutatóknak ad otthont zongorával kortárs festményekkel (enyhe Picasso beütéssel), de tényleg szép. Felvezetett minket egy galériára is, hogy itt vannak a hétköznapibb darabok kiállítva, amelyek már 300 ezer forintól elérhetőek bárkinek, és nem a milliós nagyságrend. Halljátok-é?! BÁRKINEK. Ha szülinapi, esküvői, házassági évfordulós ajándékötlet kell vagy valentin napi nyunyóság, esetleg szimplán a
"csaképprádgondoltam" érzést kell manifesztálni itt a remek alkalom és lehetőség. A galéria feljárójánál volt egy bárpult, kínáltak is, hogy iszom-e valamit, egy kávét esetleg vagy valami mást? Szabadkoztam, hogy neeeem, dehogy, köszönöm. Meglepődött volna, hogy miután mondtam, hogy sietek nagyon, kikértem volna valami jófajta whisky-t, és Mózival az ölemben elöblögetek vele. Még szintén a galérián jártunk, ahol van egy kis sarok nagyon előnyös világítással, és lehet ékszereket próbálni. Mindenáron javasolták, hogy egyszer gyerek nélkül a férjemmel menjünk vissza, mikor több időnk lesz, és próbálgassak. Tudom, hogy ezek kötelező körök a részükről, és hálás is voltam érte, hogy a negyed órára elfeledhettem, hogy ez a hely nem pont az én súlycsoportom, és nem éreztette a néni, hogy totálisan, mélységesen megvet, hogy egyáltalán vettem a bátorságot, és betoppantam. Indulás előtt, amíg Mózit öltöztettem egy bordűrös kereveten addig elkérték a telefonszámomat, és kaptam meglepetést. Egy 100.000 Forint értékű vásárlási utalványt júli 31-ig. Juhéjjj! Valamelyik milliós darabból jól fog ez jönni. Mert pl ha leszalad egy szem a láncról vagy elpattan az egyik drágakő, akkor annak pótlására ez az utalvány már részben felhasználható. Próbáltam nem nagyon fancsali képet vágni, de azért ott
 |
| így képzeltem el a kopogtató gondolatot :) |
kopogott a fejemből a gondolat kifele, hogy Hékáááás, nem veszitek észre, hogy egy GYEDen lévő anyuka vagyok, akinek számlájára havonta nem érkezik akkora összeg, mint amekkora kedvezményt kaptam. Mellé csaptak még 2 db 30%-os kupont valamelyik üzletükbe, és segítettek kievickélni. Mózi megtette most is a magáét. Nem nagyon van olyan hely, ahol ne olvadnának el tőle, ne vennék ki a kezemből, ne kezdenék el molesztálni :). Most is, amíg az ölemben volt, az egyik asszony simogatta a hátát, Mózi meg mint egy kis gép elkezdett kacagni. Annyira tetszett nekik, hogy ilyen jó kedélyű, és habár valóban az, mondtam, hogy a kacagás annak tudható be, hogy nagyon csikis a háta. Ez még inkább bejött nekik, és mint valami kis majmot elkezdték vakargatni, simogatni a hátát, ő meg hangosan gurgulázott.
Hát ennyi. Ha nyerek, majd megüzenem :). Addig pedig lottózok bőszen. Vaaagy, írjatok nekem, és kisorsolom 50 ezerért a 100 ezres kedvezményt, ha kell valakinek.
