Baglyos ornament

Ebben az esetben függő. Végre ezzel is elkészültem. Fogalmam sincs, az idegennyelvű világháló mely pólusán találtam a képet, de ha valami megtetszik, lementem, elteszem, jó lesz valamikor, vagy csak inspirációnak összegyűjtöm. Melléklet nem volt hozzá, de annyira egyszerű, hogy fogtam magam, lerajzoltam, és megalkottam így a saját verziómat. Lehet, ezzel némileg plagizáltam. Mózi mostanában annyira szereti a blogon az ágon ülő baglyot, hogy eszembe ugrott, megvarrom majd a szülinapjára. Annyi aranyos hasonszőrűt találtam, hogy arra jutottam, a kétéves szülinapja ezen a vonalon fog mozogni. Most ezekben az esős napokban végre össze is őcköltem három darabot. Azt hittem, haladósabb állat, de varrtam a részeket, nem ragasztottam. Ezek pusztán az ünnepi dekoráció prototípusai, viszont Mózi már lecsapott rá. Összefordít belőle kettőt, és  lelkesen cuppog ... :D.

Vizuális típus vagyok

De ez kb köztudott. Ha meg nem, akkor egy újabb falat belőlem :). Lehet, nem rettenetesen vizuális típus, de akkor is meglehetősen. Mindenről színek és képek ugranak be elsőként. Ha könyvet olvasok, és húsz oldalon keresztül tart egy tájleírás vagy jellemábrázolás, én már a második sor után megalkottam magamban a saját tájamat és alakomat függetlenül attól, hogy a rózsalugast bal kéz felől írja, a karszthegységet meg jobb kéz felől a szerző. Max utána elhelyezem még ezeket az 'extrákat' valahol, de egyből kerek-egészek jelennek meg bennem, nem összekötésre, kiszínezésre várakozó részletek. Hasonlóan képekben gondolkozom magamat és a bennem lakozó gyereket illetően is. Este azon morfondírozám, hogy miben másabb ez a második állapot, mint az első, és hogy miért bírom kicsit nehezebben, kevésbé fitten eltekintve a 100/40-es vérnyomásomtól. Aztán hirtelen beugrott egy TV Shop reklámba tökéletesen elhelyezhető gyárilag összecsomagolt kis kabin bőrönd, ami nagyon ügyesen, helytakarékosan be van készítve, kiszipkázva a résekből minden levegő, gyönyörűen vasalva, hajtogatva, rendszerezve állnak benne a ruhák, felszerelések. Majd ezt a rendet megbontja valami, valaki..., és a legnagyobb igyekezet ellenére sincs olyan láthatatlan kéz, ami ilyen kompakt módon vissza tudná pakolni a motyót. Hiába van kivasalva, kikeményítve, csak nem olyan passzentos, csak nem olyan tökéletes. Kicsit gyűrött, kicsit kifakult, kicsit szöszmöszös, nem beszélve arról, hogy rá kell ülni, hogy a cipzárt be lehessen húzni.  Na pont ilyennek érzem magam :)

Könyvajánló

"Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy szállj,
erőseket,
mint a karvalyé, hogy a szabadság
magasságában
könnyű szárnyalással
lebegni tudj,
és siklani
az élet színein át,
a csendben
meghallani a szelet,
és minden szót, melyből mesék születnek.
Emlékezz erre,
és élvezd a repülést
a tenger felett,
a fűszálakon át,
sőt - miért is ne?!-,
akár széttépett álmok között,
mert mindennek, még a zúzmara
jegének is értelme van.
Erős szárnyakat szeretnék adni neked,
hogy leküzd a távolságot,
a port, mely a szívedet szorítja,
és mindazt, mi aranynak látszik,
de amely valójában nem az.
Nagy szárnyakat szeretnék adni neked,
sűrű pelyheset,
hogy megóvjon, ha elvétenéd a repted,
és ha le is zuhansz,
ne essen bajod.
Íme hát a szárnyak, melyeket adni szeretnék neked,
de nem lehet,
mert csak te vagy, ki magadnak őket megteremtheted."

/Ornella Fiorini: Lányomnak/

Kádár Annamária MESEPSZICHOLÓGIÁját ajándékba kaptam azzal a kérdéssel, sőt némi félelemmel az ajándékozó hangjában, hogy van-e egyáltalán időm, energiám, türelmem olvasni. Hogyne lenne. Esténként mindenképpen. Ez a könyv pedig telitalálat a számomra. Függetlenül attól, hogy van-e gyerek a családban mindenkinek csak ajánlani tudom.

"Csak kétféleképpen élheted az életed. Vagy abban hiszel, hogy semmi sem varázslat. Vagy pedig abban, hogy a világon minden varázslat" - állította Einstein, akit az "évszázad emberének" választottak...

kezdi az előszóban a pszichológus szerző. 

Töretlen optimizmussal és mesékbe vetett hittel folytatja, ami nem egyenlő persze a tátott szájjal sült galambra várással. Tetszenek benne az idézetek, a hivatkozások legjava pedig elfogyasztásra buzdít. Hajrá!

Sün Vilmos

Némileg rugalmatlan vagyok még mindig. Előre úgy érzem, el van a napom kaszálva, ha Mózi korábban kel, nem hajlandó visszafeküdni, és én meg még annyira nagyon aludnék. Lassan csak belerázódok, hogy a program, amit 2 perccel korábban eltervezek az elkövetkező fél órára simán lehet teljesen máshogy, így jó ha van a tarsolyomban egy a), b) és ha nagyon kreatív vagyok egy c) verzió is. Ma reggel nem így volt. Semmi kedvem nem volt még elkezdeni a napot, de nincs kegyelem. Mózi kordában tart. Aztán ahogy kitörlöm a csipát a szememből, és 8 órára kimos a gép, eldobozolom a kinőtt ruhákat, átselejtezem az én fiókjaimat, leápoltam egy-két tűzoltásra váró kapcsolatomat a hálón, illetve 2 képes könyvön túl vagyunk, utána úrrá lesz rajtam a f@sza gyerek érzés, van kedvem főzni, piacra menni stb. És hogy valami kedvesen kreatív finomság is kerekedjen a kezem alatt körte sünit csináltunk ebéd utánra vilmoskörtéből és szőlőből: 

"Itt van az ősz, itt van újra, ...

... és itt van az Országboltja Szavazás is újra: http://www.orszagboltja.hu/szavazas/1232

A kérés ugyanaz, mint tavaly volt. Szavazzatok a lehető összes gépről, okos telefonról a Reflexshopra!!!

Köszönjük!

Debütált a család

Apraja-nagyja. A hétvége volt az első alkalom, hogy Mózi két éjszakára is távol volt anyjától-apjától, és a köztes időben sem látott bennünket. Már augusztus elején tudtuk, hogy elmegyünk szeptemberben proccoskodni kicsit a gyerek nélkül, de nem gondoltam volna, hogy amint közeledik a lefoglalt hétvége annál több kétely és bizonytalanság merül fel bennem, hogy jó ötlet volt-e ez. Azt hiszem, kár volt izgulni. A nagymamák remekül állták a sarat, megmutathatták, hogy nem csak egy-egy estére, éjszakára, délelőttre "képesek" felidézni a gyermektartás művészetét, hanem egy teljes hétvégére is. Biztató :). 

Mi is nagyon jót lazultunk, wellnesskedtünk, minden nap úsztam 2* is, Attila méregtelenített a szaunában, pinyóztunk, bicajoztunk-futottunk, és nekünk extra szolgáltatás TV-csatornát váltogatni az ágyból :). Reggeli után szombaton délig aludtam, sőt. Akkor már Attila keltett. A születésnapomra kapott egyik könyvet is sikerült átpörgetni az ujjaim között. Azért sokszor mondogattuk, hogy "mennyire élvezné ezt Mózi" vagy pl reggelinél elnézegetve egy 2gyerekes családot kicsit megkönnyebbülve szusszantam magamban, hogy jó ez így most, még akkor is ha hiányzik a csemete. Kívülről egyébként sokkal könnyebbnek tűnik gyerekkel az élet. Olyan lazán kezelte az anyuka is a helyzetet, nekem meg az tűnt fel, hogy a gyerekek már megreggeliztek, apuka is félig, de anyuka mint egy fecske mama még mindig röpködött az asztal és a svédasztal között, hozott, darabolt, etetett, kicserélt, mert nem jó a mustár, majonézre gondolt a kisfiú a virsli mellé, kakaót szeretne másik szívószállal, pisilni kell a kislánynak, nem éri fel elég jól az asztalt és különben meg mi az a plafonon, mi az a szellőző és mire való, miért nem lehet hangosan beszélni, miért mondja mindig apa, hogy pssszt, halkabban stb-stb :D. Aztán eljött a pont, amikor belül már gondolom elég volt, és megkapták a gyerekek az anyuka iPhone-ját, rajta valami izgi mesével. Egy csapásra csend lett, elcsitult a nyüzsi. Én ettem még egy croissant-t.

És mindeközben Mózi? Élvezte az életet, látszólag különösebb megrázkódtatás nélkül. Nem emlegetett, csak a rózsaszín papucsom láttán. Játszott a nagyszülőkkel, piacon volt, virágot hozott, evett-aludt. Vasárnap úgy értünk haza, hogy a délutáni szunyát húzta. Alig vártuk, hogy felkeljen, és lássuk, hogy reagál. Leginkább sehogy. Mintha zavarban lett volna, a kiságyból ránk sem akart nézni, csak mutogatott jobbra-balra meg magyarázott. Aztán Attila kinyalábolta, és egyből indult a délutáni menet. Semmi extra Nyanyázás, bújás stb :(. Délután kimentünk a Békás-tóhoz bicajjal, de elég hirtelenjében kellett távoznunk, mert erőszakos hisztibe kezdett, ütögetéssel, csipkedéssel. Csak kibújt a szög a zsákból... A héten nincs francia. Jót fog tenni nagyon hogy kicsit kettesben lehetünk. Gyűjtöttünk egy bukósisaknyi makkot, de még kell gesztenye is. Délelőtt azt kevergette Mózi a BILIBOban. De erről majd legközelebb.

Most csak linkekben szólok hozzátok :)

Büszkeségünk Attilapa:

http://debrecenbar.com/2012/09/13/a-kreativitas-meno-uzlet-debreceni-sikersztori/

Olvassátok!

Ezt mindenkinek látnia és olvasnia kell...

.... nemre, nyelvre, vallásra vagy politikai meggyőződésre való tekintet nélkül :D

http://haztartasigep.vatera.hu/konyhai_eszkoz/mikrohullamu_suto/whirlpool_gyartmanyu_mikrohullamu_suto_1633625807.html

A kommentekkel együtt a vicces. Mózi megdöbbenve néz, min kacagok hangosan sokadjára és folyamatosan :)

Megint olyan szerelmetes szép szeptember van, hogy csuda. Vasárnap gyanútlanul próbáltunk autóval átkelni az Oktogonnál, mikor is leállítottak minket, és elhömpölygött a NIKE félmaratoni tömeg az Andrássyn. Jaaaaaaj, úgy akartam én is egy tarka pontja lenni az áradatnak, de ez most annyira kiesett egyébként is a fejemből, hogy totálisan tudatában sem voltam, hogy ez ezen a szeptemberi hétvégén lesz. Valószínű az agyturkász okosok azt mondanák, hogy én nem is tudom élvezni a várandósságot, mert már most azon gondolkozom, és fejben azt logisztikázom, hogy két gyerek mellett hogyan oldható meg majd a futás télen, amikor későn világosodik, és hajnalban még a mutogatósok is alszanak a Nagyerdőn. Az meg hogy este a fürdetés (inkább esti etetés) után hova megyek futni a setétségben, passz. Marad a spinning a szomszédos teremben (már az órarendet is megnéztem), sőt Attilát is felkészítettem/készítem, hogy én már pedig el szeretnék járni spinningre vagy padon futni télen is. Pedig ez hülyeség. Mármint hogy ne élvezzem ezt az állapotot. Az örökös nyavalygás magamban, és olykor kihallatszódva bálnásodó testemből, hogy csak híííízok, és JAJJJ!!, ez sem annak szól, hogy ne élvezném. Ez csak műhiszti, mert mellette nem teszek komoly erőfeszítést, hogy ne így legyen. Majd viszi rólam a szoptatás. Ebbe kapaszkodok most, hogy valszeg ezért tartalékol ennyire a szervezetem, hogy a fenekem jó kis zsírjából finom CSUPA TEJ legyen a gyerek számára. Akkor meg nem megéri :)? Ráadásul most nem a testemből élek ;-). A francia nyelvvizsgára gyúrok, az a fontos. Utána lesz megint más.

Megmutatom, hogyan szoktunk 13 óra körül haza érni Mózival. Nekem délig tart az óra, ők addig játszótereznek vagy mikor mi, utána megyek érte anyáékhoz. Ebéd, majd iparkodunk haza, mert addigra álmos a fél 7-es kelés miatt (amit magának állított be, én nem keltem, sőt).

 A lufit próbálta felfújni az úton (úgy, hogy már fel volt, és be is volt kötve :)), majd szopogatta a végét. Aztán a kapuban vettem észre, hogy a Batthyány utcán beszunyált. Így jártunk a múltkor is, csak nem ugrik be, akkor mi lógott így a szájából.... Ezért a sok olvadozó mosolygó tekintet szemben az utcán. Azt már feldolgoztam, hogy nem nekem szól :).

Ezek csak telefonos, pizsamás pipi képek, idővel lesz jobb minőségű is.

Félidő

Tegnap voltunk UH-on, csak nem akartam róla a tegnapi posztban beszámolni, csak úgy mellékesen. Most már az én számomra is biztos, hogy nagyon fiú Mózi testvére, így bátran beleveszhetünk a fiú nevek tárházába. Magzat és anyuka is jól vannak - köszönik szépen. Megnyugodtam, hogy a hasam nem azért extra nagy, mert óriás fogja kirúgni a ház oldalát. Azt kell, hogy mondjam, formás egy emberke, mindig megnyugszom ilyenkor. Gyorsabban telik az idő sokkal, mint anno. A fáradság nem múlik. Nem adom fel továbbra sem a délutáni durmolásokat. Az is lehet, hogy a fél 12-es fekvés nem fér össze igazán a fél 6 körüli keléssel, és ezért vagyok dög, de akkor is nagyon szokatlan a számomra. Nincs mese, kevésbé bírom a strapát, olyan jó vízszintben lenni. Az emelgetésekkel óvatos vagyok, ha csak megoldható, akkor nem én veszem-teszem ki-be, fel-le, hanem Attila. Ez is olyan furcsa, hogy szólnom kell vagy csak állni tehetetlenül és nézni, hogy Attila pakolja jobbra-balra. A hasamban viszont olykor-olykor áramütés szerű rándulást érzek, ami nem annyira ismerős, így muszáj vagyok takaréklángon égni és inni a magnéziumot.

Ezek a külsőségek. És hogy belül mi van? Úgy érzem, hogy már sokkal ismerősebbek az anyai érzések, reakciók bennem, ezért természetesebbnek, néha közelibbnek, valódibbnak érzem az eseményt. Hazudnék, ha azt mondanám, hogy a nap 24 órájából 20-at ezen legel az agyam, mint korábban, mégis úgy érzem jobban megy a kommunikáció fejben. Orvosilag szólva koponyavégű fekvésben helyezkedik el a bébi, és mint Mózit már most győzködöm őt is, hogy maradjon is ebben a pozícióban. Jobb és biztosabb mindenkinek :). Hiába mondják, hogy az utolsó félórában is megfordulhat még... én nem szeretném ezt ennyire a végére hagyni. Próbálom azt is szuggerálni, hogy itthon, normál módon (értsd: fájásokkal) indul a szülés, és nem úgy, mint Mózinál képzelegtem amerikai filmes in medias res becsapódással, Attila riasztással valahonnan, hogy ELFOLYT A MAGZATVÍZ!!!! Amit elképzel az agyam, azt elég jól bevonzza - úgy tűnik. Egyelőre ennyit tehetek magunkért a többi várandós formaságon túl. 

Mózi most a legjobb jó barátom :). Annyira cuki az utóbbi időben, annyira yofej és kezelhető és vicces, persze az is bejátszhat, hogy én kerültem át valami ZEN állapotba, és nagyon jól kijövünk egymással. Van türelmem hozzá, sok. Meg se kottyan bő 2 óra a játszótéren még fekete riasztású parlagfű invázió okozta folyamatos orrfújás mellett sem. Olyan jó látni, ahogy kezd játszani a gyerekekkel, és már nem csak mellettük szöszmötöl. Eddig max a sokkal kisebb dedek érdekelték vagy az érettebb korosztály, az idén iskolába vonuló 6-7 évesek. Valamelyik nyár-végi, legalább 2 hetet átugró találkozáson Kendével olyan aranyosak voltak, hogy az egymás mellett guruló sportkocsiból fogták egymás kezét.... Anyával (mármint az enyémmel) rendszeresen járnak délelőttönként a játszótérre, amíg én a francia tudásnak tágítom a teret a fejemben, hogy most délután jól esett hallani, hogy anyukák-gyerekek ismerik és imádják Mózit, és emlegetik, hogy pl. Mózi ne enne meg valamit :) ? Vagy amint megláttak engem, elkezdik keresni és kérdezni, hogy Mózi hol van? Nekem meg persze jó esetben ismerős a szokásos "homokos" társaság. Nem lehet úgy elvinni, még akkor sem, ha megtömöm indulás előtt, hogy ott ne nézné ki boci szemekkel valakinek a szájából, kezéből a kekszet, pogácsát, akármit. Én nem szeretek vinni semmit. Pontosabban szoktunk, mert ciki, ha felzabáljuk a többiek csemegéjét, de akkor sem értem, hogy miért kell egy gyereknek a játszótéren a csúszdán keksszel a kezében egyensúlyozni, vagy homokos pogácsával félkézzel libikókázni. Miért érzi mindenki kényszernek, hogy a játszótéren (is) etesse állandóan a gyereket valamivel? Mindegy mivel, de legyen a kezében valami. Úúúúútálom. Itthon is. Ha eszik, üljön az etetőszékben. És egyen reggelit, ebédet, vacsit és max ezek között valami szolidabbat. Na mindegy, erre most nem térek ki. 

Tegnap viszont borítékba került az első levágott tincs. Ledózeroltuk a haját. Most még inkább olyanok Attilával, mint 2 tojás. És mintha érezné ezt Mózi is. Napról-napra apásabb, puszilgatós, bújós, felkapaszkodós. Rettentő cuki. Nem tudom, lehet-e ezt még tovább fokozni :).

Hogy mire nem jó a youtube...?

Mózi bimm-bamm lázban ég :). Előbb-utóbb felmegyünk a Nagytemplom tornyába is megvizsgálni a harangot. Addig pedig egész délután hallgatjuk különféle városok, különböző templomainak harangjátékát, harangkavalkádját, itt-ott káoszát. Szerencsére vannak hosszabb videók is, így elindítjuk, és mintha itthon harangoznának a szobában közben játszani is tudunk. Ha kikapcsolom, az nyilván nem tetszik. Csak az a járható út, ha elfelejti... A háttérben most is ez szól, amíg pakolom a fel a fényképeket... Itt csak ízelítőül, a Picasán bőségesebb voltam.

Tegnap úgy éreztem magam, mint érettségi vagy államvizsga után. Olyan felszabadult elégedetten :). Megírtuk a francia szintfelmérőt, ami jól sikerült, és nem kellett se ma reggel, se este tanulnom. Negatív lett az AFP vérvétel eredménye, sőt meglepő módon a vasam is oké, ami sosem szokott. Rend volt körülöttem, így amíg Mózi aludt, csak cirkáltam a neten, élveztem, hogy lehet :). Ez az érzés még ma is folytatódik, így már szedem is elő a varrógépet. Az eredményt majd látni fogjátok. Előbb vagy utóbb biztosan...

És természetesen boldog névnapot Nagybetónak!!!

Itt lebeg körülöttem az akarás, hogy írjak, csak általában vannak fontosabb, tűzoltásra váró tevékenységek. Most kicsit utolértem magam vagy legalábbis közelítek. Hatalmas része van ebben Katika néninek, aki eljött, és szinkronban vasaltunk, így végre az a nyomasztó 10 m3 ruha, és kis millió ing eltűnt a fotelből, és környékéről. Ilyenkor megfogadom, hogy nem hagyom elszabadulni a poklot, és azon nyomban, ahogy megszáradtak a dolgok, teszem a vasaló alá, és mennek rendben a szekrényben. Simán én vagyok a hülye, aki az atlétának való fehér pólókat is vasalja, meg a pamut pizsama nadrágot... Úgy tűnik kezdek megzuhanni, "elkorcsulni", és nem lesz időm/erőm/kedvem/kapacitásom ezt majd így is folytatni. Vagy csak segítséggel, mint most. Sikerült kiganézni a nappalit is, átpakolni a polcokat, felszabadítani újabb részeket a gyerek keze alól/elől, átrendszerezni és elsimítani. Ma talán a francia elmaradásom végét is elcsípem, és marad kedvem sütni valamit a héten.

Pénzt felvenni robogtunk Mózival délután az eső lógó lába elől, és a Liszt Ferenc utcán összeakadtunk egykori kedves szülésznőnkkel. El volt olvadva, hogy Mózi egyből teli vigyorral fogadta. Nem akartam lelombozni, hogy többnyire így áll az emberekhez :). Annak ellenére, hogy jóformán nem is ismerjük egymást életem olyan fontos pillanatában volt jelen, és segített, hogy ilyenkor a nyakába borulnék, és úgy érzem, még szülnék 10-et, ha Ő is ott lenne Attilával. Lestipi-stopiztam a januárt már most nála, de természetesen majd konkretizáljuk a dátumot és a részleteket, ha közelebb leszünk. Neki is elnyafogtam, hogy tök nagynak érzem a hasam, meg ezáltal magam, és kb 22 hetesnek sacccolta a mostani 18-19-emet.... Még akkor is ha ez második. Mindegy. Jövő hét elején talán okosabbak leszünk, és hallunk majd egy 4. variációt méretre, korra, tervezett születésnapra.

Se vasalás, se ablakpucolás egyelőre. Gyöngécskén nyomjuk az ágyat itthon.... Olyan jól benyalta Mózi csütörtökön azt a nyavalyát, hogy sikeresen tovább ajándékoztuk sunyiban másnak is. Komoly felnőtt emberek hevernek a lába előtt, pl én is, Attila is, Nagymama, nagynénink, barátok is. Nem kímélve kicsiket nagyokat, mindenki tisztítókúrán van. Tegnap a biztonság kedvéért megnéztük, milyen a gyeremekorvosi ügyelet, és azóta semmi vész. Én is kezdek erőre kapni, nem is feküdtem vissza Mózi negyed 7-es ébresztője óta. Elővarázsoltam a kis listámat, amit mindig írok és frissítek, és aminek első helyén áll mindig a lakás rendbetétele. Éééés természetesen általában a lakáson nincs nyoma két kis kacsóm munkájának, most mással próbálkozom. Biztos, ami zicher ma még csak alma, keksz, banán, rizs, krumpli lesz terítéken, mert a holnapi első karneválra Mózinak rendbe kell jönnie. Olyan nincs, hogy mi ne vigyük ki valahova a tömegbe a 3 lábú kis horgászszéket (vagy tavaly még jobbat láttam: alumínium  3 fokos létra) és ne nézzünk bele a tiri-tarka áradatba. A képeket azért nem sikerült feltennem, mert az irodában maradt a pendrive. Csak hogy magyarázzam kicsit a bizonyítványomat :). Lesz majd, mert régen teregettem ki magunkról. 

Illetve egyszer régen nagyon régen, ígértem képet a fakanál bábokról is. Az elefánt sokáig nem készült el, csak részleteiben hevert a konyha asztal sarkán vagy hánykolódtak a pulton poháralátétként, de most célba ért ő is. Ezek felnőtt kézbe készültek. Gyerek csak nézheti belőle a produkciót :). Egyszer talán lesz báb paraván is....

Tegnap annyira aranyos volt Mózi meg a kutya. Olyan kitartóan tűri szegény pára, sőt lehet még élvezi is. Elkezdett lovacskázni rajta úgy, hogy a kutya fekszik a földön, és szemből a nyakára ráül, és csetteg. Utána pedig teljes hosszában ráfeküdt, és átölelte. Mire a gépet lövésre állítottam, elszállt a pillanat. Talán legközelebb.

Durva, hogy ma már péntek

És mindig csak azt érzem, hogy mennyi mindent szeretnék még csinálni. Mózi megfigyelés alatt áll, miután tegnap a délutáni alvásból felébredve fél 5-kor kihányta az ebédet, majd este is művelt egy hasonlót... Azóta semmi, remélem, csak valami gyorsan múló vírus talált ránk, és már további is állt. 

Hután sikeresen összerakta első komoly mondatát, ami teljesen érthető, de teljesen az ő kis konyhanyelvén szólt. Valahogy így: Dabda, va-vaú, hamm-hamm!. Kétségbeesve esett be a konyhába ezzel a felkiáltással nyomában a kutyával, aki a szájában hozta a labdát :). Fordítanom nyilván nem kell, mert ti is megértitek. Elég sokat kotyog, változnak a hangok és a szótagok, néha azt hiszem, titokban valami japán kurzusra jár, és ott tanulja ezeket. Elég jól ki tudom hámozni a lényeget belőle, mert a magánhangzók már sokszor stimmelnek, de távol állunk még nagyon a valóságos magyar nyelvtől. Ami fel sem tűnt, hogy mikor történt, hogy szépen iszik pohárból. Nem ömlik már a nyakába orrába, ruhára, földre. Június vége óta kint van mind a 16 foga, és a hutai hét óta különösen partner mindenben. Volt időm, időnk és türelmem, mert a fél napban, ami júliusban a francia után maradt, csak a zabolázás jutott, meg mellette a nyomás, hogy ezt is, meg ezt is, meg még azt is meg kellene csinálnom/tanulnom stb. Most ez oldódott, és nem volt nyüszörgés minden felett, nem kellett könyörögni, nem akartam kifutni a világból. 

Este megpróbálok még pár képet is feltenni, illetve a hétvégén végre itthon leszünk, és frissítem a picassát is. Meg jó lenne ablakot pucolni és vasalni is.

Különben meg menjetek ki a Békás-tóhoz, mert most van az első hazai és cseh kézműves sörök fesztiválja, ami tényleg jó. Én csak sóvárogva dugdostam a nyelvem a csokoládés barna sörbe és a gyömbéres mézesbe, de vigasztalásként fogyasztottam sajt poharat.

Azt sem tudom, hol csapjak a lecsóba, mit és mennyire osszak meg a közzel.

Egyik elmaradásom, amit már többször pótolni szándékoztam, hogy a különféle csatornákon érkezett gratulációkat majdani baba érkezésével kapcsolatban megköszönjem. Azóta is jól vagyunk, szépen gömbölyödünk, simán leöthónaposterheseztek a fodrásznál a minap, ami lehet, nem áll távol a két évvel ezelőtti valóságtól. Múlt hétvégén már mozogni véltem magamban, ami persze simán lehet még más egyéb is, de azóta is vannak ilyen jellegű sejtéseim, hogy egyik-másik rezdülés már nem szimpla hasmotyorgás. A hetek számolásával néha megvagyok csúszva. Nehéz ez így, hogy nincs konkrét dátum, amihez vissza tudom számolni, csak egy - orvos által kijelölt - pont, hogy na ekkor lehetett. Az sem segít, hogy ehhez képest az UH-on hozzácsaptak még laza 6 napot, így általában 2 számot jegyzek meg, és olvasok utána, hogy mi történhet most bennem, hogyan festhet a kis kölyök. Mózit is szoktatom a témához, még akkor is, ha valószínűleg felesleges, mert nem sokat ért a dologból, és nem sok viszonyítási alapja van azzal kapcsolatban, hogy testvére érkezik majd januárban. Több sebből vérzik a mondat, mert nem tudja mi az, hogy testvér (a babát még csak-csak érti), nem tudja mi az, hogy MAJD, sem azt, hogy január vagy tél vagy hó vagy hideg. Sebaj, rendíthetetlen vagyok. Ha kérdezzük, hol a baba, akkor mutat a hasamra, elkezd vetkőztetni, mert ő a babát és a köldököt összeköti. Ma már ott tartunk, hogy a kérdésre azzal válaszol, hogy a saját hasát mutatja, hogy ott a baba :D. A "Baba Bibliát" alig lehet eltenni előle, mert szereti nézegetni, mutatni kell benne a képeket, én meg keresem azokat a részeket, amik ismerősek már a számára. Sokszor emlegetjük kíváncsian, hogy vajon hogyan fogja lereagálni, mennyire zakkan meg a féltékenységtől, mekkora gyamálásnak lesz kitéve az öcskös. Mert egyelőre a kutyába is kapaszkodik, piszkálja a szemét, fülét, száját, de Tolsztoj hűségesen tűri a megpróbáltatásokat. Mozgást illetően nagyon a szülés utáni időre készülök, hogy na majd akkor úgy sem nyugszom. A lelkem simogatása végett Hután 1 hét alatt elmentem 5* futni meg 2* lebicikliztünk Kőkapura és vissza. Ezek nem nagy távok, de 35-40-50 perc kocogások, ameddig bírom, és ameddig jól esik. Továbbra is álomkóros vagyok. A délutáni alvásokat már csak azért sem adom, mert felburjánzik bennem a kép, hogy mi lesz velem 5-6 hónap múlva. K.O :)! Attilát is szoktatom a gondolathoz, hogy lehet megbolondulok, és idegbeteg leszek őrült, zavaros tekintettel, kitépkedett szemöldökkel, örökké összebüfizett trenyában. Ő megvan róla győződve, hogy dehoooogy.... 

Nem vesztem el! Leszek hamarosan.

(majd ha beugrik vmi találó...)

A nyelviskolával szemben van egy antikvárium. A szünetben, hogy kicsit megsétáltassam magam, átruccantam felmérni a kínálatot, illetve nagyon antik Andersen meséskönyvet nézni, amilyet anno elhagytam egy prózamondó versenyen az általános iskolában. Azóta sem találtam olyan jó fordítást és olyan bőséges gyűjteményt, főleg nem olyat, amiben apa kicsi kori írásával, kajla betűkkel, grafittal benne lenne a neve. Most sem lettem gazdagabb :(. Viszont rá kellett jönnöm sokadszorra, hogy mennyire szeretem a könyvtár - és antikvárium-szagot. Hasonló ez a nagyiék könyvespolc környékének illatával. Ki is válogattam egy-két említésre méltó példányt Mózinak. Annyival sokkal jobban tetszenek, mint a mai csiri-csáré gyerekkönyvek rózsaszín vágtázó pónikkal. Ebben kevesebb a rajz, azok is főleg ceruza rajzok fekete-fehérben egy-egy mese közé csempészve. Színes kép pedig alig jut 3 mesénkként. Tudom, hogy még korai. Hogy most még a képek az érdekesek, a csiri-csáré részek, viszont később ezeket fogom előnyben részesíteni. Hadd gondolkozzon, képzelje el, táguljon a fantáziája, színezze ki fejben, találjon ki hozzá új arcokat, helyszíneket stb. Az én egyik kedvenc könyvem (persze az Andersen után) Az ezüst hegedű volt. Ezeket is hamarosan elő kell ásni. Ja, és nem szeretem a kifestőket sem. Az is korlátozza a gyerek fantáziáját. Sőőőőt! Akkor dicsérik meg, ha vonalon belül marad. Értem én, hogy az lenne a célja, hogy a kézügyessége is fejlődjön, ráhangolódjon a finom részletekre, de ne innen csipegessük fel ezt a tudást/érzéket. Szóval a kifestőktől kíméljetek (majd) :))!!

És ha már illatok és emlékek, a múltkor, mikor Sarudon voltunk, és elvittem babakocsizni Mózit, hátha beszunyál, akkor csapott meg az a nagyon jó nedves, vízparti erdőszag, mellé a kerti bográcsozás illatával. Nem mindegyikről villan be a gyermekkori vadkempingezés a Tiszánál, de akkor totálisan. Úgy gyűjtöm és préselem ezeket, hogy hasonlót tudjak tovább örökíteni majdan a gyerkőcöknek.

Előbb-utóbb rakodok fel sok-sok képet is villás targoncával, de addig is valszeg picit ritkábban jövök majd a jövő héten.